Somogyi Néplap, 1955. augusztus (12. évfolyam, 179-204. szám)

1955-08-24 / 198. szám

2 SOMOGYI NEPÍ.4P Szerda, 1955. augusztus 24. Ünnepi ülés Bukarestben Románia felszabadulásának 11. évfordulója alkalmából Románja felszabadításának 11. év­Bukarest (TASZSZ). Augusztus 22-én Bukarestben ünnepi ülést tar­tottak Románia fasiszta járom alól történt felszabadításának 11. évfor­dulója alkalmából. Az ülés részvevői viharos éljenzéssel fogadták az el­nökségben helyet foglaló Oh. Gheorghiu-Dejt, a Román Népköz- társaság Minisztertanácsának elnö­két, N. Sz. Hruscsiovot, a Szovjet­unió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkárát, Petxu Grozát, a nagy nemzetgyűlés elnök­ségének elnökét, Gh. Apostolt, a Ro­mán Munkáspárt Központi Bizott­ságának első titkárát, a Román Munkáspárt Központi Bizottsága politikai bizottságának tagjait, a felszabadulási évforduló ünnepségei­re érkezett népi demokratikus kor­mányküldöttségek vezetőit. Az ünnepi ülést rövid beszéddel Petra Groza nyitotta meg. Forrón üdvözölte az ünnepségekre Bukarest­be érkezett N. Sz. Hruscsovot, va­lamint Albánia, Bulgária, Magyaror­szág, a Német Demokratikus Köz­társaság, a Kínai Népköztársaság, a Koreai Népi Demokratikus Köztár­saság, a Mongol Népköztársaság, Lengyelország és Csehszlovákia kor­mányküldöttségének vezetőjét. Az Rgyesült Államok északkeleti részében a múlt hét szombatján szörnyű vihar tombolt. A halálos ál­dozatok száma a legújabb jelenté­sek szerint közel 200. A legjobban sújtott hét állam területén 36 óra alatt 279 milliméter csapadék hul­lott és az árvíz a legtöbb helyen még tovább emelkedik. — »Borzalmas szerencsétlenség­gel állunk szemben« — táviratozta Connecticut állam kormányzója Eisenhower elnöknek. Az ítéletidő az előzetes becslések szerint több milliard dollár kárt okozott. A Bladkstone folyó átszaikította a Rice City-i duzzas'ztógátat és be­tört az 50 000 lakosú Woonstocket ipari városba. A lakosságot az utol­só pillanatban elszállították. Easton és Stroutsburg (Pennysylvania) kö­zött egy 20 mérföldes útszakaszon összesen 20 híd ment tönkre. Stroutsburgban legalább 20 a ha­lottak száma és sokan eltűntek. Wa- terbury várost a Nautatuck folyó valósággal elsodorta: a két emelem magasságig emelkedő víz ledöntötte az épületeket, kitépte a villanypóz- nákat, elmosta az utakat és a hida­kat. Trentowban és New Jersey ál­lam fővárosában az árvíz elérte a kormányzói palotát. Szivattyúkkal próbálják megakadályozni, hogy a víz elpusztítsa a pincében őrzött ok­mányokat. Putnamban (Connecticut) egy magnéziumigyárat pusztított el az fordulójáról Gh. Gheorghiu-Dej, a -minisztertanács elnöke tartott ünne­pi beszédet. Az elnök ezután átadta a szót N. Szí Hruscsovnak, á Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bi­zottsága első titkárának. Mindenki felállt és hosszantartó, lelkes éljen­zéssel üdvözölte N. Sz. Hruscsovot. A teremben éljen kiáltások hangzot­tak fel. Éltették a Szovjetunió Kom­munista Pártját, a Szovjetuniót, a megbonthatatlan testvéri román— szovjet barátságot. Ezután a népi demokratikus kor­mányküldöttségek vezetői mondtak üdvözlőbeszédet. Ezt követően felolvasták' a Joszip Broz Titótól, a Jugoszláv Szövetsé­gi Népköztársaság elnökétől, Ho Si Minhtől, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnökétől és Fám Van Dongtól, a Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminiszterétől' ér­kezett üdvözlő táviratot. Az ünnepi ülés részvevői egyhan­gúlag lelkesen fogadták el a Szov­jetunió Kommunista Pártja Közpon­ti Bizottságának és a Szovjetunió Minisztertanácsának küldendő üd­vözlő táviratot. árvíz. A gyárban robbanás történt, az épület felső emeletei lángokban állának és 