Somogyi Néplap, 1954. december (11. évfolyam, 284-309. szám)

1954-12-12 / 294. szám

SOMOGYI NÉPLAP aHMaanmum ihitomwi uun.f.vii Vasárnap, 1954, december 12. —gnr i mii«—«iwn fi Francia Békebizottság felhívása a ratifikálás ellen Párizs (MTI). A Francia Béke- dése mellett. Nem szabad, hogy mozgalom Országos Bizottsága — a párizsi egyezmények ratifikálási vitája előtt — felhívással fordult a francia néphez. A felhívás hangsúlyozza, hogy a francia képviselők az egyezmé­nyek ratifikálásával félelmetes következményekkel járó cseleke­detet követnének el, majd a töb­bi között ezeket mondja: A képviselőknek vissza kell utasítaniuk az egyezmények rati­fikálását és állást kell foglalniok a négyhatalmi értekezlet megkez­külföldi kormányoknak a ratifiká-i lást sürgető nyomása háttérbe ( szorítsa nemzeti érdekeinket.) Csak maguk a franciák dönthetik^ el azt, hogy mi áll érdekükben. Minden képviselő felelős lesz a; nép és a történelem előtt a németi újrafelfegyverzést eldöntő • szava-i zatáért. Az eljövendő napokban a? francia népnek erőteljesen fel kell J erre hívnia képviselői figyelmét. ' A francia nép sohasem fogja be-- fejezett tényként elfogadni a né­met militarizmus újjáélesztését. Stuttgart szakszervezeti ifjúsága nagygyűlésen tiltakozót az új Wehrmacht felállítása ellen Berlin (MTI). A nyugatnémetor­szági Stuttgartban csütörtökön a szakszervezeti ifjúság 1.200 tagja izzó hangulatú nagygyűlésen bé­lyegezte meg az Adenauer-kor- mány újrafelfegyverzési terveit. Az ifjúsági nagygyűlés részve-! vői határozatukban felszólították < a bonnj parlament képviselőit, hogy a német nép jövője érdeké-5 ben utasítsák el a párizsi hábo-J rús szerződéseket. N. M. SVERNYIK MEGNYITÓ BESZÉDE A SZOVJET-FRANCIA SZÖVETSÉGI SZERZŐDÉS 10. ÉVFORDULÓJÁN Moszkva (TASZSZ). N. M. Sver. nylk, a Szovjetunió Szakszerveze­tei Központi Tanácsának elnöke a szovjet társadalom képviselőinek a Szovjet Szocialista Köztársasá­gok Szövetsége és a Francia Köz­társaság között megkötött szövet­ségi és kölcsönös segélynyújtási szerződés aláírásának 10. évfor­dulója alkalmából a Szakszerveze­tek Házának oszlopcsarnokában december 10-én tartott ülésén megnyitó beszédet mondott. Be­szédében többi között ezeket mon­dotta : Tíz évvel ezelőtt, a második világháború hevében, amikor a bátor szovjet nép szocialista álla­mának védelme és Európa népei­nek felszabadítása érdekében el­szántan harcolt a francia néppel együtt az emberiség legádázabb ellensége, a német fasizmus ellen, a Szovjet Szocialista Köztársaság Szövetsége és a Francia Köztársa­ság 1944. december 10-én szövet­ségi és kölcsönös segélynyújtási szerződést írt alá. E szerződés jelentősége szinte felmérhetetlen. A legutóbbi évtizedek törté­nete megdönthetetlen erővel megmutatta, hogy Franciaor­szág és a Szovjetunió népei­nek mindaddig együtt kell ha­ladnia, amíg az agresszív tö­rekvésekkel rendelkező német imperializmus fennáll. Még 1941-ben, a háború legsú­lyosabb napjaiban a szovjet kor­mány kinyilvánította azt a haj-; landóságát, hogy minden irányúi támogatást nyújtson a francia) népnek és együttműködjék a) francia néppel a hitleri Német or-' szág ellen vívott közös harcban,, valamint Franciaország független-J sége és nagysága tökéletes helyre-j állításának biztosításában. i Ma, amikor a népeink létfontos-' ságú érdekeinek megfelelő szövet-J ségi és kölcsönös segélynyújtásid szerződés aláírásának 10. évfor-S dulóját ünnepeljük, egyes hatal-# mák, de mindenekelőtt az Ame-^ rikai Egyesült Államok vezető körei számításaikat az úgyneve-,1 zett párizsi és londoni egyezmé-# nyék segítségével az agresszív né-f met militarizmus feltámasztására f építik. Teljesen nyilvánvaló, hogyha Franciaország és a Szovjetunió továbbra is köl­csönösen megtartja a szövet­ségi és kölcsönös segélynyúj­tási szerződést és a jelen szer­ződés szellemét követve, nem külön, hanem közösen keresi külső biztonsága biztosításá­nak megbízható útját, akkor senki sem meri elszánni ma­gát az európai béke megsér­tésére. Ami a Szovjetunió népeit és kormányát illeti, mint eddigi, ez­után is eltökélt szándékkal telje­sítik kötelezettségeiket az európai biztonság biztosítása érdekében. Villanyaasemefc, elektromos fülek ... Figyelmetkeltő cikket kö­zöl az Amerikai Magyar Szó egyik legutóbbi száma »Vil­lanyszernek« címmel. »-Az olyan régi rendőri módszer — írja a lap —- mint például egy személy meglesése, megfigye­lése — lassan idejét múlja. A technikai fejlődés lépést tar­tott a követelményekkel. Egy jó lehallgatókészülék ma már olyan kevés zavart okoz a vo­nalon, hogy egyáltalán észre sem lehet venni. Sőt, a le­hallgató bekapcsolhat egy olyan készüléket, amely sza­lagra is rögzíti a lehallgatást. Az FBI amerikai titkosrend­őrség naponta átlag 150—200 beszélgetést hallgat le ilymó- don«. A Time, az egyik legreak- ciósabb amerikai lap megle­pően tárgyilagos beismerése szerbit: »Egyre nő és tökéle­tesedik az effajta megfigyelő eszközök alkalmazása. Finom lehallgatókészülékek, minia­tűr filmfqlvevőgépek, sötét­ben felvételeket készítő fény­képezőgépek, érzékeny mikro­fonok, amelyek még a sutto­gást is felveszik — vastag falon át is — szalaghang felve­vőkészülékek, amelyek kabát­zsebben is elférnek«. A lap keserű iróniával állapítja meg: »Jóval 1984 előtt meg­valósulnak George Orwell re­gényíró »1984« című regényé­nek szavai: Abban a tudatban kell élned ... hogy minden hangodat hallják, minden pil­lanatban megvizsgálják. Előbb-utóbb szembe kell néz­ni azzal a veszéllyel, hogy egyes érzékenyebb elektro­mos szemek és fülek elpusz­títják a személyes szabadsá­got, megsemmisítik az egye­düllét fogalmát«. Német íróküldöttség utazott Moszkvába Berlin (MTI). E napokban né­met íróküldöttség utazott Moszk­vába, hogy részt vegyen a szov­jet írók december 15-én kezdődő második össz-szövetségi kongresz- szusán. A német íróküldöttség tag­jai: Anna Seghers nemzetközi Sztálin-békedíjjal és nemzeti díj­jal kitüntetett írónő, továbbá Willi Bredel nemzeti díjas és Erwin Strittmatter. t EMLÉKEZZÜNK ÉS EMLÉKEZTESSÜNK! A múló időnek csodálatos tulajdonsága, hogy behegeszti fájó sebeket, oszlatja a bánat felhőjét, megszépíti a múltat é sok dologra a feledés fátyolét borítja. Az időnek ezt a munkáje vesszük észre sok honfitársunk gondolkodásának, véleményéne változásában. Vannak dolgok, melyeknél előfordulhat az állás pont revideálásának szükségessége — magyar hazafinál azonba sohasem változhatik meg az az álláspont, melyet labanckerget ősök így fogalmaztak meg: „Ne higgy magyar, a németnek!’1 Felszabadulásunk 10 eves emlékünnepei visszafelé pergeti éltem kis eseményeinek filmjét; Szolgálati helyen: Barcs. Legényegyleti előadásban ismert« tem a német közgazdasági munkákat, melyek a szövetséges Ma gyarországról csak úgy tárgyalhatnak, mint „peremállamról1 mely nem alkalmas arra, hogy önálló politikát folytasson, his szerves része a német élettérnek. Utána legényeim kísérgetne haza, mert féltenek a Volksbun :i-iíjúság támadásaitól. Pereg a film. Követelik a barcsi iskola német nyelvű tani tását. Aláírja egy csomó olyan ember, akinek nincs is diákgyer meke. — Olyan helyen történik ez,, ahol a lakosságnak elenyé sző kis százaléka csak német anyanyelvű. Más kép az emlékezet filmjén: népszámlálás. Mint összeírt az egyik háznál érdeklődöm az anyanyelv iránt. A magyarul szól gyermekre így formed rá az apja: „Ne beszélj a kutyák nyelvén! Szuloki volksbundisták beverik a magyar érzelmű plébáno és tanító ablakait. Bőszénfa pángermán eszméktől fűtött papji hirdeti, hogy a kenyér, melyet itt eszik, az nem magyar föle terméke, hanem német kenyér— A Volksbund követelésére i barcsi Dolgozó Leányok Egyesületéből át kell adni a Volksbund nak a német anyanyelvű leányokat. Sírva búcsúznak társnőiktől Nem lehetnek magyar egyesületnek tagjai. — Hol vagyunk — kérdezem. S a költő szavai jutnak eszembe: „Bújt az üldö zött, s felé kard nyúlt barlangjába ■— szertenézett s nem leié hon ját e hazába’“ — Hetes, 1944. november. Egyik este pár német katona állítot be hozzám beszélgetésre. Érdeklődtem a német egyházi helyzet­ről, s mikor csupa jó dolgot hoztak elő, íróasztalom fiókjából ki vettem a német püspöki kar pásztorleveleit, melyek a német egy­házüldözésről szóltak. Majdnem agyonlőttek azon az éjjelen, hogj a szigorú cenzúra ellenére hogyan kerülhettek hozzám. Emlékezem. Csöndes imát mondok a németek által kivég­zett személyekért. Mintegy ötezer pap ment halálba a német kon­centrációs táborokban. S így pergetve az emlékezet filmjét, eszembe jutnak szegény elesett öcsém szavai: „Ha egy haldokló néme) vizet kérne tőlem még azt sem adnék neki, mert a voronyezsi nagy visszavonulás­kor félholtra fagyott embereimet kiverték a fedél alól, s mikot a ház padlásán próbáltunk megbújni a 40 fokos hidegben, fel­lövöldöztek a padlásra, hogy fagyjunk meg a hómezőn’1. Mit is mondott a német veszélyre figyelmeztető kuruc 1 „Gallérunk alá pökik az német!’1 — Tehette addig, míg elszigetel­ten álltunk. De most velünk a békeszerető népek sokszázmilliós -tábora. Csak emlékezzünk, s emlékezve népünk sokszázados és a németek által okozott keserveire, emeljük fel tiltakozásunkat a német fegyverkezés ellen. Emlékezzünk és emlékeztessünk! György Lajos püspöki tanácsos. MIRE TANÍT A TELEVÍZIÓ ... »Amerika a televízió hazáj a« — hirdetik. S mik a televízió fej­lettségének áldásai a demokrácia e kies honában?! »Két ember üt egy öreget. Az öreg megvakul az ütések követ­keztében. Egy rabló orvos ágy- banfekvő, sebesült beteg vérébe mérget olt és megöli. Két férfi agyonver egy leányt...« Nem egy szadista őrült látomásai — hanem a Chicago News című újságban ismertetett televíziós rádióadás programja — »speciálisan gyer­mekeknek«. Ezt az adást az ame­rikai NVS-rádióállomás sugározza vasárnaponként. Los Angeles adója jóvoltából pedig egy hónap alatt a nézők a következőket láthatják: 127 gyil­kosságot — »általában«, 101 gyil­kosságot, amelyet »a körülmények indokoltak«, 356 gyilkossági kí­sérletet és 93 emberrablást. A „GÖRDÜLŐ N A P“ Irta : René Depestre (Haiti) I" A SALINE nyomornegyedét vasúti töltés szelte ketté: a negyed fiatal négerei a töltés olda­lában jöttek össze »gyűlésre« egy forró délutánon. Helvetius hívta össze őket, aki ugyan csak 14 éves volt, de a fiatalok fenntartás nélkül elismerték vezérüknek. A sok fiatal néger bőre különféle ár­nyalatokban szikrázott a napfény­ben. Fleuriette volt az egyetlen leány közöttük. Amikor valameny- nyien együtt voltak, Helvetius megszólalt: — Valami fontosat akarok mon­dani nektek. A napnak az lenne a dolga, hogy ennivalót adjon az éhe­zőknek. Kiderült, hogy erre nem képes. Mind éhesek vagyunk. De a nap ezzel nem törődik. Azt mon­dom: taszítsuk le trónjáról! Helvetiusnak átkozottul igaza volt: a nap még egyiküknek sem adott soha egy darab kenyeret sem, süteményről, vagy dinnyéről nem is beszélve. De hallgatói nem tudták, hogy hova akar kilyukadni. Zavarban voltak. — Mondd meg már, hogy mit akarsz? — nógatta az egyik. — Barátaim, ezentúl nem a na­pot tiszteljük, mint legfőbb jót; mást keresünk helyette. A mi napfényünk az a vonat lesz, ame­lyik itt cukornádrúdakkal tele, minden éjjel elrobog. A mienk, a koldusoké, La Saline hontalan csa­vargóié lesz a cukornád gördülő napja. — Éljen Helvetius! — tört ki a lelkesedés a gyerekekből. — Kl­jén az új Elliot! — ujjongtak. (El­liot volt a Hasco, a cukorvállalat amerikai igazgatója.) Még sokáig tartott a lelkes kia­bálás. Az égboltozat letaszított urr'kodónője vörös lett a dühtől, úgy, hogy a levegő égő bíborszínüvé változott. * #= * ¥1 ELVETI US nagyszerű straté- gának bizonyult a cukor­nádvállalkozás keresztülvitelében. Elrendelte, hogy barátai közvetle­nül a gördülő nap érkezésé előtt sorakozzanak fel a sínek mentén, fussanak a nyitott teherkocsik mel­lett és annyi cukornádat rángassa­nak le róluk, amennyit csak tud­nak. A rohamot akkor kell abba­hagyni, amikor a vonat a nagy gu­mifához ér, mert onnan gyorsítani szokott. Egyiküknek azt a merész indítványát, hogy ugorjának fel a vonatra, elvetették. Vagy megsé­rülnének kapaszkodás közben, vagy ha nem tudnak idejében leugrani, a vonat elviszi őket a Hascoba. Már pedig Elliotnak nagy öröme telnék abban, ha az árva kis csa­vargókat véresre korbácsoltathatná. A gerillacsapat előőrsei éles füttyel jelezték a vonat közeledé­sét. A valódi nap tehetetlen harag­gal szórta utolsó sugarait a cukor­nádra, amelynek aranysárga ragyo­gása a tehervagonokban versengett a lebukó nap fényével. — Vigyázat fiúk! - har ogta túl Helvetius a mozdony dübörgését.— Előre. Közben nagy tömeg gyűlt össze, nyüzsögtek az emberek, mint a sáskák. Egész La Saline ’ ott volt, hogy a nagy eseménynek tanúja le­gyen. Minden ment, mint a karika- csapás. A zsákmányt, 50 cukomád- rúdat a közeli erdőben raktározták el. Több mint 16 családnak volt ezen az estén mit ennie. Némi hú- zódozás után még Horace káplár, a rend őre is elfogadott egy rúdat. La Salineban nem beszéltek más­ról, mint a délután nagy esemé­nyéről. Helvetius és barátai ettől fogva naponta dús zsákmányt vittek haza. A kocsikról leszedett cukornád egy­re több lett és az éhség La Saline­ban megfelelő arányban csökkent. A »gördülő nap« másokat is vállal­kozásra csábított. Azt beszélték, hogy még Horace és az öt segéd- rendőr is civilbe öltözött, hogy résztvegyen a zsákmányolásban. Most már másodpercek alatt sike­rült lehúzni a cukornádat a vago­nokról. Két teherkocsi a leoganai ültetvényről telistele rakottan in­dult el és teljesen üresen érkezett meg a Hascoba. A gyár üzemvezetője magánkívül volt. Kidobta a mozdonyvezetőt, a telefonhoz rohant és felhívta főnö­két. Mister Elliot, Haiti amerikai cukorkirálya nemsokára berobogott gépkocsiján a Hasco kapuin. Nyom­ban haditanácsot hívott össze, s szitkokkal halmozta el saját alkal­mazottait, a haiti rendőrséget, a kormányt és a fekete fajt általá­ban. Aztán a haiti államelnök vil­lájába rohant, hogy megmutassa, mire képes egy amerikai állampol­gár, ha jogaiban meg akarják rö­vidíteni. Megtorlással fenyegette a köztársaságot, ha »az idegen tulaj­don ellen elkövetett merénylet« megismétlődik. De az elnökre jó­val nagyobb hatást tett az a fenye­getése, hogy beszünteti a pénzbeli juttatásokat, amelyekkel az elnököt, a képviselőket és az (újságírókat apróbb szolgálataikért meg szokta jutalmazni. Eközben ünnepi hangulat, szállt az éjszakai La Salinera. Az asszo­nyok egész regimentje kerekedett fel, karján cukornádakkal, hogy a város kikötőjében a külföldi mat­rózoknak jópénzért eladja. Borral, liszttel, sózott hallal és más, isme­retlen portékákkal megrakodva tér­tek vissza ujjongó családjaik kö­rébe. Az öregek, akik oly sokat éheztek, most beszédesek lettek ős érdekes történeteket meséltek a régi időkről. A gyerekek tátott szájjal hallgatták őket. Mivel pedig szombat este volt, megszólalt a tam-tam és a nép táncra kereke­dett. Ilyen boldog éjszakája talán soha nem volt La Salinenak. * * * 1MT ASNA.PTÖL fogva érintetle- nül érkezett a »gördülő nap« a Hascoba. Az emberek megtudták, hogy mióta Elliot hz államelnök­nél járt, a vonatokat civilbe öltö­zött rendőrök kísérik. La Saline legtekintélyesebb lakói maguk kér­ték Helvetiust: gondolja meg, hogy az elmúlt évben is milyen véres büntetőexpediciót rendeztek az amerikai cukorgyárosok Haitiban. Üjra eljött az éhezés ideje. A kis csoport napokon át üldögélt a nagy gumifa alatt. Senki sem be­szélt, senki sem nevetett, mindenki csak az éhségre gondolt. Karácsony éjszakáján tehetetlenségük még jobban gyötörte őket, mint máskor. Eszükbe jutott, hogy míg ők ösz- szeesnek az éhségtől, Port-au-Prince milliomos-negyedében a gazdag csa­ládok milyen bőségben ülik meg a karácsonyt. Nem csoda, hogy a kis csapat lelkesedéssel fogadta azt az ötletet, amely Helvetius fején át- cikkázott. Mikor a »gördülő nap« két órá­val később megjelent a láthatáron, Helvetius kiadta a harci jelszót, amelyről azt hitték La Salineban, hogy örökre elnémult. Barátai uj­jongva követték és a vonat minden vagonjából egyszerre kúsztak le a cukornádrudak. Az éhség fiatal partizánjainak szívét büszkeség töltötte el, de míg a kocsisor egyik oldalán gazdag zsákmányt ejtettek nádrudakból, a másik oldalon más­fajta rudak osztogatták csapásai­kat a meglepett gyermekek fejére. Helvetius maga is épp csak, hogy kikerülte az egyik fütykös ütését. A vonat egy méterrel elhagyta már a gumifát, ahol a vagonok el­len indított ostrom rendszerint vé­gétért, amikor egy suhintás Fleu- riette arcát érte. A leány megin­gott, futás közben megbotlott és a »gördülő nap« kerekei alá került. A fiúk a fájdalomtól megbénul- tan álltak a fiatal hős leány teteme előtt. Egész La Saline összegyűlt a szerencsétlenség színhelyén. Az asz- szonyok siratóéneke töltötte be a békés alkonyt, a férfiak haragja tomboló átkokban jutott kifejezés­re. * * * 1VÉHÁNY órával azután, hogy 1 Fleuriettet a gumifa alatt el- hantolták, Helvetius eltűnt La Sa- lineből. Egyesek szerint mint dokk­munkás keresi a kenyerét: mások úgy tudják, hogy Leogana közelé­ben él egy cukorültetvényen és titkos szövetséget alakított. A szö­vetség a »gördülő nap« nevet vi­seli, besugározza az ültetvények munkásainak sötét éjszakáját és mutatja nekik az utat, mint egy vi­lágítótorony fénye.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents