Somogyi Néplap, 1955. február (12. évfolyam, 26-49. szám)

1955-02-20 / 43. szám

■wf&ijir Erődal o m SOMOGYI RÜGYEK GÖBÖLÖS SÁNDOR: SZERETNÉK LENNI... BENE JÓZSEF: DUNÁNTÚLON Domb oldalán pici patak fut alá, Hús a vize, szomorúfűz hajlik rá. Tova siet kacskaringós medrében, Szőke kislány merít bele vödrével. Pásztorlegény a csobogást meghallja, Arra fordul furulyázva, ballagva. Furulyaszó, vízcscbogás: szép zenei... Szőke kislány elméláz egy fél percre. Köténykéjét a szemére emeli. Mert ő bizony ezt a legényt szereti. Bene József kaposvári olvasónk egész csokorra való verset küldött szerkesztőségünkbe. Ebből köz­iünk mutatóba egyet — a legjobbat. Valamennyi be­küldött versének- jellemzője a népdalszerűség. Egy­szerű érzéseket, hangulatokat, gondolatokat fejeznek ki röviden, világos szerkezetben. Verseinek azonban általában nincs központi mondanivalója, vagy ha yan is, nem domborodik ki ez eléggé. F’orrna tekin­tetében is sok még a kívánnivaló verseivel szemben. fEevélben részletesebben.) Szeretnék lenni: bizalom, remény; Mindenki számára csupa jóság, Szeretnék lenni termő televény S valakinek örökös valóság. Szeretnék lenni gyönge fuvalom, Hűsítő szél forró nyári délben. Szeretnék lenni álom, nyugalom. Tört parasztok kemény fekhelyében. Szeretnék lenni derű, nevetés. Gyermek kezében jóízű kényéi-. Szeretnék lenni hullámzó vetés, Bőséget osztó, dús-markú tenyér. Göbölös Sándor bolhást olvasónk versének leg­nagyobb hibája a befejezetlenség. Az ember érzi, ltogy még valaminek kellene jönnie az első három, versszak után. Sok minden szeretne lenni, de nem mondja meg, hogy miért és hogy valóban lehet-e vagy miért nem. Ez az első három versszak kiinduló pontnak egyébként jó. Mottó: f. hó 20-án, va­sárnap délelőtt béke- nagygyűűés lesz INagy- atádom, ahol a jelenlé­vőik megválasztják a küldöttekéit a magyar ibékekcmgresszíusira. Süvöltő hangokkal szeretnék Felkiáltani emberek... Mikor fölöttünk kéklő az ég Érzem a szívem megremeg; Valami gyilkoló akarás, Valami rémes szörnyűség Fenyeget — átkozott pusztulás! Mi ez? Emberi őrültség? ! — ... ... Alkotó szobámban vad csizmák Szögei testem tapossák. Odakint leányok sikítják Szivüknek tépett fájdalmát. És jaj! csak jajgatás mindenütt... ... Elég a múltnak idézete,., Hallgassátok milyen szép zene ifjú hazánkat érteni: S. MEGGYESI JENŐ: BÉKÉT! — Engem boldogít, ha látom Mint győzzük le a hegyeket, S ha átugrik a sáncon Játékos fiú, lánysereg. Mikor a mezőn aranykalászok Ragyognak s paraszt dala zeng. Mikor a küzdő bányászok Csákányától a föld is reng. örülök kicsi óvodások Pösze éneke hallattán, S nem mondja fájón: nincsen sok Vissza a sírig — nagymamám. Költői szó az énekem. Ha új ház áll és eke szánt, S ha látom, hogy az értelem Millió ósdit mélyre hányt. Írók, művészek útjait Figyelem féltő szeretettel, S megértem hazám bajait, Mert küzdni kell a fcUegekkel! Oh, minden, minden drága nékem. Ami nemes és érdemes: Akarat merész iíhi kézen . Szívöröm, igazi heves Küzdelem az újrajobbérí, S szerelmeseknek csók-íze; Drága a harc a szebb jövőért. Hogy virul jen virágok színe! Tépjük ki hát a mindegy-szívek Atkozott közöny-gyökerét! Küzdés a sorsa mindenkinek, S ma még talán a bánat tép, De holnap ezerszer beragyogja Tettünket fénylő Béke-nap S az emberiségnek tett-magvabol Igazi boldogság fakad. Meggyesá Jenő elivtáns, a nagyatá­di járási kuilrtúrház do’gozója. Itt (közölt versének mondainiivaíiója nap­jaink legégetőbb társadalmi problé­máját, a békehaircott jeleníti Elsősor­ban ezért jelentős aíteotósa. JÓKAI MÓR 1825, február 18-án, 130 évvel ezelőtt született Komáromiban. Atyja ügyvéd volt. Az ifjú Jófcai e városban és Pozsonyiban végzi iskoláit, a második bölcsészeti osztályt Pápán tanulja, ahol Petőfi az osztálytársa.^ 1845-foen Pestre jön joggyakorlatra és efkkor kez­dődik írói pályája. 22 éves fő^el csakhamar tekintélyes lapszer­kesztő, a fanradaCtma követelmények szószólója. 1848, márcáusában Irinyivel együtt ő fogalmazza meg a történelmi »12 panjt«-oit Március 15-én Petőfivel és Vasvárival együtt ő a pesti forradalom # egyik vezére. A forradalom volt élete döntő élménye. Ezeknek a napoknak láza hozta össze Laborfalvy Rózával is, az ünmepé.it, gyönyarűszep, magyibehetlségű tragiikával, ki nagyszerű, hősleükű feleseggé vált. A szaíbadlsiágharc bukása után hosszú ideig ál­néven írt Jókai. Ezekben az esztendőkben lett igazán nagy író belőle. A polgárt Magyarország nevében emelte fel itiltaikozó szavát a nagybirtokosok ellen Legjobb és legszebb regényei a Rab Ráby, Egy magyar Nábcb, Kárpáthy Zoltán. Az aranyember.. Mégis mozog a föld. Kőszívű ember fiai stb. »Te jóra 'használtad feii toliad haltaiméit, hogy oly szépen írsz és hogy olvasóid körét széles e hazában, s még annak hatá­rain tűi is nagyra növelted, az a Te dicsőséged, hogy mindig a szépre és jóra serkentve, .sok nemes elhatározásnak, sok jó tett­nek magvát hintetted ed, az a Te érdemed« — mondotta neki öt­venedik írói jubileumán Eötvös Lóránd, hazánk nagy fia, s e szavakkal okkor egész népünk szeretetét, megbecsülését fejezte ki Jókai másai erejükkel, nemes céljaival, aranyos derűjével ma is mélységesen hatnak. ' , Alábbi szatirikus írása a Dekameron c. kötetéből való: Jól el kel! tenni a pénzt. . . átyás úr fölkelt, öltözni nem kellett neki, mert ruhástól zgy esztendőben mindig kedvére kimulatta magát. A kedvére való mulatság pedig rendesen azon végződött, hogy reg­gelfelé olyan állapotban vitték fel a szobáidba, amikor az ember az egész világgal ki van békülve, tud­niillik: mikor nem tud magáról semmit. Egy ilyen kellemetes állapotban egyszer az a jó történt vele, hogy *z egész 4000 pfrt tárcástól együtt elveszett a zsebéből — s a becsüle­tes megtaláló sem. jelentette magát • policzián. Máskor megint lejött Mátyás úr, megint bekasszált egynéhány 1ezer forintot s aztán estefelé beült va­lami jó társaságba mulatni. Volt cigány is, bor is, aztán meg víg cimbora is, aztán meg minden. Éjféltájon már meglehetősen* szé- delgett a feje a nagyságos úrnak a nagy mulatságtól, hanem annyi esz­mélete mégis volt, hogy eszébejus­son, miképpen ilyenképpen csíp­ték ki egyszer zsebéből szépen a 4.000 pengőt, azt _se mondták, hogy köszönöm ássan!. Ezúttal tehát oko­sabb akart lenni: valami, ürügy *tet félremepí, lehúzta a csizmáját, belegyűrte az ezreseket, úgy húzta fel a lábára, a tárcában csak az aprópénzt hagyta, holmi százast és tízforintost. Mely ravasz tett után ismét visz- szament a társasághoz, s ott azu­tán egész biztonsággal engedé ma­gát azon boldogságnak, melyből reggelfelé alig bírta kezénél-lábá- nál fogva felrángatni Jancsi ko­csis, jelentvén, hogy már be van fogva: lehet haza menni. agyságos Verő Mátyás úr minden esztendőben egyszer, fektették le az ágyába: az ajtót sem kellett neki keresni, mert Jancsi el­vezette odáig, a hintóbá is feltolta szépen: ott aztán megint lefeküdt: egy kicsit rázta a kövezet a hintát, míg a városon végig mentek, az­után annak is vége lett; a vámnál megállították, arra egy kicsit 'föléb­redt; valaki benézett hozzá a kocsi­ba s mintha valami passzusról akart volna valamit tudakozódni; annak azt felelte, hogy »majd reggel«, áz­zál aztán odébb eresztették, a kocsi sem zörgött úgy az országúton, át­hatott szépen egész Hatvanig. Ott már le kellett szállni, mert dél volt az idő; a lovakat még kel­lett etetni. Mátyás úr szokása szerint nagy mámorosán betámolygott a 'vendég­szobába, kitapogatta lábaiból a zsib­badást, kocsisának ebédet rendeli, magának fekete kávét, a lovaknak szénát, abrakot, s amikor el volt fo­gyasztva minden, hivatta a vendég­lőst, hogy számoljanak, hadd fizes­sen. Hát amint előveszi tározóját, nincs benne semmi! Persze, hogy ami ap­rópénzt hagyott benne, azt a ci­gánynak és egyébnek az utolsó mankóig elosztotta: nem volt ab­ban egy árva peták sem. De hát az örege hova lett? Most kezdett egyszerre kijózanodni. Az erősen jutott eszébe, hogy ő a nagy pénzt félmámoros fővel a tárczából kivette s valahova jól el­dugta: de hogy hova? azt már, ha a fejét leütik, sem tudja kitalálni. Tán a mosdóasztal tükörfiábá tet­te? Vagy a vánkos alá? Vagy a pinczérre bízta, hogy vi­selje gondját? Ezek közül nem tu­dott választani. — Nosza rajta. Jancsi! vissza Pest­nek! ott maradt a pénz, nyargalj lóhalálában. '-Az egész úton izzadt az üstöké ** bele, hogy hol fogja keresni és megtalálni a pénzét? hogy fog annyi ártatlan becsületes embert gyanúsítani miatta, hogy fog piron­kodni a policzáj előtt: milyen csú­nyaság lesz ebből, ha majd a pénz se less meg, aztán még ki is csúfol­ják. Még jókor délután érkezett vissza Pestre: a négy paripáról szakadt a tajték: a vámnál megint megállítot­ták: kérték a vámpénzt. A hatvani vendéglős csak meg­emberelte Mátyás urat egy ebéd áráig, mert ismerte rég, hanem a pesti vámos nem hitelez senkinek. —r Nekem pedig úgy segéljen, egu árva petákom sincs. Nem adhatnál kölcsönt te, Jancsi, egy vámravalót? van pénzed? — Hogyne adnék? Van be’on. — Ugyan jó, hogy a te pénzedet is el nem lopták! — Nem be’on, mer nekem van annyi eszem, hogy mikop innya me­gyek, hó eleeb a mankópéézt beedu­gom a csizmáambá. — Utzu a kit — Hisz az enyim is ott van! Ekkor derült fel a világosság Má- lyás úr agyában. A/T ár most csak fordulj megint Lrl vissjsa, de meg ne tudó va­laki ezt a kázust, mert agyonütlek. ... Nem is tudta meg senki, csak én... A héten három nagy művész, három világhírű al­kotó évfordulójáról em lékezünk meg. Mindhárom élet­műve az emberiség leg Irágább, legnagyobb becsben őr­zött kincsei közé tartoznak. MUNKÁCSY MIHÁLY a nagy magyar festő, száztizenegy évvel ezelőtt, 1844 február 20-án született. Gyermekévei nehéz küzdelmek, sok nyomorúság között tel­tek. Művészi tehetsége azonban már korán megmutatkozott. Egyik életrajzírója feljegyezte, hogy egyízben nagy gonddal és kedvtelléssel rajzoígatott valamit egy frissen gyalult deszkadarabra, öröme azon­ban nem tartott sokáig, mert mestere észrevéve a dolgot, kegyetlenül megverte, amiért »bepiszkította« a tiszta, fehér deszkát. Asztalosinas- kodásának keserves emlékei egész életén át elkísérték. A nép körében töltött ifjúságának élményei tükröződnek sötétre hangolt, s az aszfalt használata következtében idővel még sötétebbé vált korai képein. De e mély tónusokból szilajon villan elő a fehér, virítanak ki az élénk és tüzes színek. Az a heves vérmérséklet, melyet magával vitt Ma­gyarországból Párizsba, 'végigkíséri egész festői munkásságát, mely Párizsban folyt le. Előző rövid bécsi, müncheni, düsseldorfi tartózko­dása nem volt rá nagy hatással, men ami benne a legjobb, azt nem onnan, hanem önmagából s a nép körében szerzett élményeiből me­rítette. Munkácsy életképei tanúskodnak erről. Első ilyen műve, mely Párizsban egycsapásra világhírt szerzett neki, a most általunk bemu­tatott Siralomház című. Sivár börtönhelyiségben megvasalva várja utolsó óráját a betyár. A helyiség népe, öregek, ifjak kíváncsian vagy meghatva, felháborodottan vagy sajnálkozva nézik. A drámai jelenetet kiélezi a mozdulatok visszatartottsága, a mély árnyékok és éles fehé­rek ellentéte. .Megrázó erejű, gyönyörű alkotás. Egymást követik ez­után mesteri művei. Az Ejféli csavargók c., a Tépéscsinálók, mely utóbbin sebesült honvéd meséli a csata élményeit, a Milton, Krisztus Pilátus előtt, Ecce homo> stb. Legszebb és legértékesebb alkotásai közé tartoznak azok. melyeken a dolgozó nép egy-egy jellegzetes alakját örökíti meg, mint pl. Köpülő asszony, Ásító inas, Rőzsehordó asszony stb. E képek valamennyiének Munkácsy feszült és izgatott képzelete, 1 nagy élményei, mélységes átélése adja meg a lelki indíté­kot. Munkácsy egész idegéléte, mely oly tragikusan végződött, bele van ágyazva e képek vastag kérgébe s közvetlenül ragadja meg a né­zőt. Az élet sajgását, drámáját érezzük ki egész sor művéből. Egy hatalmas erély és valóban sajátosan magyar vérémérséklet ülte dia­dalát legjobb munkáin. Művészetével, hazája iránti hűségével bizony­ságot tett a~ egész világ előtt né vünk nagyszerű alkotó erejéről. MOLIERE játszhassanak a Párizs­ban megtelepedett olasz társulattal. 1659- ben éri el első igazi sikerét a »Nevetséges kényeskedők« című vígjátékéval. Első si­kere kiváltja ellensé­geinek szervezkedését. Ezután a prózai darab­ja után versben írja következő vígjátékát, hogy megcáfolja a sut­togó rágalmat: nem ért a költészethez. Tartuffe című darab­jával legérzékenyebb ponton támadja meg az uralkodó osztályo­kat: a cégéres vallá­sosság mögött meghú­zódó könyörtelen és eszközeit nem váloga­tó haszonlesést veszi célba. A darab bemutatása évekig késik, végül is a király engedélyével ötévi harc után 1669- ben színpadra kerül, de Molieret kivetik az egyházból. A Tartuffe- ért folytatott harc megedzette Molieret. Amíg félkézzel a Tar­tuffe igazságáért ve­rekszik — ennek az öt évnek leforgása alatt, egyre rosszindulatúbb támadások középpont­jában megíria a Don Jüant, az Embergyű- lölőt. Dandin Györ­gyöt (Duda Gyurit), A fösvényt1 és Gömböc nak. Végül a Tartuffe bemutatója után 1670- ben megírta az Úrhat­nám polgárt. A főurak­ról szól ez a darabja, vagy a polgárságról? Egyikről is, másikról is. Az Úrhatnám pol­gár után Moliere ál­landó, lázas munkában még két évet él. Utol­só darabja a Képzelt beteg. Súlyos betegen játssza el a főszerepét, de eljátssza, nehogy színészei az előadás el­maradása miatt elesse­nek keresetüktől... Á színpadon rosszullét fogja el. Még aznap este meghal. Az egy­ház megalázó könyör­telenséggel megtagad­ja tőle a temetést. Mo­liere mégis halhatat­lan lett! Moliere vígjátékaira is érvényes, amit Hor­váth Márton elvtárs a polgári realizmus nagy műveinek emberfor­máló, nevelő erejéről ír: »ez a hatásuk is csak most, a mi vi­szonyaink között bon­takozhat ki teljesen: a maguk ideiében a pol­gári társadalom osz­tálykorlát jaiba ütkö­zött. Ez az oka annak, hogy klasszikusok népszerűsége többnyi­re a szocialista társa­dalomban éri el tető­fokát«. Olvassuk és ta­ä nagy francia dráma­író nemzete, s a világ- irodalom egyik legna­gyobb alakja 282 évvel ezelőtt, 1673. február 17-én halt meg. Moliere felmenői — apja, nagyapja — kár­pitosok voltak, az idők során egyre emelkedő jómódban. Apja már udvari szállító, királyi kárpitos. A gazdago­dással együtt tágasab­bak és változatosabbak lettek a polgárság le­hetőségei, meglátszik ez-az ifjú Moliere ne­velésén is. Párizs elő­kelő iskolájába, a je­zsuitákhoz járatták. Középiskolái után a jogot is elvégzi Mo­liere — ugyanakkor apja a kárpitosüzlet vezetésébe is szeretné bevonni. A hozzáfűzött családi reményeket azonban nem váltia be: színházi társulatot szervez. »Akaszd fel magad« — ezt kania útravalónak aniától. amikor vállalkozásához kikéri az anyai jussát. Rengeteg küszködés árán sem tud jóidéig zöldágra vergődni. Színházuk nem megy. Moliere megjárja az adósok börtönét. Tár­sulatával együtt vidék­re szorul. Tíz évig. jár-, ják Franciaország vá­rosait. Végül egy pró- , baelőadás alapján en­gedélyt kapnak az uralkodótól, hogy az udvarnál, felváltva urat. Mindmegannyi ügyes, és egyre meré­szebb színrehozatala valamilyen leleplezett társadalmi visszásság­nulmányozzuk Moliere műveit, hadd váljék művészete, népszerűsé­ge népünkben is való­sággá.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents