Somogyi Néplap, 1955. szeptember (12. évfolyam, 205-230. szám)

1955-09-07 / 210. szám

4 SOMOGYI LAP DCös ző f ie t szí tú széin kit ek — Levét Szólódról — A Kaposvári Csiky Gergely Színház művészei augusztus 28-án ti- Szálúdra látogattak el, ahol bemutatták Shaw: Varrenné mes­tersége című darabját. A község lakói örömmel és szeretettel Jogadták a művészeket, s nagyszerű előadásukat telt ház előtt mutathatták be. A sikeres előadás után Kovács György, a kultúrotthon igazgatója üdvözölte a színház művészeit a község lakói nevében. A többi között a következőket mondotta: »Kötelességemnek tartom, hogy ez alkalommal, amikor szemtől-szembe állhatunk Kaposvár és Somogy megye színházá­nak művészeivel, Szálúd község lakói nevében meleg szeretettel üdvözöl­jem a kultúra lelkes munkásait, akik eljöttek hozzánk, s a kultúra kin­csesházából két kézzel nyújtották felénk ajándékukat, művészi érzékkel párosult játékukkal. A megyének nem régóta van színtársulata, s így két­szeresen büszkék vagyunk, hogy még a kaposvári bemutató előtt eljöttek hozzánk. Nem minden község dicsekedhet azzal, hogy felkeresik őket művészeink. Köszönetét mondok mindezért a község lakói nevében pár­tunknak és államunknak, s mi, Szólád lakói azzal igyekszünk leróni há­lánkat, hogy munkánkat még jobban szocialista hazánk építésének ja­vára fordítjuk ...« Az üdvözlésre Malonyai Edit művésznő — aki Warrennét alakította feledhetetlen művészettel — szeretettől meleg hangon válaszolt. Megkö­szönte a szíves fogadtatást, s a színház művészei nevében ígéretet tett arra, hogy máskor is ugyanilyen szeretettel keresik fel Szólád lakóit. Az úttörők ezután virágcsokrokkal köszöntötték a Csiky Gergely Színház nagy sikerrel szereplő művészeit. • Kulitzy Kornél vb-titkár, S^olad. LESZ-E BÁBSZÍNHÁZUNK IS? Régi vágya teljesült Kaposvár dol­gozóinak, amikor hosszú várakozás­sal telt évek után végre állandó színházat kapott a város és a megye. S ibizonyos, .ugyanilyen lelkes öröm­mel fogadnák a város dolgozói, kü­lönösen az ifjúság és a pedagógusok, ha végre megoldódna az állandó báib- színház ügye is. Sokkal kevesebb áldozat, sokkal kevesebb fáradság és utánjárás kellene hozzá, mint az állandó színház kérdésének meg­oldásához. BaLatooberényben már évek óta működik a niegye egyetlen, jelentős bábszínháza Somogyi Tücsök néven. Ezt a nevet, a bábszínház ötletes figuráit, a kiváló játékot már me- gyeszerte ismerik, hiszen alig van olyan község, ahol még nem mutat­kozott be a nagymúltú bábszínház. Sőt Budapesten, a vidéki bábszínhá­zak 'bemutatóján, az Állami Bábszín­háziban a balatonberényi képviselte megyénket, s nem is kis sikerrel. Országosan a legjobbak közé került. A kaposvári ifjúság, de a felnőttek közül is sokan élvezettel kísérték vé­gig a Somogyi Tücsök Bábszínház érdekes kaposvári bemutatóit. S ak­kor hangzott el először a 'kívánság, akkor merült fel komolyabban az igény, miért nincs Kaposvárnak ál­landó bábszínháza? Honfi István elvtárs, a Megyei Ta­nács Népművelési Osztályának veze­tője, de más kulturális szerveink is igen helyesnek tartanék a többi me­gyéhez, a nagyobb városokhoz ha­sonlóan Kaposvárott is állandóvá tenni ezt az érdekes művészetet, szórakoztatójává, nevelőjévé nem­csak az apróbb nemzedéknek, de a felnőtteknek is. A Fővárosi Állami Bábszínház óriási sikerei igazolták a bábjátszáís művészetének! jogo­sultságát. Megoldható lenne e kérdés? Igen. Mégis mi az oka akkor, hogy mindmáig csak mint terv szerepel? A közömbösség. Örömmel fogadnák a város dolgozói, ha a közömbössé­get, a nemtörődömséget ez esetben is felváltaná a jóindulatú segíteni- akarás. Csupán egy kis szív kellene hozzá, s akkor gyermekek és felnőt­tek egyaránt hamarosan már az ál­landó bálolzínház játékának is tap­solhatnának. Okvetlenül megérné ... Szeptember 1., az el­ső tanítási nap. A Sé­tatér utcai általános iskola VIII. osztályá­nak tanulói zajosan, zsibongva mesélik egymásnak nyári él­ményeiket. S a zaj még akkor dis lassan ül el, amikor nyílik az afjtó,' belép ai ta­nár. Uj nevelő, a fő­iskola padjaiból most került gyakorló évre az iskolába. A , fiúk szinté égy lábdobba­nással állnak fel. A tanár gyors léptekkel a katedra elé siet, s tekintete végigsükldk az osztályon, j Barna szemében valami kü­lönös fény tüzel. Ko­moly arca kipirult. Talán a zsivaj miatt haragszik — gondolják a fiúk — s a tanár kapkodó szavakkal be- szólni ^ezd. A növen­dékek várják a szi- , dástí Be az egyre job­ban késik. Uj tanár, a diákok még nem ismerték, így elsőnek bemutat­kozók nekik, aztán megkezdődik az óra. A tanév első órája. A gyerekek a tanár ha­ragjától félnek, pedig az mindent érzett, amikor az osztályba lépett, csak haragot nem. S hogy mi vihar­zott bensőjében, arra legkevésbé sem gon­dolnak. Simon János, az új eltet ebei tanár, ez évben vég­zett a Pedagógiai Főis­kola földrajz és törté­nelem szakán. Jeles volt végig, ott is meg a szakérettségin is, ahonnan a főiskolára került. Szülei valami­kor szegény emberek voltak. Hiábavaló volt az igyekezetük, hogy négy gyermekük közül a legidősebbet, a szor­galmas, jófejű Jánost taníttathassák. Dol­goznia kellett, nem si­került tanulni. Kény­telen-kelletlen kima­radt a második polgá­riból, s dolgozni ment. Amikor beállt a pult mögé, bizony még a középiskola elvégzésé­re sem gondolhatott, nem hogy főiskoláról álmodhatott volna. Gyermekes ábránd, csodavárás lett volna. Azt pedig már korán megtanulta, hogy cso­dák nincsenek, hát rájuk várni is felesre­ges ... S azt, hogy most mégis ott áll a kated­rán és harminc 14 éves fiú szembenéz vele, bizalommal, so­kat várón, d iákos »drukkal«, bizony majdhogy nem csodá­nak érzi. Már tanév­nyitó előtt három nap­pal alig tudott enni és aludni, annyira izgult, úgy félt, s annyira várta az első órát, melyen már nem mint diák, hanem mint ta­nár vesz részt. Tor­kában dobogott a szí­ve, amint az osztály­ba lépett. A vére az egyik pillanatban meg­dermedt, a másikban pedig majd szétnyom­ta ereit, úgy lüktetett szerteszét. Zavart és kicsit talán félszeg volt. Félt nagyon a bemutatkozás pillana­tától, tudta, akkor dől el: tekintélye lesz-e osztálya előtt, vagy sem. Egyszóval félt diákjaitól, sokkal job­ban félt tőlük, mint azok tőle. A 30 nyol­cadikos, ha tudta vol­na igazi okát kapkodó, gyors beszédének, ide­ges mozdulatainak, ki­pirult arcának, ugyan­csak meglepődtek vol­na. Eltelt ah első óra. Amikor a második órára ' csengettek, á diákok már csendben foglalták el helyüket, és szótlanul várták áZ új, de ttíőst már isme­rős tanárt. Néma csend volt az osztály­ban, amikor belépett, s ő is sokkal nyugod- tabb lett. Barna szeme mosolyogva tekintett végig diákjain, akik azt hitték, mindez jó magaviseletük követ­kezményié. Pedig mindössze a tanár ol­dódott fel diákos szo­rongásából. — Sz. I. — 1 db süllyesztett kakasos, 16-os lő­fegyver kifogástalan állapotban eladó. Pohl Ferenc, Csombárd. _________ (105) P atkány-, egérirtás idomított göré­nyekkel és gázzal. Ciánozás. Halász. Székesfehérvár, Vas u. 9,_______(10226) E gy 100-as Fenomén Sachs motor el­adó. Toponár, Vöröshadsereg út. 66. sz. ____________________________________(10228) Dolgozó szülők gyermekének felügye­letét vállalom. Vida, Latinka Sándor u. 8.. I. e. 15. (10229) Az Ingatlankezelő Vállalat felvételre keres kőműves és tetőfedő szakmunká­sokat és segédmunkásokat. Munkabér- elszámolás a helyi ipari norma szerint. Jelentkezni lehet: Lenin u. 1. sz. alatti központi irodában. _________________10217 A KIOSZ Béke-moziban szeptember 7-én a Kis Muck c. film kerül bemuta­tásra. (102) Cipőfelsőrész-szabászt tagnak sürgő­sen felvenne a Csurgói Vegyesipari KTSZ. Munkásszállás biztosítva. SzeitU, 19?5. szeptember T. * HÍREK* SPORT Megyénk sportbecsületéérft Jólsikerült atlétikai verseny Kaposvárott AZ ŐSZI SPORT-PÁLYÁZAT 9. SZ. SZELVÉNYE 8 filléres N őket a fővárosba, akkor a megyei' sportközvélemény azt kéri és azt vár­ja falusi sportolóinktól, szerezzenek, becsületet és hírt a somogyi sportnak. Küzdjenek szívvel-lélekkel megyénk színeiért, mutassák be tudásuk legja­vát. Küzdjenek sportemberhez méltóan a pályán és tartsák szem előtt, hogy a sportban nemcsak győzni, hanem ve­szíteni is lehet. Az országos szpartakiád döntő nem olyan verseny, ahol az esélyeseket előre lehet latolgatni. Még csak körül­belül sem tudjpk azt, hogy eljut-e va­lamelyik somogyi fiatal a győzelmi do­bogóra. Azt sem tudjuk, hogy a me­gyék értékelésekor Somogy hányadik helyre kerül. Nem is ezen van tulaj­donképpen a hangsúly. Abból az elv­ből kell kiindulni az országos szpar­takiád döntőn, hogy győzzön a jobb. Mi bízunk a somogyi szívben, So­mogy parasztfiataljainak lelkesedésé­ben s abban, hogy az országos szpar­takiád döntőn valamennyien becsület­tel helytállnak, s a Népstadionban be­csületet szereznek megyénk sportjának. 33,4 m, 2. Takács (S. Bányász) 24,24 m, 3. Kenedi Ferenc (S. Bányász) 23,53 m. Kalapácsvetés: 1. Kenedi (Siófok)» 28,48 m, 2. Göltl (K. Bástya) 24,30 m„. 3. Takács (Siófok) 22,13 m. 4x400 m váltó: 1. Siófoki Bányász 4:04,5 p. Női számok: 200 m síkfutás: 1. Fehér Magda (Barcs) 30,6 mp, 2. Szigeti Erzsébet (S. Bányász) 31,2 mp, 3. Varga Erzsébet (Barcs) 31,3 mp. Diszkoszvetés: 1. Sáfrány Gizella (S. Bányász) 29,38 m, 2. Illés Jolán (S. Bá­nyász) 26,70 m, 3. Benedek Gabriella» (S. Bányász) 23 m. Távolugrás: 1. Fehér Magda (Barcs) 4,42 m, 2. Kálmán Katalin (S. Bányászh 4,09 m, 3. Kamarell Alice (S. Bányász) 4,08 m. 4x100 m-es váltó: 1. Siófoki Bányász 62,1 mp. Ml A HELYZET AZ NB ll-BEN? Nyugati-csoport: 1. Tatabánya 18 15 3 — 52:10 33 2. Bp. Szpart. 18 12 2 4 40:23 26 3. Sztálinváros 18 9 4 5 53:25 22 4. Komló 18 9 4 5 40:25 22' 5. Pénzügyőrök 18 6 7 5 28:24 19 6. Nagykanizsa 18 8 3 7 39:39 19 7. Dinamó 18 7 3 8 29:30 17 8. Vác 18 7 3 8 28:29 17 9. Gyárépítők 18 7 3 8 16:24 17 10. Pécsi Törekvés 18 6 4 8 22:34 16 11. Soproni Tör. 18 6 3 9 35:42 15 12. Kaposvár 18 5 4 9 34:54 14 13. Dohánygyár 18 6 1 11 23:30 13 14. Győri Tör. 18 5 3 10 21:30 13 15. Szállítók 18 4 5 9 23:41 13 16. Várpalota 18 3 6 9 18:41 12.' Nagy a harc a kiesés elkerüléséért. Vasárnap valamennyi sereghajtó győ­zött. SPORTPALYAZOINK, FIGYELEM! Kiss József kutasi pályázónk 8. neu» pályázatunk főnyereményének nyertese. 8. heti sportpályázatunk nehéz fel­adat elé állította pályázóinkat. E héten teljesen felborult a papírforma és igen sok volt a meglepetés. A legtöbb talá­lat 9 volt, ezt is mindössze 3 pályá­zónk: ifj. Máté István, Nyers Dénes és Kiss József érte el. Közülük sorshúzás útján döntöttük el, hogy ki nyeri a be­lépőjegyet a szeptember 25-i szovjet— magyar mérkőzésre. A szerencse Kiss József kvitasi pályázónak kedvezett. Másik két 9 találatos pályázónk 50—50 forint értékű vásárlási utalványt kap., melyet átvehetnek Kiadóhivatalunkban. A 19 nyolc találatot elérő pályázónk 2 —2 totószelvényt, a vigaszdíjasok közül pedig 5 pályázónk: Kelemen Gyuláné, Gárdonyi István, Sümegi Mihály. Ben- csik Istvánná és Szentiványi Adámné 1 — 1 totószelvényt kap. A nyereményeket postára adtuk. Kiss József pályabelépőjegyét és vasúti je­gyét szeptember 20-ig megküldjük. 9. heti őszi sportpályázatunk főnye­reménye ismét egy db belépőjegy és utazási költség a szeptember 25-i Ma­gyarország—Szovjetunió válogatott lab­darúgó mérkőzésre. Pályázóinknak jó szórakozást, jó tip- pelést kívánunk. Várható időjárás szer­dán estig: Fclhősebb idő, több helyen, első- sorbain nyugaton és északon záporeső, ziva­tar. Mérsékelt, a ziva­tarok idején élénkebb szél. A nappali felmelegedés nyuga­ton gyengül, keleten alig változik. Várható legmagasabb nappan hő­mérséklet szerdán nyugaton 23—26, keleten 26—29 fok között. CS&toiítoy H&plÁ 1 1566. szeptember 7-én, 389 évvel ezelőtt halt hősi halált Zrínyi Mik­lós, Szigetvár védője. — Kaposvár anyakönyvi hírei: Születés: Farkas Kálmán fia Tibor, Bódog László fia László, Fülöp Ist­ván leánya Márta, Rab Gyula leánya Hona, Szedlák János fia János, An­tal József fia József, Szabó Sándor fia Sándor. Halálozás: Hoffman Györgyné 66 éves. — »Rakétával a Holdba« címmel előadást tart Jakó András, a TTIT műszaki szakosztályának titkára szeptember 8-án a Textilművek kul­túrotthon ában. — A »Bartók-év« zenei eseménye­it rendező bizottság csütörtökön dél­után ül össze a Zeneiskola helyi­ségében. A Bartók Béla emlékbizott­ság tagjai közt helyet foglalnak vá­rosunk kulturális életének vezetői. — Beiratkozás a dolgozók girru#.- ziumába. A dolgozók általános gim­náziumába a beiratkozás szeptember 12—13-án délután 5—6 óra között lesz a fiú-gimnáziumban. Az idén megnyílik a harmadik osztály és kel­lő számú jelentkező esetén az első osztály is. Az első osztályba beirat­kozhatnak azok a dolgozók, akik 17. életévüket betöltötték és az ál­talános iskola nyolc osztályét, vagy a régi középiskola (polgári) négy osz­tályát elvégezték. Az előadások szeptember 17-én délután 5 órakor kezdődnek. — K. Kinizsi—Kaposvári Helyőr­ség válogatott barátságos labdarúgó­mérkőzés lesz ma délután a Dózsa- pályán. A Kaposvári Kinizsi NB li­es labdarúgócsapata szorgalmas ed­zéssel készül a Várpalota elleni mér­kőzésre. Ma délután fél' 5 órakor a Sztálin úti sporttelepen barátságos mérkőzést játszik a Kinizsi a Hely­őrségi válogatottal. A thonvéd'- együttesben számos kitűnő játékos jut szóhoz, úgyhogy az érdeklődők szép mérkőzésnek lőhetnek a szem­tanúi. ÚJ KÖNYVEKRŐL RÖVIDEN Csákány György: Ezernyi fajta népbetegség... (Szikra). (Az ipari munkásság egészségügyi helyzete a kapitalista Magyarországon.) A mű célja, hogy a magyar munkásegész­ségügy alakulásán bemutassa, ho­gyan függ össze a társadalom gaz­dasági rendje, a termelés célja a munkásosztály életszínvonalával, egészségügyi helyzetével. Csákány György beszédes számokkal világít­ja meg a kapitalista idők »munkás- védelmét« és 'balesetelhárítását, a női és gyermekmunkások kizsákmá­nyolását, a lakásviszonyokat, az elégtelen táplálkozást, a betegellá­tást. A statisztikák tükrében elénk tárul az a fejlődés, amit a szocia­lista társadalom építése során már eddig is elértünk. SOMOGYMEGYE1 MOZIK MŰSORA Vörös Csillag: Romeo és Julia 1 — 7 Barcs: Harag napja 6—7 Tab: Üldözés 6—7 Csurgó: Három testőr 6—7 Lengyeltóti: Komédiások 6—7 Nagyatád: Isten hozta M. Marshall 6—7 Siófok: Tartalékjátékos 6—7 Balatonboglár: Budapesti tavasz 6—7 Balatonlelle: Puccini 6—7 Balatonföldvár: Gróf Monte Christo II. 6—7 Zamárdi: Erősebb az éjszakánál 6—7 Balatonszemes: Ezred leánya 6—7 Fonyód: A harag napja 6—7 Marcali: Isten hozta M. Marshall 6—7 Igái: Császár pékje 6—7 E. M. Somogy megyei All. Építőipari Vállalat kőműves, parkettás, tetőfedő, burkoló és építőipari segédmunkáso­kat felvesz. Szállás biztosítva, úgyszin­tén az étkeztetés Is. Családfenntartók és nős emberek részére különélési díj fizetve. Felvételre . jelentkezni lehet munkahelyeken az építésvezetőknél és a vállalat központjában a munkaügyi előadónál. SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Horváth János Felelős kiadó: Tóth István Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 7. Kiadóhivatal: Május 1 u. 16. Tel.: B99. Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat Latinka Sándor u. 6. Tel.: 828. Nyomdáért felel: Hidas János Szeptember 8—11-e között Budapes­ten a Népstadionban gyűlnek össze a falvak legkiválóbb sportolói, hogy el­döntsék: kit illet meg az országos szpartakiád döntőn a bajnoki cím, me­lyik megyében legfejlettebb a sport­élet. Május elseje óta a községi és megyei szpartakiád döntőkön vetélkedtek me­gyénk fiataljai az országos döntőbe való jutásért. Szép és sportszerű küz­delmeken vivták ki a győzelmet azok, akik megyénket az országos szparta­kiád döntőn képviselik. Moór Erzsébet kölesei paraszlány vagy Losonczi Mi­hály bolhól tsz-elnök aligha hitte volna valamikor, hogy a Népstadionban spor­tolhat. Az a tény azonban, hogy a szpartakiád versenyeken keresztül a legkisebb falvak kiváló sportolói is el­jutnak a Népstadionba, mutatja, hogy mennyire megbecsüljük a tömegspor­tot, hogy mennyivel közelebb került egymáshoz a város és a falu sportja. Legjobb falusi sportolóink öltik ma­gukra a megyei válogatott mezt. S amikor a mai napon útnak indítjuk Csaknem 100 induló volt a Kaposvá­rott megrendezett kerületi Béke Kupa atlétikai viadalon, amelyen a legjobb somogyi atlétákon kívül Zala és Bara­nya megyék versenyzői is részt vettek. a" hirtelen beköszöntött nagy meleg, a déltájban sorrakerülő számok időered­ményeit erősen befolyásolta. Egyébként mintaszerű rendezés, példás rend jel­lemezte a viadalt. Meg kell emlékezni még valamiről. Kb. 500 nézője volt az atlétikai via­dalnak. Ez a szám azt bizonyltja, hogy egyre népszerűbb lesz Ka­posvárott ez a sportág. A 800-asok versenyét pedig olyan fergeteges buzdítás kísérte, amely becsületére vált volna valamelyik labdarúgó rangadó mérkőzésnek is. Hasonló izgalmas verseny volt az 5000- esek küzdelme is.* Az előbbi verseny­számban Kiss György pompás győzelmet aratott, s ha az első körben nem tak­tikáznak, könnyen még jobb megyei csúcs születhetett volna. Az 5000 m-en Závecz kissé korán nyitotta a hajrát, melyet aztán nem bírt végig, végül is kénytelen volt a második hellyel meg­elégedni. A közönség azonban lelkesen ünnepelte a hihetetlen akaraterővel küzdő háromfai versenyzőt is, épp úgy, mint a győztes Kiss Györgyöt. Eredmények: II. osztály: 400 m gátfutás: 1. Szécsei (Pécsi Tö­rekvés) 62 mp, 2. Wagner (P. Dózsa) 62.2 mp, 3. Kaczor (Nagykanizsai Bá­nyász) 62,4 mp. Magasugrás: 1. Vilmann (Nagykani­zsa) 175 cm, 2. Tátrai (P. Haladás) 170 cm, 3. Kiss I. (K. Dózsa) 165 cm. Kalapácsvetés: 1: Horváth (P. Hala­dás) 43,40 m, 2. Gáspár (P. Dózsa) 41,95 m, 3. Szende (P. Dózsa) 40,20 m. 200 m-es síkfutás: 1. Fogarasi (P. Dózsa) 24,1 mp, 2. Suszter (P. Dózsa) 24.3 mp. 3. Béi’ci (P. Tör.) 24,4 mp. Hármasugrás: 1. Dombi (P. Haladás) 13,24 m, 2. Litz (P. Haladás) 13,04 m, 3. SZécsei (P. Törekvés) 12,29 m. 800 m-es síkfutás: 1. Kiss György (K. Dózsa) 1:59,4 p, megyei csúcs, 2. Tóth (P. Törekvés) 1:59,6 p, 3. Somorjai (P. Törekvés) 2:02,6 p. A nap legszebb ver­senye. 5000 m: 1. Aranyi (P. Dózsa) 16:32 p, 2. Závecz (Háromfa) 16:32,6 p, 3. Tóth (P. Törekvés) 16:50,1 p. Diszkoszvetés: 1. Borbás (P. Dózsa) 39,02 m, 2. Gáspár (P. Dózsa) 38,59 m, 3. Szende (P. Dózsa) 35,55 m. 4x400 m-es férfi váltó: 1. p. Dózsa 3:36,6 p, 2. P. Törekvés 3:39,6 p. III. osztály: 200 m: 1. Svastics (K. Bástya) 24,9 mp, 2. Balogh (K. Kinizsi) 25 mp, 3. Horváth (Barcs) 25,4 mp. Hármasugrás: 1. Horváth (Siófoki Bányász) 12,30 m, 2. Ory (K. Bástya) 11,16 m, 3. Kiss (K. Dózsa) 10.87 m. Magasugrás: 1. Vajda (K. Kinizsi) 170 cm, 2. Horváth (Siófoki Bányász) 155 cm, 3. Lechner (S. Bányász) 150 cm. 800 m síkfutás: 1. Csonka Imre (S. Bányász) 2:15,4 p, 2. Kolosi (S. Bá­nyász) 2:20,2 p. 3. Csonka Gyula (K. Bástya) 2:20.6 p. Diszkoszvetés: 1. Göltl (K. Bástya) Feladó: Beküdendő szeptember 10-én 12 óráig. Őszi sportpályázat 9. j bélyeg j: j J> ]______________________ __ _b S omogyi Néplap Szerkesztősége KAPOSVÁR Latinka S. u. 7

Next

/
Thumbnails
Contents