Somogyi Néplap, 1955. február (12. évfolyam, 26-49. szám)

1955-02-27 / 49. szám

Tasámap, 1955. február 87. SOMOGYI NÉP LA!1 5 i n» miini] "nMf —<■ «arattiiM—MttnyMTt i ■ r. mammmBwtauimaamaammtx iwm im lll^llllla^«wia■l«lw^l»lMroeMmam^^^^■ w.<MU<ti»»»xj^'Mi»3^iwig8^iTwiTwm»'rai ELŐRE A FELSZABADULÁSI VERSENY SIKERÉÉRT! Haladó hagyományainkból Szilárd munkafegyelem Jóminőségű munka Emelkedő sstáaalékok a Faipari Vállalat határidőelőtti tervteljesítésének biztosítéka A Faipari Vállalat dolgozói egy- től-egyig lelkes részvevői a felsza­badulási versenynek. Amikor az RM Művek felhívásához csatla­koztak, ígéretet tettek, melyet most igyekeznek maradéktalanul valóra váltani. Eredményes mun­kájuk nyomán januári pénzügyi tervüket 160 százalékra teljesítet­ték. Azonban az öröm mellé jó­kora üröm is vegyült, ugyanis ter­melési tervüket nem az előre meg­határozott szempontok szerint valósították meg. A vállalatnál eddig egyedi gyár­tás folyt — különböző bútordara­bokat készítettek, főleg közületek- nek és magánosoknak. Januárban azonban átálltak a széria-gyártás­ra, s már az év első hónapjában meg kellett volna kezdeniük 100 darab festett háló és 19 db konyhabútor gyártását. Az ehhez szükséges faanyagot azonban csak január végén kapták meg, így az első hónapban továbbra is csak egyedi gyártást folytathattak, s a tervbevett szériamunkák el­maradtak. Ma már ezeken dolgoznak. Mé­gis, az anyag késedelmes szállítása igen nagy kiesést jelentett nekik. A helyzetet nehezíti az is, hogy az új munkamódszerre való átállás sem történhetett zökkenő nélkül, hiszen mind a dolgozók munkáját, mind a gépparkot át kellett állí­tani. Ez néhány napon át a száza­lékok csökkenését vonta maga után, egészen addig, míg a vállalat dolgozói meg nem szokták, el nem sajátították az új formákat. Elmondhatjuk, hogy az új mód­szerekkel mindnyájan elégedettek, mert tudják, hogy ezzel nemcsak munkájuk könnyebbel, hanem keresetük is fokról-fokra növek­szik. A vállalat vezetősége az el­múlt hetekben azt tartotta legfontosabb fel­adatának, hogy ahol lehetőség nyilik rá, minden munkafo­lyamatot gépesítsenek. Vörös elvtárs, a gyár igazgatója, valamint Dér József műszaki ve­zető több hasznos és nagyjelentő­ségű újítást vezetett be, rrielyek az önköltséget jelentősen csökkentik. Olyan munkát pl., melyet régeb­ben 15 percig csinál talc, jnost két perc alatt befejezhetnek. Nagy gondot fordítanak az anyagellá­tásra is, hogy ezáltal á folyamatos munkát biztosítani tudják. Mind a műszaki vezetők, mind az igaz­gató elvtárs sokat foglalkoznak a dolgozókkal, tanácsot adnak és segítségükre vannak a kezdeti ne­hézségek legyőzésében. Régebben sok nézeteltérés volt az üzemi háromszög tagjai között, de mióta Vörös elvtárs áll a válla­lat élén, kitűnő összhangban dol­gozik a vállalatvezetőség. Sz. B., pártszervezet egyaránt. A felszabadulási versenyben so­kat javult a munkafegyelem. késés vagy igazolatlan hiány­zás az elmúlt hónapokban egyáltalán nem volt. Azelőtt gyakran előfordult, hogy a gépterem dolgozói már az első csengetéskor otthagyták munka­helyüket, s mire a második csen­getés elhangzott, már kívül voltak az üzem kapuján. De mióta Vörös és Dér elvtársak, valamint a párt­ós szakszervezeti bizalmiak beszél­tek velük, megmagyarázva, meny­nyi kárt jelent, ha csak 5—10 perccel előbb fejezik be a mun­kát, azóta fegyelmezetten, a mun­kaidő minden percét kihasználva dolgoznak. A verseny ideje alatt megszilárdult a határidők be­tartása és megjavult a munka minősége is. Aki valamilyen darabot rosszul készít el, annak azonnal visszaad­ják kijavítás végett. Az utóbbi hó­napokban ez egyre kevesebbszer fordult elő. Eredményt értek el a hulladékcsökkentés, illetve a hul­ladékfelhasználás terén is. A leg­utóbbi napokig 4 köbméternyi hulladékfát dolgoztak be különböző bútordarabokba, s ezzeí, valamint a figyelmes szabással elérték, hogy ma már nem haladják túl a megengedett hulladékmennyiséget. A Faipari Vállalat bútorrészle­génél Doma János brigádja emel­kedik ki legjobbként. A három brigádtag jelenleg festett hálókat készít, s Doma János, Preiner János, valamint Kovács Gyula elv­társak a múlt hónapi 179 szá­zalékkal szemben február első két dekádjában már 231 szá­zalékot teljesítettek. Brigádjuk egyébként arról is hí­res, hogy mióta együtt dolgoznak, — több mint két éve — egyetlen késésük sem volt. Nem sokkal ma­rad mögöttük a Vatolik brigád sem. Mint ismeretes, a Faipari Válla-- lat kaposvári üzemén kívüi 11 fű­résztelepe is van a megye különbö­ző részein, s ezeken 40 munkás dolgozik. A felszabadulási verseny során ők is szép teljesítményeket mutatnak fél. Legelső köztük a szuloki gatter, melynek vezetője Pfeifer Vendel, • hosszú idő óta tartja már a sztahanovista szintet, s ezzel legutóbb kiérdemelte a gatterek közötti vándorzászlót. A Faipari Vállalat dolgozói ígé­rik, hogy a januárban mutatkozó többhetes lemaradásukat, ha nem is egészen, ebben a negyedben — de feltétlenül behozzák, s évi ter­vüket jóval a határidő előtt telje­sítik. Másodszor került a Ruhaüzem homlokzatára jET ettős ünnepet ültek a Kapos- vári Ruhaüzem dolgozói szombaton este. 1955-öt írunk már, tehát az üzem fennállásának 5. évfordulóján csendültek össze, a poharak. Az örömnek, az ünnep­ségnek a másik oka az, hogy mun­kájukkal már másodszor érdemel­ték ki az élüzem címet. Öt év hosszú idő, még egy üzem életében is. Ennyi idő alatt sok minden, történik. Érdemes vissza­pillantani az 1950-es esztendőre, amikor a Ruhaüzem megkezdte munkáját. Üzem? Ekkof még bi~ zony nem nagyon lehetett üzem­nek nevezni azt a kis műhelyt, amelyben 14 ember .saját gépével munkához látott. Elfértek az Ady Endre utca egyik kis helyiségében is. De mint a fejlődő gyermek igényli a nagyobb ruhát avagy cipőt, úgy ennek az üzemnek is szüksége volt nagyobb és nagyobb helyiségre, gépekre. Nem ment azonban ilyen si­mán, zavartalanul, mint ahogy most az ötéves évfordulón vissza­tekintünk ezekre a napokra. Sok megnemértés kísérte az üzem ve­zetőit és dolgozóit küzdelmes út­jukon. Végre 1952-ben új helyi­ségbe költözhettek -— ahol ma dolgozik az üzem ‘—, itt nyugod- tabb, jobb körülmények között lát­hattak munkához. Itt már magas­ra szökkent a dolgozók létszáma, ma már majd eléri a 350-et. A szorgalmas munka, a jó vezetés nyomában nem maradtak el a si­kerek sem. Az élüzem címet elő­ször 1954 első negyedévének mun­kájával érdemelték