Somogyi Néplap, 1956. április (13. évfolyam, 79-103. szám)

1956-04-02 / 80. szám

K>' SO MOGYI NÉPLAP Kedd, 1956. április 3. SZŰK AZ AUTÓBUSZ! Nem panaszkodás akar ez lenni, de hát jó, ha szembenézünk az igazsággal. Kezdjük talán ott, hogy az élet- színvonal emelkedése magávalhozta az autóbuszt is. A jó zákányiak már nem gyalog teszik meg a falu és az állomás közti 3—i kilométeres tá­volságot, hanem kényelmesen: autó­buszon. Az elmúlt évek során az autóbusz oly megszokottá vált, mint teszem föl az a tény, hogy az ember sapkát rak a fejére, ha ki­megy a szabadba. Ha néha nagy­ritkán késett vagy valamilyen oknál fogva elmaradt, már egy heti plety­kára adott témát. Végre a szomszéd őrtilos község­re is felvirradt a nagy esemény: az autóbusz őket is felkeresi min­dennap. Elvégre az örtilosiak sem mostohagyerekek, őket is megilleti a kényelem, hisz négy-öt kilométer­re vannak a vasútállomásoktól. Most jött aztán a meglepetés. Miután őrtilost is bekapcsolták a forgalomba, természetszerűleg meg­növekedett az utasok száma. Logi­kus gondolkodó azt következtetné ebből, hogy a több utas részére nagyobb autóbusz kellene. Persze! Valóban csak kellene. Igen ám, de őrtilos bekapcsolása óta egy kis apró, népszerű nevén »nájlon«- busz közlekedik. (Tetszik ismerni a »nájlon«-buszt, ugyebár? Befogadó­.11 Kaposvár, 5000 néző. Vezette: Sutyor y'(Pécs). íj Kinizsi: Mezöfi — Szigeti, Molnár I.. ItPálfalvai — Várvizi, Balázs — Horváth. 1(1 Mózsi, Hornyák, Vigh, Stadler. Edző: LSzeder István. Nagykanizsa: Zalán — M Balogh. Zsidó, Lervencz — Sztraka, ' ‘ Kerkai — Andris, Horváth, Vass, Sza- Jlbó. Kamondi. Edző: Csöngei Pál. Az első támadást a kanizsaiak vezet­ették. De rögtön az ellentámadásnál szép jJHornyák—Vigh—Stadler akció hozta itlázba a nézőket. A balszélre kikanya- Jjrodó Stadler még a kapust is kicselezte, ífa beívelés azonban nem sikerült, s a jjvédök felszabadítottak. A 4. percben Kújabb alkalom nyílott volna a gólszer- ^izésre, Vigh 18 méteres szabadrúgásáról fazonban Horváth lekésett. Feljöttek a 4Í vendégek is, s két gyors szélsőjük rend­éire veszélyt jelentett a Kinizsi kapujára. jiA 7. percben Balázs és Pálfalvai együt- V.lesen tétováztak, s a kiugró Andris haj­szállal kapu fölé lőtt. A 10. percben ^.Hornyák hatalmas fejese szállt alig va­I Jlamivel kapu mellé. f Meddő a Kinizsi fölénye f Negyed óra után határozott fölénybe ’került a Kinizsi. A 15. percben egy fVigh—Mózii—Hornyák támadás után falakait ki biztató helyzet, a középcsatár fazonban lekésett a labdáról. Egy pere­ccel később Balázs lövése szállt kapu Jrmellé. A 17. percben Mózsi szép elfutása (Hután kapu mögé küldte a labdát, majd úja 18. perc eseménye Vigh kapu fölé vá- Wgott labdája volt. Támadott a Kinizsi, 3ide ezekben a támadásokban valahogy Wnem volt kellő erő. A szívósan védekező jJÍ kanizsaiak, ha szöglet árán is, de min- llidig menteni tudták a helyzetet. Ha pe- - dig a kanizsai csapat lendült támadás­ba, akkor különösen Horváth és Ka­mondi révén mindig veszélyeztettek. Egy percig tart a vezetés A 38. percben megszerezte a vezető gólt a Kinizsi. Várvizi kisodródott a jobbszélre. Bár támadták, de mégis szépen ívelt a kapu elé, Horváth fejére, aki 6 méterről a kimozduló kapus fö­lött a hálóba fejelte a Kinizsi vezető gólját, 1:0. Az öröm azonban csak egy percig tartott. Az ellentámadásnál Ka­mondi futott el, Szigeti késlekedett a közbeavatkozással, a balszélső középre ívelt, s Vass zavartalanul fejelte a há­lóba az egyenlítő gólt, 1:1. A félidő hát­ralévő részének egyetlen eseménye Várvizi 25 méteres lövése volt, amely azonban messze elkerülte a kaput. Szünet után sem változott a játék képe Most is a Kinizsi lépett fel támadólag, s Vigh elöl rögtön az első percben csak szöglet árán tudtak menteni a védők. A 3. percben Hornyák—Horváth táma­dás fejeződött be sikertelenül, míg a 6. percben egy mintaszerű Vigh—Horváth —Vigh—Mózsi támadás Stadlert érte jó helyzetben, a balszélsö azonban leké­sett a labdáról. Negyed óra után szaba­dultak csak fel a kanizsaiak. Ekkor tíz percen át ők irányították a játékot. Né­hány meleg helyzet adódott a Kinizsi­kapu előtt. A 27. percben Molnár a ka­puvonalról fejelte ki a labdát. A Kinizsi védők most jól álltak a lábukon. Az utolsó negyedórában ismét feljött a Ki­nizsi. Ekkor egymás után gördültek a fergeteges támadások, azonban ekkor mái’ késő volt. A kanizsaiak 8—10 em­berrel védekeztek. A 42. percben még a Kinizsi-hátvédek is ott tanyáztak a nagykanizsai kapu előtt, Molnár azon­ban csúnyán kapu mellé rúgta a lab­dát. Ezzel aztán vége is lett a mérkő­zésnek. A közönség csalódott Az érdeklődök hatalmas tábora ugyanis lelkes, jó játékot várt a Kini­zsitől. No és kaposvári győzelmet. E há­rom követelményből csak a lelkesedést láttuk. Ezzel most nem volt hiba. A Ki­nizsi minden egyes tagja akart. A csa­pat formájában azonban megtorpant. Néhány játékos visszaesése rányomta bélyegét az egész csapatmunkára, s fgy született meg a döntetlen eredmény, Kettős vereség a Dózsa-öklözí Nem tartottuk esélyesnek a K. Dózsa ökölvívóit sem szombaton, sem pedig vasárnap este a fővárosban megrende­zésre kerülő ökölvívó csapatbajnoki mérkőzésen. Tisztes eredményt vártunk a Dózsa csapatától mindkét mérkőzé­sen. Ez az eredmény azonban csak a vasárnapi mérkőzésen született meg, ahol a Dózsa-öklözők helyenként míg­csillogtatták tudásukat. Eredmények: BP. VÖRÖS LOBOGÓ —K. DÓZSA 16:4 Vezette: Tokaji: Légsúlyban Szabó pontozással legyőzte Trimmelt. A két versenyző szinte mindvégig csak hát­rált, alig ütöttek. Néhány tisztább ho­rog döntötte el a mérkőzés sorsát Sza­bó javára. Harmatsúlyban Fekete Pál pontozással győzte le Wágnert. Wágner sokáig ide­geskedett, kapkodott, s néhány nagy utesbe beleszaladt. Wágner csak az utolsó menetben javult fel, ekkor azon­ban már késő volt. Kisváltósúlyban Ba­logh pontozással győzött Hergért ellen. Hergert nagy akarással, de erőtlenül öklözött. Mindvégig Balogh irányította a mérkőzést. Középsúlyban Süveges le­győzte Gerbertet. A találkozó nagyon szoros kimenetelű volt, Süveges sokkal erőteljesebb horgokkal támadott, ütései pontosabbak voltak. Gerber jóval többet ütött, mint ellenfele. A pontozóbírák vé­leménye eltérő volt. A félnehézsúlyban Páder Valyont, a nehézsúlyban Fazekas Dévait győzte le pontozással. Mindkét győztes elsősorban támadóbb, bátrabb ökölvívásának köszönheti, hogy felülke­rekedett. A pehelysúlyban Horváth el­len Hegedűs, a könnyűsúlyban Borsodi i ellen Gárdos. a nagyváltósúlyban Ma- i rosi ellen Jakab feladta. Dóri a váltó­súlyban öklözött, s ellenfele, Strasszor j szintén feladta a küzdelmet. így lett a : végeredmény 16:4. BP. HONVÉD —K. DÓZSA 13:7 Vezette: Dobronav. Légsúlyban Mól- j nár ellen Nyári háromszor is meqrogy- gyant, s így a Honvéd versenyző döntő fölénnyel evőzött. Pehelysúlyban Wáq- 1 SPORT GYENGE JÁTÉK ETÁN... K. Kinizsi—Nagykanizsai Bányász 1:1 (1:1) HIRER' Várható időjárás kedd es­tig: felhőátvonulások, többfelé eső. Mérsékelt, _ időnként élénkebb északi, Í északnyugati szél. Az éj­szakai lehűlés erősödik, I helyenként talajmenti fagy. A nappali hőmér- VBaaa séklet alig változik. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 9—13 fok között. 7ő ol művelődjünk, hol szórakozzunk^ Színház: Este 7 órakor díszelőadás hazánk felszabadulásának 11. évforduló­ja alkalmából. Ben Jonson: Volpone. Tájelöadás Mar­caliban. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés és olvasótermi szolgálat 9—11 óráig. Rippl-Rónai Múzeum: Keletázsiai fest­mények és fametszetek. MOZIK: Vörös Csiiiaq: Tavasz a jégen. Színes osztrák film. Szabad Ifjúság: Bíróság előtt. Francia film. Siófok; Rózsa és a csavargó. Csurgó: Kulmi ökör. Balatonboglár: Mühlenbergi ördög. Barcs: Gyanú. Marcali: Álruhás szultán. Lengyeltóti: öt barát. Tab; Hűtlen asszonyok. Igái: Eltűnt kapitány. Nagyatád: Nagy kísértés. — A KAPOSVÁRI BOLTOK 'hol­napi rendkívüli nyitvatartási ideje: Kcirnap, április 4-ón a 249-es számú édességbolt 9—12-ig, a 250-es számú édességbolt 13—17 óráig, a 229-es és 270-es számú dohánybolt 9—17 óráig, a 231-es 233-as, 235-ös és 242-es, va­lamint a 291-es dohánybolt 9—12 óráig árusít. Április 4-én egyéb bol­tok nem tartanak nyitva. A vendég­látóipari egységeik ma és holnap rendes szombati és vasárnapi myiitva- tartással állnak a szórakozó vendé­gek rendelkezésére. — A FELSZABADULÁS ÜNNE­PÉN megyénk minden földműves- szövetkezetá művészeti csoportja ün­nepi műsoros estet rendez. A műsort csaknem mindenütt reggelig tartó táncmulatság követi. — TÖBB MINT HÚSZEZER FO­RINTOT gyűjtöttek össze az árvíz- károsultak megsegítésére megyénk középisikclás diákjai. A középiskolá­soktól nem maradtak el az úttörők sem, akik mintegy 50 ezer forintot küldtek a rászorultaknak, ezenkívül több mint kétezer pár cipőt és jelen­tős mennyiségű élelmiszert gyűjtöt­tek és továbbítottak. Beköltözhető különálló ház 170 négy­szögöl telekkel eladó. Kaposvár, Erdo­sor 23., Nagy. _______________________(6089> Oz v. Dépold Lászlóné kéri azokat, akik 1919-ben a kaposvári vörös gya­logezred kötelékében Dépold László szá­zados zás/.lóal | parancsnokkal a nagy- surányi ütközetben részt vettek, címü­ket a kaposvári Hirdetőirodába megkül­deni pzíveskedjerrbk.____•__________(6088) A Körtönyei-hegy 24. sz. ház (kerttel szemben) 1160 négyszögöl telekkel el­adó. <857> A Nyár u. 27. sz. ház eladó, beköltöz- hető. Bővebbet: Hunyadi u. 62. (858) Konyhaszekrény, hármasszekrény, két ruhásszekrény, rekamié eladó. Május 1 u. 38.. 4. ajtó. <856> Eladó 12 család méh országos és kis: boconődi méretben. Zselickisfalud Fo u, 78. sz.______________________________(854) Le mezvillás, 250-es Jáwa motor el­adó. Széchenyi tér 7/h,, emelet. (6087) Csontszínü hálószoba, magyar-perzsa összekötő, részletre is eladó. Cím: Ady Endre u. 6., kárpitos, (6079) — A NAPOKBAN TÁRGYALTA a Kaposvári Járásibíróság Zóka Irma szilvásszentanártomá és bűntársa, Cso- bán Kálmánná patcai lakos bűn­ügyét. Zóka Irma ez év elején há­zasságon kívül született .gyermekét a szülés utón ruhába csavarta, s a csecsemő megfuMadt. A holttestet át­adta Csofoán Kálmánnónak, hogy a község határában lévő kendeiráztaí ói­ban rejtse el. Zóka Irmát gyermek- ölés miatt 8 hónapi börtönre, Csobán Káűmánnét bűnpártolás miatt 4 hó­napi börtönre íléCite a járásbíróság. — JUTALOMHANGVERSENY a Bartők-feremiben. Lezajlottak a zene­iskolák számára meghirdetett Bar­tók Béla emlékversenyek. A kapos­vári Liszt Ferenc Zeneiskola növen­dékei a kerületi döntőn, ahoi öt vá­ros zeneiskoláival mérték össze ere­jüket, minden versenyágban sikerrel szerepeltek. A kerületi döntőn négy első dijat, négy második díjat nyer­lek, ezenkívül hárman helyezést ér­tek el. A győztes és helyezést elént növendékek április 4-én délután 4 órakor a Bartók-teremiben jutalöm- hamgversenyt adnák. Ez alkalommal Bantók-emléldLapokkal, oklevelekkel, Bartók-emiékérmekfcel tünteti ki őket az iskola igazgatósága. Küldöttértekezletet tartott a Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete Március 31-én a pénzügyi és keres­kedelmi dolgozók legjobbjai jöttek össze, hogy beszámol j anale munká­júiéról és megválasszák szakszerve­zetük területi bizottságának tagjait. Bdénesi elivtárs, a területi bizott­ság titkárának beszámolója után so­kan felvetették, milyen helytelen volt, hogy a területi bizottság veze­tőit dyan gyakran váltogatták, hogy a területi bizottság nem adott elég segítséget a szál tszervezeti bizottsá­goknak. Elmondták, hogy a jövőben még sokkal többet fognak dolgozni a szakszervezeti bizottságok azért, hogy vállalataiknál csökkenjen az önköltség, jobb legyen a mumkafe- gye’iem. Ezután választották meg a területi bizottság tagjait. A KPDSZ országos bizottsága a küldöttértekezleten kitüntette a leg­jobb szakszervezeti munkásokat. Schvairc Imréné, a Textilnagykeres- kedelmi Vállalat dolgozója, Debre­ceni Lászlóné és Petre László a > Belkereskerie’em kiváló dolgozója-« címet kapta. Több lelkes szakszerve­zeti aktívát jubaiomtárgyaikikal jutal­maztak. amely a mutatott játék alapján a nagy- kanizsaiakra nézve hízelgő. A Kinizsi volt ugyanis a játékidő nagy részében a támadó csapat, s a helyzetek is inkább a Kinizsi-csatárok élőit kínálkoztak. Nagy hiba volt azonban, hogy a támadó­sor ismét beleesett régi hibájába, s a kö­zépen való áttörést erőltette, amikor pe­dig erre a kitűnő kanizsai középhátvéd miatt szinte egyáltalán nem volt lehe­tőség. Baj volt, hogy a Kinizsi nem vitte le a földre a labdát, holott a levegőben különösen a Kinizsi-csatárok szinte min­dig alulmaradtak. Az egyes csapatrészek működése sem elégített ki. Különösen széteső volt a támadósor játéka. A védelem pedig, mint már oly sokszor a múltban, a ve­zető gól után egy percre rá megint csak összehozta az egyenlítő gólt. A kanizsaiak jóformán csak védekez­tek. Két szélsőjük azonban elöl gyakran veszélyeztetett még így is. Egyénileg: A Kinizsinél Mezöfi csak­nem hibátlanul látta el feladatát. A gól­nál kissé határozatlan volt, ha időben kiindul, vagy bennmarad kapujában, ta­lán háríthatta volna Vass fejesét. A hát­védhármasnál ez alkalommal Pálfalvai Játszott legjobban, egy-két könnyelmű­ség azonban nála is becsúszott. Molnár egyszer-kétszer zavarba jött, viszont két Ízben is sorsdöntő helyzetben biztos góltól mentette meg a kaput. Szigeti visszaesett formájában. Gyors szélsője néhányszor átjátszotta. A gól is jórészt az ő lelkén szárad. A fedezetek közül Várvizi volt a jobb. Néhány rossz le­adása azonban még mindig volt. Balázs is megtorpant formájában. Tőle is sok rossz leadást láttunk. A támadósor és a csapat legjobb embere ez alkalommal Mózsi volt. Az első perctől az utolsóig nagy lelkesedéssel s mindvégig jól is játszott. Nem voltak azonban társai Ez alkalommal minden labdán ott volt Ezt a játékot várjuk tőle a jövőben is Vigh csak helyenként elégített ki. Sok­szor teljesen eltűnt. Horváth sem a szé len. sem belül nem tudott megbirkózni védőivel. Ugyanez áll Stadlerre is. Igaz, hogy ü>kevés használható labdát ka­pott. Hornyáknak nagyon rossz napja volt, semmi sem sikerült neki, s a gyors és kitünően fejelő Zsidó teljesen kikap­csolta a játékból. A Bányász együtteséből Zsidón kívül Lervencz, Kerkai, Andris és Kamondi Játéka érdemel dicséretet. Sutyor játékvezető kicsit sokat fütyült egyébként minden különösebb hiba nél­kül vezette a játékvezetői szempontból nem túl nehéz mérkőzést. EZ TÖRTÉNT MÉG AZ NB ll-BEN: Budafok—Sztálinváros 0:0. Budafo­kon a sztálinvárosi Fejes már a 10. perc ben bokáját törte, de a sztálinvárosiak így is közelebb álltak a győzelemhez. Váci Bástya—Pécsi Törekvés 2:0. A váciak jobban kihasználták helyzetei két. Vasas Dinamó—Sopron 2:1. A Gergely utcában csaknem meglepetés született. Vasas Izzó—Szikra Gázmüvek 2:1 A Gázmüvek csak nem talál magára. Győri Vasas—Komló 1:0. A győriek nagy fölényben voltak mindvégig. Pénzügyőrök—Bp. Szikra 4:0. A Pénzügyőrök jobbak voltak. Fizit (Szik­rai a 78. percben ulánrúgásért kiáll! tolták. Zalaegerszeg—Szállítók 3:1. Nagy meglepetésre a lelkes zalaegerszegiek Pesten is győzni tudtak. A bajnoki táblázat állása után: a 6. forduló 1. Budafok 6 5 1 — 12:2 11 Q Sztálinváros 6 4 1 1 15:5 9 3. Zalaegerszeg 6 4 — o 11:7 8 4. Vasas Izzó 6 4 — 2 10:7 8 5. K. Kinizsi 6 3 1 2 12:8 7 6. Váci Bástya 6 3 1 2 10:8 7 7. Dinamó 6 3 1 2 8:7 7 8. Pénzügyőrök 6 3 — 3 10:8 6 9­-10. Győr 6 3 — 3 7:7 6 9­-10. Komló 6 2 o 2 6:6 6 11. Bp. Szikra 6 2 2 2 7:9 6 12. Pécsi Tör. 6 2 1 3 6:9 5 13. Nagykanizsa 6 — 4 2 5:7 4 14. Sopron 6 1 1 4 6:14 3 15. Szállítók 6 1 1 4 4:14 3 16. Gázmüvek 6 — — 6 3:14 0 Kettős vereséget szenvedtek a Dózsa-öklözők Budapesten Jogosítvánnyal rendelkező gépkocsi- és vontatóvezetőket alkalmaz azonnali belépésre vontatóra a Nagybajom! Nö­vényvédő Állomás. (6086) FELHÍVÁS A B. M. Somogy megyei Főosztálya (elhívja a vállalatok. szervek. vala­mint a magán motorkerékpártulajdono­sok figyelmét, hogy a KRESZ 88. §. (1) bekezdésének e) pontjában foglaltak szerint a kétkerekű szóló motorkerék­párokat a 4187/1956. B. M. számú ren­delet alapján 1956. április hó 15-ig hát­só — a rendszámtáblát is megvilágító — világítással kell ellátni. A hátsó vilá­gítás valamennyi szóló motorkerékpárra kötelező. A rendelet nem teljesítőit áp­rilis hó 15-e után szabálysértés miatt felelősségre vonják. SOMOGY! NÉPLAP Felelős szerkesztő: Horváth János Felelős kiadó: Tóth István Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Latinka S. u. 7. Tel.: 15-11 Kiadóhivatali tel.: 15-16 Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat Nyomdáért felel; Hidas János ner eleinte kiegyenlített küzdelmet ví­vott Németivel, de aztán a kaposvári fiú egyre inkább felülkerekedett, s biz- tosan győzött. A nagyvál tósúly ban Her­bert nagy küzdelem közben már biztos győzelemre állt, amikor Purczeldot harmadik menetben sorozatos fejelés miatt leléptették. A félnehézsúlyban Pá der döntetlenül mérkőzött Mártonnal. Két meneten keresztül Márton volt a mozgékonyabb, s többször megelőzte Pádért, aki viszont az utolsó menetben hatalmas fölénybe került. Nehézsúlyban Czabajszki balegyenesekkel ériékes pon­tokat szerzett, s legyőzte Dévait. Har­matsúlyban Riskó II. ellen Nachladel, könnyűsúlyban Fürjes ellen Kocza I., kisváltósíilyban Szakács II. ellen Dőri II. feladta, váltósúiyban Dörinek nem volt ellenfele, középsúlyban pedig Ráduly el­len a kaposváriak nem indítottak ver­senyzőt. Végeredmény 13:7. A Budapesti Honvéd nyerte a húsvéti labdarúgó tornát Szombaton Becsben; Bp. Honvéd— Rapid 4:0, Austria—Bp Kinizsi 2:1. Vasárnap Budapesten: Bp. Kinizsi— Rapid 4:2, Bp. Honvéd—Austria 7:3. 1. Honvéd, 2. Kinizsi, 3. Austria, 4. Rapid. Magyarország és Olaszország csapata csoportelső lett a nemzetközi ifjúsági labdarúgó tornán Magyarország—Bulgária 2:1, Anglia —Német Szövetségi Köztársaság 2:1, Franciaország—Olaszország 1:0, Saar- vidélc—Belgium 2:2. A torna végeredménye: I. csoport: 1. Magyarország 5 pont, 2. NSZK 3 pont, 3. Bulgária 2 pont, 4. Anglia 2 pont. III. csoport: 1. Olaszország 4 pont, 5:2 gólarány, 2. Franciaország 4 pont, 4:3 gólarány, 3. Saarvidék 3 pont, 4. Belgium 1 pont. A megyei totó 12 találatos szelvénye: 1, 1, X. 2. 2, 1, 1, 1, x, X. X. 1. Megyei bajnokság BARCSI VÖRÖS CSILLAG —K. KINIZSI II 5:2 (1:2) Barcs, 800 néző. Vezette: Kosaras Barcs: Völgyesi — Czeczeli, Kiss, Tuba — Göncz, Kővári — Rózsavölgyi, Spiev- la, ICimpf, Kovács, Barakonyi. K. Kini­zsi II.: Tóth — Csima. Németh. Hideg — Valkó, Szíjártó — Jutási, Dél-falvi, Zsol­dos, Szentgróti, Szabó. Igen szép, s he­lyenként színvonalas mérkőzésen győ­zött a Barcsi Vörös Csillag. A Kinizsi különösen az első félidőben, a hazaiak pedig szünet után játszottak jól. Az első félidő Kinizsi-fölényét híven tükrözi az eredmény Is, de aztán szünet után a megzavarodott Kinizsi-védelem 10 perc alatt három gólt kapott. így alakult ki a végeredmény. Góllövök: Barakonyi 3. Rózsavölgyi, Spievla, illetve Szabó. Jók: Kiss. a mezőny legjobbja, Kimpf, Spiev­la és Barakonyi, illetve Németh, Csima. Jutási. Közepes játékvezetés. MARCALI—CSURGÓ 1:0 (0:0) Csurgó. 500 néző. Vezette: Horváth Zoltán. Marcali: Pápai — Grujber, Bősz, Hajdú — Fábián, Jakab — Farkas. Be­ne, Borsfái, Szabó, Bolf. Csurgó: Bolla — Novák, Jakoda, Németli — Nagy I„ Nyakas — Vörös, Vida, Hottó. Szabó. Kozma. Kemény, nagyiramú mérkőzésen két ellentétes félidőt láttunk. Az első félidőben a hazaiak, szünet után peáig a vendégcsapat játszott fölényben. A Marcali egy szerencsés góllal győzött. A csurgói csatárok előtt is több helyzet kínálkozott, a támadók azonban a leg­jobb helyzeteket is kihagyták. Góllövő: Boné. Jók: Pápai, Bene, Borsfái, illetve Jakoda, a mezőny legjobbja, Németh és Vida. Jó játékvezetés. K. DÓZSA —K. TRAKTOR 3:1 (1:1) Kaposvár, Traktor-pálya, 500 néző. Vezette: Dobszai. Dózsa: Kovács — Dé- kány, Farkas, Béki — Janda, Kiss — Si­mon, Blazinovics, Tóth, Vérségi. Né­meth. Traktor: Katafai — Giesz, Illés, Güth — Rab I., Rab II. — Hauer, Nagy. Tóth, Dominek, Bíró. A kissé fölényesen kezdő Dózsa csapatával szemben már a 2. percben megszerezte a vezetést a Traktor, melyet -10 percen át tartani tudott. A Dózsa a rossz talajú pályán csak nehezen tudott kibontakozni. Szü­net után azonban fölénybe kerültek a lila-fehérek, s negyed óra alatt a maguk javára fordították a mérkőzést. Aztán sok alkalom nyílott a gólszerzésre mindkét támadósor előtt, a csatárok azonban rendre hibáztak. Góllövök: Vérségi, Tóth, Simon, illetve Nagy. Jók: Farkas, Janda, Tóth, Kiss, illetve Giesz, Illés, Tóth, Jó játékvezetés. FONYÓD —K. TÖREKVÉS 2:1 (1:1) Fonyód, 600 néző. Vezette: Hencz. Fonyód: Hajós — Szabó. Darvas. Oláh — Horváth, Hajba — Farkas, Nagy. Liszkai, Kárpáti, Szántó. Törekvés: Háncs — Szigeti, Nagy, Wéber — Jó­nás, Szabó — Parrag, Vörös, Benedek Beck, Németh. Nagyiramú. igen ke mény mérkőzésen az utolsó 15 percben mutatott lendületesebb játékával sze­rezte meg a győzelmet a fonyódi csa­pat. A játékvezető Jónást a 28. percben tiszteletlen beszédért kiállította. Góllö- vök: Szántó, Farkas, illetve Benedek. Jók: Hajba, Szántó. Szabó, illetve Nagy. Benedek. Jó játékvezetés. SIÓFOK—NAGYATÁD 1:1 (0:0) Siófok, 1000 néző. Vezette: Isztl. Sió­fok: Soós — Vörös II., Varga dr., Né­meth I. — Szabó, Vörös I. — Szilágyi, Búza, Csepeli, Németh ll„ Peresztegi. Nagyatád: Köves — Szabó, Dénes, Buj­tás — Vojkovics, Simon — Frányó, Sár- di II., Kanizsai, Bicsáki, Vucskics. Erős- iramú, igen kemény mérkőzésen a vé­delmek harcát hozta a találkozó. Mind­két gól a mérkőzés utolsó öt percében esett. Az eredmény kialakulásában dön­tő része van a kitűnően védő siófoki kapusnak. Góllövök: Szilágyi, illetve Bi­csáki. Jók: Soós, a mezőny legjobbja, Varga dr., Búza, illetve Vojkovics, Si­mon, Bicsáki. K. V. LOBOGÓ —BALATOMLELLE 3:1 (2:0) Kaposvár, 300 néző. Vezette; Magyar. Lobogó: Horváth — Perreg. Serdán. Máté — Szvath, Műdig — Földi, Végh, Szilvási, Varga, Posta. Balalonlelle: Hartmann — Rezi, Vörös, Mogyorósi — Kingler, Gróf — Pesti, Szűcs, Nádasdi, Bállá, Horváth. A Vörös Lobogó csak az első félidőben játszott meggyőzően. Szünet után feljöttek a vendégek, szé­pítettek. s kis híja az egyenlítést is megszerezték. Nádasdi ugyanis egy 11-est kapufának lőtt, majd, amikor an­nak újra rúgását rendelte el a játék; vezető, akkor a büntetőt kapu mellé rúgta. Ez láthatóan letörte a vendége­ket s a Lobogó újabb gólja bebiztosí­totta győzelmet. Jók: Serdán, Szvath. Földi, Posta, illetve Hartmann, Vörös. Gróf, Horváth. Góllövök: Földi, Végh, Varga, illetve Horváth. Jó játékvezetés. K. V. METEOR — BALATONBOGLÁR 1:0 (1:0) Kaposvár, 4000 néző. Vezette: Kovács Béla. Meteor: Tóth — Takács I., Köké- nyesi. Takács II. — Németh. Pammer — Nincsevics, Morvái, Gál, Tiszagáli, Witzmann. Boglár: Kovács — Herczeg, Egres, Groszmann — Gerei, Varga — Samu, Kiss, Somogyi. Fodros, Székely. Alacsony színvonalú, csapkodó játék jellemezte a mérkőzést, ahol mindkét támadósor előtt többször nyílott volna alkalom a gólszerzésre, a védelmek azonban mindkét oldalon kitünően áll­tak a lábukon. A mérkőzés sorsát el­döntő egyetlen gól is öngólból esett. Egres hazaadott labdája került a kapu­ba. Jók: Takács I., Kökényesi, Pammer, illetve Herczeg, Egres, Gerei. Jó játék- vezetés. A nagy totó 12 találatos szelvénye: 1. 1, törölve, x, 2, 1. x, 2. x. törölve, x, 1. 2, 1. A 12 találatos szelvény 14 636 forintot, all találatos 708 forintot, a 10 találatos szelvény pedig 87,50 form- tot fizet. _____________ — NAGYMENNYISÉGŰ ITALT kaptak terven félül megyénk föidmű- vesszövetkezetá italboltjai. A boítok­ba érkezett 1500 hektoliter bor, 1220 hektoliter sör és 460 hektoliter ége­tett szeszes ital. képessége kb. 30 utas, de akkor ^ gyomra már degeszre tele van, rá- ( zási képessége pedig vetekedik a } »Vidám-park» mozgólépcsőjével. Ar- 5 ról meg már nem is kell szólni, I hogy teltház esetén a heringgé pré-l seit tömeg közül sokan rebegik fal- • fehér képpel ezt az egyszerű, min- ) denki által ismert szót: levegőt! ( A bátrabbak még azt is hozzáte- : szik: »az istenfáját, mindjárt meg- , fulladok-».) ( Ez a rövid helyzetjelentés az J autóbusz-fronton. Sokan mérgelőd- , nek emiatt, főleg azok, akik lema- l radnak, annak ellenére, hogy a Ica- j lauz »néni» minden négyzetcenti- • méterre utast szorít. így aztán bi- ' zony majdnem mindig akad néhány i valaki, akiknek gyalogosan kell vé- I gig poroszkálni a három-négy vagy } öt kilométeres utat. Hogy aztán i ezek mit mondogatnak közben? Nem í is merem leírni. Abban azonban mindenki tökéletesen megegyezik, v hogy nem jól van a dolog. Megnő- W vekedett a személyforgalom, erre íj beállítanak egy kis kocsit, amikor a régi sem volna tán elég. íj Node sebaj. Nem kell túlzott igé- íj nyékét támasztani, s ezt nem is ír tesszük, csak egyet kíván a környék jtj lakossága: adják vissza, de tüstént y a régi autóbuszt. W SZÖNYI ISTVÁN íj levelező 5Í

Next

/
Thumbnails
Contents