Somogyi Néplap, 1956. február (13. évfolyam, 27-51. szám)
1956-02-12 / 37. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Somogyi Néplap Szétpukkannak a hazugságléggömbök Az SZKP XX. kongresszusának világtörténelmi jelentősége Bartók és az ifjúság A Dénes-ügy A MAGYÁ íiMfc XIII. évfolyam, 37. szám. OLGOZOK PÁRTJA SOMOGYMEGY El BIZOTTSÁGÁNAK KÖSZÖNTJÜK LEVELEZŐINKET! Ma jönnek össze tanácskozásra a Somogyi Néplap legjobb munkás-, paraszt- és értelmiségi levelezői. E levelező-értekezletnek nagy jelentősége van mind a levelezők, mind a szerkesztőség munkája szempontiából. Megbeszéljük, , megvitatjuk, milyen feladatok állnak a levelezők előtt az elkövetkező időben, hogyan járulhatnak hozzá a lap munkáiénak megjavításához. Igen sokat segítenek és segíthetnek a jövőben is a levelezők a Megyei Pártbizottság lapjának. A kommunista sajtó csak úgy töltheti be hivatását, ha szoros kaocso- latot tart a dolgozókkal, ha gyökerei mélyen lenyúlnak a széles néotöme- gekbe. Sztálin elvtárs úgy jellemezte a pártsa’tót. mint a forradalmi harc egyik legjelentősebb eszközét, a politikai tömegmunka központját. Ezért az újság egyik legfontosabb feladata, hogy minél közelebb kerüljön a dolgozó tömegekhez. Ezt a feladatát csak úgy teljesítheti, ha a hivatásos újságírók mellett száz és száz társadalmi munkás, levelező segíti; ha igénybe veszi, segítségül hívja olvasótáborát, a dolgozók széles tömegeit. Minél szilárdabb az újság kapcsolata a tömegekkel, minél több levelezője van. minél több levelet kap a dolgozóktól, annál jobban ismeri az életet, annál erősebb befolyást gyakorolhat olvasói- ra. A levelezők azok a hűséges segítőtársak akik a szerkesztőséget támogatják abban, hogy a lap eleven, érdekes legyen, hírt adjon az _ élet minden területéről. Nagy jelentősége van tehát minden egyes levélnek, nagy jelentősége van a levelezők munkájának Ha visszatekintünk az előző évekre, megállapíthatjuk, hogy ered-, menyeink elérésében jelentős részük van a sajtó önkéntes segítőtársainak, a levelezőknek. Igen sokat segítettek a múlt évben az első ötéves terv határidő előtti teljesítésében, a nagyüzemi gazdálkodás népszerűsítésében, az állampolgári fegyelem megszilárdításában. Nagyon sokat segített a lapban közölt leveleivel a tsz-szervezésben Buda Gyula fonyó- di, Tóth Imre berzencei. Szulimán János kaposvári levelezőnk; megírták, hogy kik léptek az új útra ®s kikre számítanak még a község egyéni gazdái. A cikk megjelenése után a várakozók is legtöbbször döntésre jutottak, aláírták a belépési nyilatkozatot. A terv teljesítéséhez, az élenjárók népszerűsítéséhez, a lemaradók serkentéséhez értékes segítséget adott TurJányi elvtárs siófoki, Horváth József elvtárs torvaji, Szüts István, Inke Sándor kaposvári levelezőnk A pártélet. DlSZ-élet fellendüléséről, a hiányosságokról, eredményekről számolt be rendszeresen Vincze Imre barcsi, Leposa József elvtárs marcali levelezőnk. Leveleik hozzálát rultak az eredmények népszerűsítéséhez. a hibák kijavításihoz Levelezőink olyan emberek, akiket az igazság lángja fűt, akik le akarják leplezni és ki akarják javítani fogyatékosságainkat. Igen sokoldalú segítséget, támogatást várunk tőlük ezután is. Hatalmas feladatok állnak előttünk; második ötéves tervünkkel tovább építjük hazánkban a szocializmust. Az a dolgozó, aki nemcsak munkaterületén, hanem leveleivel is elősegíti e nagy harc sikerét, elmond- liatjuk: jó katonája a szocializmus építésének. Azt várjuk levelezőinktől, írjanak továbbra is bátran eredményeinkről. a hibákról, segítsék a párt lapját, hogy még .jobban harcolhasson dolgozó népünk felemelkedéséért. Köszöntjük a levelezői tanácskozás részvevőit és sok sikert kívánunk munkájukhoz. A GÜMÖKÖR FERTŐZŐ BETEGSÉG, DE MEGELŐZHETŐ ÉS GYÓGYÍTHATÓ. AKA 30 FILLER Vasárnap, 1956. február 12Célunk, hogy minden dolgosó kesébe eljuttassuk a pártsajtót A Fonyódi Járási Párl-VB felhívása a pártsajtó terjesztésére T W I í A gyakorlati tapasztalat igazolja, hogy a pórt célkitűzéseinek meg-jw valósításában ott tudunk jól előrehaladni, ahol a párttagok, a dolgozóké tájékozottak, rendszeresen olvassák a pártsajtót, a párt folyóiratait, és'jj az olvasottaltat alkalmazzák mimikájukban. Járási pártbizottságunké ezért feladatul tűzte, hogy minden párttag és minél több dolgozó kezé-r be eljuttassa a .pártsajtót és a párt folyóiratait. Különösen pórtmunka-'ji sairik, népnevelőink számára elengedhetetlen a sajtó olvasása, amelyjy. iránymutató, segítő erő számúikra. Elhatároztuk, hogy április 4-e, hazánk felszabadulása 11. évforduló-^ ja tiszteletére sajtóterjesztési mozgalmat indítunk: elsősorban a Szabadé Nép, a Somogyi Néplap olvasótáborának növelését, a folyóiratok közü’i(i pedig a Társadalmi Szemle és a Pórtélét terjesztését tűztük célul. Vállaljuk, hogy a Megyei Pártbizottság által, .megszabott tervet 105vi százalékra teljesítjük. Egyben versenyre hívjuk megyénk többi járási, párt-véigrehaj főbizottságait is. A verseny értékelésére felkérjük a Megyei Párt-végrehajtóbizottság1 ágit.-prop. osztályát és a Somogyi Néplap kiadóhivatalát. K Fonyód, 1956. február 11. íl Fonyódi Járási Párt-VBji Új Tavasz névvel új tsz alakult Mezőssokonyán A mezőcsokonyai Uj Élet TSZ tagjai, kommunistái a tél folyamán gyakran felkeresik a még egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztokat, Hogy elbeszélgessenek velük a szövetkezésről. Kaszás István elvtárs, az Uj Élet párttitkára, Pelőcz SándoT brigádvezető, Sztup- ka János elnökhelyettes, Vaván János tanácselnökhelyettes, Horváth Dénes párttag szinte naponta járja a falut, agitál a .termelő- szövetkezet mellett. Felvilágosító szavuk eredményt hozott. Pénte-4 ken, 10-én este 28 család, 272 hold földdel Uj Tavasz néven megalakította a termelőszövetkezetet. Az új tsz elnökéül Tóth József (parti) 15 holdas dolgozó parasztot választották meg, aki mindig példamutatóan művelte földjét, gondozta állatait és gazdag tapasztalata van a termelésben. A tsz vezetőségének tagiai közé választották Czebei János 9 holdas gazdát, a községi pártszervezet csúcsvezetőségi tagját. Az Uj Tavasz tagjai között van Pálcái József 8 holdas, Vancsura László 18 holdas. Kovács József 13 holdas tekintélyes gazda is. Az Uj Tavasz-beliek már az alakuló közgyűlésen versenyre hívták az Uj Élet-belieket, s megfogadták, hogy mind a növénytermelésben, mind az állattenyésztésben elérnek legalább olyan eredményeket, mint az Uj Élet TSZ tagsága. Az Uj Élet tagjai pedig ígérték, hogy minden segítséget megadnak az újonnan kezdő tszf f í i A marcali járásban versenyt kezdeményezted. nek. Sok sikert, eredményes munkát kívánunk az új útra lépett a mezőgazdasági termelés * n^csokonvai d“ **"“***“* 3 százalékos növeléséért Akik még a fagyból is pénzf csinálnak A Marcali Járási Pártbizottság és a Marcali Járási Tanács VB a járás t ermelőszö vetkezetei és egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztsága nevében versenyre hívta Somogy megye járásait, párosversenyre pedig a kaposvári járást. A mezőgazdasági dolgozók jól szervezett versenye mi dig inagy hajtóerő szerepet töltött be. Különösen nagy szerepe és feladata van az egészséges, tömegeket átfogó versengésnek az idén, amikor a mezőgazdasági termelést 3 | százalékkal kell emelni a tavalyi ‘ színvonalhoz képest. A marcali járásban az idén 11 termelőszövetkezet, 22 község, 5 tsz-község és több mint 1100 egyéni dolgozó paraszt lépett egymással versenyre. A marcaliak versenyükben vállallak, hogy búzából 11, rozsból 10, őszi árpából 12, zabból 10 mázsás átlagtermést takarítanak be a földekről. A marcali járás mozgalmat Indít a 30 mázsás kukorica, a 100 mázsás burgonya és a 200 mázsás cukorrépa átlagtermésért. Mesztegnyőn és Nagyszakácsiban gyümölcsfaiskolát, Két- hely, Szenyér és Marcali községben pedig szőlőoltvány-iskolát létesítenek. Célul tűzték, hogy év végére 2000 'literre emelik a tsz-ék tehenen- kéniti tejhozamát. A marcaliak kezdeményezése értékes és követendő példa. Minden járási, községi tanács és pártszervezet alapvető feladata, hogy tanulmányozza a marcali járás versenyfelhívását, s csatlakozzanak hozzá. Községi és járási vezetet, elvtársaimk ügyeljenek arra, hogy a verseny ne maradjon csupán papíron, hanem váljék élő valósággá. A siófoki Üj Barázda TSZ többéves szokásához híven az idén. is szerződést kötött több vállalattal a jégvermek megtöltésére. Ügy számítottak, hogy a jégvermek tatarozása, megtöltése 60 ezer forintot hoz a közös kasszába. Hanem sokáig nem fagyott be a Balaton az enyhe idő miatt. Már-már lemondtak .tervükről az Új Barázda-beliek, amikor egy hajnalon hártyásodni kezdetit a víz a fagytól. Alig néhány nap múlva aztán, nagy hévvel nekiláttak a jég vágásának, Hordásának s a jégvermek remdibeho- zásának. Három lovaskccsival és tehergépkocsijukkal hordták a jeget a . Balatonról tíz napcin át. Sikerült a I tervük. A 60 ezer forintból most 30 MEGNYÍLT A TBC ELLENI KÜZDELEM jS‘ i zös alapba helyezik. A 30 ezer forint- i bői az eddig teljesített minden mun- ikaegységre 15 forint jut. Eszerint : Acs Ferencnek 1080, Gipp Istvánnak • 900, Tarlósi Béláinak 885, Tóth Sán- I dóriiénak pedig 825 forint jut elő- í légként a jégvágással és hordással SOMOGYI HETE : Január 10-én este ünnepélyes ke- : retek között megnyílt a TBC elleni küzdelem somogyi hete. A megnyitó beszédet dr. Molnár József érdemes orvos, megyei főorvos tartotta. Vázolta a TBC ellen folytatott küzdelem jelentőségét és a széles néprétegek között folytatott felvilágosító .munka eredményeit. Ezután az Egészségügyi Minisztérium kitüntetéseit osztották ki azoknak a dolgozóknak, akik az őszi egészségügyi kiállítás megrendezésében és az egészségügyi hét megszervezésében tevékeny részt vállaltak. Dr. Gyócsi János körzeti orvos, dr. | szerzett jövedelemből. Gerő Imre stomatológus főorvos, dr.: Ralwvits Sándor epidemiolágus és 5 Gáts Tibor grafikusművész részesült) kitüntetésben. Ezután dr. Szundyj Aladár, a megyei TBC-gondozó ve-) 7elő főorvosa tartotta meg beszédét.] Megérte tehát a hideggel, széllel dacolva szörgalmaskodmi az Űj Barázda tagjainak. Belátható időn belül felszámolhatjuk a gümőkórt fl kemény hidegben is helytállnak az erdftk munkásai A Közép-Somogyi Erdőgazdaság 105 vágásterületén naponta több mint ezer munkás 1200 köbméter tűzi- és szerfát termel ki. A zord időjárás ellenére sem csökken a teljesítmény, mert az erdőgazdaság vezetői gondoskodnak a munkások jó ellátásáról. Ez a gondoskodás meg is hozta.az eredményt, mert az erdőgazdaság február 9-ig az éves tervét 50 százalékra teljesítette. Csak januárban 32 ezer köbméter tűzi- és szerfát termeltek ki, annyit, mint a múlt év utolsó három hónapjában. A nágybajomi erdészet sötétkeré- ki védkerületének egyik ingoványos részén több mint 600 köbméter égerfát termeltek ki a munkások. A fát 'kiszállítani iazonban lehetetlenség, mivel nem lehet fogattal megközelíteni. Az a veszély fenyegetett, hogy a fa benn fagy az ingoványbán — és az egyébként is fülle délceny anyag, amit csak nyáron lehetne kiközelíteni — ikárbavész. Ügy segítettek, hogy 500 méteres repülővágányokat fektettek le, kézicsörlövel emelték ki a rönköket és hozzáférhető helyre szállították. Ezzel a módszerrel 500 köbméter értékes égerfa-anyagot mentettek meg az erdőgazdaság dol-j QOZÓi. Dr. Szundi Aladár elvtárs többek között ezeket mondta: Február 12-től 19-ig kerül elsőízben megrendezésre a tuberkulózis elleni küzdelem hete. Egészségügyi kormányzatunk ezzel a lépéssel e,gy állandó, a dolgozó nép széles rétegeire támaszkodó és azok segítségét kérő küzdelmet akar megindítani, melynek célja a .gümőkómak, rpimt népbetegségnek a feliszámolása. Miért került erre most a sor? Mert megvan ehhez mind a szociális, mind az egészségügyi feltétel. A félszabadulás óta óriási összegeket fordított a kormányzat a gü- mőkór .gyógyítására szolgá’ó intéz-' menyek felállítására. Kiépített egy. íz egész országot átfogó korszerű f tüdő (TBC) gondozói hálózatot. Agü- mőkóros betegék elhelyezését szolgáló kórházi ágyak száma megkétszereződött. Az ország majdnem minden nagyobb városában létesültek mellkas-sebészeti osztályok, a gümőkórban megbetegedett .gyermekek részére; a csont és izületi (cscnt- S/ú) betegeknek külön szanatóriumokat szerveztek akikor*, amikor a romokból kellett országunkat felépíteni. Somogy megyében a felszabadulás előtt 110 ágy állott TBC- betegek rendelkezésére, most 430. Az erőfeszítéseknek meg is lett az eredménye, a gümőkóros halálozás az 1938. évihez viszonyítva negyedére csökkent. (1938-ban 10 000 emberre 14 gümőkóros halott jutott, most három.) Nem csökkent azonban hasonló ütemben a megbetegedések száma. s itt van az egész kérdés sarkpontja. Ezen már egyedül az egészségügy) nem tud javítani, mert hiába min-1 den, ha még mindig sokan vannak,! akik nem fogadják meg a jótanácso- í kát. Pedig a gümőkór most már ko-j ránfsem az a súlyos és nehezen gyó-j gyííható betegség, ami még 10 évvel; ezelőtt is volt. Minden betegen tudunk segíteni annál könnyebben, minél hamarabb jelentkezik vizsgálatra, mert közben feltalálták az új nagyhatású gyógyszereket *sA felvilágosításnak tovább kell] már menni, nemcsak a betegek gyó-| gyítását kell szorgalmaznunk, ha-) nem meg kell előznünk a bajt. Nagyon fontos, hogy az újszülöt- ] *ek BCG-oltásának jelentőségét min-) aenütt hangoztassuk. 1954-ben Prá-i yában, ahol igen, pontosan keresztül-) viszik az oltásokat, egyetlen egy cse-] csemő sem halt meg gümőkórban!; Befagyott a Balaton, de a hajósok nem pihennek A kemény hideg kirendeltségünk hajóit már a kikötőben találta. S bár a Balaton befagyott, a hajó-egység személyzete mégis megtalálja a munkát, most a karbantartást végzik a hajókon. A motorokat gondosan szétszedik, minden darabjukat tüzetesen megvizsgálják, a hibás alkatrészt azonnal megjavítják. A gőzhajók kazántisztitása is komoly munkát igényel. A hajófűtők a kazánba bújva tisztítják meg a kazánokat a lerakodott vízkőtől. A fedélzeti dolgozók a hajó fenekét vizsgálják át, majd gondosan megtisztítják és rozsdaálló festékkel befestik. Az elhasználódott köteleket kijavítják, kicserélik. Nap mint nap megtisztítják a hajókat a ráhullott hótól, a mindenapos jegelési munkálatok is rájuk várnak. Ők végzik el a parton lévő szerhajók karbantartási munkálatait is. A tél folyamán kirendeltségünk lakato*, asztalos dolgozói is kemény munkát végeznek. Ugyanis még az első negyedévben vízre akarják bocsátani a II-es motoros hajót, melyet 1955-ben Somogy megyében két új-, ...... , __ . , .„ s zülöttet veszítettünk el tuberkuló-f ÄÄ zisban, maga a szám kicsi, de nem ’ett volna szabad elpusztulniuk. ) Fontos kérdés még megyénkben a) szarvasmahha-gümőkór. Ezt csak az) emberi güimőkórral párhuzamosan lehet megoldani. Ha a TBC elleni küzdelem hetében) tartott • előadásokon sikerül a lakos-) ság érdeklődését felkelteni, megér-) tétni segítségük fontosságát, elosz- j látni a mind kevesebb, de még egyes) helyeken fennálló idegenkedést a) már a befejezéséhez közeledik■ Asztalosaink a hajóegységekben előforduló más hibás farészeket is kijaví- iotté1'-. vr'emint több új vitorlást és evezőscsónakot építettek a tél folyamán. A karbantartási munkák egyré- sze — a hajók festése — még hátra van, ezt azonban már csak jó időben lehet elvégezni. S akkor a hajósok nem. nézik a munkaidőt, dolgoznak fáradhatatlanul, hogy a hajók minél előbb kijavítva, csinosra festve az TBC-gondozó intézetekkel szemben, | utazóközönség rendelkezésére állja- akkor megles? munkánk eredménye) nak. TÚRJÁNYI JÁNOS és belátható idő alatt felszámoljuk J levelező, a gümőkárt. És ez a cél! ) Siófoki Hajózási Vállalat