Somogyi Néplap, 1955. október (12. évfolyam, 231-256. szám)
1955-10-13 / 241. szám
4 SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök. 1955. október 13. As őszi filmérad kiemelkedő eseménye a ulonos ismertetője! című új magyar film A film 1942-ben játszódik, akkor,* amikor a magyar nép számára lét vagy nemlét kérdése volt a hitleri igától szabadulni, a háborúból kilépni, a fegyvereket a fasiszta le- igázók ellen fordítani. A magyar nép legjobbjai fogtak össze, hogy a tömegeket felvilágosítsák és a helyes útra vezessék. A németellenes, háborúellenes küzdelem élenjáró harcosai a kommunisták voltak, mögöttük sorakoztak fel a hazájukat szerető munkások, dolgozó parasztok, értelmiségiek, politikusok, katonatisztek. A film főhőse Szabó Imre, az illegális kommunista párt titkára, akinek alakját a mártírhalált halt Schönherz Zoltánról mintázták meg. A film készítésénél hiteles dokumentumokat használtak fel. így Szabó Imrének a bírósági tárgyaláson mondott szavai, valamint búcsúzószavai, anyjához írt búcsúlevele és anyjának búcsúszavai a valóságban is pontosan így hangzottak el. A cselekmény bemutatja nemcsak az illegális párt tagjainak harcait, hanem mindennapos életét, szerelmét, emberi gondjait, baját. Ugyanakkor megismertet a Horthy-rend- őrség és csemdőrség módszereivel. A film Vészi Endre Küldetés című, az Ifjúsági Könyvkiadónál megjelent kisregénye alapján készült, amelynek szép sikere volt az olvasók körében. A történet 86 helyszínen játszódik. Megválasztásukkor a film alkotói szem előtt tartották a kor, a történelmi események speciális levegőjének, hangulatának megteremtését. Várkonyi Zoltánnak — a rendezőnek — ez a negyedik alkotása. A film rövid tartalma A szovjet határ közelében fekvő kis magyar város kocsmájában detektívek üldögélnek. Szabó Imrét várják, a Kommunisták Magyarországi Pártjának titkárát. A férfi ezalatt az utcán sétál, majd ő is betér a vendéglőbe. Azonnal feltalálja magát, á zongorához lép és játszani kezd. A detektívek nem gyanakszanak rá, sőt a vasúti kocsiban meghívják egy .kártyapartira. A fővárosban Szabó Imrét egy taxi várja, benne Gara, a párt egyik vezető embere és Kóti Lajos sofőr. A fiatal Kóti fülig szerelmes egy kis szappangyári csomagolónőbe, Esztibe. A véletlen folytán találkáik sorra elmaradnak és így Eszti nem hisz Kóti szerelmében. A fiú azonban nem mondhatja meg távolmaradásának okát. Most is randevúja lenne, de először a párt megbízatását teljesíti. Szabó Imre első munkája: megteremteni a párt központi lapját. Olyan munkatársai vannak, mint Anna, az áldozatkész fiatalasszony, Kóti, a gyakorlott pártmunkás s a többiek Összekötője a mozgalomban Felhő néven ismert tanárjelölt, Gara szerelmese. Néhány 'kilométerre a várostól Anna irányítása mellett készül az illegális Szabad Nép első példánya. A rendőrség egyik nap a Szabad Nép megjelenését veheti tudomásul, máskor a jól sikerült március 15—i tüntetést. Az egyik detektív, Ottó javaslatként megemlíti főnökének, BEFIZETTÉK A JEGYZETT BÉKEKÖLCSÖNT Példamutatóan jegyeztek a barcsi járás párttitkárai, párttagjai a hatodik békekölcsönjegyzés során Sokan ugyanilyen példásan már be is fizették az összeget. Aranyos Vince, a babócsai Béke TSZ párttitkára 1000 forintot, Szabó József, a komiósdi községi pártszervezet titkára 400 forintot vitt a tanácsházára. Kövessék példájukat a többi párttagok, párttitkárok, dolgozó parasztok. hogy volna egy »kulcsa«, amellyel közel kerülhetne a kommunistákhoz. 1930-ban letartóztattak egy fiatalembert. A fiú akkor elárulta társait. Gara ez az ember, aki már több alkalommal tett jól szolgálatot a rendőrségnek. Ottó még aznap felkeresi. A férfi eleinte tiltakozik, de végül rádöbben, hogy harapófogóba került. Felhőn keresztül- üzenetet küld az elvtársaknak: egy időre visz- szavonul. Szabó Imre lelkére köti Felhőnek, hogy a mozgalom érdekében ne találkozzék Garával. A lány nem tartja ibe Sabónak tett ígéretét. Sorra tartóztatják le a párt legmegbízhatóbb embereit. Gara Felhőtől megtudja az illegális találkozóhelyet, ahol a detektívek elfogják a párt titkárát. Felhő csak ekkor kezd gondolkodni. Eszébe jutnak Szabó tiltó szavai, Gara kérdései az illegális találkozó helyéről s rájön, hogy aljas árulás eszköze lett. Szégyenében a Dunába öli magát. Szabót halálra ítéli a statáriális bíróság. Az utolsó napon a siralomházban találkozik édesanyjával. A fiú arca hősi elszántságot tükröz. Az anya alig hallhatóan suttogja: »Büszke vagyok rád, fiam!« A -kommunista mozgalom tovább él. »Vérzünk, de nem fogyatkozunk«. — e szavakkal és egy új kommunista avatásával fejeződik be a film. (A filmet Kaposvárott a Vörös Csillag Filmszínház mutatja be október 13-tól 19-ig.) Válasz Farkas István »•Mikor kapom meg augusztus 1-i munkabéremet?« c. levelére Farkas István volt dolgozónk levelére közöljük, hogy ő augusztus 1-én valóban bejött üzemünkhöz dolgozni, azonban rögtön utána elment a városba és azután nem tért többet vissza, így természetesen nem fizettük és nem is fizetjük ki részére az egy napi munkabért. Az anyasági segély kifizetése iránti kérését azért nem tudtuk azonnal teljesíteni, mert Farkas István nem hozta be az ehhez szükséges okmányokat. Augusztus 6-án, amikor a szükséges igazolványokat megkaptuk tőle, azonnal kifizettük a segélyt. Kaposvári Tejüzem Magános, munkabíró nőt keres özvegy orvos házimunkák végzésére. Fizetés: teljes ellátás és 200 forint. Ajánlat küldendő: Fonyód, postán maradó. Otthon. _____________________ (229) F ELHÍVÁS! Férfiak! Gyertek dolgozni a Pécsi Szénbányászati Tröszthöz I Aki a tröszttel 1 éves szerződést köt. 600 forint szerződési jutalomban részesül. Juttatások: 1 öltöny munkásruha, 1 rend al- sőruha, 1 pár bakancs vagy gumicsizma teljesen díjtalanul, 18 nap fizetett szabadság, évi keresetének 5 százaléka hűségjutalom. Nős vagy családfenntartó munkavállalók részére évi 40 mázsa aknaszenet vagy 60 mázsa iszapszenet biztosit díjtalanul a tröszt. Ezenkívül dolgozóink gyermekeik után gyermeksegélyben részesülnek. Étkezés naponta 8,40 forintért. Legényszállást teljesen díjtalanul biztosít a tröszt minden dolgozó részére. Kereset 900—1000 forinttól kezdődik, felső határ nincs. Jelentkezni lehet a járási tanácsok munkaerőgazdálkodási csoportjainál és Kaposvárott, Lenin utca 13. sz. alatt. Megyei Tanács VB XII. Munkaerögazdálkodási Osztálya Termelő- szövetkezetek, dolgozó parasztok! Mielőbb teljesítsétek burgonyabeadási kötelezettségeteket. A beadási kötelezettség teljesítése után fennmaradó szabadburgonyát jó áron adhatjátok el a földművesszövetkezeteknek. Felveszünk hajtó-rakodókat és kőművest. Jelentkezés a BELSPED Vállalat irodájában. Budai Nagy Antal u. 3. ______________________ (101341 Dupla kihuzatú, lemezes fényképezőgépet vennék. Címeket a Somogyi Néplap Kiadóhivatálába kérek. ________(2301 Eladó egy ház gazdasági épületek- kel, szőlő gyümölcsössel, 7 kát. hold szántófölddel. Cím: Szabó János, Nagybajom, Pálmajor 15,________________(2281 Eladó a Sétatér u. 42. sz. ház. Lakáscserével beköltözhető. Május 1 u. 79. Rajzné. _______________________________(2101 A Böhönyei Sertéstenyésztő Vállalat állandó munkára családos mezőgazda- sági dolgozókat vesz fel, szolgálati lakás juttatásával. ____________ (10145) K ereskedelmi ismerettel rendelkező eladót azonnali belépésre felveszünk. Röviköt Vállalat. Ady Endre u, 8. (7801) A Kaposvári Cukorgyár Tátomi Célgazdasága vezető szakácsnőt keres azonnali belépésre. Cím: Magyaratád, Tátom-puszta. (10133) SOMOGYMEGYEA MOZIK MŰSORA-Vörös Csillag: Különös ísmertetöjel 13—18 Szabad Ifjúság: Mühlenbergi ördög 14— 16 Barcs: Tigrisszelidítő 15—16 Csurgó: Veszélyes ösvényen 15—16 Lengyeltóti: Nagy kísértés 15—16 I'gal: Két úr szolgája 15—16 Nagyatád: Beszterce ostroma 15—16 Tab: Simon Menyhért születése 15—16 Marcali: 2x2 néha 5 15—16 Balatonboglár: Gróf Monte Christo I. 15— 16 Siófok: Szitakötő 15-—16 Balatonföldvár: Kaméliás hölgy 15—16 SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Horváth János Felelős kiadó: Tóth István Szerkesztőség: Kaposvár, Lattnka Sándor u. 7. Kiadóhivatal: Május 1 u. 16. Tel.: 999. Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat Latlnka Sándor u. 6. Tel.: 828. Nyomdáért felel: Hidas János HÍREK« • SPORT # Várható időjárás csütörtökön estig: Délen és nyugaton felhős idő, több helyen eső. Máshol kevesebb felhő, szárazabb idő. Mérsékelt széli. Heliyenkénit1 reggeli köd. Az enyheség tovább tart. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön keleten 18—-21. nyugaton 15—18 fok között. Csebtf.MfHCipíáí 1872. október 13-án született Glatz Oszkár, világhírű festőművész. — Kaposvár város anyakönyvi hírei: Születés: Perusza Lajos fia Lajos, Bramtmüller István leánya Ágnes, Bence Mátyás leánya Marianna, Kocsis György fia Tibor. — Leesett a kocsiról Matész Jó- zsefné kaposhomoki lakos, mert megugrottak a 'lovai. Homloktöréssel, s kisebb zúzódásokkal szállították a kórházban — Bővítik a balatomkeresztúri iskolát. A 800 ezer forintos beruházásból többek között két új tantermet kap az iskola. — Falopásért 5 hónapi börtönbüntetésre ítélte és 600 Ft pénzbírsággal sújtotta a Kaposvárt Járásbíróság .Katona József na,gybajorrí-kunmab jori lakost, mert a nagybajomi állami erdőből egy kocsi akácfát kitermelt és ellopott. — Októberben is lesz békekölcsön- húzás. 20. és 23-a között a Második Békekölcsön hetedik sarsolására kerül sor Veszprémben. — Ráesett egy farönkre Vörös Jánosaié tabi lakos. Bordatöréssel szállították a kaposvári kórházba. — Igen látogatottak voltak az utóbbi hetekben a Vörös Csillag filmszínház előadásai. Az özönvíz előtt című francia—olasz fűimet 21 előadáson több mint 11 ezer, az új magyar filmet, a Gázolást ugyanennyi előadáson 14 ezer néző tekintette meg. A Romeo és Júliának 10 ezer nézője volt. Feketevágót ítéltek el Bár a törvény mindenki számára lehetővé teszi, hogy maga és családja részére a hús- és zsírszükségletet sertésvágás útján biztosítsa, mégis vannak, akik az előírásokat megkerülve, feketén vágják le állataikat, így volt ez Sovány István kapós» szantjokabi lakos esetében is, aki egy 50 kg-os sertést vágott le engedély nélkül. Amikor érezte, hogy cselekményéből baj lehet, a Buda» pest VI. kerületi tanácsnál fondorlatos úton utótag szerzett vágási engedélyit. A Kaposívári Járásbíróság azonban megállapította Sovány István bűnösségét és feketevágásért 4 hónapi börtönbüntetésre ítélte. Szocialista szerződés a színház és az üzemek, vállalatok között Szocialista szerződést kötött a Csiiky Gergely Színház városunk több üzemével és vállalatával. A szerződés értelmében a vállalatok, iilletve üzemek vezetői, igazgatói kötelezik magukat, hogy támogatják a színházait, Támojgátásufc ifiőkénft á közönségszervezésben nyilvánul meg. A Textüüművek vezetői elsőként írták alá a szocialista szerződést. Vállalták, hogy bemutatónként 250 jegyet vesz át az üzem. A vasút 100 darabot, a Cukorgyár szántén 100 daraíb színházjegyet vásárol meg. Már 50 darab jegyre is köthetnek szocialista szerződést a vállalatok és üzemek a színházzal, A szerződéskötés érdeke a vállaltatok, üzemek dolgozóinak is, hiszen 10 százalékos kedvezménnyel -kapják a lekötött jegyeket. MÜANY AG-HAB Az olajtartályokból évente óriási mennyiségű illanó anyag párolog el. Egy 4000 köbméter űrtartalmú tartályból évente az olaj négy százaléka párolog el, mégpedig éppen a legértékesebb illanó frakciók. Ez ellen a veszteség ellen elég egyszerű eljárással küzdenek: az olaj felületén aránylag vékony réteget képeznek egy különleges műanyag habjából. Ez a hab »mikroballonöknak« nevezett 0,5—60 mikron átmérőjű, apró buborékokból áll. A folyadék felszínén elhelyezkedő habréteg jóformán teljesen megakadályozza az elpárolgást. így például a 4000 köbméteres tartály párolgása e védekezési eljárás, esetén 85 százalékkal csökken. Október 13 Csütörtök Kálmán A sportakadémia második tagozatáról Egy hónap múlva, november elején kezdetét veszi a sportakadémia előadássorozatának második része. Az úgynevezett sporttörténeti tagozat gazdag tartalma végig fogja vezetni az akadémia hallgatóit a sport történetén, az ókori olimpiai játékoktól kezdve felszabadult hazánk fejlett sportéletéig. Csak néhány témát említsünk az előadássorozatból: Olimpiai játékok az ókorban. A magyar testnevelés és sport haladó hagyományai. Magyar sportemberek az újkori olimpiai játékokon. Magyar munkássportolók. — És folytathatnánk tovább. A sportakadémia első tagozatának előadássorozata mély nyomokat hagyott a hallgatókban. A sportegészségügy alapos megismerése gazdag segítséget nyújtott edzőnek, sportolónak, játékvezetőnek, vagy szurkolónak, egyszóval mindenkinek, aki hallgatója volt a sportakadémia előadásainak. A novemberben kezdődő második tagozat továbbfejleszti a hallgatók sportismereteit, magasfokú sportműveltséget biztosit a résztvevőknek. Éppen ezért minden sportember számára egyaránt kívánatos, hogy jelentkezzék a sportakadémiára, s résztvevője legyen a sportakadémia előadásainak. Megkezdődött a birkózó idény K. Dózsa—Ft esi Törekvés 4:4 A területi felnőtt birkózó csapatbajnokság rangadóját, az 'első helyezett Pécsi Törekvés és a második helyezett Kaposvári Dózsa csapatainak találkozóját vasárnap délelőtt bonyolították le Kaposvárott. Bár a kaposvári csapat csonka volt, mégis komoly ellenfele tudott lenni a bajnokság esélyesének. Fenyő, Fenyvesi, Budavári Árpád és István tuss-győzelmeikkel kiharcolták a döntetlent. Részletes eredmények (elöl a K. Dózsa versenyzői): Lepke- és légsúlyban a kaposváriak nem indítottak versenyzőt. így Győré, illetve Szekeres ellenfél nélkül győzött. 0:2. Pehelysúlyban Fenyő tussal győzött Gál ellen. Az első percekben Gál némi fölényt harcolt ki. Fenyvesi alulra került, majd kettős karhúzással hídba kényszerítette Gált, akinek hídját sikerült betörnie. 1:2. Könnyűsúlyban Macsuga veszt Del» ellen. A kaposvári fiún meglátszott a sérülése miatti kényszerpihenő. 1:3. Váltósúlyban Fenyvesi J. győz Szőke ellen. A kötelező szőnyegmunka során. Szőkének nem volt ellenszere Fenyvesi karfelszedése ellen, aki tussolta ellenfelét. 2:3. Középsúlyban Budavári József veszt Nagy ellen. A pécsi fiú karfelszedés után hídba kényszerítette Budavárit, majd a hidat betörte. 2:4. Félnehézsúlyban Budavári Árpád átemeléssel a harmadik menetben tussaf győz llosfai ellen. 3:4. Nehézsúlyban Budavári István a 2. percben csípődobással legyőzte Szakácsot. 4:4. A K. Dózsa birkózói a szép eredményért dicséretet érdemelnek. Kár, hogy legtöbbjük beosztása miatt nem tud rendszeresen edzeni. Kettős vereséget szenvedtek atlétáink Dunakeszin Pest megye—Somogy megye (férfi) 71:65 Pest megye—Somogy megye (női) 55:51 Nem túlzott reményekkel tekintettünk Pest megye és Somogy megye ifjúsági atlétáinak összecsapása elé. Tisztes vereségre számítottunk mind a férfi, mind a női versenyzők viadalán. Versenyzőinknek hosszú, fárasztó utazás után kellett pályára lépniük, no és az igazat megvallva Pest megye nagyobb atlétikai múlttal, s jelenleg is fejlettebb atlétikai élettel rendelkezik, mint a mi megyénk. Mindezek ellenére a találkozón csaknem meglepetés született. Ha Kiss György — véleményünk szerint indokolatlanul — le nem mondja dunakeszi szereplését, s akár csak az egyik számában is rajthoz áll. s győz, mint hogy képességei erre lehetőséget nyújtanak — megnyerjük a férfiak pontversenyét. Női versenyzőink derekasan harcoltak, csak nagy küzdelem után négy ponttal szenvedtek vereséget. Eredmények: (női számók) 200 m: 1. Endrédi Ildikó P. 28,9 mp, 2. Szatmári Katalin P. 29.8 mp, 3. Máté Magda S. 30,2 mp, 4. Fehér Magda S. 31.2 mp. 800 m: 1. Dávid Lídia P. 2:39,2 p, 2. Varga Erzsi S. 2:40,3 p, 3. Máté Magda S. 2:41,2 p, 4. Reichner Eta P. 2:41.7 p. 80 m gát: 1. Hajdú Irén P. 15,8 mp. 2. Komló Margit S. 16,5 mp. 3. Ralo- vics Eszter S. 17,5 mp. 4. Varga Ida P. 17,7 mp. Magasugrás: 1.—2. Ralovics Eszter S. és Dobi Ilona P. 135 cm, 3. Vida Klári S. 135 cm. 4. Keresztény Mária P. 130 cm. Távolugrás: 1. Benedek Zsófi P. 456 cm, 2. Fehér Magda S. 452 cm, 3. Dobi Ilona P. 431 cm, 4. Kamarell Aliz 419 cm. Diszkosz; 1. Kiss Emőke P. 36,01 m, 2 Illés Jolán S. 28,90 m, 3. Ocsovai Júlia P. 28.60 m, 4. Harsányi Mária S. 23,75 m. Férfi számok: 200 m: 1. Bence P. 25 mp, 2. Vecsera S. 25 mp. 3. Svastics S. 25,2 mp, 4. Makra P. 25,9 mp. 800 m: 1. Köves P. 2:11,8 p, 2. Major S. 2:12,7 p, 3. Czeibert S. 2:12,9 p, 4. Geese P. 2:13 p. „ „ .. 3000 m: 1. Gáti P. 10:03 p. 2. Szabó 5. 10:05 p. 3. Horváth P. 10:11 p. 4. Papp S. 10:11,2 p. 200 m gát: 1. Újvári P. 28,9 mp, 2. Mukk P. 29,5 mp, 3. Csobod S. 29.0 mp, 4. Rochbachner S. 33.2 mp. Magasugrás: 1. Kiss S. 165 cm, 2.—-3. •Vajda S. és Kaiser P. 160 cm, 4. Os- gyáni P. 160 cm. Hármasugrás: 1. Sáros! P. 16.60 m„ 2. Komecsni P. 12,43 m. 3. Kiss S. 11,67 m, 4. Őri S. 10,68 m. Gerelyhajítás: 1. Göltl S. 48,86 m, 2. Osgyáni. P. 45,64 m, 3. Siposs S. 40,74 m, 4. Debreceni P. 40,10 m. Svédváltó: 1. Somogy (Gyenes, Vecsera, Balogh, Svastics) 2:12 p, 2. Pest (Bencze, Makra. Újvári, Szilva) 2:12,2 p. Ez a helyzet aa NB II. Nyugati csoportjában Ahogy közeledik a befejezéshez a-, labdarúgó-idény, úgy élesedik a kieséi elkerüléséért folyó küzdelem. A tömörülés még mindig óriási. A 8. helyezettől lefelé még minden csapat veszélyben van. A Kinizsi soproni pontszerzése e héten azt jelentette, hogy a kaposvári csapat egy hellyel feljebb rukkölt a táblázaton. A bajnokság állása 1. Tatabánya 23 18 4 1 69:14 40' 2. Bp. Szpart. 23 15 4 4 55:31 34 3. Sztálinváros 23 11 6 6 67:31 28 4. Komló 22 11 4 7 47:28 26.) 5. Pénzügyőrök 23 8 8 7 33:31 24 6. Nagykanizsa 23 10 4 9 43:51 24 7. Pécsi Tör. 23 8 6 9 29:44 22 8. Dinamó 23 9 3 11 34:37 21 9. Gyárépítők 23 9 3 11 22:31 21 10. Vác 22 8 4 10 34:39 20. 11. Sopron 23 7 5 11 41:56 19 12. Győri Tör. 23 7 4 12 29:38 18; 13. K. Kinizsi 23 6 6 11 41:61 18 14. Dohánygyár 23 8 1 14 27:37 17 15. Várpalota 23 4 9 10 25:44 17 16. Szállítók 23 5 7 11 29:52 17 Mi a helyzet a Magyarország— Ausztria labdarúgó-mérkőzés jegyeivel kapcsolatban? Az MTSB közli, hogy az OTSB leirata arról értesítette a Megyei Testnevelési és Sport Bizottságot, hogy az MTSB-nét benyújtott jegyigényeket az OTSB-nek nem volt módja kielégíteni. A Megyei TSB csupán a megyei és járási párt-,, tanács-, DISZ- és TSB-szervek részére kap mérsékelt számban jegyet. A dolgozók a szakszervezeteken keresztül kapnak igen korlátozott számban jegyet. AZ ŐSZI SPOR T-PAL YAZA T 14. SZEEVEJSYE