Somogyi Néplap, 1956. február (13. évfolyam, 27-51. szám)
1956-02-04 / 30. szám
Szombat, 1956. február 4. SOMOGYI NÉPLAP 3 PED *GOGUS T%I\ULO SZÜLŐ ÚTTÖRŐINK ÜNNEPE ELŐTT Az utóbbi évek során gazdagabbak lettek ünnepeink, tartalmuk népünk gondolatait, harcait, s a magyar nép győzelmeit hirdetik. Ifjúságunk ünnepe, az úttörőmozgalom tízéves jubileuma is ezt fejezi ki. S mint minden más területen, az általános iskolás korú ifjúság, az úttörők kőiében sem várakozás, hanem lelkes valóság e jelszó: munkával ünnepiünk! Ezért indítottunk úttörő jubileumi tanulmányi versenyt is. A számtanból, fogalmazásból, szavalásbó: és orosz nyelvből indított négyfordulós verseny voltaképpen seregszemle lesz. E verseny mindannyiumkra egyaránt nagy feladatot ró. Be kell bizonyítanunk, hogy ezekből a tantárgyakból egyre magasabb ifjúságunk tanulmányi színvonala. Pedagógusaink jól tudják, hogy a mai iskolában hogyan kell tanítani. De mint az élet bármely más területén, hibák még itt is vannak. Csak példaként említjük a következőket: A marcali járásiban ellenőrzésünk során nagyrészt a pedagógusok lelkes munkájáról győződhettünk meg. De részt- vettümk olyan órákon is, ahol a ne" velés teljesen háttérbe szorult a ta_ oltással szemben. Néhol megmutatkozott az állandó továbbképzés | hiánya, vagy a nevelőtestületi kollektíván belül dúló áldatlan állapot. A verseny megköveteli ezeknek a visszás helyzeteknek a felszámolását. A versenybizottság által kiküldött irányelveket meg kell ismerniük a pedagógusoknak és a tanuló ifjúságnak egyaránt. Igen komoly helytállást várunk úttörővezetőinktől és az úttörőktől. Uttörővezetőinknek jó munkára kell mozgósítaniuk minden pajtást, és az úttörőcsapat vezetése minden nevelőnek szívügyévé kell válnia. A pajtásoknak is el kell mondaniuk, hogy hazánkban, mindenki a saját jövőjéért harcod, bizonyítsák be a tanulók is munkájukkal, hogy ebben a harcban a részüket ők is kiveszik. Az úttörők legyenek méltók a vörös nyakkendő viselésére, induljanak a versenyre erős akarattal. A verseny sikeres befejeztével a tanév jobb tanulmányi eredménye és a nyár soksok 'boldogsága várja őket. Pedagógusaink készítsék fel a szülőket is gyermekeik tanulmányi színvonalának növelésére. Családlátogatásaik során, szülői értekezletek alkalmával világosítsák fel a szülőket a verseny céljáról, az ő tér ni valójukról. Nekik kedd segíteniük elsősorban. Ne tűrjék, hogy gyermekeik távolmaradjanak az iskolától. Ellenőrizzék gyermekeik tanulmányát, házi feladatát. Az úttörőmozgalom tízéves évfordulóját szeretnénk büszkén ünnepe ni. Ez azonban kö,elezettséggel jár. Kötelezd a pedagógust, a tanulót és a szülőt. A feladat megoldható — egy forrása van: odaadóan szeretni kell az ifjúságot. A megyei versenybizottság neve- ben: Nagy Károly Szerencséséknek nem volt „szerencséjük a fakereskedéssel 1954—55-ben valóságos fekete fa- nagykeineskedelmi központ lett Nagybajom. A »nagykereskedők« Szerencsés Imre, Farkas László, Tóth Lajos, Horváth Lajos és Szita István nagybajomi lakosok voltak. Náluk mindenkor kiutalás nélkül lehetett kapni épületfát. Hogy meg Km engedett áron hozták forgalomba az általuk felvásárolt és busás haszonnal továbbított faféleségeket, az csak ákkcr derült ki, amikor hatóságaink felfigyeltek az öt nagybajomi kupec mesterkedésére. A vizsgálat rövidesen kiderítette, hogy Farkas 41 köbméter, Tóth 8 köbméter, Horváth 32 köbméter, Szerencsés 23 köbméter, Szita István pedig 12 köbméter épületfát hozott forgalomba a fekete piacon. Valamennyiüknek a Kaposvári Járásbíróság büntető tanácsa előtt kellett számot adni az üzérkedésről. A tárgyaláson beigazolást nyert a láncoló, árdrágító bűntette. A járás- bíróság már ítélkezett is a kupecek felett: Farkas Lászlót 1 év 6 hónapi börtönre, 2000 forint pénzbüntetésre s 5000 forint vagyonelkobzásra, Tóth Lajost 6 hónapi börtönre, Horváth Lajost 12 hónapi börtönre, 1000 forint pénzbüntetésre és 2000 forint vagyonelkobzásra, Szita 1st" vánt 4 hónapi börtönre, Szerencsés Imrét pedig 8 hónapi börtönre s 1000 forint pénzbüntetésre ítélte. Mint az ítélet mutatja, Szerencséseknek »nem volt szerencséjük«. S esetleg még jobban ráfizetnek majd az üzérkedésre, mert az ügyész enyhének találta az ítéletet, s valamennyi vádlottnál súlyosbításért fellebbezett. — Újra lesz ifjúsági mozibérlet a szovjet filmhéten. Az ifjúság körében népszerű bérlet elsősorban a szovjet film ünnepi hetén bemutatásra kerülő filmek látogatását könnyíti meg, de felhasználható ez más filmek megtekintésére is. Megjelent a Társadalmi Ssemle januári sxáma ilb ' ~ l 34 A Társadalmi Szemle új, januári száma első helyen közli a Központija Vezetőség üdvözletét pártunk e fon-* tos elméleti folyóirata megjelenésé-;)- nek tizedik évfordulója alkalmából. Közli továbbá Friss István: A sze-j* mélyes érdekeltség elvének alkal-.í." mazása a szocializmus építésében,*;. Fekete Ferenc: A szovjet mezőgaz-jj daság a kommunizmusba vezető* úton, Hermann István: A drama-JV turgiai tudatosság és színi kultú-ttj ránk, Pa'miro Togliatti: Hegeltől a■« íy marxizmusig, Kcmor Imre: A fórra-.? dalmi világszemlélet tankönyvei, Hajdú Gyula: Az Egyesült Nemze-Jíl tek Szervezete és Magyarország, va-* lamint Anna Marengo: Harmincöté, éve alakult meg az Olasz Kommu-jv nista Párt című írását, * A folyóirat Szemle rovatában megjelent Szántó Rezső cikke Arc Szovjetunió Kommunista Pártjának'(( XX. kongresszusa előtt címmel, Bet-* len Oszkár írása a Román Munkás-*;, párt II. kongresszusáról, Világhyjl Miklós cikke az állam- és jogtudo--/,' mányi felsőoktats időszerű kérdéseiéiről és Németh Lajos írása a VI. W magyar képzőművészeti kiállításról. A Propagandaanyag Terjesztő hírei Az Országos Béketanács „Mi vari a nagyvilágban“ című külpolitikái;/! füzetsorozatában megjelent Szilágyi* Éva: „India tegnap és ma“ című®» írása. A fűzet a szovjet vezetők in-J4 diai fogadtatásával kapcsolatban^ bemutatja India fejlődését. Az egy-®» kori elnyomott angol gyarmat gyorsa fejlődése, békés célkitűzései világosai választ adnak arra a kérdésre: műéért fordul India népe egyre követ-rc kezetesebben szembe a gyarmatost-aj tokkal, miért támogatja a béketáboré’ országait a béke megszilárdításáért®, vívott harcban. ;(i A számos érdekes képet tartalma zó fűzet a városi, üzemi, községi®» békebízottságoknál, valamint azjfy utcai hírlapárusoknál kapható 1.50* forintos áron. 1 A Nemzetközi Nőnapra a Magyar’/* Nők Demokratikus Szövetsége ki-.lj adásában gondos összeállítású mű-tv. sorfüzet jelent meg. A terjedelmest kiadvány több verset, egyfelvonásos színművet, dalt, koreográfiát és .sertanácsadót tartalmaz Hasonló terjedelmű műsorfüzet jelent még meg a Magyar—Szovjet Barátság Hónapjára az MSZT és a Népművészeti Intézet szerkesztésében, A műsorfüzet tizenkét orosz és szovjet egyfelvonásos színművet, tréfát, szatirikus jelenetet közöl. SZERETNÉK KOMMUNISTA LENNI! Kis piros tagsági könyvek emelkedtek a magasba és Tóth Ferencet, a cserpusztai Uj Elet TSZ tagját felvették t— Xtagjelöltségi idő nélkül — a párt soraiba. Mindenki örült és bizakodva nézett Tóth Ferenere, aki kissé megille odötten köszönte meg a hozzá intézett szavakat. Ö az első kommu lista Cser-pusztán. De hogyan is kezdődött? Forg issük csak vissza az idő kerekét mindössze egy hónappal... A Nagyatádi Járási Pártbizottság titkárának asztalán e napon is a szokott rendben sorakoztak a felbontásra váró levelek. Formára csaknem mind egyformák, tartalmuk azonban eltér egymástól. Az egyikben a kommunisták arról írnak, hogy miképpen növelik a tsz- tagok számát, a másik levél a pártoktatásról számol be... és ez a harmadik itt, ebben a halványzöld színű borítékban valami egészen más dologról van szó. Látszik, hogy erős, fizikai munkához szokott, nehézkes kéz írta. De nem is a szíp írás, hanem annak mély tartalma adja meg a levél lényegét. .4 feladón ez áll: Tóth Ferenc, Cser-puszta. A levél pedig így szól: »Kedves Elvtársak! Volna egy kérésem... szerein •k kommunista lenni!... vagyis a pártba belépni. Azért érdeklődőm így, mert nálunk, az Uj Elet Termelőszövetkezetben még nincs párttag. Es szeretnék elmenni pártiskolára is, hogy a párt tanításain ü én is segítsem tsz-ünket. Én a katonaidő alatt megtanultam, hogy nagyüzemi gazdálkodást is csak úgy lehet eredményesen folytatni, ha a párt útmutatását követjük, mert a pártnál jobb tanító nincs. Arra kérek választ, hogy mikor mehetek be a járási pártbizottság "a ezt megbeszélni. Kelt: Cser-puszta, 1955. dec. 27-én«. Eddig a levél, melyből kiderül, hogy Cser-pusztán az Uj Élet TSZ-ben egy ember kommunista akar lenni, azt akarja, hogy a tsz- ben is legyen pártszervezet. A járási pártbizottság örömmri intézkedett, hisz régóta vajúdik e kérdés Cser-pusztán, most aztán a pusztaiak kezdenek a párt felé fordulni. Felhívták a kutasi pártsz írvezet vezetőinek figyelmét, hogy foglalkozzanak Tóth Ferenccel és egyúttal arra is, itt az idő: a községi és a kutasi négy termelőszöv itkezet pártszervezeteinek segítségével a cserpusztai Uj Élet TSZ-ben is pártszervezet alakuljon. Tóth Ferenc elvtárs kívánsága január 23-án teljesült. A kutasi Béke Termelőszövetkezet pártveze'őségét választó taggyűlésén párttag lett. Ajánlói Puskás János és Hérincs Lajos elmondták, miért javasolják párttagnak. — Gyerekkorom óta ismerem — mondotta Puskás elvtárs — szegény, napszámos család gyermeke. Igen sokat dolgozott. Mint népnevelő is gyakran találkoztam Tóth Ferenccel... Tóth elvtárs a tsz-alakítás idején is hallatta szavát... Hérics elvtárs a tsz megalakulása előtt együtt dolgozott Tóth Ferenccel a Kutasi Állami Gazdaságban. Most a taggyűlésen erről számolt be. — Munkája ellen sohasem volt kifogás — mondotta. — Én DISZ- titkár voltam a gazdaságban s Tó h Ferencben lelkes fiatalt ismertem meg, aki a DISZ-gyűlésekről sohasem maradt el... A jelenlévők — akiknek többlége gyermekkorától ismeri Tóth elvtársat — egyhangúlag megszavazták a pártba való felvételét, s ezzel ő is kommunista lett, a párttagok sorában menetel. E naptól kezdve Tóth Ferenc több, nagyobb felelősséget vállalt magára... Tóth elvtársban megbízott a párt, amikor tagjelöltség nélkül felvette soraiba, s most azt várja tőle, hogy a párt politikáját következetesen szem előtt tartva, sejítse termelőszövetkezetüket úgy, ahogy ezt megígérte ... V. M. *— Elkészült a Körhinta című új magyar film. Sarkadi Imre Verébdűlő című novelláját Fábri Zoltán és Nádasi László írták filmre. Aki mindig tanul és állandóan újít portállá Béla elvtársat, a Textilművek kártoló és tisztító üzemrészének műhelyfőnökét a gépterem feletti kis irodájában keressük. — Lent van az üzemben, valami ellenőrzés folyik ott — igazítanak el bennünket. De nem is kell sokat várni rá, rövidesen készségesen ad felvilágosítást arról, ami bennünket érdekel, az újításáról. — Újításom? véka alá. fiatalokat, szakismereteknek és nem is rejti tudását Ő már nem úgy tanítja munkatársait, a mint őt a Goldberger gyárban. De nézzük- odaadó munkájának anyagi oldalát. Mit jelent pénzben, ha valaki ilyen kiváló újító? — Haszonnal jár az újítás — siet a válasszal. —1 A legutóbbi újításomért, amely a hulladékanyag csökkentését eredményezi, körülbelül 20 ezer forintot kaA SZERKESZTŐSÉG POSTÁDBÓL A darányi népi együttes Baranyában vendégsxerepelt A darányi népi együttes nemrégiben vendégszereplésre érkezett a szomszédos Baranya megyei Szuli- mán községbe. Amint Nagy Gyula, az együttes vezetője megírta, nagy szeretettel fogadták a község dolgozói őket. — Népi együttesünk szorgalmasan készült a vidéki útra — írta levelezőnk. — Népi kultúránk fejlesztése és kiszélesítése bizonyítékául népi műsorszámokkal szerepeltünk. A szulimáni dolgozók szeretik és megbecsülik a népi kultúrát. Ezt abból is tapasztalhattuk, hogy minden egyes műsorszámunkat viharos tapssal fogadták. Olyan számaink is voltak, melyeket többször megismételtünk. Az ottani kultúrotthon igazgatója meleg szavakkal köszöntötte együttesünket és többek között ezeket mondta: »Nagyon messze kellene utaznunk, hogy még egy ilyen fiatal népi együttest találjunk, mint a darányi. Nem kellett azonban sehova sem utaznunk, mert eljöttek hozzánk, és kedves műsorszámukkal tették felejthetetlenné ezt az estét.« Mi, a darányi népi együttes valamennyi tagja szeretettel fogunk visszagondolni a szívélyes fogadtatásra, és örömmel gondolunk a sikeres szereplésre. Fogadjuk: még több népi kultúrát viszünk a közeljövőben a dolgozók elé. Együttesünk szeretettel várja viszonzásul a szulimáni népi együttest — fejezte be levelét Nagy elvtárs. Hogy mennyi és melyik, hányadik számú, azt nem tudja megmondani. Inkább a legutóbbiról beszélgetünk, amelyik egyike a legjelentősebbeknek, s egy év alatt 400 000 forint megtakarítást hoz az üzemnek. Portéba Béla bemutatását azzal kellene kezdeni, hogy kitűnő szakember. Családja .s Lxi.es. Mindkét bátyja ebben a szakmában dolgozik. Ő maga a Go.dbsr- ger gyárban tanulta a szakmát. — Ez jó iskola lehetett. —• Nehéz iskola — igazítja ki PorteUa Béla. — Lopva kellett ellesni a szakmát. Előfordult az, hogy amíg a szerszámot magukhoz vitették az angol szakemberek, addig elküldték a magyar munkást, hogy ne lássa, hogyan kell a gépet javítani, igaz tani. Megtörtént az is, hogy megmutattak ugyan valamit, de »a szakma titkaihoz« nem engedték hozzáférni a Goldberger 'gyár /magyar munkásait. PorteUa elvtárs az évek sorén a régi textilgyárak- ban. a felszabadulás után az újakban: Győrött, Szegeden összegyűjtött tapasztalatait kitűnően hasznosítja most a Kaposvári Textilművekben. Nagy jelem'őségű volt az az újítása, amit három esztendővel ezelőtt a tisztítóban bevezetett. Ennek az újításnak a révén a tekercs-egyenetlenség 80—90 százalékkal javult. Az említett újítások mellett azonban szép számban akad még több kisebb-nagyebb jelentőségű. PorteUa elvtárs újításaira az jellemző, hogy valamennyi a minőség javítása, a nyersanyag-megtakarítás szolgálatában áll. Nem restell lehajolni a legkisebb ötletért sem, azt tartja, hogy az egész csekély újítás is hozhat nagy eredményeket. PorteUa elvtárs tagja az újítási tanácsadó bizottságnak, amely nemrég alakult, s az a feladata, hogy azokat az újítókat segítse, akiknek vannak ugyan életrevaló ötleteik, kezdeményezéseik, csak nem tudják kivitelezni azokat. PorteUa elvtárs birtokában van a pok, ötezer forintot már felvettem. Uj, modern gépek dolgoznak a Textilművekben, PorteUa elvtárs mégis tanul. — A technika rohamosan fejlődik, lépést kell tartani vele — mondja. De hogyan tudja megosztani idejét a munka, a tanulás, pihenés és a szórakozás között? — Nem mondom, szórakozni akkor mehetünk, ha valamelyik nagymama meglátogat bennünket, mert a hárem kisgyermeket nem merjük magukra hagyni. így aztán én is sokat ptthen vagyok és tanulhatok. Még a feleségem is segít idegen nyelvű folyóiratokat fordítani. PorteUa Béla szovjet, német textilszakmával foglald kozó folyóiratokból is gyűjtögeti a tudást. Most a műanyaggyártás foglalkoztatja. Lelkesen és hozzáértéssel .beszél róla. — Ha nem is ebben az évben, de rövidesen nálunk, Magyarországon is nagyobb teret nyer a műanyagipar. Hegy a Kaposvári Textilművek dolgozik-e majd műszállal, erre a kérdésre egye'őre még nem leihat válaszolni. Portella Béla mégis foglalkozik vele. Azt mondja: -— Ne érjen készületlenül, ha netán ilyen feladattal bíznak meg. —■ Mert épp az ő üzemrészének gépein kellene leginkább módosítani, hogy .a műszállal dolgozni tudjanak. IVI int aki bízik erejében és tudásában, jogos büsz1 keséggel mondja: — Vállalni meram ezt a feladatot is-. Portella Bélát legjobb újítóként emlegetik az üzemben. Hogy mivel érdemelte ki ezt a kitüntető címet? Tudásának állandó gyarapításával, valamint azzal, hogy üzemrészében törekszik a Párt november 12-i határozatának, a nyersanyag-takarékosságnak fokozására, a minőség további javításának megvalósításán. Pintér Ilona Vidáman, tanulva, szórakozva töltik a téli estéket a gigei fiatalok A hosszú téli esteken vidám nótaszó, muzsikaszó, hangos íere-fere hallatszik a gigei községi kultúrott- honban. A fiatalok járnak ide minden este, és szorgalmasan készülnek a járási kultúrversenyre, színdarabbal, tánccal. Beindították a József Attila ol- vasómozgalmat is, hogy megismerhessék a költő életrajzát, műveit és a sok szépirodalmi olvasmánnyal fejlesszék műveltségüket, tudásukat. A napokban határozták el, 'hogy ol- vasóankétot tartanak, melyre a község és a termelőszövetkezetek idősebb tagjait is meghívják. Filmók, könyvek, színdarabok megvitatására is készülnek a fiatalok. Nemrégiben alakult' meg a DISZ-ben a lövészkor, a sportkör, a ping-pong szakosztály. Sportolnak, tanulnak a fiatalok. Minden kis szabad idejüket jól kihasználnak, mert 'amint többen is mondták, hasznukra válik. Munkájukban, tanulásukban segítségükre siet az iskola igazgatója, Karbucz'ky elvtárs is. Neki na,gy része van abban, hogy egészségesen fejlődik az ifjúsági élet Gige községben. Szita Ferenc Már javítják a kálmáncsai mozigépet A múlt hónapban egy panaszos levél, érkezett Kálmáncsáröl szer« kcsztőségiikhöz, amelyben Tóth Vendelné kálmáncsai levelezőnk azt panaszolta, hogy községében hosz- szabb idő óta rossz a mozigép. Sötét foltokat és kivehetetlen képeket vetít a gép és recsegésnél egyéb nem hallható. Panaszukkal már többízben fordultak a MOKÉP-1 hez, de intézkedés nem történt, pedig a kálmáncsaiak szívesen látogatják a mozielőadásokat, hiszen egyetlen szórakozási lehetőség az a faluban. Szerkesztőségünk a panaszt eljuttatta a MOKÉP megyei kirendeltségéhez és az elvtársak azonnal intézkedtek. A napokban ismét kaptunk levelet Tóth elvtársnőtől, amelyben örömmel írta, hogy a mozigépet azóta már elvitték javítani. — a falu dolgozói örülnek., hogy régi panaszukat elintéztük. — Nagyon köszönöm magam és a többi mozilátogató nevében a szerkesztőség és a MOKÉP gyors intézkedését — írta Tóth elvtársnő, levelezőnk.