Somogyi Néplap, 1955. november (12. évfolyam, 257-281. szám)
1955-11-03 / 259. szám
L. t ÍL'A G P ff. V L E TARJAI EGYESÜLJ E T E K l ,/0OSvAK Somogyi Néplap A még eredményesebb munka feltételeiről tanácskozott a megyei szakszervezeti nagyaktíva-értekezlet A Somogyi Néplap terjesztése — pártmunka «Noszlopi farkasai« A MAGYAR DOLGOZOK PÁRTJA SOMOGYMEGY El BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XII. évfolyam, 259. szám. ÁRA 50 FILLÉR Csütörtök, 1955. november 3. Hogyan gyorsítsuk meg a vetést? Már november elején tartunk és megyénkben az őszi vetésnek még jórésze hátra van. Egy percet sem lehet most elvesztegetni. Ennek ellenére egyes vezetők még mindig különböző agrotechnikai kérdésekről vitatkoznak. Vitatkoznak azon, vessenek-e a. nedvesebb talajba, vagy esetleg nem a legjobbnak ismert elővélemények után; várjanak, míg megszikkad a talaj, hogy géppel rá lehet menni, vagy pedig arra, hogy majd letakarítják a vetés alá kerü' lő földről a gabona előveteményé- . nek legjobban megfelelő kapáster menyi. Azonnal fel kell hagyni ezzel a huzavonával! Minden percnyi késlekedés bűn a dolgozó nép, az ország érdekei ellen. Vessünk még akkor is, ha a vetésre előirányzott terület letakarítatlan, vagy mélyebb fekvésű és nedves a talaj. Vessük be azokat a földjeinket. amelyekről már lekerült az idei termés, még akkor is, ha az elővete- mény nem tartozik az úgynevezett jó elővetemények közé. Hogy a jövő évben milyen kenyérgabonatermé- sünk lesz, azt nem egészen az előve- temény dönti el. Az elővetemény esak egyike a termést befolyásoló tényezőknek, és a jelen körülmények között nem szabad ehhez mereven ragaszkodni. Egy a lényeges: az, hogy az elvetésre kerülő föld megfelelő táperőben legyen. Ezt segítse elő a termelő is azzal, hogy még most ősszel holdanként 80—150 kg szuperfoszfát műtrágyát munkáljon a talajba a vetés alá, valamint 20—30 kg pétisót. A november elején tavaszi árpa után vetett búzából jobb termést várhatunk, mint a november derekán vagy végén kukorica után veteti búzából!. Számtalan gyakorlati példa bizonyítja, hogy a legjobb kenyérgabona vetési időszak szeptember 10 és október 20 között van. Ha néhány napon belül elvégezzük az őszi gabonafélék vetését, sokat megmenthetünk a jövő évi termésből. Az idő előrehaladottsága miatt számolnunk kell azzal, hogy esetleg kevesebb mag kel ki a várható rossz időjárás következtében, ezért kát. holdanként rozsból 100 kg-cn felül, Fleismann-búzából legalább 110, Bánkúti-búzábói iJedig legalább 120 kg magot kell elvetni Ezt indokolja az is, hogy az idei gabonatermés a gyakori nyári esőzés miatt vesztett csíraképességéből, s igen sok a esak 70 vagy 80 százalékban csírázó vetőmag. Az idei ősz sok csapadéka a vetési mélységet is befolyásolja. A mélyebbre került vetőmag a sok eső hatására beiszaposodik, befullad, elrothad. Ezért tehát sekélyebben vessünk. Nincs időnk arra, hogy azt vitassuk: vessünk-e kézzel vagy megvárjuk, míg annyira felszikkad a talaj, hogy géppel rá lehet menni. Természetes. hogy a gépi vetés előnyösebb. De most, amikor minden perc drága, ott, ahol nem lehet géppel, minden várakozás nélkül vessünk kézzel. Még akkor se várakozhatunk a vetéssel, ha a talajnak, illetve a magágynak egyik része esetleg túl nedves vagy sáros; vessük be azokat a területeket, ahol a talaj nedvessége megengedi, ne várjuk meg, míg az egész táblán felszikkad a talaj. Szívleljék meg a termelők ezeket a tanácsokat és haladéktalanul vessenek, de szívleljék meg a falu kommunistái is. és példamutatásukkal, nevelő, felvilágosító szóval mozgósítsák a lehető legnagyobb erőt a vetés gyors befejezésére. Valamennyi fogaterő most csakis a termény letakarj fásban és a vetésben segítsen. A lehetőség szerint vegyenek részt a vetési munkában azok a falusi dolgozók is, akik bár nem a mezőgazdaságban dolgoznak — de idejükből erre is futja —, hogy Mindenképpen megvessük az alapját jövő évi kenyerünknek. Őszi őrjárat a nagyatádi járásban | A VETÉSRŐL ÉS A VEZETÉSRŐL A múlt héten ellenőrző brigád ke a községeit, amelyekben lassan haladt ellenőrző brigád tagjai: Gergő Sándor vezető és Balogh Lajos, a Statisztikai lek meg az elért eredményekről és a na! intézkedtek, segítettek. E héten a teiben teljes ütemben halad a munka, h lés. reste fel a nagyatádi járásnak azokat a vetés és a kapások .betakarítása. Az fcagronómus, Póhl István tervcsoport- Hivatal vezetője a helyszínen győzöd^ hibákról. Ahol arra szükség volt, azon- járás községeiben, termelőszövetkezet ogy november 7-ére befejeződjön a veA mikei Március 9 TSZ tagjai be fejesték a vetést, példát mutatnak a járásban A mikei Március 9 TSZ egész évben példát mutat a járás termelőszövetkezeteinek. Időben végeztek a nyári munkákkal, időben hozzáláttak az ősziek betakarításához, a vetéshez. A vetés megkezdésekor fogadalmat tettek, hogy november 7- re teljesítik vetéstervüket. A tsz tagsága állta szavát: jóval a határidő előtt teljesítette kenyérgabonavetéstervét. A járási, községi vezetők munkájáról, felelősségéről van szó. Mert ugye, ami a járásban, a községben történik, azért elsősorban a pártbizottságok, a tanácsok, a különböző állami szervek a felelősek. Felelősek-e a járási, községi vezetők a vetésben mutatkozó lemaradásért? Felelősek. De hogyan értelmezzük ezt a felelősséget? Úgy nem, hogy csak beszélünk róla, ígérgetünk ezt is, azt is, «-intézkedünk«, «utasítást adunk ki«, »megállapítunk«, »jelentünk«, s mindezt egy jóll fűtött irodában, az íróasztal mellett tesszük. Ez sem a pártiirányítás és pártvezetés; sem ^tanácsok munkájának nem lehet a jellemzője. A párt- munka eleven, élő, a dolgozók között végzett munka, amelynek hatékonyságát mindenkor az eredmények igazolják. Hogy mégis találkozunk hibás, bürokratikus munkamódszerekkel, azt az alábbi példák is igazolják. Daru, Király, Knoll elvtársak így nem segítenek! Felelősségre vonják a vetést szabotáló kalákákat, spekulánsokat a A nagyatádi járás vezetőt több községben lepleztek le vetést szabotáló kulákokat, s indíttattak eljárást ellenük. Tarahyban id. Fújsz Pál ku- lák és özv. Lovrencsics Miháiyné többszöri felszólításra sem voltak hajlandók megkezdeni a vetést. Id. Fuisz Jánost az ügyészségnek adták át, özv. Lovrencsics Mdhályné ellen pedig szabálysértés miatt indítottak eljárást. Segesden Tóth Samu Ferenc kuláfc ellen indult eljárás. Mivel október 31-ig egy szem kenyér- gabonát sem vetett, 700 forintra büntették. Nagykorpádon Szécsányi Ferenc kulák ellen kellett eljárást indítani. Népünk kenyerére törtek — megérdemlik a büntetést a kulákok, spekulánsok. Miért nem vetették el a tartalék földeket? Nagyatád, Segesd, Kúntelep és Scmogyszob községekben' vontatottan halad a vetés. Különösen nagy a tanácsok felelőtlensége. Ugyanis a községi tanácsok tulajdonéban, lévő 20—20 hold tartalékterületből még egy holdat sem vetettek el. Kiről vegyenek példát a dolgozó parasztok, ha maguk a tanács vezetői sem járnak az élen? Nagyatádon Pál József tanácselnök és Szabó János agronómus, Segesden Gyula Pál tanácselnök és Végh András községi agronómus, Somogyszcbon pedig Kiss József tanácselnök és Birkás János agronómus a felelős. Valótlan jelentések helyett lelkiismeretesebb munkát Otvöskónyiban Scmoigytúr termelőszövetkezeti községben elkéstek a vetéssel. Járási vezető emberek utaztak a faluba, hogy segítséget adjanak a helyi szerveknek a lemaradás félsz-ámolósára, a vetés meggyorsítására. A fonyódi járás felelős vezetői: Daru János elvtáxs, a Fonyódi Járási- Pártbizottság egyik titkára, Király Ferenc alvtárs, a járási tanács elnöke és Knoll László elvtárs, járási agronómus mentek segítséget adni a községbe. , A felelős vezetők segítségében azonban nincs sok köszönet. Mindhárman bent ülnek a tanácsházán és »segítenék«. De hogyan? Fenntartják a községi tanács dolgozóit a munkában. A termelőszövetkezeti községben, pedig tenne tennivalójuk. Daru elvtársnak fel' kellene keresnie például a község kommunistáit, s az ő példamutatásukkal' mozgósítani a pártcnkívüldeket a munkára. Kiirály elvtárs, a járási tanács elnöke felkereshetné a tanácstagokat, elmondhatná, hogy a választott tanácstagoknak milyen kötelességük van a falu, a dolgozó inép iránt.. Az agronómus. Knoll elvtárs? Járhatná a határt, hol alkalmas a föld vetésre, s megmagyarázhatná a dolgozó parasztoknak, mennyi vetőmagot kell elvetni, hogy minden perc késlekedés most kár számukra, kór a dolgozó nép számára. 1 Persze mindezt az irodában nem lehet elvégezni, hanem kint a faluban, járva a házakat, a határt. Gondolkodjanak csak kicsit a fonyódi járás vezetői: adtak-e segítséget a Somogy túriaknak? Dolonecz elvtárs nem lehet nyugodt Az atvöskányi községi tanács vezetői a múlt héten valótlan adatokat szolgáltattak a járási tanácsnak a vetés állásáról. Balázs, János tanácselnök ugyanis azt jelentette, hogy a vetést befejezték. A járási ellenőrző brigád ötvöskónyiba is eljutott és vizsgálatot tartott. A vizsgálat során kiderült, hogy 59 holddal többet jelentettek, mint ameny- nyit elvetettek a községben. A gazdáknál is tartottak ellenőrzést és 7 gazdánál mintegy 50 holddal, kevesebb vetést találtak, mint amennyit jelentettek. Budvig Gyöngy járási tanácstag, akinek pedig példát kellene mutatnia, azt jelentette a tanácsnak, hogy 5 hold kenyérgabonát vetett, s amikor a brigád felmérte a területét, 1300 négyszögöllel kevesebb vetést állapított meg. Az ellenőrző brigád 3 napos határidőt adott a tanácsnak, hogy a mulasztást pótolják és figyelmeztette Balázs József -tanácselnököt, hogy a jövőben becsületesebben dolgozzék. Nyugodt lehet-e egy községi tanácselnök, ha községében nem teljesítették a gabonavetési tervet? Nem. Dolonecz László elvtárs zákányi tanácselnök azonban mégis nyugodt, kimutatásokat készít a tanacsházán. A gyékényes]', hangulat ő rá is kiterjedt: »Mi mindent megtettünk« — mondják Gyékényesen és Zákányban — »kidoiboltattuk, han goshíradón hirdettük, hogy a dolgozó parasztok vessenek«. Hogyan halad a vetés, mikor végeznek a vetéssel. arra pontos választ nem tudnak adni egyik faluban sem. Mit kellene tennie Dolonecz elvtársnak? Semmiesetre sem kimutatásokat készíteni, hanem mint a község tanácselnökéhez illik ilyen nagy munka idején, járni a határban a dolgozó parasztok között, mozgósítani őket a betakarításra, szántásra, vetésre. A kimutatás készítését pedig bízza az adminisztrátorokra, vagy hagyja nyugalmasabb napokra. * Az Egyesüli Királyság új magyarországi kcyeie átadta megbízólevelét A nehézségeket le lehet küzdeni Dobi István, a Népköztársaság -Elnöki Tanácsának elnöke szerdán, mk vember 2-án fogadta Leslie Alfred Charles Fry rendkívüli követet és meghatalmazott minisztert, Nagy- Britammiia és Észak«Irország, Egyesült Királyság új magyarországi követét, aki átadta megbízólevelét. A megbízólevél átadásánál jelen volt Sik . Endre, a külügyminiszter első helyettese, Darabos Iván, az Elnöki Tanács titkára és Marjai József rendikív-ülá követ és meghatalmazott miniszter, a külügyminisztérium protokollosztályának vezetője. Vannak nehézségek? Biztosan vannak. De ezt tétlenséggel, bürokratikus intézkedésekkel nem lehet leküzdeni. Ha a járási vezetők elutaznak a községekbe, akkor ne a tanácsházán «segítsenek«. Mert ha csak ennyiből ítélik ki munkájuk, ezt más módon is eintézhetnék. Pit egy körlevélben. Konkrét, hatékony segítségadás alatt azt értjük, amikor egy feladat végrehajtását a vezetők megszervezik, s úgy hagyják el a községet, hogy ott megindult a munka; s amiért odamentek, amiért kiszállási díjat vettek fel, azt a feladatot teljesítették. Köszörűjük a falusi munkára megyénkbe érkezett pártmunkásokatA mai napon -bemutatott elvtár- saink közül hármain Scmogyból jelentkeztek a falusi munkára felkészítő kéthónapos tanfolyamra. Büki László elvfárs, a Nagyatádi Járási Pártbizottság instruktora, Dinnyés Ferenc elvtárs Balatonszárszó MDP-titkára, Nagy István elvtárs pedig a Csurgói FJK dolgozója volt. Mindhárman örömmel vállaltak falusi párimunkát, s a közeljövőben -már termelőszövetkezeteink megerősítésén, a tagok éle-tónek szsbbététe- ién fáradoznak. Fehér Imre elvtárs Budapestről, a Központi Statisztikai Hivatalból jött közénk, hogy felkészültségét, tudását egyik somogyi állami gazdaságban gyümölcsöztesse. Mind a négy éivtársunknak, akik önzetlenül, segíteni akarással és áldozatkészséggel válSáílták megbízatásukat, e nehéz, de szép és megtisztelő falusi párt- .muinkát, sok sikert, eredményes munkát kívánunk. BŰNT KÖVETNEK EL A DOLGOZÖ NÉP ELLEN, AKIK MÉG MINDIG VÁRAKOZNAK A VETÉSSEL mmm. t le BÜKI LÁSZLÓ DINNYÉS FERENC FEHÉR IMRE NAGY ISTVÁN Megyénkben az őszi kemyérgabana- vetósruek csaknem egynegyed része még hátra van atomiak ellenére, hogy az idő má.r igen előrehaladt. Mindem percnyi késés mázsákban kimutatható terméskiesést -jatentihei a jövő esépfésker Nincs okunk tehát a pihenésre, nincs jogunk várakozni a vetéssel. Értsék ezt meg a nagyatádi, a. csurgói és a tahi járás vezetői is, ahol a leglassabban halad még most is a kenyérgabona, vetése. De nem nyugodhatnak meg -a többi járásiban sem a vetésben étert eredményekéin. Minden erőt mozgósítani keE, hogy november 7-ét méltóképpen', a vetésterv teljesítésével ünnepelj ük. A járások sorrendje a kenyérgabonavetésben: Járási tanácselnök: Király Ferenc Papp Ferenc Mátyás József Németi László Süni Sándor Sasvéri Ferenc Vörös Gábor Tenge,rdi Imre Járás: 1. fonyódi 2. marcali 3. barcsi 4. siófoki 5. kaposvári 6. nagyatádi 7. csurgói 8. tab;