Somogyi Néplap, 1955. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1955-07-06 / 157. szám

VILÁG PHOLET AK JAI EGYESÜLJETEK! Az alapszervezet hareol az államapparátus megerősítéséért A kombájnok átalakítása és beszabályozása dőlt gabona betakarításához Kaposfiired dolgozói közösen élvezik a közös munka gyümölcsét A MAGYAR ■ • - • • - ­DOLGOZÓK PÁRTJA SOMOGYMEGY El bízottságának lapja XII. évfolyam, 157. szám. AHA 5* FILLÉR Szerda, 1955. július 6. [Oil A Kaposvári Járási Pártbizottság és a Járási Tanács kommunistái áldozatkészen dolgoznak, hogy megvalósítsák pártunk Központi Vezető­ségének júniusi határozatát, s mielőbb elvezessék az egyénileg gazdálko­dó dolgozó parasztokat a nagyüzemi gazdálkodás útjára. A meglévő ter­melőszövetkezetek erősítése mellett új tsz-ek alakítása jelzi munkájuk gyümölcsét. Az elmúlt héten is a legtöbb belépő a kaposvári járásban volt, melynek eredményeként Gadacs termelőszövetkezeti község lett. A Járási Pártbizottság és a Járási Tanács munkatársai elsősorban a falusi kommunistákat és tanácstagokat győzik meg a szövetkezés elő­nyéről, akiknek példáját aztán követik a falu többi dolgozó parasztjai. Ezzel a módszerrel alakítják a tsz-előkészítő bizottságot is a kaposvári járásban. Gőgös Péter elvtárs, a Járási Tanács dolgozója közölte szerkesztő­ségünkkel, hogy a kommunisták és tanácstagok példamutatásával alakí­tották meg hétfőn este a tsz-előkészítő bizottságot Toponáron. Elsőnek Benői Mihály párttitkár elvtárs írta alá a belépési nyilatkozatot, majd őt követte Dobai Imre 9 holdas dolgozó paraszt, a községi tanács vb- tagja, Hajcsár Lajos 12 holdas dolgozó paraszt, a mezőgazdasági állan­dó-bizottság elnöke, továbbá Buzsáki János, Pórin József, Polgár Ferenc- iké. Juhász Máté, Bogdán József dolgozó parasztok írták alá a belépési nyilatkozatot. Gondolkodnak még a belépésen Járos Dezső, Bark Kál­mán egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok. Az előkészítő bizottság feladata, hogy a járási kommunistákkal együtt mind több dolgozó parasztot győzzön meg a szövetkezés előnyé­ről és alakítsanak új termelőszövetkezetet Toponáron. TÁVIRAT Kedves őaxiárpatarlá-tulaj dánosok ! Kedves termelőszövetkezeti elvtársak! Kedves egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok! Elismeréssel köszöntünk benneteket, hogy elsők kö­zött voltatok az őszi árpa aratásában. Örömmel látjuk, hogy őszi árpá­tok nagyrészét be is takarítottátok, sőt a répáspusztai elvtársak állam iránti kötelezettségüket is teljesítették, miután elcsépeltek. Mindezért dicséret illet benneteket. Am, amint hétfőn a Somogyi Néplap szerkesz­tőségének munkatársaival a határt jártuk, olyat is láttunk, ami miatt szégyenkeznetek kell. Még mindig nem kezdtetek meg a tarlóhántást. Andocsi, répáspusztai tsz-tagok, kaposvári egyénileg gazdálkodó dolgo­zó parasztok! Emlékeztek-e vállalásiokra, amiben azt ígértétek, hogy az aratás után 24 órán belül elvégzitek a tarlóhántást? Az adott szó köte­lez benneteket. Mi már végezzük a tarlóhántást, sőt másodnövényt is vetünk. Igen kedvező az idő most a köles vetésére. A frissen szántott tarlóba vetett mag jó esőt is kapott és bő termésre számíthatunk másodnövényből. I Felhívunk benneteket, hogy ne szégyenítsétek a határt árpatárlói­tokkal, hanem sürgősen végezzétek el a tarlóhániást és a másodvetést. 'A ” somogymeggyesi Rákóczi és a \kastélyosdombói Felszabadulás TSZ \tagjai, és Kemény Sándor kaposvári | egyénileg dolgozó paraszt. JELENTÉS A FÖLDEKBŐL 23 mássás őssiárpa-tertnós n kom­iósdi Terv TSZ'ben Még a tsz-tagok sem nagyon akartak hinni a szemüknek, amikor a kombájnról lekerülő első árpás zsákokat a mérlegre rakták. Ahol megkezdte a kombájn az aratást, majdnem 27 mázsát mutatott a mérleg, s az izgalom egyre fokozó­dott, mennyit fizet a tsz 60 holdas ősziárpa-táblája. Már a járástól, a megyétől is mentek nézni — hírére a tsz árpájának — a gazdag aratást. S amikor a kombájn kiváló munká­ja nyomán mind a 60 holdról beta­karították az árpát, megállapították, hogy 23 mázsa termett holdanként. Ilyen szép termésre nem számí­tottak ugyan a tsz tagjai, bár a bő termésnek megvetették az alapjait. A jó elővetemény, a jó talajclőkészí- tés, az időben történt vetés, fejtrá­gyázás meghozta a gyümölcsét. A 23 mázsás árpatermés méltán hirdeti a közös gazdálkodás fölényét az egyé­ni kisparcellás gazdálkodással szem­ben. Horváth Ferenc kombájnos kiállta a próbát A múlt héten csütörtökön a szokottnál korábban talpon volt a jnemesdédá /Dózisa Termef.őszövetkezeit valamennyi tagja. Alig pitymallotit, máris siettek a fa­lutól mintegy 2 kilométerre fekvő tanyájukra^ A kí­váncsiság hajtotta őket) ilyen korán, ugyanis ezen a napon kezdett munkához a kombájn, amelyről már olyan sokat hallottak. Most saját szemükkel is meg akartak győződni arról, hogyan dolgozik. Egyéni gazdák is voltak a kíváncsiskodók között, s szintén igen nagy érdeklődéssel figyelték a tábla szélén álló barna gép- óriást. Horváth Ferenc kombájnos és Horváth elvtárs, a Tapscnyi Gépállomás igazgatója beindították a gépet, egy-két utasítást adtak még a szalmagyűjtő kocsin el­helyezkedő két tsz-tagnak, majd elindult a kombájn. A látogatók szinte lélegzetvisszafojtva figyelték, amint halk dübörgéssel, méltóságteljesem maga előtt hajtogat­va a dús őszi árpát, dolgozni kezdett a gép. Széles tarlót hagyott maga után. A tagok kíváncsian mentek utána. Figyelmesen vizsgálgatták a tarlót Szép egyen­letes volt az, árpaszemet elvétve lehetett csak találni. — Kaszával se lehetne szebben learatni — mondta elismerően Szabó György elvtárs, a tsz -párttitikára. A tagok helyeseltek szavára. — Minden attól függ, hogyan dolgozik a vezető — tette hozzá Farkas elvtárs, a tsz állatgondozója. — Hor­váth Ferenc kombájmosnak egyéni érdeke is, hogy jól dolgozzék, hiszen tsz-ünk tagja, ő már tavaly is bebi­zonyította, hegy lelkiismeretesen, párttaghoz méltóan dolgozik, amikor első lett a megye kombájnosai között. Horváh Ferenc és gépe jó munkája nyomán egyre fogyott a lábonálló árpa, Ti—13 holdat 'aratott le egy nap alatt. A kicsépelt árpát ponyváin megszárították. Száradás után azonnal kitisztították a cséplőgépet, bár nem volt sok szemét a mag között, mert igen szé­pen, tisztán dolgozott a gép. A nagy tisztító mellé ugyanis egy kis tisztítót is szereltek, amely zsákba gyűjti össze a szemetet. A kombájn után azonnal mun­kához látott a traktor is. A szalmahúzóval1 lehordták a tarlóról a szalmát, megindult a tarióhántás. A tsz tagjai még jobban megszerették a gépet. Az őszi árpa zsákokban van, A tagok bíznak Horváth Ferencbe.n és a kombájnban, s egész biztos, hogy a ke­nyérgabonaaratás nagy munkájában is becsülettel helytállnak. > „Látjuk9 hogy a pártsajtó a mi javunkat szolgálja“ Válasz a Somogyi Néplap cikkére i $ Több mini 200 tsz fejezte megye I* ó ó A Somogyi Néplap június 23-i számában »Ne hagyják ma­gukra a béndekpusztai új tsz tagjait« címmel megírta, hogy a járási meg a gépállomási elvtársak elhanyagolnak bennünket. A cikk megjelenése után június 24-én ellátogatott hozzánk Jani elv­társ, a Fonyódi Járási Tanács mezőgazdasági osztályvezetője. Azt mondta, hogy egy kicsit valóban levették a szemüket rólunk, tehát a sajtó bírálata igazságos volt. Aztán megígérte, hogy ezután min­denben segítenek nekünk, s időben intézkednek, ha problémánk adódik. Pár nap múlva a Lengyeltóti Gépállomás vezetői is jártak ná­lunk. ök is megígérték, hogy segítenek nekünk, ügy mondták, hogy a cséplőcsapatba bevonnak bennünket. Ez idáig rendben is volna, csak az a baj, hogy nem a cséplés egész idejére akarnak munkát biztosítani számunkra. Reméljük azonban, hogy mire meg­kezdődik a cséplés, a gépállomás vezetői is jobb belátásra térnek. Meg kell említenem azt is, hogy a cikk megjelenése és olva­sása nagyon jól esett nekünk. Most éreztük csak igazán, hogy mi­lyen erős fegyver a pártsajtó, amely mindig és mindenkinek meg­mutatja a helyes utat, s erre az egyenes útra visszavezeti azokat is, akik letértek róla. Szövetkezetünk tagjaival beszélgettünk arról, hogy a párt segítőkezet nyújt nekünk a sajtón keresztül is. Enél- kül, a pártsajtó nélkül talán elvesznénk az ígérgetések útvesztői­ben. Az tűnt fel nekünk legjobban, hogy a Somogyi Néplap mun­katársai azt mondták, amiken• a panaszainkkal hozzájuk, a Megyei Pártbizottság lapjához fordultunk: »Mi nem vagyunk irányító szerv, nem utasíthatjuk a járási tanácsot meg a gépállomást, de igyek­szünk segíteni az elvtársaknak«. Es mi lett ebből? Az, hogy a sajtó bírálata után az illetékesek belátták hibáikat és máris hozzáfogtak — a mi javunkra — azok kijavításához és most már kezdenek ve­lünk, s szövetkezetünkkel többet törődni. Amit leírtam, ez nemcsak az én meglátásom, hanem ezekben a sorokban benne van termelőszövetkezetünk minden tagjának a vé­leménye. Látjuk, hogy a párt lapja a mi javunkat is szolgálja, ép­pen ezért többen elhatároztuk: előfizetünk a Somogyi Néplapra és rendszeresen olvassuk ezt az újságot. Én pedig megfogadom, hogy a lapnak szorgalmas levelezője leszek. Elvtársi üdvözlettel: HAJNAL FERENC, a béndek­pusztai Petőfi TSZ tagja. , Megyénk termelőszövetkezeteiben Inagy lendülettel végzik az aratást a kombájnok, kévekötő-aratógépek és ka kézi kaszáerők. Nap mint nap na­gyobb területről kerülnek asztagba óa kévék. Szerte a megyében hozzá- .jháítak a csépléshez is. íj. Az idén sokkal több gabonát arat­ónak géppel, mint az elmúlt évek­ében. A Karádi Gépállomás körzeté- Jkben Hosszú Lajos kombájnos a so- y/t mogydöröcskei Béke TSZ 18 holdas vjősziárpa-tábláját két nap alatt arat­nia le. Ezalatt 380 mázsa szem hullt fa zsákokba, ami 21 mázsás átlagter­be az őszi árpa aratását nkben mésnek felel meg. Kiss István, a Csokonyavisontai Gépállomás kom- bájnosa a komiósdi Terv TSZ 34 holdas ősziárpa-táblájárói 725 mázsa szemet takarított le. Andik Géza, a Csokonyavisontai Gépállomás kéve­kötő-aratógépkezelője a somogy+ar- nócai Szorgalom TSZ 46 holdnyi ősziárpa-tábláját négy és fél nap alatt aratta le. Az őszi árpa aratása már befeje­zéshez közeledik. Július 5-ig a me­gyében több mint 200 tsz végzett ez­zel a munkával mintegy 4000 kát. holdon. 4 nap aratták le a gépek a kastéiyosdombói Felszabadulás TSZ 116 hold őszi árpáját A kastéiyosdombói Felszabadulás .'TSZ 116 holdon aratott az idén j.őszi árpát. 1 kombájn és 3 aratógép ♦dolgozott a tsz tábláján, így az árpa Maratását 4 nap alatt be is fejezték. ■A Darányi Gépállomás kombajnosa, Müller Pál és segédvezetője, Szalai 1 9 ó István nagyon szép munkát végzett, allig maradt párcentis tarló a kom­bájn után. Átlagosan 18—19 má­zsás átlagtermésre számítanak. A leggyengébb minőségű területről is 17 mázsás őszi árpát takarított be a kombájn. Uj mérnökük érkeztek gépéltomásainkre j| pusztai Petőfi TSZ tagja. A Somogy megyei Gépállomások Igazgatóságán július 4-én délután ki- Ólenc fiatal, most végzett mérnök ér- jíkezett a Mezőgazdasági Egyetem gé- rpészmémöki tanszékéről, hogy a ^gépállomásokon tudományos felké- (fszültségiíkkel is elősegítsék a gépek Óijobb kihasználását, ó A most végzett szakemberek kü­lönböző beosztásokba Jí M u nkagé pmec hani k usok, kerülnek. műszaki ellenőrök lesznek. Haide Rudolf pél­dául a Tabi Gépállomáson munka­gépmechanikus lesz. Keller László a Lengyeltóti Gépállomáson mint mű­szaki ellenőr készíti el diplomater­vét. Az új mérnököket minden gépál­lomáson szeretettel fogadták. A ré­gi, tapasztalt szakemberek örömmel segítik át a fiatalokat a gyakorlati élet kezdeti nehézségein. Mi újság a szomszédos megyékben? ZALA A Zalaegerszegi Ruhagyár dolgozói mintegy 2 millió forinttal túlteljesí­tették félévi tervüket. Csaknem félmillió forintos beru­házással fürdőt, öltözőt, ebédlőt kap­tak a Nagykanizsai Tejüzem dolgo­zói. BARANYA Megalakult az élelmiszeripari üze­mek Pécsi Kooperációs Bizottsága. A kooperáció és kölcsönös segély- nyújtás nagymértékben segíti ezeket a vállalatokat terveik teljesítésében, a termelékenység növelésében és az önköltség csökkentésében. * * * A mohácsi kórházban született kis­fia egy jugoszláv fiatalasszonynak, akit egy jugoszláv hajóról szállítta­tott kórházba a mohácsi kikötő or­vosa. Az újszülöttet a városi tanács babakelengyével ajándékozta -meg. VESZPRÉM Ötször kapálták a cukorrépát, négyszer a kukoricát a keiédi Micsu­rin TSZ-ben. A burgonyát is kétszer fel töltögették. * * * Az inotai alumíniumkohászok az első félévben 563 tonnával, az aj'kai alumíniumkohászok pedig 206 ton- üával gyártottak többet a tervezett­nél. Ezeket a szép eredményeket a bauxitbányászok hatalmas, 12 686 tonnányi terven felüli teljesítménye tette lehetővé. FEJÉR A székesfehérvári vasútállomás új »Integra-« rendszerű vágányfoglalt­ságot jelző dinamikus biztosító be­rendezést kapott. Ez a berendezés jelenleg az ország legkorszerűbb berendezése. * * * A csákvári Tolbuchin TSZ D1SZ- szervezetének tagjai versenyre hív­ták a megye összes termelőszövet­kezetének DISZ-szervezetét a földek magasabb terméshozamának elérésé­re. TOLNA A Kendergyár teljesítette elsőnek félévi tervét a megye üzemei közül. Terven felüli termelése az első fél­évben több mint 200 mázsa különfé­le rost. * * * A megye legtöbb termelőszövetke­zetében már befejeződött az őszi ár­pa aratása. 150 000 db szénporos téglát égetnek idén a somogygeszti Uj Barázdában A somogygeszti UJ Barázda TSZ tag- ai már évek óta foglalkoznak szénpo­ros téglaégetéssel. E munkában főleg Zsíros Ferenc és felesége tűnnek ki, akik már igen nagy tapasztalatot sze­reztek e téren, ök készítik a nyers­téglát. A szövetkezet tagjainak az a terve, hogy idén 150 000 téglát égetnek, ez jelentősen növeli majd a tsz jöve­delmét. A képen Zsíros Ferenc látható, amint a téglához szükséges sarat keveri össze. (A felvételt Vigövszky Ferenc, a Ma­gyar Fotó munkatársa készítette.)

Next

/
Thumbnails
Contents