Somogyi Néplap, 1956. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-12 / 10. szám

Csütörtök, 1956. január 12. SOMOGYI NÉPLAP I I kommunisták kezdeményezésére éves munkarersenyt indítottak a Mezőgazdasási Gépjavító Vállalat dolgozói A Mezőgazdasági Gépjavító Válla­lat .kommunistái a pártvezetőség új­jáválasztó taggyűlésen határozták el,- hogy a Vas- és Fémipari Kombinát­hoz hasonlóan ők is éves munkaver­senyt indítanak. Az elhatározást mindjárt tett is követte. Hozzáláttak a versen ypo ntok kidolgozásához, a verseny szervezéséhez. Az üzem fiataljai különösen lelke­sen fogadták a kezdeményezést. A múlt évektől eltérően most ők is tudásuk, szorgalmuk legjavát akarják adni. Pezsgő DISZ-életet is szeretnének te­remteni üzemükben, hiszen a Gép­javító Vállalat dolgozóinak tetemes része fiatal. A fiatalok megfogadták, hogy a díszisták selejtie sem lesz magasabb 0,9 százaléknál. Arra is ígéretet tettek a DISZ-brigád tag­jai, hogy a rájuk bízott szerszámok­ra a jövőben jobban vigyáznak, az eddigi törési százalékot 8-ról 3-ra ■csökkentik. A versenypontokat, melyeket röp- gyűlésen ismertettek a dolgozókkal, valamennyien helyeselték és elfogad­ták. Az üzem dolgozói szívesen kap­csolódnak be a muhkaversenybe. Az üzemi bizottság, a vállalatvezetőség, a pártszervezet feladata, hogy a ver­senyszellemet ébren tartsa, a ver­seny folyamatosságát biztosítsa. Még- /van-e . a feltétele az eredményes Tnunkaversenynek? Igen! A munka, az anyag biztosítva, a műszaki veze­tők pedig megteremtik a zavartalan •munka feltételeit. Idén is alkalmaz­zák a tavaly már jól bevált mód­szert: kis vándorzászlókkal jutalmaz­A göllei dolgozó parasztok többsé­ge adósság nélkül zárta a .múlt évet, s közülük sokan megkezdték ezévi beadásuk rendezését. Máris 38 gazda teljesítette egész évi hízottsertésbe- adását, köztük Deres Ferenc 14 hol­das. Bcdó Imre 18 holdas középpa­raszt is. De nemcsak a hízottsertés- beadásban mutattak példát, hanem baromfi- és tejbeadásuknak is be­csülettel eleget tettek. 4 és fél mázsa baromfit és 709 liter tejet adtak be ■eddig. A tojó1 beadással is igyekez­nek, ugyanis a tojáshozam ilyenkor ■bőséges, s könnyen teljesíthetik a kötelezőt. Gölie többi dolgozó pa­zák a legjobb teljesítményt el­érő dolgozókat. Ezek a véndorzászlók jelzik majd, hegy ki mikor ért el kimagasló tel­jesítményt. A Gépjavító Vállalatnál eddig ha­vonta értékelték a versenyt. A jövő­ben azonban tíznapcinkéht, illetve öt-, sőt egyes üzemrészekben naponkénti értékeléssel akarják biztosítani, hogy a verseny sikereket hozzon. Versenyfelajánlásukban többek között ez áll: 1. Vállaljuk, hogy éves tervünket december 17-re teljesítjük. 2. Április 4-i.g a vállalat vala­mennyi dolgozója eléri a 100 száza­lékos teljesítményt, 3. Vállaljuk, hegy ebben az évben munkánk minősége ellen nem merül fel kifogás. Selejtünk a 0,9 százalé­kot nem haladja meg. 4. Az újítómozgálom kiszélesítésé­re havonta egyszer ötletnapot rende­zünk. 5. Tervezett önköltségünket 2 szá­zalékkal csökkentjük.­6. Valamennyi dolgozónk bekap­csolódik a »tízperces mozgalomba«. 7. Az általános szerszámtörést az eddigi 8 százalékról 3-ra csökkent­jük. 8. Az aratás, cséplés zavartalan le­bonyolítása céljából az idényszaik alatt állandó telefonügyeletet tar­tunk és készenléti brigádot létesí­tünk, hogy az esetleges géphibát 24 órán belül kijavítsák. 