Somogyi Néplap, 1955. október (12. évfolyam, 231-256. szám)

1955-10-15 / 243. szám

2 SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1955. október 15. Eisenhower levele Bulganyinhoz Angol hadihajók látogatása a leningrádi kikötőben A PESSZIMIZMUS VÁLSÁGA Moszkva (TASZSZ). Dwight Eisen­hower, az Amerikai Egyesült Álla­mok elnöke a következő levelet in­tézte N. A. _Bulgamyiinihoz, a Szovjet­unió Minisztertanácsának elnöké­hez: Nyikolaj A. BuLganyin őexcellen­ciájáinak, a Szovjetunió MiinászlterJ tanácsa elnökének, Moszkva. Igen. tisztelt Elnök úr! Köszönetét kívánok mondani az Ön 1955. szeptember lfl-én kelt le­veléért, -amelyben, július 21-én Géni­ben 'tett javaslatomra utal, hogy tá­jékoztassuk egymást katonai beren­dezéseinkről és engedélyezzük a kölcsönös légifelderítést országaink területe fölött. ön számos kérdést vet fel és én addig nem válaszolhatok reájuk, amíg az orvosok nem engedik meg, hogy többet foglalkozzam az ügyek­kel. mint jelenleg. A teljes válasz mindenképpen szükségessé teszi ta­nácsadóim előzetes munkáját, ez a muníka pedig tevékenyen folyik. Engedje meg már most kijelente­nem: bátorításomra szolgál az a körülmény, hogy ön olyan sokolda­lúan vizsgálja genfi javaslatomat) Remélem, megegyezhetünk ebben a javaslatban, ha nem is mint miin­Moszkva (TASZSZ). N. A. Bulga- nyin, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnöke táviratot intézett U. Kekkcmeníhez, a Finn Köztársaság miniszterelnökéhez, abból az alka­lomból. hogy a Szovjetunió Legfel­ső Tanácsénak Elnöksége és ia Finn Köztársaság elnöke ratifikálta a Berlin (MTI). Otto Nuschke, ai Ne met Demokratikus Köztársaság mi- niszterelnökhelyettese, a Keresztény Demokrata Unió elnöke a Német Tudományos Akadémia 'munkatár­sainak tartott előadásaiban hangsú­lyozta: «-Amikor Moszkvában aláír­tuk a szerződést, arra. gondoltunk, hogy Adenauemek most a párizsi egyezmények felülvizsgálását kelle­ne kérnie a nyugati hatalmaktól. Adenauer azonban ehelyett arra kérte a nyugati 'hatalmakat, hogy ne ismerjék el a Német Demokratikus Köztársaságot. Adenauer ezzel foly­tatta unalomig ' ismert strucc­politikáját, Ilyen körülmények kö­zött nem a ml hibáink, hogy nem a legrövidebb úton' jutunk el hazánk újraegyesítéséhez, hanem kerülőutat kell tennünk. A történetem azon­ban nem vesztegel. A történelem Adenauert eddigi politikájának fel­adására. fogja kényszeríteni, mert a béke és a német újraegyesítés ügyé­ként gyógyító csodaszerben, de — mint Gertiben kijelentettem — an­nak érdekében, hogy bebizonyítsuk- mindkét felet az agressziótól való tartózkodás szelleme hatja át, s ez­zel új légkört teremtünk, amely je­lentős mértékben eloszlatja a jelen­leg fennálló aggodalr*akat és gya­nakvást. Ez már önmagában is meg­érné. Azt hiszem, hogy ez inkább megteremti az előrehaladás lehető­ségét a felügyeletre, az ellenőrzés­re és a fegyverzet csökkentésére vonatkozó olyan átfogó tervek, létre­hozásában, amelyek megfelelnek né­peink és a világ valamennyi népe leahőbb vágyainak. Nem feledkeztem meg önnek arról a javaslatáról^ hogy országaink sitratégiaii (pontjain;- ellenőrzői csof- pcrtofcat kellene létesíteni és ha ön úgy véli, hogy -ez elősegíti annak a jobb szellemnek megteremtését, amelyről beszélek, akkor erre vo­natkozólag is megegyezés jöhet lét­re közöttünk. Fogadja legjobb kívánságaimat. Őszinte híve: DWIGHT D. EISENHOWER Denver (Colorado állam), 1955. október 11. szovjfft—finn' barátsági,< együttmű-j ködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés meghosszabbításéiról szóló jegyzőkönyvet és a Porkkala-Udd területnek Finnországnak visszaadá­sáról szóló egyezményt, vagyis az 1955. szeptember 19-én Moszkvában aláírt dokumentumokat. nek győzelmét végeredményben nem lehet megakadályozni. A Német ■ De­mokratikus Köztársaság államférfia- it örömmel tölti el az a tudat, hogy módjuk vem résztveníná e nagy mű létrehozásában,.« Hadgyakorlat — „elméleti atombombákkal“ Berlin (MTI). A Nyugat-Németor- szágbam, állomásozó amerikai és francia NATO-csapatok csütörtökön négynapos hadgyakorlatokat kezd­tek Baden-Vürttembergben és Dél- Bajordrszágbani. A hadgyakorlato­kon részvevő mintegy százezer ka­tonát atomtüzérséggel szerelték fel. A NATO-csapatok repülőgépei a hadgyakorlatok riwrán «elméleti atombombákat« zúdítanak az e cél­ra kiszemelt területekre. Leningrad (TASZSZ). Október 13- i án a Néva partján nagy élénkség i uralkodott. A leningrádiak nagy, i számban jöttek ide, hegy megtekint-11 sóik a baráti látogatásra érkezett an-d goi hadihajókat. A figyelem közép-11 pontjában a «Triumph« repülőgép-f anyahajó állt. f Michael Denny tengernagy, a honi) flotta parancsnoka a «Triumph« fe-) délzetén október 13-án délelőtt f sajtóértekezletet tartott. (* Denny tengernagy közölte, hogy*1 tenánigrádli tartózkodásuk idején r.a-(l poiruta 800—1200 angol tiszt és mat-i j róz megy partra. Ami a leningrádi11 dolgozóknak az angol hadihajón^ teendő látogatását illeti, ennek mines? semmi akadálya. ? E látogatás eredményeként — 5 mondatta Denny tengernagy — az i angol miatrózck és a leningrádi J dolgozóik közielebbről magismerked- i hetinek egymással, • i Beirut (TASZSZ). Libanoni és Szíriái sajtóközlemények szerint az angol rádió a napákban, a közel- keleti orsziágok számára adott köz­vetítésében azt tanácsolta Egyiptom­nak, hogy ne vásároljon, fegyvert a demokratikus tábor országaitól, mert ez «atheista« fegyver. A Barada című Szíriái lap, kom­mentálva ezt. a közleményt, a követ­kezőket írja: «A közleményből ki­tűnik, hogy a nyugati hatalmak fegyverei, amelyekkel az arabok és más muzulmánok tíz- és százezreit ölték és ölik mag, «istenfélő fegy­verek«. az a fégyver pedig, amely megvédi az arabokat és a muzulmá­nokat. «atheista« fegyver. Micsoda ostobaság! MAGYAR MŰSZER A GYERMEKBÉNULÁS GYÓGYÍTÁSÁRA Az 1951/52-es nagy dániai gyer- mékbénuiási járvány idején hasz­náltak elsőízben azt a gyógyító be­rendezést, amely légzésbénulás ese­tén a felmetszett légcsövén keresz­tül levegőt juttat a tüdőbe. Az' új műszernek, amely könnyebb, egysze­rűbb, mint a vastüdő, azóta, számos változatét dolgozták ki külföldön. Ebben az esztendőben hazánkban is elkészült ez a készülék: Ferenc Pál', a László-kórház igazgató-főorvosa és Boda Domonkos osztályvezető fő­orvos a külföldi készülékek elve alapján, de módosított szerkezettel dolgozta kii a műszert, amelynek el­ső öt példánya beváltotta a haszná­latához fűzött reményeiket: több be­tegnél már sikerrel alkalmazták. A magyar orvosok által hazai anyagok­ból készített műszer éra lényegesen olcsóbb, mint a hasonló külföldi be­rendezéseké. Seymour Topping úr, az Associa­ted Press amerikai távirati iroda londoni tudósítója élesszemű, min­den benyomásra fogékony ember. Nemrégiben ezt a megfigyelést tet­te: »Londonban manapság nem szokás a hidegháborút emlegetni, vagy szidni az oroszokat. Beszél­getésekben, politikai szónoklatok­ban és a lapokban egyre ritkábban bukkan fel a «szovjet veszedelem« kifejezés ... « Az amerikai megfigyelőt ag­gasztják ezek a jelenségek. Nem jól érzi magát ez az egy szem pesz- szimlsta a sok optimista között. Kényelmetlen érzése ilyen feljaj- dulásra késztette: »A genfi szellem úgy látszik, szilárd pozíciót vívott ki magának Angliában ... « Már ez is elég lenne ahhoz, hogy Topping úr lelki egyensúlya meg­inogjon. De ráadásul még egy kis sürgős pesszimizmus-behozatallal sem lehet segíteni, mert a genfi értekezlet az Egyesült Államokban is »a derűlátás hullámát váltotta ki«. így aztán — panaszkodik a mo­gorva amerikai — Angliában »el­terjedt a meggyőződés, hogy a nemzetközi égbolt felhőtlen« és általában egyetértenek azzal, hogy a fegyverzetet korlátozni és csök­kenteni kell. Topping egy kicsit túloz. A nem­zetközi égbolt még nem felhőtlen, de az időjárás érezhetően megja­vult. A népek felkeresik egymást és békésen beszélgetnek. Azokat a megátalkodott pesszimistákat pe­dig, akik még mindig viharkabá­tot és ikalucsnit viselnek, kineve­tik. A genfi szellem nemcsak afféle szellőcske, amelyik véletlenül fújni kezdett és véletlenül . el is állhat. A genfi szellemhez a népek reális, fontos anyagi és erkölcsi érdekei fűződnek. D. Zaszlavszkij ’OOOOQOQCOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCXXXXXXX A MALOM ALAPÍTÓ PÉCSI BASA Basamalöm.;. Naponta milyen sokszor hallják Pécsett ezt a nevet és mégis milyen keveset tudnak erről, a várostól délkeletre fekvő te­lepről. Nem is tudhatnak sokat, mert keletkezésének, fejlődésének, ki­alakulásának története nyomtatásban eddig még nem jelent meg. A te­lep történetét Várady Ferenc pécsi hírlapíró megírta ugyan, de ez is csak kéziratban maradt az utókorra. Az ő kéziratából tudjuk, hogy Terjáki (ópiumevő) Hasszán basa, a török hódoltság idején Pécsett állomásozó török katonaság lisztszükség­letének biztosítására — a már meglévő malmokon kívül — a város ke­leti külterületén még egy malmot építtetett. Ezt a malmot azután később a basáról nevezték el, a helység pedig azóta is a Basamalom nevet vi­seli. ] Ki volt ez a málomépítő pécsi basa? Leveleiben mindig Gázi (vitéz) Hasszánnak íratta magát. Minden levélét ékes magyar nyelven írta, il­letve Íratta Suki Balázs nevű íródeákjával. Takács Sándor országos fő- levéltáros, a XVI. és XVII. század kutatója azt írja róla, hogy: »kiváló vitéz, jeles vezér volt, aki a százszí nű köpenyforgatást, a csavaró be­szédet mindig utálta. Emberségét és jóindulatát nem egyszer kimutatta, mikor a mieink panasszal fordultak hozzá. Akár kereskedőt, akár pol­gárt károsítottak meg a törökök, Hasszán basa szigorú vizsgálatot indí­tott s az okozott károkat megtéríttette«. Az egyik kereskedő panaszára például a következő választ írja: »Hiszöm az istent, hogy mint a fényös nap magát kimutatja, azonképen ez is kijelenik, és az szegény legény­nek könnyhullatása hiában nem leszön, mert mi is vastagon utánna le­szünk«. A basa idős koráig állandóan vitézi életét folytatott, a magyarokkal jó ismeretségben volt és a végbeli szokástörvényt becsületesen megtar­totta. Vitézségéért a szultán ismételten kitüntette. 1609-ben kinevezte ibudapi basának és ezt a tisztséget haláláig viselte. Halálának pontos dátumára nézve nem áll rendelkezésre semmiféle adat. Takács Sándor szerint a basa valószínűleg 1613-ban halt meg._ Kí­vánsága szerint Pécsett temették el. Sírja ma is ismeretlen. Emlékének megörökítésére 1927-ben javaslat hangzott el Pécsett, hogy a Basamalom területén emléktáblát állítsanak a következő felirattal: »E telepet a XVI. század végén Gázi (vitéz) vezér Hasszán, pé­csi, 'később budai basa alapította, kit Pécsett temettek el. Embersé­ges gondolkodású, jóindulatú férfiú volt, ezért emléke legyen meg­örökítve«. Az emléktábla azonban azóta sem készült el és a malomalapító Gázi Hasszán emlékét ma már csak a telep neve: Basamalom jelzi. Pusztai József 'xxjc&noaxxiacttaacxxyaooooixxxxxxxxjooocKX- xooooooooooooooooocxxxiooooooooxxxxxxioooociooooooooooococx N. A. Bulganyin távirata Kekkonenhez „A történelem Adenauert eddigi politikájának feladására fogja kényszeríteni“ Egyiptom nem kér „istenfélő“ fegyverekből! Tű E HISZEN csak egy-két öl- ^ tés az egész, Martino! Nem tart seimeddig sem ... A kövér vidéki pap pihegett, fújtatott a melegtől, esernyője vé­gével a cipőjére mutatott, amit nagynehezen feltett a háromlábú szék peremére. — Nem tudom megcsinálni, dón Venanzio, nem tudom sehogysem, Isten látja telkemet, megcsinál­nám örömmel... De nézzen majd be holnap ... Igazán nem tudom ma már megcsinálni. Az 'én mes­terségem fárasztó nagyon, nem úgy, mint maguknál a sekrestyé­sé... — Hát, csak nem javulsz meg te soha, Martino! Mihelyt érzed, hogy van a zsebedben egy-két soldo ..; Hiszen csak egy-két öltés lenne az egész. Martino azonban már leoldotta csirizes kötényét, aztán hozzáfo­gott, hogy kezet mosson a vödör­ben, amiben egy pár ócska papucs ázott. Micisapkáját kirántotta a szundikáló macska alól, felcsapta a fejére, aztán már ki is lépett az ajtón. — Mit tartott volna neki ez az egy-két öltés ... — mormogott ma­gában dón Venanzio, ahogy a bor­bélyműhely felé tartott. Itt szokta elolvasni az újságokat, sose tudta magát rászánni, hogy pénzt adjon ilyesmiért. Martino közben betért a temp­lomba, néhány perc múlva kijött és Anéza kocsmája felé vette út­ját, ahol néha-néha iszogatni szo­kott, ha keresett valamit a mester­ségben. A NAP már aláhanyatlott az Alpok csúcsai közt, amikor dón Venanzio még mindig ott ült a borbélyműhelyben és olvasta az új csodákról szóló híreket, amik a különböző vidékeken történtek az Az ezüst cipő írta: Giovanni Germanetto utóbbi időben. Ö maga is régóta álmodozott valamiféle csodáról. Milyen jó lenne, ha az ő templo­mában is történne valami ilyesmi. Szinte előre ízlelgette az örömet, ahogy saját nevét olvasná az új­ságban. Élénken elképzelte, majd ellátogat hozzá a püspök, de te­hetséges, hogy maga a bíboros is. Mennyi nép gyűlne össze, mennyi adomány a templom javára... De sok mindent vásárolna akkor, min­denekelőtt pedig sok jó cipőt, hogy ne kelljen rászorulni erre a része­ges Martinora. Másnap olyasmi történt, aminek az egész faluban egyszerre híre futott: Martino felöltötte ünneplő kabátját, amit még vagy húsz év­vel ezelőtt boldogult apjától örö­költ, kisuvickplta a cipőjét, kafoát- ujjával letörölte a port, szétter- pesztett öt ujjával helyre gereb­lyézte boglyas haját és elindult a vasútállomásra. Valaki azt mond­ta, hogy a városba váltott jegyet. Faluszerte megtárgyalták az esetet. Hiszen Martino azóta, hogy még valamikor fiatal korában sorozás­ra ment — ki sem mozdult a falu határából. Katonának se kellett, mivel mindkét szemére kancsal, egyik lába rövidebb, s mindezek tetejébe még púpos is ... Este tett, mire Martino vissza­tért a városból. Másnap 'be sem ment a műhelybe, s dón Venanzio hiába vitte a cipőjét megjavítani. Sőt mi több, a következő néhány napot Martino Anéza kocsmájában töltötte borozgatva cimborái tár­saságában. Addig-addig, hogy már az egész falu erről beszélt. A HÚSVÉTI ÜNNEPEK előtt ^ dón Venanzio szokása sze­rint megszemlélte a templomot, hogy meggyőződjön róla, rendben van-e minden. Mindenekelőtt fel­fedezte, hogy Michele, a sekres­tyés, ahelyett, hogy letörölgette volna a port, leszedte volna a pók­hálókat és alaposan kitakarította volna a templomot, édesdeden szundikál a .gyóntatószékben. — Nem az isten szolgája vagy te, hanem az antikrisztusé! — för- medt rá dühösen dón Venanzio. — Nézd csak a Madonna szobrot, hogy néz ki! Csupa pókháló az egész, az orra meg egészen fekete, mintha tubákot szippantott volna, a keze-lába mintha nem is ezüst­ből, hanem öntöttvasból lenne, az ezüstcipellő... A szenitatya egyszerre elnémult, arca fehér tett, akár a fal. — A cipellő! Hol van a Madonna ezüstcipője? Hol van?! Az ezüstcipő, amit egy gazdag asszony ajándékozott egykor a templomnak — nyomtalanul el­tűnt. — Micsoda szerencsétlenség! Szentségtörés! Meglopták a Ma­donnát! Ezzel aztán dón Venanzio meg­lepő gyorsasággal már rohant is a patika felé. A patikus amint megpillantotta a kivörösödött, verejtékező papot az ajtóban, szinte megdermedt a csodálkozástól. Don Venanzio te­rogyott a karszékbe és meg a cso­dáshírű frissítő elikszir — a pa­tikus saját, találmánya — sem tud­ta megnyugtatni. — Az ezüstcipő! O, a szentség­törő tolvaj! Biztosan Martino, a cipész lopta el a Madonna ezüst­cipőjét! — kiáltotta a pap. A Z ESET HIRE pillanatok alatt szétfutott a faluban. Nemsokára egész tömeg gyűlt a patika elé. Megjelent a carafoinie- rik őrsparancsnoka is. Majd felvonultak Martino laká­sához. Az őrsparancsnok vallatásá­ra Martino elismerte, hogy ő hozta el a Madonna lábbelijét. Azt azon­ban tagadta, hogy úgy topta. A ci- . pót a Madonna adta neki. Martinot mégis letartóztatták és a- fogdába kísérték. Amikor bírósági tárgya­lásra került sor, Martino így véde­kezett: — Én csak egy szegény bűnös vagyok, signor, de mindig buzgó tisztelője voltam a Madonnának, templomunk védőszentjének ... Nagycsütörtökön betértem a temp­lomba, hogy meggyónjak. Nagy bűnös vagyok, signor, de a Ma­donna annyira kegyes ... — A dologról beszéljen! — ri- pakodott rá a bíró. — Térdre borultam a Madonna szobra előtt és így imádkoztam: «Oh szép Szűzanya, édes Madon­nánk, bocsásd meg vétkeimet!« Aztán csak azt látom, hogy meg­mozdul a Madonna keze és rámu­tat ezüst cipellőjére. Felugrottam és csókolgatni kezdtem a cipellőt, de ekkor a Madonna megszólalt: «Szegény ember vagy te, Martino, vedd magadhoz az ezüst cipellő­met! Add el a városban, hogy mél­tóképpen megünnepelhesd a hús- vétot!« Ezzel aztán el is hallga­tott, összekulcsolta a kezét és me­gint mozdulatlanná vált, amilyen azelőtt volf. Én meg teljesítettem a Madonna kívánságát, el is vit­tem a cipőt. Nagy sóhaj tozás, zokogás támadt erre a teremben, «Csoda! Kegyes csodatétemény!« — hallatszott in­nen is, onnan is az elragadtatott felkiáltások. Don Venanzio szinte fulladozott dühében: «Hogy nem sül1 ki a sze­me! Gyalázatos, hazug! Megátal­kodott, részeges tolvaj!« — Csendet kérek — rázta a csengőt az elnök. A tömeg ismét elcsendesedett. — Lehetségesnek tartja-e az ilyen csodát, tisztelendő úr? — for­dult a paphoz az elnök. TY ON VENANZIO kétségbe- ^ esetten tekintett fel a fe­születre, aztán a nyugodtan, ma­gabiztosan álldogáló Martinora esett a szeme. Nem tudta, mitévő tegyen, mit válaszoljon. »Persze, a csoda természetfölötti jelenség — fontolgatta magában. — De akkor ezt az aljas frátert, aki elitta a Madonna ezüstcipőjét — szabadjára engedik ... Ezt nem lehet megengedni! Másrészt _ vi­szont, ha megcáfolom, börtönbe csukják ugyan Martinot, de a cso­dának akkor véglegesen búcsút mondhatok... « — Tehát, mi a véleménye, tisz­telendő úr? Don Venanzio végre elszánta magát: — Igen — szűrte a szót a foga között — tehetséges, hogy csoda történt... — Csoda történt! Csoda! Hála neked, kegyes Madonna! A SZABADON engedett Mar- -F*- tinót körülfogták az öröm­mámorban úszó falubeliek. Don Venanzio pedig ott maradt ülve a sarokban és mogorván hallgatta zsémbes gazdasszonyát: —■ No, ezt aztán jól megcsinálta, mondhatom!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents