Somogyi Néplap, 1955. február (12. évfolyam, 26-49. szám)

1955-02-23 / 45. szám

Szerda, 1955. február 23. SOMOGYI NÉPLAP 3 EGY PÁROSVERSENY ESÉLYESEI A Csurgói Vegyesipari KTSZ dol­gozói jó munkájukkal megbecsülést szereztek szövetkezetüknek, Korsze­rű falszerelétsük, a lendületes mun- kavemsany következtében tervüket rendszeresen túlteljesítik. 'Kiváló dolgozód. vannak a fértfi- szalbó részlegnek. Holier Zoltán gé- •pész átDagos 'teljesítménye meghaliad­ja a 240 százalékát. Hasonló az ered­ménye 'gépész társának. Lóján Mi­hálynak ás. Ügyesitoezű' asszonyok dolgoznak a nőiszaibó részlegnél. Méltán illeti di­cséret jó munkájáért Papp Lászlónét, ktsz műszaki vezetője. a szövetkezet munkatempójáról. Az a véleménye, hogyha olyan jói dolgoznak a kitáz tagijai a felszabadulási verseny to­vábbi időszakában is, mint az eüí- madít másfél hónapban, iákkor a pá­Perák Józsefnét és Tóth Lászlónét. j rosversenyt, anniit Barccsal és Nagy­Etismeréssel szód Horváth eCvtárs, >a attáddal folytatnak, őlk nyerik meg. Munkában a Megyei Tanács egészségügyi állandó-bizottsága A közelmúltban a Megyei Ta­nács egészségügyi állandó-bizott­ságának kezdeményezésére BCG- ankét volt a Megyei Kórházban, hivatalos egészségügyi szervek, orvosok és védőnők részvételével. Az ankéton ismertették azt a ha­talmas munkát, amit a megye or­vosai a TBC-gondozó intézetekkel együtt két éven át az általános is­kolai tanulók BCG-oltása terén végeztek. Közel 80 ezer tanulót vizsgáltak meg és 5200 gyermeket oltottak be. A barcsi TBC-gondozó vezető főorvosa előadásában két cigány- település adatait ismertette. Az -egyikben pontosan megfogadták az orvos tanácsait, a betegek kezel­tették magukat. Komolyabb meg­betegedés nem is történt. A másik településen viszont egy súlyos fer­tőző tüdőbeteg a kórházból több­ször megszökött és otthon élt. Itt két halálos fertőzésen kívül a gyermekek nagyrésze megfertő­zött, de a BCG-oltásban részesül- teknél a megbetegedések enyhe le- folyásúak voltak. A Megyei Kórház gyermekosz­tályán az elmúlt két év alatt H gümős agyhártyagyulladásos gyer­meket kezeltek. Ebből hat gyer­meket csecsemőkorban már BCG- vel oltottak, közülük öt meggyó­gyult, a nem oltottak mind meg­haltak. A BCG-oltásoknak tehát igen nagy a jelentősége. j Az oltások eredményeit leszűrve az ankét elhatározta, hogy rend­szeresen újra fogják oltani a 6 éves gyermekeket, hogy ezáltal is megkisebbítsék a gümőkóros meg­betegedések veszélyét. Szorgalmazzák Kaposfőn a tavaszi búzavetőmag beszerzését Kapcsfőn több dfcOgozó paraszt nem teljesítette az ősszel kenyérga­bonából az előre kiírt, vetéstervet. A községi tanács most megáriiiapítclt- ta, hogy kik ezek a dolgozó parasz­tok. és számukra tavaszi foúzavetfcő- maigot hozatott. Már még is érkezett a községibe a 35 mázsa tavasai búza­vetőmag, ama iazcmlbsin még nem for­dított gondot a községi tanács, hogy megtaöulncn a vetőrnagcsere, vagy a köílcsöawetőmaig-adás a községiben. A vetéstervét nem teljesítő dolgozó pa­rasztok példát vehetnének Standi János 5 holdas dolgozó parasztról, aki az ősszel már 400 négyszögöllel túMeijesatetite vetéstervét, s mivel bérelt tartaléktőidet, most újabb egy holdon tavaszi búzát is akar tenmefl- rai. Kaposfő dolgozó parasztjai kö­vessék Standi gazda példáját. A köz­ségi- tanács és iKoElcnics József köz­ségi agronömus pedág szoaigahnazzák a vetéstervüket nem teljesítő gaz­dáknál a vetőmagcserét vágj’ anniak beszerzését EGY BÁ TOR EMBER írta: Orsi Ferenc VII. agy-nagy közömbösség telepedett rá. Úgy lesz, ahogy meg van írva — sóhajtott .keserűen; elképzelte, szinte látta, amint a pergő ho­mokot tapossa a sereg, ö megy előttük. A homok húzza a lábát, nehéz benne a járás. Aztán már nem is egyedül megy. Karjában sarkosan vánkosba kötve kis porontyot visz. Fekete a haja, a szeme mint az any­jáé. El akarja rejteni, mert tudja, hogy megölik. Futni kezd. Szalad, szalad a süppedő homokban. Lábát -ólomként húzza az összefutó sok apró szem, kezében ott a gyerek. Hátrapillant. Csahos nagy kutyák üget­nek a nyomában. Fojtogató félelem szorítja el torkát. Fut, fut, A lába már térdig merül a homokba, sehol ember, csak csattogó fogú kutyák. Már leheltüket érzi a hátán. Utolérik. Nagyot ordítva szorítja magá­hoz a gyereket. Felébredt. A falun túl tényleg ugattak a kutyák. Vacogott a foga a hajnaltól, ingét mintha dézsába nyomták volna, fiierő víz a gyötrelemtől. — Megszü­letett-e vajon? — rázkódott meg. — Talán éppen most. — Meglehet. De nem ért rá töprengeni. A kür­tök megszólaltak és nyüzsögni kezdett a falu. A plé ■ bánta ajtaja egymás után csapódott a ki-be járkáló tisztek után. A kürtösök nemsokára sorakozót fújtak, a dobo­sok is pergették a gyülekezőt, A szerezsán-csapatok ■gyorsan szedelőzködtek. A martalócokat lovasok haj­tották ki az udvarokból, ahol az elmenekült szegények felprédáit holmijából próbáltak valami érdemeset sze­rezni. Sok tarisznya volt nehezebb, soknak húzta a vállát jobban a borjú, mint amikor egy nappal előbb a Dráva kompjával a barcsi partra ugrott. Istvánt egy gyalogos kísérte a tisztek .csoportjához. — Te mész a csapatok élénl Mutatod az utat! — De cafatokra tépetlek, ha. nem a legrövidebb irányba vezetsz és nem a legjobb úton! Mars! — fejezte be harsányan. A lóraszállt parancsnokok 'előreügették, hogy a csapatok elvonulását megszemléljék. Először tíz tavas szerezsán Icocogott. Utánuk a gyalogos elővéd, élén Istvánnál. Az első század után két ágyút vontattak a hatos fogatok. Azután hosszan kanyargóit a szedett-vedett horvát felkelő had. A me­netet szekerek tíz lovastól kísért sora zárta le. A fe­gyelem alatt tartott csapatok előtt fiatal dobosok per­gették a dobot. A felkelők nagy zsivajjal cipelték ■málhájukat. Egyszer — talán a nyíressel egyvonalban — elnyújtott nótát kezdett valamelyikük. A hátulsó sorokból tambura válaszolt. A zsivaj lassan dalba ol­vadt és az izzadó sereg már ott. kígyózott a tornácai úton, A homokot befedő gyepréteget mind mélyebbre taposták és a többszáz ember nyomában nyikorgó sze­kerek küllője már jeniről pergette a homokot. A he­gyi utak kövéhez szokott lovacskák táncoló izmokkal vonták a mind mélyebbre süppedő szekereket. Egy óra múlva az első század és az utána beosztott ágyúk között is nőni kezdett a távolság. A hat ló már nem ficánkolt büszkén. Szerszámjuk mellett fehér hab ve­rődött és egyre gyakrabban csattant rajtuk a korbács. Az ének is elhalkult, ahogy a mind süppedősebb ho­mok elnehezítette a fűzött bocskoros lábakat. A fehérkabátos és törzskara a. két ágyú után lo­vagolt. Egykedvűen ringott nyergében, csak néha szólt előre a tüzéreknek.. — Ostort neki! A tüzért sem kellett biztatni. De a homokba me­rülő patájú lovak mind nehezebben mozogtak. Hátul­ról is szájról-szájra kiáltották: — Lemaradtak a szekerek! — Álljunk meg! A parancsnok egy kis halom tetejéről nézte végig a menetet. A mindinkább széthúzódó felkelő csapatok mögött többszáz méterre elmaradt a vonat. Csak kisebb cserjések és facsoportok gátolták» hogy a sárgára száradt pusztát belássa. Azokat a fa­csoportokat is átkutatták a jó puskalövésnyire po­roszkáló lovasok. Parancsot adott a kürtösnek, hogy a halomtól nem messze lévő erdőcskéhél pihenőt fúj­jon. A letelepedők előkotoriák az este kapott prófun- tot, meglotyogtatták kulacsukban a langyossá vált vi­zet és falatozni kezdtek. István is lepihent. Egykedvűen nézte a csámcsogó sereget. — Enni kéne i'álamit — gondolta. — Igaz, nem kívánom a falatot. De szinte önkéntelenül bontogatni kezdte a ta­risznyát. Az úgy volt, ahogy asszonya telerakta. — A kedves! ■— szökött könny a szemébe és nem. kívánt enni, csak nézte, nagy-nagy szeretettel a ru­hába kötött kenyeret, a kolbászt, melyről tudta, hogy az utolsó szál és már régóta biztogátják egymást az asszonnyal, hogy melyikük egye meg, a kis csont-só- tartót. amelyiknek mindig lejárt a tétén’ és legutóbb is beledőlt a tarisznyába. Möst kis szőlőlevéllel szorí­totta meg Kata. Meg a paprika., Tudjá az 6 asszonya, hogy milyent szeret. Pirosodódús, húsos paprikák mosolyogtak a tarisznya fenekén. — Nem eszem meg — nézte a kolbászt. — Hazaviszem. Madárlátta kol­bászt 'még úgysem evett. Mert az ember csak a ke­nyeret hagyja meg, a kolbászt soha. Csak már látnám, mint csodálkozik, amikor mondom: Na, mit hoztam a messze útról1 Ezt biztosan nem találja ki. (Folytatása következik.) cA kú szíaíí emkejt fiai - Oii'ujilhett Jfy£ostmár lassacskán megszokottá válik az időjárás változé­konysága. Egyik nap tavasz van, a másik nap őszies idő, harmadik nap pedig igazi tél, kemény fagy és esik a hó. De a múlt vasó.rnap mindegyiken túltett. Délelőtt kellemes lágyságú tavasz volt, délután zuhogó, mindent feláztató »novemberi« eső, este pedig — sűrűn hullott a hó, s kopogósra fagyott. Egy nap alatt három évszak! Mindennek ellenére Biissüben mégis, harmadszor is zsúfolásig megtelt a kultúrotthon. Méghozzá több volt a vidéki, szomszéd fa­lusi, kazsoki, zimányi, mint a helybeli. Vajon minek volt ilyen ha­talmas vonzereje, hogy az igen csúnya, esős, sáros idő ellenére eny- nyi vidéki eljött Büssübe? Elég régóta ismerem a büssüi kultúr csoportot, ismerem vezető­jük, Varga Gyula igazgató-tanító nagyszerű képességeit, több darab nagysikerű előadását láttam már tőlük, de amikor egy hónappal ezelőtt azt hallottam, hogy a Kőszívű ember fiaival leészülnek új előadásra és a kultúrversenyre — megdöbbentem. Ezt a merészsé­get! Ez a kiváló, nagy és nehéz darab óriási nehézség elé állítja a színjátszókat, még a hivatásos színészeket is, hát 'még egy kis falu kultúr csoportját! A sok szereplő, az igen nehéz szerepek, s a nagy­hatású díszletek, korabeli jelmezek hiánya! Lehetetlen, hogy sike­rüljön! Hogy sikerült-e? Arról a harmadszori zsúfolt nézőtér beszél. Mi az óriási siker titka? Először is a falu egész lakosságának lelkesedése és támogatása attól a pillanattól kezdve, hogy megszületett az előadás terve. A helyi pártszervezet, a földművesszövetkezet, különösen pedig a ta­nács minden elképzelhető erkölcsi és anyagi segítséget biztosított. Aztán Varga Gyula tanító, az együttes vezetőjének fáradhatatlan, ■igazán önfeláldozó munkája, aki o.rra is képes volt, hogy Budapes­ten az egyik színház maszkmesterénél egész nap tanulja a maszkí- rozás »titkait«. Ezenkívül természetesen az együttes valamennyi tagjának szívós, áldozatkész munkája (több .30 éven felüli, családos ember), a sok gyakorlás, a fegyelem a próbákon stb., stb., ki tudná elsorolni mind. A Jókai Mór nagyszerű regényéből készült darab az 1848-as 1 szabadságharc hősies, dicső korát eleveníti fel. Az események köz­pontjában a Baradlay-család áll. Lényege: özv. Baradlayné harca azért, hogy férje akarata ellenére is három fiát: Ödönt, Richárdot és Jenőt a szabadságharc nagy ügye mellé állítsa. Az egész darab­ból történelmi levegő árad, s a mélységes hazaszeretet tüze sugár­zik belőle. A színjátszók feladata az, hogy a hazaszeretet parazsát lángolóvá élesszék a nézőkben. S a büssüiek sikerét az magyarázza, hogy ezt a feladatot kiválóan oldották meg. £ kőszívű embert, az öreg haldokló Baradlayt Varga Gyula igazgató-tanító játszotta döbbenetes élethűséggel, mélysé­ges átéléssel, özvegy Baradlaynét Varga Mária, alakította. A játék elején kissé feszélyezetten mozgott, nem játszotta meg eléggé azt a belső feszültséget, aminek benne kellene élni férje halálakor, ami­kor »ura és parancsolója« halálától saját maga és családja felszar badulását várja, s míg férje könyörtelen szavakkal mondja végső rendelkezéseit, ő már tudja, hogy nem így fog cselekedni. Később azonban egyre inkább belemelegedett és nagyon jól játszott, külö­nösen a temetőjelenetben, amikor Richárdot és később, amikor Jenőt hívja haza. A végén ismét kissé fáradt, színtelen a játéka, A három Baradlay-fiú közül különösen Körmendi Ernő Ri- chárd-alakítása tűnt ki. Körmendi Ernő az első pillanattól az utol­sóig- nagyszerű volt. Játékát a beszéd és a mimika tökéletes össz­hangja jellemezte, a szeme, a szája, minden arcizma, valamennyi porcikája játszotta a szerepet. Bállá József Ödön szerepében ugyan­csak jó volt, de az érzelmi jelenetek (feleségével, anyjával való ta­lálkozása, a velük való szeretetteljes viszony) élettelenek marad­tak, kissé félszeg alakítások voltak. Dömötör Sándor a legkisebb fiút, Jenőt alakította. Ez az egyik legnehezebb szerep, ugyanis Je­nőnek kell a legnagyobb utat megtennie: a legreakciósabb életmód­ból a legnagyobb hőssé válni, élete feláldozásáig eljutni. Dömötör Sándor nem tudott teljesen megbirkózni ezzel a nehéz feladattal. Nem élte bele magát a játékba. Attól kezdve játszott jól, miután megkapja a bátyjának. Ödönnek szánt levelet, s elhatározza, hogy megmenti bátyját. Kiváló teljesítményi nyújtott Wirth Mária Plankenhorst kis­asszony szerepében és Apáti Mária Plankenhorstné alakításában elejétől végig. Wirth Mária játékát az igazi játék, a teljes beleélés, a hanghordozás kiválósága, az általa képviselt jellem tökéletes megjátszása — mondhatni: vele való azonosulása — jellemezte. Az érzelmi, szerelmes jelenetek közül az egész darabban csak az ő alakításai voltak igazak, meggyőzőek. Oláh Mária Brigitta apáca szerepében nagyon jól játszotta meg a kémnőt, a képmutató kenetességet. Szekeres József Ridegváry Benője az egész darab egyik legsi­kerültebb alakítása volt. Wirth Máriával együtt különösen abban a jelenetben volt nagy, amikor hírül hozta Palvitz Ottó halálát. A haza cinikus gyűlölete sugárzott róluk; úgy játszottak, hogy az em­ber csaknem elfordult tőlük, olyan mélységes gyűlöletet tudtak éb­reszteni a nézőkben az általuk alakított jellemekkel szemben: A Tallérosi Zebulon szerepét alakító Petkes Ferenc ugyancsak jól játszott, bár nem mindenütt élte át szerepét, s játéka nem volt elég meggyőző. Decsi János az öreg Pál huszár szerepében nagyon kedves, megható alakja volt a színdarabnak. Sági János csak a hord­ágyon, halála előtt játszotta igazán jól Palvitz Ottó szerepét. Hosszú Lajos a haladó vezért alakította jól, energikusan, élethűen. Külön meg kell emlékezni a kegyetlen Haynaut alakító Takács János és a piperkőc Zichy gróf szerepét játszó Szabó József nagy­szerű játékáról, amellyel — nyugodtan állíthatom — városi szín­padon is nagy sikert arattak volna; alakításaik hivatásos színész­együttes színvonalán álltak. De töbtí-kevesebb hibával jók voltak a többi szereplők is, Ko­csis Teréz, Kovács Erzsébet és mások. A legfiatalabb szereplő: Var­ga Lacika játékának is sokat tapsolt a közönség. A díszletek is rágyogóak voltak: Vincze Győző, a Pécsi Nem­zeti Színház díszlettervezője tervezte és készítette ezeket, minden elismerést megérdemlőén. % A Budapestről hozatott ruhák szintén nagyban emelték a játék színvonalát, hitelességét. A világítás néha kissé túlzó volt. j^Jindent összevetve: sok olyan pillanat volt az előadás alatt, amikor az ember elfeledte, hogy Büssüben van, s Buda­pestre képzelte magát. Köszönet érte mindenkinek, akinek szívügye volt a Kőszívű ember fiainak előadása, elsősorban Varga Gyula igazgató-tanítónak s az együttes valamennyi tagjának. Hatalmas, önfeláldozó munkájukkal elérték céljukat: a hazaszeretet tüzének felszilását. Darabjuk a körzeti versenyen első díjat nyert, s remél­jük, nemsokára Kaposvárott a színházban gyönyörködhetünk já- iékukhan. . VARKONYl IMRE.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents