Somogyi Néplap, 1954. december (11. évfolyam, 284-309. szám)
1954-12-01 / 284. szám
Szerda, 1954. december 1. SOMOGYI NÉPLAP S Az Elnöki Tanács határozatai a tanácsok üléseinek előkészítéséről, összehívásáról és tanácskozásának rendjéről A Népköztársaság Elnöki Taná-'előterjesztéseket lehetőleg írásban' előadója válaszol, majd szavazás kö- csa 1954. évi 16. és 17. számú ha- kell előkészíteni, a határozati ja- vetkezik. Az előterjesztésben szerep- tározatában szabályozza fővárosi, vasiatoknak fel kell tüntetniük a lő és a vita során elhangzott hatá- megyei, megyei jogú városi, járá- végrehajtásért felelős személy ne- rozati javaslatok felett egyenkint sí, járási jogú városi és a fővárosi vét és a végrehajtás határidejét, kell szavazni úgy, hegy előbb a mó- (városi) kerületi tanács, illetve a A végrehajtóbizottság jelöli ki a dosító javaslatokról dönt a tanács községi tanács üléseinek előkészítését, összehívását és tanácskozásának rendjét. napirendi pont előadóit is. i és ezután szavaz az előterjesztésben A legközelebbi tanácsülés napi- j szereplő javaslatokról. ___rendjén szereplő kérdésekről a ta- A napirend megtárgyalása után a A határozatok megállapítják,! nács bizottságait előzetesen tájé- tanácstagoknak jogúk van ahhoz, hogy a tanácsok tevékenysége a koztartni kell. Ezeket a kérdéseket hogy a végrehajtóbizottsághoz, a dolgozó tömegeket képviselő tsc- a bizottságok tagjai — szükség szakigazgatási szervek vezetőihez — nácstagok összességének együttes esetén aktíváik bevonásával — községekben a hivatali szervezet je- munkáján alapul. A tanács tévé- megbeszélik a választókerület dől- lenlévő dolgozóihoz — továbbá az kenységének alapvető szervezeti gozóival és ha erre lehetőség egyéb helyi szervek megjelent veze- formája a tanácsülés, amely hatá- van, szakértőkkel is. A bizottsá- tőihez a tanács hatáskörébe tartozó roz a társadalmi, gazdasági és goknak meg kell vitatniok az őket ügyekben kérdést intézzenek, füg- kulturális élet irányításával járó érintő kérdéseket és ezzel kap- getlemül attól, hogy a kérdéssel kap- legfőbb feladatok megoldásáról és csolatban meg kell tenniük javas- ]esdatcs tárgy szerepelt-e a napi- ellenőrzi a végrehajtás módját és lataikat. rendon vagy sem. A kérdéseket íráseredményét. I A végrehajtóbizottság a tanács- ban is be lehet nyújtani es azokra A határozatok értelmében a fő- tagok részére írásbeli meghívót a kérdezettek vagy azonnal, vagy városi, a megyei és a megyei jogú köteles küldeni úgy, hogy azt a legkésőbb 15 napon belül! válaszolni városi tanács szükség szerint, de községekben az ülés előtt három kötelesek. , legalább háromhavonként, a járá- nappal, a többi tanácsnál pedig öt, A napirendi pontok megtargyalasa si, a járási jogú városi, valamint illetve nyolc nappal előbb meg- utan a végrehajtóbizottság vagy bar- a fővárosi (városi) kerületi tanács kapják. I ™!yik tanacstag bedientest tehet. legalább kéthavonként, a községi | a meghívóhoz mellékelni kell a | a ° yan ^i^:e,ntes tortenjk> anaey tanács legalább havonként tart határozati javaslatok szövegét, tovabbl kétkedéseket tesz szukse- ülést. Az ülések általában nyilvá-; a magasabbfokú tanácskozásoknál nosak. A végpehaj tóbizottság az előterjesztéseket vagy azok szakigazgatási szerveinek vezetői vázlatát és az előző tanácsülés ha- —■ községekben a vezet ügyintéző dolgozói — köte-' beszámolót is. • • A Kaposvári Ünnepi Hét mai programmja A Kaposvár felszabadulásának tizedik évfordulója tiszteletére rendezett ünnepi hét mai programmja: Délután fél 6-kor a Városi Tanács nagytermében: A város és a megye 10 éves fejlődése c. kiállítás megnyitása. A kiállítást megnyitja: Kellner Béla, a Megyei Könyvtár helyettes vezetője* 6 órakor a Kossuth-téren: Az ifjúság fáklyás felvonulása. 6.30-kor: Tűzijáték a Színház-parkban. 7 órakor a Városi Színházban: Ünnepi nagygyűlés. Ünnepi beszédet mond: Hortobágyi István elvtárs, az MDP Városi V. B. I. titkára. A műsorban közreműködnek: a Somogymegyei Népiegyüttes, az MSZT népi tánccsoportja, a kaposvári hangversenyzenekar és kórusa, a Városi Tanács népi zenekara. .OCMOCCOOCOOOOCOOOOOOOOO<XOOOOOOOOCXX)OOCOOOOOOCOOCXXXXXXXXXX)OOOOOOOOOC)OC>OOOOOOOr IbOOOOOOOOOOOOOOOOOOC Vita az ifjúság neveléséről Jobban bízzunk a pedagógusokban! f gessé, a további intézkedés a végre- hajtóbizotitság feladata. A községi tanácsok üi1 ősein a végrehajitóhizottság , . , , , ... , .. ... a bejelentések keretében köteles ishivatali szer-, tarozatainak végrehajtásáról szóló mertetinj lesek az ülésen résztvenni és az "ügykörüket érintő kérdésekre felvilágosítást adni. Meg kell hívni a lakosság jogait és köte- ! lességeit szabályozó, a, lakosság ér- Irásban kell meghívni azokat fékeit közvetlenül érintő, a legutób- is, akiknek a végrehajtóbizottság hí tanácsülés óta megjelenít fonto- a tanácsülésen tanácskozási jogot sabb jogszabályokat. nelíLre?I k‘ván biztosítani. Az ülés helyé- A tanácsülésről a tanácskozás léről. időpontjáról és napirendjéről nyegét, a hozott határozatokat tarvaslatát tárává] iák Tanácskozási 3 ,lakossagot, a ,hel7ben., szokás°s talimazó jegyzőkönyvet kell készítevaslatat tárgyaljak tanácskozást modon idejekorán értesítem kell. n;, amelyet az ülés elnöke, a végrel°fgaJ Községekben, ha a napirendben a hajtóbizottság titkára delt szervek vezetőit is, ha az ilyen szerv beszámolóját vagy ja.sen a felsőbb államhatalmi szervek tagjai és kiküldöttei, a minisztertanács tagjai és kiküldöttei, vezete szerepel, azt a tanácsházán a felettes végrehajtóbizottságok közszemlére kell tenni tagjai és kiküldöttei a területileg A tanács ülése aj^ határozatké- ílletekes ügyész es felettesei, vala-!pes> ha a tanácstagoknQk több mint mint azok, akiket a tanacs vagy feie jejen van. Ha az ülés inem ha- a vegrehajtobizottsag tanacskozasi tározatképeS) a végrehajtóbázottság joggal meghív Az ügykörüket köteles a tanácsot nyolc napon belül1 érintő napirendi pont targyalasan időpontra ;smét összehívni. Az ülést a felsoroltakon felül tanácskozási a tanácstagok közűd esetenként vá- joggal résztvehetnek a miniszté- ]asztott e,,,nök vezeti A jegyzőkönyv riumok és az egyéb országos ha- hitelesítésére két tanácstagot kell ki- tasköru szervek kiküldöttei, vala- . je!ölni A kiváló munkát végz6 ta- mint a felettes^ szakigazgatási szer- nácstagok közül a tanács az ülés vf K kiküldöttei. A tanácsok össze- időtartamára elnökséget is választ- hívásáról a végrehajtóbizottság bab Ezután az előző tanácsüléseken gondoskodik. Első esetben a meg- bozod: és lejárt határidejű határoza- választást követő ^ 15 napon belül ^pk -végrehajtásáról szóló beszámolót es a jegyzogazdasági terv és költségvetés ja- könyv hitelesítésére kijelölt két ta- vaslarta, vagy tanácsrendelet tér- nácsta« ír alá. A tanácstagok a tanácsülés után azokat a határozatokat, amelyek a dolgozókat érintik, ismertetik a választékkal. Ennek elősegítésére a végrehajtóibizottság községekben a határozatokat köteles hirdetőtáblán, továbbá forgalmasabb helyeken kifüggeszteni, a magasabbfokú tanácsoknál pedig minden tanácstagnak megküldeni. Az ismertetés történhet személyes beszélgetés útján a választókkal, kisgyűléseken, az állandó bizottsági munka közben, az aktívák révén és a tömegkapcsolatok egyéb formáinak felhasználásával. A végrehajtóibizottság a tanács álNéhány szóban a nevelésről megindított vitához szeretnék hozzászólni, mint szülő. Abban minden szülő megegyezik, hogy gyermekéből nálánál tanultabb, jellemesebb embert kíván nevelni. Ösztönösen kívánjuk, hogy gyermekünk „többre vigye“, mint mi. A hibákat a nevelés terén .mégis rendszerint a szülők követik el. A legtöbb hiba abból adódik, hogy a szülő elfogult gyermekéve] szemben, s ha erre rámutatnak, ezt nem akarja elismerni. A gyermek iránti szeretetből ered, de annak káros túlzása, amikor. a szülő a tanítóval szemben a gyermeknek ad igazat, még nagyobb baj, ha ezt a gyermek előtt hangoztatja is. Nem ! egyszer fordul elő, hogy a tanító 'engedélye nélkül vagy annak ti- í lalma ellenére viszik moziba, színházba a gyermeket. Hogyan várhatjuk a gyermektől, hogy j tisztelje nevelőjét, ha a rosszabb osztályzat miatt a szülő a gyermek előtt szidja a tanítót? A pei dagógus munkakedvét súlyosan rontja a szülők részéről nem egyszer történő alaptalan feljelentés. ! A feljelentést kivizsgálás követi, j a kivizsgálás igazolja a tanítót, de a keserű szájíz visszamarad. Nem kétséges, hogy a nevelésnél a szülőnek és pedagógusnak teljes összhangban kell működnie. Ez éppen úgy szükséges, vagy még inkább, mint a családon belül; apa és anya azonos nevelési módja, összhangja. Nem elég azonban, ha a szülő időnként a szülői értekezleteken a tanítónál csak érdeklődik, hogyan tanul, milyen a magaviseleté a gyermeknek, stb. Ennél többre van szükség. A nevelés irányítója a pedagógus, hiszen ennek a szakembere, ez a hivatása. A szülőknek el kell ezt ismerni, s tanácsot, irányítást nemcsak elfogadni, hanem kérni is kell tőlük. Ne gondoljuk mi, szülők, hogy valamennyien értünk a neveléshez. Gyermekeinkről, a becsületesebb, kulturáltabb jövő nemzedékről van szó. Ennek a kialakítása pedagógusaink kezébe van letéve. Ha jobban megbecsüljük pedagógusainkat, jobban megbízunk bennük, és ahelyett, hogy alaptalanul feljelentenénk őket, inkább velük együtt, az ő irányításuk mellett neveljük gyermekeinket, biztosak lehetünk, hogy gyermekeink „többre viszik’* 1* mint mi. Viczián Antal, Marcali, Kik nyerték a „Somogyi Néplap' ifjúsági emlékpályázatát-? köteles összehívni a tanácsot. Az ülésen szavazati joguk csak a tanácstagoknak van. A határozatokat szótöbbséggel hozzák. A tanácsülés elnöke mindig részt- vesz a szavazásban. Szavazat- egyenlőség esetén azt a javaslatot kell elfogadni, amelyre a tanácsülés elnöke szavazott. A tanács nyílt szavazással, kézfelemeléssel határoz. A szavazatokat és az ellenszavazatokat össze kell számolni. A tanácsülések napirendi tervezetét a végrehajtóbizottság állítja össze. Figyelembe kell vennie az összeállításnál az előző ülés határozatait, a felsőbb államhatalmi és államigazgatási szervek rendelkezéseit, a bizottságok és a tanácstagok indítványait, a Hazafias Népfront helyi bizottságának, a tömegszervezeinek, a községekben a termelőszövetkezeteknek, valamint a termelési bizottságnak, végül a tanács alá rendelt és a tanács alá nem rendelt szerveknek javaslatait. Az előző ülésen meghatározott napirendi pontokat, valamint mindazt, aminek felvételét a felsőbb államhatalmi szervek, a minisztertanács és a felettes végrehajtóbizottság elrendelték, végül a Hazafias Néptal meghatározott határidőin belüli kell tárgyalni. Ezt. Ikövetőleg kell hoteles megszervezni és biztosítani a megvitatni a végrehajtóibizottság által javasolt napirendi tervezetet, amelyet a végrehajtóbizottság elnöke terjeszt elő. Ismertetni kell azotanács által hozott rendeletek és határozatok eredményes végrehajtását. A végrehajtóbizottsóg köteles ezekről az intézkedésekről és az mtézkat a javaslatokat is, amelyeket a kedések eredményéről a tanács ülé- végrehajtóbizottság nem vett fel a sén beszámolni. napirend-tervezetébe. A tanácstagod a napirenddel kapcsolatban módosít y> javaslatokat tehetnek. Minden egyes előterjesztésről vitát kell nyitni. A vita lezárása után a hozzászólásokra a napirendi pont A tanács az általa hozott rendeletek és határozatok végrehajtásának folyamatos ellenőrzésével az állandó bizottságokat, illetve esetenként az erre a célra létrehozott ideiglenes bizottságokat bízhatja meg. Javul a begyűjtési munka, de még mindig sok a hátralékos Kaposfön Kaposfő éveken keresztül a kaposvári járás utolsó községei között kullogott a begyűjtésben. A tanács régi vezetői nem igen törődtek a beadással, úgy gondolták, megy az magától is. Pár hónappal ezelőtt azonban jelentős változás történt a begyűjtési tervek teljesítésében. A tanács mostani vezetői, a begyűjtési megbízott elsőrendű kötelességüknek tartják az állami fegyelem betartását. A tanácselnök naponta' felkeresi a gazdákat és beszélget velük a beadási kötelezettség teljefront és a tanács bizottságai által, sítésének fontosságáról. Mind több javasolt napirendi pontokat a vég- gazda követi Kolbert András, rehajtóbizottság köteles a rendbe felvenni. napiKovács József, Gaál László dolgozó parasztokat, akik elsőnek tel- Gondoskodnia kell arról, hogy' j esi tették a kötelezőt. Vannak a tanács elé kerüljenek a társa-: azonban még mindig olyanok, ______a l dalm i, gazdasági és kulturális te-' akik azt hiszik, hogy majd elen- ség. Szomszéd a vékenység irányításával, a tanács gedik a hátralékot és nem kell ment és a másnapi még tennivaló bőven Kaposfön. A vágómarha-, tojás-, baromfibe- gyüjtésben nincs olyan nagyfokú lemaradás, mint a hízottsertésben. A hízottsertések beadását nagyrészt decemberre ütemezték be, s most kezdik leszállítani őket. A község vezetői, a begyűjtési megbízott továbbra is ilyen lelkesedéssel, becsületesen végezzék munkájukat, s akkor községük, amely most a középhelyet foglalja el a begyűjtésben, az első helyet is megszerezheti. A Somogyi Néplap Szerkesztősége felszabadulásunk 10, évfor-, dulójára pályázatot hirdetett az ifjúság számára elbeszélések, no-• vellák, versek, leírások írásárai A pályaművek beadásának határ-1 ideje november 25-e volt. A pályázatra 15 írás érkezett be. A j díjnyertes munkák a következők: I. díj (150 forint) nyertese Hu-I levél szics Vendel, Kaposvár: A c. elbeszélése. II. díj (100 forint) nyertese Mi- seta György, Csurgó: Uj iskola c. verse. III. díj (50 forint) nyertese Blum Borbála, Kaposvár: Boldog ifjúság c. írása. A díjnyertes műveket közölni fogjuk. MAGYARATÁD utcáit már szombaton este tisztára söpörték a szorgos asszonykezek. Nagy ünnepre készült a közszomszédhoz választásról saját működésével, az alárendelt beadniok semmit. Az elmúlt na- i beszélgettek. szervek létrehozásával, irányításé- pókban 30 hátralékos gazdát kel- j Vasárnap reggel már szürkület- val és ellenőrzésével kapcsolat- lett elszámoltatni, de ezek közül kor a szavazóhelyiségek felé siet- ban felmerülő legfontosabb kérdé- 20 azonnal bevitte a terményt, tek az emberek, ünneplőbe öltöz- sek. Egyaránt gondot kell fordí-j A község 75 százalékra teljesí-, ve. tani az országos jelentőségű fel- tette a kukoricabeadást, a burgo-j 11 órakor már néptelen volt a adatok és a lakosság helyi jellegű nyabeadás 90 százalékos. Az állat- szavazóhelyiségek környéke, mert problémáinak megoldására. Az és állati-termékbeadásban is van, az egész község leszavazott. Megyénkben az utóbbi éveikben igen elterjedt a sertéseiknél egy veszedelmes betegség: a hólyagférges- ség. A földművelésügyi minisztérium e veszedelmes betegség ellen védekezést rendelt el, éppen ezért a sertésvágásokat az állatorvosok minden esetben ellenőrzik, nehogy a hólyiagférgességben lévő sertés húsának elfogyasztása megfertőzze az embereket is. Az alábbiakban közöljük a betegség tulajdonságait és a védekezés módját. Mi a hólyagférgesség? Ez a betegség mind az ember, mind a hasznos háziállatok egészségét veszélyezteti. Elnevezését onnan nyerte, hogy hólyagférgesség esetén az embernél is, állatnál is az egyes belső szervekben — főleg a májban — tojásnagyságú, fehérszínű hólyagok keletkeznek, amelyek vízszerű folyadékkal vannak tele. Ezekben a hólyagokban élősködnek a kutya pámtlikagilisztámak (galandférgei- nek) lárvái. A hőlyagférgességet szafcnyelven Echino coccis-nak hívják. Ha disznóöléskor ilyen beteg, férges szervet kutyával etetjük meg. a kutya belében kifejlődnek a pántlikagiliszták. Az ilyen 'bélférges kutyával való játszadozás vagy símo- gatás közben az ember is megfertőződhet, de különösképpen a kisgyermekekre igen veszélyes, mert a bélférges kutya szőrzete és szájürege, nyelve féregpetékkel szennyezett. Az ember szervezetébe kerü' féregpetékből kifejlődnek a hólyagférgek és súlyos, esetleg halálos kimenetelű megbetegedést okozhatnak. A pántliikagiliszta nagyszámban üríti petéit a vele fertőzött kutya ürülékével, beszennyezi, megfertőzi az egész udvart, az ivóvizet, a levegőt, a takarmányt és ezen keresztül sertéseink, juhaink, szarvasmarháink legelés vagy ivás közben tovább fertőződnek a betegséggel, mert a szervezetükbe jutó petékből a májon, tüdőn, a lépben és egyéb szervekben hólyagférgek keletkeznek. Ezek a hólyagférges szervek emberi fogyasztásra nem alkalmasak, ezért a közvágóhidakon a húsvizsgálat során, magánvágásoknál pedig a házi ellenőrzés alkalmával elkobzásra kerülnek. Mindenki előtt világos tehát ezek- után, hogy saját magukat, családjukat, embertársaikat és háziállataikat kötelességük a hólyagférgesség veszélyétől megóvni. Ennek pedig igen egyszerű módja van, az, 'hogy a házivágások alkalmával a hö- lyagférges szerveket ne adjuk a kutyának, hanem égessük el, semmisítsük meg. A betegség elleni védekezés megyénkben szervezetten, állami támogatással már megindult. Dr. Kádár János városi állatorvos,