Somogyi Néplap, 1956. február (13. évfolyam, 27-51. szám)
1956-02-17 / 41. szám
Gondolatok Heinrich Heine halálának századik évfordulóján TIL*G PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Somogyi Néplap Nemcsak a Csokonyavisontai Községi Tanács MDP-csoporljárói van szó . .. A Somogyi Néplap a somogyi asszonyoknak MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA SOMOGYMEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XIII. évfolyam, 41. szám. (UIH .jU HLLbh Péntek, 1956. február 17. TÍZÉVES IFÖLDMÜVESSZÖVETKEZETI MOZGALOM J. A. Furceva elvtársnő (moszkvai városi pártszervezet) kapta meg a szót. A Központi Bizottság vezetésével végrehajtott nagyszabású politikai és gazdasági intézkedések — mondotta — még jobban megerősítették a szocialista rendet, még jobban megszilárdították a munkásosztály és a pa- rasstság szövetségét, a Szovjetunió népeinek barátságát. Furceva elvtársnő a moszkvai városi pártszervezet tevékenységét jellemző, ékesen szóló tényeket sorolt feL A város ipara határidő előtt teljesítette ötödik ötéves tervét, s terven felül több mint 18 milliárd rubel értékű terméket állított elő. Az ipari termelés színvonala a változatlanul maradt termelési területen 69 százalékkal, a munka termelékenysége pedig 47,6 százalékkal emelkedett. A főváros ipara még nagy tartalékokkal rendelkezik. A moszkvai városi pártszervezet ezért azt a feladatat tűzte ki, hogy a legközelebbi években a rendelkezésre álló gyártási területen hozzávetőleg kétszeresére kell emelni az ipari termelést. Ezt új, tökéletesebb gyártási eljárások alkalmazásával és az üzemi termelés jobb megszervezésével kell biztosítani. Furceva felszólalásának jelentős részében a lakásépítés kérdéseivel A Szovjetunió politikai, gazdasági kulturális eredményei a kommunizmus útján tett újabb óriási lépésről tanúskodnak Az SZKP XX. kongresszusának második napja munkáját. A reggeli ülésen, amelyen I. V. Kapitanov eüvtárs elnökölt, az SZKP központi revíziós bizottságának elnöke, P. G. Moszkatov elvtárs előterjesztette a bizottság jelentését fl köponti revíziós bizottság jelentése 'A gyárak az élenjáró technika leges Moszkva, február 15. (TASZSZ) A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa folytatta a ko pont Az előadó a párt költségvetésének állapotát jellemezve rámutatott, hogy az eszközök zömét pártpropagandára és agitációra, a pártkáderek képzésére és átképzésére, a pártkönyvtá- rak fenntartására fordítják. Évente 50 000 propagandista nyer átképzést csupán helyi rövid tanfolyamokon és szemináriumokon. 149 000 ember, ezénbelül 80 000. párttag, 33 000 kom- szomol-tag és 36 000 pártonkívüli elvtárs tanul a marxizmus—leniniz- mus egyetemeinek 288 esti tagozatán. A XIX. pártkongresszus óta több mint 34 000 pártmunkást képeztek ki a területi és határterületi pártbizottságok pártiskoláiban és egyéves tanfolyamain, valamint az SZKP Központi Bizottságának pártfőiskoláján és a Társadalomtudományi Akadémián. Moszkatov elvtárs kitért arra, hogyan vizsgálják meg a pártszervek a dolgozók leveleit és panaszait. Hangoztatta, hogy a pártszervek kezdenek nagyobb figyelmet fordítani erre, operatívabban oldják meg a levelekben és panaszokban felvetett kérdéseket. Az előadó a továbbiakban megjea hatodik ötéves terv megduplázza r«lakásépítést Moszkvában „n sikereket a Központi Bizottság elvhü és kollektív munkája révén értük el“ gyezte, hogy az utolsó két évben a pártellenőrző bizottság jelentősen megjavította a párttagok bejelentéseinek megvizsgálását és a személyi ügyek elbírálását. A .pártellenőrző bizottság megszüntette azokat a hiányosságokat, amelyeket annakidején a Központi Bizottság felfedett; ezek közé tartozott például, hogy egyes esetekben a párttagok személyi ügyeit nem az ő jelenlétükben vizsgálták meg, vagy pedig a bizottság ■'étszáma nem volt teljes egyes ügyek elbírálásánál. Pártunk — mondotta befejezésül Moszkatov elvtárs — még összefor- rettabhan és eszmeileg edzettebben érkezett el XX. kongresszusához. Nem kétséges, hogy a kongresszus valamennyi határozatát aktívan és harcosan fogja végrehajtani az egész párt, az egész munkásosztály, a kolhozparasztság és népi értelmiség nagy hazánk további felvirágoztatása érdekében. A kongresszus /ezután áttért az SZKP Központi Bizottsága és a központi revíziós bizottság beszámolójának megvitatására. foglalkozott. Az elmúlt öt év leforgása alatt Moszkvában 4 305 000 négyzetméter lakóterület épült. A városban azonban továbbra is komoly a lakásprobléma. A hatodik ötéves tervben 9 millió négyzetméter lakóterületet, 200 iskolaépületet, 17 000 ágy elhelyezésére alkalmas kórházakat, összesen 22 000 személy befogadóképességű • filmszínházakat stb. szándékoznak építeni. Az a megtisztelő feladat hárul a fővárosi építőkre, építészekre és szobrászokra, hogy Moszkvában felépítsék Vlagyimir Iljics Leninnek, a szovjet állam és a kommunista pánt megalapítójának pompás emlékművét: a szovjetek palotáját. Hatalmas városrendezési munkálatokat terveznek. Különös figyelemre érdemes a Sztavropol—Moszkva gázvezeték építése, amelyet már óbban az évben be kell fejezni. Furceva befejezésül elmondta, hogy a moszkvai pártszervezet a. XX. pártkongresszus napjaiban összefor- rottabban mint valaha, tömörül a kommunista párt lenini Központi Bizottsága köré. A kommunisták és a főváros összes dolgozói- erejüket és energiájukat nem kímélve küzdenek a hatodik ötéves tervben kitűzött feladatok megoldásáért. Tíz esztendővel ezelőtt indult el hazánkban a földművesszövetkezeti mozgalom, amely pártunk útmutatásával és segítségével mind erőteljesebben fejlődött és fejlődik ma is. Nehéz volt a kezdet. Először csak kisebb fogyasztási boltokat létesítettünk kevés árukészlettel. Abban az időben nem volt ritka, hogy a falu közszükségleti cikkeit zsákban vagy bátyúban maga a földművesszövetkezeti boltvezető vitte el háton a központból. 1948 — a fordulat éve — nagy változást hozott a földművesszövetkezetek életében is. Azóta az egyre javuló áruellátás következtében hatalmasat nőtt megyénk földművesszövetkezeteinek áruforgalma. Míg pl. 1948-ban 38 millió forint volt megyénk ..földművesszövetkezeteinek évi kiskereskedelmi áruforgalma, 1955-ben már 590 millió forint, vagyis 15-szöröse az 1948. évinek. Igen jelentős eredményeket értünk el a bolthálózat bővítésében is. 1949—50-ben pl. még csak 290 boltegységünk volt, ezen belül szaküzletünk egyáltalán nem volt. Ma már megyénknek 638 boltegysége, ekö- zött 3 áruháza és 31 szaküzlete van. Hét földművesszövetkezeti boltunk bútorárusítással is foglalkozik. Jelentősén segítik földművesszövetkezeteink a falu dolgozóit a terméshozamok növelésében is. Ezt mutatja, hogy az 1954. és az 1955-ös gazdasági évben több mint 100Ó vagon műtrágyát juttattak el a termelőkhöz, s ugyanezen idő alatt mintegy 15 millió forint értékű mezőgazdasági kisgépet adtak el a falu dolgozóinak. Megyénk földművesszövetkezeti mozgalmának nagy fejlődését mutatja az is, hogy a múlt évben 14 földművesszövetkezetünk nyerte el az é'üzem-címet. Dicséret és elismerés jár mindazoknak, akik odaadással, lelkes szorgalommal harcoltak és harcolnak megyénk földművesszövetkezeti mozgalmának fejlesztéséért. Köszönetét érdemelnek földművesszövetkezeteink dolgozói azért is, hogy a tagszervezésben elértük: ma már 80 000 tagja van a földmű- vesszövetkezetefcnek Somogybán. Ezek az eredmények azért váltak lehetővé, mert pártunk segítségével olyan emberek irányítják a falusi földművesszövetkezetek munkáját, mint pl. Nagy Sándor.né, Kopácsi József, Wizner Jánosné, Horváth István és még sokan mások, akik kezdetben mint földműveszövetke- zeti tagok, de ma már mint termelőszövetkezeti tagok is harcolnak dolgozó parasztságunk felemelkedéséért. A fejlődés során hibákat is követtek el földművesszövetkezeteink dolgozói. Ezek főleg 1953. júniusa után mutatkoztak meg, mint ahogy arra pártunk Központi Vezetőségének 1955. márciusi határozata is rávilágított. Gyakran ja megyei központ is lebecsülte a politikai munka jelentőségét, nem érvényesült kellően a párt irányítása. Ezeken a hibákon jórészt már javítottunk, de feladataink még mindig nagyok. Legfontosabb kötelességünk: elősegíteni a tsz-ek megszilárdítását, számszerű fejlesztését és a szakcsoportok számának növelését. Nagyobb gondot kell fordítanunk földművesszövetkezeti vezetőink példamutatására. Megyénk földművesszövetkezeti vezetőinek, dolgozóinak, tagjainak az eddigi eredményeken lelkesülve, az elkövetett hibákon okulva még erőteljesebben kell törekedniük újabb eredmények elérésére. meggyőznünk a tsz ügyének olyan tekintélyes gazdákat, mint Kertész Pál 13, György István 14, Szili I,ászló 7, Pap.p Lajcs 7 holdas és Páli Ferenc. Szili Lászlót választotta meg a tagság elnöknek. A felvilágosító munka tovább folyik, s reméljük, a napokban még sok gazdát sikerül meggyőznünk a szövetkezés előnyéről, mert most már az új tsz-tagok is agitálnak a faluban... — Sok sikert kívánunk a mesz- tegnyői elvtársaknak ... rég alakult Uj Tavasz Termelőszövetkezetben 31 család, 33 taggal, 282 hold földdel kezdte meg az új életet. Most van alakulóban a harmadik tsz Mezőcsoikonyén. Legutóbb Székely József 17, Pálmai József 11 holdas dolgozó paraszt lépett be a tsz- be. Ezután A. I. Kiricsemko emelkedett szólásra, akit a jelenlevők melegen. fogadtak. Beszéde elején megvonta azoknak az eredményeknek mérlegét, amelyeket a párt a XIX. kongresszus óta ért el, majd rátért az Ukrán SZSZK gazdasági és kulturális építésének kérdéseire. A következő felszólaló F. R. Kozlov (léningrádi pártszervezet). Rámutatott azoknak a határozatoknak óriási jelentőségére, amelyeket az SZKP Központi Bizottságának teljes ülésein az utóbbi időben hoztak. A párt különös gonddal fordult a nehézipar mindenirányú fejlesztése felé. A párt Központi Bizottsága idejekorán megvilágította és visszaverte azoknak az álközgazdászoknak jobboldali opportunista elméleteit, akik a nehézipar fejlesztési ütemének lassítását javasolták. Kozlov a léningrádi pártszervezet nevében hálás köszönetét mondott az SZKP Központi Bizottságának azért, hogy leleplezte Bérijét és cinkostársait, a nép esküdt ellenségeit. Ezek az ellenségek a léningrádi pártszervezet meggyengítése és kádereinek befeketítése céljából összetákolták az úgynevezett »léningrádi ügyet«, kárt okoztak pártunknak. Berija bűnös tevékenységének leleplezésével a Központi Bizottság érvénytelenítette a léningrádi párt- szervezetet ok nélkül ért vádat, elősegítette a párttagok aktív közreműködését a kommunista építés feladatainak eredményes megoldásában. A leningrádiak lelkesedéssel dolgoztak a párt által kitűzött feladatok megoldásán — mondotta a továbbiakban a szónok. — Leningrád és a léningrádi terület ipara eredményesen befejezte az ötödik ötéves tervet. Fz alatt az idő alatt az ipar összes termelése 87 százalékkal növekedett. jobb vívmányainak színvonalán álló készülékek és mechanizmusok százainak gyártására rendezkedtek be. Kozlov elvtárs a léningrádi ipar további fejlődésével foglalkozva megállapította, hogy pontosabban meg kell szabni a legfontosabb iparágak profilját. Véleménye szeriint Lenin- grádban nem célszerű fejleszteni a fémigényes és aránylag egyszerű készítmények gyártását. A minisztériumoknak gondoskodniuk keld a vállalatok profiljának megőrzéséről. N. Sz. Patolicsev (a Belorusz SZSZK pártszervezete) arról beszélt, hogy a Szovjetunió politikai gazdasági és kulturális fejlődésének eredményei a kommunizmus útján tett újabb óriási' lépésről tanúskodnak. Ezeket a sikereket a párt Központi Bizottságának fáradhatatlan, ' leninien elvhű és kollektív munkája révén értük el. Mi, kommunisták, minden erőnkkel támogatjuk, helyeseljük .ezt a pártvonalat és azt kívánjuk, hogy lenini Központi Bizottságunk a párt és a szovjet állam irányításának nagy és bonyolult munkájában továbbra is úgy dolgozzék, mint most, elvhűen és kollektiven Belorusszia pártszervezete nagy munkát végzett sorainak bővítése és tömörítése céljából, a gazdasági és a kulturális építés irányítása színvonalának emelése céljából. s ért is el bizonyos eredményeket. Az ipar határidő előtt befejezte ötéves tervét. A termelés öt év alatt több mint .kétszeresére- emelkedett: Nagyot fejlődött a gép- éi a szerszámgépgyártás. Jelentősen megnövekedett a burgonya, a zöldségfélék, a tej, a hús és különösen a kender termelése. A köztársaság körülbelül két év alatt teljesíti az ötéves tervnek azt az előirányzatát, hogy a kolhozokban meg kell kétszerezni a hús és a tej termelését. A szónok érdekes adatokat közölt a mezőgazdasági ar~ telek fejlődéséről: Belorussziában 1955-ben 650 kolhoz jövedelme 1—2 millió rubel között, 110 kolhoz jövedelme 2—3 millió rubel között, 64 kolhoz jövedelme 3—5 millió rubel között és 12 kolhoz jövedelme 5— 16 millió rubel között mozgott. Patolicsev elvtárs felhívta a figyelmet az állami tervbizottság és a Szovjetunió Mezőgazdasági Minisztériuma munkájának hibáira, s megállapította, hogy azok a népgazdasági ágak fejlődésének megtervezésénél rosszul veszik figyelembe a különböző vidékek sajátosságait. 0 KB beszámolója — a nép jólétének jelentős növeléséért vívott küzdelem harci programja A Szovjetunió Kommunista Pártja a XIX. pártkongresszus és a XX. pártkongresszus közt eltelt időben eszmeileg megedződött és megerősödött — mondta J. E. Kalnlberzin (a Lett SZSZK pártszervezete). — M^növekedett a pártszervezetek szervező szerepe a szovjet nép valamennyi feladaténak megoldásában. Kalnlberzin elvtárs megállapította, hogy , Lettország Kommunista Pártjának Központi Bizottsága a nehézipar fejlesztésére irányítja a fő figyelmét. Miközben a köztársaság ipari termelése öt év alatt egészében véve 90 százalékkal nőtt, a nehézipar meg- . kétszerezte, a gépgyártás pedig 2,7- szeresére növelte termeléséit'. Gyors ütemben fejlődik tovább a könnyűipar is. Az elmúlt öt évben 73 új vállalatot építettek a köztársaságban. Lettországban jelentősein megszilárdult a kolhozrendszer.1 Emellke- . dett a kolhoztagok jövedelme. Nem kevés gazdaság ért el kitűnő ered- ■ menyeket.' jEmelleitt azonban szá- (Folytatás a következő oldalon.) — Halló, itt a meszfegnyői tanács vb-elnöke, Fazekas János ... — Itt a szerkesztőség. Tessék, elvtárs. — Örömhírt mondok... Meszteg- nyőm is megszakadt a réginek, az egyéni 'gazdálkodásinak a lánca. Tegnap 31 családdal, 54 taggal, 172 hold földdel megalakult a termelőszövetkezet. — Ez aztán szép ..: — Szép ám, csakhogy nem volt könnyű ... De a járás kommunistái segítettek a helybelieknek. Sikerült Nemsokára megalakul a harmadik tsz is Mezőcsokonyán Mezőcsokonyán mostanában szinte mindenütt: a dolgozó parasztok házánál, a tamácsházban, a tej csarnokban, de még a kocsmában is a szövetkezésről beszélnek az emberek. Újév óta a régi Uj Élet Termelőszövetkezetbe 41 család 50 taggal, 276 hold földdel kérte felvételét. A nemÉjszakai műszakból jöttek..• Tsmerem és sokra becsülöm a traktorosok hivatását, nehéz mun- kaját. Láttam derék traktorosokat, mint a gépek igazi mestereit, akik addig ismeretlen teljesítményt nyújtottak a mezőgazdasági munkákban. Láttam bátor traktorosokat, ailcik dacolva az időjárás szeszélyeivel, a sárral, hideggel, hóval és faggyal, gépeikkel nagy segítséget adtak dolgozó parasztságunknak. Nagyon sok egyszerű, minden nehézséget legyűrő traktoros, szerelő- munkás dolgozik gépállomásainkon. Ilyen emberekkel találkoztam tegnap a csurgói vasútállomáson. Újságba kívánkozik a nevük: Dömötör József, Mátyás János, Horváth Károly, Czippán Imre, Tóth Ferenc. Munkásruhájuk, olajos arcuk és kezük egész éjszakai fáradságos, munkáról árulkodik. Éjszakai műszakból jönnek a Csurgói Gépállomás javítóműhelyéből —- tudom meg egyiküktől, Dömötör elvtárstól. Lakóhelyükre, Szentára igyekeznek. Az éjszakai munka után jólesik a pihenés. — Egy hete sincs, hogy a gépállomáson megszerveztük az éjszakai műszakot, s a brigád Simon Imre vezetésével minden percet kihasználva küzd azért, hogy az adott szót, a vállalást valóra váltsák a gépállomás dolgozói — mondja Dömötör elvtárs. A Nagyatádi Gépállomás verseny- felhívására ők is vállalták, hogy a gépjavítást határidő előtt egy héttel, február 18-ra befejezik. S azért szervezték meg az éjszakai műszakot, hogy a gépállomás becsületén szégyenfolt ne essék. A vezetők forró itallal, a műhelyek fűtésével segítik a brigádot. Nehéz munkát végeznek, a hétköznapok igazi hősei ők, a Csurgói Gépállomás dolgozói. Ezért minden élismerést megérdemelnek. v: j. Brachna János ■ MÉSZÖV ig. elnök. SÍ családdal, 54 taggal, 172 hold földdel termelőszövetkezet alakult Mesztegnyőn