Somogyi Néplap, 1955. február (12. évfolyam, 26-49. szám)

1955-02-13 / 37. szám

Vasárnap, 1955. február 13. SOMOGYI NÉPLÁP 3 A pártélet hírei Követik az új pártvezetőséget a simonfaiak Két hónappal ezelőtt önkényeskedés, a néptől való elszakadás jellemezte a simonfai pártszervezet vezető­ségének munkáját. Erőszakos módszerekkel, szinte kö- vetelésszerűen léptek fel a dolgozókkal szemben s ez­zel elidegenítették őket a párttól. A dolgozók nagy megelégedéssel fogadták a ve­zetőség újjáválasztását, s azóta lényeges változás kö­vetkezett be Simonfán. Az új vezetőség eredményesen tevékenykedik, együtt él a néppel. A pártszervezet nagy gondot fordít a község fejlesztésére. Legutóbb az egyik megrongálódott dűlőét kijavítását kezdeményez­te, mely eddig a trágyahordás és egyéb sürgős mun­kák idején gátolta a versenyvállalások teljesítését. A község dolgozói egyemberként veszik ki részüket a tár­sadalmi munkából. A pártszervezet az útépítés mellett sürgeti a béke­kölcsön befizetését is. Értekezleten megbeszélték a falu lakóival, hogy a községben maradó összeget a kultúr- ház átépítésére fordítják. — Igen, áldozni kell végre a kultúrotthonra is — helyeselt a falu népe, s mind na­gyobb szeretettel és megértéssel fordul a pártszervezet felé, mely most már valóban a dolgozók érdekeit kép­viseli. Új tagokkal erősítik pártszervezetüket a zselickisfaludi kommunisták Eveken keresztül mindössze hat tagja volt a zse­lickisfaludi alapszervezetnek. A vezetőséget tehetetlen­ség jellemezte. Úgy érezték és meg is nyugodtak ab­ban, hogy a községben nincs több ember, aki méltó lenne a párttagságra. Amikor az elmúlt évben két tag­gal és két tagjelölttel megerősítették szervezetüket, a vezetőség is belátta, hogy lehet eredményt elérni a pártépités terén is, csak meg kell találni a módot arra. A január havi taggyűlésen ismét szóba került a tagfelvétel ügye. Már a taggyűlésen megbeszélték, hogy kik azok a pártonkívüli dolgozó parasztok, akikkel be­szélgetniük kell. Van a pártszervezetnek több olyan tagja, aki két dolgozó paraszttal foglalkozik. Zselic- kisfalud kommunistái helyesen látták meg a pártszer­vezet megerősítéséhez vezető utat. Ezután arra keil törekedniük, hogy a pártonkívülieket állandóan nevel­jék, s neveljenek belőlük minél több párttagot, tagje­löltet. Mi akadályozza a zselicszentpáls pártszervezet erősödését Zselicszentpál kommunistái panaszkodnak, hogy a dolgozó parasztok nem bíznak a pártban, nem lehet velük semmire menni, s így a pártépítés terén is le­maradás van. Összesen három párttag van a község­ben, de mindhárman belenyugodtak a változtathatat- lanba. Vannak olyan elvtársak is a községben, akik 45—46-ban párttagok voltak, de most így beszélnek: — Miért legyek a pártnak tagja, amikor a párt tagjai semmi eredményt sem mutattak fel a községben. Szabó István párttitkár elvtárs nem kutatja e rossz vélemények okát. Sőt, ha a bajok forrását keresné, el­sősorban magába kellene néznie. Szabó elvtársnak nincs tekintélye a dolgozók előtt, bár ezen nem is le­het csodálkozni, hisz anyagi érdekeire építi szervező munkáját. A választások előtt pl. azt mondta: »Ha én tanácselnök lehetnék, garantálom, hogy tíz dolgozó parasztot szerveznék a pártnak«. Nem lett tanácsel­nök, nem lehetett, mert funkcióhajhászó ember, aki csak saját érdekeit tartja szem előtt. De tagfelvétel sem történt a zselicszentpáli szervezetben. Zomi János ta- „ nácselnök elvtárs, a pártszervezet tagja ugyancsak ke­vés gondot fordít erre. Egy olyan községben, ahol a pártszervezet három tagja szinte megakadályozza a pártélet, a párt és a dolgozók közti kapcsolat megjaví­tását, nem is lehet eredményeket várni. A járási pártbizottság évek óta elnézi ezt az ál­datlan állapotot. Kétségtelen, hogy az instruktor elv­társak egynapi ottartózikodás után nem tudnak gyö­keres változást hozni, de meg kellene találni végre a módot arra, hogy a szentpáli szervezetre felnézhes­senek a dolgozók, segítséget, irányítást kapjanak tőle és bizalommal fordulhassanak a pártszervezet tagjai­hoz. Új politikai iskolát sservestek Kaposkeresstúron Kaposkeresztúron propagandista hiányában hosszú ideig nem tudták beindítani a pártoktatást. Végre feb­ruár 9-én, képzett propagandista beállításával meg­tarthatták az első foglalkozást. Az oktatáson 17 elv­társ vett részt, s a kommunisták mellett meghívták a pártonkívüli tanácstagokat is. A foglalkozás befejezése után örömüket fejezték ki a dolgozók, hogy végre le­hetőségük nyílt a tanulásra, s ígéretet tettek, hogy rendszeresen látogatják az oktatást. A pártszervezet vezetői törekedjenek arra, hogy minél több elvtársat vonjanak be az oktatásba, s az előadások színvonalassá, érdekessé tételével igyekez­zenek kielégíteni a község dolgozóinak vágyait: Pártcsoportok alakultak Kaposfőn Huszonnégy tagja van a kaposfői pártszervezetnek, de a község nagy kiterjedése miatt nehézségekbe üt­között a párttagok összefogása. Standi János párttitkár elvtárs javaslatára vezetőségi ülésen elhatározták, hogy három pártcsoportot hoznak létre a községben. Ezzel a határozattal megkönnyítették a pártépítés munkáját is. A titkár elvtárs vállalta, hogy két dolgozó parasz­tot és egy munkást készít elő a tagjelöltfelvételre. Saj­nálatos, hogy a vezetőség többi tagja nem követte Standi elvtárs példáját. A vezetőség feladata, hogy minden pártcsoport- bizalminak, minden vezetőségi tagnak és kommunistá­melyik elvtárs kivel foglalkozzon. Csak így .lehet ered­ményessé tenni a pártépítés munkáját. PÁRT ÉS PÁRTÉPÍTÉS * A jó könyv népnevelőink segítője Népnevelőink a múlt esztendőben nagyszerű teljesítményeket nyújtot­tak. Gondoljunk csak a békekölcsön­jegyzésre, a tanácsválasztások, az őszi mezőgazdasági munkák tevé­keny időszakára. Agitációnk ma sem állhat meg, az új feladatok új megoldásokat, friss harc készséget igényelnek. Agitációnkban mégis az utolsó hetekben bizonyos színtelene- dés állott be. Érzik ezt legjobb, leg­harcosabb népnevelőink is. A leg­tapasztaltabbak keresik az új mód­szereket, az új utakat. A közelgő tavaszi mezőgazdasági munkák, a felszabadulási verseny kibontása, a mennél szélesebb tömegek mozgósí­tása a békeharcra, a nyugatnémet felfegyverkezés elleni tiltakozás, a második ötéves tervünk előkészítése rendkívül alapos, gondosan előkészí­tett népnevelő munkát igényel. Eb­ben a munkában nem nélkülözhe­tünk olyan nagyszerű fegyvert, mint a haladó irodalom. A könyv jelentőségére a marxiz­mus—leninizmus klasszikusai szám­talanszor felhívták a figyelmet. Le­nin elvtárs tanítása szerint az iro­dalom arra hivatott, hogy egyesítse és felemelje a tömegek érzését, gon­dolatát, akaratát. Központi Előadói Irodánk kultúr­politikai munkaközösségének 1952. szeptember—októberben tartott vi­táján, az első tézisben rögzítették: »Az irodalom nélkülözhetetlen fegy­ver abban a harcban, amelyet a párt a tömegek neveléséért, a gaz­daság-politikai viszonyok rendkívül gyors fejlődésétől elmaradó tudat átformálásáért folytat.« A rendszeres olvasás dolgozóink egyre nagyobb tömegeinek életszük­ségletévé vált, amit bizonyít az a tény, hogy Somogy megye nép­könyvtárainak 34 792 olvasója 1954- ben 586 263 kötet könyvet olvasott. Király Rozália, a Visnyei Állami Gazdaság brigádvezetője 7 km-ről jár a hedrehelyi könyvtárba köny­vekért. Préloh József elvtárs a po­litikai műveken kívül rendszeresen kölcsönöz könyvet a rinyakovácsi népkönyvtárból. Nagy József elv­társ, a büssüi tsz elnöke rendszere­sen olvas mezőgazdasági és szépiro­dalmi műveket. Népnevelőinknek egy része azon­ban nem olvas szépirodalmat, pedig a pártoktatási anyaghoz évek óta javasolt irodalomként szerepelnek szépirodalmi művek. Róluk is szól Kirov elvtárs mondása: »Egyes fe­lelős munkások gyakran azzal is kérkednek, hogy nem olvasnak szép- irodalmat. Hát ezzel bizony nem szabad kérkedni, ez arra mutat, hogy nem tudnak jól dolgozni, a szépirodalomra is időt kell találni, különben az agy kiszárad.« Az önfeláldozó hősi hazaszeretet­nek nagyszerű példáit szemlélteti Gárdonyi Géza: Egri csillagok, Jó­kai: Kőszívű ember fiai c. regénye, Fagyejev: Ifjú Gárdája. Hazajiúi helytállásra tanít Polevoj: Egy igaz embere. »Osztályt lelkesít a dalos hang«, Majakovszkij hangja. A munkában mutatott hősiességre hevei Pavel Korcsagin példája Osztrovszkij: Az acélt megedzilc c. regényében. A kommunista munka nagyszerűségét rajzolja Azsejev: Távol Moszkvától c. regénye. A kommunista szervezőerő' ’nagy­szerű dicsérete Solohov: Űj ba­rázdát szánt az eke c. könyve. A régi magyar élet kesérveinek szem­léltetésére nagyszerűen felhasznál­hatjuk Illyés Gyula: Puszták népe, Veres Péter: Szűk esztendő, vágy Gyepsor c. könyvét. Sok-sok érvet meríthetünk a társas gazdálkodás magasabbrendűségének agitációjá- hoz Szabó Pál: Űj föld vagy Tavaszi szél c. művéből. Arany János, Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila egy-egy sora is mozgósító erővel használható fel agitációnkban. Nagy nyereséget jelent népneve­lőinknek a haladó szépirodalom ol­vasása. Megtanít bennünket szép magyar beszédre, gondolataink sza­batos, magyaros, helyes kifejezésére. De elengedhetetlen a jó szak­könyv tanuihiányozása is termelési agitációnkhoz. Dolgozó parasztjaink^ üzemi munkásaink egyre nagyobb érdeklődéssel fordulnak foglalkozá­suk elméleti problémái felé. Nem maradhatnak el tőlük népnevelő­ink sem. Nálunk az olvasás nem is nagy probléma. Megyénk 22Í állami könyvtárában több mipt 125 000 könyv áll díjmentesen a dolgozók rendelkezésére. Ajánljuk népnevelőinknek Sztálin elvtárs szavait, aki egyik vendégé­nek, aki csodálkozott az asztalára helyezett sok könyv láttán,, ezt mondotta: »önöknek is ajánlom, ol­vassanak, amennyit „csak lehetsé­ges.« Kellner Béla. dogatta — meg a többi férfi sem, hogy így bánjanak velük... — És ekkor érlelődött meg benne a vágy, hogy harcoljon az igazságtalanság ellen, hogy ő is részt vegyen a mozgalomban, hisz a férje mellett, a kommunisták mellett van a he­lye, akik mindenkor az igaz ügyért álltak csatasorba. S ez az elhatáro­zás megerősítette őt. Már nem re­megett, ha csendőr szurony okát lá­tott, már nem félt a vasrácsos bör­tönablaktól, nem félt attól, hogy férje sorsára jut. A törékeny fiatal- asszony bátor, keménykötésű asz- szonnyá lett, s elhatározását valóra váltotta. Kerülő utakon, mit sem törődve a veszéllyel, nap mint nap megláto­gatta a foglyokat. Nem mehetett kö­zel hozzájuk, de talált egy helyet, ahol az ablakon keresztül kidobott levelekkel, cédulákkal tartotta az összeköttetést. — »Ütnek, vernek bennünket, éhe­zünk, tegyetek értünk valamit« — írták a férfiak s az asszony köny- nyes szemmel, de mégis mosolyog­va bólintott igent a börtönablak fe­lé. És ment, rohant a bebörtönzött férfiak asszonyaihoz. Hívta őket, hogy tartsanak vele. — Embereink éheznek, ütik-verik őket — mondta mindenütt — menjünk, csináljunk valamit, meri így elpusztulnak. — S az asszonyok követték. Kaponya Jánosnó tizenöt asszonyt, tizenöt ke­sergő, családapától, kenyérkereset­től jogtalanul megfosztott asszonyt toborzott össze, s mentek az ügyész­ségre, hogy emberséges bánásmódot, férjeik szabadonbocsátását követel­jék. Az ügyészségen zárt ajtók fo­gadták őket. Nem tágítottak. Dö­römböltek az ajtón, s az odújában visszavonult ügyész rendőrökért te­lefonált. Csakhamar megjelentek az elnyomó rend pribékjei s durva sza­vakkal, szitkozódva lökdösték le Őket a lépcsőről. Kaponyáné elv­társnő mégegyszer visszafordult s gyűlölettől elfúló hangon kiáltotta az ügyésznek: — Ha még egy embe­rünk meghal a börtönben, ki ne merjen jönni az utcára, mert én ütöm agyon... ... A bírósági tárgyaláson koholt vádak alapján elítélték férjeikét’: At asszony bátran, elszántan kiáltott a martalócok után: — De hamar ki- fehéredett a toliatok! Gazember árulók! — Erőskezű katonák ragad­ták meg. Az asszony kiszabadította magát és pofonütötte a káromkodó őrmestert: — Te is munkás voltál, nem szé­gyened magad? — S a katonák le- horgasztott fővel kísérték le a lép­csőn. .. A foglyokat elszállították Kapos­várról. A bátor és tettrekész kom­munista asszony tudni akarta, hová viszik szeretteiket, s titokban Sop­ronkőhidáig kísérte a fogolyszállító vonatot. Egy börtönőrnél kért éjjeli szállást, s az öreg szavai megnyug­tatták: — Elvtársnő, ne gondolja, hogy szívesen látjuk itt barátainkat. Nyugodjon meg, nem lesz rossz so­ruk, — Az asszony hazajött s két- hetenkint élelemmel teli nagy utazó­kosárral tért vissza Sopronkőhidá­ra. Az útiköltséget közösen adták össze, s Kaponyáné elvtársnő nem sajnálta a fáradságot, hogy mindig új híreket, az otthoni család meleg szeretetét vigye a cellákban síny­lődő foglyoknak... Egyszerre híre kelt, hogy a bebör­tönzött kommunistákat Szegedre szállították, a Csillag-börtönbe. Fér­te és két társa útközben megszökött kísérői karmaiból s a határt átlép­ve Szerbiába menekült. Kaponyáné örült ennek a hírnek, de csakhamar aggodalom kerítette hatalmába. — Nem, nem hagyha­tom magukra őket — gondolta hir­telen — okvetlenül utánuk kell mennem. — S mielőtt elhatározását tett követte volna, felkereste az il­legális pártszervezet egyik vezetőjét, s közölte terveit. P. elvtárs veszé­lyes feladatot bízott a bátor asz- szonyra. Röpcédulákat kellett útköz­ben elszórnia, melyek jelszavai to­vábbi harcra, helytállásra buzdítot­ták az ország népét. Kaponyáné büszkén rejtette szíve fölé a veszé­lyes iratokat, s kimondhatatlan bol­dogságot érzett, amiért megbíznak benne, amiért ilyen nagy szolgálatot tehet a pártnak. Meggyőzte az emigrált elvtársak feleségét is, hogy ne hagyják ma­gukra- férjüket, tartsanak vele. S a *- három, mindenre elszánt asszony egy sötét téli éjszakán elindult a határ felé. Hosszú, keserves út volt. A dühöngő szél szemükbe csapta a havasesőt, s árkon-bokron keresztül haladva, csak tapogatózva juthattak előre. Útközben betértek egy-egy faluba. Kaponyáné észre­vétlenül röpcédulákat szórt a házak udvarába s megelégedéssel- nézett a levegőbe lebegő, majd földet ért pa­pírdarabok után. A másik két asz- szony nem tudott erről. Keveset be­széltek, de az egyik utitárs ideges­sége, izgatottsága mégis egyre fel­tűnőbbé vált. Türelmetlenül kém­lelt az éjszakába, mintha várt volna valakit. Kaponyáné, a mozgalom hős asszonya nem tévedett. Az emigrá­cióban élő egyik magyar kommunis­ta felesége áruló volt... Katonák közeledtek. Az áruló asszony nem leplezte tovább magát. Büszkén újságolta, hogy már Ka­posváron értesítette detektív isme­rősét a szökési kísérletről. Kaponyá- nénak már nem volt annyi ideje, hogy eltüntessen minden »bűnjelet«, s amikor a durvakezű, szitkozódó katonák elfogták, rábukkantak egy zsebében lapuló röpcédulára. Kaponya Jánosné árulás áldozata lett. Hosszú, keserves vallatások, pofonok özöne, börtön következett ezután. S a bátor asszony betegen, soványan és kimerültén is tűrte a megaláztatást. A párt adott erőt szenvedései elviseléséhez, s ő hitt abban, hogy sorsa jobbra fordul... Amikor az internálási parancsot felolvasták előtte, összeesett a bírák előtt. Súlyos betegséget' állapítottak meg, s az ügyvéd közbenjárására szabadon engedték, de állandó meg­figyelés alatt állt, minden nap meg­határozott időben kellett jelentkez­nie a rendőrségen. Kaponyáné elvtársnő nem adta fel a harcot. Gyűjtötte az erőt, s terveket szőtt: hogyan lehetne meg­szabadulni az átkos ellenőrzés alól. S azon a napon, amikor a rendőr­ségen megdicsérték rendszeres, pon­tos megjelenéséért, megszökött kín­zói elöl... ... Hosszú, Szerbiában töltött évek után férjével együtt boldog örömmel tért haza szülőföldjére. De itthon ismét csalódás, csendörszurony vár­ta. A két kommunistát bilincsbever- ve hozták Kaposvárra, s az embe­rek megvetéssel néztek végig raj­tuk. A becsületes asszony alig bírta elviselni ezt a kegyetlen megalázta­tást. Odaszólt az állomáson bámész­kodó asszonyoknak: — Ne nézzenek annyira, asszonyok, nem vagyunk mi rablógyilkosok, mi kommunisták vagyunk, ezért kísérnek bennünket. — Ne pofázzon annyit! — kiáltott rá a csendőr és odébb lökdöste őket. Keserves négy hónap után végre szabadlábra helyezték a két meg­tört, beteges embert, de szenvedésük nem szűnt meg. Állandó rendőri felügyelet alatt állottak, s mint »megbélyegzett« emberek, hosszú ideig nem kaphattak munkát... ... De aztán mégis felragyogott a nap Kaponyáék egén. Megszűnt a 25 éves elnyomás, s Magyarország sza­baddá, a nép országává lett... Két szovjet katona kopogtatott az ablakon, s a váratlan meglepetéstől, örömtől izgatottan futottak ajtót nyitani. A vendégek barátságos ar­cú, vidám fiúk voltak. Hosszú ideig ott laktak náluk, s Kaponya bácsi elmesélte nekik élettörténetét. A két katona fejcsóválva, érdeklődés­sel hallgatta végig a történetet, az­tán az egyik mosolyogva megjegyez­te :’— No, papácska, most majd meglátod, milyen jóra fordul sorsod. Kaponya elvtárs nem érhette meg ezt. Épülő, szabad hazánk második évében elragadta tőlünk a halál, az öreg, harcedzett kommunista nem vehetett részt a nagy, nemzetet át­formáló munkában. De felesége él és lelkesen, fáradságot nem ismerve dolgozik a nagy ügyért. A felszaba­dulás után az elsők között lett a városi pártszervezet tagja. Kimond­hatatlan öröm, boldogság töltötte el szívét. — Milyen jó szabadon, zak­latás, üldözés nélkül dolgozni a pártért —r gondolta magában. Meny­nyivel könnyebb most az élete, ami­kor emelt fővel haladhat el szenve­déseinek színhelye, a rendőrség, az ügyészség épülete előtt, — Igen, érdemes volt harcolni — mondogat­ta lelkes népnevelő munkája köz­ben, s ha lehetett, még nagyobb lelkesedéssel ültette á haza, a párt szeretetének csíráit az emberek szí­vébe. Kaponya néni boldog volt. Bol­dog, de mégis, mintha hiányzott vol­na valami az életéből. Hosszú ideig nem találta meg a kapcsolatot a ré­gi kommunistákkal, azokkal az elv­társakkal, akikkel együtt harcolt az illegalitás éveiben. S ez valahogy fájt neki. Bár lelkiismeretesen, oda- adóan dolgozott, mégis, úgy érezte, nem kapja meg azt a megbecsülést, ami áldozatos munkája után joggal megillette volna. Egyszer aztán váratlanul értesí­tést kapott a Megyei Pártbizottság­tól. Baráti összejövetelre, találko­zóra hívták. Amikor belépett a te­rembe, szeme könnybelábadt az örömtől. Ott látta harcostársait, a régi kommunistákat, ismerősöket, s ez hihetetlenül nagy hatást gyako­rolt rá. — Oly jó volt ott ülni és elmon­dani élményeinket — mesélte ké­sőbb — oly jó volt érezni a tisztele­tet, a megbecsülést, melyet a párt­tól kaptunk. Kaponyáné elvtársnő életében nagy eseményt jelentett ez a talál­kozó. Üj erőt, új lendületet merí­tett munkájához, s a párt megbe­csülése, az elvtársak elismerése és odaadó szeretete teljesebbé, öröm­telivé varázsolta életét.., ■■ ■? * * * aponya néni felocsúdik meren­** géséből. — Késő este van, le kell feküdnöm — korholja magát — holnap még nagy munka vár rám... Nem, nem akarok pihenni, míg az aláírásgyűjtést be nem fejezem. Megveti az ágyat, s közben büszkét örömmel néz az ágy fölött elhelye­zett »Szocialista munkáért érdem­érem« kitüntetésre: Munkájának,: ál­dozatos harcának megbecsülését je­lenti e kitüntetés és további lelkee tevékenységre buzdítja a harcokban megedzett kommunista asszonyt. Kaponya néni nyugovóra hajtja fe­jét. Lecsukott szemmel töpreng ma­gában: —- Milyen jó volna még sokáig él­ni — suttogja. —Aztán mélyen fel- sóhajt: — Oh, 1 ha most lehetnék, harmincéves... ■Jávori Béla. i.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents