Somogyi Néplap, 1956. április (13. évfolyam, 79-103. szám)

1956-04-04 / 81. szám

felszabadulásunk ünnepe * LEVELEZŐINK ÍRJÁK­Hol van Iván? TPgy nagykanizsai ismerősöm mesélte a követ­ik j.eZQ történetet, most időszerű, hogy nyomda­festéket lásson. A város felszabadulása utáni napokban megjelent a szovjet városparancsnoknál egy idős parasztember. _ Ivánt keresem — mondta — egy Iván nevű vö röskatonát. _ Miért keresi, bácsika? — kérdezte tőle a tiszt. __ Szeretném megköszönni neki az emberségét. Iv én mindig előre tudta, mikor lesz csata, lövöldözés. Ilyenkor ölbevette a kisunokámat, fölment vele a szőlő­hegyre, biztonságos helyre vitte. Nagyon szerette az unokámat. Hol van Iván, meg akarom neki köszönni... — Én bizony nem tudom — felelte meghatottan a parancsnok. — Nagyon sok Iván nevű katona van ám nálunk! — Sok? — hökkent meg a bácsi. Hát akkor... végigjárom valamennyi Ivánt és mindnek megköszö­nöm. Nem tudom a történet végét, de jól gondolta a bécsi: mindet megilleti a köszönet, nemcsak az Iváno­kat. ZÓKA JÓZSEF ALEKSZEJ SZURKOV: Nem feledkezhetünk meg a múltról, látnunk kell a megtett utat A z én szüleim cselédek voltak a múltban a ka- locsai érsek birtokán. Nagyon kicsi volt a ke­nyér, igen sokat szenvedtek, amíg testvéreimmel együtt felneveltek. A felszabadulás után szüleim földet kap­tak. Amint megalakultak az első termelőszövetkezetek, ők is ezt az utat választották. S ahogy változott, gya­rapodott a tsz gazdasága, úgy gazdagodott, szépült a mi életünk is. Mi, fiatalok már nem tudjuk, mi a nyomorúság, a mi életünk szép és boldog. Nem feledkezhetünk meg azonban a múltról, látnunk kell a megtett utat. Ezért ünnepli családunk is a hála érzetével felszabadulásunk évfordulóját: április 4-ét. SZABÓ JÁNOS EZT IS A FELSZABADULÁS HOZTA A felszabadulás előtt kenyérgondokfoal küsz­ködve vajon (kn leste, vár­ta, hogy milyen könyvek kerültelek kiadásra? Mun­kások, (parasztok bizto­san nem. Ma már a munkások, parasztok, ér- teteniségiek, százezrei várják kíváncsian, mi­lyen könyv jelenik meg. Esztemdőrői esztendőre több vásárlója akad a könyvnek. Műit mutat a somogyi statisztika? 1952-ben 229 782 daralb könyvet vásároltak az Állami Könyvterjesztő Vállalat boltjaiban a dójgozók, 1955-ig ez a szám majdnem százezer­rel emelkedett. De nemcsák a könyvek százezrei találnak me­gyénkben gazdát, hanem a könyvtárak is egyre szaporodnak. 1951-ben Somagyban 131 könyv­tárat számoltunk, 1955-ce 229-re nőtt ez a szám. A győzelem reggelén N edves méq a barna föld harmattól és vértől, les az ágyúk haragos szemebogara, de kiegyenesedik a lövészárokmélyből s körülnéz a győztes katona. Gyorsan kopog a szíve, izgatottan dobban. Csend van... csend van... Milyen jó, hogy nem álmodik! »Ez is megvolt! Elég volt! Élhetünk már jobban!« S lám, a fűben hóvirág nyilik. Fényre, szépre szomjazó lelkében a régi, melengető friss öröm éled, dalra kel. Lehajlik a virágért, mosolyogva nézi, sisakjára féltve tűzi fel. Eszébejut: mily sokan vissza sose jönnek, felvillannak hómezők és tűztengerek ... Négy keserves év után először ejt könnyet, sirvafakad, mint egy kis gyerek. így áll ott a gyalogos, nevetve és sírva, csizmájával letapos szögesdrótokat. Felragyog az égen az ifjú hajnal pírja, Hirdeti, hoqv derűs lesz a nap. Fordította: Becher Beatrix. íi/éZz-ob tó... Tavasz volt akkor is mint száz meg száz éve, Selymesen bolyongott édes illatkéve, Virágot szült a föld puha fűnek ágyán, Sóhaj szökkent vágyva füttyös szellő száján. Kezdő madártrillák csodás dallá értek, De közévegyült egy más, hatalmas ének: Diadalmas kórus, millióknak hangja Napkeltét köszöntött, a fényt szőtte dalba. Tavasz volt akkor is, épp tizenegy éve, De tombolt a dallam, ujjongott zenéje, Mert népünk szabad lett! Első nagy tavaszát Erős karok hozták dübörgő vészen át. És ma, sugár fénybe, tágult, látó szemmel Nézhet előre a felszabadult ember, Mert dús reményt osztva, csengőn kacag rája: Április 4 kincse: szabadság virága! TÖRÖK LÁSZLÓNÉ ünnepi nagygyűlés hazánk felszabadulásának 11. évfordulója alkalmából Az MDP Kaposvári Városi Párt-végrehajtóbizott­sága, a Városi Tanács Végrehaj tóbizottsága és a Haza­fias Népfront kedden este a Csiky Gergely Színház­ban hazánk feiszaibadulásáinalk 11. évfordulója alkatena- fcól ünnepi nagygyűlést tartott. Az elnökségben he­lyet foglaltak a Megyei Párt-VB tagjai, a Városi Pártbizottság titkára, a városunkban tartózkodó szovjet katonai tanácsadó elvtársak, tömegszervezeiti vezetőik és munkában élenjáró dolgozók. A nagygyűlés szónoka Kutas János elvtárs, a Me­gyei Párt-végrehajtóbizottság ipari osztályának veze­tője volt. Kutas elvtárs beszédében hangsúlyozta április 4-e, népünk nagy nemzeti ünnepe jelentőségét. Az el­múlt 11 évben a magyar nép az egész világ szeme- iáttára bebizonyította, hegy élni tud a szabadság adta lehetőségekkel — mondotta. — S ha voltaik is hibák, melyeket a munka lázában elkövettünk, ezek nem ho- mályosíthatják el hatalmas alkotásainkat az iparba*, a mezőgazdaságban, a tudomány és a kulltúra frontján. Kutas elvtárs ezután azokról a nagyszerű ered­ményeikről beszélt, melyeket Somogy népe, a munká­sok, parasztok, érteteniségiiek elértek. Eredményeink nemcsak abban mérhetők le, hogy üzemeinkben szí­vós harc folyik a tervek teljesetéséért, túlteljesítéséért, hogy a párt útmutatása nyomán, a somogyi kommu­nisták felvilágosító szavára egyre több egyénileg dol­gozó paraszt fogja meg egymás kezét és ér el sikere­ket. a szocialista mezőgazdaságban, hanem abban is, hogy a munka hevében munkásosztályunk, szorgos parasztságunk öntudata, műveltsége egyre gyarapszik. Ennek all évnek minden sikere biztosíték arra, hogy a második ötéves terv végrehajtásából Somogy dolgozói ás kiveszik részüket, s a XX. kongresszus szellemébe*, a párt útmutatásával újabb győzelmeket énnek el. Az ünnepi beszédet színvonalas műsor követte, melyben felléptek a Csiky Gergely Színház művészei, az Arany utcai Téglagyár tánccsoportja, a Kaposvári Baletitiskola növendékei, a Textitenúvek lánccsopontja és az országos hírű Somogy megyei Népi Együttes. Gyors ütemben nő a rádióelőfizetők száma A dolgozókhoz nem­csak a könyvek útján jut ed a kulltúra, a szó­rakozás, a rádió dis ezt a céfflt szolgálja. Egyre több lakásban szólal meg — a vezetékes rádión kívül — a kisebb és na­gyobb világvevő készü­lék. Érdemes figyelem­mel kísérni a rádiótulaj- donosok statisztikáját. 1951-ben 13 016 rádló­eiőfizetőt Itairtottak nyil­ván, 1955-ig az előfize­tők száma csaknem 30 ezerrel emelkedett me­gyénkben. Édesebb lett az élet Cukorból jutott talán legkevesebb a munkás-, parasztcsaiádek asztalá­ra a felszabadulás eLóít. A legutóbbi évtizedbe* ugrásszerűen emelkedett a cukorfogyasztás. Me* gyénfcben 1953-ban 41 434 mázsa cukor jutott dol­gozóinknak, az 1954-es statisztikában ez a szám már 42 286nra, 1955-ben pedig 45 936 mázsára emelkedett. Április 1-én életbeléptek az új kollektív szerződések Tőle tudtam meg, hogy a »Szikra« által kiadott ezévi naptárban lekö­zölték a »Jó ember« című novellá­mat, melyért a honoráriumot, egy nagy csomó papírpénzt (nem em­lékszem, hány millió volt) még aznap felvettem. Jó lesz — gondoltam■ — majd Kaposvárott, úgy sincs magyar pénzem. Három nap múlva a kapos­vári váróteremben egy csésze