200 tonna magnézium ki­ömlött. A rendkívüli veszélyes rob­banóanyag a víz hátán végigfolyt a városon, de az eddigi jelentések sze­rint halálos baleset nem történt. A BBC washingtoni jelentése sze­rint Eisenhower elnök utasítására a hatalmas és hosszantartó esőzések okozta áradások által sújtott vidé­ken kihirdették a kivételes állapo­tot és a katonaságot a polgári ha­tóságok rendelkezésére bocsátották. Ezek az államok Pennysylvania, Connecticut, Dél-Carolina, New Jer­sey és Rhode Island. A Reuter-htrügynökség jelentése szerint az amerikai történelem leg­pusztítóbb árvize vasárnap fokoza­tosan apadni kezdett. A városok és falvak egész sorában azonban még mindig nagy a nyugtalanság. Ezek a helységek ívóvíz, villanyvilágítás és távbeszélő összeköttetés nélkül maradtak. A hajléktalanná vált menekülteket középületekben zsú­folták össze és a Vöröskereszt gon­doskodik ellátásukról. Az árvíz-súj­tottá területeken katonai őrjáratok cirkálnak, hogy megakadályozzák a fosztogatást. Az országutakat, a pályatesteket, a lakások és a gyárak emeleteit sze­mét, sár, iszap és törmelék borítja. A legnagyobb nehézséget a szállítás és a közlekedési zavarok okozzák. A hidak lezuhantak, az utakat el­mosta az ár. OST ROMÄLL APÓT ALGÍRBAN Az augusztus 20—21-i francia észak-afrikai véres eseményeknek már több mint ezer halottjuk van. A francia hatóságok — mint is­meretes — számítottak arra, hogy augusztus 20-án, a marokkói szul­tán trónfosztásának második évfor­dulóján, főként Marokkóban lesz­nek nagyobb tüntetések. Marokkó­ban valóban több heves összeütkö­zésre leerült sor, az események súly­pontja azonban Algírra helyeződött át. Sajtójelentések szerint szombaton délután valóságos felkelés tört ki Constantine megye északi részében, amely egyike azoknak a területek­nek, ahol a szükségállapotot első­nek bevezették. A délután és az es­te folyamán itt valóságos hadműve­letek zajlottak le. Felfegyverzett algíri partizánok 25 központ ellen intéztek támadást Constantine me­gyében Philippeville-ben és Guel- ma-ban. A támadók főként a kato­nai egységeket, a rendőr- és csend­őrállomásokat vették célba. A nagy­részt bombák alkalmazásával végre­hajtott támadások ugyanabban az időben történtek. A francia lapok megállapítják, hogy 1954 november 1-e óta nem folyt ennyi vér Algírban, mint ezen a napon. A telefonvonalakat elvág­ták, s valóságos ostromállapot lég­köre uralkodott az egész tartomány­ban. Az Aurore jelentése szerint a francia hatóságok valóságos ‘■'■légi hidat« létesítettek az anyaország és Eszak-Afrika között, s ennek segít­ségével gyorsan csapatokat küldtek Algírba, elsősorban Le Bourgetból ,hatalmas szállító-repülőgépeken. EGY TÍZÉVES HARC GYŐZELME Kétmillió olasz mezőgazdasági munkás tíz évig tartó elkeseredett 'harccal és számos sztrájkkal arra kényszerítette a kormányt, hogy vég­re meghozza határozatát, amely a mezőgazdasági munkásoknak mun­kanélküliség esetén állami támoga­tást biztosít. Az erre vonatkozó tör­vényt már 1947-ben kidolgozták és 1949-ben a parlament elé is terjesz­tették. Életbeléptetését azonban meggátolták azzal, hogy a _ végre­hajtása utasítások kidolgozását egy- re-másra elhalasztották. NYUGATNÉMET BANKOK kártalanítana A bonni kormány a Szövetségi Tanács (a bonni parlament felső­háza) elé terjesztett egy törvényja­vaslatot, amely a bankok és nagy biztosítótársaságok kártalanitásara irányul. Kártalanítani akarják a bankokat és a nagy biztosítótársasá­gokat, amelyek 1933. és 1945. között pénzelték a hitlerista rendszer fegy­verkezését. A nyugatnémet mono­póliumok a fasizmus veresége követ­keztében kárt szenvedtek, s a bonni kormány a «-károsult-« monopóliu­moknak most összesen 20,5 milliárd márka kártalanítást akar kifizetni. Pusztító vihar és árvíz az“Egyesült Államokban A MI SZÍNÉSZEINK PÁLFALVI ÉVA s.. Karcsú, sápadt, égőszemű kislány áll a Színművészeti Főiskola felvételi bizottsága előtt. — Miért akar színész­nő lenni? — kérdezi Abonyi Géza, az elnök; A kislány hangja lárn- palázasan remeg, de szavait mély meggyőző­dés fűti át. — Mert tudom, hogy a színművészet hivatá­som. Ennek szentelem egész életemet... — Felejthetetlen él­mény volt. Velünk sír­tak, nevettek. Felnőtt közönség sohasem képes úgy "«drukkolni« egy-egy szereplő igazáért, mint ők. — Bizony nagyon ne­héz volt két év után megválnom a 'gyerek­közönségtől, de az Ú t­törő Színház igazgatójá­val engem is áthelyez­tek a Madách Színház­ba. Tíz év telt el azóta. Pálfalvi Éva, az Állami Csiky Gergely Színház fiatal drámai hősnője országos hírű művész ma mér. 1948-lban végezte a főiskolát. 1949- ben szerződtette a Madách Színház, ahol két évet töltött és — többek között — eljátszotta Moliére: «-Fös­vény «-ének Marianne ját, majd a -Kertész kutyájá««ban (Lope de Ve- .ga) Marcellát. — A -Kertész kutyája« előadás- sorozata talán egész pályám legem­lékezetesebb élménye — mondja Pálfalvi Éva — ebben a darabban Bajor Gizivel játszhattam. Az ő zse­niális művészetének hatósugarában élni számomra az .igazi színpadi al­kotómunka megismerését jelentette. Amikor az Úttörő Színház meg­alakult, Pálfalvi Éva oda szerződött. — Milyen változást hozott, és je­lentett-e fejlődést művészetében az Úttörő Színházi állomás? — Nem is tudom, melyik kérdés­re feleljek előbb — válaszolja mo­solyogva. — Fejlődést okvetlenül je­lentett, mert a színház jellege, mű- sorpoliti'kája olyan feladatok elé ál­lított, amilyenekkel annakelőtte nem találkoztam. Játszottam pél­dául Gáli: »Erős János« c. mesejá­tékéban egy boszorkányt. A masz­komat magam terveztem. — Azt kérdezte, hogy milyen vál­tozást jelentett? — folytatja. — Két évig a legőszintébb közönségnek: a — És nem bánta meg, hogy el­hagyta kedves színházát? — Nem. A Madách Színházban nagyszerű szerepek vártak. Játszot­tam Dope de Vega »Hős falakjá­ban, Shakespeare »Tévedések víg- játéká««ban és egy sor más — szí­nészi fejlődésemhez okvetlenül szükséges — klasszikus darabban, és 1953-ban megkaptam Howard Fast: »Harminc ezüstpénz« c. szín­művének női főszerepét. A Ma­dách Színházban olyan partnereim voltak, mint Dajka- Margit, Tolnay Klári, Uray Tivadar, Ladányi Fe­renc, akiktől leírhatatlanul sokat tanultam __ P álfalvi Éva — színházi munkája mellett — szinte naponta volt hall­ható a rádióban és több mint hatvan film magyarra szinkronizálásának volt részese — közülük igen sok­ban főszereplőként. — S ilyen, igazi fővárosi »kar­rier« birtokában hogyan' és miért került Kaposvárra Pálfalvi Éva? — A válasz egyszerű: Játszani akarok. Sokat. Nem két-három sze­repet évente — mint Pesten —, ha­nem olyan sokat, amennyit csak vi­déken lehet. A legnagyobb magyar színészek pályájuk kezdetén hosszú éveket töltöttek vidéki társulatok­nál, éppen, mert tanulni akartak. Azért jöttem ide, mert én is tanul­ni akarok. Aki komolyan veszi ezt a pályát, annak teljesen mindegy, hogy fővárosban, vagy vidéken ját­szik. Nekem pedig a színművészet hivatásom..; gyerekeknek játszhattam! M. J. MEGJELENT A PROPAGANDISTA AUGUSZTUSI SZÁMA A folyóirat első cikke: »A pártok­tatási év előkészítésének sikeres befejezéséért« a pártoktatási év elő­készítésének tapasztalataival' foglal­kozik. Sándi Ottó: »A mezőgazdasá­gi termelés fellendítésével a szocia­lista mezőgazdaság útján« c. cikke a mezőgazdaságban előttünk álló leg­főbb feladatokat mutatja még. A Propagandista munkájához c. rovat közli Nemes Dezső: »A jobb­oldali elhajlás a hazafiság kérdésé­ben és a nacionalista jelenségek«, Soczó József: »A szövetkezeti de­mokrácia erősítése a termelőszövet­kezeti mozgalom további fellendíté­sének fontos eszköze« és Daczó Jó­zsef: »Szüntelenül harcoljunk a párt egységéért« c. cikkét. A népgazdaság időszerű kérdései rovatban jelenik meg Jákó Géza: »Az egyenletes termelés jelentősége a gépiparban« c. cikke. A Válasz a propagandista kérdé­seire c. rovat közli: »A Német De­mokratikus Köztársaság államtiípu- sa« c. cikket. A HIROSIMÁI LÁNY írta: Roman Kim Tíz évvel ezelőtt do bták le amerikai repülők az első atom­bombát Hirosimára. Roman Kim »Sumiko, a hirosimai lány« regényének »A bomba« című első fejezetét közöljük alább. Sumiko japán lány, aki a hirosimai atombombatámadás idején tízéves volt és a táma­dás következtében megsebesült. A regény elmondja Sumiko szenvedését és további sorsát. Sumiko ‘megtalálja az utat a né­pi mozgalomhoz és soraiban harcol azért, hogy Hirosima ne ismétlődhessék meg soha többé. MIKOR ANYA hazatért a mun­kából, elvite Sumákot és Eicsant a bunkerba, amelyet sűrű fák árnyé­kában ástak. Fülledt este volt. Sokan a bun­ker szélién ültek, legyezték magu­kat, vagy a kerti gumilocsolóval benedvesítették, törülközőjüket és így hűsöltek. Az ellenséges gépeket éjfélre várták. De nem sokkal az­után, hogy a harangszó elhalt, mo­torzúgás hallatszott. A repülök nyugatról jöttek, Kína felől. Sziré­nák bömböltek, lövések dördültek el. Az ellenséges gépék körözni kezdtek a tengerpart felett és tűz alá vették. A légiriadót csak másnap reggel fújták le. Egy öregasszony a bunkerban szorgalmasan morzsolta rózsafüzérét és közben sűrűn meghajolt. — Azt hittem nagyobb támadás lesz — mondotta az anya és meg­igazította Eicsan kimonóját. — Má­jusban sokkal több gép jött és egész idő alatt bombáztak. — Egész éjszaka nem hunytam le a szemem — sóhajtotta az anya, nagyot ásított és szája elé tartotta tenyerét. — És előző éjszaka sem, mert dolgoztam. Most majd kialud­hat juk magunkat. Egy őszhajú férfi megjegyezte: —Kevesebbet bombáztak, még­sem hagytak nyugtot egész éjjeL — No, most majd alhatunk akár estig — vélte egy fiatalasszony, akinek gyermeke a hátára volt kö­tözve. Mindnyájan 'hazasiették. * * * ANYA MEGFÜRDETTE Eicsant és ledőlt a gyékényre. Sumiko ki­ment az udvarra, hogy agyaggal ösz- szekent nadrágját letisztítsa. Az utca csendes volt. A házak re­dőnyeit leeresztették, a veranda­ajtókat behúzták, mindenki aludt. Csak egy ökrösszekér nyikorgása törte meg a csendet. A szekéren öreg parasztbácsi szunyókált. Egy csoport újonc rangjelzés nélküli zubbonyban némán menetelt az úton. Hozzátartozóik elkísérték őket. kezükben az újonc nevét feltüntető táblát, meg kis zászlót és csomagot vittek. A béna kis Tomicsan a kerítésbe kapaszkodva sírt. Sumiko felakasz­totta nadrágját egy fára és kibá- mult az utcára. A szembeniévé ház kapujában szaimakalapos fiú állt. Hirtelen előrelendült és a bunker­nek használt kimélyített árok felé hajolt. .Sumiko kilépett a kapun és óvatosan feléje osont. Egy baba fe­küdt a bunkerban, a fiú azt céloz­ta meg kövekkel és közben a repü ­lőgép hangját utánozta: — Zzzzzzz-zs-zs.... zzzzzz-zs-s... Bombázórepülőgépet játszott. To­micsan arcát kezébe 'temetve jaj- veszékelt: — A -babám... tönkreteszed... egészen elrontod... Mikor a fiú az utolsó követ í& odavágta, Sumiko előugrott és nya- konütötte. A fiú sarkonfordult és megragadta a kislány karját, aki gyorsan előreszegezte fejét, hogy el­lökje. Erre a fiú a lány hasábí nyomata térdét, de megcsúszott és mindketten begurultak a bunkerba. Tomicsan hirtelen fel visított: — Repülőgépek! A fiú felnézett, keze még mindig görcsösen markolta Sumiko haját. Sumiko a fiú karja után' kapott, hogy felállhasson, de az ijedten sut­togta: — Ne mozdulj! B. 51-esek jön­nek. .. Nem... Inkább B 29-esek... Sumiko aggodalmasan pislogott felfelé. A verőfényes kék égen nagy magasságban három fékete pont mozgott. Légiriadót nem je­leztek, mintha nem akarnák a mé­lyen alvó lakosságot felébreszteni. A repülők motorjai alig hallhatóan zümmögtek. A fiú elengedte Sumákot és han­gosan mondta: — Talán... talán a mieink. : Sumiikó lesimította a haját éí körülnézett: a gépek eltűntek. A magasban hirtelen kinyílt egy kis ejtőernyő és lassan leereszke­dett. — Nem, nem a mieink... — £ fiú lekuporodott és behúzta a nya­kát. — Valaki leugrott... Sumiko kinyújtotta kezét a hatos után, amely a fiú lábánál hevert. — Tomicsané a baba. Hagyd mái békén. A fiú ütésre emelte kezét: — Te meg miért jöttéi nekem? Ekkor hirtelen megvillant az ég­bolt. Tompa dörrenés hallatszott: Az ejtőernyő mellett fehéres füst látszott, majd tűzcsóva jelent meg. Sumiko levetette magát a bunker földjére. Karjával elfödte arcát. Szorosan lehunyt szeme előtt elvi­selhetetlenül erős, szivárványszínű fény hatolt rá. Mennydörgésszerű robbanás hallatszott, a fold meg­rendült és kitört, mintha forró lávl ömlene, majd újabb fülsüketítő rob­banás rázta meg. Tűzforró, puha zsákok és izzó göröngyök hullották Sumikora és elvesztette eszméletét. * * * MIKOR MAGÁHOZ tért, vitorla- vászon köpenybe burkolt embereket látott, akiknek orrát-száját fekete álarc fedte. Pusztaságon haladtak keresztül, amely fekete kövekkel, cserepekkel, megszenesedett desz­kákkal és fekete zsákokkal volt bo­rítva. A földön vastag fekete füst) csíkok kúsztak. A magasból fekete hamu hullott alá. aztán eső esett, .amely szintén olyan fekete volt, akár a tuss. — Anyám... — kiáltotta Sumi­ko, de nem hallotta a hangját. Bal válla kibírhatatlanul szúrt és égetett. Az éles fájdalmat egész testében érezte. Fel akart kiáltani, de elvesztette eszméletét. Mikor megint magához tért, azt látta, hogy a fekete hamuval borí­tott földön emberek szaladgálnak, sole ember fekete, véres rongyok­ban. Hadonásztak és szájukat nagy­ra nyitották, de Sumiko nem hal­lotta, mit beszélnek. Lehunyta sze­mét és újra elvesztette eszméletét. Későb homályosan érezte, hogy kemény és hűvös helyre fektetik. Álltak mellette emberek, de ezek nem voltak feketék. Egy nő — vö- röskeresztes fehér fityuLátoan, arcán fehér gázálarccal — letérdelt és fö­léje hajolt. Sumiko füle zúgott és mintha nagyon messziről jövő sut­togást hallott volna. Eleinte alig értette, mit beszélnek, de lassan­ként a fülzúgás alábbhagyott. 1 — Csak a lábán van néhány kar­colás és a balvállán egy égési seb — szólt a női hang. — De miért olyan dagadt az égés helye? — kérdezte egy férfdhang. — A városból hozták a kislányt? — Azt hiszem, a Sandso-híd kö­zelében találták, a többieket pedig a Kamija-negyedtoen és a Fakuja áruháznáL Fehér gázálarcos férfi hajolt Su- (miko fölé és kezét ide-oda mozgatta a kislány szeme előtt. — A látási ingere működik. — Siessünk... ott a homokzsá­kokon még sok a gyermek... hátha van még közöttük élő... Valami folyadékot csepegtettek Sumiko szájába. Köhögnie kellett, a nyelés fájdalmat okozott. Azután vizes törülközővel ledörzsölték az arcát. A kendő szénfekete lett. Messziről nyöszörgés és kiabálás hallatszott. Az ápolónő fityulája vörös, majd lila lett, s egyre vál­toztatta színét. Sumiko lehúnyta szemét és elaludt. Mindez 1945. augusztus 6-án kora reggel történt. Ezen a reggelen Hirosima váró* sában, amelyre atombombát dob1 tak, a tízéves Sumiko elvesztette apját, anyját, kisöccsét, árva lett. (Szirmai Marianne fordítása.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents