Somogyi Néplap, 1956. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-07 / 6. szám

VILÁG PROLET A liJAI EGYESÜLJETEK! A világ munkásosztálya követeli a esangkaisekista báb eltávolítását as ENSZ-ből A hsílrelielyi Uj Élet TSZ tagjai tartsák meg ígéretüket és mulassák meg, hogyan kel! a közösben dolgozni Egészheti rádióműsor DOLGOZOK PARTJA SOMOGYMEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK XIII, évfolyam, 6 szám. AM A ab I ILLEM Szombat, 1956. január 7. IFJÚSÁGI VEZETŐK, KÖZELEBB A FIATALOKHOZ! Ifjúsági szövetségünk nagyjelen­tőségű feladata a DISZ-tagkönyv- csere sikeres lebonyolítása, a tag" létszám növelése, ezzel egyidőben a II. kongresszus határozatainak vég­rehajtása. A II. kongresszus előkészítése ide­jén az elmúlt évekhez viszonyítva megjavult a bizottságok és az ala-p- szerveaétek vezetőinek munkája. Eredményesen mozgósították me­gyénk ifjúságát a tavaszi, nyári me­zőgazdasági munkára, ipari üzeme­inkben a havi és negyedévi tervek teljesítésére 670 ifjú traktoros, 290 ifjú csépiőcsapat, üzemeinkben 15 DlSZ-brigád és még sok ezer fiatal küzdött & tervek maradéktalan tel­jesítéséért, Somogy megye becsüle­téért. A szívós munka eredménye nem maradt el 1955-ben 11900 fiatal kérte felvételét a DISZ-be. Az eredményekre joggal büszkék ifjúsági vezetőink, hisz sok energia, ifjúi lelkesedés, megyénk párt-, ál­lami és gazdasági vezetőinek növek­vő segítségadása járult hozzá sike­reinkhez. Ez azonban nem jogosít­hat fel bennünket megelégedésre, kényelmeskedésre. Mégis az. elmúlt hetekben csök­kent a DISZ apparátusában a mun­ka ^intenzitása. 'Kénye’messég, ha­nyagság ütötte fel fejét a funkcio­náriusok körében. Gyakran előfor­dul, hogy a bizottságok munkatársai »csak körülnéznek-' az alapszerve­zetekben. Nem beszélgetnek a fia­talokkal, nem igyekeznek megis­merni problémáikat, igényeiket. Az »idő rövidsége-- miatt sokszor csak a titkárral beszélnek, vagy még őt sem keresik fel. Ehelyett közvetítőt keresnek, aki papírszeletre írt utasí­tásaikat eljuttatja a titkárhoz. Ezt tette Bódis elvtárs Is. a Barcsi Já­rási DISZ Bizottság titkára. így könnyen érthető, hogy miért van Szülök községben még ma is csak­nem ötven fiatal a DISZ-en kívül. Sok — és teljesen jogos — a ka­posvári járás alapszervezeti vezetői­nek panasza is, amiért a járási bi­zottságtól nem kapnak elég segítsé­get munkájukhoz, Igái községben például a vezetők, pedagógusok s a felnőttek nagyrésze is fegyelmezet­lennek, durvának tartja a fiatalokat. A DISZ-szervezetet úgy emlegetik, hogy nem képes nevelni a fiatalokat. Egy évben csak egyszer tartanak taggyűlést, ahol megválasztják a ve­zetőséget, és ezzel be is fejezik a DlSZ-rnronkát, Feltételezzük, hogy mindezt Szabó Sándor elvtárs, a já­rási bizottság titkára, vagy talán még az igali körzet felelőse is tudja. Miért nem segítenek a vezetőség tagjainak, hogy megjavíthassák a DlSZ-munkát? Fel kell végre számolni a funk­cionáriusok munkájának tervszerűt- Ienségét! Ahhoz, hogy a fiatalok ez­rei kérjék felvételüket a DISZ-be, meg kell javítani az alapszervezetek tevékenységét, és a már sokat han­goztatott színes, sokoldalú munka­stílust kell kialakítani, a feladato­kat tehát ne egyedül a titkárokkal, hanem a szervezet vezetőségével és azokkal a fiatalokkal igyekezzünk végrehajtani, akik ugyan nem tag­jai a vezetőségnek, de szívesen fo­gadlak a DISZi-megbízatásokat. Sokkal nagyobb eredményekre szá­míthatunk, ha a bizottságok tagjai és munkatársai legalább egy napot töltenek az alapszervezetekben és összehívják a vezetőség tagjait. Ve­lük beszéljék meg a felsőbb szervek hatás Bzatainak (végrehajtási módját és fontosságát, »Ifjúsági vezetők, közelebb a fia­talokhoz!« Ez a jelszó vezessen minden ifjúsági vezetőt munkájá­ban. Csak így és csakis így tudjuk gyors ütemben megjavítani alap­szervezeteink munkáját,1 változatosa sá, tartalmassá tenni a DISZ-tagok és a ma még kívülálló fiatalok éle­tét. Sok javítanivaló van az alapszer­vezetek vezetőinek munkájában is. A vezetőségi tagok és aktívák lel­kes. áldozatkész munkájára van szükség ahhoz, hogy minden DISZ- f'alal megkapja új tagsági könyvét. Több helyen tapasztalható, hogy a DISZ-tagok személyi adatait a nyil­vántartó könyvből vagy emlékezet­ből írják az összeíró lapra. Ez alap­jában véve helytelen. Minden fiatalt szemé’yesen kell felkeresni, hogy adatainak feljegyzése mellett meg­magyarázzuk, milyen nagy jelentő­sége van a tagkönyvcserének, be­szélgessünk velük munkáiukról, lel­kesítsük a párt és a DISZ Központi Vezetőség határozatainak végrehaj­tására őket, Sok ezer fiatal él megyénkben, üzemben, falun, hivatalban és isko­lában, akik csak azért nem tagjai a DISZ-nek, mert nem magyaráztuk meg nekik, hogy a DISZ az ifjúság számára nélkülözhetetlen szervezet; hogy a DISZ szervezi meg az ifjú­ság nagy tömegei számára a mű­velődési, szórakozási, tanu'ási le­hetőségeket; hogy a DISZ állhatatos­ságra, hazaszeretetre és a felnőtt nemzedék tiszteletére, odaadó, áldo­zatos munkára neveli a fiatalokat Sok szülő azért tart’a vissza fiát vagy leányát a DISZ-től, mert el­mulasztottuk megmagyarázni, hogy a DISZ a legnemesebb emberi érzé­seket neveli a fiatalokba, megtanít­ja szeretni és becsülni szüleiket, akik küzdöttek és küzdenek gyer­mekük jövőjéért. Számos alapszervezetben hiányzik a vezetőségi tagok felelőssége a DISZ-munkát illetően A vezetőségi tagok és titkárok örömmel fogadják a fiatalok bizalmát, amíg megvá­laszt iák őket, de utána elfeledkez­nek arról, hogy ez a bizalom köte­lességekkel is jár. így cselekedett a szőkedencsi DISZ-titkár, elvtárs is, aki örömmel vállalta a fiatalok bizalmából a DISZ-titkári teendőket, de pár hét­tel később már megfeledkezett meg­bízatásáról és nem foglalkozott a fiatalok nevelésével, tartalmas DISZ-élet kialakításával A fiatalok szinte kivétel nélkül keresik azokat a lehetőségeket, ame­lyek hasznos szórakozást, művelő­dést jelentenek számukra, és a ve­zetőségtől várják ezek megteremté­sét. Ezért legszebb kötelességét tel­jesíti minden ifjúsági vezető, ha na­pi munkája után szervezi a fiatalok politikai és szakmai, képzését. Ha mi, ifjúsági vezetők nem saj­náljuk fáradozásunkat az ifiú'ág ér­dekében, a legtöbbet és legnagysze­rűbbet kapjuk jutalmul — elisme­rést a szülőktől, bizalmat a fiatalok­tól, megbecsülést és gondoskodást pártunktól. KÖCZÄN MAGDA, a DISZ MB I. titkára. IDŐBENI MÉLYSZÁNTÁS — GAZDAGABB TERMÉS Gépáitemásaink dolgozói a hideg idővel dacolva, fáradhatatlanul küz­denek azért, hogy miinél több terme­lőszövetkezet, egyéni gazda földjén elvégezhessék a mélyszántást, biz­tosíthassák a gazdagabb termést Az utóbbi 10 napban a mélyszántásban legjobb eredményt a Balatonkiliti Gépállomáson értek el. A gépállo­más dolgozói eddig 324 holdat szán­tottak fel. Jó eredményt értek el a Karádi és a Mennyei Gépállomáson s, ahol 214, illetve 209 hold mély­szántást végeztek. Traktor istáink közül legjobb ered­ményt a mélyszántásban Matesics Károly nagybajom! traktorista ért el, aki a kedvezőtlen időjárás ellenére 's szintté mindennap túlteljesíti ter­vét. Napi terve 4,1 normálhold, ez­zel szemben ötöt is felszánt. Példá­ját kövesse megyénk többi traktoris- :ája is. A Német Demoiralikus Köztársaságban időző magyar páll- és kormányküldöttség meglátogatta két Mini nagyüzem dolgozóit ß bárdudvarnokiak is megkezdték a beadást Bárdudvarnok a múlt évben nem tartozott a legjobban teljesítő köz­ségek közé. Egyszer tojással, más­szor hízottsertéssel, kenyérgaboná- val tartoztak államunknak a bárdud- varnokiak és bizony voltak olyanok is, afcik csak a törvény szigorának alkalmazásával voltak hajlandók tel­jesít eni állam iránti kötelezettségü­ket. A tanács vezetői és a dobozó pa­rasztok okultak a múlt év hibáiból. Tser-etet tettek arra, hogv :dén pon­tosan teljesítik beadásukat, s már az év első napjaiban megkezdték kö- trfezettiségük teljesítését/ |Az első átvételi napon 50 kg tojást és löl kg baromfit gyűjtöttek be. Csatos János 6 holdas (olajhegy!) dolgozó paraszt például egész évi tojás-, baromfibe- adását rendezte. A hízottisertésbe- adásbain is példát mutattak a gaz­dák: 12 sertést szállítottak le az első átvételi napon. Horváth József 8 holdas olajhegyi gazda már egész évre letette a hízót t sertés bead ás j gondját, de tojás- és baromiibeadá- ! sát is rendezte. Ilisics Fecene 15 hol- I das dolgozó paraszt hízottsertés- és baromiibeadását rendezte egész év­re. E példamutató gazdákat kövessék a többiek is, kezdjék már most meg állam iránti kötelezettségük rendezé­sét. Berlin (MTI). A Magyar Népköz- társaság kormányának és a Magyar Dolgozók Pártjának küldöttsége, amely részt vett a Wilhelm Pieck születésnapja alkalmából tartott ün­nepségeken, csütörtökön Kovács Ist­vánnak, az MDP Politikai Bizottsá­ga tagjának és Központi Vezetősége titkárának vezetésével látogatást tett a gyárban. A magyar küldött­séget az üzem bejáratánál Heritor vállalatvezető üdvözölte. A Szabad Német Ifjúság tagjai virágcsokrokat nyújtottak át a magyar - dolgozók küldötteinek. Kovács István az üdvözlésre vála­szolva, rámutatott a német és a magvar nép barátságának nagy je­lcinit őségére és hangsúlyozta: »A magyar küldöttség felhasznál­ja az alkalmat arra, hogy a Német Demokratikus Köztársaság üzemei­nek meglátogatása során értékes ta­pasztalatokat gyűjtsön--. A magyar küldöttség tagjai felke­resték az üzem kultúrtermében ren­dezett kiállítást, amely áttekintést nyújt a 'Köpeniczki rádiókészülék- gyár fejlődéséről a Német Demok­ratikus Köztársaság első ötéves ter­vének időszakában. Kovács István és a küldöttség többi tagja ezután szívélyesen elbeszélgetett a dolgo­zókkal. 1 , A magyar kormány- és pártkül- dőttség ugyancsak csütörtökön ellá­togatott a Sztálinról elnevezett rep- towi viHanykészülókgyárba és részt vett az üzem dolgozóinak -gyűlésén. A magyar munkásság üdvözletét Nógrádi Sándor vezérezredes, a hon­védelmi miniszter első helyettese tolmácsolta a német nagyüzem dol­gozóinak. — A magyar dolgozók — mondot­ta — őszintén együttéreznek vele­tek. Nemcsak azért, mert üzemeik­ben ugyanazokat a problémákat kell megoldaniuk, mint nektek, hanem azért, mert közös a célunk: győze­lemre kell vinnünk a szocializmus ügyét, biztosítanunk keli népeink szabadságát és függetlenségét. Az üzem dolgozói nagy lelkese­déssel fogadták Nógrádi Sándor ve­zérezredes szavait és felkérték a ma­gyar küldötteket, -adják át üdvözle­tüket a magyar dolgozóknak és Rákosi Mátyás elvtársinak, az MDP Központi Vezetősége első titkáránál;. A HETESI KÉT OKTÓBEIS TS® l'ÉLD ÍT Ml TAT Nagy igyekezettel kocsizzák a trágyát a mezőre A jó gazda mindig megkeresi a munkát, az év bármely időszakáról legyen i-s szó. így tesznek a he­tes-' Két Október (.Termelőszövetkezet tagjai is. Erről tanúskodnék azok a jói megrakott szekerek, amelyek a hetesi (hat-árban egymásután viszik-hordják a trá­gyát a földiekre. »A tavalyi 12 holddal szemben a ta­vasszal 45 holdat trágyázunk meg. Be is -állítottuk mind a hát' tófogatunkat. III.'napra pedig megjön a gépállomás vontatója, s ha még egy -hét jó időink lesz. trágya telepünk teljesen kiürül« — mondja Fonyó eV-táirs. A hetesiekmek meg is van minden reményük, hogy sókerül tervük, mert serényen hozzáfogtak a munkához. Példájuk átragadt az egyénileg doígozó pa­rasztokra is. Helyes lenne, ha a mezöcsakomyai-ak és a.sárdiak is követnék a Két Október és -a hetesi dol­gozó parasztok példáját. Válogatják a vetőburgonyát, búg a vetőmagtisztító rosta Vidám nevetés hangzik a tsz burgonyaverme mögül. A tsz lányai, asszonyai válogatják a tavaszi vetőmag-burgonyát, Fonyó József,i a, gépállomás lag- rentómusa irányítja a munkát. A vetésre szánt bur­gonyát időben és gondosan át kell válogatni, mert. a csú*akép£s-ség -megőrzése szempontjából nagyon fon-' tea, hogy rothadt gumó még a közeliben se legyen. »Mos-t éppen ennek való idő van« — mondja Fonyó elvtárs. A szél-védett helyen és a verőfényes napfény­ben szaporán jár a lányok és asszonyok keze. A szövetkezet raktárában, pedig rosta búg. Tisz­títják a tavaszi vetőmagokat. »Ma befejezzük az árpa tisztítását, s holnap már a zabbal is végzünk-- — tá­jékoztat -tovább Fonyó elvtiárs. A hetes! Két Október tagjai a gondos gazda módján járnak el, amikor idő­ben- előkészítik a vetőmagvaikat. Példájuk 'követésre méltó megyénk mindem szövetkezeti és egyénileg dol­gozó parasztja számára. . Vessünk véget a ráérős hangulatnak, takarítsuk he a kukoricassárat! Még mindig több ezer holdon lá­bon -áll a kukoricaszár megyénkben, annak ellenére, hogy az idő alkal­mas, 'hogy eltakarítsuk főijeinkről. Vajon nincs lelki is-meretfurdalásuk a Megyei Tanács Mezőgazdasági Igaz­gatóságán dolgozó elvtársaknak? Nem furdalja a lelkiismeret a já­rási tanácsok illetékes dolgozóit, a községi tanácsok elnökét, titkárát és agronómusát, hogy mi lesz a tavaszi vetéssel? Vagy talán úgy gondolják, hogy ráér majd a tavasszal, hogy maid a többi munkával együtt el­végzik ezt is a dolgozó parasztok? De milyen tanácsi funkcionárius az, aki így gondolkodik? Milyen községi tanácselnök az, aki nem tudja megértetni a dol­gozó parasztemberekkel, hogy a ' lábon ál'ó kukoricaszár akadá­lya az őszi mélyszántásnak, a trágyázás elvégzésének,-általában a tavaszi • vetésű növények jó talajelőkészítésének. Milyen tanácsi funkcionárius az, aki szinte szó nélkül hagyja, hogy a Minisztertanács által előírt 3 száza- tókos termésnövekedést a mezőgaz­daságban károsan befolyásolja me­gyénkben a még több ezer holdon lábon álló kukoricaszár. A Megyei Tanács Mezőgazdasági Igazgatósága határidőiket szabott, először december 15-ét, aztán de­cember 20-át és — mint -a jelenlegi helyzet mutatja — január 7-ón 12 ezer -holdon még mindig betakarítat- lan a kukoricaszár. Magyarul: az ígéret ígéret maradt. Helyes volna, ha a Megyei Ta­nács elnöksége itt sem mulasz­taná el a felelösségrevonást, mint ahogy — -bár elég későn —- né­hány járási és községi tanácsi funk­cionáriust fegyelmi úton felelősség­re vontak. Ha az elmúlt másfélékét hónapban -nem lettünk volna Pató Pál módjára olyan ráérős hangulatban, mint ami­lyenben voltunk, aligha kellett volna ilyen szigorú intézkedésekhez nyúl­ni. Ha községi tanácsiunkéra,náriu- saink nemcsak az országutak men­tén sürgették volna a 'kukoricaszár letaltoarítását — ahol a járási, me­gyei vezetek járnak —, hanem -gyak­rabban járták volna a határt a dűlő- utaik mentén is, kevésbé látható he­lyeken, ma aligha kellene szégyen­kezniük felsőbb szerveik, de közsé­gük lakossága előtt is. Bizonyára nem került volna felelősségrevonás elé Kátai András elvtárs, potonyi és András János elvtárs, csofconyavi- sentai tanácselnök, ha nem feledke­zik meg hosszú hetekre a lábon álló kukoricaszárról községében, ha se­gítségül. hívja a mezőgazdaság' ál­landó bizottságot, a termelési bi­zottságot, a Hazafias Népfrontot és segítségükkel megmagyarázzák az elmaradó gazdáknak is, hogy a köz­séget ért szégyennek ők az okozói. Bizonyára lesz foganatja az okos szónak, tesznek róla, hogy a szégyen­folt eltűnjön, a községből. Ez már a paraszti becsület dolga. Szólni keli még a községi párt- szervereitekről is, amelyek szintén felelősek a meglévő helyzetért, mert elhanyagolták a tanácsok ilyen irányú ellenőrzését és nem hívták fel a -népnevelők fiigyeimét, hogy többek között erről is beszél­gessenek a késlekedő gazdákkal. Az idő sürget, a száraz, jó időt ki kell használni. Elvtársai-nik vessenek már véget a ráérős hangulatnak, 'gondoljanak a tavaszi nagy mun­kákra, a jövő évi kenyérré. A KARÁDI GÉPÁLLOMÁS FEBRUÁR 20-RA FEJEZI BE A TÉLI GÉPJ \ V ITÁST A gépállomás 61 dolgozója 8 bri­gádra osztva »Minden embert a ma­ga helyére!-- jelszó alapján már de­cemberben megkezdte a gépjavítást. Egytől-egyig fontosnak tartják, hogy a tavaszi, nyári és őszi kampányok megkezdése után egyetlen munkába bocsátott -gépükről se derüljön ki, hogy az negyed-, vagy fél-javítással került ki a gépjavítók műhelyéből. Nyúlás János brigádvezető és öt munkatársa a cséplőgépjavításban adott példás teljesítményt. Jól be­osztott, tervszerű munkájuk meg­hozta aimaga sikerét: január 7-re a tervezett 14 helyett 16 cséplőgépet hoztak rendbe. A másik hét brigádban idős Frank Sánd-or, Rózsa István, Schrek József és Csonka Mihály különösen 'kivá­lik szorgalmával és ’ lelkiismeretes, alapos munkájával. Január 7-ig 12 erőgépet, 14 ekét, 4 vetőgépet, 7 tár­csát, 6 aratógépet, 14 boronát és 5 kultivátort javítottak ki. Zákányi László főmérnök is biztosra veszi, hogy a Karádi Gépállomás március 10 helyett már február 20-ra befe­jezi a gépjavítást.

Next

/
Thumbnails
Contents