Somogyi Néplap, 1955. október (12. évfolyam, 231-256. szám)
1955-10-26 / 252. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1955. október 2«. TO BfA Az Humanité a Saar-vidéki népszavazás eredményéről A genfi négyhatalmi külügyminiszteri értekezleten részvevő szovjet küldöttség Párizs (MTI). A francia sajtó az európai gondolat »súlyos vereségeként« könyveli el a Saar-vidéki népszavazás eredményét. Az Humanité kommentárjában rámutat, hogy a Saar-vidék úgynevezett »európai státusa« semmiképp nem vetett számot a Saar-vidéki lakosság igazi törekvéseivel. Az a francia kormánypolitika, amely félreismerte ezt a helyzetet, most nagy port felverő kudarcra vezetett. Kiemeli az Humanité, hogy a Saar-vidéki problémát nem lehet különválasztani a német kérdés egészétől. Egészen más politikát kell folytatni, mint eddig. Az acélbárók érdekeinek kiszolgálása helyett most a népek érdekeit kellene szem előtt tartam. Ez elsősorban azt jelenti, hogy tiszteletben kell tartani a Saar- vidéki lakosság jogát: maga dönthessen szabadon sorsáról. Azt is jelenti, hogy figyelembe kell venni a franciáknak biztonságuk biztosításával kapcsolatos gondjait és tiszteletben kell tartani jogos gazdasági érdekeiket a Saar-vidéken. Vajon melyik francia ne értené meg a Saar-vidéki népszavazás másnapján, hogy mindenekelőtt az európai biztonságot kell megteremteni? Olyan kollektív biztonsági rendszer, amelyben társadalmi rendszerétől függetlenül valamennyi európai állam részt verme, Franciaország számára igazi szavatosságot jelenthet, ugyanakkor, amikor az úgynevezett Kis-Európán belül az a veszély fenyegeti, hogy hamarosan könnyű prédává, legjobb esetben vazallussá válik. Az európai kollektív biztonsági rendszeren belül lehet a legjobban elkészíteni Németország újraegyesítését is, ha azt akarják, hogy ez ne jelentsen fenyegetést szomszédaira. A Saar-vidékieknek az európai státusra leadott tagadó szavazata után most arra lenne szükség, hogy Pinay szintén nemmel válaszoljon John Foster Duílesinek, aki Párizsba jön s kifejti a francia külügyminiszter előtt az Amerikai Egyesült Államoknak a német kérdéssel összefüggő elgondolásait. Ezután pedig Géniben Franciaországnak a kollektív biztonsági tervekre vonatkozó igenlő válasza fokozná a nemzetközi feszültség enyhülését és megszilárdítaná a békét. Pinay beállítottsága azonban legutóbbi nyilatkozatainak fényében egészen másmilyennek tűnik fel. A francia népnek ezért saját magára kell számítania, saját akciójára, azokra a delegációkra (a cikk nemhivatalos küldöttségekre céloz. Szerk.), amelyeket a négyhatalmi értekezletre akar küldeni, hogy hallassa hangját. Moszkva (TASZSZ). A Szovjetunió Minisztertanácsa jóváhagyta a genfi négyhatalmi külügyminiszteri értekezleten részvevő szovjet küldöttség összeállítását. A küldöttség tagjai a következők: V. M. Mc'.otov, A. A. Gromiko, V. D. Szokclovszkij, a Szovjetunió marsaiig a. Sz. A. Vinogradov és G. M. Puskin. A küldöttség tanácsadóivá V. Sz. Kemenovot, Sz. K. Carapkimt, L. F. Iljicsovot. G. I. Tumkin/t, Sz. G. La- pimit és N. I. Csekliint nevezték ki. FÖLDRENGÉS SAN FRANCISCÓBAN (MTI) A londoni rádió jeleníti: Vasárnap éjjel földrengés volt San Franciscóban. A kárt több mint egymillió dollárra becsülik. A földlökést mintegy 160 kilométernyi területen érezték, súlyos sebesülés azon» ban nem történt. Szemtanúk szerint a mostani eset az 1906-o.s borzalmas földrengés óta az egyik legerősebb földrengés volt San Franciscóban, Kifizették a Második Békekölcsön-sorsolás főnyereményét a kecskeméti OTP-nél A moszkvai városi tanács vezetői Londonban London (TASZSZ). M. A. Jasznov. a moszkvai városi tanács végrehajtó bizottságának elnöke, Sz. M. Butu- szov. a moszkvai tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese és A. I. Makarov, Moszkva Frunze-kerületi tanácsának elnöke angliai tartózkodása során megtekintette az angol fővárost. Október 24-én Sir Seymour Howard, London főpolgármestere, M. A. Jasznov és kísérői tiszteletére fogadást adott, amelyen többszázan vettek részt. Norman Prichard, a londoni grófság tanácsának elnöke villásreggelit adott a szovjet vendégek tiszteletére. Prichard villásreggelin kérte a szovjet küldötteket, hogy a szovjet főváros lakosainak adják át London lakosainak őszinte üdvözletét és jókívánságait M. A. Jasznov válasz- beszédében hangsúlyozta, hogy a különféle nemzetiségű városok helyi tanácsainak és törvényhatóságainak tagjai közötti személyes érintkezés elősegíti a népek közötti barátság és kölcsönös megértés megerősítését. M. A. Jasznov meghívta Prichardot, hogy a londoni grófság tanácsának több tagjával együtt- látogasson Moszkvába. Prichard köszönetét mondott a meghívásért. Cpuuwia beszédek Nyugaton egyes lapok és újságírók nem egyszer vétenek az úgynevezett »genfi szellem« ellen, szembekerülve a népek akaratával és a nemzetközi helyzet reális fényeivel. Jelenleg a különböző országok hivatalos személyiségei kölcsönösen meglátogatják egymást, s minden vonalon szélesednek a kapcsolatok a Kelet és a Nyugat között. A küszöbönálló genfi külügyminiszteri értekezlet előtt a világközvélemény különösképpen figyelemmel kíséri a politikai életet s örömmel üdvözli a nemzetközi feszültség igazi enyhülésének minden megnyilvánulását. F.ppen ezért rendkívül furcsán hangzottak von Brentano nyugatnémet külügyminiszternek az Egyesült Államokban nemrég mondott beszédei. Azokban a napokban, amikor von Brentano az Egyesült Államokban járt, a Christian Science Monitor című amerikai lap bonni tudósítója közölte: a nyugatnémet lakosság óriási többsége kezd meggyőződni arról, hogy a párizsi egyezményeket nem lehet összeegyeztetni Németország egyesítésével.. Scholtz, a Telegraf című nyugatberlini lap kiadója rámutat az »erőpolitika« tarthatatlanságára és azt írja, hogy e politika miatt veszett el Németország újraegyesítésének sok lehetősége ... Bőven hangzanak el ilyen kijelentések. Ezzel szemben von Brentano védelmébe veszi a párizsi katonai egyezményeket. Valamiféle csodatevő erőt tulajdonít nekik. Véleménye szerint, bármilyen hihetetlen is, éppen a párizsi egyezmények aláírása »vezetett el az osztrák államszerződés megkötéséhez, a genfi értekezlethez, valamint ahhoz, hogy a szovjet kormány a diplomáciai kapcsolatok megteremtését javasolta a Német Szövetségi Köztársaság kormányának«. Ha von Brentanot hallgatjuk, azf hinnők, hogy a párizsi egyezmények még az űrhajózás problémájának megoldását is elősegítik. A párizsi egyezmények csodaszer gyanánt történő reklámozását már hallottuk annakidején az »erőpolitika« védelmezőinek szájából. Von Brentano még náluk is tovább megy. Nem átallja »óvni« a világot a szovjet békepolitikától, a közismert történelmi tényekkel ellentétben kijelenti, hogy ez a politika csupán a szovjet »cél elérésének« eszköze. Szerinte pedig a szovjet politika célja: »a szovjet katonai túlsúly megteremtése az európai kontinensen«. A »hidegháború« híveinek ezt az elcsépelt »érvét« alkalmazva tiltakozik az ellen, hogy a nyugati hatalmak »közeledjenek a szovjetekhez«. Ez most, az országok és népek közti széleskörű közeledés idején, annál inkább váratlanul és furcsán hangzik, mert ellentétben áll a milliók által ismert (békeszerető szovjet politika szemmellátható tényeivel. Von Brentano furcsa viselkedése érthető okokból nem keltett lelkesedést Nyugat-Németországban. A Neue Rhein-Zeitung című nyugatnémet polgári lap például von Brentano diplomáciai »bemutatkozásáról« írva vezércikkében megjegyezte, hogy mindjárt először veszélyesen megcsúszott a nemzetközi konferenciák városának — New Yorknak — sima parkettjén. A Második Békekölcsön hetedik sorsolásának főnyereményét Kovács János, néphadseregünk tisztje 1132— 0185-ös kötvényével nyerte. A boldog nyertesinek kedden a kecskeméti OTP-fióknál adták át a főnyereményt. Kovács János az egész összeget a takarékban hagyta. A nyeremény egyrészéből oldalkocsis Jáva motorkerékpárt akar vásárolni. Nasszer miniszterelnök a egyiptomi—szíriai egyezményről Kairo. Nasszer egyiptomi miniszterelnök újságíróknak adott nyilatkozatában foglalkozott az egyiptomi—szíriai egyezménnyel, illetve az arab országok közötti várható egyezményekkel. Kiemelte, hogy azok a kétoldalú egyezmények, amelyek mos arab országok között létrejönnek, »az igazi arab egység sarokköveit jelentik«. Kairói' arab diplomáciai' körök! szerint Egyiptom és Szaúd-Arábia a közeljövőben hasonló egyezményt köt. A szíriai kormány kijelentette, hogy Egyiptommal kötött egyezménye »a legmerészebb hivatalos lépést jelenti, amelyet valaha az arab egységnek gyakorlati, törvényes és korrekt alapon történő megteremtésére tettek.« A köziemén^ hangoztatja, hogy az egyezményt a parlament valószínűleg rövidesein ratifikálni fogja. Közlekedési tilalom a ciprusi Limasszolban London (MTI). Szombaton este közlekedési tilalmat rendeltek el a ciprusi Limasszolban, azt követően, hogy a cipnusiiiaik bombát dobtak egy vendéglőibe, ahol angol katonák szórakoztak. MEGTORLÓ INTÉZKEDÉSEK? A NYUGATNÉMET ciát nem olyan egy- Ugyanez a sors ju- túristákmák a Szovjet- szerű megrendezni. A tett osztályrészül egy unióban tett első uta- nyugat-berlini hatosa- másik turistának, Búzása hatalmas érdek- gok eleve meg akar- chin munkásnak is. A lődést váltott ki a Né- ták hiúsítani. M:nt a Schrauben Butzke cég met Szövetségi Köztár- Berliner Zeitung írja, elbocsátotta azzal az saságban. A német a rendőrség arra kény_ ürüggyel, hogy kevés a közvélemény úgy véli, szerítette a sajtókonfe- munka. »A Charlotten hogy ezek az utazások randa színhelyének, a Strasse-i munkaközve- elősegítik a népek kö- Westfáliai kör vendég- títő az Emmerich és zeledését és erősítik a lőnek a tulajdonosát, Schöning gyáriba irá- békét. hogy helyiségeit ne nyitott — keresgett Ez) a körülmény bocsássa a Némát Uta- Buohiinl —, de egy nap azonban nem tetszik a zási Iroda rendelkezé- múlva onnan is elküld, hidegháború nyugat- sere. tek. Ugylátsziik, fekenémetországi prókáco^ te-listára tettek.« ralinak A demokra— A SAJTÓÉRTEKEZtiktts nemeit sajtó a LETET mégis^ rnegtar- a GYŰLÉS többi közelmúltban olyan tették egy másik ven- részvevői is hasonló eseményről adott hírt, déglőbemi. Emmerich esetekről számoltak be. amely felháborította a ismert ^ nyugat-berlini a moszkvai társasuta- német főváros lakóit, orvos elmondotta, hogy zás részvevői ellen al- Buske, a Német Uta- a _ nyugatHberlini ható- kalmazott megtorló hízása Iroda nyugat-bér- ®ágok ^ érthetetlen tézkedések nem váltani kirendeltségének okokból beltiltottak hét nak a nyugat-berlini vezetője sokak kivan- gyűlést, amelyen a hatóságok becsületére, ságát teljesítve sajtó- Moszkvában járt tu- Ezek az intézkedések értekezletet rendezett, listáknak 'be _ kellett ellentmondanak »Genf amelyen a moszkvai yolna számolniuk út- szellemének« és nem társasutazás részvevői- .lükről. segítik elő a Szovjetnek el kellett volna Kuitzki, a Flor-Otis amié és -a Német Szö- momdaniuk vétómé- gyár esztergályosa a vétség! Köztársaság nyűket a Szovjetunió- tudósító kérdésére ki- kapcsolatainak rende- ban látottakról és a jelentette: »Tisztán a zését. Ellentmcndainak Szovjetunió—Német sportszeretet vezetett a német nép többségé- Szövetségi Köztársaság Moszkvába. Noha a nek azzal az őszinte válogatott landaríígó- szabadságot eegedé- törekvésével, hogy a mérkőzésről. lyezték, a cég mégis szovjet és a német nép Kiderült azonban, elbocsáto/tti áMiítólagc|si békében és barátság- hogy a sajtókonferen- termelési okok miatt.« ban éljen. GEHF írta: J. 1/ üszöbön áll a Szovjetunió, az ^ Egyesült Államok, Anglia és Franciaország külügyminisztereinek genfi értekezlete. A világközvéie- rnény joggal várja a külügyminiszterek tárgyalásaitól a nemzetközi feszültség további enyhülését. A népek nem felejtették el, hogy a kormányfők júliusi genfi értekezletükön azt a közös óhajukat juttatták kifejezésre, miszerint előbbre kívánják vinni a nemzetközi feszültség enyhítésének és az államok közti bizalom megszilárdításának ügyét. A júliusi kormányfői értekezlet mély nyomokat hagyott a nemzetközi életben. »Genf szelleme« behatol a széles néptömegek tudatába, mert a béketörekvést tükrözi, ami korunkban a népek legforróbb óhaja. Fenntartani és erősíteni »Genf szellemét«: ez napjaink parancsoló követelménye. A külügyminiszterek értekezlete nagy és felelősségteljes, de tökéletesen világos feladat előtt áll: meg kell találni a júliusi genfi kormányfői értekezleten kidolgozott irányelvek megvalósításának módjait és eszközeit. Nem kétséges, hogy mindegyik fél jóakarata esetén a kormányfők irányelveiben érintett valamennyi kérdést meg lehet oldani úgy, hogy az megfeleljen a 'béke és a biztonság, s valamennyi nép érdekeinek. A genfi kormányfői értekezlet óta végbement események igazolták, hogy reális lehetőség van a vitás kérdések békés megoldására, a nemzetközi feszültség további enyhítésére. A Szovjetunió az utolsó három hónapban nagy lépésekkel vitte előre a bélre erősítésének és a nemzetközi feszültség enyhítésének ügyét. Diplomáciai kapcsolatokat teremtett a Német Szövetségi Köztársasággal, szerződést kötött a Német Demokratikus Köztársasággal a két ország kapcsolatairól, meghosszabbította a szovjet—finn barátsági és kölcsönös segélynyújtási szerződést és lemondott Finnország javára a parkkala- uddi katonai támaszpontjáról, majd a szovjet kormány elhatározta, hogy 640 ezer fővel csökkenti fegyveres erőinek létszámát. Ezek a tényék vitathatatlanul tanúsítják, hogy a szovjet ország kitartóan harcol a nemzetközi feszültség enyhítéséért, a népek közti bizalom és barátság megerősítéséért, hogy a Szovjetunió hű »Genf szelleméhez«, s híven teljesíti Genfben vállalt kötelezettségeit. A külügyminiszterek genfi értekezletén természetesen felmerülhetnek nehézségek is. Senki sem tagadja, hogy vannak nézeteltérések, hogy egyik-másik kérdést illetően a felfogások különbözők. De ez a júliusi kormányfői értekezleten sem volt másként, mégsem volt akadálya annak, hogy a kormányfők sikeresen fejezzék be az értekezletet és közösen kidolgozott irányelveket fogadjanak el. Ebből jogosan levonható az a következtetés, hogy a külügyminiszterek értekezlete akkor lesz eredményes, ha betartják »Genf szellemét«. TVT em lehet számításon kívül ^ ’ hagyni, hogy ma sehol, egyetlen országban sem támogatja a nép a »Genf szellemét« elutasító politikát. Az ilyen politikát a közvélemény túlnyomó többsége elítéli. Jellemző példája volt ennek amerikai közéleti személyiségek egy csoportjának Eisenhoweriiez intézett ismert felhívása, amely elítélte a »Genfi szellem« elhallgattatására irányuló kísérleteket. A felhívás aláírói arra szólították fel az Egyesült Államok elnökét, hogy »találja meg a genfi szellem megszilárdításának módját«. A »genfi szellem« ellenfelei tudják, hogy a külügyminiszterek értekezlete ellen indított hadjárat népszerűtlen. Ezért olyan színt akarnak adni a dolognak, mintha a külügyminiszterek értekezletének kudarca nem jelentené a genfi politika elutasítását. A United Press amerikai hírügynökség egyik közleményében ezt olvashatjuk: »A Nyugat fokozatosan kezd lemondani arról a reményről, hogy a genfi értekezleten rendezni lehet majd a Kelet és Nyugat között fennálló nagy nézeteltérések valamelyikét is. A négy nagy újabb értekezletében reménykedik, amely talán jövő tavasszal ül össze«. Szembetűnő az efféle közlemények tendenciája. így akarják előkészíteni a közvéleményt a külügyminiszterek értekezletének sikertelenségére. Meg akarják nyugtatni a közvéleményt és elaltatni éberségét az újabb »magasabb szinten« tartandó tárgyalások kilátásával. A cél nyilvánvalóan az, hogy ha már meg nem akadályozhatják, legalább tőlük telhetőén elodázzák a genfi határozatok végrehajtását, s így időt nyerjenek a ... »hidegháború« folytatására. ELŐTT Viktorov Nem lehet szó nélkül hagyni egyes amerikai és nem amerikai lapoknak a »genfi szellem« ellen indított hangos hadjáratát. Mindennek oka van. Fel kell tennünk a kérdést: ugyan mi ütött hirtelen a »hidegháború« már-már hangjukat vesztett prókátoraiba, hogy most visszajött a hangjuk, s háborút visetaék »Genf szelleme« ellen, olyannyira, hogy egyes, szemmértéküket elvesztett amerikai szemleírók azt egyenesen nemlétezőnek nyilvánítják. TVT em lehet megszabadulni attól ~ ’ a benyomástól, hogy a nyugati hatalmak nem genfi, hanem nyilvánvalóan Genf előtti módszerekkel készülnek Genfire: ez a hadjárat egyik indítóoka. Már az a tény is erre vall, hogy a nyugati hatalmak, mint. az egész külföldi sajtó hangoztatja, külön »közös vonalat« dolgoznak ki, amelyet szembe akarnak állítani a Szovjetunió álláspontjával. Pedig nyilvánvaló, hogy a küszöbön- álló értekezlet résztvevőinek a kormányfőik genfi értekezletén elfogadott irányelvek alapján kellene felkészülniük. Úgy tűnik, hogy a nyugati hatalmak olyasféleképpen készülnek a külügyminiszterek értekezletére, mintha nem is ült volna össze a júliusi kormányfőit értekezlet, sőt, mint a külföldi sajtó közli, a »közös vonalon« alapuló javaslataikat majdnem hogy ultimátumszerűén kívánják előterjeszteni. Sajnos, a benyomás az, hogy az eltávolodásnak nem ez az egyedüli je- ie. A nyugati hatalmaknak az európai biztonság és Németország, valamint a leszerelés kérdésében elfoglalt álláspontja is ezt tanúsítja. Köztudomású, hogy a genfi kormányfői értekezleten az európai biztonság a legfontosabb kérdések között. szerepelt. Bármilyen fontos is a német probléma, csak része az általános európai problémának, s ezért csakis az európai biztonsági rendszer keretében rendezhető megfelelően. Ezzel szemben a nyugati hatalmak újra a német problémát tolják előtérbe. Szerintük Németország újraegyesítése előfeltétele az európai biztonsági rendszer megteremtésének. Ehhez hozzá kell te®ii, hogy az úgynevezett »el nem ismerés politikáját« folytatják a Német Demokratikus Köztársasággal szemben. Ez pedig azt jelenti, hogy Németország újraegyesítése alatt a Német Szövetségi Köztársaság hatalmának egész Németország területére való kiterjesztését értik. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a nyugati hatalmak elgondolása szerint az újraegyesített Németországot bevonnák az észak-atlanti egyezménybe. A kérdés ilyen felvetése nyilvánvalóan ellentmondásban van a négy hatalom kormányfőinek irányelveivel, amelyek értelmében a német problémát a német nép nemzeti érdekeivel és az európai biztonság érdekeivel összhangban kell megoldani. Egészen nyilvánvalóan a német nép nemzeti érdekeibe ütköző kísérlet a német kérdés olyan megoldása, hogy nem veszik tudomásul a Német Demokratikus Köztársaságot. Másfelől pedig Németország bevonása a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen irányuló észak-atlanti egyezménybe, homlokegyenest ellenkezik az európai biztonság érdekeivel. Nehéz dolog a tényekkel szembeszállni, márpedig tény, hogy Németország területén két különböző társadalmi berendezkedésű állam van. Ilyen körülmények között lehetetlen Németország két részének mechanikus egyesítése. A nagyhatalmaknak az a feladatuk, hogy olyan feltételeket teremtsenek, amelyek lehetővé teszik, hogy Németország újraegyesítésének kérdését maguk a németek oldják meg, akiknek számára ez életbevágóan fontos. Ezeket a feltételeket megteremtené az európai kollektív biztonsági rendszer, amelyben részt venne mind a Német Demokratikus Köztársaság, mind a Német Szövetségi Köztársaság. A z »erőpolitika« felújításával kísérleteznek egyes nyugati körök. Ennek a politikának visszaérő hangi a éberségre kell, hogy intse a világközvéleményt- Mindamellett ne felejtsük el, hogy a kormányfők genfi értekezlete előtt úgyszintén seregestől jelentkeztek rossz jósok, akik a tárgyalások kikerülhetetlen kudarcát jövendölték. Ne felejtsük el, hogy a »hidegháború« prókátorai akkor is kitartóan ágáltak az »erőpolitika« mellett. Az élet bizonyította be, hogy ilyen értekezleteken efféle politika nem válik be. Le kellett, hogy mondjanak erről a politikáról. Márpedig az élet nem halad hátrafelé, csak előre.