Somogyi Néplap, 1956. február (13. évfolyam, 27-51. szám)
1956-02-01 / 27. szám
4 SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1956. fehraár 1. A SAJTÓ HUMORA Az újságírói munkának, az újságírói életinek is megvannak a humoros oldalai. Ez alkalommal azonban nemcsak azokra az újságírókra gondolunk, akik beosztásuknál- és rátermettségüknél fogva a humor mestered, hanem azokra az esetekre, amelyék e pályának a velejárói, E humoros esetek, melyek rendszerint a sajtóhibáikból, elértéi ékből adódnak, rendszerint végigkísérik az újságírót pályafutásán, s bizony ha nem. elég élelmes a korrektor, akkor ezeken az eseteken nemcsak a kollégák, de az olvasók is derülnek vagy ibosszankodínal-c. Most, amikor a Magyar Sajtó napját ünnepeljük, emlékezzünk meg néhány érdekesebb esetről. Újságíróavatás Ez az egyetlen olyan eset, amikor a fiatal újságíró maga lesz az áldozat. El lehet-e képzelni olyan újságírót, aki pályája kezdetén ne keresné, kutatni a »nagy esetet«, vagy másképp a szenzációt. Ezt a szomjas vágyódást használják fel aztán a kollégák arra, hogy »felavassák« kezdő társukat. Szokás, hogy minden újságírónak át kell esnie ezen az »avatásón«. Ez úgy történik, hogy a fiatal, minden riport-témáért kapva kapó gyakornokot telefonhoz hívják. A vonal másik végén a kolléga áll, aki aztán ilyen vagy olyan szerv, vállalat nevében egy hírt diktál le, azzal, hogy az jelenjék meg a lapban. Nemrégiben egyik korban it igen fiatal, kezdő újságírót »avatták«. Cseng a telefon, s mindjárt őt kérik névszerint a telefonhoz a Nagy- bereki Állami Gazdaság állattenyésztési kísérleti állomásáról (ilyen kísérleti állomás egyébként nincs). A kis újdondász a megtiszteltetéstől, hogy őt kérik személyesen a telefonhoz — izgatottan fog papírt, ceruzát és körmöli a diktált szöveget. Rohan is mindjárt az olvasószerkesztőhöz, hogy nagyszerű témája van megírhatja-e? A kollégák visszafojtott nevetéssel figyelik, amint neki- éll az írásnak, aztán lediktália a cikket. A gépírónő' elvtársnő alig tudja visszafojtani a nevetését, de a cikk, az első nagy alkotás végűi is az olvasószerkesztő elé kerül s az író izgatottan várja a cikk megjelenését. A cikk így hangzott: »Különösen érdekes kísérletet hajtottak végre nagy sikerrel a Nagy- hereki Állami Gazdaság kísérleti telepén. Olyan bikaborjat kísérleteztek ki, ami szarvatlan s így szopása semmiféle nehézségekbe nem ütközik. A borjú színe piros, nagy kerek fehér foltokkal. A későbbiek folytán az a tej, amit ő ad, egészségesebb, s több mint tízszerese a rendes bi- kaborjakénak ...« S így folytatódik a cikk, ami nem jelent meg ugyan, de a fiatal, a mezőgazdaság és állat- tenyésztés legelemibb ismereteiben is járatlan újdondász »felavatódott«. De nemcsak fiatal, régi, gyakorlottabb újságírók is átesnek ezen az aratáson. Egyik újságírónkat nemrégiben helyezték át hozzánk más laptól. Már többéves újságírói munkásság áll mögötte, mégis, amikor telefonhoz hívták, nagy érdeklődéssel írta a diktáltakat s született meg a cikk a földibe süllyesztett víztoronyról, amelynek vizét ultraviola- sugarakkal melegítik s mindjárt vegyszerekkel trágyázásra is alkalmassá teszik. Az is előfordul, hogy a Szabad Nép aznap megjelent há- rom-négyhasábos cikkét diktálják le az áldozatnak a Sajtóosztály nevében, amit aztán ő lelkendezve körmöt vagy félórán át s ad le, hogy feltétlenül le kell közölni. Sajtóhibák »HÍREK* Várható időjárás szerdán estig: Változó felhőzet, több helyen, főleg a déli megyékben havazás. Mérsékelt. időnként élénkebb északi, északkeleti szél. Az erős hideg tovább tart. Várható legmagasabb n ippali hőmérséklet szerdán mínusz 8 —11 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható közép- mínusz 4 fok alatt. ✓ £.i/$öA,dulá Február 1. A Magyar Sajtó Napja. 10 évvel ezelőtt, 1946. február 1-én kiáltották ki a IV. Maqyar Köztársaságot. Tú° i művelődjünk, hol szórakozzunk? Csiky Gergely Színház: Csiky Gergely: Buborékok. Vígjáték három felvonásban. Este 7 órakor. Móricz-bérlet. — Török—Horváth: Lányok a Dunán. Zenés vígjáték. Tájelőadác Jután. Rippl-Rónai Múzeum: ötrégészeti, Kaposvár város történeti, palóc népművészeti, somogyi pásztormüvészeti kiállítás. Megyei Könyvtár; Könyvkölcsönzés és olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. Bartók Béla-hanqversepyterem: Donizetti: Lammermoorl Lucia. Mikrobarázdás hanglemezeló’adás. Melódia-bérlet. Az operát Nyakas József ismerteti. TT'T-klub: Kötetlen klubszórakozás este 10 órág. Megyei Tanács kisterme: A szép magyar beszéd művészete címmel Zitás Bertalan gimnáziumi tanár tart előadást a magyar kiejtésről. Közreműködik Pálfalvi Éva. az Állami Csiky Gergely Színház tagja. ÉDOSZ-kultúrotthon: Senki nem tud semmit. Cseh filmvlgjáték. Illyés Gyula-kultúrotthon: Könyvkölcsönzés és olvasótermi szolgálat. Barcsi Móricz Zsiqmond Járási Kultúrház: Klubdélután. Marcali Járási Kultúrház: Klubdélután. Színjátszó- és zene-szakkör. Nagyatádi Járási Kultúrház: Klubdélután. Gép- és gyorsíró tanfolyam, gaz- dasszonykör. A járási könyvtárban könyvkölcsönzés 14—19 óráig. Vörös Csillag Filmszínház: Ma este minden véget ér. Csehszlovák film. KIOSZ Béke-mozi: február 1 — 2-án 5. 7. 9 órakor: Pármai kolostor II. rész. Vidéki mozik műsora A legtöbb derültséget szaruban mégis a sajtóhibák okozzák. Ma már szerencsére elég ritkák, a legtöbbjét a korrektor kijavítja, mégis fennmarad egy-két mulatságos megjelent vagy ki javított hiba története intő és nevettető példaként az újságíró és (nyomdász utókornak: Lássunk egykét ilyen példát. Egyik színikritikus ujjongva »tán- cosfenomén«-nek nevezte cikkében a táncoskomikust. Mire a nyomda: »táncosfenevadat« szedett. Egyik (báli beszámolóból: »A mennyezetről hiszterck lógtak alá« mpndat így jelent meg: »A meranye- aeiten suszterek lógtak alá-. 1946-ban az egyik kissé molett színésznő búcsúzott a színpadtól. A nyomda a búcsúztató hírben a héten betűit felcserélte s a cikk így hangzott: »N. N. közismert művésznőnk a tehén búcsúzik a színpadtól«. Az autóversenyről hazatérőket a nyomda jóvoltából a barátok nem ’/Mrlbfüzérekikel, hanem lombfűré- szekked várták. Egyik cikkben: személyszállító autó helyett szemétszállító, másutt a disznóölés helyett disznóülés, elveszett egy vizsla, jutalvm a nyomda- "ezetőnek, a nyomravezető helyett, fordította helyett: ordította. Számos furcsaság adódott már a sorok feüeserélósóből. Az egyik apróhirdetés így hangzott: Kiadó egy kü- lönbejámatú — pepitanadrág. (A pe- pitamadrág már a másik apróhirdetésből való sor.) Siófok: Egy pikoló világos Csurgó: Egy pikoló világos Ralatonboglár: Pármai kolostor II. Barcs: Dandin Györqy Marcali: 9-es kórterem Lengyeltóti: 9-es kórterem Nagyatád: Gázolás — Kaposvár anyakönyvi hírei: Szü'etés: Péterfai Ferenc leánya Arc inka, Sipess József fia József, Fülöp Gyöngy fiai Tibor és Gábor, Francz József leánya Zsuzsanna, Groeger Károly fia Károly, Vass Gyula leánya Katalin, Vincze Sünder leánya IVma Házasságkötés: Pü- löp József—Rácz Magdolna Halálozás: Vastag János 76 éves, Boszniai Gyu’ámé 60 éves, Bebes József 59 éves, Vajda Mária 61 éves. — Egészségügyi hetet rendez február 12. és 19. között megyénkben az Egészségügyi Minisztérium és a Vöröskereszt megyei titkársága. A városban 17 he'yen és több mint 250 községiben filmvetítéssel egybekötött előadás lesz egészségügyi hét során. Az előadások alkalmával a »TBC eilend kü-de'eim« és az »Újra mosolyognak- című filmeket vetítik — Roham mentőautó kezdi meg működését a kaposvári mentőállomáson. A különleges gépkocsit csak súlyos esetekhez, kcmpTiikált szülés, nagyobb balesetekhez leüldik ki. ,A gépkocsit fei’szeréik al sújlycfaíbb eseteknél szükséges orvosi műszerekkel, például vérátömlesztővel, légzőkészüléíkkeS. — Bált rendez február 4-én az AKÖV kul túrhelyiségében a Vörös- kereszt demneri szervezete. Az esten a KIOSZ kultúrcsoportja lép fel. A bál 'bevételét szociális célokra fordítja a Vöröskereszt szervezet. Eladó ház Virág u. 19. Bővebben Serving Mátyás. Engels u, 3. __________(58531 E qy húszhónapos, fajtiszta, ezüstszürke, hím farkaskutya eladó, önvédelemre betanítva. Érdeklődni lehet In- ke, Rákóczi u. 131. Értesítem ismerőseimet, hogy feleségem, Bozzai Gyuláné, szül. Leskó Mária 1956. január 30-án elhúnyt. Temetése február 2-án délután 4 órakor a Keleti-temetőben lesz. Minden külön értesítés helyett. Szakképzett kertészt keres a Csurgói Faipari Vállalat. Lakás akár családnak is biztosítva. Hídmérleget azonnali megvételre keres Földművesszövetkezet. Mernye. ______________________________________(707) SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Horváth Jánes Felelős kiadó: Tóth István Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvái. Latlnka S. u 7. Tel.: 15-11 Kiadóhivatal! tel.: 15-16. Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat Latinka Sándor u. 6 Tel.: 14-05. Nyomdáért felel: Hidas János ÉRDEKESSÉGEK intien-onnan^ Hogyan élnek a francia fiatalok? íme egy példa: a Pas- de-Calais szétnmediemce Divorce városában lakik a 18 éves Charles Fontaine, aki 14 éves korában került a munkanélküliek listájára. Eleinte azt mondogatták neki, hogy fiatal, aztán közölték vele, hogy a bányában nincs hely. Fontaine sorsa nem egyedülálló. Ugyanebben a körzetben háromezer tiatál keres munkát. Jellemző számadat az »amerikai életformáról« Az Egyesült Államokban az e’múlt évben 3 millió 255 ezer súlyos bűncselekményt követtek el. Húszmillió márkát fizettek rá a múlt évben az új nyugatnémet hadsereget népszerűsítő propagan- dafilimekre, ame’yekét a mozik az üres nézőtér előtt játszottak. A kárvallott gyáros — aki a filmék kibocsátására a busás profit reményében egész forgótőkéjét előlegezte és a vállalkozásba belebukott, olyannyira, hogy teljesen tönkrement — Adenauer elsőosztályú szövetségi érdemkereszttel és életfogytiglani járadékkal kárpótolta. Az új vontatható kombájnt is bemutatják az idei lipcsei vásáron, amely főleg a kicsiny és dombos szántóföldeken alkalmazható. 195€Vbam még csak kis szériában gyártják, Vontatásához egy 40—60 lóerős traktor szükséges. Óránkénti teljesítmény rendes körülmények között 30 mázsa. A gép által feldolgozott gabona tiszta és akár azonnal piacra szállítható. A korpát zsákban tárolják. Fullasztó kod Angliában Merseyride-ban (Anglia) felhívást tettek közzé, melyben figyelmeztetik a lakosságot, hogy azok a szülők, akiknek gyermekük még nincs másfél év°s, a fullasztó köd és füst miatt gyermekeiket lehetőleg ne vigyek ki a levegőre. Ugyanis a ködös levegő hörghurutot és enyhébb lefolyású tüdőgyulladást okoz. Influenzajárvány Franciaországban Sok iskolát ideiglenesen becsuktak, a járvány következtében sok hivatalban megbénult a közigazgatási ügykezelés. EMMETT TILL, az amerikai »faifvé-< dók« által meggyilkolt fiatal néger gyermek tragikus történetéit filmreveszik a fiatal áldozat édesanyjának engedélyével. Ki írta a Shakespeare- drámákat? Mintegy húsz éve folyik a vita a Pha- kespeare-nek tulajdonított : művek szerzősége felett. Ezek Marlowe drámaíró művei — mondják egyesek, köztük az amerikai Calvin Hoffman, aki azt állítja: »Shaike=roeare sírja olyan dokumentumokat tartalmaz, melyek Igazolják állításomat« Az anglkán egyházi tefHnéé’vek külön engedélyével felnyitják a sírt. Európa legnagyobb robbanása történt Uksmou+h villamos köziDontjá'ban, Walesben. Késő este két halottat és tíz súlyos sebesültet szám- lá'tak. De félő. hogy még több az áldozatok száma. Vakmerő gangszterek Genf kellős közepében megkaparintottak 200 ki'ó aranyat és az azt szállító tehergépkocsit. # SPORT # Az 1955. évi megyei labdarúgóbajnokság ... 16. Kaposvári Bástya A bajnoki idény kezdetekor bizonyos borúlátással tekintettünk a Kaposvári 'Bástya (akkor még Petőfi) szereplése elé. A visszalépett K. Építők helyén indult el az I. osztályban a K. Bástya csapata. A bajnoki rajt előtt a vezetők nagy1 lelkesedéssel láttak munkához, s a már meglévő játékosokhoz leigazolták a megszűnt Kaposvári Építők játékosállományának egyrészét, de még ezenkívül Is elég sok új játékos került a Bástya csapatához. A tavaszi készülődésről szóló beszámolónkban mi hangot adtunk annak az aggályunknak, hogy ezt a nagyszámú játékosgárdát a Bástya vezetői aligha tudják majd foglalkoztatni. Ez az aggályunk valóra, vált. Igaz. hogy 1955. évben nem kevesebb mint 38 játékos jutott szóhoz a Bástya csapatában, de véleményünk szerirt éppen ez volt az egyik legfőbb oka annak, hogy az újonc K. Bástya csapata egész évben igen gyengén szerepelt, s végül Is a bajnokság utolsó helyén kötött ki. Rögtön a bajnoki rajt után kitűnt, hogy a sok helyről összeszedett játékosok között nem sikerült megteremteni az összhangot. Az anyagiasság is felütötte fejét. Néhány játékos, mint pl. Nagy I.. Kutor, Málli és Csikós hamarosan azt az elvet kezdték vallani: »Ha nincs pénz, nincs foci«. Még a tavaszi idény első felében aztán le is álltak ezek a játékosok s Kordé Imre edzőnek merőben új csapatot kellett összeállítania. Sőt a tavaszi idény végén s ősszel pedig mindvégig, magának az edzőnek is játszania kellett, egyrészt azért, mert nem volt más, s főként. mert nem volt jobb játékosa a Bástyának, mint az edző. Maga a sportkör vezetése sem volt egységes. Mást akart a jobbkéz, mint a bal. így aztán a játékosok is több táborra szakadtak, s egyáltalán nem lehetett azon csodálkozni, hogy a tavaszi idényben a Bástya labdarúgói mindössze két győzelmet s két döntetlent értek el. Az őszi forduló még kevesebb sikert hozott. Két nagyarányú vereséggel kezdődött az őszi idény, majd a harmadik mérkőzésen 4:2 arányban legyőzték a Bástya labdarúgók a K. Törekvés csapatát. Azonban kitűnt, hogy e mérkőzésen a Bástya jogosulatlanul szerepeltetett egy játékost, a Törekvés óvott s oda lett a két pont. Megindult a további vereségsorozat is. s csupán Csurgón született egy 2:2 arányú döntetlen, majd .pedig Zamárdit legyőzték a Bástya labdarúgók, a többi mérkőzésüket mind elvesztették. Pedig, hogy több volt a Bástya csapatában, .mint amit a számszerű eredmények mutatnak, azt néhány szoros eredmény is bizonyítja. A Barcsi Törekvéstől csupán egyetlen góllal kapott ki a csapat. Hasonló volt a helyzet a K. V. Meteor ellen is. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy ha sikerült volna összefogni a Bástya csapatát, talán meg is tudott volna kapaszkodni az I. osztályban. Ehhez elsősorban egységes vezetőségit lett volna szükség. Erélyesebb kézzel kellett volna hozzányúlni a Bástyánál u. sztárokhoz is. Amikor az anyagiasság felütötte fejét, néhány olyan fegyelmi határozatot kellett volna nozni, amely kedvét szegte volna a sportszerűtlen kedő játékosoknak, de irányt szabott volna egy ilyen fegyelmi azoknak is. akiki a Bástya-palotaforradalom atán még megmaradtak a csapatban. Bátrabban kellett volna az edzőnek hozzányúlni a fiatalokhoz. Ezt bizonyítja az őszi csurgói szereplés, ahoi a csaknem ifjúságiakból kiálló csajbat biztosan szerezte meg az egyik pontot Egyénileg a Bástya játékosok közül nem mindegyiknek a tudása ütötte meg az I. osztály mértékét. Kökényes!, Kordé és Bognár teljesítménye azonban időnként arra is elég volt, hogy be kerüljenek a forduló válogatottjába. A felnőtt játékosok között más különösebb tehetséget nem fedeztünk fel. Az Ifjú ségi Illés, a fiatal kapuvédő azonban időnként egészen kiváló teljesítményt nyújtott. Igen sok esetben nem rajta múlott a csapat nagyarányú veresége és az sem, hogy a Bástya kapta a leg több gólt, 113-at. S még jó egynéhány tehetséges fiatal labdarúgó volt a K. Bástya csapatában. A 38 játékos között mindössze Nagy II. volt az, aki 25 mérkőzésen játszott, Horváth 22, Kökényes! és Kor dé 21. Bognár pedig 20 mérkőzésen ju tott szóhoz. A többiek csak ennél ke vesebbszer szerepeltek. Egy csapatea való játékost tesz ki azoknak a száma, akik egy vagy két ízben jutottak szóhoz. Ha a csapaton belül nem is volt meg a megfelelő fegyelem, a bajnoki mérkőzéseken mégsem volt különösebb baj a Bástya labdarúgókkal, akik közül egy játékost: Nagy Il-t állították ki fa tavaszi idényben Az ősz folyamán pedig senki sem került a kiállítás sorsára Ez a K. Bástyái szereplésének 1955 évi mérlege. A sikertelen szereplés, t* bajnokságban elfoglalt utolsó hely jobb munkára kell hogy serkentse a Bástya SK vezetőit. Az átszervezett Bástya sportkör ez évben két labdarúgó csapatot Is indít a városi bajnokságban. Bizony teljesen új alapokra kelt helyezni mindkét Bástya sportkörnél a labdarúgást, egészen elölről kell kezdeni a szervezést, főként a nevelőmunkát. Csak ez esetbén remélhetik a Bástya, vezetői, hogy az 1956. év sikeresebb lesz, mint az 1955. volt. • * » Ezzel befejeztük az 1955. évi megyei' labdarúgó bajnokság értékelését. Legközelebb a megyei bajnokság 1956. évi két újoncát: a Balatonlellei Vörös Meteort és a Kaposvári Traktor csapatát' mutatjuk be. Néhány tanács: Milyen legyen a sportoló életmódja ? Ilyenkor év elején sok fiatal sportoló határozza el: ez az esztendő eredményes versenyévad lesz számomra. Ahhoz, hogy az évad valóban eredmé- nves leayen, nem elég, ha a sportoló ruganyos és erős, hanem rendszeres, helyesebben sportszerű életmód is szükséges. Felmerült a kérdés: milyen legyen a jó eredményeket elérni akaró sportoló életmódja? A sportoló életmódja és eredménye szoros kapcsolatban van egymással. Az egészséges életmód szabályai tulaidonképpen egyszerűek, és mégis folyton eltérünk tőlük, legtöbbször saját hibánkból. Mit értünk helyes életmódon? Helyes életmódon a pontos napirendet, á munka; a testápolás, az alvás, az étkezés célszerű beosztását értjük. Ezeknek a követelményeknek a végrehajtása növeli az akaraterőt, pontos emberré teszi a sportolót, elősegíti az edzés és a versenyek nehézségeinek leküzdését. A napi étrend szabályai a következők: korán, lehetőleg mindig ugyanabban az órában keljünk fel. Felkelés után 10—15 perces reggeli tornát végezzünk. Természetesen előzőleg szellőztessük ki a szobát. A torna után alaposan mosakodjunk meg s csak utána következhet a reggeli. Általában az étkezések 'visszatérően mindig ugyanazon időben történjenek. A sportoló helyes életmódjához tartozik a korai lefekvés is. Az alkoholról Nagyon sok sportoló nem veti meg a bort vagy a többi szeszes italokat, s egy kézlegyintéssel intézi el azokat, akik felhívják a figyelmüket arra, hogy mennyire ártalmas a szeszesital fogyasztása. A szeszesital semmiféle formában sincs hasznára a sportolóknak. Az alkoholt fogyasztó embereknek kétségtelen megvan a szubjektív érzésük, hogy bátrabbak, merészebbek, határo- zottabbak, nem oly fáradtak, jobban bírják a munkát. Ez onnan adódik, hogy az alkohol a központi ídegrend- :zer gátló központja-ra bénító hatást gyakorol. Számos kísérletet végeztek sportolókkal, s azt találták, hogy a szeszesital fogyasztása feltétlenül káros az eredményekre. Úszóknál, futóknál már egy pohárka konyak, megivása után is sokkal rosszabb eredményeket értek el. Az alkohol fogyasztása nem engedhető meg azért sem, mert a versenyzés majdnem minden sportágban bizonyos fokú veszéllyel jár. Az alkohol rendszeres fogyasztása tönkreteszi a szervezetet, s a sportoló- pályafutásának befellegzett. A dohányzásról Kevés sportoló pipázik vagy szivarozik, de annál több cigarettázik. Márpedig a cigaretta nemcsak az operaénekesnek, de a sportolónak is árt. mert a nikotin a legerősebb mérgek egyike. Főleg a véredényekre és az idegrendszerre fejti ki káros hatását. A sportolónak, aki Igazán jó eredményt akar elérni, semmiféle mértékű dohányzás nem engedhető meg. De alig-alig veszélytelenebb az erős és rendszeres feketekávé fogyasztása. A sportolók ne egyenek különösen erősen- fűszerezett ételeket sem. táplálkozásuk legyen változatos, s fogyasszanak sok gyümölcsöt. Jó eredményeket csak akkor tudunk elérni, ha betartjuk a fentieket. Lehetséges, hogy egynémely fiatal úgy gondolkodik; no és megittam egy-két pohár bort, meg dohányzom is és mégsem árt mea. El épzelhetö, hogy egy sportolónál különösen a labdajátékokban nem mutatkozik azonnal a szeszesital, vagy a dohányzás káros hatása, de ez csak idelg-óráig van így, mert a szervezet bosszút áll, s az eredmények minden bizonnyal nem javulni, de romlani fognak. A jó sportoló legyen példakép. És a helves életmód az egyben meghatározza a sportoló magatartását is, mind a munkában, mind a sportban. Ha azok a fiatalok, aki most az új év kezdetén elhatározzák, hogy ló eredményeket akarnak elérni ebben az esztendőben, rendszeres, sportszerű életmódot folytatnak, s edzéseiket alaposan, lelkiismeretesen végzik, akkor a siker nem marad majd el. IDEIGLENESEN SZÜNETEL SPORTPÄLYÄZATUNK Közöljük sportpályázólnkkal, hogy ’ipp-pályázatnnkat ideiglenesen szüneteltetjük. Előreláthatólag akkor folytatjuk majd a népszerű sportpályázatunkat, ha már a megyében Is megkezdődnek a bajnoki sportversenyek. Uj pályázatunk kezdetét és a pályázati feltételeket lapunkban fogjuk majd ismertetni. TÍZ TALÄLAT VOLT A LEGNAGYOBB Téli sportipályázaíunk 8. fordulójában 3 pályázónknak volt 10 találata. Tfj. Salabert Lajos. Szíjgyártó Sándor és Hajdú György kaposvári pályázónknak. Nyereményük 50—50 forint értékű vásárlási utalvány, melyet Kiadóhivatalunkban vehetnek át. A 9 találatot elérők 2—2 db totószelvényt! kapnak. míg a 8 találatosok közül Kővár! Béla, Buzsák, »így kell, Mőzsi« jeligés pályázónk Berzence, Tamás József Iharos- berény, Szekér Józsefné Bize és Kondor Lászlóné marcali pályázónk 1—1 db totószelvényt nyert. A totószelvényeket, a nyerteseknek postára adtuk. Megyei sportértekezlet Kaposvárott A Somogy megyei TSB február 5-én Kaposvárott tárttá az 1956. évi megyei sport nagyaktíva értekezletét, melynek keretében az MTSB vezetői beszámolnak megyénk 1955. évi sportéletéről. A tanács ozáson részt vesznek a 'árások és községek, a sportkörök küldöttei, aktívái. akik a beszámoló után elmond- |ák ma'd véleményüket az elmúlt évi sportmunkáról. A megyei sport nagyaktíva mindenkor nagyjelentőségű eseménye volt sportéletünknek. A február 5-i aktíva- ülés elé ezért tekintünk nagy érdeklődéssel.