rum nélküli teát és két cigarettát kaptam érte. Budapestről hazafelé vonaton utaz­tunk. A vonat kínosan döcögött, a kupé ablakai ki voltak törve, a hu­zattól megfájdult a fejem. A vonat­ban egy hirtelenszőke, középkorú ember ült mellettem, aki megkér­dezte, hova utazunk. Mondtam neki: Kaposvárra. Nagyot nézett. — Csak nem ment el a jó dolga — mondta —, hát nem fél odamenni? Ott a Vidovicsék agyonverik a maga­fajta embert. .. Este volt, amikor megérkeztünk. Felkerestük bátyám Petőfi utcai la­kását. Bezörgettem, három riadt női fej fogadott. Bátyám két lánya és a felesége. A lányokat sohasem láttam még, az asszonyt leánykorában. Alig ismertük meg egymást. Vacsorázás közben elmondták, hogy bizony sok még a baj az élelem­mel és a pénzzel, de azért boldogok, mert vége a háborúnak, vége a fa­sizmusnak, nem kell többé retteg­ni... Kislányom orosz beszéde furcsának és érdekesnek tűnt a családban. Alig tudták magukkal elhitetni, hogy ez a soha nem látott kis idegennyelvű emberke az ő rokonuk. Reggel korán keltem, hajtott a kí­váncsiság be a városba. Hosszan el­néztem a Zárda utca régi, jólismert házait, úgy tűnt nekem, mintha a vén házfalak is rámbámultak volna. Pedig a falak nem bámultak, csak az én szívemnek, szememnek tűnt úgy. Amíg a házak jóismerősként, szívé­lyesen üdvözöltek, az emberek ride­gen, idegenül haladtak el mellettem, jóformán senkit sem ismertem közü­lük. A gyerekek azóta felnőttek, a felnőttek megöregedtek. Hej, hiába, huszonöt év nagy idő. A Kossuth La­jos utcában a pártház elé érve meg­lepett, hogy az egyemeletes, csinos épület néhány ablaka be van törve. Bent a folyosón egyik régi, gyermek­kori barátomba ütköztem. — Nézd csak, a rosseb, hát te? — üdvözölt, aztán összeölelkeztünk. Hosszan bámult rám, én is őrá. Az ő képzeletében is, az enyémben is a huszonöt év előtti ifjú élt. Néztem gondszántotta, barázdás arcát, a vé­nülő szürke szemeket, a kissé meg­billent jobbvállát. Az örökké rózsáskedvű Vétek Fer- kó bizony megfakult. Úgy nézett ki, mint ősszel a fa, melyen átvonult egy viharos, szép tavasz és huszonöt hosszú, kínos tél. Hol van a mi viharos, veszélyes, de mert fiatalok voltunk, hát mégis szép időnk? — Ahogy így nézlek, komám — szól Vétek — rajtad veszem észre, hogy az én éveim is eljártak. Ez a pókháló itt a szemed körül, meg ezek az ezüstszálak a hajadban. Hol hagytad a szép, gesztenyés, hullámos hajadat? Olyan gyér a tarkód, ko­mám, mint a keceli dombtető, mikor már lekaszálták róla a sarját is. — Mi újság idehaza? — vágtam közbe —, örülök, hogy végre talál­koztam valakivel. Erről beszélj! — Újság, komám? (a komám szó a szavajárása volt). Újság az mindig akad mostanában. De te hogy élsz? Hol jártál? Hcmnét jöttél? Elmondtam neki mindent. Erre megeredt az 5 nyelve is. — Megfojtottuk ugye a nagy tig­rist, de az apraja még itt maradt. Láttad, komám, amint bejöttél a há­zunkba, a bezúzott ablakokat? Hát ezeket a kölyökfasiszták törték be, Vidovicsék diákjai. És más népség. Kisgazdák, szoedemek. Jókor vetőd­tél haza. Nagy szükség van itt a kommunistákra. élután elvezettem Erzsikét a Petőfi iskolába beíratni a III. osztályba. Az igazgató egy száraz, mogorva ember, miután értesült ar­ról, hogy kik vagyunk, látta, hogy a gyerek alig pötyög néhány szót ma­gyarul, kijelentette, hogy nem tudja felvenni rendes tanulónak, mert mit kezdjenek vele a tanítók, hisz azok nem tudnak oroszul. És a gyerekek­kel is csak baj lesz. Jobb lesz, ha egy évig otthon tartjuk, és megtanít­juk a magyar nyelvre. Már kezdtem elszontyorodni gyer­mekem sorsa miatt, amikor belépett egy fiatal, kellemes, kerekarcú nő, a III. osztály tanítónője. Szóbaegyele- dett kislányommal, és csakhamar előállt javaslatával: — Szerintem fel lehet és fel is kell venni Erzsikét rendes tanulónak, hiszen értelmes, majd a többi gye­rek között gyorsabban megtanulja a magyart. Neki lett igaza. Ezek után kislányommal kisétál­tunk a Szabadság-parkba. A park kanyargós, homokos útjai, terei, vi­rágágyai, szelíd és vadzöld, kékes­bordó és ezüstös levelű fái gondozat­lanok, elhanyagoltak voltak. Csak a közepe táján szorgálmaskodott né­hány kertész. A főútra érve szemünkbe tűnt a megkapóan szép, csontfehér szovjet hősi emlékmű, tetején a győzelem zászlaját tartó vöröskatonával. A szürkéskék somogyi ég, mely a fik csipkéi között a végtelenbe tárult, méltó hátteret nyújtott a szobornak. Közelebb húzódtunk. Kislányom betűzni kezdte a talapzatba vésett orosz szavakat: »Szidva gerojam...« Dicsőség a hősöknek, kik életüket adtá k a szabadságért... A legutóbbi hónapban üzemi gyű­lések százain tanácskoztak dolgozóink az új kollektív szerződésekről. Az előkészítő bizottságok munkája, majd a dolgozók javaslatai alapján a vál­lalatok igazgatói és a szakszervezeti bizottságok megkötötték a kollektív szerződéseket. Azóta az illetékes mi­niszterek és a szakszervezetek köz­ponti vezetőségei véglegesen jóvá­hagyták az üzemi kollektiv szerződé­seket, amelyek április 1-én léptek életibe. Az építőipar, valamint az ál­Nem ünneprontásként, de úgy hozta a sors, hogy a kányái Petőfi Tsz-ben le kellett bunkózni egy te­henet. S ha már kilehelte páráját, vigyük be Tabra, hadd mérjék ki a község lakóinak — gondolták a tsz-tagok — megkapjuk a pénzt is érte, s a beadásba is beszámít. De nem olyan könnyű egy levágott te­hénnek Tabra eljutni, erről a felelő­sök felelőtlenül gondoskodnak. Az ügy szereplői: a kányái Petőfi Tsz, Deák elvtárs, a Tobi Járási Tanács elnökhelyettese, a Tabi Já­rási Tanács Kereskedelmi Osztálya, a Megyei Tanács Kereskedelmi Osz­tálya, Hajdú elvtárs, az élelmiszer- csoport vezetője, a Siófoki Vágóhíd, Tab község illetékesei és még sokan mások. TSZ: Deák elvtárs, le kellett vág­nunk egy tehenet, szeretnénk be­vinni Tabra. V DEÁK: Majd a kereskedelmi osz­tály intézkedik. KÉR. OSZT.: Mi nem vagyunk il­letékesek, majd a Megyei Tanács Kereskedelmi Osztálya intézkedik, lami gazdaságok és a gépállomások kivételével, ahol a kollektív szerző­dések április 10-én, illetve május 1-é* lépnek hatályba. A válliaülatok és a dolgozók között kötött szerződést természetesen meg­változtathatja az élet. Ha például az üzem évközben nagyobb nyereségre tesz szert, mint amilyenre számított, a kollektív szerződés módot nyújt ar­ra, (hegy a jobb miunkáért a terve­zettnél többet kapjanak a dolgozók. forduljanak oda. MT. KÉR. OSZT.: Elvtársak, az élelmiszerosztályra tartozik, átkap­csoltatjuk a telefont Hajdú elvtárs­hoz. HAJDÚ ELVTÁRS: Nem miránk tartozik, forduljanak a Siófoki Vá­góhídhoz. SIÓFOKI VÁGÓHÍD: Ránk tarto­zik, csak vigyék be a tehenet az elvtársak Tabra, ott átveszik. PETŐFI TSZ: Meghoztuk a tehe­net, mérjék ki a tabiaknak ... Most már nem folytatjuk a cse­lekményt, unalmas lenne, ugyanis Tab nem vette át a tehenet, a Sió­foki Vágóhíd nem intézkedett, a Megyei Tanács nem jól intézkedett, a járási tanács nem felelős ... egyedül az a szegény tehén a fele­lős, hogy eszébe jutott bunkó alá tenni a fejét, s a tsz, amelynek az az ötlete támadt, hogy Tabra vigye be a tehenet. Szegény tehén, nem tehetett egye­bet bánatában, oszlásnak indult. Hogy az illetékesek mit tesznek...? Az rájuk tartozik. K A R C O L A T Egy tahéntatam viszontagságos kalandjai

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents