Somogyi Néplap, 1956. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-03 / 2. szám

Kedd, 1956, január 3. SOMOGYI NÉPLAP 3 P A R T MUNKASOK Az ilyen elvtársakat újra válasszuk be a pártvezetőségbe A Központi Vezetőség novemberi határozata ki- mcndija, hogy 1956. január 1-től március 31-ig be keld számcfini és újjá keil választani a pártvezetőségeiket és a pártbizottságokat. E határozat helyes végrehajtása érdekében- igen körültekintő politikai és szervező mun­kát kell az alspszerveknek végezniük. Pártunk minden tagjára igen nagy feladat hárul: tovább kell szélesíteni a párt és a tömegek kapcsola­tát. meg ke'l javítani a párt felvilágosító munkáját, -erősíteni kell a pár-t egységét, növelni kell a párt­tagság létszámát jól -dolgozó tsz-tagokk-al, egyéni pa­rasztokkal. Meg kell javítani az oktatás színvonalát. Arra kell törekedni, hogy a. legjobban dolgozó elvtársaikat válasszák be a vezetőségbe, akik szív­ügyüknek tekintik a párt ügyét, akik szívósain harcol­nak a párt és a kormány határozatainak végrehaj­tásáért. Ilyen párttitkár a tahi járásban a kányái Petőfi TSZ párt-titkára, Orbán Bé'a elvtárs. 1955. április óta van ebben a funkcióban. Pártszervezetük azóta szerve­zetileg és számszerűleg is megerősödött. Ez év őszén, amikor látták, hogy a tsz állatállomány a, főleg a tej­hozam nem kielégítő, összeült a pánttaggyűlés és ha­tározatét hoztak a tehenek jobb takarmányozására. Javasolták a tsz elnökének, hogy annyi aibraktalkair- mányt hagyjanak a közösben, amennyi elegendő a te­heneknek. Azóta már emelkedett -a tej hozam. Egy időben nem volt kielégítő a munkafegyelem. A ts* vezetősége, maga a tsz elnöke nem jól szervez­te meg a munkát. Előfcrdul.t az is. hogy a tagság nem tudta, hova kell mennie dolgozni. A pártszervezet tagjai összeültek, megvitatták ezt a kérdést is és Írásos határozatban javasolták a tsz gazdasági veze­tőjének a munka jobb megszervezését. Ezután egy ideig jobban ment a munka. De mivé! a tsz elnöke, Rácz Bé'a attól félt, hogy az új választáskor nem őt választják meg a tsz el­nökének, ismét elhanyagolta az irányítást. Ekkor Or­bán efvtérs, a pár.ttííkár Irendk-ívüili párttag gyűlést, hívott össze, s a- taggyűlés felszólította a tsz elnökét, hegy amíg ő az eilnök, addig maradéktalanul végezze ©1 funkciójával járó feladatát. Ezért szeretik ' a tsz-parasztok Orbán elvtársat és fordulnák hozzá bátran problémáik orvoslásáért. De nemcs-ak a tsz dolgozói, hanem az egyéni parasztok is tisztelik! mert Orbán elvtárs az ő ügyes-bajos dolgaik­kal is foglalkozik, hol a tanácsinál, hol a tsz vezetősé­gének Szívós harcot folytatnak az csztályellenség akna- in unkája ellen. Igyekeznek az ellenség igazi -arcát be­mutatni a dolgozó parasztság előtt. Pártszervezeteinknek, minden párttagnak arra kell törekednie, hogy az ilyen e'vtársakat újra beválasszák a párívezetőségbe! Én biztos vagyok abban, hogy a Petőfi TSZ r írttagsága Orbán elvtámat ismét meg­választja pártti-tkárnák. Ugyanis a párttagság létszáma 9 fő és ebben a pártszervezetben csak párttitkárt és helyettest választanak. A továbbiakban arra kell törekednie a Petőfi TSZ párttagságának, hogy becsületes, jól dolgozó pár­ton kívüli tsz-tagökkal erősítsék pártszervezetüket. Ilyen becsületes dolgozó pedig sek van a Petőfi TSZ- ben. A vezetőséigválasztó taggyűlésen legalább kettőt, hármat vegyenek fel pártunk soraiba. Juhász János, a Tahi Járási Párt-VB instruktora. A PÁRTÉPlTÉSRŐL Rz év első napja a Kaposvári Cukorgyárban Csakis erős pártszervezettel valósíthatja meg nagy feladatait a Patosfaí Törekvés TSZ Pártunk Közipcin-ti Vezetőségéinek 1955. júniusi határozata kettős feladatot állított a pártszervezetek elé. A határozat célul 'tűzte a mezőgazdaság szocialista átszervezéséi, ezzel egyidő-ben a termés-eredmények fo­kozását. A patc-sfai Törekvés TSZ tagsága szép eredmény* .ért el e kettős feladat megvalósításában, a termelőszö­vetkezet eredményei jóval meghaladják az egyénileg dolgozó parasztokét. A .tsz búzából például 14 mázsát termeit, nv'g az egyéniek 12-t termeltek holdanként Számszerűkig is fejlődött a múlt éviben a tsz. 1955. január 1-cn még csak 69 tagja volt a szövetkezetnek, a tagság -létszáma jelenleg 186 fő. Az eredmények melllett azonban hibák is vannak. Ezek abból adódnak, Hogy gyenge a pártpolitikai mun­ka a termeilőszövetkezetben. a tsz-mek ugyan állandó inápn-eyeiőgárdája van, de nem folytatnak megfelelő népnevelőmunkát. A politikai munka hiányosságainak tudható be az is, hogy gyenge a pártépítés. 1955-ben mindössze 2 tagot és 1 tagjelöltet vett föl a pártszer­vezet. A hibák forrása, hegy magam sem adtam rne-g- felelős Segítséget, a pá-rszervezetmek a pártépítő munka -megjavításához. A pártszervezetben nem sikerült -meg­szüntetni azt a helytelen nézetet, hogy majd csak az új tagokból lehet felvenni a párt soraiba. A legsúlyosabb hiba az, hegy a tsz-bem hiányzik a ■kommunisták példamutatása. Radocsai eüvtárs pl. több esetben, csak reggel 8 órára megy be dolgozni a ter­melőszövetkezetbe. Egyes -kommunisták példamutatásá­nak hiánya cda vezetett, hegy gyengült a munkafe­gyelem. Ennek következtében a pártonkívüli dolgozók nyíltan hangoztatják:- »Ha a kommunistáknak szabad, akkor nekünk is.« A pártszervezet több taggyűlésen határozatot ho­zott a munkafegyelem -megszilárdítására, a párt- és kor­mányhatározatok végrehajtására. A határozatok azon­ban papíron maradtak. A taggyűlésen nem ismertették a hozott határozatek végrehajtását, s nem vonták fe­lelősségire a határozatek végrehajtását elmulasztó párttagokat - Nem hajtották végre például a -Miniszter- tarjácsn-rk azt a határozatát, hegy csak az alapszabály­ban meghatározott ház-táji területet szabad tartani. Ez cda vezetett, hogy több pártankívüU tag harmados földterületet művelt, a tsz-ben pedig napszámossal dolgoztatta földjét. A harmados területekről termé­szetesen. nem vitték be a termest a közösbe. Egyes kommunisták családtagjai nem vettek ré$zf -a -közös munkában, mint például Németh elvtárs fia, aki egész nyáron át a közeli állami gazdaságiba járt dcfgoz.nl Ahhoz, h-cgy a termelőszövetkezet az idei gazda­sági évben még nagyobb eredményeiket érhessen el,. szükséges, hogy nagyobb gonddal készítsék elő a gaz­dasági évet, s mozgósítsák eme a feladatra a k-ommu- nástákem kívüli a tömegszervezeteket is. Ehhez adjon segítséget a községi pártvezetőség és a felsőbb párt­szervek is. A pártszervezet tagsága tartsa állandóan szem előtt a párt Központi Vezetőségének 1955. június; -ha­tározatát, s ne feledje el, hogy ezt a hatalmas feladatot csak erős pártszervezettel valósíthatja meg. Szabó István, a Barcsi Járási Párt-VB instruktora. Amikor Szilveszter éjjelén tizen­kettőt ütött az óra és a-mikor pohár­ral kezünkben vidáman köszöntöttük az új esztendőt, a Cukorgyár munká­sai ott: álltak gépeik mellett, ,a répa- úsztatónál, a vagonoknál és szorgal­masan dolgoztak. Ők is jól akarták kezdeni az évet. És jól is kezdték. El­ső'napi tervüket, 1956. január elsejé­nek tervét teljesítették. További jó munkát, sok sikert kí­vánunk nekik! Vidáman ünnepelték üzemük fennállásának ötödik évfordulóját- az AKÖV dolgozói A Kaposvári Autóközlekedési Vál­lalat dolgozói Szilveszter estéjén ün­nepelték vállalatuk fennállásának ötödik évfordulóját. Az ünnepséget szép kultúrműsor­ral nyitották meg, -majd 10 509 forint jutalmat osztottak ki a legjobb dol­gozók között. Itt kapta meg a »Köz­lekedés kiváló dolgozója« kitüntetést Ferencz Gyula és Krausz József gép­kocsivezető. Utána reggel fél nyolcig tartott a vidám szórakozás, ropták a táncot az AKÖV dolgozói. A Vízmüvek dolgozói ebben az évben megjavítják a város vízellátását A Víz- és Csatornaművek feladata, hogy biztosítsák a város zavartalan vízellátását. Ennek érdekében május 1-ig bekapcsolják az Ólaki dűlőben most épülő IV-es számú vízmüvet .a vízhálózatba. Ezzel megoldják a víz­ellátást Kaposvárott, mert a legma­gasabb helyeken is megszűnik a víz­hiány. 1956. évi tervük sikeres végrehajtására készülnek a Faipari Vállalat dolgozói és vezetői Jóelőre biztosították az évi mun­kához szükséges anyagot. A gépház munkáját úgy szervezték meg, hogy az már decemberben 1956-os tervén dolgozott. így biztosítják azt, hogy az új év elejére eső szállítási kötelezett­ségeknek idejében eleget tudjanak tenni. 1956-ban lényegesen több bú­tort gyártanak, mint az idén. Fénye­zett hálóból több mint kétszeresére növekszik termelésük, festett hálóból szintén többet készítenek, mint' ta­valy. Az üzem vezetői új és jobb munkaszervezéssel akarják ebben az évben a termelést kezdeni. A jövő­ben nagyobb figyelmet fordítanak a dolgozók kezdeményezéseire, javasla­taira, megszervezik a brigádokon be­lül is az egyéni versenyt. Eb-ben az évben kisebb szériákban fognak dol­gozni, így rövidebb idő alatt kerül­het szállításra a bútor. Hasznosítani fogják a többi faipari üzemben szer­zett tapasztalataikat, bevezetik az ottani újításokat, munkamódszereket, de felhasználják majd saját egyéves működésük tapasztalatait is. Uj feladataikat már a ki bővített üzemben oldják majd meg a vállalat dolgozói. Jelenleg két teljesen új mű­helyt építenek, így sokkal jobb és könnyebb munkakörülmények között dolgozhatnak majd. Az üzem műszaki és egyéb dolgo­zói, vezetői most a január 5-én meg­tartandó tervismertető értekezletre készülnek, hogy ott részletesen meg­beszéljék azokat a módszereket, ame­lyekkel egész évi munkájuk sikerét tudják biztosítani. Tervismertető értekezlet a Kaposvári Mélyfúró Vállalatnál December 29-én tervi smertető ér­tekezleten tárgyalták meg a Mély­fúró Vállalat dolgozói az 1956-os év tervfeladatait. Az 1958. évi munkájában elsősor­ban ayirünőség javítására kell a leg­nagyobb gondot fordítani. Ezért eb­ben az évben lényegesen többet fog­lalkoznak a fejlettebb technológiai módszerék alkalmazásával. A produk­tív, a fúrási idő növelése érdekében tipizálják az összes fúróberendezést és gépesíteni fogják a nehéz fizikai munkát igénylő munkafolyamatokat. Gondosan felülvizsgálják állóeszkö­zeiket, és azokat, amelyekre nincs szükségük, felajánlják más vállala­toknak. Ezzel is elősegítik a gépek jobb kihasználását, Az értekezleten felvetették az újítások gondosabb kezelését is, mert ez szintén előse­gíti a jobb minőségű munkát. A-vidéken dolgozó részlegek mun­kásai külön vitatták meg az 1956-os év terveit. A vállalat minden dolgo­zója becsületes, jó munkára, a kitű­zött terv túlteljesítésére tett ígére­tet. Újabb korszerű gépeket kap mezőgazdaságunk cd iát oéqzeít munka, a biztos j'éoo tudatában Százharmincán vagy még annál is többen vannak a mosdóst Alkotmány Termelőszövetkezet zárszámadási ün­nepélyén. Az elnök nyitja meg a mu­latságot. Elmondja: az együtt töltött három év miatt nincs mit szégyen­kezniük. Keményen összefogtak, be­csületesen dolgoztak, vagyonuk gyarapodott, jólétük növekedett, Utána a fiataloké a szó. »A kuko­ricás eljegyzés« című vígjátékot ad­ják elő nagy sikerrel. A közönség jó­ízűen kacag. Hozzájuk hasonló em­berről van szó a darabban. Ujjal mutathatnának azokra, akik ugyan­úgy gondolkodtak, mielőtt beléptek volna a szövetkezetbe. Nyugodtan ne­vethetnek. Náluk a szövetkezet előtti topogás már a múlté. Finom rizses borjúpörkölt követ­kezik. Remekelnek a mosdósi me­nyecskék. Fehér kötényben sürögnek- forognak az asztalak körül Hajtsár Józsefeié, Vörös Sándorné, Farkas Pétemé, Kreitli Jánosné, Pölöskei Jó­zsefeié és a többiek. A finom va­csora méltó befejezése egész évi di­cséretes munkájuknak. Egész évben szorgalmasan dolgoztak. Meg is van az eredménye. Tele van a padlásuk, éléskamrájuk, szekrényük, s széfen gyarapodott a közös vagyon is. Igen, ezért van olyan jó kedvük az embe­reknek. — Bizony, megvan az alapja a mi jókedvünknek. Három év alatt a 16 csalódból 73 családra szaporodtunk, és egy munkaegység 39 forinttal ér többet, mint ókkor — mondja Béna László, az egyik alapító tag. Nézzük csak, mivel dicsekedhetnek az alkotmánybeliek, Miért csárdáso- zik olyan vidáman Borzavári Márton a íehérkötényes menyecskékkel? A,zért, mert »rendben van a szénája«, s a menyecskéké is. Lófejnyi répák, holdanként 160 mázsás -burgonya-, 30 mázsás tengeritermés dicséri kezük munkáját A búzájuk nemcsak a ha­tárban hanem hetedhét határban is a legszebb volt. Háromszor sem saj­nálták a kapát a krumplitól és ku­koricától. Azt tartják ugyanis, hogy minden kapálás felér egy jó esővel. Borzavári Márton, a növénytermesz­tés »kormányzója« vigyázott arra is, hogy a jövő évi kenyér magja időben és jó földbe kerüljön. Ezért az őszi vetés ideje alatt állandóan a vető­gépek mögött járt. Megszerették a gépeket is. Ahol csak lehet, velük végeztetik el az :dőt és a sok fáradságot kívánó munkát. Kálosdi János bácsinak ugyan miért van olyan nagy hangja? Azért, mert igazi, jó gazda ő a szövetkezetben. 0 a sertéstenyésztési felelős. Kálosdi bácsi rövid két év alatt ötször fial­tatott. A szövetkezet méltányolja is Kálosdi bácsi szorgalmát. Az idén a prémiumsüldők mellé rád’ót is ka­pott. Most -pedig tiszta szívből koc­cint egészségére a tagság. De ahol 300 darab disznó van. akad még más is. Miből is teljesítették volna tej-beszolgáltatásukat még a tavasszal? 23 szép, nagytőgyű fejős­tehén kérődzik nagy nyugalommal is­tállójukban. A növendéküszők és bi­kák pedig egyenként is a tsz büszke­ségei. Rengő combjuk és fényes sző­rük Tóth Ferenc, Csima Ernő és Rernáth Ferenc kezemunkáját di­cséri. Szarvasmarháik számát az idén 80-ra növelik, mert még több tejet és hasznot akarnak. — A szántást és vetést -meg -már a gépállomás acélcsikói végzik — mondja Bimbó elvtárs, az elnök. —- Éppen ezért lóállcmAnyunkat már minőségileg fejlesztjük tovább. — Di­csőségükre válik az a 24 ragyogó sző­rű ló és 6 csikó is, amely qz istálló­ban áll. Teljesült a szövetkezeti asszonyok és lányok kívánsága is: megkezdhet­ték 150 darab tyúkkal a közös ba­romfitenyésztést. Tavasszal már ezer darab jófajta csirkéjük lesz. Hozzáláttak az építkezéshez is. Fel­építettek -egy 30 férőhelyes fialitatót, és egy 300 férőhelyes süldőszáUást. Elkészült az őszön öt 50 köbméteres betcnsiló is, amelyek -tele vannak za­matos zöldsilóval. Az idei terv is szép eredményeket,ígér. Elkészül a kccsifészer, a 13 vagonos kukc-ricagó- ré, gépszín és javítóműhely, 40 mé­teres szénáspajta és baromfi farm 1500 tyúkra. Pető Lajos és Vörös Sándor, az építőbrigád két kőműves veteránja tízért olyan magabiztos, mert tudják, ez a munka rájuk vár, s munkájuk sehol sem jövedelmez úgy, mint a szövetkezetben A jóked­vű kőművesek mellett helyet talált itt magának a bognár is. Dániel György a tavasszal lépett be, azóta minden szükséges szerszámmal ellát­ta a tsz-t. A javításokon kívül el­készített 12 pár új hosszú szekérolda- lat is. Lassan mindenféle szakembe­rük lesz. Az idén tehergépkocsit is vásárolnak, hogy kelendő kertészeti árujukat nagy tömegben és időben piacra vihessék Amint szétnézünk a táncolok és mulatók között, szépszámmal látunk egyéni parasztokat és új belépőket is. Az egyéniek most ismét számvetést készítenek magukban. Valamennyien tudják, hogy Szabó János és feleségének, akik 811 munkaegységet, teljesítettek tavaly, csak a közösből származó évi jövedelme meghaladja a 40 ezer fo­rintot.” Tavalyi jövedelmükből egy konyha- és egy szobabútort, rádiót, vásároltak, befestették házukat, be-: szereltették a villanyt, s az egész csa-i Iád új ruhába öltözött. Azt is tudják,! hagy Hajtsár József cs’ncs háza az: idei szorgalmas munkájának eredmé-: nye. A legjobb középparaszt.nak sem] volt megközelítő jövedelme sem. Bó- ] na László, Gál Antal, Rózsa János és] a többi új belépő fe’ szabadultán rpu-] lat, megtalálták igazi helyüket. Olyan ] otthonosan érzik masukat, mintha] ebben a nagy csa’ádbcn szír ettek] vo’ra. Parrag Imre 14 Jioldas jónevű kö- zépparaszt 45 cm-es tengerifejeket mutatott az elnöknek, amikor aláír-] ta a belépési nyilatkozatot. — Azzal ] a gondolattal jövök közétek, hogy: ilyen tengerit termelek majd a kö-i zösben — mondta. Nemes gondolat és megvan az alapja is. Csak itt lesz igazán módja erre Parrsgi Imréinek. : Mindenki egyformán jól és otthon érzi magát. Az idecseppent vendég­nek az az érzése, hogy a tagok itt] valamennyien egymást szerető test-: vérek. A jól végzett munka, a biztos ] jövő tudatában járják a csárdást. - : Biró József Mezőgazdasági dolgozóink évről év­ire egyre jobban érzik államunk se­gítségét azáltal is, hogy mind több korszerű, nagyteljesítményű mező- gazdasági gépet bocsát ki iparunk. A múlt évben pl. már 1200 kombájn és sck más korszerű mezőgazdasági gép segítette dolgozó parasztságunkat a legnehezebb mezei munkákban. Az új esztendő még szebb megle- ] petéseket tartogat a mezőgazdasági ] dolgozóknak, mert számos új gépet : készít iparunk a mezőgazdaság ré­szére. A budapesti Vörös Csillag Traktorgyár többek között számos GL—35-ös féllánctalpas traktort is gyárt, amely homokos és erősen kö­tött talajon is kitűnően szánt. ' 1956-ban megkezdik az első ma­gyar mindenes-traktor, az M—25-ös ]gyártását is. Kitűnően dolgozik majd :a nehéz kötött talajokon a DT—413-as i’ánctápas traktor, amelyből idén már • nagyobb számban kap a mezőgazda­• 'ág a Vörös Csillag Traktorgyártól. : Az öntözéses gazdálkodáshoz igen : nagy segítséget nyújt állami gazda­• «ágainknak, termelőszövetkezeteink­] nek a CE ideiglenes csatomakészítö. ]eke, amelynek sorozatgyártása szín­jén ez évben kezdődik meg. Ui vető- : gépet is kap 1956-ban a mezőgazda­ság. A sűrűsorú vetőgép (UTV—48-as) egyenletes vetésével minden mag ré­szére biztosítani lehet a szükséges tápterületet. Ezáltal is fokozni tudjuk a‘ gabona terméshozamát. Igen sok nehéz munkától menti .fel uz embert a BÜ—2-os kétsoros szov- iet típusú -burgonyavetőgép, amely' naponta 5—6 hold -burgonyát vet el. Ennek a gyártása is ez évben kezdő­dik meg. Újdonság lesz az- jdén kibo­csátásra kerülő 1.8 méteres vágószé­lességű, 50 lóerős lánctalpas traktor­ral vontatott silókombájn. amely na­ponta mintegy 8—10 holdról takarítja 'e ég smekázza össze silóba a kuko- ■icaszárat.

Next

/
Thumbnails
Contents