Somogyi Néplap, 1955. május (12. évfolyam, 102-126. szám)

1955-05-29 / 125. szám

Vasárnap, 1955. május 29. SOMOGYI NÉPLAP im-iin'-n ■ nirm —inrrKm—ri cAz írók fa olacuék Iuiíiepi taLáLkozó ja eleit A SZABADSÁG tíz esztendei é- tnek hatalmas fejlődését a magyar könyv, a magyar Irodalom helyze­tén is lemérhetjük. 150 évvel ezelőtt Csokonai még elkeseredetten só­hajtott, hogy az ,is Mond, aki Ma­gyarországon poéta akar lenni. Több mint száz esztendő után Mó­ricz Zsigmcndmak még szívszcronga- tó problémája volt: »-Kinek írunk? Minek írunk?... Vagy csak önámí- tás az egész magyar irodalom?« Amit egy évszázad nem tudott el­érni, azt tíz év valóra váltotta: a magyar írók ma már tudják, kinek és miért ínnak — a magyar nép könyvolvasó néppé lett! És milyen hatalmas lendülettel veszi népünk birtokába az .irodal­mat, a tudományt, a könyvet! Hiá­ba növekedik évrő'.-évre ugrássze­rűen a kiadott könyvek száma, mégsem tudunk lépést’ tartani a még • gyorsabban növekedő igénnyel. 25-—30 000-es példányszámú kiadá­sok hetek, sőt napok aiatt elfogy­nak. És e könyvsikereket nem bestsellerek vagy ponyvák érik el — etfaita gyom nem terem többé irodalmunk kertjében — hanem a világirodlalom legértékesebb kin­csei, s mindenekelőtt a magyar írók legjobb, legnemesebb alkotá­sai. Könyvkiadásunk az elmúlt év- ' tizedben nagy adósságokat törlesz­tett. Uj 'fordításbem jelentek meg a világirodalom legkiválóbb alkotá­sai, nemzeti klasszikusaink — Mó­ricz, Ady, József Attila, Mikszáth. Jókai-műveiből pedig nem lehet annyit nyomni, hegy azonnal el ne kapkodják. E tíz év alatt Petőfi összes Versei 180 700 példányban je­lenitek meg, de mindig újabb és tíjabb kiadásra van szükségünk. A I könyv a legjobb neveié és bennün­ket az emberiség legnagyobb gon­dolkozóinak, legragyogóbb elmének szava segít abban, hogy egy új tár­sadalom új embertípusát kinevel­hessük. AZ ELMÚLT TÍZ ÉV óriási ered­ménye volt az is, hegy népünk meg- ; ismerkedhetett al szovjet irodalom jövőbemut*ttó, pártosszellemű, em­bert és társadalmat formáló alkotá­saival is. Gorkij, A. Tolsztoj, Solo-; hov, Erenburg és a többi szovjet j írók tanító szava dolgozóink mii- , lióihoz jutott el és vált történelem- ! alakító erővé. Az elmúlt tíz év ■ alatt 860 orosz és szovjet szépiro­dalmi művet adtunk ki 7 000 000 példányban. És ebben a tíz munkás esztendő­ben megszületett az új magyar iro­dalom, amely a szovjet írók példá­ját követve, a szocialista realizmus útját ikeresve tükrözi népünk har­cait, szívós építő munkáját, az új szocialista! eimbep megszületését, íróink ma jól tudják, kinek és mi­ért írnak, szavukra egy egész or­szág figyel, írásaikon egy egész nép nevelkedik. De nemcsak a szépirodalom és az ifjúsági irodalom, hanem a politi­kai, tudományos és szakkönyvki­adás területén is hatalmasak az eredmények. Amivel valaha csak titkon, illegális szemináriumokon ismerkedhetett meg egy maroknyi kis élcsapat: Marx, Engels, Leniin, i Sztálin tanításait ma könyvek mil­liói teszik közkinccsé, teszik a jö­vő építésének legfontosabb fegy­verévé. A marxizmus-ieninizmus gránit-alapján nő fel a magyar tu- ! dományos irodalom épülete, ki­tűnő ipari és mezőgazdasági szak­könyvek, okosszavú ismeretterjesztő ! munkák formálják népünk világné- ' Zeitét, mélyítik el tudását, szolgálják a jobb, eredményesebb termelő­munkát. Munkásságunknak, de pa­rasztságunknak is nélkülözhetetlen segítőtársa a Jó szakkönyv. KÖNYVTÁRI HÁLÓZATÚNK ha­talmas fejlődése is igazolja, hogy a dolgozók legszélesebb _ tömegei vál­tak olvasóvá. A Fővárisi 1 zafoó Er­vin könyvtár és fiókjai 1954-ben 3108 977 kötetet kölcsönöztek, há­romszor annyit, mint az utolsó bé­keévben. Könyvtáraink az elmúlt évben együttvéve mintegy 21 millió kötet könyvet forgalmaztak. Az ol­vasótábor szélesedését jellemzi az is, hogy az egyéni könyv vásári ók száma állandóan nő. Ezekről a hatalmas eredmények- ■ ről fog beszámolni az ünnepi könyvhét. Régen a könyvhét a ki- j adók üzleti vállalkozása volt csupár, j émelyítő vásár, ahol az írónak nem volt több szerepe, mint a kikiáltó­nak a mutatványos bódé előtt. Ma a könyvhét igazi ünneppé, író és közönség gyümölcsöző találkozójá­vá vált. Kiadók és írók az egész or­szág Színe előtt tesznek számadást arról, hogy mit végeztek. Bemutat­ják azokat a könyveket, melyekkel segíteni' akarják népűnk munkáját, mélyebb emberségre, igaz hazasze­retetre, hősies helytállásra, proletár nemzetköziségre nevelik) dolgozóin­kat. Könyvtáraink, könyvterjesz­tőink is számot adnak arról, mi’ven propagandistái v*ltak a könyimek. AZT VÁRJUK az ünnepi könyv­héttől, hogy még jobban ekné'yítse népünkben a könyv szeretetét, még inkább kiszélesítse az olvasók tá­borát, megerősítse a könyvíármoz- galmat, az írók és olvasók közvet­len. találkozásából pedig merítsem erőt ú,i magyar irodalmunk, szüles­senek újabb, az eddiginél is jobb művek. Szolgálja az ünnepi könyv­hét a könyv népszerűsítésével né­pünk ideológiai nevelését, szakmai tudásának fejlesztését. PAPP ÁRPÁD; Távbeszélő vonalépítők Előttük lassan nyílt a makacs kövezet. Verítékükben mosdott meg a nap, friss szél csókolta hevült arcukat, s én csodálva néztem kérges kezeiket, I melyek nyomában, tudtam, majd huzal vezet, hogy rajt’ röpüljön a hír hamarabb: »■Itt nőttek új iskolafalak, — beteg kér orvost — új százalék született....« s ki tudja most még mennyi, milyen híreket, kiknek, kiktől, merre, hova búgat, ha befonja — szövi városunkat, i m:nt testünk az élő, lüktető erezet?! E pár sor köszöntve szorítsa meg, kik építik, a munkás kezeket. FENYVESI ERNŐ: Csurgói ligetben Búcsúzni jöttem kis liget. Hol annyi édes szűzi rejtek Oly ismerősen integet. Ha rózsa nyílt, s virág fakadt, Vagy megsárgulva hullt a lombod, Bolyongtam itt a fák alatt. Itt szőttem tarka terveket, Ha megbántott a csalfa élet. Azt itt meséltem el neked. Oh, mennyi édes pillanat És mennyi terv és mennyi eszme Fogant meg itt a fák alatt. A nagy költő — ki itt lakott — E fák között merengve járva Remélt egy boldog holnapot. Ma itt él köztünk szelleme; Mint fáklya ég előttünk, s lángja Utunkat fénnyel hinti be. FEHÉR KÁLMÁN: Cigaratla-szür'et Mélyet lélegzem, — csend van már végre, nem kell ügyelnem annyi veszélyre. Nem cseng a telefon, nem fütyül mozdony. Kinyújtva magam — akárcsak otthon — rágyújtok mostan, nézve a lángot, mely öngyújtómból vígan fellángolt. Egy »kutyanyelven« azt számítgatom, a befutás ma vajon hány vagon? Cigarettafüst száll szerte-széjjel ... jó ez a műszak ... szép ez az éjjel! „DANTE, A KÖZÉPKOR UTOLSÓ ÉS A MODERN IDÓK ELSŐ KÖLTŐIÉ" — Dante születésének 690. évfordulójára — Pi ante élete, amint nem végződik halálával, úgy nem kezdődik ^ születésével: hanem szétolvad a világtörténelembe.« így, ez­zel a mondattal kezdi Babits Mihály Dante Alighieriről, a nagy olasz költőről szóló megemlékezését. Valóban: Dante alkotásaiban összezsú­folódik a távoli múlt és a korabeli jelen, messze bevilágít a jövőbe. Dante korszakokat élt, korszakokat kötött össze. Művei a középkor óriását mutatják be nekünk, késői örökösöknek, s ugyanakkor a maj­dani felvilágosodás csírájának, az akkor kezdődő renaisance-nak is egyik legnagyobb alakját. »Dante egy személyben a középkor utolsó és a modern idők első költője» — írta róla Éngels. a Kommunista Kiáltvány olasz kiadásához írt előszavában, s »szellemóriás«-nak ne­vezi. Dante tehát a feudális középkor végén és a modem kapitalista korszak kezdetén élt Olaszországban. Ebben az országban a keresztes­háborúk során nagy vagyonra tettek szert a kereskedők és iparosok, korán kialakultak a városok. Ezek között is Firenze vált a leggazda­gabbá. ■ ahol Dante A’ighieri 1265 május 27-én látta meg a napvilágot. Jól tudjuk: a születőben lévő új sohasem győzhet a régi felett békés úton, szükségképpen összeütközik a kettő, s mindig az új lesz a győztes. A régi, elavult feudalizmus és az új kapitalista világ harca Rábában Dante korában ment végbe. Két párt . állt ebben- az időben szemben egymással: a feudalizmust védő feketék pártja a pápa irányí­tásával s a polgárok és néptömegek ügyét képviselő fehérek pártja, a császár hívei. A harc az ideológia területén is folyt: a vallásosság és az eretnekség küzdött egymással. Dante teljes erejével veti bele ma­sát a küzdelembe, s a haladás, a műveltség, a fehér tábor oldalán áll. Bátran írja egymás után az egyház által tiltott szerelmes verseket if­júkori szerelméhez, Beatricehez értekezéseket ír a »Népnyelvi ékesszó­lásról« és a császárságot dicsőítő »Monarchia«-ról. Közben hol ide, hol oda hányódik Olaszországban, attól függően, hogy melyik városba melyik párt van a hatalmon. Egy ideig száműzetésben . is élt, mígnem 1321 szeptember 13-án Ravennában meghalt. ÍJ ante örökké fennmaradó nevét legnagyobb alkotása, a »Divina ' Comedia, vagy magyar nevén Isteni színjáték biztosítja. Eb­ben az óriási méretű műben (100 ének) »összegezi mindazt, amit a feudális kultúra á*él* és átgondolt, benne szólal meg először tíz néma. évszázad«, de visszatükröződik benne Dante egész élete is, minden, ami neki kedves, drága volt. A Comedia kezdetén Dante két világ" mesgyéjén áll (a valóságban is két kor ütközőpontján élt!), s amikor az erény dombjára akar mászni, »az emberélet útjainak felén« eltéved, vadállatok állják út­ját: a sokpártú Firenzét képviselő »foltos párduc«, a francia király gőeiét jelentő oroszlán és a kapzsiságot, a pápát képviselő nőstény farkas. Vergilius segítségével aztán eljut a pokolba, melynek kapuján a felirat: »Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel«. A pokol vé­gigjárása alkalmas Dantenek arra, hogy bemutassa a feudalizmus bű­neit, bűnös alakjait, többek között az érzékieket, falánkokat, fösvé­nyeket és tékozlókat (kik között sok pápa és bíboros is talál tátik), ^ a vérengzőket és zsarnokokat, az árulókat és csalókat (itt is több pápa van) stb. A pokol után Dante a »Purgatórium«-ba kerül, s itteni útjának végén a császárságot jelentő fa kivirágzik (Dante állásfoglalása), s megjelenik korán elhunyt gyermekkori nagy szerelme: Beatrice, hogy bevezesse Dantet a »Paradicsom«-ba. A Paradicsom a boldogságot jelképezi, egy rózsához hasonlatos. A. rózsa közepén üres a trón: VII. Henrik német császárt várja, akinek legigazibb híve Dante volt, s 1313-ban halt meg. D ante nagy műve, az Isteni színjáték hat és félszáz év múltán is párját ritkító alkotás. A világirodalomban ő volt az első, aki leírta a természetet és a benne élő embert. Ez nagy és bátor tett volt abban a korban, a,miikor az egyház ezt minden eszközzel tiltot­ta, s amikor példa sem állt még előtte. Az új út, a műveltség, a ^ ha­ladásért folytatott bátor harc az, ami Dante művét halhatatlanná te­szi. A Pokol XXVI. énekében írja meg állásfoglalását, mely messze útra világít: Gondoljatok az emberi erőre: nem születtetek tengni, mint az állat, hanem tudni és haladni előre! i Várkonyi Imre. A régi magyar irodalcmtörté- netírás tévedései közé tarto­zott az az unos-untalan hangozta­tott tétel, hogy a hírlapírás »ro­botja« megöli az írói intuciót, hogy az íróművészettel egyeztetni tas« kellemetlenségeit, írás és költői (szépirodalmi) alko­tómunka összeférhetetlenek. Ez a tétel az »elefántcsonttorony«, a »»Tart pour Hart« művészet eltéve­lyedésével függ össze. Ezt a művé­szetet természetesen zavarja az élet, a való élet mozgalmassága, de a realista művészetet s an naiv ma­gasabb kritikai fokát a való élettel való foglalkozás nemcsak hogy nem zavarta, hanem segíti, emeli. E megállapítás bizonyítására éppen Mikszáth legismertebb mesterei: politikai gyűlésekről (a vármegye­Bret Harte és Dickens példájára hi- ház üléseiről) ír riportot. 1875. de­vatkozhatunk, akik életük tetemes cember 25-én válik meg e laptól részét vidéki lapok szerkesztőségei- »másnemű elfoglaltsága miatt«. Is- ben élték át és ez a sors nem vált merjük, értjük ezt a tapintatos fo- alkotásaik kárára. A mi irodai- galmazást. Egy kortársa írja róla munkban tételünk bizonyítására ezidőtájt: »Mikszáth Kálmán az nincs jobb példa Mikszáth hírlap- Orient szálló egy szurtos, sötét szó- írói .tevékenységénél. bicskájában lakott. Sokat írt, ■ de JMJikszáth egész pályája hírlap- ritkán hozta el megígért kéziratát író volt. Eleinte a hírlapok- pontosan, mert nem volt fűtenivaló- kal való kapcsolata a műkedvelő ja, a hidegben összegémberedtek az beküldőé: verseiket, tárcákat ír, ujjat.« Barátaira is vonatkozik az, azokat küldözi be alapokba több- amit ezután olvashatunk: »Társa- kevesebb sikerrel. Később az úisá- ságával együtt nagyrészt rendesen gok egész sorába dolgozott, néhá- píkkolót ebédelt.« (Akkoriban pik- nyat. szerkesztett is. Pár évig elnö- kóló volt az, amit ma »szimplá­ké is volt a Magyar Újságírók Sző- nak« nevezünk.) vétségének. Ezt az állást nem is 1877-ben belépett a Budapesti kereste, nem is volt nékivaló. To- Napilap szerkesztőségébe. 1878. Tok-, illetve gégebaja miatt, mely február 8-ig dolgozott ebbe a Lap- már 1886-ban súlyos tünetekkel je- ba, melynek, mint ő maga írja, lentkezett életében, kevés alkalom- »első embere« volt. Vagy száz nagy mai beszélt nvüvánosan, felolvasá- cikket írt ide s nincs e kornak soknál is barátai "ihelyetesítették, olyan politikai, társadalmi, vagy gyakrabban a széphangú és jólelkű irodalmi kérdése, amelyhez hozzá ne Győry Vilmos. szólt volna. Innen hívták meg Sze­Mikszáth ifjúsága idején dolgo- gedre, ahol Eisenstadter Lukács új zott a Nógrádi Lapokba (1873), a lapot alapított, a Szegedi Naplót, Magyar Néplapba (1874—75). Ba- amelybe 1878. augusztus 3-án írta lassagyarmati munkásságában ke- első cikkét s 1881. évi 12. számá- xül először olyan helyzetbe, hogy ban az utolsót. A nyomorúság már­beli élet egészét. Mindezt mint a nép életének, \ szokásainak, nyelvének kiváló ismerője tette ol- í vasmányos, szellemes fordulatokkal bővelkedő, í igaz magyar »népnyelvi« stílusban. Eleven humo- i ra szinte utolérhetetlen frissességű s a mai íróink > számára is követendő példa. . Mikszáth Kálmán nemcsak mint regény- és i novellaíró, hanem mint újságíró is kiváló volt. í Halálának évfordulóján e téren végzett munkás- t ságáról emlékezünk meg, a Magyar Sajtóban l megjelent cikk nyomán. í JCOO<X)OCO(X»OOOOOCOCOOCXXXXXDOCOCX már elnyelte Mikszáthot Pesten, de a nagy árvízről írt meg. Egyik ri- Szegedem újjáéled, itt írt klasszikus portjában leírja, amint az árvíz művei (köztük a Jó palócokon és a viszi a feldúlt otthonok törmelé- Tót atyafiakon kívül Szeged köny- ikeit, bútordarabjait, köztük egy lá- vének ■ két testes kötete), valamint dát, amelyen egy kis bárány béget az a kötetekbe fel nem vett művei- keservesen. Ebből lett a kis Baló nek bibliográfiája tanúskodik hihe- Borcsa Néhai báránya a Jó paló- tetlen szorgalmáról és termékeny- cokban. Annak az éjnek, mikor az ségéről. ár átszakította a szegedi gátat és többen a magasabban fekvő Zsótér- 4 ddigi hírlapírói prakszisa a ház vendégszerető falai között iz- r®- Szegedi Naplónál közeledik gultak az események miatt, leírása a kulmináüáshoz. Mint hírlapíró egy riportból került be az Ott al- már régen kísérletezik a riporttal, szik a Borcsa is édes humorú elbe- itt lesz a magyar riportirodalom szélesébe, egyik klasszikus mestere. Nagysze­rű riportjainak tömegéből, tételünk- 1Ä/I ikszáth riportcikkei közül ön­nek is bizonyítására csak háromra *■'-* lékezetesek azok is, amelye- utalunk ezúttal. A kaszát vásárló két a tiszaeszlári vérvád tórgyalá- paraszt című rajza eredeti forrná- sáról írt a Pesti Hírlapinak. Ezek a jában riport volt. A városházán tárcák már külsőségük miatt is kaszát osztogattak s a kitűnő szer- koruk nagy szenzációi voltak. Eze- kesztő Mikszáth Kálmánt küldte két, ahogy a címek alatt jelezve ki a Városházára, hogy a kaszaosz- volt »dróton írta« Mikszáth Kál- togatás jeleneteit figyelje meg. Az mán, tehát sürgönyileg küldte el erről szóló riportból, megfelelő vál- lapjának. Ez a világszerte feltűnést toztatásokkal (a rajzban már ka- keltett per (melyben nálunk először szavásárlásról van szó) lett Mik- ütötte fel fejét a faji gyűlölet), illet- száth alkotásainak egyik legnép- ve Eötvös Károly humanista, a vér- szerűbb, legismertebb darabja. vádkoholókat leleplező álláspontja Szegedi riportjai között feledbe- művészi krónikásra talált Mik- tetíenek azok az írásai, amelyeket száthban. Tudósításai közül többet nem lehet össze- mindennapi élet »alam- hogy hírlap­Mikszáfh, a hírlapíró 45 évvel ezelőtt, 1910. május 28-án halt meg a magyar kritikai realizmus egyik legkiemelke­dőbb alakja, Mikszáth Kálmán. Mikszáth nemcsak korának, hanem a halála után következő évtized­nek is mindmáig egyik legolvasottabb, legkedvel­tebb írója. Népszerűségét annak köszönheti, hogy műveiben nyíltan feltárta korának ellentmondá­sait, a feudálkapitalizmus visszásságait, bemutatta a dzsentri réteg kialakulását, ennek jellemző vo­násait, a szegény néptömegek kiszolgáltatott éle­tét, az élet szépségét és bajait; általában a kora­maga Mikszáth fölvett művei össz­kiadásába a Jubileumi Kiadásba. (Például: Az apró füvek). * Pesti Hírlapnál Mikszáth -'® eleinte olyan mindenes író volt. A gyakorlott, ügyes újságíró roppant hasznavehetőnek bizonyult. Mikszáth többféleképpen meséli el, hogyan történt első látogatása a Parlamentben. Legtetszetősebb az a variáció, hogy 1887-ben a politikai karcolatok írója, Tors Kálmán, megbetegedett. Légrády Károly Mikszáthot küldte el a Házba he­lyette. Mikszáth nem akart elmen­ni, nem érzett erre hivatást s mi­dőn szorongatta a szerkesztője, hát kapta magát és megírta a politikai karcolatot, anélkül, hogy jelen lett volna a Házban. 1899. évben régi vágya teljesült Mikszáthnak. Lapot indít, az Orszá­gos Hírlapot, melynek rövid pálya­futása nem méltatlan főszerkesztő­je nagy nevéhez. Nagy gonddal őr­ködött lapjának tisztes hangján, jó magyar stílusán (még a hirdetések­től is jóravaló magyar stílust köve­telt!) s új tehetségeket is adott vol­na az irodalomnak, ha nem lett volna lapjának pályája olyan rövid. Még így is joggal dicsérte az iro­dalom kárára oly ifjan elhunyt Papp Dánielt, akinek ő adott meg­felelő teret tehetsége kifejtésére. _ Hosszú éveken át szerepelt Mik­száth neve főm unkát á rskén t a Va­sárnapi Újságban is, amelyben utol­só regénye, A fekete város megje­lent s amelyben emlékezéseit s ré­gebben érdekes rajzmagyarázatadt tette közzé. íme, a hírlapíró Mikszáth al- kotásai nem méltatlanok szépirodalmi munkáihoz, hiszen láttuk, hogy közülük nem egy ép­pen a hírlapíró-költő munkásságá­nak érett gyümölcse. A hírlapírás nem hogy akadályozta volna, ha­nem gazdagította a nagy magyar humorista költészetének kincseshá­zát.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents