Somogyi Néplap, 1955. április (12. évfolyam, 77-101. szám)
1955-04-12 / 85. szám
I SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1935. április 12. NEMZETKÖZI SZEMLE ____________________________________________ A z elmúlt napok sokrétű nemzetközi eseményei közül különösen az angol miniszterelnökváltozás és Japán .kérdése foglalt ei vezető helyet, a világsajtóban. EDEN PÁLYÁJA Noha az angol miniszterelnökcserével kapcsolatban a «-szenzációt-« sokkal inkább Churchill visszavonulása, mint Eden miniszterelnöksége okozta, számunkra mégis az most á legfontosabb kérdés: mit jelent az angol miniszterelnök személyének változása, mit várhat a világ Sir Anthony Edentől, az angol kormány új tejétől? Hogy erre a kérdésre megfelelhessünk, vessünk egy futó pillantást az új angol miniszterelnök eddigi pályájára Az 58 éves Eden az angol úri osztály jelentős képviselője. Bárói ranggal, birtokkal és -tekintélyes vagyonnal rendelkező apja Etónban és Oxfordban, vagyis az angol uralkodó körök zárt «kiválasztottságát« hirdető és ápoló iskoláiban taníttatta. Anthony Eden kétszer nősült és családi kapcsolatai csak még szorosabbra fűzték kötelékeit a felsőbb tízezerhez. Első feleségének apja bankár, s a Yorkshire Post című napilap fő irányítója. Második felesége Churchill unoka- húga. Eden 1923 óta konzervatív képviselő. 1931-ben külügyi államtitkár, 1935-ben az angol kormány képviselője a Népszövetségben, 1935-től 1938-ig külügyminiszter. 1938-ban a müncheni válság idején szembekerül az akkori miniszterelnök, Chamberlain politikájával és lemond. A Churchiü-kormányban újra szerepre jut és ennek a kormánynak külügyminisztere 1940-től 1945-ig. A munkáspárt 1951-es választási veresége után ismét ő tölti be Churchill új kormányában a külügyminiszteri tisztséget, egészen pár nappal ezelőtt történt miniszterelnöki kinevezéséig. A CHURCHILLI VONAL FOLYTATÓJA Edenről valóban el lehet tehát mondani, hogy történelmi időkben állott az angol kormánypolitika egyik legfontosabb helyén. Működése ezekben a . sorsdöntő években jellegzetesen konzervatív politikusnak mutatja. A belpolitikában feltétlen híve az angol nagytőkés és földbirtokos osztály uralmának, a külpolitikában az angol birodalmi és gyarmati érdekek hűséges kiszolgálója és egyben az amerikai politikával folytatott legszorosabb együttműködés követője. Akár az atlanti politikához való ragaszkodására, akár a német kérdésben követett hidegháborús irányvonalára, vagy a hidrogénfegyverek alkalmazásáról hirdetett nézeteire gondolunk, a washingtoni vonal elfogadása lényeges része politikai magatartásának. Ugyanakkor, mint a genfi értekezlet példája is mutatja, az angol birodalmi érdekek nyomása esetenként arra készteti Edent, hogy bizonyos kérdésekben az angol imperializmus sajátos követeléseinek szószólója legyen. Az a körülmény, hogy az angol hivatalos politika napjainkban is igyekszik némileg elhatárolni magát Washington távolkeleti politikájától, a fentiekben leli magyarázatát. Mindent egybevéve, Eden miniszterelnöksége nem hoz lényeges változást az angol kormány politikájában. Lehet, hogy Eden kevésbé színes egyénisége, és ugyanakkor a diplomáciai szőrszálhasogatásban való nem mindennapi jártassága némi módszerbeli eltéréssel jár majd az angol külpolitikában. A nagy kérdésekben azonban minden bizonnyal elődjének politikáját folytatja. E tekintetben az amerikai nagytőke vezető lapjai sem táplálnak semmiféle kétséget. Mint a New York Herald Tribune írja: «Nagy-Britannia és az Egyesült Államok barátsága nála biztos kézben van«. DULLES ÜJRA INGERÜLT Az egész világsajtót bejárta annak a híre, hogy Sigemicu japán külügyminiszter Washingtonba készül Dulleshez. A japán külügyminisztert már csak két nap választotta el az utazástól, a repülőgép már elő volt készítve, amikor váratlanul s a hagyományos diplomáciai formákat felrúgva megérkezett Dulles üzenete: «Sajnálja, de nem tudja fogadni Sigemicut«. Ezzel az epizóddal párhuzamosan jegyzókváltások folytak le a Szovjetunió és Japán között a két ország közti normális diplomáciai kapcsolatok újrafelvételé- nek kérdéséről. Mint a TASZSZ-iroda legutóbbi közléséből kiderül, ezek a tárgyalások már bizonyos előrehaladást értek el, noha pillanatnyilag a japán kormány hibájából némileg lelassúltak. Két különböző diplomáciai akcióról van itt szó, nem nehéz megtalálni azonban azt, ami közös a két eltérő szálban. Ez a közös talaj Japán gazdasági és politikai helyzete. A teljesen amerikai vizeken evező liberáliapárti Joszida-kormány bukása és az azt követő választások egy bírósági ítélet erejével mutatták meg, hogy Japánban mozgásban vannak a dolgok. Az amerikai megszállás gazdasági, politikai és erkölcsi terhei, az újrafelfegyverzés költségei, a Szovjetunióval és a népi Kínával való politikai és gazdasági kapcsolatok amerikai tilalma válságos helyzetbe sodorták Japánt és egykori nagyhatalom létére másodrangú szerepkörre kárhoztatták Ázsiában. Ez az állapot évek óta fokozódó elégedetlenséget kelt Japánban és ez az elégedetlenség nemcsak a széles néptömegekben hullámzik, de a japán uralkodó körök jelentős csoportjait is átfogja. A Japánban megindult erjedés mélységét és erejét semmi sem bizonyítja jobban mint az a tény, hogy a Joszidát követő Hatojama-kormány a Szovjetunióval és a népi Kínával való kapcsolatok felvételét, továbbá a megszállási és fegyverkezési költségek bizonyos csökkentését írta választási zászlajára és e zászlóval meg is szerezte a többséget. Bizonyos, hogy most a választások lezajlása után az új japán kormány már nem törekszik olyan hévvel ígéretei beváltására. Egész politikája azt mutatja azonban, hogy ezeket az egész japán politikai életet izgalomban és mozgásban tartó kérdéseket végülis nem tudja megkerülni. Sigemicu tervezett washingtoni útja épp azt célozta, hogy megértesse Dullesékkal: a japán kormány, hacsak nem akar elődje sorsára jutni, kénytelen enyhíteni a megszállási terheken és fegyverkezési költségeken és kénytelen előbb-utóbb normális kapcsolatokra lépni a Szovjetunióval és a népi Kínával. Az amerikai külügyminisztérium azonban épp ettől a lehetőségtől vesztette el a fejét, s vele együtt a nemzetközi érintkezésiben olyannyira kötelező higgadtságot és jó modort. Mint a Kiodo című japán hírügynökség kommentárja hangoztatja, Dulles lépése «az Egyesült Államok Japánnal szembeni bíráló magatartását tükrözi«. Ezt a bírálatot a japán hírügynökség szerint az a körülmény váltotta -ki, hogy a «japán kormány lépéseket tett a Szovjetunióval való diplomáciai kapcsolatok és a kommunista Kínával való kereskedelmi viszony megteremtésére«. Az a tény pédig, hogy Japán «habozva« fogadta a fegyverkezési költségek növelésére irányuló amerikai követeléseket, további «bőszítő tényező« volt Dulles számára. Alig hihető, hogy - Duties durva visszautasítása meg tudná változtatni az események menetét Japánban. Hiszen a ja- páni változás nem Hatojama miniszterelnök kezdeményezésének a következménye, hanem épp megfordítva. Dulles mindössze annyit ért el, hogy sértő magatartása a New York Times panaszos megjegyzése szerint «valószínűleg az amarikaellenesség újabb hullámát indítja el Japánban«. Mit keres Schacht úr ismét Ausztriában ? Hjalmar Schacht az Anschluss egyik gazdasági előkészítője volt. Az Anschluss után pedig vezető szerepet játszott abban a hilleni gazdaság- politikában, amely teljesein kifosztotta Ausztriát. Az osztrák kormány annakidején a nürnbergi nemzetközi bírósághoz juttatott emlékiratában Schachtot «Ausztria sírásója«-ként említette. Az ember azt hinné, hogy Schacht — miután amerikai pártfogói segítségévéi sikerült kivonnia magát a felélősségirevonás aló! — ma messze ívben elkerüli Ausztriát, egykori bűncselekményeinek színhelyét. De nem így történt. «Ausztria sírásója« nemrég ismét megjelent Bécsiben, még hozzá az osztrák gyáriparosok szövetségének meghívására. Schacht — a kiszivárgott hírek szerint — azért érkezett Ausztriába, hogy a nyugatnémet fegyverkezési ipar vezetőinek megbízásából szorosabbra fűzze Nyugat- Németország és Ausztria gazdasági kapcsolatait, pontosabban: folytassa az előkészületeket a «gazdasági Anschluss« végrehajtására. Látogatása összefügg a nyugatnémet monopolistáknak azzal a törekvésével is, hogy magukhoz kaparintsák az Ausztria nyugati övezeteiben lévő magyfomtosságú vízierőművek irányítását. Ezek a vízierőművek elégítik ki az Ausztriával határos nyugatnémet ipartelepek villanyáram- szükségletének legnagyobb részét. A német hadianyag-gyárosok eddig is fele annyiért kapták a villanyáramot, mint az osztrák városok és falvak lakói. Az amerikaiaktól támogatott nyugatnémet tőkések azonban most olyan igénnyel léptek fék hogy Ausztria mondjon de saját vízierőműveinek mindennemű irányításáról’ és engedje át ezek tulajdonjogát egy olyan társaságnak, amelynek rész- vénytöbítasége nyugatnémet, financial és olasz nagytőkéseké lenne. Az új vállalatban Ausztria, az alpesi vízienergia birtokosa csupán negyedrésznyi érdekeltséget kapna, s így az áramelosztás kérdésébe semilyen döntő beleszólása nem m-radna. Ausztria függőségét erősíti az export-import terén fennálló helyzet is. A nyugatnémet áruk 'behozatala és az -osztrák áruk Nyugat-Német- ország félé irányuló kivitele között — mind értékben, mind mennyiség- bein — nagy különbség mutatkozik Ausztria rovására. Ausztria1 így fokozatosan Nyugat-Németország adósává válik. A Wiemer-Bőrsemkurier (Bécsi Tőzsedfeurir) nemrég jogos aggcda1 lommal kérdezte egyik cikkében: «Vajon valóban elfelejtettük-e 1938- at? Vajon valóban elfelejtettük-e, hogy milyen politikai és gazdasági okok határozták meg azokat a későbbi eredményeket, amelyek az országot pusztulásba sodorták?« Nem szabad megfeledkezni arrók hogy a hitleri Anschluss előtt milyen nagy szerepük volt a pánger- mán törekvésekben az Aipime-Mon- tanraak és más német vállalatoknak, amelyek elősegítették Ausztria függetlenségének aláaknázását! Ausztria félgyarmati helyzetét súlyosbítják azok a korlátozások da, amelyeket az amerikai imperialisták állítanak a Kelet és Nyugat közti kereskedelem útjába. Ausztria — gazdasági jellegénél fogva — életaii- szerbehozatalra szarul. Szükségleteié nek legnagyobb részét azelőtt főként a keleti országokból szerezte be, ahová cserébe iparcikkeket szállított. Az amerikaiak kereskedelmi korlátozásai azonban ma elzárják Ausztriát természetes kereskedelmi1 üzletfeleitől, s ezzel súlyos károkat okoznak az ország gazdasági életének. A béketábor országai — a mi hazánk is — mindenkor az országok közti kereskedelmi kapcsolatok elmélyítését kívánták. Az osztrák és a magyar népnek egyaránt érdeke a két nép közti kereskedelmi kaposo« latok kiszélesítése. Ezek megvalósulását azonban akadályozzák az Ausztria függő helyzetéből fakadó megszorítások. Ausztria függő helyzetének megszüntetése éppen ezért a népek közti kapcsolatok elmélyítését, a béke ügyét, 'az osztrák és a magyar nép közös érdekeit szolgálná. i „Megszerettem és rendszeresen járatom a Somogyi Néplapot“ A Kaposvári Textilművekben folyó sajtószervezés tapasztalataiból «A lap — mondotta Lenin elvtárs — kollektív propagandista, kollektív agitátor, kollektív szervező«. Célkitűzéseink megvalósításában, a tömegek közötti szervező, nevelő és felvilágosító munkában minden párt- szervezet és minden egyes népnevelő hű fegyvertársa a pártsajtó. Van-e pártszervezet, ahol a vezetőknek nagyobb szüksége lenne erre a hű fegyvertársra, mint nálunk a Kaposvári Textilművekben, ahol a dolgozók jelentős része falusi fiatal és öntudatos munkássá kell őket nevelni? Van-e hely, ahol nagyobb szükség lenne ilyen kollektív propagandistára, agitátorra és szervezőre, mint üzemünkben? Sokat gondolkoztunk, hogy milyen módszerrel tudnánk dolgozóink zömének asztalára eljuttatni a pártsajtót. S elhatároztuk, hogy a sajtószervezés szovjet módszerét alkalmazva, sajtószervezési hetet indítunk üzemünkben, és azt összekötjük a Somogyi Néplap cikkeiből rendezett kiállítással. Úgy gondoltuk, a Somogyi Néplap a legalkalmasabb arra. hogy dolgozóinkat rendszeres újságolvasásra szoktassa. Az üzemi, megyei problémák ismertetésével a Somogyi Néplap a legmegfelelőbb arra, hogy dolgozóinkban felkeltse az érdeklődést a megyei, az országos és a nemzetközi problémák iránt. Az elhatározást tett követte. Ben- cze elvtárs, az üzemi pártvezetőség oktatási felelőse üzemünk alapkövének lerakásától kezdve szorgalmasan gyűjtötte a Somogyi Néplap Textil- művekkel foglalkozó cikkeit. Ezeket a cikkeket rendszereztük: a Levelezőink írták, Pártmunka, DlSZ-mun- ka, Termelés és békeharc c. rovatokban. Az egészet elhelyeztük az üzem előcsarnokában. Kiállításunknak «A Kaposvári Textilművek fejlődése és élete pártunk megyei lapja, a Somogyi Néplap tükrében« címet adtuk. A pártbizottság határozata után a párttitkár elvtársakkal ismertettük tervünket. Közöltük velük, hogy a párttagok közötti szervezésért őket tesszük felelőssé. Külön beszéltünk az alapszervezetek agit.-prop. felelőseivel, s a pártonkívüliek közti szervező munka összefogását a népnevelőkön keresztül rájuk bíztuk. A szak- szervezetre és a DISZ-re a saját aktíváik közötti előfizetésgyűjtést bíztuk. Népnevelőértekezleteken megbeszéltük á tennivalókat, agitációs érveket adtunk. Kiadtuk a jelszót: a cél 200 előfizetőt biztosítani a Megyei Pártbizottság lapjának. A szervezés eredményeit hangoshíradón keresztül közöltük, s hozzáfogtunk sajtóankét szervezéséhez. Horváth János elvtárs, a Somogyi Néplap felelős szerkesztője tartotta az ankétot, melyen 80 dolgozó vett részt, akik értékes javaslatokat tettek, Elmondták, hogy miben segítette munkájukat a Néplap, s a jövőben mit várnak tőle. Minden hozzászóló hangsúlyozta, hogy a Somogyi Néplap sokat segített munkánkban, a hibák kom muri ista bírálatával, tanácsaival. Többen elmondták azonban azt is, hogy a Néplap túlságosan támaszkodik a levelezőkre, hogy kevés szerkesztőségi cikk jelent meg üzemünkről. Felvetették, hogy a lap akkor foglalkozott velünk a legkevesebbet, amikor a legnagyobb szükség lett volna a segítségre, amikor termelési tervünket 100 százalék alatt teljesítettük. Néhány hozzászóló azt kifogásolta, hogy a Néplap keveset foglalkozik az ifjúság problémáival. Elvtársaink, népnevelőink kommunista módra, nagy lelkesedéssel láttak hozzá a felvilágosító munkához. Összesen 209 dolgozónk fizetett elő a Somogyi Néplapra, 11 a Szabad Népre, 3 a Szabad Földre. A szervezésben legjobb eredményt értek el: Náchladel Júlia 22, Bognár Lajos 20, Knoch Magda 14, Balogh Magda 8, Varga Mária 14, Keszler Károlyné 13, Nagy Júlia 8, Friss Jánosné 6 új előfizetőt szerveztek. Szép munkát végeztek a szakszervezeti aktívák is. Csaknem 100 új előfizetőt gyűjtöttek. A kiállításhoz emlékkönyvet készítettünk, hogy a megtekintők nevüket bejegyezzék. 345 dolgozó írta alá, sokan bejegyezték, hogy mit várnak a Néplaptól, miért fizették elő. így például Szabó Jolán fonónő ezt írta: «A Somogyi Néplapot nem olvastam rendszeresen, de ez idő alatt is sok tanulságot vontam le belőle. Konkrét eredményeket mutat, problémákat segít megoldani. Egyszóval tanít, segít. Én is megszerettem és a mai naptól rendszeresen járatom«. Frank Erzsi fonónő megjegyzése mindössze ennyi: »Az ifjúságról többet szeretnék olvasni.« Vagy Sütő Sándorné: »Megszerettem a Somogyi Néplapot, mert munkámat elősegíti«. Ha minden bírálat, minden hozzászólás nem is reális, teljes egészében, az ilyen hozzászólások, vélemények csak segítik a lap munkáját, erősítik a tömegekkel való kapcsolatát. A közeljövőben összehívjuk a szervezésben részt vett elvtársiakat és a legjobbakat megjutalmazzuk. Tervünk most az. hogy rendszeresítjük a csoportos újságolvasást. Havonta ellenőrizzük, nem történt-e lemorzsolódás az előfizetés terén. Szeretnénk elérni, hogy üzemünk dolgozóinak a pártsajtó valóban »mindennapi kenyere« legyen. Hrabovszki Mihályné Kaposvári Textilművek. MEGJELENT A TÁRSADALMI SZEMLE ŰJ SZÁMA A Társadalmi Szemle most megjelent kettős száma vezércikkben foglalkozik a Központi Vezetőség márciusi határozatával s szerkesztőségi cikkben emlékezik meg — fel- szabadulásunk tizedik évfordulója alkalmából — a magyar függetlenség eltalmazójáról, a Szovjetunióról. Autós István az 1955. évi népgazdasági tervről írt cikket, Nagy Tamás a munka-termelékenység növekedésének jelentőségét és néhány jelenlegi problémáját elemzi. Gyenes Antal mezőgazdaságunk szocialista fejlődésének néhány kérdését vizsgálja meg. Az új szám közli Pécsi Ferenc »A szakszervezetek a párt fontos segítői a szocializmus építésében« című cikkét, Erényi Tibor írását az első orosz forradalom és a magyar munkásmozgalom kapcsolatáról, s Kerékgyártó Elemér tanulmányát a «népies-karácsonyista« társadalom- felfogásról. Salgó László Mao Ce- tung Válogatott Műveinek 4. kötetével, Nemes György az atomfegyverek ellen vívott harc kérdéseivel, Kenyeres Júlia pedig a jobboldali szocialisták mai politikájával foglalkozik. Az új szám szemlét közöl a magyar—szovjet barátság ünnepi hónapjáról. Ugyancsak a Szemle-rovatban foglalkozik ifj. Barta Lajos a IV. magyar békekan gresszussal. Megjelent a „Tartós békéért, népi demokráciáért!“ új száma A lap legújabb számában Kína Kommunista Pártjáénak egysége és egybeforrottsága címmel olvashatunk vezércikket. Közli a lap Rákosi Mátyásnak,. a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége első titkárának és Vorosilov elvtársnak beszédét, amelyek az április 3-i operaházi díszümnepségen hangzottak el. Az új szám ismerteti a Kína Kommunista Pártja országos értekezletén elfogadott határozatokat. A lapba Éva Priester osztrák publicista Ausztria felszabadulásának 10. évfordulójáról, Atanas Bivolarsdy, egy bolgár szövetkezet elnöke a bolgár szövetkezeti mozgalomról írt cikket. A lap beszámol ezenkívül az atomfegyver eltiltásáért folyó harc legújabb eseményeiről, hírt ad a kommunista és munkáspártok életének néhány mozzanatáról, számos információs anyagot tartalmaz és közli Jan Marek politikai jegyzetét. Több mint 20 millió méter textilanyag naponta A szovjet könnyűipar dolgozói megkezdték a tavaszi és nyári idénycikkek gyártását. A textilüzemekben például naponta több mint 20 millió méter textilanyag készül. A cipőüzemek naponta 800 000 bőrcipőt gyártanak. Az áru választéka jelentősen bővült. A leningrádi textiikombinátok- ban és gyárakban például 250 különböző fájta szövetet gyártanak. Az ukrán cipőgyárak 200 új modellel lepték meg a vásárlókat.
