Somogyi Néplap, 1956. február (13. évfolyam, 27-51. szám)

1956-02-14 / 38. szám

4 SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1956. február M. • HÍREK* Kedves Róna elvtárs, biz’ én is ott jártam, ahova meghívott, az álarcos bálban. Élmény volt, az igaz, köszönet is érte, az obsitos magát jól érezte végre. Társaim is jöttek: a pót ohos bíró, másik felemen meg a furfangos író. Hogy csinosak voltunk? Meghiszem azt, szentem! Körül is rajongtak mindhármunkat menten. De hogy a szavamat ne feledjem mégsem, mindazt, ami történt, rendre elmesélem. S hogy felvonult a nép, Textilművek népe, színpompás jelmezük színiem soká nézte. Emitt egy dominó, ott sziámi ikrek, arrébb egy oroszlánt nagy pórázon vittek. Pöttöm balettcipők, fehér, karcsú lábak, kavarták az eszét a bámész diáknak. Már, a lányok körül járt a diák esze, mesélhettem bármit, közbe sem tüsszente ... Selyem álarc fedte mindhármunknak arcát, s e napra a bíró lenyira'ta bajszát. Hogy nem ismertek fel, ím, bizonyság rája, csinos fruskák vittek mindhármunkat táncba. Kézről kézre kaptak — diákruhás lányka a szédült diákkal már a csárdást járta.. . Engem egy bíboros, brokát csuhájával hódított meg, s mohón ragadott magával. Alig léptünk párat, már egy újabb lányka vetett szeme rám s a furfangos diákra. A potrohos bíró, mint ejy kerge birka az «•éjkirálynővel* járta, amíg bírta. Megszédült a‘ tánctól, s még azt is feledte, hogy két gyerekkel vár rá otthon a neje. Minden pohár után más hölggyel járt táncot, s már a hetediknek ígért házasságot... Róna igazgató tőkésnek öltözött és vitte potrohút a jelmezek között. De néki is akadt hamarosan párja, óriás termetű hóhér kér'c táncra. Csepreghyt ismét egy csinos hölggyel láttuk, Mivel jól ismerjük, hamar lelepleztük. Irulva-pirulva vallotta b: végre, hogy partnere most is samt felesége. De Müller Lászlóról se feledkezzünk el, ott láttuk biz’ őt is mind a két szemünkkel. S hogy végre valahol tekintélye legyen, vörös bajuszával kérkedett szüntelen. Kavargó forgatag ragadott magával, a diák s a bíró keringőre szárnyal. Jómagam sarkantyúm pengetése közben gondolataim egy »háremhölgyről« szőttem. De aztán összevarrt jelmezükben lépve összenőtt ikerpár Háryt táncra kérte. Nem tudtam melyiket öleljem, vezessem, hiszen a másik is ott állott mellettem. Csak az egyik tetszett, de hát mindhiába, össze volt varrva jól kettőjük ruhája. A bíró közben egy esperessel táncolt, majd azt bizonygatta — hogy az a pap lány volt... Nem hitte a diák, de aztán szólt: jól van, s meggyőződött róla »■kézzelfoghatóan«. Táncoltam volna ám, nagy volt rá a kedvem, de a diák s bíró ott járt az eszemben. Vigyázva figyeltem, hol járnak a párok, hogy el ne csábítsák mindkettőt a lányok. S mert hogy épp farsang van, oly nagy kedvük támadt, hogy majd fejtetőre állítták a házat. A bírónak szörnyen »virágos« volt kedve, hát egy hóvirágos lánykát ölelgete ... S már-már attól féltem, elcsavarják fejük, mikor megjelent az ajtóban a nejük. Na, gondoltam, Háry most mutasd meg, mit tudsz, csakhogy elkerüljük a családi cirkuszt! Mert a diák épp egy dominóval táncolt, s a bíró gondolá: — házasodni kár volt. S hogy a bíró s diák a két asszonyt látta, mindkettőt a hideg hétszer is kirázta. Én vakartam tarkóm, mentve a menthetőt, vitéz szárnyam alá véve mind a kettőt. De hát a két asszony — mintha ott se lennék — letörték a bíró és a diák leedvét... Kedves Róna elvtárs, levelemet zárva, soká emlékezem az álarcosbálra. Bizony jól éreztük magunkat mindhárman vasárnap este a nagy farsangi bálban. Most még mindazoknak elnézését kérem, akik két barátom táncoltatták szépen. Az álarc-levételt ott már nem érheték, mivel mind a kettői korán »leleplezték«. S akikkel randevút beszéltek a hétre, ne várják őket, mert nem lesznek ott mégse. Most pedig készüljünk vj farsangi bálra, hamar elszáll egy év — itt lesz nemsokára! így történt az eset'— elhiheti bárki, a diák sem tüsszent, igazat szólt Háry! Képkeretezés: szám. Szirtes, Berzsenyi u. 8. (5885) 59 db 190x98-as üvegházi ablak sür­gősen eladó. Megtekinthető: Ujdombó- vár, VI. utca 31. (5858) Vállalnánk cirokseprű-kötést, kerté- izeti munkát, vagy állatgondozást. Cím: íegovácz József, Berecska, u. p. So­nogygeszti. ______________________________ Á qytoll és kész párna, dunyha kap­tató, vidékre postán szálútok. Puruczki Üttalné, Pécs, Nagyflórián u. 16. (735) Eladó Dombóvár központjában egy 5 szobás ház, kerttel. Érdeklődni lehet: Szilák, Siófok, Kossuth L. u. 27. sz. (738) Balaton melletti lehetőleg 4—5 szobás villát bérelnénk egész szezonra. Cím: Mélyfúró Vállalat, Komló. Február 14 Kedd Bálint (mínusz 9—12 fok között. Várható időjárás kedden estig: Változó felhőzet, több helyen havazás, las­san mérséklődő szél, Az éjszakai lehűlés keleten erősödik, a nappali hő­mérséklet alig változik. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet kedden évfcldutá 120 évvel ezelőtt, 1836. február 14-én halt meg Berzsenyi Dániel. 7őo\ művelődjünk, hol szórakozzunk^ Csiky Gergely Színház: János vitéz. Délután 3 órakor, bérletszünet. P.ippl-Rónai Múzeum: Keletázsiai fest­mények és fafaragások kiállítása. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés és olvasótermi szolgálat 9—11 óráig. Vörös Csillag Filmszínház: Kútba esett kérő. Szabad Ifjúság Filmszínház: Valahol már találkoztunk. Vidéki mozik műsora i Siófok: Hegyekből jöttek [Csurgó: Dandin György 'Balatonboglár: Karriér jBarcs: Pármai kolostor ^Marcali: Nyári valcer .Lengyeltóti; A tőr 'Tab: Szicíliai vérbosszú ligái: Anna a férje nyakán I Nagyatád: Szerelem engedély nélkül — Kaposvár anyakönyvi hírei: |Születés: Varga István leánya Ilona tés fia István, Frann. Béla leánya • Edit, Molnár József leánya Mária, 1 Vágner Béla leánya Éva, Naszvetter 1 Lajos leánya Zsuzsanna, Keresők Bé- 1 la leánya Gizella, Kernóci Béla leá­nya Anna, Szaffai Ferenc fia György, 'Pata Jenő leánya Anikó. Házasság: Balaicz István—Sípos Mária, Bognár Szilveszter—Wolf Terézia, Hajmást József—Semovcsán Terézia, Rostás , Máté—Kovács Vilma, Deák Sándor -Slichter Ilona, Vörös Ferenc- I Gács Erzsébet. Halálozás: Németh I Mihály 77 éves, Nagy Isitvánné 61 I éves, Nagy Andrásmé 73 éves. — Mikrobarázdás hanglemezest lesz holnap, 15-én a Bartók Béla hangversenyteremben. Beethoven Ill­és IX. szimfóniája kerül műsorra. i A műveket Nyakas József, a Zene- \ iskola igazgatója ismerteti. 4 — Megtartotta hagyományos bál­f ját a Baűatonboglári Horgász Egye- ^ sülét. A horgászbált a földműveis- f szövetkezet feldíszített termeiben f rendezték meg. í I A GÜMÖKÚR FERTŐZŐ \ ¥ BETEGSÉG, DE MEGELŐZ- ig HETÖ ÉS GYÓGYÍTHATÓ — Tanácstagi fogadóórát tart ma, ’február 14-én Jankó István megyei ’ tanácstag Csomlbárdcn, Göltl János Somogydöröcskén, Beke József Nagy- í szakácsin. t — Országos állat- és kirakodóvá­j sár lesz február 16-án Büssüben. — Délszláv tájmúzeum nyílik La­• kócsán. Lakácsán a helybeliek mim­> dig előszeretettel ápolták népi ha­gyományaikat. Népi együttesük már ^ országos hírnévre tett szert. Most [délszláv tájmúzeum létesítését kezd­ették meg. A kiultúrház néhány tér­imében délszláv szőtteseket, hímzést, [népviseletet, különböző népművészeti ! munkákat, régi használati eszközö- [ket sorakoztatnak föl. A múzeum j megnyitását tavaszra tervezik. > — Megalakult a kaposvári kamara- ' együttes. A Megyei Tanács Népmű- ’ vetési Osztálya és a Zeneiskola kez- [ demény ezésére megalakult a * kapos­vári négytagú kamaraegyüttes. A két [ kulturális szerv most szimfonikus ze- [nekar megalakításán fáradozik. A , szép terv a közeljövőben, néhány [héten belül ugyancsak megvalósul. A Kaposvári Sertés tenyésztő és Hizlaló Vállalat egy férfi anyagkönyvelőt azonnal fel­vesz. Sárga magyar törzskönyvezett, tífuszmentes naposcsibék három forintos darabonkénti áron elője­gyezhetek. Szállítás február 16-, 17-, 18-án. Az előjegyzéseket le­vélben Állami Gazdaság, Lábod rímre kérjük küldeni. _____________ SOM OGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Horváth Ján»i Felelős kiadó: Tóth István Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvái. Latinka S. u. 7. Tel.: 15-13 Kiadóhivatali te!.: 15-16. Somagy megyei Nyomdaipari Vállalat Nyomdáért felel: Hidas János \ $ SPORT €> Balatonboglár után Siófok is kiesett a Magyar Népköztársasági Kupából Bp. Kinizsi —Siófoki Bányász 11:0 (6:0) Siófok, 700 néző. Vezette: Magyar. Vagy 40 cm vastag hóréteg borította vasárnap reggelre a siófoki sporttele­pet. Szorgos munkáskezek azonban ha­marosan letakarították a pályáról a ha­vat, úgyhogy aránylag jó talajú pá­lyán került sor a nagy érdeklődéssel várt Magyar Népköztársasági Kupa mérkőzésre. A mérkőzés kezdetére mintegy 700 főnyi néző gyűlt össze a pályán, • akiket nem tudott elriasztani még az igen csípős északi szél sem. A két csapat az alábbi összeállításban lé­pett pályára: Bp. Kinizsi: Gulyás — Ombódi, Hen­ni II.. Dalnoki — Gerendás, Dékány — Kertész, Borsos, Orosz, Vilezsál, Feny­vesi. Siófok: Gersei — Vörös II., Var­ga dr., Németh I. — Vörös I., Papp — Sza­bó, Csepeli, Búza, Németh II., Keresztesi. Az NB I-es Budapesti Kinizsi szinte lerohanta megyei bajnokcsapatunkat. Már az ötödik percben 3:0-ra vezetett a Bp. Kinizsi, s látni lehetett, hogy a Gyengén szerepeltek a k Február 12-ép délelőtt Kaposvárott bonyolították le Somogy, Tolna, Bara­nya, Zala megyék területi felnőtt egyé­ni és páros asztalitenisz bajnokságát. A jól sikerült versenyen különösen a Ba­ranya megyei versenyzők szerepeltek kitűnően, akik három bajnokság mel­lett számos helyezést is szereztek. Egy bajnokság jutott Zala megyének. A so­mogyiak becsületét a Morvái—Piriti pár mentette meg ugyancsak egy bajnokság megnyerésével. A tolnaiak egész alá­rendelt szerepet játszottak. Szomorúan kell azonban megállapí­tani, hogy asztalitenisz sportunk igen nagy mértékben visszafejlő­dött. Pár évvel ezelőtt egy Baranya —Somogy összecsapás feltétlenül so­mogyi sikert hozott volna. Ma pe­dig csak másodszerepet játszunk Pécs mellett, ahol viszont igen sok a feltörő fiatal, s ami még örvendetesebb, igen jó a női gárda is. Egyénileg a somogyi versenyzők kö­zül csak a Morvái—Piriti páros érde­megilletődött siófoki csapát alijsía ússza meg kétszámjegyű 'vereség ,»ét •kül. A 3:0-ás vezetés után valamit ea- gedett az iramból