Somogyi Néplap, 1955. augusztus (12. évfolyam, 179-204. szám)

1955-08-26 / 200. szám

Yériték, TSS5. augusztus 26. SOMOGYI NÉPLAP S A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL Párttitkárhoz méltóan örömmel számolok be az andocsi "Sztálin TSZ egyik igen szép ered- aményéről. Kopácsi József elvtárs, -párttitkár, a tsz állattenyésztési bri- -gádvezetője alkotmányunk tisztele­tére vállalta, hogy a tehenészetben bevezetik a háromszori fejést. Au­gusztus 13-án négy tehénnél már '^háromszori fejést alkalmaztunk. Az eredmény azt mutatja, hogy ezek a tehenek most naponta 2,5 liter tej­jel többet termelnek, mint azelőtt. Ennek alapján a többi tehénnél is bevezetjük a napi háromszori fejést. A tehenészetben 100 százalékos él- lést értünk el. Meddő tehenünk nem VOlt. | Ifj. Szira István mezőgazdász. Energikus intézkedést kérünk a villamosenergia szolgáltatás ügyében Pártunk és kormányunk ebben az •évben villanyt adott községünknek. Zákánynak. Július 22-én először -gyűlt ki fény az eddig sötét falu­ban. Sajnos azonban, csak a házak •egy részét ragyogja be a villany­fény, a többi lakásban továbbra is ’.petróleumlámpa pislákol. Ma sem tudjuk pontosam, miért: a vezeték irossz-e, vagy a kétlyukú konnekto­rok nem megfelelők, — ment ezt is, azt is mondják. A lakosság nagyob­bik része már ki is fizette a szere­lési költségeket, mégsem szerelik be hozzájuk a villanyt. Súlyos hiba, hogy a termelőszövetkezet darálójá­hoz sem kötötték be a vezetéket, mondván: a daráló villamosítása nem szerepei a tervben. így a tsz- nek 8—10 km-t kell fuvaroznia a darálnivaló terményt. Ugyanakkor •12 000 Ft fekszik darálójukban, amit nem tudnak kihaszmálni. Csak egy 50 méteres vezeték kihúzásáról len­ne szó. A község dolgozóinak nevében kérjük az illetékeseket, derítsenek fényt a huzavona okára és mielőbb energikusan intézkedjenek. Szőnyi István, Zákány. így ünnepeltem augusztus 20-át Alkotmányunk tiszteletére a beadáson kívül még két mázsa gabo­nát adtam el szabadon az államnak. Ezenkívül egész évre teljesítettem baromfi-, tojás- és hízottsertésbeadásomat, kifizettem háromnegyedévi ■adómat, elvégeztem a tarlóhántást. j így ünnepeltem én augusztus 20-át, alkotmányunk napját. BALOGH GYÖRGY 8 holdas dolgozó paraszt Somogyvár. Leszedték a kultúrház tetejét, eső veri belsejét Kutas községben a kultúrház te­tejét még a tavasszal lebontották, •mert be akart omlani. Tavasz óta ázik benn a padlózás, teljesen tönkre megy az épület. Nincs senki, aki törődne vele. A kultúrház igazga­tója egész nyáron nyaral, a községi • tanács nem ér rá, s eközben a falu­nak nincs kuiltúrháza, a mozinak nincs helye, az iskola udvarán vetí­tenek, a fiatalság nem tud ©’ülést •tartani, szórakozni. Az egész falu­nak az a véleménye, vonják felelős­ségre a károkozókat és végre csinál­ják meg a kultúrház tetejét. Horváth János levelező Kutas. Üdvözlő sorok megyénk új szövetkezeti községeihez A nap még alig emelte fel arany- ló-bíbor üstökét a lankás, dombos szép somogyi tájak fölé, már kint a határban lázasan folyik a munka, zúgnak, zümmögnek a cséplőgépek, s mint óriási madarak, repülnek a kévék, záporozik a pelyva, cseppen, csillan a verejték, ömlik a szem. Augusztus van, a cséplés, betaka­rítás ideje. A közös gazdálkodás kézzelfogha­tó eredményei most mutatkoznak meg igazán. Az okos szó, a barátsá­gos közeledés, a letagadhatatlan, meggyőző tények hatása alatt nap­ról napra több parasztember keresi és találja meg helyét a paraszti élet napsütötte oldalán, a termelőszövet­kezetekben. En, aki 1919-ben Répáspusztán, Öreglakon, Somogyváron és másutt résztvettem az első Somogy megyei termelőszövetkezetek létesítésében, boldogan és büszkén üdvözlöm ma megyénk új termelőszövetkezeti községeinek dolgozóit, akik látva a tényeket és megértve az okos szót, a jobb élet, a közös munka talajára léptek. Az első magyar kommün ideje alatt is felemelő, jó érzés volt hal­lani, látni, mint szaporodnak me­gyénkben a termelőszövetkezetek, öröm volt hallani itt Kaposváron, a nagy magyar író és hazafi, Mó­ricz Zsigmond szájából, hogy: »So­mogy indította el a világ új rend­jét«. Lelkes, bölcs cikkeiben aztán ország-világ előtt is hirdette az író a somogyi parasztok dicsőségét. Mert nagy dicsőség építeni a vi­lág új rendjét. Messzehangzó, időt­álló nagy tett ez. Éppen ezért, mint veterán harcos örülök annak, hogy szülőföldem, Somogyország is­mét feltűnik, megmutatja magát, mint követendő jó példát ország- világ előtt a régi dicsőségének fé­nyében. Jó munkát, sok szép eredményt kívánva üdvözlöm megyénk új ter­melőszövetkezeti községeinek szor­galmas népét. SOMOGYI PÁL. mm Összeomlott a nemesdédi kulákok kártyavára — 'Hét Dongó-motort vásároltak a siófoki ünnepi vásáron. Mindtöbben keresik és kedvelik meg megyénk­ben a rendes kerékpárra szerelhető Dongó-motort, amely amellett, hogy olcsó, igen jól bevált. Nemesdéd szövetkezeti község lett — erről hírt lehet adni csak így, pár szóban, de hosszú olda­lakat lehetne írni a nagy átala­kulásról, a község változásáról. Nem kis dolog ez egy község éle­tében, amint hogy nem kis mun­ka volt a kétkedők meggyőzése, a helyes út megmutatása — egy­szóval a nevelőmunka, amíg a köz­ség lakóinak nagyrésze belépett a termelőszövetkezetekbe. Dühösen ágáló, rágalmakat és rémhíreket terjesztő kulákok suttogásait kel­lett megcáfolni, az alattomos tá­madásokat visszaverni. Hiába volt a kulákpropaganda — a kommu­nisták és a tsz-tagok szava erő­sebb volt, a termelőszövetkezetek eredményei meggyőzőbbek voltak, mint a kulákok kiagyalt rágalmai. S most, hogy Nemesdéd szövet­kezeti község lett, a tsz ellen pár héttel ezelőtt még aljasan uszító kulákok egyszerre köpönyeget for­dítottak, hangot váltottak. Persze, arról meggyőződhettek, hogy a község becsületes dolgozó paraszt­jai inkább hallgatnak az igaz, az okos szavakra, a kommunistákra, mint a kulákok suttogásaira. Ha eddig volt is néhány ember, akik­re — úgy érezték — hatással vannak, akik valamit elhisznek rá­galmaikból, most azok is a szö­vetkezetiek mellé álltak. Hiába volt minden fáradozásuk, Nemes­déd szövetkezeti község lett, a ku­lákok egyedül maradtak rágalma­ikkal, dühös acsarkodásukkal. S akik pár héttel ezelőtt még mindent elkövettek, hogy elidege- nítsék a szövetkezettől a belépni akarókat, most egyszerre »-lelkes« híveivé váltak a szövetkezetnek. Körösi Béla családtagjai, Lukács Sándor, Nagy István, Lukács Imre — összesen vagy 15 nemesdédi kulák mintha összebeszéltek vol­na — s bizonyos, hogy össze is be­széltek — felkeresték a Május 1 Termelőszövetkezetet, s kérték, ve­gyék fel őket is, tsz-tagok akar­nak lenni. Mondani sem kell, a tsz-tagok átláttak a szitán, rövi« den kiadták a kulákok útját. S a 15 kulák most a Dózsa TSZ-t kereste fel. Gondolták, a három tsz közül egyikbe majd csak befészkelik magukat, aztán a többi már könnyen megy. Úgy vélték, a tsz-ben alkalmuk nyílik ellentéteket, szítaim, bomlasztani. Nos, a Dózsa TSZ tagjai sem ne­vették ki őket. Sokkal komolyai»« ban vették a kulákok újabb foga« sát. Nem volt vita, még csak sza« vazásra sem kellett feltenni a fel* vétel kérdését. Mindenki egyhan­gúlag helyeselte, amikor elzavar« ták őket a tsz-től. — Gyerünk a Kossuthba — ad« ta ki a 15 ravasz kulák a jelszót, s most már ott könyörögtek a fel« vételért. Jó iskola volt ez azok­nak, akik hetekkel ezelőtt még meghallgatták a kulákokai, aki« két csaknem sikerült eltántorítani a belépéstől. Most maguk látták, hogy a kulák, aki a tsz ellen uszított, amikor úgy érzi, magá­ra maradt — szívesen menne a tsz-be. Mindenki tudja, hogy mi« ért. Nem, a Kossuth TSZ tagjainak sem volt szükségük kulákokra. Mind a három nemesdédi termelő« szövetkezet határozottan, kémé« nyen elutasította a kulákok kéré« sét. S nem volt senki, aki egy szót emeljen belépésük mellett. A ter­melőszövetkezeteknek becsületes dolgozó parasztokra van szüksé« gük. Olyanokra, mint Nagy K. Imre 13 holdas, aki mindig tisz« teségesen dolgozott, s akit most szívesen, örömmel vettek fel a termelőszövetkezetbe. így omlott össze a nemesdédi kulákok fondorlatosán felépített, elképzelt reményeinek, terveinek kártyavára, így adtak választ a szövetkezeti község lakói, termelő­szövetkezeti tagjai a kulákoknak. A nemesdédiek éberen óvják szö­vetkezeteiket, s azokon nem vesz többé erőt semmiféle rágalom, kulákmesterkedés. Pótolják mulasztásukat az épitőmunkások! Az augusztus 20-i ünnepségen a Somogy megyei Építőipari Vállalat­nál számos dolgozó kapott munká­a miül a Iliim ■ ■■■■■■■■■■■■ mnimaii iiiiiwiJiiiiiiiiiiaiaiiiaiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiaiiiiiiiiiiiiaiiiiiaaiiMai CENKI SEM TUDJA közülünk ^ megmondani, . mi gyógyít jobban: a kés, a gyöngéd mosoiy, vagy a szüntelen gondoskodás. Varga István sem erre akart vá­laszt adná, amikor eljött hozzám és arra kért, hogy írjam meg forró kö­szönetét azoknak, akik az életbe visszahozták őt. Pedig ha valaki tudná elemezni az élet és halál kőz- •iti utat, akkor az bízvást Varga István, a Somogytarn-óeai Állami «Gazdaság dolgozója volna. Az ő szavai azonban nem ezt mu­tatják. Nem néz hátra, vissza a hó­napos küzdelemre, önül, mert közöt­tünk lehet, és végtelenül hálás azoknak az embereknek, akik újra egészséges tüdővel ajándékozták meg őt. Ahogyan elmondja, esete súlyo­sabb is volt, ezenkívül eléggé előre­haladott állapotban véletlenül de­rült ki. A gazdaságban a szűrővizs­gán találtak egy sötét foltot a tüde­jén. Lengyeltótiba került, majd in­nen mint speciális és operálandó beteg a kaposvári tüdősebészetre. És itt találkozott azzal a három - -emberrel: Kálmán Géza főorvossal, Varga Istvánná főápolónővel és Balogh Mária ápolónővel, akiknek életét köszönheti. Mindent elkövet­tek érte, hogy életben maradjon, A főorvos, ha kellett éjjel is meg­látogatta, keményen megszidta, ha vétett az előírásokkal szemben. »■Milyen jó most visszagondolni er­re, mennyire igaza volt a főorvos­nak« — mondja elgondolkodva. A főápolónő említésénél átforrósodik a hangja. Ez az asszony volt nekik az anyjuk, gyógyító szerük, kedves, se­gítő nővérük. »-Egy este rosszul vol­tam, csapolni kellett. Nem volt a közelben senki. Vargáné nem várt. Mint nő, hordágyon segített felvinni a műtőbe.« A harmadik, Balogh Má­ria, a legnehezebb időszakban volt mólette. Három napig élet-halál kö­zött lebegett. Nem volt szabad éjjel elaludnia. A nővér mellette ült, éb- resztgette, mesélt neki, és halkan, hogy a többiek fel ne ébredjenek, beszélgettek. Később is, amikor már lábadozott, ellesték gondolatait, bá­torították, biztatták őt az új életre, így gyógyult meg és jelentkezett új­ra munkára Varga István. Amíg beszél, elgondolkozom, hogy ma Varga Istvánok ezrei hagyják el gyógyultan kórházainkat, hogy min­denfelé vannak gyengéd és jó orvo­sok és ápolók. Gyógyító kés, gyengéd mosoly, szüntelen gondoskodás Mégis micsoda erőnek kellett len­nie abban a szeratetben, amelyet Varga István kapott, hogy nyilváno­san, az egész társadalom színe előtt mond köszönetét érte. — Vagy úgy érzi talán, nem elegek az ő egysze­rű szavai az érte hozott áldozato­kért? Akár így, akár úgy van a dolog —! talán mindkettő igaz — kik lehet­nek e nagyszerű emberek, hogy él­nek és mit éreznek nehéz munká­juk közepette? Mi is e varázsnak a titka, amely átragadt a betegekre? Kik is azok, akik a nép egészsége felett őrködnek? Varga István pár őszinte és lelkesült szava ad erre választ. Hajt azonban engem is a a szere­tet, mely belőlük árad. Látatlanul is az öröm nagyszerű érzése fog el irántuk, és ez vezeti el lépteimet a fehér szobák, az önzetlen, áldozatos emberi szolgálat világába. y ARGA ISTVÁNNÉ íőápoló- ’ nőt pillantom meg először és bár nem ismerem, tudom, csak ő le­het. Éppen vizitel. Nagyon elcsodál­kozom, mert nagyon fiatal. Fürge lépteiben rengeteg az energia és mozgásán látszik, hogy mindig tud­ja, mit cselekszik. Később fenn ez irodán még azt is megállapítom, hogy azok közé tartozik, akik ma­guk -alakítják sorsukat és igen erős az akaratuk. »-Ég a keze alatt a munka« — mondja róla a főorvos. A betegek többre is emlékeznek. Megmutat egypár levelet, amit gyógyult be­tegek küldtek neki, vagy névnapi köszöntésüket mondták el benne. Egyszer hét beteg írt verset neki, hét ember, akik talán sohasem lesz­nek költők, döccemő soraikból is érezni azonban, szívük együttes dob­banását: »Gyógyítson tovább kedves mosolya« — írják. Egy rég halóit, fiatal egyetemista, a kisberki Simon Lajos, egy árvagyerók így ír neki: »Nem tudom elfelejteni soha, hogy néhányszor müyen futást rendezett a dioninért és hányszor nézett, rám olyan tekintettel, amiből a részvétet ki lehetett olvasni. Örökké adósa maradok.« Ki tudja, talán ez volt a legszebb emléke, amit földi magával vitt — gondolom, amíg hall­gatom, mit beszél munkájáról ez a tevékeny, értelmes asszony. — A mi betegeinkkel nehezebb a feladatunk, mert nem érzik, hogy betegek. Idegesebbek, Könnyen sér­tődnek — mondja. — Sok tapintat­ra és együttérzésre van szükségük. Én nagyon szívemen viselem sorsu­kat és átérzem helyzetüket. Ilyen­kor gyerekemet képzelem oda be­tegágyra. Már 15 éves fia van. Nagyon büsz­ke rá, mert oklevelet és kitünteté­seket kapott általános iskolai tanu­lásáért. Most Pécsett az Építőipari Technikum hallgatója. Vargá Istvánné a párt tagja és mint pártvezetősógi tagnak, a kór­ház életében is szava vaui. OALOGH MÁRIA, ez a íekete- hajú, csendes, hafkszavú ápolónő természetesnek veszi azt a hősies küzdelmet, amelyet 3—4 éjje­len keresztül vívott Varga István életéért. A betegnek nem volt sza­bad ,a szemét lehunynia, így neki sem. Aki tudja, hogy még az éjjeli szórakozásnál is úgy 3—4 óra tájban milyen kényszerítő álmosság vesz erőt az emberen, az tudja csak érté­kelni és sejteni lesötétített szobában a halál és az álom elleni kettős küz­delem rettenetes viaskodását. Mmől is 'beszélgettek ók ketten, a beteg és az elszánt, nővér? Szeren­cséjük volt talán, hogy mindketten Szabadegyházán születtek és volt közös emlékük, amelyet kedvük sze­rint felidézhettek. Dehát ez is kifogy egyszer, mint ahogy valóban ki is fogyott. És akkor történt, amire a nővéi- már élénken emlékezik: »Én nem ismerem nagyon a hazámat, kevés helyen jártam az országban. Egyszer azt mondtam Vargának, szeretném látni Sztálinvárost. Ha hallotta volna elvtárs, milyen szé­lien, mennyi lelkesedéssel kezdett el róla beszélni a 'betegem. Mintha egy zsilipet nyitottam volna ki, úgy bu­zogott belőle a rengeteg élmény. El­mondta, hogy ott a házak már úgy épülnek, hogy fűtést a gyár szolgál­tat majd a lakásokba, fürdőszobák, rádiók vannak. Az iskolákban a gyerekek nagykabátja már nem a tanteremben van, mint a mi időnk­ben, hanem a folyóson szekrények­ben van elhelyezve.« Amíg egyéni életéről beszél, rájö­vök, hogy ő is hivatásának érzi a útjáról 'beteg ember gyógyítását. íf ÁLMÁN GÉZA FŐORVOS tudását1 mindenki elismeri. Valamikor asztalos édesapja nehéz keresetéből, éjt nappallá tevő tanu­lásának következtében válhatott csak orvossá. Még ma is él az az or­vostársa, aki szemébe vágta a »kol­dus« származását. Élte sokáig a fia­tal orvosok keserű életét, a 40 pen­gős kosztért, lakásért vállalt állást. »Ma a fiatal orvosokat azonnal ál­lásba helyezik. Az orvosi szakmák előtt széles távlatok nyílnak. Csak ebben a kórházban 18 szakfőorvos működik« — mondja. Igen sok a munkája. Évenként 500 műtétet végez, emellett csontoperá- ciókkal is foglalkozik. Reggel fél 8- tól délután 5-ig {vagy azon is túl) ebéd nélkül dolgozik. Módszerei -leg- fontosabbjának a betegek Leikéhez való közeledést tartja. A pavlovi módszert követi, amikor lassanként tudatosítja betegében az operáció szükségességét, testileg-lelkileg fel­készítve operál csak. Ez a sok tanulásban kissé meg­hajlott ember rajong az egészséges testért. »Civilben« a Bástya SK el­nöke. Nagy szakértelemmel tárgyal a sportról és reálisan nézi csapata mérkőzéseit, fejlődését. Mint a be­tegeket szokta. Szigorú és pedáns ember hírében áll, megköveteli a tisztaságot, a rendet, a betegtől az utasítások végrehajtását. Mégis sze­retőik ápolói és a betegek, akik úgy köszönnek el tőle, »ugye nem harag­szik rám, főorvos úr?« A gyógyult betegek és hozzátartozóik az utcán ráköszönnek és végtelenül hálásak neki. Beosztottijait megbecsüli és di­cséri a főápolónőt, az ápolókat és a műtősnőjét, aíki 8 éve véradó is. \/| I GYÓGYÍT JOBBAN, nem tudjuk megmondani, a kés, a gyöngéd mosoly, vagy a szüntelen gondoskodás. Varga István köszönő szavai és e három ember élete meg­magyarázza: a hivatásérzet és szer-e­tet embertársaink iránt, ott, ahol élünk, ahová a párt és az állam ál­lított bennünket, kezünkbe adva a közösség hatalmas erejének foná­sát. Csákvári János I jóért oklevelet, jutalmat. A »Szak« ma kiváló dolgozója« címet és a vele járó félhavi fizetést 21 dol­gozó nyerte el. A jutalmazottak kö­zött azoknak a szak- és segédmunka« soknak a nevével találkozunk, akiket a munkahelyek versenytábláin is az elsők, a legjobbak között tüntettek fel. A »Szakma kiváló dolgozója« címet kapták többek között Takács József, Végh István, Antal Lajos kő« művesek. Békéi Károly, a betonele­meket előregyártó brigád vezetője és rajtuk kívül ácsok és több segéd­munkás brigádvezető és tag kapta meg ezt a kitüntetést. Az alkotmányünnepet megelőző verseny szép eredményeket hozott a vállalatnál. Több építkezés késaült el határidő előtt. A cukorraktiár- építkezés például 25 nappal előbbre van, mint az ütemezés. A szemtegátl építkezést 70 nappal előbb adták át rendeltetésének. Ugyancsak határidő előtt készül el a Sétatér utcai iskola- építkezés is, valamint a kislakások B al at oniboglároo. Vannak azonban a Somogy me­gyei Építőipari Vállalatnak olyan munkahelyei, ahol lemaradtak. Ilyen építkezés a mernyei, a bálátonkeresz- túri és még néhány. Ezek miatt nem tudta Q vállalat tervét teljesíteni. Az augusztus 20-í versenyszakasz lezá­rult, azok az építkezések, -ahol jól szervezték meg a munkát, teljesítet­ték vállalásaikat, szép eredmények­kel büszkélkedhetnek. Ahol pedig lemaradás mutatkozik, azt a novem­ber 7-i verseny keretében — mely­nek szervezését rövidesen megkez­dik — kell pótolniuk. Bakháza példát mutat Bakháza községben augusztus 20- án, alkotmányunk ünnepén befejez­ték a -kenyérgabona cséplését. A dolgozók munkával ünnepeltek, egész -nap búgott a cséplőgép. Dol­goztak a szorgalmas munkáskezek, a jó idő minden percét kihasználták. Megelégedettek a falu -lakód a ter­méssel. Különösen a Petőfi TSZ tagjai büszkék a 11 mázsás gabona átlag-termésükre, amely 2 mázsával több, mint az egyéni gazdák hol- dankén-ti átlagtermése. A községben mindenki eleget tett állaim iránti -kötelezettségének. A Petőfi TSZ a vágómarha kivételével mindenből teljesítette egész évi beadását. Az egyénileg dolgozó parasztok is eleget tesznek kötelezettségüknek. Kiss György 5 holdas egyénileg dol­gozó -paraszt 10 mázsa gabonát vitt az állami felvásárlóhoz. Dorcsi Sándor levelezői

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents