Somogyi Néplap, 1955. május (12. évfolyam, 102-126. szám)
1955-05-05 / 104. szám
SOMOGYI /v er 1.4P Csütörtök. 1955. május 5. MI történt a külpojitikábcan? A német közvélemény feszült érdeklődéssel figyeli a bécsi tanácskozásokat Bérűin (MTI). A Német Demokratikus Köztársaság és Nyugat-Né- metország közvéleménye feszült figyelemmel követi az osztrák állam- szerződés kidolgozásával foglalkozó bécsi tanácskozások előrehaladását. A május 1-rri tüntetéseikéin és felvonulásokon egész Németország dolgozói egyöntetűen követelték, hogy az osztrák (példa alapján oldják meg a német kérdést is. Ugyanerre az álláspontra helyezkedett egész sor nyugatnémet polgári lap. A Majna frankfurti Abendpost kijelenti: »Németországnak nem katonai paktumra van szüksége, hanem aura, amiben a Szovjetunió Ausztriával állapodott meg. A német nép jobban járna, ha Nyugat-Németország nem tűrné meg területén a külföldi csapatokat és a katonai támaszpontokat.« a Düsseldorfer Nachrichten megállapítja: »Ádenauemak, ha komolyan' akarná Németország újraegyesítését, le kellene mondania Nyugat-Németország NATO-tagságáról és Németország semlegesítésének útjára kellene lépnie.« E lapok felfogásával ellentétben az Ademauer-párti sajtó görcsös erőlködéssel bizonygatja, hogy az osztrák példa nem alkalmazható a német kérdés megoldására. A Kölnische Rundschau »rossz hírnek« minősíti a bécsi tárgyalások kezdeti eredményeiről érkező tudósításokat. Az Adenauer—Pinay-féle megegyezés fagyos fogadtatása Nyugat-Németországban London (MTI). A Manchester Guardian bonná 'tudósítja jelenti: Nyugat-Németországban meglepően fagyos fogadtatásra talált az Adenauer—Pinay-féle »megegyezés«. A sajtó felhívja a németeket, ne engedjék elterelni figyelmüket a fő- fel adatról, hazájuk egyesítéséről. Még barátságtalanabb volt dr. Dehlennek, a Szabad Demokrata Párt elnökének nyilatkozata — írja az angol lap tudósítója. Dehler hangoztatta, hogy Németországot a Szovjetunióval kötött politikai és katonai megegyezés nélkül nem lehet egyesíteni. A Manchester Guardian felhívja a figyelmet Schwann szabad diemok- ratapárti képviselő kijelentésére, hegy magegyezést kell létrehozni Romín és Moszkva között, hogy ezáltal megteremthessék a német egységet. Kanada pilótákat képez ki a nyugatnémet hadseregnek Ottawa (MTI). Mint a DP A közölte, a kanadai hadügyminisztérium egyik szóvivője bejelentette, hogy hajlandó pilótákat és navigátorokat kiképezz?. a nyugatnémet hadsereg számára. Az amerikai államok kormányzói titkos megbeszélést tartottak Washington (MTI). Az AFP jelentése szerint az amerikai államok: kormányzói hétfőn Washingtonban értekezletre ültek össze. A tanácskozás zárt ajtók mögött több kormányférfi külpolitikai beszámolóját hallgatta meg, így a többi között Foster Dulles külügyminiszterét. Dulles beszédét nem hozták nyilvánosságra. A jelentések szerint a felszólalók többsége azt fejtette ki, hogy az Egyesült Áhamakniak most elsősorban Ázsiára kell fordítania fi,gyeimét. Az USA támogatja Ngo Dinh Diemet New York (TASZSZ). Mint közöltük, Ngo Dinh Diem délviefnami miniszterelnök hosszabb megbeszélést folytatott Collin® tábornokká!!, Eisenhower amerikai elnök délvietnami különmegbízott jávaű. Miint jelentik, Collins tábornok biztosította Ngo Dinh Diemet, hogy az Egyesült Államok, támogatja kormányát. Az amerikai beavatkozás a legfőbb oka a délvietnami zűrzavaros helyzetnek Hanoi (Uj-Kínia). A Vietnami Egységes Nemzeti Arcvonal hétfőin nyilatkozatot tett közzé és rámutatott, hogy a Dél-Vietnamiban tapasztalható zűrzavaros helyzet legfőbb oka az amerikai beavatkozás és Ngo Dinh Diéta foehódolása az Egyesült Államoknak. A Vietnami Tájékoztató Iroda által nyilvánosságra hozott nyilatkozat összefoglalójában többek között a következő áll: A Vietnami Egységes Nemzeti Arcvonal, amely megtestesíti a vietnami nép béke, egység, függetlenség és demokrácia iránti törekvéseik ezúton is kifejezésre juttatja, hogy gyűlölettel tekint az amerikai imperialisták és- a Ngo Dinh Diem-bamda tevékenységére. Meggyőződésünk, hogy szerte az országban nincs egyetlenegy vietnami sem, .akit ez a helyzet fel ne háborítana, és aki, megengedné, hogy az amerikai imperialisták megvalósítsák intervenciós és háborús provokációt jelentő összeesküvésüket, vagy aki megengedné, hagy Ngo Dinh Diem az amerikai imperialisták érdekében továbbra is feláldozza honfitársainak életiét és tulajdonait. A vietnami népnek magára keli váUátoi a lét- fontosságú jogai védelmének feladatát. Ez az egyetlen mód ama, hogy végetvessenék a jelenlegi zűrzavaros helyzetnek. Anglia továbbra is elismeri Bao Dajt London (MTI). Jelentések szerint Valcohn MacDonald délkelet-ázsiai angol főbiztos, aki xnáius 2-áin érkezett Szaigonba, találkozott Ngo Diinh Diemmel. A Reuter hírügynökség ismerteti az angol külügyminisztérium szóvivőjének nyilatkozatát MacDonald küldetésével kapcsolatban. A nyilatkozat rámutat, hogy Anglia továbbra is elismeri Bao Daij délvietaam! császárt áLlaimfőnék és Ngo Dinh Diemet miniszterelnöknek. Ami a vietnami általános választásokat illeti, az angol külügyminisztérium hangsúlyozta: »maradéktalanul kitartunk a genfi egyezmények mellett, amelyek 1958. nyarára általános választásokat írnak elő Vietnamiban:« A nyugatnémet militaristák nem elégszenek meg az 500 000 főnyi Wehrmacht-tal Bonn (ADN). A Blank-hivatail két nappal a párizsi háborús szerződéseik hatálybalépése előtt megerősítette, hogy a nyugatnémet militaristák nem elégszenek meg a számúikra engedélyezett 500 000 főnyi Wehr- macht-tál. Az API amerikai hírügynökség közölte: »A 12 hadosztályon' kívül hadise- regcsoportokat állítanak fel, amelyek mint önálló kötelékeik nem tartoznak a hadosztályok keretébe. Ezek iaz önálló kötelékek gyorsan mozgó kis egységekből tevődnek majd ösz- sze, amelyeket a korszerű hadviselés legújabb szempontjai1 szerint, atomfegyverek esetleges alkalmazásának figyelembevételével fegyvereznek fel és képeznek ki.« A DPA nyugatnémet hírügynökség ezzel kapcsolatban megjegvzi, hogy a nyugatnémet hadsereg felállítására vonatkozó tervek kidolgozása során »nem alkalmaztak sémát«, hanem olyan »rugalmas rendszert irányoztak elő, amely katonai síkon lehetővé teszi újabb felfej- lődéséfkmek mérlegelését.« Faure kormánynyilatkozata a nemzetgyűlésben Párizs (MTI). A nemzetgyűlés fced_ j dli ülésén Edgard Faure miniszter- elnök hosszabb kormánynyilatkozatot olvasott fel, /Külpolitikai kérdésekről , 'beszélve Faure kijelentette, hogy a négyhatalmi tárgyai ások előkészítése kérdésében május 8-án a három nyugati nagyhatalom külügyminisztere j,a- : vasiatokat dolgozott ki négyhatalmi i értekezlet tárgyában. E javaslatokat továbbítják majd a Szovjetunióhoz. Május 8-i tanácskozáson a három nyugati külügyminiszternek lehetővé teszik nézeteik összehangolását — mondotta Faure. Franciaország az értekezlet tárgyalási anyagául javasolja az európai biztonságról szóló kérdések, továbbá a fegyverkezés csökkentése és korlátozása kérdése és a német probléma megvitatását. A PÁRTELET HÍREI A Textilművek pártszervezete a legfontosabb feladatokra mozgósít Megyénk legfiatalabb, mégis legnagyobb üzeme pártszervezetének munkájára az jellemző, hogy a Párt előtt álló központi feladatokat helyesen kapcsolják össze az üzem speciális problémáival, ezek megoldásával, Fő célkitűzésük a párt irányvonalának biztosítása az üzemben, a dolgozók segítése a tervfeladatok teljesítésében és a tömeg- szervezetek támogatása. A célkitűzések megvalósításához elengedhetetlen fontosságúnak tartják a pártépítésséL' való gondos foglalkozást. A Textiliművekfosn a műszaki és adminisztratív dolgozókhoz, viszonyítva kevés a kommunista. A múlt héten tartott aiapszeirvezefci titkári értekezleten ezért elhatározták, hogy a pártépítési munkát fokozzák és a múlt havi 7 tagjelölt helyett májusban már I5-öt vesznek fel. Ezt a tmunfcáitl természetesen gondosan előkészítik. Az aiapszervsze- ték saját területükre vonatkozóan tervet dolgoznak ki, melyben meg- i jelölik, kik azok ,a legjobb párton- ' kívüli munkások, akik megérdemlik, . hogy pártunk tagjelöltjei lehesse- ' nelc. Ezeket aztán munkahelyükön felkeresik és rendszeresen fogilaí'.koz- mak velük. A közelmúltban az alapszervezetek összevont pártvezetőségi ülést tartottak, melyre meghívták a to- megszervezetek vezetőit ia. Ezen a megbeszélésien a DISZ munkáját vitatták meg, különösképpen a DISZ II. kongresszusára való felkészülést. Egyöntetűen elhatározták, hogy a DISZ II. kongresszusa tiszteletére 280 fiatalt szerveznek be a BISZ-be. Ebben a munkában segít a pártszervezet és ,a szakszervezet is. A pártszervezet ezekben a napokban már nagy gondot fordít a májusi taggyűlés előkészítésére is. A taggyűlés legfontosabb pontjaként a termelés pártellenőrzésének kérdését (tekintik, ezen a téren ugyanis nincs minden rendben a Textilműveknél. Az alapszervezetek vezetői 'beszámolnak majd az e téren végzett munkáról, ugyanakkor megállapítják a következő feladatokat is, melynek eredményeként az alapszervezetek az eddiginél remélhetőleg többet foglalkoznak a termelés ellenőrzésével. Ezen a taggyűlésen foglalkoznak még a DISZ-szervezeteknek a II. kongresszus' tiíszfeietére végzett munkájával és a pártépítés kérdésével is. A májusi taggyűlések bizonyára még előbbre viszik a Textil- művek jó pártéietét. A Városi Tanács pártszervezete foglalkozzék tökbet a toanegszervezetekkel A Városi Tanács pártszervezete már befejezte az 1955-ös oktatási év tervezési előkészületeit. A pártszervezet vezetői megbeszélték a dolgozókkal, hagy ki milyen cktatási formában kíván részivé,nni, és ennek megfelelően' készítették el a tervet. A feladat most az, hogy az oktatásba bevont dolgozókkal továbbra is foglalkozzanak, ne elégedjenek meg pusztán az oktatásba való bevonás tényével, hanem biztosítsák ennék sikeres megvalósítását is. A májusi taggyűlésre már a Városi Tanács pártszervezete is készül. Legfőbb feladatúknak a belső munka ésszerűsítésének, átszervezésének megoldását tekintik, ment ez nagyban megkönnyítené az eddigi bürokratikus. ügyintézést és mindenkinek — tanácsi dolgozóknak és a tanácshoz forduló dolgozóknak —• előnyére válna. A Városi Tanács pártszervezete azonban egyáltalán nem, vagy nem kielégítően foglalkozik a tömegszer- vezetekkel, így a DISZ munkájával sem. A DISZ II. kongresszusa előkészítésére még nem tettek semmit, természetesen felajánlások sem születtek a kongresszus tiszteletére. A pártszervezet igen fontos feladata a DISZ munkájának — és a többi tö- megszervezet munkájának —- irányítása, támogatása, feladataik megoldásának segítése. Éneikül a pártszervezet nem végezhet jó munkát. Reméljük, ezen a téren sem lesz sokáig hiány a Városi Tanácsnál. AZ ÉDESANYÁK ÜNNEPLÉSÉRE KÉSZÜLNEK MEGYÉNK ISKOLÁIBAN NEMZETKÖZI POSTA Tájékozatlanság vagy ro«síinduiat ? A Szovjetunióban már tavaly üzembehelyezték a világ első atomvillanytelepét, amely azóta is zavartalanul működik. Ez az atomvillanytelep újabb bizonyítéka a Szovjetunió békés szándékainak, valamint a szovjet tudomány és technika magas színvonalának. E tény közismert, az egész világ tud róla Nem hinnénk, hogy elkerülte volna a figyelmét a Teknik című norvég műszaki folyóiratnak. Ennek ellenére a folyóirat márciusi számában egy kis cikk jelent meg. amely arra enged következtetni, hogy a lap nem tud a Szovjetunióban működő atomvillanyfelepről. Avagy a llap talán csak úgy tesz, mintha nem tudna erről? A folyóiratban megjelent cikk címe: »Az első .polgári’ atomerőmű«. A cikk szerzője úgy ír, mintha a szovjet atomviLlanytelep nem létezne. »Nagy-Bri- tannia atomtudósai megfeszített munkát folytatnak, hegy világhegemóniára tegyenek szert az ipari célokra alkalmazott atomerőmű létesítése terén A továbbiakban azt olvashatjuk: »Ha ősszel és télen kedvezőbb lett volna az időjárás, lehetséges, hogy már ebben az évben üzembehelyezték volna az első atomerővel dolgozó villany telepet. A rossz időjárás okozta nehézségek ellenére a munkatervet állandóan túlteljesítik és feltételezhető, hogy az angolok kivívják az első békés atomerőmű létrehozóját illető dicsőséget«. Ezekután joggal vetődik fel a kérdés: sötét tájékozatlanságról, vagy az olvasók rosszindulatú félrevezetéséről van szó? A fajvédők „építőművészete“ A New Age című délafrikai lap a napokban egy rajzot közölt, amelyen két kocka látható. Az egyik kocka egyszerű házat ábrázol, a másik teljesen üres. Az előbbi felirata: »Ház — régi stílusban-’-', a másiké: »Uj stílus ...« A karikatúra szemléletesen ábrázolja azt a tervezetet, amelyet a Délafrikai Unió hatóságai a cvárosi nyomortanyákon élő néger lakosság »lakó- házépítkezéseire« kidolgoztak. A fajvédőknek az a céljuk, hogy olyan telepekre űzzék a négereket, amelyeket a rendőrség könnyen ellenőrizhet. Az ' erőszakkal kitelepített afrikaiaknak üres telket adnak és semmi mást. Más szavakkal ez azt jelenti, hogy a kegyetlen kizsákmányolásban és ínségben élő négerektől még eddigi nyomortanyájukat is elrabolják és cserébe üres »telket« adnak nekik. Azonossági jegyek... atomtámadás esetére Annakidején az egész világot bejárta az a hír, hogy a háborús hisztéria terjesztői atomtámadásra számítva azonossági jegyekkel akarják ellátni az amerikai gyermekeket. Most kiderült, hogy Nyugat-Euró- pában is lelkes követőkre talált ez a torz ötlet. Mint a Neues Deutschland írja, a bonni kormány közlönye jelentette: a közeljövőben minden nyugatnémet 'gyermek (12 éves korig) azonossági jegyet kap, hogy atomháború esetén, bármi történjék, felismerhető legyen. Herodes császár szánalmas kisiparos volt a tö- megmészarlásra spekuláló modern gyermekgyilkosokhoz képest. A demokratikus külföldi lapok azt, tanácsolj ák az illetékeseknek, hogy ne »dögcédulákkal« lássák el a gyermekeket, hanem inkább adják ki az »atomgyilkos« oklevelet azon csekélyszámú őrültnek, aki az új háború előkészítésével foglalkozik ... Miért hiúsult meg Lina Horn vendégszereplése Liva Horn, az ismert amerikai énekesnő szerződést kötött, hogy hangversenyeken lép fel Miami városában, A művésznő előre szobát. rendelt magának a város egyik szállodájában. Amikor azonban megérkezett Miamiba, nem engedték meg neki, hogy belépjen a szállóba. Az igazgató egyszerűen kiutasította az énekesnőt, mivel kiderült, hogy ... néger. A megsértett művésznő felmondta a szerződést és elhagyta Miamit. A Combat című francia lap szerint Lina Horn az újságírók kérdéseire kijelentette, hogy ehhez hasonló incidensek nem szokatlanok számára. Mi más volna ez, mint az emberi méltóság meg- gyalázása. És még vannak olyanok, akik képmutatóan emberi jogokról mernek fecsegni a mai Amerikában! Május kilencediké: anyák napja. Mennyi szépséget, szeretetet, menynyi fölemelő méltóságot rejt magában ez a dátum! Egy nap a sok közül, huszonnégy óra a végtelenbe to varchanó órák közül, melyet az édesanyáknak szentelnek. Azoknak; az asszonyok,maik, akik életet adnak az újszülötteknek, akik rajongó szeretettel nevelik gyermekeiket, akiknek köszönhetjük felnövekvő új generációnkat, a szebb jövő várományosait. Valamikor, a múltban, is ott szerepelt a naptárban ez a nap. Ün- inepaliní azonban csak kevesen ünnepelhették. Egy-egy apró virágcsokor fejezte ki a gyermekek szeretetét, egy-egy hálás gyermekesek jutalmazta csupán az anyák gondosságát, munkáját, az asszonyok nagyrésze fölött azonibajra eseménytelenül suhant el ez a szép nap. Tíz szabad esztendő telt el azóta, hogy az édesanyák szabad életet adhatnak gyermekeiknek és megbecsüli őket a dolgozó nép állaana. Az anyák napja ünnep ma már. Országszerte, így megyénkben is bensőséges ünnepségeket készítenek elő erre a napra. Valamennyi iskolában megürmep- lik az anyák napját, összegyűlnek a gyerekek és gyülekeznek a szülök is. Együtt ünnepeinek. Az iskolák igazgatói tartanak beszédet, majd az MNDSZ-ti'íkárck köszöntik az édesanyáikat. Ezután mindenütt kultúrműsor következik. A kis úttörők versekben köszöntik 'szüleiket, énekkarok, úttörőzenekarok szerepelnek az anyák tiszteletére. A MÁJUS 1 UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA tanulói nagyszabású műsort rendeznek ezen a napon. Gyermekjátékokat mutatnak be, énekkar, szavalat szerepel a műsoron, majd virágcsokrokkal ajándékozzák meg szüleiket. Ked ves ünnepséget terveznek A CSURGÓI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK tanulói is. Itt működik a megye egyik legjobb úttörőegyüttese. A tanulók számos helyen szerepeltek már, a 'kaposvári színpadon is megálltak helyüket. Tudásukat ezen a napon édesanyjuknak szentelik. A nagy,létszámú énekkar és a megyében talán legjobb zenekar szebbnél szebb számokkal! köszönti az ünnepeiteket. A PUSZTAKOVÁCSI ISKOLÁSOK egyforma ajándékkal lepik meg az édesanyákat. Sokat töprengtek, hogy mi lenne az az ajándék, amely méltóképpen kifejezi gyermeki szeretetü- ket, hálájukat. Végül úgy döntöttek, hogy valamennyien egyforma, szép iparművészeti munkával készített szívet vásárolnak. Ennéd szebb, kifejezőbb -ajándékot nem adhattak volna édesanyjuknak ezen ,a napon. A HAZAFIAS NÉPFRONT-BIZOTTSÁG ÉS AZ MNDSZ MEGYEI TITKÁRSÁGA elhatározta, hogy hozzájárul a nap ünnepélyessé tételéhez. Május 9-én 50 sokgyermekes anyát látnak vendégül. Melegen ünnepük azokat az asszonyokat, akik odaadó 'szeretette! neveltek öntudatos fiatalokat hazáiknak. A megye valamennyi községében készülnek az ünnepre. Számos meglepetés köszönti majd az édesanyákat. A gyerekek titokban készítik ajándékaikat és hamarosan megkötik a kis ünnepi csokrokat, melyek szirmai között ott rejlik a hála, a gyermeki szeretet. A megye minden részén méltóképpen ünnepük meg az édesanyákat, a szeretet, az önfeláldozás, a családi élet megszemélyesítőit, a béke lelkes 'harcosait. — A DOLGOZÓ NÖ KOZMETIKÁJA címmel tart előadást dir. Franki József egyetemi m. tanár, kórházi főorvos május 6_ám este 7- órakor a TTIT klubrendezvényei keretében. — ESTE HAT ÓRAKOR kezdődik a Szülők Szabad-egyetemének mai előadása.