Somogyi Néplap, 1955. május (12. évfolyam, 102-126. szám)
1955-05-07 / 106. szám
VILÁG PROLE TAGJAI EGYESELJETEK Somogyi Néplap Megyei mezőgazdasági igazgatók és járási mezőgazda íági osztályvezetők tanácskozása A kaposvári járás DlSZ-traktor istáinak vállalása nyomán Egcszheti rádióműsor MAGYAR DOLGOZOK PARTJA SOMOGY MEGY EI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XII. évfolyam, 106. szám. AHA 50 FILLÉR Szombat, 1955. május 7. AKIK AZ ÉLETET ADJAK, MEG IS VÉDIK AZT Tegnap este az ország minden részében meghatott szavakkal és számtalan jókívánsággal búcsúztatták azokat az idős és fiatal anyákat, akik asszonytársaik megbízásából Budapestre mentek a Magyar Anyák Országos Konferenciájára. Egész úton másról sem folyt a beszéd, mint arról, hogyan, miként tolmácsolják majd ezer és ezer dolgozó ^asszony, gyermekét féltő gonddal nevelő anya szívből jövő üzenetét. Rakosgatták az ajándékokat, melyeket szerető kezekkel maguk varrtak a távoli tanyák, apró kis falvak s a gyárvárosok otthonaiban. Budapesten már várták őket a vendéglátó MNDSZ-asszo- nyok, virágcsokrokkal, zenével, ölelő karokkal, majd közösen folytatták útjukat a Budapesti Tanácsháza felé, ahol megkezdődött az országos tanácskozás. Megyénk asszonyai is régóta készülődtek erre a konferenciára. Minden faluban, minden községben »anyák gyűlésén« vitatták meg a jelenlegi nemzetközi helyzetet és megbélyegző szavakkal ítélték el az új háborús gyújtogatok mesterkedéseit. Száz és száz asszony határozta el, hogy az eddiginél még nagyobb erőfeszítéssel küzd a béke megszilárdításáért, — de nemcsak szóval, hanem tettekkel is. A böhö- nyei tsz-ben pl. nyolc asszony jelentette ki, hogy csatlakozik a 200 munkaegységért folyó mozgalomhoz: köztük Niklai Jánosné 3 gyermekes édesanya is. Az üzemek és gyárak dolgozó női szintén kiválasztották maguk közül azt, aki munkájával és magatartásával legméltóbbnak bizonyult mindannyi- uk képviseletére. A Textilművek- ből Parragi Lajosné elvtársnő indult útnak, de a többi 22 somogyi küldött között ott volt Szente Lajosné is, a göllei Uj Élet TSZ tagja és az a Pongrácz Györgyné marcali lakos is, aki az anyák gyűlésén határozta el: mostmár végképp a szövetkezeti termelés útját választja, így harcol tovább népgazdaságunk, édes hazánk felvirágoztatásáért. A fonyódi asszonyok közül Jani Jánosné 3 gyermekes háziasszony foglal helyet a konferencia üléstermében, de ott van Nánási Imréné elvtársnő is, a Megyei Tanács elnökhelyetese éppúgy, mint özv. Forintos Ferencné, a sér- sekszöllősi Uj Gazda TSZ-ből. Miről folyik hát ez a tanácskozás? Egy a jelszó: t- a béke! Közös elhatározással tesznek hitet a magyar asszonyok és anyák békesze- refetük, békeakaratuk mellett. A konferencia tanúbizonysága annak, hogy az édesanyáknak, akik az életet adják, van erejük meg is védeni azt. Még fel sem száradtak az édesanyák könnyei, még sok ház falán ott vannak a géppuska, gránát vagy foombaszilánk által lyuggatott sebek, de már újabb, az eddiginél ■borzalmasabb (háború veszélye fenyegeti az emberiséget. Azt a megdöbbenést, amelyet a német militaristák felfegyverzése, az atomháborúval való fenyegetés váltott ki az emberek millióiból, hazánkban és a világ minden táján felváltja a tiltakozás, az ellenállás áradata, mely végüiis győzni fog a háborús erők felett. Alig van közöttünk olyan asszony, akinek ne maradt volna fájó emléke az elmúlt háborúból, akitől ne kívánt volna mérhetetlen áldozatokat a borzalmas vérontás, akiben ne ébresztett volna olthatatlan gyűlöletet minden elnyomó és minden elnyomással szemben ezek a rettenetes emlékek. Éppen ezért minden asszonynak, minden édesanyának szent a béke ügye, drága gyermekeink jövője, népünk boldogsága. Ha meggondoljuk, milyen nagy tetteket hajtottunk végre az elmúlt tíz esztendő alatt és még milyen óriási feladatok várnak