Somogyi Néplap, 1956. március (13. évfolyam, 52-78. szám)
1956-03-03 / 54. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! ngyi Néplap A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség üzenete a közeledő Ntenzeiközi Nőnap alkalmából A íagkönyvkios/tó' taggyűlés fordulópont volt Ivulasi DlSZ-szesrvezet életében Egíszheti rádióműsor 2ÓK PÁRTJA SOMOGYMEGY El BIZOTTSÁGÁNAK LAPJ A XIII. évfolyam, 54. szám. vív A ■> 0 HLlibK Szombat, 3956. március 3. A Minisztertanács határozata a tavaszi mezőgazdasági munkák előkészitéséről A Minisztertanács, február 28-án megtárgyalta a Somogy megyei Tanács Végr-ehaj főbizottságának jelentését a tavaszi mezőgazdasági munkák előkészítéséiről és a termelőszövetkezetek helyzetéről. A Miniszter- tanács ülésén részt vettek a megyei tanácselnökök is. A Minisztertanács Somogy megyéiben és más megyékben szerzett tapasztalatok alapján határozatot hozott a tavaszi munkák előkészítésének megjavításáról és terme1 őszövetkezetek további erősítéséről. A Minisztertanács megállapította, hogy az 1956. évi mezőgazdasági tervek maradéktalan teljesítése' érdekében «rszágszerte nagy feladatot jelent az elmaradt őszi mélyszántások pótlása, a trágyakihordás és a trágyázás üte mének meggyorsítása és a tavaszi vetés megfelelő időben és jó minőségben való elvégzése. A Minisztertanács súlyos hibaként állapította meg, hogy bár a gépállomásokon. .számszerűleg nagyrészt befejezték a gépek kijavítását, a gépjavítások minőségét nem ellenőrizték kellőképpen. Az Állami Ellenőrzés Minisztériuma vizsgálta a se- gesdii és darányi gépállomásokon a gépjavítást és ellenőrzése során meg - . állapította, hogy a felülvizsgált 16 traktor közül egyet sem jávítorttak ki magféelően. Ilyen és hasonló súlyos hibáknak elsősorban az az . oka, hogy egyes megyei tanácsok végrehaj- tóbizottságai és a megyei mező- gazdasági igazgatóságok nem fordítottak kellő gondot a gépja- , vítási munkák ellenőrzésére és a javítások műszaki felülvizsgálatára. Bár a szokatlanul kemény tél és a s-ok hó következtében arra kell számítani, hogy jelentős területeken okoznak gondot a belvizek, a tanácsok végrehajtóbizottsiágai és a mezőgazdasági irányító szervek— mint a Minisztertanács megállapította — mindeddig nem tettek kellő előzetes intézkedést a belvizek gyors levezetésére. A Minisztertanács utasította a Földművelésügyi Minisztériumot, az Országos Vízügyi Főigazgatóságot és a megyei tanácsok végrehajtóbizottságait, hogy a belvízvédelemre vonatkozó törvényes rendelkezések értelmében haladéktalanul gondoskodjanak a belvíz-levezetés megszervezéséről, szükség esetén közerő kirendelésével is. Nehezíti a mezőgazdasáig előtt álló idei nagy feladatok teljesítését, hogy nitrogénműtrágyából nem tudjuk kielégíteni a termelők megnövekedett igényeit, ezért nagy szükség van arra, hogy a meglévő rnűfcrágyameny- nyiséget mindenütt a legcélszerűbben használják fel. Miivel az őszi vetésű kenyérgabonák sínylették meg legjobban a kedvezőtlen téli időjárást, elsősorban az őszi kenyérgabonavetések fejtrágyázására kell felhasználni a rendelkezésire álló nitrogén- műtrágyát. A fejtrágyázás mellett különösen nagy figyelmet kell fordítani az őszi vetésű növények ápolására. A várható nagy napi hőmérsékletingadozás következtében fennáll a felfagyás ve-5 Q belvizek levezetésére! szelye. A vastag horeteg miatt sok j helyeniösszetömődött a talaj. Mindé-jf t ) r 79 családdal áj termelőszövetkezet alakult Öreglakon Alakulóban van a harmadik Ész is Uj terme'őszövetkezet született Öreglakon. .Pénteki lapunkban még arról adtunk számot, az öreglakiak büszke örömmel jelent ett adatai alapján, hc-gy Öreglakon 55 család aláírta a -tsz belépési nyilatkozatot, s hogy űj .termelőszövetkezet alakításán fáradoznak a népnevelők és