a Kinizsi,, melynek különösen csatárai a csúszós talajú pá­lya ellenére is igen szép, élvezetes és ötletes játékot mutattak be. Szünet után sem változott a játék képe. bár Időnként ekkor már a hazai csapat is vezetett néhány támadást. Ezek azonban nem jelentettek veszélyt Gulyás kapujára, mert a Kinizsi védők még szinte csírájában szétrombolták a siófoki támadásokat. A játékidő végé» a könnyelműsködő Kinizsi védelem két. 11-est is vétett. A megítélt büntetőket azonban a siófokiak nem tudták érté­kesíteni. Góllövők: Vilezsál (3). Orosz (2), Borsos (2), Kertész, Fenyvesi, Dal­noki (11-esből), Vörös II. öngól. Jók vol­tak: Ombódi, Dékány és az egész Kiai- zsi támadősor. A siófoki csapatból Var­ga dr. és Csepeli játéka emelkedett ki. A Siófoki Bányász ezzel, kiesett a to­vábbi küzdelmekből. iposvári asztaliteniszezők mel említést. Különösen a játék vége felé'már egész jól játszott férfi páro­sunk, s a döntőben biztosan győzött. Egyéni számokban már az elején kies­tek versenyzőink. Morváit Molnár győz­te le* a továbbjutásért, folyó küzdelem­ben. Női versenyzőink tudásban mesz- sze elmaradnak a pécsi nők mögött. Eredmények: Férfi egyes; 1. Mayer (Zala), 2. Cser' (Baranya), 3. Nagy (Baranya), 4. Szé­kelyhídi (Baranya). Férfi páros: 1. Piriti—Morvái (So­mogy), 2. Ragoncsa—ózdi (Baranya). 3. Mayer—Deák (Zala), 4. Székelyhídi— Hartal (Baranya). Női egyes: 1. Lukács (Baranya), 2. Vicináné (Baranya), 3. Nyékiné (Bara­nya), 4. Dosztál (Tolna). Női páros: 1. Lukács—Csonkáné (Ba­ranya), 2. Nyékiné—Vicináné (Baranya), 3. Dosztál—Rajcsányi (Tolna). 4, Bar- tusné—Brassói (Somogy). Vegyespáros: 1. Nagy—Lukács (Bara­nya), 2. Mayer—Falc ióné (Zala), 3. Ra­goncsa—Csonkáné (Baranya), 4. Németh —Balogh (Somogy). Sportolók, xokik nem félnek a hidegfői s a hótól Hosszú szünet után életielt adtak magukról azok a sportemberek is Somogybán, akik dacolnak a hideg időjárással, s nem ijednek meg a hó­tól sem. Dehogy ijednek meg attól, hogy vastag hótákaró borítja a sport­telepeket és a somogyi lankákat. Sőt, régi vágyálmaik közé tartozik már a síelőknek, hogy legyen jó vastag por­hó, 10—15 fokos hideg, s ekkor az­tán szabad a világ, száguldhatnak a lejtőkön kapaszkodhatnak a dombol­dalakon. Ennél szebb álma nem is le­het a sí sport barátainak, hát még a síversenyzőknek. Mert ilyenek is vannak Somogybán. Erről vasárnap délelőtt meggyőződhe­tett bárki, aki a csípős hideg ellenére is kimerészkedett a Róma-begy s a Császárrét környékére. Bizony, több mint másfélszáz, siléccel felszerelt férfi és nő, fiú és leány lepte el a vastag hó borította tájat. Akadt köz­tük néhány tapasztalt versenyző is. Kovács Kálmánnak és Unger József­nek bizony ki tudja hányadszor kel­lett újra meg újra elmesélnie múlt héti nagy versenyük lefolyását, ami­kor a két kaposvári síelő a Mátrában adta tanúbizonyságát tudásának az országos Bástya bajnokságon. Láttuk az igen nagy tetszést aratott Hámán Kató MÄV leánynevelő intézet síelőit is. Valamennyin vadonatúj síruha, egyöntetű piros sapka volt, s hogy nemcsak külsőre mutatott jól ez a kis leánycsapat, azt a női futóverseny után tudtuk meg, amikor a Hámán Kató leánynevelő intézet leányai biz­tosan nyerték meg a csapatversenyt épp úgy, mint az egyéni számokat. A néhány idősebb síbarát mellett igen nagy számban vonultak fel az úttörők is. Legfiatalabb sportolóink néhány esetben ugyan nadrágféken tették meg az utat a domb aljáig, de hát ez a kezdettel vele jár s azért nagyobb baj sehol nem történt. Legnagyobb sikere a kis Kerek Ju­ditnak volt, aki ugyan még csak alig kilenc éves, de máris egész jó síelő. Igaz, ő ott lakik és ott is született a F.óma-hegy tövében. így nem csoda, hogy »otthonosan« mozgott mind a futásban, mind a lesiklásban. Az óva­tos rendezők egyike végig is kísérte a kis Kerek-lányt a pályán, mert so­kan attól tartottak, hogy a kis csöpp­ség a nagy hóban esetleg valahol tel­jesen eltűnik. Az egyes versenyszámok általában nagy küzdelmet hoztak. Legtöbb esetben csak a végén dőlt el az első­ség vagy a helyezések sorsa. Egyet­len »biztos hely« Péter Jánosé volt. A Kaposvári JTSB elnöke csak meg­szemlélni ment ki a síelőket, s ami­kor látta, hogy a felnőtt férfi futó­versenyen csak két induló van, be­szállt harmadiknak. Nyilván abból az elvből indult ki, hogy harmadik he­lyezettnél rosszabb nem lehet. S iga­za is lett, mert valóban a harmadik helyen kötött ki; ha kissé nehezen is, de végig »futotta« a több mint 3 és félkilométeres pályát. S az is igaz hogy az első és második helyezett már rég elfogyasztotta a forró teát, mi­korra Péter sporttárs befutott. A népszerű JTSB-elnök azért örült a harmadik helynek is, mert 3600 mé­tert nem versenylécen megtenni bi­zony nem könnyű dolog, aki nem hi­szi, próbálja meg ... Déi felé aztán kisütött a nap is, s a kitűnő időben aztán még na­gyobb kedvvel száguldottak a lesik- lók, rótták a kilométereket a futók. Amikor vége lett a versenynek, so­kan még kint maradtak egy kis »pót­versenyre«, s legtöbbjük csak késő délután hagyta ott a Róma-heqyet. Akkor is így búcsúztak egymástól: a viszontlátásra, egy hét múlva a me­gyei bajnokságon ... Ifi birkózóink egy bajnoksággal tértek haza Nagykanizsáról Nagykanizsán rendezték meg a dél­dunántúli szabadfogású ifjúsági egyéni birkózóbajnokság döntő küzdelmeit. A versenyen 14 Somogy megyei birkózó vett részt. A somogyi fiúk derekasan küzdöttek, s ha balszerencse nem ját­szik közre, esetleg még szebb ered­ménnyel tértek volna haza. Verseny­zőinken azonban erősen meglátszott a tapasztalathiány. Ezért fordult elő két- három mérkőzésen is, hogy á somogyi fiúk vesztesként vonultak le a küzdő­tél ről. Ifjúsági birkózóink az alábbi eredmé­nyeket érték el: Bajnokságot nyert a' váltósúlyban Né­meth, a K. Dózsa versenyzője. Második helyezést ért el Szloboda (K. Dózsa) a középsúlyban és Kovács (Mar­cali) a nagyváltósúlyban. Harmadik lett Horváth (Dózsa) nagyvál- tósúly, Joó (Marcali) lepkesúly, Márton (Marcali) légsúly és Cser (Marcali) vál­tósúly. Nagyszabású sakkverseny lesz Kaposvárott Kaposvárott bonyolítják le az 1956- évi országos egyéni sakkbajnokság egyik csoport-elődöntőjét. Az OTSB Itt rendezi meg 12 versenyző részvételével ezt a nagyszabású sporteseményt, ame­lyen a később kijelölésre kerülő fővá­rosi versenyzők mellett Baranya, Tolna, Zala és Somogy legjobb sakkozói in­dulnak. Megyénk színeit a megyei baj­nok Köhler, a 2. helyezett Besztercsényi, valamint a megyei. bajnokság 3. helye­zettje, Dobor képviseli. A 11 napon át lartó versenysorozat február 20-án kez­dődik. A versenyt a DÄV kultúrottho- nában rendezik meg. A totó 12 találatos szelvénye: elma­radt, 1, elmaradt. 1. x. x. 1. x, 1. 1, 1. X. elmaradt, x, 2. A 12 találatos szel­vény 11 225 forintot a 11 találatos szel­vény 490 forintot, míg a 10 találatos szelvény 62 forintot fizet.

Next

/
Thumbnails
Contents