Somogyi Néplap, 1956. március (13. évfolyam, 52-78. szám)
1956-03-10 / 60. szám
VILÁG PRO L r 'r : RJ Al EGYESÜLJETEK ! Somogyi Néplap A nyugati hatalmak kísérletei közép-keleti fegyveres beavatkozásra A taggyűlés határozata elindította a tsz-szerveseésf. Ordacsehiben Egész heti rádióműsor. Á MAG R DOLGOZÓK PÁRTJA SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIII. évfolyam 60 szám. Ara so filler Szombat, 1956. március 16. Felfegyverzett béke — nem béke Vajon miért akarnak az erőpolitika és a hidegháború hívei továbbra is fegyverkezni? Vajon miért gördítenek újabb és újabb akadályokat a leszerelés útjába? A XX. kongresszus erre is felelt. A nyugatiak a fegyverkezést, a hidegháborút eszköznek tartják saját terveik megvalósítására. Esel igazolják az imperializmus terjeszkedését Ezt használják fel a népek megfélem’ítésérc. Ezzel indokolják az adóemelést, amelynek bevételét aztán ?. hadi megrendelések költségeire fordítják, cs így szivattyúzzák át a milliárdosok zsebébe. Valóban így van. Ezért kell a népeknek ébereknek lenniök. A hidegháború nem láng, hanem izzó zsarátnokhalmaz a zsarátnok szítása immár tíz esztendeié folyik és csak naiv ember hiheti, hogy füstje egyszerre szétoszlik. A támadók nem nyugszanak, folytatják a fegyverkezési hajszát, semmi áron nem akarnak belemenni a leszerelésbe. Sőt: nyugatról naponta érkeznek a. hírek atomfegyverek gyártásáról, a nyugatnémet hadsereg felfegyverkezéséről, Az amerikaiak például 50 tonnás tankokkal látják el a nyugatnémet páncélos alakulatokat. A Szovjetunió sok kezdeménye- zést tett a fegyverkezési hajsza íré»szüntetésére Hegy csak a leg- titóbbiakaf sm’íísük: 640 000 fővel csökkentette fegyveres erőit, új költségvetésében pedig 10 milliard rubellel katonai kiadásait. A nyugati hatalmak — elsősorban az Egyesült Államok — viszont álladóan növelik hadi kiadásaikat. Az Egyesüli Államok új költségvetésében az amerikai fegyveres epük fenntartására előirányzót; kiadások újabb egymilliárd .dollárral emelkednek, és eriási összeget: 36,5 milliárd dollárt érnek el Az Egyesült Államok a legutóbbi öt év alatt csaknem 121 milliárd dollárt költött a fegyveres erőkre. Ilyen körülmények között a '>é- ketábor országai is arra kényszerülnek, hogy megfelelő színvonalon tartsák védelmi (erejüket. Ha ezt nem tennék, a hidegháborús erőknek szolgáltatnák ki magukat. Ugyanakkor következetesen folytatják a harcot a leszerelésért, és kijelentik, hogy a fegyverkezésekre fordított összegeket is szívesebben fordítanák a népjólét emelésére, országaik felvirágoztatására. Hruscsov elvtárs a következőket mondotta a XX. kongresszuson: »■Ami a leszerelés kérdését illeti, mi nem sajnáljuk az erőfeszítéseket <e rendkívül fontos probléma megoldására. Továbbra is törekedni fogunk a fegyverkezési hajsza megszüntetésére, az atom- és hidrogén- fegyver ckiltására Addig is, amíg megegyezés jön létre a leszerelés lő kérdéseiben, kijelentjük, készek vagyunk belemenni olyan vonatkozású részintézkedésekbe, mint a termonukleáris fegyverek kipróbálásának beszüntetésébe, a Németország területén állomásozó csapatok atomfegyverrel való ellátásának megtiltásába, a katonai költségvetések csökkentésébe. Ha az államok megtennék ezeket az intézkedéseket. c.7, megtisztítaná az utót a megegyezés előtt más, bonyolultabb leszerelési kérdésekben.« A fegyverkezési hajsza megszüntetése a nemzetközi helyzet enyhülése mellett a népjólét emelésével, a kultúra fellendülésével jár. A közvélemény legszélesebb rétegei ezért harcolnak a leszerelésért. A magyar parlamenti küldöttség látogatásai Csehszlovákiában Prága (CTK). A Csehszlovákiában tartózkodó magyar parlamenti küldöttség több tagja Répái Sándornak, az országgyűlés elnökének vezetésével ellátogatott a kcprivnicei Tatra gépkocsigyárba. A küldöttség többi tagja Szobek András begyűjtési miniszter vezetésével Poru-bát, az Ostrava nyugati részében lévő új szocialista negyedet tekintette meg. Újabb cs8bú>orsz*llitmánv érkezett a Búior6r»é>esltő kaposvári fiókjába Nagy segítséget nyújt — főként a fiatal házasoknak — a kárpitozott csőbútcr részletvásárlási akciója. A Bútorértékesítő kaposvári fiókjában tavaly augusztusban Indult meg a részletvásárlás. Azóta több mint '’00 epedés rugózású csőbútor-garni- túrát vásároltak, tizenkét havi részletfizetésre a dolgozók. Idén januárban és februárban 5 vagen rakomány csőbútor-garnitúra érkezett, de március elejére már mind a nyolcvan garnitúrát eladták. Most újabb esőbútor-száMítmány, valamint kem- bináltszekrérsyek • és konyhabútorok érkeztek. A BÉüieíyi es a Marcali Állami Gazdaság élenjár a tejlermelesi fersenyben Az országos tej termelési versenyhez megyénkben- is számos állami gazdaság, termelőszövetkezet csatlakozott. E versenymozgalom igen nagy jelentőségű mind a népgazdaság, mind az egyes tsz-ek, állami gazdaságok, tehenészek és állattenyésztők szempontjából. Ha tehenenként több tejet termelünk, több tejtermék jut a dc’gozók asztalára, de több a jövedelme a tejtermelő gazdaságoknak és jobb a keresetük a tehenészeknek. Nyílván mindennek tudatában vannak azok. akik e versenyhez lelkesen csatlakozta'-:, s immár érlek is el szép eredményeket. A legutóbbi értékelés szerint a megye állami .gazdaságai és tsz-ei az alábbi eredményt érték el a tejtermelési versenyben: A Ba’atcnújhflvi Állami Gazdaság 69 tehénnel az ősz óta február végéig tehenenként havonta átlagosan 1278 kiló tejet termelt 3,8 száza'ékos$ zsírtart a 'ómmal, a Marcali Állami Gazdaság 70 tehénnel 1219 kiló tejet1 termelt 3,8 százalékos zsírt ártalommal t A Ba-latenoagy berek: Állami Gaz-Ív daság U3 tehénnel versenyez, ame-W ivektől havonta átlagosan tehenein-") ként 1061 kiló tejet fejt 3,8 százaié-}" kcs zsírtartalommal. A barcsi Vörösé’ Csillag Tsz havonta tehenenként 922JŐ kiló, a répáspusztai Első Ötéves TervS" Tsz 846 kiló. a ráksi Uj Élet 805K kiló, a magyaratádi Búzakalász Tszjh 733 kiló tejet fejt 3,7—3,8 százalékosiíj z< ír-tartalommal. })• Törekedjenek, még nagyobb ered-ir. menyekre tsz-é'mik és állami gazdag sága’nk, hegy a népgazdaságnak mi-'ő Tiél több tejet adjanak, maguknak. .’ Hat órára csökkentették a szombati munkaidőt a Szovjetunióban A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége az alábbi törvényerejű rendeletet adta ki: A vállalatok, intézmények és szervezetek munkásainak és alkalmazottainak munkaidejét 1956. március 10-től kezdve a vasárnapot és az ünnepnapokat megelőző napokon a rendes munkaidővel szemben két órával csökkenteni kell, vagyis e napokon a munkaiidő hat óra. K. Vorosilov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke, N. Pegov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének titkára., Kcnn/ebben jutnak építkezési anpsftnz a tsz-ak és tsMsgof\ ha kenyérgabonafelesfegitiset eladjak ; z államnak Megyénk termelőszövetkezetei és tsz-tagiai a múlt heten 111 mázsa búzát, 108 mázsa rozsot adtak el fe- •'f*i!r.«pM".K51 áúamimkoak, TermészeHuzavona a tehenek „terített asztala“ körül Somogyszobon amely ha megvalósul remi. békét teSok riz lefolyt a Kapóson, a Koppányon és a Rinyán, mióta január 3-án a szarvasmarhatenyésztési tanácskozáson Magyari András földművelésügyi miniszterhelyettes elvtárs megmondta: »Még a télen el kell készíteni a legelők megjavításának tervét: a legeltetési bizottságokra óriási feladatok várnak..." A miniszterhelyettes szavait visszhangozták a legkisebb falusi legeltetési bizottsági elnökök is. A miniszterhelyettes, a falusi pásztor, a termelőszövetkezeti jószággondozó, egyéni gazdák ebben a dologban igazán egyetértettek. Még ma is visz- sza csengenek emlékezetünkben De- reczki Sándor ádándi legeltetési bizottsági elnök, Gelencsér János szentgáloskéri jószágtartó gazda sza-. rai. Egymással versenyezve kardoskodtak amellett, hogy a legelők utolsó torzsájára is gondjuk legyen: hiszen a jól ápolt, jó füvű legelő a tehenek »terített asztala«. Deveczlci 'Sándor a dunántúli talajon legjobban bevált fűfajta vetőmagjából három mázsát felajánlott azon a tanácskozáson a rászorulóknak. Ádándon már hároméves az erdősáv. A szépen kiterebélyesedett lombok és törzsek a leggyorsabb szélvészt is megtörik. A viharok így nem szárítják ki a talajt, a békésen legelésző csorda pedig gyorsan menedéket talál a terebélyes fák alatt zivatar idején. Már nyoma sincs annak a régimódi szokásnak, amikor egyes falvak legeltetési bizottságaira ráterpeszkedő kulákok az állatállományukon felül lefoglalt »legeltetési jogokat« uzsorára felárral adták tovább a szegény, egyjószágú kisembereknek. .4 miniszterhelyettes beszédének megvolt a foganatja: az ésszerű legelőgazdálkodás módszerei szerint fejlesztik a szarvasmarhaállományt megyeszerte. A tanácskozás hatására az apaállatok áttcleltetése is jól sikerült. Somogyszob azonban kivétel! Tavaly tavasszal a kormányrendeletnek engedelmeskedve itt is megalakult az új legeltetési bizottság: elnöke Hosszú Sándor középparaszt. Sok szép teendő várt volna rá, de a legelő ügye Somogyszobon zsákutcába került. Káka József, a régi legeltetési bizottsági elnök — egyben az erdőbirtokosság elnöke is — nem adott át semmit utódjának. Nem, adott elszámolást az apaállatok takarmányozásáról, a pásztor- bérekről, a legelőgondozás kiadásairól sem. S bár a Megyei Tanács Mezőgazdasági Igazgatósága megtiltotta az apaállatok takarmányát megtermő községi földek részesmunkára kiadását — Káka József a község zabföldjét kétharmados részesművelésre adta ki. Az új legeltetési bizottság feje fölött egyre tornyosulnak a gondok, fenyegetően közeleg a kihajtásra való felkészülés. a birtokosság anyagi erejének, a takarmányalapndlt, a legeltetési dijaknak a számbavétele, nem tudnak tiszta vizet önteni a pohárba, amíg erre Káka József nem hajlamos. Amikor az ország figyelme Somogy megye szarvasmarhatenyésztésének fellendítése felé fordul, s az ország tej- és húsellátása érdekében új utakon kell elindítanunk a legkisebb falu legelőgazdálkodását — Somogyszobon is pontot kell tenni az. áldatlan huzavona végére! több hasznot, megyénknek pedig még » ____________________________;__ n agyobb becsületet szerezzenek. Detroitban, as amerikai autóipar központjában mind több a munkanélküli lesen legtöbbjük igény beveszi az áL- hmi állal biztosított lehetőségeket is. Összesen 62 480 darab téglát, 22 653 darab tetőfedőcserepet, 6 köbméter fenyő fűrészárut, ezenkívül gömibru- da-t és tetőpalát, valamint 10 moto-r- kerékpó rt i gén yel tek. Adják el felesleges kenyérgabonájukat államunknak a többi tsz-ek és tsz-tsgek is, mert így könnyebben juthatnak építkezési anyaghoz: hamarosan itt a tavasz, s lehet építkezni .. Amerikai katonai felderítő léggömbök kiállítása Pekingben Peking (Vj Kína). A pekingi Csun- csan-parkban kiállításon mutatják be a Kína légiterébe küldött amerikai katonai felderítő léggömböket és a léggömbökhöz csatolt felszereléseket. A kiállítást a Kínai Népköztársaság közbiztonságügyi minisztériuma rendezi. Detroit (MTI), A Reuter hírügynökség Detroitban kiadott hivatalos adatokra hivatkozva közli, hogy a városban és környékén, amely az Egyesült Államok autóipa ónak központja, február 15-érí százezer munkanélkülit számoltak. Ez, az adat azt jelenti,■ hogy az anlútei- melés csökkentése következtében egy hónap alatt negyvenezer embert bocsátottak el a gyárikból. RabszoIgakeresSí edelem a francia gyarmatokon Gravier francia, képviselő a Francia Unió Tanácsának igen figyelemreméltó bejelentési tett. Ebben közölte, hogy a francia gyarmatokon szabályos rabszolgakereskedelem folyik. Havonta több mint ötezer afrikait adnak és vesznek. A rabszolgakereskedelem központja a francia, egyenlítő Afrikában, Tibes- tiben van. Itt gyűjtik össze a Nyu- gat-Afrikából, Erijreából, Ugandából és Kamerunból érkező émber- szálli i mányokat. VENDÉGVÁRÁS TERMELŐSZÖVETKEZETEINKBEN Egyéni gazdák „háztííznézöje“ a gárdonypusztai Béke Őre Tsz-ben Nemrégiben közeli vendégek jártak a gárdonypusztai Béke Őre Tsz-ben, A vendégek: Tompó János 8 holdas, Gazdag Lajos 11 holdas és az ott járt többi dolgozó paraszt váratlanul toppantak be a tsz irodájába, istállóiba. Arra voltak kíváncsiak, hogyan szervezik meg a tsz-ben a munkát, a jövedelemelosztást, milyen szerepe van az ellenőrzésnek. A vendégek elismerően nyilatkoztak arról, hogy hét kg kenyérgabonát osztottak a tagok munkaegységeire. Meggyőződtek arról, hegy egy-egy tagnak mennyi volt az osztaléka, s csodálkozással hallgatták, hogy pl. Gál József, az egyik szorgos tag 510 munkaegységére csak búzából többet kapott 32 mázsánál. De meglátták a hibákat is a vendégek. Horváth János 4 holdas egyéni gazda élmqnd'a, hogy helyteleníti a tsz gyenge vezetését. Meg is mondta Sovák elv társnak, a tsz elnökének, hogy ő maga sem meri eléggé bírálni a hanyagabb tagokat. Gazdag Lajcs 11 holdas gazda pedig úgy látja, hogy a tagok családtagjai húzódoznak a közös munkától, ezért kellett tavaly részes művelésre kiadni a közös földekből. Gazdag Lajos azonban megnyugodott, amikor az ottlévő járási instruktor elmagyarázta, hogy a tsz-ben van ellenőrző bizottság is, amelynek feladata, hogy az egész gazdaságot, a vezetést is ellenőrizze. A. látogatóba jött egyéni gazdákkal még sokat keli foglalkoznia a tsz vezetőségének. Nyissák ki az egyéniek előtt az évek óta bezárt kapukat, ne titkolják el előttük eredményeiket. Jusson eszükbe a tsz-tagoknak, hogy néhány évvel ezelőtt még ők is tétován álltak a szövetkezeti gazdálkodás kapuja előtt. Ők már tapasztalatot szereztek ebben, segítsék a ma mée ingadozó egyéni gazdákat. Fogadják meg a kívülállók jóindulatú bírálatait, hiszen ők mint leendő tsz-tagok segíteni 'akarnak. A tagokon áll. hogy megszüntessék a fegyelmezetlenséget, hogy az összes családtagokkal együtt becsülettel részt vegyenek a közös munkában, s akkor nem telik bele sok idő, és Nagy Lajos, Kovács György, Gazdag Lajos, Fekete Ferenc, Horváth János és a többiek, az egész puszta, a szőlőhegy a Béke Őre Tsz boldog tagja lesz. Rurla Gyula levelező. Mint itíősebb, tapasztaltabb testvér szívesen segíti a fiatalabb tsz-ehet a ráksi Új Élet Március 4-én kedves vendégei voltak a ráksi Uj Élet Termelőszövetkezetnek, a tahi járásból látogattak el tapasztalatcserére az új tsz-tagok, hegy megismerjék a közös gazdálkodás módszereit. A ráksi Uj Élet mint idősebb, -tapasztaltabb ..testvér örömmel fogadta az érkezőket. Walter Imre, az Uj Élet Tsz elnöke röviden .-iss mentette a szövetkezet életét, elért eredményeit a Kánya, Tab, Zala és Kapoly községből érkezett tsz-ta- gokkal. Majd szétnéztek a gazdaságban, ahol nagy elismeréssel szemlélték meg a szövetkezet törzsállományát. A ráksiak büszkén mutogatták szépen, fejlődő tehenészetüket az országoshírű sentéstenyészetüket a vendégeknek, akik minden kérdésre megkapták a választ Walter Imrétől és a szövetkezet kihelyezett ágionómusátél, Kiss Vincétől. Papp József, a kapo.lyi Petőfi Tsz tagja is eljött harmadmagával, hogy tapasztalatokat , szerezzen a közös áülatá’lomány fejlesztéséhez. Nagy figyelemmel hallgatta a szövetkezet elnökének és agronóimusánaik .beszámolóját, alaposan megérdeklődte az állattenyésztés jproden csínját-binját. hogy hazamenve hasznosíthassa tapasztalatait. — Walter elvtárs ■ sókat segített .ezen a tapasztalatcserén — mondotta. — Most már tudem, hogy nálunk is sok lovat kell eladni, csak annyit hagyunk meg, amennyi feltétlenül szükséges, mert a lovak rengeteg takarmányt fogyasztanak. Több segítséget kérünk majd a gépállomástól, a felesleges lovak árán pedig jól tejelő teheneket vásáro- 'unk majd. Én is az állattenyésztésben dolgozom és örömmel tapasztaltam, hogy itt, Ráksiban olyan emberek dolgoznak, akik szeretik az állatot, és megadják neki, amire szüksége van. Mi az új szövetkezetben szintén megvalósítjuk majd. hegy a tehénállományt, úgy mint Ráksiban, tejhozam szerint csoportosítjuk, érdem szerint takarmányozzuk és bevezetjük az itatásos borjú nevelést. A kapoly iák megkérték Walter Imrét, hogy látogasson el hozzájuk, ott a -helyszínen is adjon segítséget még a tavaszi munkák megindulása előtt. Walter elvtárs örömmel vállalkozott erre, megígérte, hegy rövidesen ellátogat hozzájuk.