dolgozó parasztok. A kommunisták és a termelőszövetkezeti mozgalom többi híve nem hiába fáradoztak. Ma már arról számolhatunk 'be, hogy 79 családdal, 400 hold földdel AZ OLVADÁS MEGINDULÁSA ELŐTT... Időben készüljünk fel megalakították az új, a második öreglaki termelőszövetkezetet. Szép, nagyszerű, követésre méltó ez az eredmény. De ez sem elég... már alakulóban van a harmadik öreglaki termelőszövetkezet is. Újabb 60 család írta alá a tsz- belépési nyilatkozatot. Méltók az elismerésre, a dicséretre a falu kommunistái, élenjáró dolgozó parasztjai. Az új öreglaki termelőszövetkezet és a most születő is olyan emberek meggyőző népnevelő- munkájának köszönhető, mint Tóth Mihály községi párttitkár, Tapolczaí Ferenc tanácselnök, Hegedűs Lajos 15 holdas gazda, akik) fáradhatatlanul munkálkodtak társaikkal az öreglaki dolgozó parasztok meggyőzéséért, új termelőszövetkezet alakításáért. Köszöntjük az öreglaki népnevelőket és az új termelőszövetkezeti tagokat, és sok sikert, eredményes gazdálkodást kívánunk nekik az új útpn. Sokkal több talajmunkát végezhetne az Iharosberényi Gépállomás, mint amennyire szerződést kötött nütt fel kell készülői arra, hogy mihelyt az idő engedi, azonnal szükség szerint hengerezzék, illetve fogasolják az őszi vetésc, két. } Mindezek a tennivalók fokozott' felelősséget rónak a helyi irányító szervekre és megkövetelik, ho&y a mezőgazdaság minden dolgozója teljes erejéve. és tudásával késedelem nélkül lásson' hozzá a tavaszi munkák elvégzéséhez. A Miniszteri anács felhívja a megyei, járású itziégi tanácsok végre- hajióbizottságajt, a mezőgazdaság: irányító szerveket, hogyne értekezletek, körlevelek, uta- \ síiások tömegével irányítsák a ( munkát-, hanem hatékony gya- korlati intézkedésekkel, ( a helyszínen adott segítséggel, szak-] tanácsadással oldják meg feladatai kát. A hajdúszováti példamutató kezdeményezés nyomán' egyre több község termelőszövetkezeti tagsága és egyénileg dolgozó parasztsága kel nemes versenyre a mezőgazdasági termelési eredmények növeléséért. A tanácsok végrehajtóbizottsága és a mezőgazdasági szervek vezetőinek éc dolgozóinak megtisztelő kötelessége, hogy támogassák ezt a versenymoz- ga-'mat és sikerrel oldják meg' a mezőgazdasági termelés növelésének nagy feladatát. Hatodszor lett élüzem a Siófoki Kőolajvezeték Vállalat A Siófoki Kőolajvezeték Vállalat dolgozóit köszöntjük abból az alkalomból, hogy a múlt év negyedik negyedében végzett jó munkájukkal hatodszor is megszerezték az élüzem címet Az élüzem-üinnepség 1954. második negyedévétől' szinte hagyományossá vált a Kőolajvezeték Vállalatnál, mert azóta negyedévről negyedévre kimegszakítás nélkül birtokosai e tüntető címnek. A Kőolaj vezetéki Vállalat dolgozói ma isimét ünnepségre jönnek össze, s itt az arra légméltóbbak átveszik a jól megérdemelt jutalmat. Több mint százan kapnak kiváló munkájukért oklevelet és pénzjutalmat. AA további jó eredményekhez kívánunk? mi is jó egészséget a vállalat veze-J tőinek és valamennyi dolgozójának. * A. Megyei Tanács Mezőgazdasági Igazgatóságán március 1-én megalakult a belvizek levezetésével foglalkozó bizottság; vezetője Németi elvtárs. a Megyei Tanács V B-el-nökihelyet tese. Már az első ülésen minden teendőt felmértek, hogy a réteket, legelőket, vetéseket fenyegető olvadás veszélyével ..minden körülmények között megbirkózhassanak. Egy négyzetkilométer • területre mintegy 58 000 liter csapadékot -kitevő hó hullott le. A Kaposvölgy- ben 4000 hold rét, legelő árvízvédelmét ke’l biztosítanunk. Az illetékesek a Meteorológiai Intézet előzetes jelentéséhez tartották magukat, korábbi olvadással számoltak, s már a múlt héten munkába álltak a csatornaőrök, a vízőrök. A 35 zsilip és a 15 híd is rendben várja az olvadás megindulását. A zsilipeket, hidakat e hét »lején' kijegelték. Az őrök éjjel-nappal járják a partokat. A víziménnökök rajtaütésszerűen ellenőrzik, hogy résem állmak-e a természet fenyegető bajainak elhárítására a szakmunkások. A hidaknál torlódó hordalékokat is eltávolították a híd- őrök. A Kaposvölgy 15 falujának tanácsai is éberen ügyelnek határaikra. Az óvintézkedéseket, az előkészületeket megyénk más vidékén is megtették. Március 2-án a barcsi és a nagyatádi járás helyzetét külön bizottság vizsgálta felül. A naponta •másfélmillió köbméter vizet elszívó balatonfenyvesi szivattyútelep is -készenlétben áll. A községi tanácsokhoz László elvtárs, a Megyei Tanács VB-elnöke körlevelet -küldött, -hogy társadalmi munkára is mozgósíthassák lakóikat, ha a helyzet úgy kívánja. Megyénk gépállomásainak február 29-ig meg kellett volna kötniük a mezőgazdasági munkálatokra a szerződést az egyéni gazdákkal’ is. Államunk a szerződéskötéssel fokozottabb -gazdasági segítséget kíván adni az egyéni dolgozó parasztoknak is ahhoz, hogy múlt évi termésátlagaikat eb-ben az esztendőben 3 százalékkal túlszárnyalják. A tapasztalatok azt mutatják, hogy gépállomásaink vajmi keveset törődtek ezzel, s a tervben meghatározott munkálatoknak csali csekély százalékára kötöttek megállapodást az egyéni gazdákkal. Különösen -gyenge eredményt ért el a szerződéskötésiben az Iharosbe- rényi, Gépállomás. A gépállomás agronómusai, brigádvezetői a körzetükbe tartozó falvakbán alig egynéhány dolgozó parasztot kerestek fel szerződéskötés végett. ügy vélik, hogy az egyéni - dolgozó parasztokkal való szerződéskötés a tanácsok feladata. Arra is hivatkoznak, hogy ha az egyéni dolgozó parasztokkal szerződnek, akkor nem tudnak majd megbirkózni a termelő- szövetkezetek munkáival. Ez azonban nem érv, mert a gépállomás jelenlegi gépállományával sokkal több talajmunkát végezhet, mint ameiiy- nyire a termelőszövetkezetek igényt tartanak. Helyes lesz, ha az Iharos-berónyí C'épállcmás vezetői elgondolkoznak azon, milyen fontos, hogy a gépek, teljes kapacitását kihasználjuk. A több gépi munka több, termést, több kenyeret -biztosít dolgozó népünk gsz- t ólára. Sürgősen pótolja tehát mulasztását az Iharos-herényi Gépállomás. Ifjú traktorosok tanácskozása A Somogy megyei Tanács szék- házának nagytermében a megye gépállomásainak, állami gazdaságainak ifjú traktorosai tanácskozáson beszélték meg az idei tennivalókat. Pecze Lajos, a gépállomások megyei főagronómusa elmondotta, hogy a KV 1955. novemberi határo- i zatának sikeres megvalósítása, a J termésátlagok 3 százalékos növelése " sokban függ a megye kiváló traktorosaitól is. A rendkívüli időjárás miatt erősen összetorlódott tavaszi tennivalók egy-behangolt munkát követelnek. A beszámoló után a Lengyeltóti Gépállomás DISZ-szervezetének éves versenykihívását ismertette Pucskó Lajos DISZ-titkár. A tavaszi vetések sikeres elvégzése céliából a Lengyeltóti Gépállomáson a műszakiak segítségével négyzetes vetési bemutatót tartalak. Idén a DISZ-traktorosok felét termel őszövetkezeti traktorosoknak szervezik be. A versenykihíváshoz lelkes csatlakozások hangzottak el. Majd kiosztották a silózási versenyben legjobb eredményt elért brigádok és traktorosok között a jutalmat? 9 karórát, 10 fényképezőgépet és 10 töltőtollat. Feléledt a vetélkedést kedv a kőröshegyi versenybizottság munkája nyomán ' / Hz adófizetési tervek teljesítéséért küzdenek a nagyatádi járás községi tanácstitkárai A múlt héten értekezletre gyűltek össze Nagyatádom, a községi tanácsok titkárai. Az értekezleten részt- vett Kardo-s elvtársi, a Megyei Tanács Pénzügyi Osztályának vezetője is. A járás egészen az utóbbi .időkig jelentősen elmaradt adófizetési tervének teljesítésével, ezért az értekezletem megvitatták a tanácsszervek adó- beszedési fel-adait. Érezve a lemaradásukból fakadó kötelezettséget, tanácsaik nevében) a titkárok vállalták, hogy a tanácstagok, párttagok és a jó adófizető gazdák nevelőmun- káj-ámak segítségével pótolják a negyedéves tervben mutatkozó lemaradást, sőt határidő előtt teljesítik azt. Bolhás .község tanácstitkára vállalta, hogy a pénzügyi állandó-bizottságot mozgósítva -beszélgetnek a 'hátralékosokkal és rendezik a falu adósságát. A mikei és kunitelepi tanácstitkár vállalták, hogy tanácsaik és a dolgozók jó kapcsolatát kihasználva, március 25-re teljesítik első negyedévi adóbegyűjtési tervüket. A nagyatádi járás tanácsainak kezdeményezése lövetendő példa megyénk minden tanácsa, különösem a marcali és kaposvári járások tanácsai számára, amelyeknél szintén lemaradás mutatkozik. A pusztakovácsi Dimitrov TSZ diszistái állják a szavukat, megvédik az őszi vetéseket Tegnapi számunkban, megjelent a pusztakovácsi Dimitrov TSZ DIS>Z-szervezetének versenykihívása, mely arra szólítja fel a fiatalokat, hogy az őszi vetések védelmében tisztítsák ki a vízlevezető árkokat. Ma -már vállalásuk valóraválitásáról számolnak be a Dimitrov TSZ lelkes fiataljai. — A gabonatáblák között 500 méter árok tisztítását -befejeztük '■— jelentik. — Péntek reggeltől kezdve pedig már az ifjúsági brigád folytatja a munkát. Bátran elmondhatjuk — írják —, hogy a vetéseket veszélyeztető víz levezetése jól -halad. — Ariról is 'beszámoltak a fiatalok Pusztakovácsiból, hogy a biztonság kedvéért figyelőszolgálatot szerveztek, hogy idejében észrevegyék, hol mutatkozik a veszély és a fiatalok mindjárt ott teremjenek. Van egy nagyobb tábla vetésünk —- -írják —, melynek közepén hajlat van, itt a víz levezését csa-k egy mély árok ásásával tudjuk megoldani. Ehhez is sürgősen hozzákezdünk. A pusztakovácsi Dimitrov. TSZ diszistái' tehát áll- iák szavukat, bizton számíthat rájuk a -tsz pártszervezete és intézőbizottsága. Somogyi fiatalok, kövessétek példájukat! Nagyatád dolgozóihak versenykezdeményezése élénk visszhangra talált Kőröshegy dolgozó parasztjai kö- Á zött is. A községi tanács vb áttanulmányozta a versenyre hívást, s ■ elhatározta, hogy azonnal versenybizottságot alakít a versenyszerződések megkötésére. E munkához a versenybizottság segítséget kért és kapott a helyi pártszervezettől, s közös munkájuk eredményeképp eddig 51 versenyszerződést kötöttek; a község dolgozó parasztjai. Különösen lelkes és odaadó munkát végzett e téren Papp János és Rajki Sándor tanácstag. A* versenybizottság azzal a tudattal fogott munkához, hogy a verseny megkönnyíti a községi tanács munkáját, elősegíti az állam iránti kötelezettségek teljesítését, serkentőleg hat a mező- gazdasági termelés fokozására. A versenyváillalások azt mutatják, hogy ezt a község dolgozó parasztjai is megértették. Bóka Géza 14 holdas középparasztot — mert beadási kötelezettségét mindig példamutatóan -teljesíti — vi-lágvevő rádióval ajándékozta meg a Megyei Begyűjtési Hivatal. Most vállalta, hogy a felszabadulás évfordulójának tiszteletére április 4-i-g teljesíti egész évi sertés- és vágómarhabeadási kötelezettségét. Vállalását már teljesítette is. Megígérte, hogy november 7-íg, kifizeti egész évi adóját. Eddig 5 havi adóját rendezte. Hasonló vállalást tett B. Papp Jenő dolgozó paraszt, aki megígérte, hogy április 4-ig félévi adóját befizeti és augusztus 20-i-g teljesíti egész évi sertés- és vágómarhabeadási kötelezettségét. Kovács Károly, B. Papp Gyula és még sokan mások példamutatóan vették ki részüket a ver- senyváUalásból. A sok vállalás ékes bizonysága annak, hogy a kőröshegyi versenybizottság -munkája nyomán feléledt a község parasztjaiban a vetélkedő kedv, s versenyük nemcsak az állami tervek teljesítését, hanem a mezőgazdasági termelés fokozását is segíti. \