9. Vállaljuk két tsz és egy állami gazdaság patronálását. A verseny vállalást aláírták a vál­lalat vezetői, és négy kiváló dolgozó. rasztja is kövesse Deres Ferenc, Bő- dó Imre és az élenjárók példáját, kezdjék meg már most beadásuk tel­jesítését, így nem kell: félniük, hogy adósai maradnak az államnak. — Ülést tartottak megyénk fö'd- művesiszö vetkezet elmek központ já­bam tegnap déleit a járási szövet­kezeti felügyelő bizottságok elnökei. Az ülésen a földművesszövetkezeti vagyon társadalmi ellenőrzésiének feladatait vitatták meg. Készítik a melegágyakat Somogytúron A somogytúri Uj Somogy TSZ fél esztendővel ezelőtt alakult. 1100 holdnyi területén még az élmúlt év őszéin megkezdték a közös munkát az új útra tért dolgozó parasztok. El­nöknek Görög János kertészeti agro- nómust hívták meg, aki azóta is eredményesen irányítja a tsz-t. Görög János már az öreglaki Ifjú Gárda Termelőszövetkezetben igen szép eredményt ért el heterózis paradicsom termesztésével. Amikor átvette a tsz irányítását, a tagság lelkesen látott hozzá a 25 hol­das kertészet reindbehozásához. Jelenleg 4—5 fogat hordja a földet a készülő melegágyakhoz. A tsz- be már megérkeztek a melegágy! keretek és az üveg. Igyekeznek, hogy idejében- elvessék a korai növények magját, öt holdon öntözéssel kertész­kednek és termelik azt a heterózis paradicscmfajtát is, amely öreglakon 350 mázsás termést'adott. Gyermekgondozó és gvermek- ápolónőképzfi iskola kezdődik februárban Budapest Főváros Tanácsa egészség- ügyi osztálya februárban kétéves gyer­mekgondozó és gyermekápolónőképző iskolát indít. Jelentkezhetnek mindazok, akik hivatást éreznek csecsemők és kisgyermekek ápolására. A megköve­telt iskolai végzettség legalább 8 álta­lános iskola. Korhatár 18 és 32 év kö­zött. Az iskola hallgatói számára díjtalan étkezést, tankönyvet. munkaruhát és a vidékiek számára bentlakást biztosí­tanak. Az iskola eredményes elvégzése után a hallgatók oklevelet kapnak és elhelyezkedést biztosítanak részükre. A felvételi kérvényeket Budapest Fő­város Tanácsának egészségügyi osztálya címére (V.. Városház u. 9--11., 11. 35.) kell beküldeni. Lehet jelentkezni kertészeti tanulónak A nagyüzemi kertészetek rohamos fejlődésével egyenes arányban növe­kednek az igények a jó kertészeti szak munkások iránt. Ennek kielégí­tésére az állami, a kísérleti, a tan- és a cél gazdaságok, a kertészettel fog« lakkozó egyéb állami intézmények, valamint a mezőgazdasági termelő- szövetkezetek kertész-tanulókat szer­ződtethetnek. Kertész-tanulónak jelentkezhetnek a 14. életévüket betöltött, 20 éves­nél nem idősebb olyan fiatalok, akik legalább az általános iskola 8 osztá­lyát sikerrel elvégezték. A tanuló- képzés időtartama 3 év, azoknál, "kik érettségivel vagy ezzel egyenlő értékű középiskolai képesítéssel ren­delkeznek, 2 év. 38 göllei gazda teljesítette már ezévi hízottsertésheadását NEM MAGÁNÜGY lYTe vegye tőlem rossz néven, Taraszenkó elvtársnő, hogy min- 1 ' den előzetes ismeretség nélkül a nyilvánosság elé hozom az ügyét. Talán bosszankodni fog, hogy mi jogon avatkozom a dologba. Pedig higgye el, nincs igaza, ehhez az ügyhöz nekem is közöm van, ez nemcsak a maga ügye — ez pártügy. Két éve, hogy férjével a Fonói Gépállomásra kerültek. Férje a gépállomás egyik vezetője — főmechanikusa — lett, maga pedig ag- ronómusi beosztást kapott. Mindketten párttagok. Mi sem természe­tesebb tehát, mint hogy régi munkahelyük pártszervezetétől átje­lentkeztek a gépállomás pártalapszervezetéhez. Aztán közbejött dol­gok miatt az elvtársnő elhagyta a gépállomást, otthon maradt a ház­tartásban. Munkakötelékei megszakadtak, ennélfogva a gépállomási pártalapszervezettől is kijelentkezett... Ennek most már csaknem két éve. Azóta nem tartozik pártszervezethez — mert a községi alapszervezethez nem jelentkezett át — noha párttagnak vallja ma­gát, hiszen rendszeresen fizeti a tagsági díjat; a tagsági bélyeget férje a gépállomás pártszervezeténél vásárolja meg. Kissé elcsodál­koztam ezen. mert a gépállomás pártvezetőségének nincs joga olyan párttag részére bélyeget adni, aki alapszervezetileg nem tartozik hoz­zá. De ennél sokkal súlyosabb a dolog másik része. Mit is mond a Szervezeti Szabályzat? »A pírt tagja az lehet, aki... részt vesz a párt valamely alapszervezetének munkájában ... « Vajon Taraszenkó elvtársnő melyik alapszervezet munkájában vesz részi? Hova jár el taggyűlésre? Hol végez pártmunkát? ügye, kényes kérdés mindez? Próbáljon meg önmagának választ adni, próbáljon meg válaszolni arra, hogy erősíti-e a mi pártunkat az ilyen »párttag«? ügy gondo­lom, egyetértünk abban, hogy semmiesetre sem erősíti. Párttagság — az többet jelent, mint a tagsági díj fizetése; a párttagság kötelezett­ségekkel jár. Hogy milyen kötelezettségekkel? Most többek között azzal, hogy minden párttag köteles részt venni a vezetőségválasztó taggyűléseken, kötelessége szavazni a legjobb kommunistákra, segí­teni az új pártvezetőség munkáiát. 'T'araszenkó elvtársnő elhan tagolja a párttagsággal járó köte- ■*- lezettséget, sőt — mondjui meg úgy, ahogy van — könnyel­műen veszi. Emlékezzék csak: néhány nappal ezelőtt felkereste a Me­gyei Párt-végrehajtóbizottság instruktora ugyancsak ebben az ügy­ben és arra a kérdésére, hagy miért nem jelentkezett át ennyi ideig, hz elvtársnő így válaszolt: »Nem érek én rá átjelentkezni, elvtárs. Van magának fogalma arról, hogy micsoda elfoglaltságot jelent ne­kem tizenhat disznót meg két gyereket nevelni?« Ugye, milyen nevetséges ezt mástól hallani? Pedig maga mond­ta ezt, elvtársnő, szószerint. A »disznónevelés« — az egy másik ügy, erről itt nem akarok külön beszélni. A két gyerek neveléséért vi­szont meg kell dicsérni magát, ez tényleg gondót, időt, fáradságot jelent, de később minden bizonnyal maga és a társadalom veszi hasz­nát. Dehát ezért nem tudott átjelentkezni, Taraszenkó elvtársnő? Két év alatt nem jutott ideje, hogy felkeresse a községi pártszerve­zet titkárát? Ezt úgysem hiszi el senki sem. Mit akar tenni a jövőben, vagy továbbra is ilyen sehová sem tartozó »párttag« akar maradni? A mi pártunk erősödésével, a fel­adatok növekedésével mindig nagyobb lesz a követelmény a pártta­goktól és mindig kevesebb lesz azoknak a párttagoknak a száma, akik a párttagsági könyvet csak arra használják fel, hogy alkalom- adtán igazolják vele párttagságukat, Taraszenkó elvtársnő bizonyára nem ilyen párttag akar lenni, már csak azért sem, mert a községben az emberek nem néznek el közömbösen afelett, hogy egy gépállo­mási vezető felesége hogyan tartja be a. pártfegyelmet, hogyan tesz eleget a párttagsággal járó kötelezettségének. 'T'araszenkó elvtársnő, maga is, a férje is sokat köszönhet a -*■ mi rendszerünknek, mindenekelőtt a mi pártunknak. Neki köszönhetik, hogy mindketten elvégezték a Mezőgazdasági Akadé­miát, neki köszönhetik, hogy férje jelenleg is — munkája mellett — tanulhat a Mezőgazdasági Gépészeti Technikumon, s neki köszön­hetjük valamennyien a szép jövőt, mely egyre nagyobb lehetősége­ket tár elénk. Gondolkodjék mindezen, Taraszenkó elvtársnő!... VUCSAK MAGDA , SOMOGYI PÁL: v Ö E Ö S SEGÉLY As MDP története II. évfolyamát tanulmányosóh segítségére A csokoládé 1930-at írtunk. Nyár dereka volt. Mint kellemetlen idegent kiutasí­tottak Jugoszláviáiból. Éjszaka átlép­tem az osztrák határt, hajnalban vo­natra ültem, s mire megvirradt, Bécsben voltam. Az egyik kávéme- résben, ahcl megreggeliztem, érdek­lődtem, hol laknak magyar emig­ránsok. A jóindulatú bécsi asszony­ságok valahogy nehezem megértet­ték velem (rosszul beszéltem néme­tül), hogy kint laknak a barakcik- ban. Felkerestem a megnevezett barako- kat, s csakugyan ott találtam több magyar szociáldemokrata menekül« tat, köztük ismerőst is. Ott élt csa­ládjával Kerekes Ernő szaktársam, egy keménykalapos, sunyi, keszeg ember. Ridegen fogadott, alig állt velem szóba. Estefelé két civil 'Osztrák állított meg az udvaron, igazolványt kértek. Papírom nem volt. Letartóztattak. Először a rendőrségre, majd a bör­tönbe kísértek át. Hatalmas, sápadt épületszörnyeteg volt a börtön valahol a külvárosban. Itt rövid kihallgatás után bedug­tak egy szűk, rcssz-szagú, penészes, öt-hat lépésnyi egyes zárkába. A cellában egy hokedli, egy durván ko­vácsolt vaságy, rajta emberi izzad­ságtól, talán könnyektől fénylő, mocskos szalmazsák. A szürke faion írás: »Börtönrend«. Leültem e csikorgó vaságy szélé­re és elgondolkoztam. Az utóbbi na­pok alatt úgy sodort, dobált az élet, hogy szinte gondolkodásra sem ju­tott, időm. De most jutott bőven. Hát igy vagyunk... itt vagyunk... le­buktam. A szociáldemokraták rend­őrkézre juttattak. Miért is mentem ki a barakba? Gondolhattam volna. Bántott, hegy nem találtam kapcso­latot a kommunista elvtársakkal. Most senki nem tud rólam. Itt va­gyok eldugva, elveszve, mi lesz? ... Este fél csajka borsólevest adtak vacsorára, mely dohos szagú volt, de éhes voltam, felfaltam. Fél csaj­ka keserű feketekávé volt a regge­lim. Délben ugyanaz a dohos borsó, főzeléknek készítve. És így ment ez napról napra. A harmadik napon már undorodtam, valósággal a hi­deg rázott, h,a ránéztem a zöldes- sárga pépre. Belekóstoltam és vissza­adtam. Jobb volt éhezni. Csikorgóit a zár, s egy bajusz- talan, idősebb úriember-féle jött ne hozzám. Magyarul köszönt és barát­ságosan kezet nyújtott, bemutatko­zott: Pálfy Zoltán. Hosszas kerül­getés után arról kezdett beszélni, begy jobb lenne, ha visszatérnék Magyarországra. Az ügyem már úgy is elévült, és különben is amnesztiát kapnék, majd ők segítségemre lesz­nek ... Magyarok vagyunk — hang­súlyozta — otthon a helyünk. — Mi­kor végre szóhoz jutottam, azt mondtam neki: — Majd eljön az az idő is, amikor hazatérek. — Nyugodt vagyok, elhozzuk azt az időt. — E szavak hallatára az »úriember« nyájas arca ellenséges vércseábrázattá vált. Szó nélkül ott­hagyott. Éhes voltam. Zúgott a fejem. Tán­torogva jártam fel-alá a cellában. Később ismét kitárult a vasajtó, ne­vemet mondták és a börtönőr egy csomagot nyújtott te hozzám. Cso­maggal a kezemben meglepődve áll­tam cellám közepén. Ez tévedés le­het — gondoltam. — 'Csomag, kitő ? Ki ismer itt engem? Ki gondol, itt. énrám? A vastag barna papíron né­met ibet ükkel az én nevem volt fel­írva és a zárkám száma: 478. Fel­bontottam a csomagot. A lázas iz­galomtól vagy talán az éhségtől resz­ketett a kezem. A csomagban egy, fél fehér kenyér, három citrom, fél rúd szalámi, egy mandutaillatú mos- dószappam és egy jókora tábla cso­koládé volt. A csokoládészeleteken crosztetűs felírás: »Mir« — Béke. A kezem már nem reszketett. Újra és újra elolvastam a felírást, és han­gosan tkiinondfam oroszul: Mir. Mintha valamelyik orosz munkás- társamnak a kezét fogtam volna, olyan forrón, boldogan szorítottam a tábla csokeiádét. Már sejtettem, tudtam, hennám van a csokoládé, citrom, a mandiulaszagú szappan, szalámi, kenyér . .. Nagyon jól esett a falat, de még jobban az a tudat, hogy nem va­gyok már egyedül, ők, az elvtársak megtaláltak. Egy erős kéz, a mi par­tunk keze benyúlt ide a börtön vas­rácsain keresztül, benyúlt hozzám a zárkába, kezet fogott velem, enni adott, testben, lélekben megerősí­tett. Ezt a kezet úgy hívjuk: Vörös Segély. As „életmentő“j Már két hónapja ültem a bécsi vizsgálati fogházban, amikor közöl­ték velem, hegy kiszabadulok. Kora ősz volt, alkonyatba hajló délután. Detektív jött be hozzám és »kisza­badított«. Vonatra ültünk, kikísért a határra. Ott udvariasan megmagya­rázta, hogy hol és hogyan tudok át- szökni Csehszlovákiába. De még mi­előtt eltávozott volna, tudomásomra adta, hogy örök időkre ki vagyok tiltva Bécsiből, tehát vissza ne men­jek. mert kétévi börtön vár rám. Amikor az erdőszélen magamra maradtam, leheveredtem « sárguló avarra és elgondolkoztam. No, most hová, merre? Visszamenni veszélyes, most szabadultam, nem szeretnék is­mét lakat alá kerülni. Irataim nin­csenek. Egy árva filler nem nyom­ja zsebemet. Hogyan menjek át Csehszlovákiába? Minden' irányítás, a párt tudta és utasítása nélkül? ... Meg kell találnom ismét az össze­köttetést, »a drótot« — ahogy mi, annak idején neveztük — anélkül egy lépést sem tehetek. Nekivágtam az útnak, vissaa Bécsnek. Éjszaka volt, mire gyalogszerrel elértem a várost. Az utcákon még hu’uáimzott a nép Egy kivilágított üzlet e'ött megálltam és mohón fi­gyeltem 'az arcokat. Ismerőst, földi elvtársat kerestem. Az emberek igyekeztek dolgaik után, úgy lát- , szott, legtöbben hazatartettak. Ke-: ■gyetlenül fáradt voltam, szívesen le­hajtottam volna valahol .a fejemet, szívesen eltűntem volna az utcá­iéi, nehogy igazoltassanak, vagy va­lahogy találkozzam a detektíwel. De hová menjek? Már belefáradtam az arcok szemlélésébe, amikor eszem­be jutott, hogy él Bécsiben egy Sáf­rány Ödön nevű magyar emigráns, ’akit Jugoszláviából ismertem. Két évvel ezelőtt jött ki Bécsibe, itt nő­sült, és csak úgy tréfából engem is meghívott a lakodalmába. Innét tudtam a címét. Felkerestem tehát a Mar-kl Gasse 47. sz. házat. Emeletes, szürke épü­let veit ez, sok sötét ablakkal. Be­csengettem. öreg, lompos, álmos házmester csoszogott elém. Dörmög- ve kérdezte, mit akarok? — Sáfrány Ödönt keresem, itt lakik-e? — Van olyan — motyogta az öreg. — III. emelet, 2. ajtó. De már al­szanak. Fél 12-re jár az idő. — Mindegy, beszélnem kell vele! _ mondtam, és félre tóvá az öre­get, felsiettem a lépcsőkön. Becsön­gettem. Kisvártatva a ctg anyós ké­pű Sáfrány nyitott ajtót. Rám bá­mult, végigmért. — Hát te hogy kerülsz ide? — Szervusz, ugy«e nem vártál? — hadartam. — De nagyon fontos ügyről van szó, gyerünk beljebb. — Bementünk. A zajra a felesége, kis kerek arcú, halványpiros, őzike­szemű asszony is kijött. Bemutat­koztam. Sáfránnyal félre ültünk és el­mondtam neki esetemet. Ahogy kez­dett világosodni előtte • a helyzet, cigányos: barma képe lassan viasz­sárgára vált az ijedtségtől. — írásod van-a? — dadogta. — A 'börtönben nem adtak. —■ Akkor sajnállak, drága elvtár­sam, de itt nem maradhatsz, belá­tod, nemde? És .különítem is a te ér­dekeidről van szó, mert tudod, ezek a ravasz bécsi házmesterek mind spiclik, besúgók, a rendőrség em­berei. Kérlek tehát, jobb, ha idő­ben ... — Az asszonyka, ki mit sem értett a mi magyar beszédünkből, mosolyogva feketekávét készített és megkínált minket. Kávészürcsölge- tés közben Sáfrány Ödön elmondta feleségének, miről van szó. Az asz- szenyka kerek arca megnyúlt, sze­me kitágult. — Ö, Istenem, hisz ez borzasztó, még minket is bajiba sodorhat... ■ — Igaza van a feleségemnek — erősködött Sáfrány és már hozta is kabátomat, kalapomat —- ezt belát­hatod te is, nemde? . . . — Hát igen, én mindent belátok — válaszoltam kissé gúnyos hangon. — És éppen ezért reggelig itt ma­radok. Te vagy egyetlen ismerősöm Bécsben. Nagy kínnal megtaláltalak, födél alá jutottam és most éjnek idején ki akartok dobni az utcára? Az asszony sírva fakadt. nagy könnyeket hullatva szepegte: — Ó, kérem szépen, az Isten sze­reimére, legyen tekintettel legalább rám, gyenge nőre, ménjein el... S hegy nem mozdultam, a férj felpattant. — Ez sok, úgy látom, neked nincs szíved, téged a könnyek, a női könnyek sem hatnak meg. Hát én majd más eszközökhöz folyamodok, majd én segítek rajtad! Lemegyek és felhívom a rendőrt... Keményen néztem Sáfrány hu­nyorgó szemébe, és vállatvonva vá­laszoltam: — Tégy, amit akarsz, én innét ki nem megyek! Értsd meg, semmiféle írásom nincs, reggelig tízszer letar­tóztatnak. Ezt valahogy olyan eltökélten mondtam, hogy Sáfrányék szó nél­kül magamra hagytak. - behúzódtak a másik szobába ... Kis idő múlva az asszonyka a ré­gi kömmytekn őzike-szemmel, nyá­jas arccal kijött, és közölte velem, hogy a hálószobában meg van vet­ve részemre az ágy ... Reggel Sáfrányáé nyájas mosoly- lyal ébresztett fel. Kedélyesen, miint- ha mi sem történt volna, megreg­geliztünk, aztán Sáfrány elkísért a nem messze lévő Vörös Segély iro­dába. Ott az elvtársiaknak nagy 'han­gon azzal dicsekedett, hogy meg­mentette az életemet, ö adott szál­lást éjszakára ... Az •»Ivtá.rsák jól ismerték Sáf­rány Ödönt. Még aznap megkaptam az utasítá­sokat, a ségélyt, és indultam to­vább.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents