Somogyi Néplap, 1955. október (12. évfolyam, 231-256. szám)
1955-10-16 / 244. szám
V. HL ÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Somogyi Néplap A Nagy Októberi Szocialista Forradalom nemzetközi jelentősége Kispajtásoknak, úttörőknek Mielőtt r függöny felgördült.. A negyedik negyedéves terv teljesítése komoly helytállást kíván a Textilművek minden dolgozójától A MAGYAR DOLGOZOK PÁRTJA SOMOGYMEGY El BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XII. évfolyam, 244. szám. ARA 50 FILLÉR Vasárnap, 1955. október 16, A zárszámadás is szolgálja tsz-eínk további erősödését, fejlődését A dolgosé nép kenyerének biztosításában nem tűrhetjük a felelőtlenséget / A Megyed Tanács elnöke az elmúlt napokban ellenőriztette a vetéstervek teljesítését, és egész sor hiányosságot fedett fel. Egyes községekben nem íratták alá a gazdákkal a gabonavetéstervet, s így azok nem tudtak, mennyit kell vetniük. Egyes községek 'hamis jelentésekkel akarták a felsőbb szerveket félrevezetni. Kaposförői 48 százialékos kenyér- gabonavetést jelentettek a járási tanácsnak, s amikor a Megyei Tanács felmérette a területet, megállapították, hogy mindössze 27 százalékra áll a község a vetésterv teljesítésével. Ugyanitt 20 holdnyi ugar feltörését és bevetését mulasztották el, pedig a gépállomás is adott volna gépet, $ a vetőmag is ott áll a raktáriban. A községi tanácselnök és a mezőgazdasági előadó egymásra hárítja a felelősséget. A községi agronómus azonban még felelősséget sem érez ezént a mulasztásért. findocson teljes zűrzavar uralkodik a vetéstervek körül Nem tudják, ki vetett, ki nem; 83 gazda nem írta alá a vetéstervet. De még azt sem tudják, hogy kinek mennyit kell vetni, mivel nem értesítették a gazdákat a vetéstervek felbontásáról. Súlyos felelősség terheli Kérdő Sándor mezőgazdászt, akit a Tabi Járási Tanácstól küldtek Andocsra, hogy teremtsen rendet a gabonavetés körül, ő azonban dolgavégezetlenül otthagyta a községet. Bolhán szintén egész sor hiányosságot tárt fel az ellenőrzés. Itt a tanács dolgozói önkényesen felkerekítették a dolgozó parasztok vetésjelentését, s valótlan adatokat szolgáltattak a felsőbb szerveknek. Mikén saját káraikra adtak rossz jelentést a község vezetői, mert a vizsgálat szerint nem 47, hanem 67 százalékra állnak a vetésterv teljesítésével. Mivel a községi tamácg elmulasztotta kihirdetni a dolgozó parasztok között, hogy vetésüket három napon belül kötelesek bejelenteni, csak azokat az adatokat tudtak számontartani, amelyről éppen tudomásuk volt. A Megyei Tanács a hibák elkövetőivel szemben fegyelmi eljárást indított A járási tanácselnökök közül Suri Sándor elvtársait, a Kaposvári Járási Tanács elnökét és Teogerdi Imre elvtársat, a Tabi Járási Tanács elnökét vonta felelősségre a Megyei Tanács. A községi tanácsok elnökei közül Király Lajost, Somogyszil tanácselnökét, Karsai Józsefet, Andocs község tanácselnökét és Sóidra Antalt, Karád község tanácselnökét állította a Megyei Tanács elnöke fegye'L mi bizottság elé. , A vetésterv felbontáséiban mutatkozó fogyatékosságokért, a vetésben mutatkozó lemaradás miatt felelősség terheli a Megyei Tanács Mezőgazdasági Igazgatóságát, személyszerint Sási János elvtársat, az igazgatóság vezetőjét. Annak ellenére, hogy tudomásuk volt arról, milyen hiányosságok vannak a megyében, nem tettek határozott intézkedéseket a hibák kijavítására, de elmulasztották az általuk kiadott rendeletek végrehajtásának ellenőrzését is. Abban ugyanis nem volt hiba, hogy utasítást, rendeietet nem adtak ki. Volt abból bőven, értekezletet is tartottak eleget. De súlyos hibát követtek el a kiadott rendéletek végrehajtása ellenőrzésének elmulasztásával. Megelégedtek a papírjelentésekkel, nem néztek a jelentések mögé, hogy megfelelnek-e a valóságnak. A Mezőgazdasági Igazgatóságnak nagyobb felelősséggel kell ellenőriznie a kiadott rendjeletek végrehajtását, a járási és községi szervek munkáját. A megyei, járási tanácsok vezetői, a mezőgazdasági szakemberek sürgősen számolják fel a még meglévő hibákat, küzdjenek minden erejükkel, hogy október 25-re hiánytalanul teljesítsék megyénkben a gabonavetéstervet. A járások sorrendje a gabonavetésterv teljesítésében: MEGÉRDEMELTEK A KITÜNTETÉST Járás: Százalék: Járási tanácselnök: Mezőgazd. o. vezető 1. Siófoki 58,9 Németi László Szabó László 2. Barcsi 52,6 Mátyás Józsief Feig! József 3. Tabi 52,2 Tengerül Imre Deák János 4. Marcali 50,6 Papp Ferenc Tóth Mihály 5. Fonyódi 49,8 Király Ferenc Jani János 6. Nagyatádi 44,1 Sasvári Ferenc Isaszegi József 7. Csurgói 38,8 Vörös Gábor Pal'lag András 8. Kaposvári 35,2 Suri Sándor Csutak Pál TUBL GYÖRGY, Som község tanácselnöke megkapta a «Begyűjtés kiváló dolgozója-« kitüntetést. Neki is jelentős része van abban, hogy községe elsőként került ki az augusztus 20-i begyűjtési versenyből. GYŐRÉI JÓZSEF, a fenyőd: járás begyűjtési hivatal- vezetője jól irányította járása munkáját az alkotmány ünnepi begyűjtési versenyben. Nemcsak megyei, hanem országos viszonylatban is a fonyóda járás került ki győztesként a versenyből. Győréi elvtárs 'az egész versenyszakaszban példamutatóan megállta a helyét, fáradhatatlanul dolgozott járása becsületéért. Megérdemelte a «-Begyűjtés kiváló dolgozója- kitüntetést. fi KUTASUK KIÁLLTÁK A PRÓBÁT Termelőszövetkezeteinkben megkezdődött a zárszámadás előkészítése. Gondos, alapos, körültekintő munkát kíván ez a tsz-ek vezetőitől, a tagságtól egyaránt. Az idei zárszámadás bizonysága lesz annak, hogy mennyit erősödtek, fejlődtek egy év alatt tsz-eink. A szorgalmas munka eredményeként jó termést takarítot- itak be gabonából, s jó termés ígérkezik kapósokból is. Nem ritkaság megyénkben az olyan tsz, ahol a munkaegység értéke meghaladja a 60—70 forintot. A somogyszenfpáli Béke TSZ-ben pl. 70 forintot ér egy- egy munkaegység. Tsz-einknek jól kell gazdálkodniuk jövedelmükkel, hogy tovább erősödhessenek, fejlődhessenek. Nem szabad megfeledkezniük az állam iránti kötelezettség, az adó, a gépállomási munkadíj, az esedékes hitelek törlesztéséről. Államunk hitelekkel, egyéb juttatásokkal továbbra is segíti a termelőszövetkezeteket, de ahol csak lehetséges, ne vegyenek igénybe újabb hiteleket, oldják meg a beruházásokat saját erejükből. Az egyéni gazdák előtt is vonzóbb az a termelőszövetkezet, amelynek kevés az adóssága. A somogyszentpáli Béke TSZ tagjai a jövő évben nem vesznek igénybe állami hitelt: addig nyújtózkodnak, ameddig a takarójuk ér. A szenyéri Uj Elet TSZ tagjai ugyancsak saját erőből létesítenek 25 holdon halastavat. Használják fel termelőszövetkezeteink az állam-nyűj tóttá kedvezményeket. Kössenek szerződést minél több sertés hízlalásiára. Növeljék bevételüket, a tagok jövedelmét halastavak, gyümölcsösök, szőlők, kertészetek létesítésével; mindez sok pénzt hoz a házhoz. A samogyszentpáliak például 10 holdas kertészetet és halastavat létesítenek, fejlesztik állatállományukat, a takarmányalapba is annyit helyeznek, hogy elegendő legyen az állatok takarmányozására. Kukoricát nem osztanak, meghagyják áz állatoknak, hiszen a háztájiban minden tagnak termett elegendő. A hízókért aztán sok pénzt kap a tsz. Kövessék a szenyériek Scmogy- szentpál példáját, tartalékoljanak ők is több kukoricát, mert így több állatot nevelhetnek. Ne feledkezzenek meg tsz-eink a szociális, kulturális alap biztosításáról sem. Ebből biztosítják a tagok kulturális szükségleteit, ebből segítik az öreg, rászoruló tagokat. Az egyéni gazdák szívesen lépnek be az olyan termelőszövetkezetbe, ahol messzemenően gondoskodnak az öregekről, a betegekről. A földjáradék kifizetésére is gondoljanak termelőszövetkezeteinik: okvetlenül szerepeljen ez is a zárszámadásban. A földjáradék kifizetésének elmulasztása sok termelőszövetkezeti tagnak szegi kedvét. Az alapszabály is kötelezően előírja a földjáradék fizetését. A szenyéri Uj Elet TSZ tagjai például 20 000 forintot biztosítanák a földjáradék kifizetésére. Sok mindent figyelembe kell venni ahhoz, hogy jól előkészíthessék Isz-eink zárszámadásukat. Éppen ezért nagy szükség van most a járási tanácsok mezőgazdasági osztályának, a gépállomások agronómu- sainak a segítségére. Sajnos, a Marcali Járási Tanács nemigen adott még segítséget ehhez a munkához. A sávolyi Szabadság TSZ még meg sem kezdte a zárszámadás előkészítését, mivel könyvelőjük csaknem két hete beteg, s nélküle nem tudnak dolgozni. A járási tanácstól azonban nem kaptak segítséget. A szenyéri Uj Élet-ben, a somogyszentpáli Béke TSZ-ben sem voltak még egyszer sem a járási tanácstól. Ezek a tsz-ek is segítség nélkül, a maguk erejéből készülnek a zárszámadásra. Több segítséget várnak a marcali járás tsz-ei a járási tanácstól, a gépállomások agronómusaitól, hogy időben, jól elkészíthessék a zárszámadást. Sok gonddal jár egy újonnan alakult tsz-iközség irányítása — mondja Sasvári János elvtárs, Kutas termelőszövetkezeti község tanácselnöke. — Kétféleképpen kell most irányítani: «differenciáltan-«, ahogy a járási elvtársak tanítják —• mondja a tanácselnök. Az őszi munkákra, a betakarításra és szántás-vetésre a tsz-tagokat kell mozgósítani. Ezt a munkát ugyanis az új tagok már kö.- zösen végzik. A beadásra, a kukori- caiszerződéskötéisire pedig a volt egyéni parasztokat kell mozgósítani. A földrendezés, tagosítás is sok munkát ad. Perbe kell szállni az időjárással is, mozgósítani a falu lakóit, hogy ahol lehet, törjék a kukoricát, szedjék a cukorrépát, készítsék a talajt a kenyérgabona alá. Nem könnyű bizony Kutason a vezetés dolga. Nem könnyű az öt mezőgazdasági termelőszövetkezetbe tömörült kutasi dolgozó parasztok első léipése:inieki egyengetése. Érdemes hát megnézni, hogyan dolgoznak a kutasi új tsz-ek tagjai, hogyan teszik meg az első lépéseket az új úton. Dolgos nép es a kutasi! Kutason eddig nem volt termelő- szövetkezet. A szomszéd községből, Nagykorpádról jutott el a híre annak, hogyan dolgoznak a Béke TSZ tagjai, mennyi a jövedelmük. Amikor aztán az egész falu a szövetkezeti útra lépett, legnehezebben a közös munka megkezdése ment. Nyugtalan éjszakájuk volt az Új tsz- elnököknek, de még a község vezetőinek is az alakuló közgyűlést követően. Azt határozták el ugyanis, hogy másnap reggel 5-kor befognak és a határban találkoznak. A tsz- elnökök már 5 órakor kint voltak. Hűvös volt a reggel, de meleg verítéket törölhettek 'homlokukról; az elnökök, míg az utolsó fogat is a barázdába nem állt. Öröm volt nézni, hogyan láttak munkához, hogyan kezdett összekovácsolódni a tagság — mondta a tanácselnök. Nincs is okuk a panaszra a községi tanács vezetőinek. Jő dolgos ez a kutasi nép, nem sok biztatás kell neki. különösen most, hogy az öt tsz egymást akarja lepipálni a munkában. As asszonyok is kitessnek magukért Még a régi tsz-eknek is 'becsületükre válna az a munkaszervezés, amelyet a kutasi új tsz-ekben tapasztalhatunk. Már az első napon megalakították a brigádokat — igaz, hogy ezek még nem olyan területhez kötött brigádok, de lépés azok felé. Az asszonyok kimondták: »Mi szedjük a burgonyát, a férfiak pedig szántsanak, vessenek.-« Aztán 11 napon át egyfolytában szedték a krumplit a kutasi asszonyok, szántottak, vetettek a férfiak. Vígan ment a munka. Az asszonybrigádok egymással vetélkedtek. A frissek a »lankadt« nevet adták annak a brigádnak, amely lankadni látszott a munkában. Tóth Jámosné, Nagy Fe- rencné, Kiss Sándorné, Németh Ilonka. Színezi Lajosné, Csík And- rásné meg a többi kutasi asszony megmutatta, hogy nem lesz panasz az asszonyok munkájára. De a férfiak munkájának eredménye sem lebecsülendő: 105 hold földbe elvetették az őszi árpát. A Béke TSZ-ben már 10 hold rozsot is elvetettek. Ha nem akasztja meg munkájukat az eső, ma már minden gabonájuk a földben van. Segít a párt és a tanács A Nagyatádi Járási Pártbizottság nemcsak a szervezés idején, hanem a tsz-község élet indul ásónak első lépésénél is 'segítsége |L a<l Kővágó elvtárs, a járási pártbizottság első titkára személyesen beszélt a tsz-ek kommunistáival feladatukról, hogy mit kell tenniük a tsz-tagok nevelésében. A Megyei Tanács két mezőgazdászt küldött: Tamás László és Perusza László elvtársakat, hogy segítsék az új tsz-tagok első lépését, a nagyüzemi gazdálkodás kialakítását Kutason. A járási tanács 50 000 forint építési hitelt utaltatott ki a Petőfi TSZ-nek, melyből a közös állatállomány részére hoznak rendbe egy épületet. A községi tanács, amelynek ezután már nem kétszáz egyéni gazdával, hanem öt termelőszövetkezettel kell foglalkozni _ mind en segítséget megad az első lépésekhez, a tsz-ek felvirágoztatásához. A Segesdi Gépállomástól több segítséget várnak Három traktort küldött a községbe a Segesdi- Gépállomás. Ezek munkájában először nem sok köszönet volt. A tsz-tagok nem voltak megelégedve a szántás minőségével. Amikor aztán a mezőgazdászok ellenőrizték a traktoristák munkáját, a kellő mélységet megkövetelték a szántásibán, megváltozott a tsz-pa- rasztok véleménye a traktorról. Szívesen vennék, ha küldene még gépet a gépállomás, de ne gumikerekesét, mert az nem tud dolgozni a kutasi határban, hanem kormos traktort. Négy nap alatt be akarják fejesni a vetést Az eső itt is hátráltatta a munkát, de nem azért állnak szorgos emberek hírében a kutasiak, hogy meghátráljanak a nehézségektől. A dombos, homokos területen, ahol a talaj már szikkadtabb, most is szántanak, készítik a talajt a búza alá. Törik már a kukoricát is. ahol érett, s egymásután sorakoznak a cukorrépával megrakott kocsik a falu utcáján. A kukorica törését is brigádokban, közösen végzik. Idén nem hagyják lábon a szárt. sem, hanem törés után gyorsan betakarítják, silót készítenek belőle a közös állat- állomány részére. — Ha nem esik az eső, vasárnap már vethetünk — mondja Németh Ferenc elvtárs, ai Ady TSZ elnöke. — A vetőszámtást már elvégeztük, csak vetni kell Szorgos tagjainkkal négy nap alati be akarjuk fejezni a vetést. Meg is van a lehetőségük erre í kutasiaknak. Eddigi munkájuk az Igazolja: határozott lépéseket tettel előre az új életet jelentő úton. Horváth Járna