ránk, nem is lehet más. forróbb óhajunk, mint békében élni! Minden eddigi győztes csatánk-' ban ott voltak az élen az erősszí- vű, erősakaratú, öntudatos, dolgozó asszonyok, kik tetteikkel bizonyították be, hogy nemcsak az otthonokban, a családi tűzhelyek mellett, a gyermekek nevelésében állják meg helyűket, hanem a munka minden frontján, legyen az mezőgazdaság, ipar, tudomány vagy művészet. Méltó megbecsülés és elismerés övezi a szocializmusért, a bókéért, a hazáért ily nagyszerűen küzdeni tudó asszonyokat. Ezek a tettek minden szónál ékesebben beszélnek a nők, asszonyok és anyák hatalmas erejéről. Anna Seghers Sztálin-békedíjas német írónő a Béke-Viilágtanács tagja írja egyik levelében: »Ha egy kórusba lehetne egyesíteni ezeknek a nőknek a szavát, hangjuk keresztül harsogná a világot. E nők szava az anyák világkongresszusán baráti egységben zeng majd, amikor védelmezik az életet, ,amit \adtak, amikor védelmezik majd a béJcéf.« Az Anyák Világkongresszusának előkészítője ez a konferencia, amely a magyar anyák nevében emeli fel tiltakozó szavát minden háborús uszítás, minden fegyverkezési hajsza, minden újabb vérontás ellen! Szilárd egységben tiltakozunk az ellen, hogy ismét fegyvert adjanak azok kezébe, akik alig tíz évvel ezelőtt feldúlták falvainkat, elpusztították gyárainkat, hidainkat és akik a háború véres csatatereire hajtották szeretteinket. Nem feledhetjük el a meggyilkolt és ártatlan emberek: nők, gyermekek és aggok emlékét, nem feledhetjük el a bombák és gránátok tépte emberi roncsokat, nem feledhetjük el Oradourt és Lidiczét, nem Auschwitzot és Hirosimát, a millió és millió hős mártiromságát, I akik az elnyomott népek, az egész emberiség boldogságáért és szabadságáért adták életüket. Ez az emlék egyúttal figyelmeztetés is számunkra: ébereknek kell lennünk! Nem engedhetjük, hogy újra fegyvert adjanak azok kezébe, akik már oly sokszor katasztrófába és gyász-1 ba borították az egész világot! Nem engedhetjük, hogy a náci fenevad újra kitörjön barlangjából és eltiporja békés munkánk gyümölcseit, áldozatul vegye ma oly gondtalanul játszadozó, tanuló, okosodó gyermekeinket és új életet teremtő, erős férfiúinkat! Mi, somogyi asszonyok, akik nem lehetünk mindnyájan ott e hatalmas jelentőségű, harcos konferencián: e napokban munkapadjaink, szerszámaink, földjeink mellől köszöntjük még jobb munkával, emelkedett lélekkel és ünnepi hangulatban az Anyák Országos Konferenciáját. És fogadjuk, anyai szívünk minden szereidével, minden erejével — a világ színesbőrű és fehér asszonyaival egyetemben fogadjuk: hogy nem engedjük még egyszer lángragyújtani a világot! Fogadjuk, hogy munkánkkal, harcos békeakaratunkkal oltalmazzuk az emberiség jövőjét, boldogságát! Háborús fenyegetésekkel, háborús paktumokkal szemben mi gyermekeinket, s anyai szívünket emeljük magasra, és hisszük, tudjuk,’ biztosak vagyunk benne, hogy a mi akaratunk, a mi erőnk győz mindenek felett! Termeljünk többet, jobbat, olcsóbban! Csatlakozások a húsz budapesti ipari vállalat versenyfelhívásához VASKOMBINÄT Nemrég jelent meg a Szabad1 Nép hasábjain a 20 budaipesti üzem versmyfelhívása az ország összes ipari vállalataihoz, gyáraihoz, üzemeihez. E versenyfelhívással kapcsolatban a Vas- és Fémipari Kombimat dolgozói írják: Tudjuk, hogy a Központi Vezetőség határozata alapján az iparban a tervek túlteljesítése, a termelékenység emelése, az önköltség csökkentése és a minőség megjavítása a döntő feladat. A 20 budapesti üzem dolgozóinak felhívása mozgósítja országunk üzemi és vállalati dolgozóit az éves terv legfontosabb mutatóinak túlteljesítésére. Vállalatunk, amely mindig teljesítette kötelezettségét, mindig túlteljesítette termelési) és ön» költségcsökkentési tervéit s a jövőben is azok között akar lenni, akik megértik a párt szavát s az élvonalban küzdenek pártunk célkitűzéseinek megvalósításáért, Ezért örömmel csatlakozunk a 20 budapesti üzem által indított hatalmas megmozduláshoz és a következő felajánlásokat tesz- szük: Vállaljuk, hogy üzemünk éves tervét december 3-ra teljesíti és ezzel 1 millió forint termelési értéket adunk terven feiül népgazdaságunknak. A termelés növelése 'mellett nem hanyagoljuk el' a minőség megjavításét sem. Elsősorban a selejtet kell csökkentenünk. E célból vállaljuk, hegy az első negyedévhez viszonyítva (éves viszonylatban) 15 százalékkal csökkentjük a selejtkárt. Javítjuk termékeink, öntvényeink minőségét. A munka jobb megszervezésével, a technológiai utasításiok pontos betartásával, a termelékenység növelésével, az anyag-, energia és szerszámf elhasználás terén bevezetendő takarékossági intézkedésekkel 550 000 forinttal csökkentjük tervezett önköltségünket. Hogy a nehézipar zavartalan termelését elősegítsük, vállaljuk, hogy a nehézipari vállalatokkal kötött kooperációs szerződéseinknek mindenkor határidőre eleget teszünk. Célkitűzéseink megvalósítására széles alapon megszervezzük a szocialista munkaversenyt, hogy növekedjék a sztahanovisták száma, emelkedjék a munka 'termelékenysége, javuljon a termékek minősége, csökkenjen az önköltség. Fercnczi József ,igazgató. Babodi István párttitkár, Balázs Lajos műszaki vezető, Lonkai József üb-aínök. 4000 HOLD NÉGYZETES KUKORICA MÁJUS 7-IG Megyénk gépállomásainak agro- nómusai és traktorosai mindent elkövettek, hogy a körzetükhöz tartozó termelőszövetkezetekben minél nagyobb területen négyzetesen vessék el a kukoricát, hogy ezzel is hozzájáruljanak a több terméshez. Megyénk központilag csat- öt talajvezérléses négyzetbe velő gépet kapott,, de ennek mintájára majdnem minden gépállomás átalakította a csoroszlyákat és azokkal vetette el a kukoricát. Május 6-án délig a megyében a tsz-ek határában csaknem 3 ezer holdion került földbe a kukoriravetőimag négyzetesen.' A Mennyei Gépállomás 400, a Fonói Gépállomáson több mint 200 holdon vetették el ily módon a kukoricát. A répáspusztai Első Ötéves Terv TSZ-ben is mind az 50 kát. hold kukoricát négyzetesen vetették el és ha csak két mázsás több’et- termésit vesznek alapul holdanként, akkor is egy vagonnál több kukoricájuk lesz, amelyen 14 süldőt hizlalhatnak fel csaknem két. mázsás súlyra. . A megyében még folyik a négyzetes kukorica ültetése. CUKORGYÁR A Vaskóméinál dolgozóival egyidőban a Cukorgyár dolgozói is csatlakoztak a 20 'budapesti ipari üzem felhívásához, az alábbi versenyvállalásokkal: ! Mindenekelőtt a nyersanyag biztosítását tűztük ki célul. Vállaljuk, hogy a leszerződött vetésterületen június 20-ig elvégeztetjük a cukorrépa egy elését, egyben megszervezzük a cukorrépa kártevők és betegségek elleni - védelmét. Fontos feladatunknak tekintjük az önköltség csökkentését és a termelékenység emelését. Evégből a cukor termelési költségének a tervhez viszonyított 1,2 százalékos csökkentését vállaljuk, ami lényeges -.zen- és egyéb üzemanyagmegtakarítással jár. Hogy ezt elérjük, lelkiismeretes karbantartást végzünk és üzemünket augusztus 20-ig répafeldolgozásra kész állapotba hozzuk. Vállalásokat tettünk még többek között a forgóeszköz csökkentésére, a szabványos cukormdnőség elérésére, az újítómozgalom kiszélesítésére. Tabák Lajos vállalati igazgató. Geges József üb-elnök, Hevesi Lajos üzemi PB-titkár. lávában folyik a növényároüás a böhönyei Szabadság TSZ-ben A böhönyei Szabadság TSZ-iben tegnapelőtt már 17 lelkes tag: férfiak, asszonyok, lányok járták a hafal- majs búzatáblákat',, lirtották, á gyomot a vetés közül. Egy nap alatt több mint 55 holdon végezték el a gyomirtást. Szépen kikelt a cukorrépa iis.. Ezt tegnap meighengerez- ték, ma pedig megkezdik a sara.bo- iását. Jobban igyekezzenek a zselickisfaludi gazdák a kukoricavetéssel! Zseückísfaludon még mintegy 40 százalék hiányzik a kukoricavetés- terv teljesítéséből. Nem elég, hogy a Kaposvári Gépállomás traktorosai éjt nappallá téve fáradoznak, a dolgozó parasztok is igyekezzenek minél előbb földibe tenni a vetőmagot. Sietniük kell a burgonya minél előbbi vetésével is. A község apraja- nagyja azon legyem, hogy ha késve js, de jó talajba kerüljön a mag. Látogatás egy 115 holdas konyhákért ben BATÉ KÖZSÉG alatt, a Kapos ibalpartján fekszik Rákó-puszta, a Kaposvári Állami Gazdaság egyik üzemegysége. A régi kis puszta helyén ma szépen gondozott gazdaság, gyönyörű kertészet van. A gazdaság épületei alig látszanak ki a zöldelő fák közül; olyan ez az üzemegység, mint egy jól ápolt, rendbentartott liget. A gazdaság területének nagyré- szén konyhakerti növényeket termelnek. A földek végénél folyik el a Kapos, amely még a legszárazabb esztendőiben is biztosítja a 115 holdas kertészet öntözéséhez szükséges vízmennyiséget. A városi lakosság jobb és olcsóbb zöldségellátását jelentősen elősegíti a kertészet, amely jó jövedelmet hoz a gazdaságnak. •A puszta déli oldalén, egy kis kertészként van, ahol melegágyakban, melegházakban nevelik a kényes palántákat, amelyeket ilyenkor kiültetnek a földeikre. Kolléga György, a gazdaság kertésze már 5 évi dolgozik itt. Igen becsületesen, szorgalmasan látja el feladatát. Kolléga elvtárs, a kertészkert »gazdája« büszkén mutogatja a kis növényeket. Először a melegágyakat tekintettük meg. A zöldelő kis dudváfcat melegágyakban nevelték, ápolgatték. Most, hogy itt a jó idő, nappalra leveszik róluk az üvegablakokat, a nádpallókat. Naponta kétszer, háromszor is megöntözik őket, így aztán napról napra nőnek. Éjszakára visszarakják az üvegablakokat, nehogy megfázzanak. Hat ágy korai káposztapaíánta olyan szépen kifejlődött már, hogy hétfőn megkezhe- tik kiültetésüket. — Ebből június végére már lehet piacra vinni — mondja Kolléga elvtárs. — Jó termés esetén 80 mázsát is elszállítanak holdjáról. 5 hold kelkáposztát már kiültettek. Naponta kétszer öntözik, ezek is szépen fejlődnek, úgyhogy júniusban piacra kerülhetnek. TOVÁBB MEGYÜNK a kertben, ágy korai 'bécsi karalábé palánta gyomlélásét végzik az asszonyok. A kertészeti brigád tagjai jól dolgoznak; szorgalmas munkájukért meg is kapják a megérdemelt bért: 900— 1000 forintot is megkeresnek havonta. Rengeteg korai, későd káposzta-, karalábé-, karfiol-, paprika-, paradicsom-, uborkapalántát nevelnek itt a melegágyakban, nagyrészüket már a jövő héten kiültetik. Ezek majd csak júniusiban, júliusiban, augusztusban hoznak termést, de gondoskodtak arról is a rákópusztaiak, hogy előbb kerüljön paprikai paradicsom, uborka, karfiol, karalábé a városi dolgozóknak. Hogy hogyan, arról1 is beszámolunk. » A melegágyas kertből átmentünk a melegháziba. Erre naigyon büszke Kolléga elvtárs. Az üvegház kis ládáiban virágzó paprika- és paradicsomtövek nevelkednek. 5 centis paprikák, diónagyságú paradicsomok csüngnek már a tövekről. Június elején szállítják ezeket, piacra. Az öreg kertész igen félti őket, naponta többször is megöntözi a töveket, a forró naptól szellőztetéssel és árnyékolással! védi. Láttunk itt virágzó uborkaindákat, kis uborkákkal, karalábét, melyből már a héten szállítanak Kaposvárra; a karfiol ás két hét múlva piacra kerül. Kint a földeken már készítik a palántáknak a jó talajt. A 9 lóerős motor naponta kétszer szívat a Kapósból vizet. A három szivattyú úgy ellátja vízzel a főárkokon keresztül a földeket, hogy a 115 holdas kertészet minden egyes kis növénye elegendő nedvességhez jut. — LESZ ITT ELEGENDŐ paprika, paradicsom, káposzta, nem kell félniük a háziasszonyoknak, hogy kevés lesz és drága — mondta bú« csúzóul Kolléga elvtárs. — Jó munkánkkal azon leszünk, hogy minél többet szállíthassunk a piacra, ezzel mi hozzájárulhassunk a városi dolgozók jó ellátásához. Hajdú Györgyné