ki. Évről évre, sőt hónapról hónap­ra új és újabb korszerű gépekkel gazdagodtak. Az első üzemben — így emlegetik a dolgozók az Ady Endre utcai kis helyiséget — kézi ollóval szabtak még a szabászok, s így nem voltak képesek naponta többet mint 60—80 munkadarabot leszabni. Ma, természetesen gépi az élüzem-jelvény erővel, 500—600 munkadarabot szabnak. A múlt esztendőben la- boraióriümot szerveztek, itt kísér­letezik ki az egyes munkafolya­matokat. Nagy szerepe van a la­boratóriumi munkának az önkölt­ségcsökkentésnél és az anyagmeg­takarításnál. Bizonyítják ezt a la­boratórium fennállása óta elért eredmények. TT a belépünk a legnagyobb munkaterembe, pár pilla­natig az ember szinte szót sem ért a gépek hangos kattogásától. De ha már megszoktuk a munka lüktető zaját, gyönyörködni tu­dunk benne. A szalag végén elin­dul a kiszabott gyermekkabátka és rövidesen a szalag végén lfézbe vehetjük mint kész darabot. Ügyesek a dolgozók, segítik mun­kájukat a gépek — pedig sokszor de nehezen barátkoztak meg ve­lük, — Nem kell a gomblyuk var­rással bíbelődni, gép végzi azt és szebben, mintha kézzel csinálnák. A gombok pillanatok alat.t fel­kerülnek a kabátra, szintén gép segítségével. S ez mind-mind hoz­zájárul ahhoz, hogy immár má­sodszor ünnepelhetik az élüzem- avatást. A z élüzemavató ünnepségen jogos büszkeség tölthette el valamennyi dolgozót az öt esz­tendő alatt végzett munkáért. Va­lamennyien: műszakiak és fizi­kai dolgozók tudásuknak, szorgal­muknak a legjavát adták. A lelkesedés, a munkaszeretet azóta csak nő a dolgozókban. Éz most, a felszabadulási verseny de­rekán különösen nagy. Élénk fi­gyelemmel kísérik a hangos be­mondót, együtt izgulnak a páros- versenytársakkal és súlyosan megbántva érzik magukat egy-egy téves százalék miatt. A jó és egészséges versenyszellemnek kö­szönhető az is, hogy a hangos be­mondó arról adhatott hírt, hogy 24-én a Fazekas-szalag 185 száza­lékra teljesítette tervét. A Ruhaüzem dolgozói féltve vi­gyáznak munkájuk minőségére. Az üzem minőségi ellenőre öröm­mel említi meg, hogy januárban 58 ruha került leosztályozásra, február hónapban — pedig már erősen a végén járunk — eddig mindössze 12, A felszabadulási versenyben is azt tűzték ki célul, hogy a minőséget tovább javítják, a kereskedelmi reklamációt csök­kentik. Még a második élüzemavatást tartották, de már az foglalkoztat­ta a Ruhaüzem dolgozóit, hogy harmadszor is megszerzik az él­üzem címet. Azokra az elvtársakra, akik a szombati kedves ünnepségen vet­ték át a »Könnyűipar kiváló dol- gozója« c. kitüntetést, mint Domi- ján József főművezető és Csákói Gyula főműszerész, bizton számít­hatnak. De nemcsak rájuk, ha­nem Légrádi Józsefnére, Németh Nándoméra, Tinusz Károlynéra is, akik a »Szakma kiváló dolgo­zója« címet érdemelték ki. Szá­míthatnak mindenkor a sztahano­vistákra, az üzem valamennyi dol­gozójára, akiket a munkasikerek és az esetleges kis kudarcok, no és a szombat esti kedves ünnepség eggyékovácsolt. V iseljék az élüzem-jelvényt büszkén üzemük homlolc- zatán, érdemmel kapták, megdol­gozott érte az üzem vezetője és minden dolgozója. P. f. Frick Lajos, a világhírű magyar „óvónő" A Megyei Tanács Oktatási Osztálya április 4-re tervezi a teljesen új Neveléstörténeti Mú­zeum megnyitását Már egyré-más- ra gyűlnek az anyagok, nagyobbnál nagyobb neveléstörténeti értékek, olyanok, melyek eddig jórészt itt- ott hánj’olódtak, kallódtak. Az egy­re gyülemlő anyagban sok olyan adat is van, amely megyénk múlt­beli nevelési helyzetére derít fényt, s amely megyénk neveléstörténeti haladó vonásait, régi nagy, haladó pedagógus egyéniségeit emeli fel a feledés homályából. A megnyíló Neveléstörténeti Múzeum biztosítja ezek megmentését is az utók«- szá­mára. Ezért nagyjelentőségű W/ a kezdeményezés. Ki tud például Frick Lajosról, a századforduló világhírű somogyi pe­dagógusáról? Legfeljebb csak a mi­kei és a kadarkúti 70—80 éves em­berek emlékeznek rá. Pedig érde­mes emlékét örökre megőrizni mint olyan emberét, aki egész életében a dolgozó parasztság jólétéért, mű­veltségének emeléséért küzdött, íme az élete röviden. Frick Lajos 1864 január 2-án szü­letett. Tanítói oklevelet Csurgón szerzett 1884-ben. Ettől kezdve egé­szen 1891-ig Mikében, majd Kadar- kúton tanítóskodott. 1891-ben óvói oklevelet szerzett Budapesten és a mikei alapítványi óvoda vezetője lett. (Ebben az időben még férfiak is lehette^ «óvónők«.) 1913-ban gyomorbaja miatt nem bírta mára munkát, ekkor a Taníelügyelőség- re került, mint berendelt állami igazgató-tanító. Gyomorbajban halt meg Kaposváron, 1914 szeptember 26-án. F rick Lajos elsősorban mint óvó volt kiváló. A mikei óvodát mintaszerűen rendezte be és országoshírűvé tette. Egyre in­kább elismert pedagógus fett. Rá­bízták |az «Állandó menbázvezető nőket képesítő toüíolyam« vezeté­sét is. Iflzt a munkát óvói munkája mellett 6 évig végezte. Kiváló pedagógiai tudása és gya­korlata mellett kézügyessége is vi­lághírű volt. Sok kisebb-nagyobb kiállításon vett részt munkáival. 1891-ben a bécsi mezőgazdasági ki­állításon a magyar parasztgazdaság 50 éves fejlődését mutatta be, melyben a »Csökölyi ház« című modellje keltett legnagyobb feltű­nést. Érdekességként megemlíthető, hogy maga a király is kétszer meg­tekintette munkáit és megdicsérte a magyar pedagógust. 1 896-ban a milleneumi kiállí­táson a mikei óvoda modell­jével vett részt, mellyel érmet és oklevelet nyert. 1900-ban Párizsban vett részt a nemzetközi, 1908-ban pedig Lon­donban a magyar kiállításon. Mun­káinak nagyszerűségét a korabeli fénykép is igazolja, mely megte­kinthető lesz a Neveléstörténeti Múzeumban. Frick Lajos falujának igazi apos­tola volt. Minden törekvése arra irányult, hogy a parasztságot fel­emelje elesettségéből, a kis parcel­lákra szakadt parasztgazdaságokat a nagybirtok fojtó ölelése ellenére is jövedelmezővé tegye. Mikében mintaszerű faiskolát rendezett be, melyben gyümölcs-csemetéket és szőlőt nevelt. Munkásságának eredményeként az addig üres mi­kei és környékbeli kertek megtel­tek gyümölcsfákkal és szőlőluga­sokkal. Rövid idő alatt Mike nem­csak kiváló pedagógusáról, hanem gyümölcstermeléséről is híres lett. A parasztgazdaságok megerősíté­se érdekében és azért, hogy a pa­rasztokat megszabadítsa a bankok kizsákmányolása alól, létrehozta a «Mikei önsegélyező Szövetkezetét«. Később pedig a kereskedők uzso­rája elleni biztosítékként az ő kez­deményezésére megalakult' a «Fo­gyasztási Szövetkezet« is, mely rö­videsen nagy hírre és gazdasági je­lentőségre tett szert Mike környé­kén. Nagy gondot fordított a paraszt­ság művelődésére is. Létrehozta a szövetkezeti könyvtárat, s az em­bereket rászoktatta az olvasásra. Saját maga rengeteg közhasznú elő­adást tartott íalujá,báP s előadásai mindig «telt ház« előtt hangzottak el és a mike.i gazdák meg is fo­gadták hasznos tanácsait. Híres is volt falujuk a századfordulóin messze környéken! I lyen ember volt Frick Lajos. Fáradhatatlan szorgalmú, a nép és a nemzet haladó ügyét min­dig szem előtt tartó pedagógus. Iga­zi pedagógus volt az iskolában, az ■óvodában és falujának is igazi ta­nítója volt. Érdemes arra, hogy hí- re-neve példaként álljon örök idők­re megyénk tanítói előtt. V. I. MEGYÉNK TÖRTÉNELMÉBŐL Pusztai Dezső muzeológus: A népvándorláskor népei Somogybán i. Megyénk múltjának talán legismeretle­nebb szakasza a nép­vándorlás-kor törté­nete. A római biroda­lom felbomlása (IV. szd.) és a magyar ki­rályok kora (XI. szd.) közötti időből csak nagyon kevés lelet került elő, melyből bizonyságot szerezhet­nénk az itt élt népek életéről. A mintegy hét évszázad alatt pe­dig a legkülönbözőbb népek fordulhattak meg területünkön is, hiszen Somogy föld­rajzi helyzetéből is arra következtethe­tünk, hogy átvonuló területe volt a nyu­gat felé mozgó hun, germán, majd avar pépeknek. Fontos sze­repük volt e népmoz­galmaknál az utak­nak. A római birodalom fennállása idején jól kiépített úthálózat szelte át a Balaton és a Dráva közötti terü­letet. Már az őskori népeknek fontos nyu­gat-keleti kereske­delmi útvonala volt a Kaposvölgy. Ennek egyik kereskedelmi és katonai központja volt a Nagyberki ha­tárában lévő kelta földvár: Szalacska, Fontosságát kulcs­helyzeténél fogva a rómaiak alatt is meg­tartotta. Szálacskát ekkor már épített út kötötte össze északi irányban a hetény- pusztai táboron ke­resztül -a Balaton nyugati végéhez kö­zel eső Ságvárral (Tricciana). A másik nagy római útvonal haránt, Ény—DK-i irányban húzódott át a területünkön. A Keszthely melletti Fe­nékpuszta '(Valcum) táborából kiindulva Felsősegesd környé­kén és Szigetváron (Limusa) át Pécsre (Sopianae) vitt. A Balaton déli partja mellett Aquincumból kiinduló fontos keres­kedelmi és hadiút Itáliába vezetett. Ezen kívül még számos he­lyi jellegű út is volt, melyek a szétszórt római településeket kötötték össze. Ezek az utak a nép- vándorláskor idején is nagyrészt többé- keoésbé ép állapot­ban fennállhattak. Erre főleg abból kö­vetkeztetünk, hogy a középkorban kiala­kult úthálózatunk legnagyobbrészt a ro­mái útvonalakon nyu­godott. A hunok, majd ger­mánok itáliai feipo- nulásánál főleg két út: a Kaposvölgy és a Balaton déli partján Itália felé vivő hadi­út játszhatott szere­pet. A hunok Somogy megyei tartózkodásá­nak ezideig nem ke­rültek elő emlékei. Más területeken vég­zett régészeti kutatá­sod alapján valószí­nűnek látszik, hogy a római kari lakosság egy része, főleg a sze­gényebb néposztály­hoz tartozó kézműve­sek és földművelők helyben maradtak és átvészelték a hunok, majd a germánok uralmát is. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents