Somogyi Néplap, 1955. július (12. évfolyam, 153-178. szám)
1955-07-01 / 153. szám
Péntek, 1955. július 1. SOMOGYI NÉPLAP 5 fl KV júniusi határozatának m£ gvalésitásáért A Somogy megyei Mezőgazdasági Szakbizottság területi monográfiákat készít S. MEGGYES! JENŐ: MAGÁNYOS leány A mezőgazdasági szakemberekből «lakúit szakbizottság először múlt év decemberében ült össze, s ekkor kidolgozta az 1955. évi mezőgazdaság- fejlesztési tervet. A KV júniusi határozata után a kibővített szakbizottság' újból összeült, hogy a mezőgazdasági termelés fellendítésére Somogybán is kidolgozzák a tennivalókat. 34 szakember, köztük kutatók, agronómusok, állat- tenyésztési, állategészségügyi és építési szakemberek foglalnak helyet, akik örömmel vesznek részt a KV júniusi határozatának megvalósításában. A kibővített szakbizottságon belül megalakították a '.növénytermelési, állattenyésztési csoportokat. Az ál- állattenyésztésin belül működik az ■állategészségügyi és építési részleg. Megtárgyalták a mezőgazdaság szocialista átszervezésével kapcsolatos tennivalókat és vállalták, hogy elsősorban a termelőszövetkezetek nagyNevét nem tudom; haja barna, ajka piros és szeme kék. Egyedül van, némán kapálgat, napsugár festi be kezét, barnára s csillan rajt a fény. üzemi gazdálkodásának mintaszerű, jövedelmező kialakításához szükséges területi monográfiákat készítik el. Ebbe a munkába a megyei szak- bizottság bevonja a járási, gépállomási és községi agronómusokat, állattenyésztési és egyéb szakembere-, két is. A Kaposvári Talaj laboratórium dolgozói azokban a községekben, ahol egy vagy több termelőszövetkezet működik vagy előreláthatólag megalakul, elkészítik a terület talaj-s^ térképét, ha még nincs meg, a szükséges szaktanácsadást, hogy milyen növényféleségek termesztését javasolják, vagy milyen talajjavítást kell elvégezni. Ez a kezdeményezés sok segítséget ad majd magasabb Amott, a folyó túlsó partján csoportos lánykák éneke ... frissen csendül a kapák hangja, s a lányka mintha értene valamit, megáll és figyel. Susog a szomszéd búzatábla, csobog a folyó hús vize; indul már látom, gondolatban, igent döbbent reá szíve, s már a többivel énekel. Mindenik leány megcsókolja, rájuk ragyog a messzeség; boldogság így a munka, élet, ilyet nem érzett soha még; hó's lett a többi hős között. Felhívás a második országos ifjúsági cséplömunkacsapatok versenyére Traktorosok! Cséplőmunkások! Fiatalok! Diszisták! Az elmúlt évben nagyszerű munkát végeztetek. Lelkes és eredményes munkátokkal győzelemre vittétek az ifjúsági cséplőmunkacsapatok országos versenyét. | Ma ismét versenyre szólítunk benneteket. Vegyetek részi a felszabadulási munkaverseny keretében szervezett ifjúsági cséplőmunkacsapatok második országos versenyében! A verseny célja; gyorsan, a legkevesebb szemveszteséggel elcsépelni a learatott, behordott gabonát, népünk kenyerét. A verseny feltételei a következők: irányterv teljesítése terméseredményele elérésére. Azt is elhatározták, hogy havonta egyszer összeülnek és a szerzett tapasztalatokból kiindulva állapítják meg a további teendőket. A silózáshan legjobb eredményt elérő öt megye állattenyésztési dolgozóit jutalomban részesítik A 1955. földművelésügyi miniszter az évi silózási terv túlteljesítése terén legjobb eredményt elérő öt .megye tanácsi szerveinek állattenyésztési dolgozóit kitüntetésben és jutalomban részesíti. Az első helyezést elérő megye állattenyésztési dolgozói összesen hatezer, a második ötezer, a harmadiké ..négyezer, a negyediké háromezer, az ötödiké kétezer forint jutalomban részesülnek. Kitüntetésben és jutalomban csak azokat a dolgozókat lehet részesíteni, akik a silózási terv túlteljesítése és a siló takarmányok minőségének megjavítása terén — elsősorban a termelőszövetkezetekben — igazoltan kiváló eredményt értek el. A megyék helyezési sorrendjét a december 1-i dekád jelentése alapján állapítja meg a földművelésügyi miniszter. Eddig csaknem húsz érettségizett fiatal jelentkezett ipari tanulónak megyénkben Somogybán tavaly mindössze két érettségizett diák jelentkezett ipari tanulónak. Hegedűs János a vasesztergályos, Hoffner Gyula pedig a •műszerész szakmát választotta. .Mindketten szépen megállják a helyüket. Különösen jó munkát végez Hegedűs János, a Kaposvári Vasipari és Műszaki KTSZ legjobb ipari tanulója. Többízben kapott már jutalmat, és munkái elismerést arattak a Budapesten megrendezett Országos Ipari Tanuló Kiállításon is. Mind Hegedűs János, mind Hoff- rer Gyula az elmúlt tanévben több- ízben felkereste volt iskoláját, s beszélgettek az érettségi előtt álló fiatalokkal. Elmondták az egyes szakmák szépségét, beszéltek a jó keresetről és a kedvező munkaviszonyokról. Nagy részük volt abban, hogy csaknem húsz érettségizett fiatal jelentkezett ipari tanulónak. Szijjártó Gyula, aki a Közgazda- sági Technikumban érettségizett, az elektro- és rádiószakmát választotta. Hasonlóan lelkesen készülnek a szakma elsajátítására a többiek is. Horváth József motorszerelőnek jelentkezett. Máris gondosan tanulmányozza a szakkönyveket, hogy mestere lehessen szakmájának. Tudják, hogy megfelelő körülmények között tanulhatnak, nem úgy, mint a múlt elnyomott inasgyerekei. A tanulóidő is rövidebb számukra, mindössze 18 hónap. Emellett több mint ötszáz forintot keresnek havonta, ami bőségesen elég az ellátásuk biztosítására. Valamennyien részt vesznek az elméleti oktatásban is, ami hat órát vesz igénybe hetenként. így válnak jólképzett szerelőkké, műszerészekké, műbútorasztalosokká, nyomdászokká. 1000 hold szója — 300 vagon fehérjedús takarmány A fehérjedús takarmányoknak igen nagy szerepe van az állattenyésztésben. A Balatonnagybereki Állami Gazdaság agronómusait ez késztette arra, hogy a szója termesztésével kísérletezzenek. A szója 30 —40 százalékos fehérjetartalmával magasan túlszárnyalja a kukoricát. Az állattartás szempontjából igen jelentős fehérjetakarmány termesztése a Balatonnagybereki Állami Gazdaságban nagy jövő előtt áll. Tervbe vették, hogy a jövő évben ezer kát. holdon termesztenek szóját, ami azt jelenti, hogy 300 vagon fehérjedús takarmányt tudnak adni az ország állatállományának ellátására. Védekezzünk a burgonyabogár ellen! Miklósi községben 3 hónappal ez- előtt találtak először burgonyabogarat. A községi tanács azonnal munkához látott: megszervezte a védekezési munkákhoz szükséges brigádokat. Dűlőnként figyelőszolgálatot állítottak fel. A brigádok hetenként jelentették észleléseik eredményét, melyet a község dolgozóival is tudattak. Június közepe táján a szokottnál joVaf nägyobb károsodást észleltek a megfigyelők. A tsz-ben Tóth Ottó, az egyéni dolgozók közül Bödör József tett jelentést Keszi Lajos zárszói gáiati felelősnek. Azonnal kérték a Nagybajomi Növényvédő Állomás segítségét: fertőtlenítő anyagot és permetezőgépet. A védekező munkálatok 24 órán belül megkezdődtek. Eddig több mint 70 Mi. burgonyát fertőtlenítettek. Miklósi község példája igazolja: ott, ahol jól megszervezik a burgonyabogár elleni. védekezést, a kártevő megjelenését követő legrövidebb időn belül megkezdhető az irtása, burgonyatermésünk e veszedelmes ellensége nem tud elszaporodni és kárt tenni. Jelentős üzeman^agmegtakarítással dolgoznak az AKOV gépkocsivezetői A 23. sz. Autóközlekedési Vállalat «dolgozói is csatlakoztak annakidején ,a 20' budapesti üzem versenyfelhíváséhoz. A csatlakozásukban vállalt kötelezettséget pártunk Központi Vezetőségének márciusi határozata alapján állították össze, s ígéretet tettek többek között az önköltség csökkentésére, az anyagtakarékosságra. Intézkedési tervet dolgoztak ki, melyben meghatározták, hogy az augusztus 20 tiszteletére indított és a november 7 tiszteletére indítandó versenyszakaszban mennyi üzemanyagot takarítanak meg. Pi. ez éviben a Gazda-mozgalom keretében mintegy 118 000 forint megtakarítást akarnak elérni, a Kuznyecov szerszámtakarékossági mozgalomban pedig 2400 forintot akarnak megtakarítani. A vállalat éves felajánlásának meg is van. az alapja. A dolgozók a munkaverseny keretéiben jelentős vállalásokat tettek. Például az autóbusz-részlegnél a Mezei—Jung váltópár augusztus 20 tiszteletére felajánlotta, hogy 20 százalékos üzemanyagmegtakarítást ér el. A megtakarított üzemanyaggal augusztus 1-től 20-ig 4000 km-es «-békeutat« tesznek meg. Nagy Sándor gépkocsivezető ugyancsak jelentős varsenyváJialást tett, és párosversenyre hívta Mezei Ferencet, hogy kettőjük közül ki ér el jobb eredményt az anyagtakarékosság terén, ki közlekedik balesetmentesen. Ha lapozunk a verseny-vállalások között — melyeket a dolgozók mind sajátkezűié“ írtak — azt látjuk, hogy valamennyien törekednek az üzemanyagmegtákarításra s a balesetmentes közlekedésre, az utazó- közönséggel való udvarias bánásmódra. a terven felüli súlymegmozgatásra. A dolgozók vállalásai nyomán nem marad el a teljesítés sem. Pl. a Jung—Mezei váltópár a legutóbbi 20 nap alatt 170 liter gázolajat takarított meg. Varga József gépkocsivezető pedig 100 liter benzint. Június első két dekádjában Tüske János és Nagy Sándor is ígéretükhöz híven takarékosan bántak az anyaggal: 20 nap alatt sikerült 300. illetve 200 liter gázolajat megtakarítaniuk. Hogyan tudnak a gépkocsivezetők több tíz, sőt több száz liter üzemanyagot megtakarítani? Ez egyrészt függ attól, hogy kinek milyen kocsija van: régi, vagy új, hány kilométert futott. De nagyrészt függ attól is, hogy a gépkocsivezető hogyan, viseli gondját kocsijának. Belenyug- szik-e abba, hogy a motor a megengedettnél többet fogyaszt? Utána néz-e, mi ennék az oka? S ha megtalálta; kijavítja, vagy kijavíttatja-e? Kiskar György, a vállalat fiatal, de egyik legjobb gépkocsivezetője már megmutatta, hogy nem szükséges új kocsi ahhoz, hogy vaiaki jelentős üzemanyagmegtakarítást érjen el. Kevesebb ráfordítással futotta le a «4000 km-t, mint azoic a gépkocsivezetők, akik új kocsival járnak. Kiskar György kiváló munkájáért az AKIG-től versenyzászlót, 400 forint pénzjutalmat, a vállalattól pedig 500 forintot kapott. A gépkocsivezetők érdekeltek abban, hogy gazdaságosan bánjanak az anyaggal, mert a megtakarítás után jelentős prémium jár. Pl. legutóbb Ferencz Gyula 262, Bárdosi József 251 forintot kaptak prémiumként. Amellett, hogy a prémium szép összeget jelent a dolgozónak, jelentékeny a megtakarítás a vállalatnak is, mert a megtakarított üzemanyaggal több száz, sőt ezer kilométert is fut a kocsi. Jelentős lesz majd az év végén az az összeg, melyet az újításokkal takarítanak meg. Májusban pl. 17 újítást adtak be, s ebbpl 12-őt el is fogadtaik. Az újítások nagy része a műhely dolgozóitól származik, akik arra törekednek, hogy az újítások nyomán minél kevesebb új anyagot -kelljen felhasználni, miinél többet tudjanak pótolni a régiből, a használtból. Az újításokkal májusban 53 22X forintot takarítottak meg. Az anyagtakarékosság mellett a terv teljesítéséire is törekedtek a dolgozók, s felkészültek a harmadik negyedévi munkára, a nyári betakarításra is. Július 3-án tartják a gépkocsik műszaki szemléjét, melyre a lehető legjobban igyekeznek felkészülni, hogy -hathatósan segíthessék a termelőszövetkezetek, a falvak dolgozó parasztságát a betakaríüfei munkában, s zavartalanul menjen a terménybegyűjtés. A vállalat célkitűzése mind- a harmadik, mind a negyedik negyedben, hogy tervüket túlteljesítsék, s további jelentős megtakarításokat érjenek el. 1. A cséplőgépre dobméret alapján megadott (mázsában kifejezve). 2. A meghatározott legalacsonyabb szemveszteség és megkövetelt tisztasági százalék betartása, illetve csökkentése. (A -törött szem nem lehet több a kicsépelt szem összsúlyának három százalékánál, az ocsúban nem maradhat két százaléknál több fejlett szem, a szalmában, a törek- ben és a pelyvában nem lehet az elcsépelt gabona összsúlyának 0,5 százalékánál több szem.) 3. A cséplőaljban visszamaradt gyommagvak és egyéb maghulladékok összegyűjtése és beszállítása a földművesszövetkezet átvevőhelyeire a kiadott utasításoknak megfelelő követelmények betartásával. A kazlak rendes formába rakása, betetejezése. 4. Az erő- és munkagépek rendszeres karbantartása, a tűzbiztonsági és balesetvédelmi szabályok betartása. A verseny értékelésénél figyelembe veszik a verseny pont okon belül a cséplőgép idény tervének százalékos teljesítését, a cséplésben eltöltött összes munkanapok számát (üzemórákban), a legmagasabb napi teljesítést. Ha a meghajtó erőgép járó munkára alkalmas , traktor, abban az esetben az éjjeli munkában végzett normálhold teljesítést is, továbbá a cséplést elősegítő, illetve gátló körülményeket, a meghajtó erőgép faját és típusát. A verseny nevezési határideje július 20-a. A verseny július 10-től augusztus 31-ig tart ítésztvehetnek (tekintet nélkül a géptípusra és dobmilliméterre, valamint a meghajtó erőgépre) mindazok a munkacsapatok, amelyek tagjainak 70 százaléka 28 éven aluli egész idényre szerződött fiatal cséplőmunkás, és a cséplőmunkacsapatnak 90 százaléka a cséplés időtartama alatt azonos személyekből áll. A munkacsapat csatlakozását az erre a célra kiadott nevezési űrlapon tagjainak aláírásával igazolja és a nevezési határidőig átadja a gépállomás, illetve állami gazdaság üb-el- riökének. (Az üb elnökei gondoskodnak arról, hogy a nevezési lapok a legrövidebb időn belül eljussanak a MEDOSZ megyei elnökségéhez.) A cséplőmunkacsapathoz tartoznak: a meghajtó erőgép felelős vezetője és segédvezetője, az adott traktorosbrigád vezetője, akihez az erőgép tartozik, a cséplőmunkacsapat vezetője és tagjai. Az elcsépelt mennyiséghez számít: búza, rozs, árpa zab, takarmánykeverék. Az országos verseny győzteseinek jutalmazása A DISZ KV, a MEDOSZ elnöksége, a Földművelésügyi Minisztérium és az Állami Gazdaságok Minisztériuma központi jutalomban részesíti az országosan legjobb eredményt elért öt munkacsapat tagjait. A legjobb ifjúsági munkacsapatok a következő jutalmakat kapják: I. Az első helyezett munkács iját minden tagja egy tizenöt köves Pobjeda márkájú karórát. II. A két második helyezett munkacsapat minden tagja egy Ljubityel márkájú fényképezőgépet. III. A két harmadik helyezett munkacsapat minden tagja egy néprádiót. (Amennyiben az ifjúsági cséplőmunkacsapat az FM és az ÁG Minisztériuma által küiün hirdetett cséplési versenyben is helyezést ér el, úgy csak az ifjúsági verseny kitűzött jutalmát kapja.) A jutalomkiosztó ünnepség alkalmával az öt győztes ifjúsági munkacsapat minden tagja kétnapos ingyenes budapesti kiránduláson vesz részt, melynek során megtekintik az Országos Mezőgazdasági Kiállítást. A DISZ KV, a MEDOSZ elnöksége, a Földművelésügyi Minisztérium, az Állami Gazdaságok Minisztériuma felkéri a gépállomások és állami gazdaságok igazgatóit, a helyi tanácsi szervek vezetőit és szakembereit, hogy segítsék a verseny kiszélesítését és eredményességét. Felelős gép- és munkacsapat vezetők! Teremtsétek meg a sikeres munka feltételeit.. A gépek üzemképessége, a zavartalan munkalehetőségek biztosítása fokozza a fiatalok bizalmát. Fiatalok! Diszisták! Példamutató munkával, fiatalos lelkesedéssel készüljetek a varsói V. Világifjúsági Találkozóra. Vigyétek harcba a munkacsapatok minden tagját a cséplés mielőbbi szemveszteség nélküli befejezéséért. Fejtsetek ki meggyőző felvilágosító munkát annak érdekében, hogy a csépeltetek a cséplőgéptől eleget tegyenek az állam iránti kötelezettségüknek. Előre a II. országos ifjúsági cséplőmunkacsapatok versenyének teljes győzelméért! Földművelésügyi Minisztérium, Dolgozó Ifjúság iSzövetsége Központi Vezetősége, Állami Gazdaságok Minisztériuma, MEDOSZ Országos Elnöksége. 660.000 forintot gyűjtöttek az idén a Somogy megyei iskolások Iskoláink, úttörőink körében hatalmasan nőtt azoknak a száma, akik az iskolaév alatt szorgalmasan vásárolták a takarék-bélyegeket, gyűjtötték a pénzt nyárra. A legtöbb iskolában kirándulást, úttörőtáborozást terveztek, országjárást, hazánk szép tájainak a megismerését és erre a célra gyűjtögették a pénzüket. Nevelőik szervezik meg a kirándulásokat és a takarékoskodást is, amely- lyel fedezhetik annak költségeit. Van rá lehetőség elég. A vas, vadgesztenye, kamilla és egyéb gyűjtéséből szerzett pénz, no meg a szülők forintjai is, amelyeket takarékos gyermekeiknek adnak. Somogy megye általános iskoláinak kisdiákjai a most végződött tanévben kereken 660 ezer forintot .gyűjtöttek. A legszebb eredményt a kaposvári Cseri utcai általános iskola diákjai érték el, 400-an 60 ezer forintot gyűjtöttek, így egy-egy pajtásra 150 forint esik. A Vöröshadsereg úti iskola 560 diákja 39 ezer forintot gyűjtött. Ott az átlag 69 forint. Nyári kirándulást terveznek a pénzen. A járások között is a kaposvári járás diákjai a legtakarékosabbak. Kaposfüreden 131 pajtás 10100 forintot gyűjtött, Szennán 59 pajtás 4000-et. Szép a Toponár községi—répáspusztai iskola 25 tanulójának az eredménye is. 2500 forintot gyűjtöttek, ami. 100 forint átlagot jelent; Olyan takarékos gyermekek vannak köztük, mint' Róth István, aki 333, Hochecker József, aki 288, a másodikos Lopat Anna, aki 247 és a kis első osztályos Szabó Julika, aki 230 forintot gyűjtött. A megye legtakarékosabb iskolásai a kaposvári, a nagyatádi és a csurgói járásban vannak. A legkisebb eredményt a tabi, a. fonyódi és a marcali járásban érték * el. És hogy a nevelőknek az ügy mellé állása mennyire fontos, azt a marcali járás esete is példázza. Hiába értek el ott Marcaliban, Somogyszeetpálon, Böhönyén, Vésén szép eredményeket, amikor olyan községek is vannak a járásban, mint Bize, Csákány, Horvátkút, Somogysimonyi, Somogy- zsitfa, Szegerdő, amelyek nevelői meg se szervezték az iskolai takarékossági mozgalmat.