Somogyi Néplap, 1956. május (13. évfolyam, 104-127. szám)

1956-05-06 / 106. szám

Áll a harc az Atlanti Szövetségen helül Pénteken összeült Párizsban az Atlanti Szövetség Tanácsa. Az »at­lanti« külügyminiszterek 1950 óta nem először tartanak most értekez­letet. Az alakuló ülést kivéve azon­ban talán még sohasem kísérte ilyen széleskörű érdeklődés a ta­nácskozások menetét. Ezt a megnö­vekedett érdeklődést nem annyira e szövetség jelene, mint inkább jövője keltette. 1950 óta sok víz folyt le a Szajnán és a Themzén. 1950-ben a hidegháború légköre uralkodott. A felkorbácsolt szovjetellenes hisztéria időszaka volt ez. Hogy a világ az­óta mekkorát változott, napjaink eseményei tükrözik a legjobban. Ma a szovjet vezetők baráti látogatást tettek Angliában — öt évvel ezelőtt háború dúlt Koreában. A világ vál­tozását azonban nemcsak ezen a szembeállításon lehet lemérni. A nemzetközi erőviszonyok alakulása, az egyetemes légkör barátságosabb­ra fordulása gyökereiben támadta meg az Atlanti Szövetséget, ezt a háborús célzattal létrehozott kato­nai jellegű tömörülést. »VESZÉLYES REPEDÉSEK« »A NATO politikai oldalán vesze­delmes repedések tátonganak« — írta a napokban a befolyásos lon­doni Times. Valóban, erről van szó. Arról, hogy az új nemzetközi hely­zetben, az új nemzetközi erőviszo­nyok közepette s az új, reális és ru­galmas szovjet külpolitiká hatására az atlanti tagállamok eredendő el­lentétei szükségszerűen felszínre ke­rültek. »A szervezet három tagja — állapította meg a napokban a pá­rizsi Liberation —, mégpedig Gö­rögország, Törökország és Nagy-Bri- tannia vitát folytat Ciprusért. A szervezet egész balkáni és közel-ke­leti szárnya gyakorlatilag szétesik. A skandináv-orszáeok jószomszédi kapcsolatokat létesítenek a Kelettel és a bölcs semlegesség felé hajlanak. Az új nyugatnémet hadsereg, mely­ről hosszú éveken át azt bizonygat­ták, hogy a „nyugati védelem” alap­vető tényezőjének kell lennie, ké­séssel lát naovilágot, mivel magá­ban Nyugat-Németországban, Aden­auer akarata ellenére, egyre gyak­rabban vetik' fel a kérdést, szüksé- ges-e ez a hadsereg egyáltalában. A kis Izland elsőnek követelte az ame­rikai csapatok kivonását... « Ezek azok a »veszélyes repedé­sek«, amelyekről az angol Times be­szélt. Ilyen körülmények között nincs mit csodálkozni azon, ha a nyugati országok bizonyos politikai és üzleti köreiben az Atlanti Szövet­ség céljainak és egész struktúrájá­nak átalakításáról folyik a szó egy idő óta. A Nyugat józanabb körei felmérték, hogy a NATO a változott nemzetközi helyzetben egyre inkább csak teher számukra, mégpedig na­gyon is költséges teher. Költséges, nemcsak a fegyverkezési versenyre fordított összegek tekintetében, po­litikai értelemben is, mert a NATO hidegháborús léte elfordítja a Nyu­gattól az úgynevezett el nem köte­lezett államokat. Ezért lehettünk ta­núi az elmúlt hetekben annak a fo­lyamatnak, hogy az Atlanti Tanács ülésszakának közeledtével egyre szaporodtak az olyan francia, olasz és részben angol sajtóhangok, ame­lyek azt követelték: a NATO ne a katonai agresszív szempontra, ha­nem a gazdasági együttműködésre helyezze a jövőben a hangsúlyt. elgondolásnak a hátterében a kö­vetkező szándékok húzódnak meg: 1. Ezzel a NATO-s »egykézzel« na­gyobb irányító szerepet biztosítaná­nak maguknak az atlanti tagállamok fölött. 2. A NATO kebelében össz­pontosított segélynyújtás esetleg ar­ra késztethetné a semleges vagy semlegesség felé hajló államokat, hogy a magukévá tegyék az Atlanti Szövetség katonai elképzeléseit. Vagyis a cél, a NATO megmenté­se, még szorosabb amerikai gyám­kodás alatt. Mint a Newsweek című amerikai hetilap nyíltan meg is ír­ta: Dullesnak az a készsége, hogy megvitassa a NATO jellegében esz- közlendő módosításokat, csupán cselfogás, amely az Egyesült Álla­mok szövetségeseinek megnyugtatá­sát és azt célozza, hogy megakadá­lyozzák az Atlanti Szövetség kato­nai szerkezetének széthullását. »MELEG« NAPOK VARNAK DULLESRE »ÁTSZERVEZNI« — DE HOGYAN? A washingtoni politikusok termé­szetesen nem tapaszthatták fülükre a kezüket. Meg kellett hallaniuk a Nyugat-Európában elhangzott bírá­latokat. De nemcsak meg kellett hallani az új követeléseket, csele­kedni is kellett. Washington is elfo­gadta tehát az új jelszót: a NATO-t »át kell szervezni«. Washingtonban azonban egészen másképp képzelik el ezt az átszervezést, mint Nyugat- Európában. Csak a cégér átfestésére gondolnak, de a lényeget, az ag­resszív célkitűzéseket és az Egyesült Államok csaknem egyeduralkodó po­zícióját meg akarják őrizni. Ameri­kai részről tehát olyan javaslatokat vetettek fel az Atlanti Tanács ülés­szakának küszöbén, hogy a NATO- ban egyesítsenek valamennyi olyan európai gazdasági szervezetet, mely­ben az egyes NATO-tagállamok, az Atlanti Szövetségtől függetlenül, részt vesznek. Ennek az amerikai A jelek arra mutatnak, hogy Dul­les nem egykönnyen tudja elfogad­tatni Párizsban elképzeléseit. Az Associated Press párizsi tudósítója úgy értesült, hogy Selwyn Lloyd angol külügyminiszter máris közöl­te Dulles-szal: »Kormánya szembe­helyezkedik a NATO bármiféle olyan kiterjesztésével, hogy a külföldi se­gély keretében ez a szervezet szol­gálja az elmaradt területek érde­keit«. Lloyd — az említett tudósítás szerint — azt mondotta Dullesnek, hogy a NATO tagországainak a mar meglévő intézmények révén kell megvalósítaniuk segélyprogramjai­kat. »Nagy-Britannia ezzel az állás­foglalásával — fűzte hozzá az AP tudósítója — csatlakozott Fireau francia külügyminiszterhez, aki szer­dán kijelentette: Franciaország nem kívánja, hogy a segélyt fegyverként használják fel a hidegháborúban«. All tehát a harc az Atlanti Szö­vetségen belül. Európa sorsára néz­ve nem közömbös, hogy melyik ál­láspont kerekedik felül. K onyvespolc Jókai Mór: Magyarban szépségei (Magvető Kiadó). Nem igen akad él­vezetesebb, vonzóbb leírója az egy­kori Magyarország változatos tájai­nak Jókainál. Sokat utazott, az or­szág majd minden vidékén megfor­dult. Elragadóan eleveníti meg a balatoni halászatot a befagyott tó jegén, a budai hegyekbe kiránduló pesti (kisemberek és munkások va­sárnapi szórakozását, a tiszai náda­sok madárvilágát, a székely tenger­szemek komor fenyvesekkel kerete­zett tündéri szépségét, az Alduna szikflaóriásaiimak komor nagyszerűsé­gét, a hortobágyi napkelte színpom- pás élményeit; beírásaiból, útirajzai­ból kibontakozik a XIX. század Ma­gyarországának képe — Magyarhon szépsége. Érdekességek 1II!II!IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!IIIIIIIIIII!II||||||||||||||||||||H||||!||||||||||||||||||||||||||| • finné n-o nnan A „Pobjeda“ szovjet luxushajó európai útja A 425 utas befogadá­sára alkalmas szovjet tengerjáró luxushajó, a »Polbjeda« négy utat tesz ebben az év­iben. A hajó 450 szovjet kirándulóval Odesszá­ból indul júniusban első európai útjára. Először Athénben köt ki, ahol az utasok megtekintik az Afcro- poiiszt. A következő állomás Nápoly lesz. (Majd a Gibraltáron keresztül a spanyol és francia partok mel­lett halad él, Le Hav- re-ban kiköt, s ekkor az utasok megtekin­tik majd Párizst. A hajó megáll még Rotterdamiban és Stockholmban, mi­előtt visszaérkezne Lendngrájdiba. A hajó a következő körutat júliusban, majd szeptemberiben és októberben teszi meg mindig 450 szov­jet kirándulóval. Beperelték az amerikai kormányt Érdekes esetet kö­zöl az Humanité: egy gyermek szülei pert indítottak az amerikai kormány ellen. Ok: a gyermek 'belehalt a Saiik-féle himlőoltásba. A szülők követelése 150 ezer dollár. Ugyan­csak hasonló eset áll fenn egy másik apá­nál. akinek gyermeke oltás után megbénult, az apa szintén pert in­dított, követelése 250 ezer dollár. Uj operációs gép A visocani »Chira- na« üzem dolgozói a közelmúltban újtípu­sú univerzális operá­ciós gépet állítottak elő. A gép magában- fogdalja azokat az alapvető operációs eszközöket, amelyek­re szükség van külön­böző műtétek elvég­zésénél, Az újtípusú gép legnagyobb elő­nye, hogy könnyen kezelhető, méretei vi­szonylag igen kicsik és a gép valamennyi szerkezetét egy ember egy helyről képes irá­nyítani; Hetven kg-os tengeri békát fogtak az Adrián Mint a zágrábi Vjes- nik jelenti, a plocsai halászok a napokban nagymennyiségű hallal együtt egy 70 kg sú­lyú tengeri békát is ki- h a jászlaik az Adriából. A hatalmas békát ide­iglenesen a község fő­terén lévő medencében helyezték el. Leopárdok támadtak a juhnyájra A Kara-Kala kerü­leti (Ashabad terület) Sztálin kcilhoz juhnyá- ját ikét leopárd támad­ta meg. Hidir Kaza­kov juhász egyetlen lö­véssel leterítette az égjük fenevadat, a má­sik elmenekült. Gázmotoros „Fiat“ Az ismert olasz Fiat autógyár most a tu ni in i autó-szaloniban egy új 'hat hengeres, 200 ló­erős autómotort muta­tott be. A motor az ed­digiektől eltérően nem 'benzinnel, hanem gáz­zal működik. Rleghiusított gyémántcseinpészés A dakari (Francia Nyugat-Afrika) repülőtéren a rendőrség és a vám­tisztviselők hatalmas méretű gyé­mántcsempészést akadályoztak meg. 3,6 ikg súlyú, több ment 18 000 barátot kitevő gyémántmennyiséget akartak kiesem,pészni repülőgéppel, melynek értéke körülbelüli 15 millió forint. A mesés értékű 'bőröndöt a gyémántok­kal egy Schreiber nevű osztrák szár­mazású csempész akarta kiszállítani. A szovjet vendégek és egy angol grófnő Londoni tartózkodásuk alatt Bul- ganyin és Hruscsov eivtársak kísére­tükkel egy este az előkelő Cilaridge- étteremiben vacsoráztak. Egy ott tar­tózkodó angol újságíró elment az égjük asztal előtt, ahol egy ismert ,grófi házaspár vacsorázott. A grófnő így szólt az újságíróhoz: »Nem hi­szem, hogy sokat ismernék azokból az emberekből« — és fejével a szov­jet vendégek felé mutatott. Az újság­író így válaszolt: »Elhiszem, kedves Mylady, mert ezek az emberek leg­inkább a forradalommal tartanak fenn kapcsolatot.« Vélemény az amerikai gengszterfilmekről Egy angliai kisvárosban lakó an­gol dolgozó felháborodott a helyi mo­zi plakátja miatt, amely egy amerikai gengszterfilmet hirdetett »egy ember­ről, akinek ezer élete volt és minden életében büntetett követett el«. Né­hány hét előtt ugyanaz a mozi a »bestialitás tanulmányozására« alkal­mas filmnek csinált propagandát. A dolgozó kijelentette, hogyha elmegy a mozi előtt, kénytelen elfordítani a tekintetét. ^Megtalált út * * * 4 : Fiatal voflit, alig 20 éves, amikor kaflamdszomjasan, ■ ■ csodákat várva elinduflft hazulról. Az ajkáról még fel ; sem száradt az édesanyja csókja, amikor megcsonkítva, : ; holtan hazahozták. ■ ■ Mégis úja'bb és újabb fiatalok indultak útnak. De ■ j őket. mái’ nem kérdezték, akamak-e menni vagy nem. ■ Vitték őket, hajtották, mint a vágóhídra a 'barmokat. ! Leven teöktatónk, Madár tanár úr nem mulasztott : ; el egyetlen, alkalmat, 'hogy a katonaélet, a háború szép- ■ ! ségeit ne ecsetelje elfőttünk. Akkor már az utolsó fog- ; ! laükozásökait tartotta. Alig néhányan voltunk, akiket ■ ; még nem szédített meg a kalandvágy, akikre még nem ■ került sor — hogy ha szépszerével nem, hát kérdezés ■ nélkül a frontra vigyenek. — A magyar levente szereti a hazáját! — üvöl- * tötte Madár. — Odaáll, ahol szükség van rá! A magyar ■ levente az életét is feláldozza nagy Magyarországért! : Nincs szentebb, mint szövetségesünk, a nagy Német- | ; ország mellett harcolni a magyar megújulásért, a ; ! végső győzelemért! Amikor az üvöltéstől berekedt, odajött hozzánk, j közénk a sorba. Pihenjt vezénj'elt, s félórákat beszél- : ; getett velünk. Szokatlan volt tőle ez a nagy barátság, ; » a közvetlenség. Nekünk, munkásfiataloknak csak pa- ■ ■ roncsolni szoktak a Madár-féle flevemteaktatók. Érezte, * j a frázisok, a jelszavak már vajmi kevés hatással van- | nak ránk, így hát másképp próbálkozott. Arról beszélt, : í mi vár ránk, ha bejönnek az oroszok. Mi vár a meny- ; asszonyunkra, az anyánkra, az otthonunkra, j — Ne higgyetek a csirkefogónak — káromkodott 5 ■ Mihály bácsi az üzemben, amikor ‘beszámoltunk a le- • 5 ventefogtalfcozásról. — Maradjatok ti csak a helyete- ■ : ken. Nem bolondultatok meg Szálasáért meg Hitlerért, ■ no meg a »jó magyar« uraleért a vesztetekbe menni! \ Rohanjanak a vesztükbe maguk. Az a bűnös, add csak ! ; egy perccel is meghosszabbítja az életüket. Soha iqpm hallottuk még dllyen nyíltan, ilyen tűzzel ■ ■ beszélni Mihály bácsit. Beszéltek róla, hogy »sötét- ■ múltú«, hogy 17-lben Oroszországban járt, hogy kom- ! munista, de mi soha semmi különöset nem vettünk ! észre rajta. Mindenki szerette. Csali a főnök félt tőle. ■ j Ha valami disznóság történt, ha »Idzeccöltek« valakit az ; ■ üzemiből, ő volt az első, aki felmordult. S amit ő mon- ‘ : dott, azt mindenki helyben hagyta. Most szinte magából Ildiiéivé kiabált. Elhiszi'tek annak a gazembernek, annak a esi- j : yeír/' fasisztának, hogy az orosz ember rabolni jön ide? ■ ; Szegyéüljétek magatokat! — Dehogy 'hisszük el — magyaráztuk. MEGTALÁLT ÚT 11 Akkor aztán csendesebben 'beszélt. Ez volt az első, hogy Oroszországról szólt nekünk, hogy 1919-ről me­sélt. Ez volt az első, hogy jó szavakat hallattunk a töméntelen rémhír után a szovjet emberekről. S min­dent csak azért mondott, azért magjrarázott, hogy el ne menjünk. Maradjunk itthon. November utolsó napján mégis csak sorrakerül- tíink. Haza sem engedtek bennünket a leventefoglal- kozásrál. Madárt (a jómadárt) már nem láttuk. Úgy mondták, ő már felszedte a sátorfáját. Ismeretlen katonatisztek kísértek bennünket a Honvéd-laktanyába. Magunkra szedtük a levente­egyenruhát. Hosszúcsövű francia puskákat kaptunk valamennyien. Ha akkor azt mondták volna, lőni kell valamire vagy valakire, nm tudtam volna elsütni a puskát. Céllövőpuska volt már a kezemben, de ilyen még soha. Adtak annyi időt, hogy hazaszaladjunk elbúcsúzni. Az anyám könyörgött: — Bújj el, fiam, ne menj el. Holnap, holnapután — azt mondják — már úgyis itt lesznek az oroszok. Sírt, nyolcamba kapaszkodott. Nem tudtam, mit csináljak. Megkockáztassam, hogy itthommaradok? De akkor agyonlőnek! — csapott be­lém a gondolat. Minden lépésnél, amit a laktanyáig megtettem — ezerszer számotvetettem magammal. Majdnem minden lépésnél megfordultam, már-már úgy voltam, hogy csak egy biztató szó kellett volna, s én visszafordulok, rohanok az anyámhoz. Ahogy elindultunk a hirtelen néptelenné vált lakta- nj’éból — idegtépő vijjongással, éles csattanással el- robbant az első légiakna a város fölött. Először azt hit­tük, valami véletlen robbanás, de amikor a második, a harmadik 'is ott vijjogott a fejünk fölött, akkor már tudtuk: itt vannak az oroszok. Rémület és elszántság szorongó érzése keveredett bennünk. Ahányan voltunk, annyi felé szerettünk volna szaladni, vagy lekapná a puskát a váltunkról és lőni, lőni, mindegy, hogy mire, mindegy, hogy kire. Csak ezt aiam, ezt nem lehet bírni, ezt a rettentő, idegtépő bi­zonytalanságot. — Egy, kettő. Egy, kettő — számolták lépéseink alá a ritmust, de a szívemnek nem lehetett diktálni az egy-kettőt. Bolondul vert, zakatolt, s apró verejték- cseppék .gyöngyöztek a leventesapka alól a homlo­komra. — Nóta! Egy-kettő! — adta meg valaki a jelszót, s a menet élén felhangzott a dal, s átvette mindenki. Túl akartuk üvölteni rémült, szívünk zakatolását, az akmavijjogást és félelmünket. Biztonságot, nyugal­mat akartunk a daltól. Mindegy, hogy mit, csak hall­MEGTALALT ÜT 12 juk a hangunkat, csak elnyomjuk valamivel a félelmet. .. .Masírozunk hadnagy úr szavú ... Az utolsó szótagot mór nem .tudtuk kimondani. Va­laki őrült rémülettel feküdj-t kiáltott, s a következő másodpercben már ahányan voltunk, annjd felé ugrot­tunk. Alig száz méterre tőlünk vágta fel a magasba a föl­det a robbanás. _ Felemeltem a fejem a föüdircü.. A sáínbam feküdtem, de mit bántam én. Néztem visszafelé. Ott volt mögöt­tem a város. Intett a templom toron y, a cukorgyár ké­ménye. És .intett láthatatlanul az anyám, a gyerekkor ezer emléke. És intett az Élet. — Őrület! Hirtelen szívembe vágott a felismerés. Hiszen mi r.em njnigat felé megyünk, minket az oro­szok elé visznek. Arra felé, ahonnan most az aknák jönnek. Mit akarnak velünk? Hiszen mi nem vagyunk ka­tonák. Velünk akarják védetni a várost? De mi ellen? Ki ellen? Mihály bácsi szavai jöttek most a számra. Üvölteni akartam: gyerekele, forduljunk vissza! Menjünk haza! Ne féljetek az oroszoktól! Gyáva vagyok. Nem merek Idáit ami. Nem m<jfrek egyetlen szót sem szólni. De gyávák a többiek is. Mint a barmok, olyanok vagyunk. Terelnek bennünket aka­ratunk ellenére. De mi tudjuk, látjuk, hova visznek. Onnét mór nincs visszaút. Őrület, de — nevetséges. Hatvan gyerekkel akai’- ják megállítani azokat, akiket az egész német és ma­gyar hadsereg nem tudott visszatartani? Egy maroknyi levente, hatvan, rémült gjrerek mit tehetne? Körülnéztem és pár lépésre tőlem megláttam az első halottat. Hanyattvágódva, elnyúlva feküdt az árok­parton, körülötte sebesült katonák... A mocskos ka­tonaruhán vérfoltok. — Aknaszilánk vágódott a had- u api’ódőrmester úr mellébe — mondja az egyik katona. { Nézem az arcát, aztán iszonyodva kapom arcom elé a kezem. — Isten! Hiszen a tanító úr az! Igen, igen... a tanító úr! Még a szörnyű halál sem tudta megváltoz­tatni az arcát. A szemüveg az arcára csúszott, de úgy néz hailiálbameredt szemekkel is, mintha intene. — Meghalt?!... Hát (Lehet ez?!... A rémülettől, a rettenetes látványtól szédülni kezd­tem. Ott fekszik pár lépésre tőlem a tanító úr — hol­tan. Erre jártunk valamikor, évekkel ezelőtt vele és az osztállyal kirándulni. Emlékeztem még az utolsó talál­kozásunkra ás. A kenyereskosarat vittem a hátamon, amikor megállított. Itt csengenek a szavak a fülemben, szívemben: (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents