Somogyi Néplap, 1954. november (11. évfolyam, 259-283. szám)
1954-11-14 / 270. szám
Vasárnap, 1954. november 14. SOMOGYI NÉPLAP 5 AZ AGRONÓMUS TANÁCSAI: Sürgősen vessék el a búzát, akik eddig késlekedtek vele! Termelőszövetkezeteink és egyénileg dolgozó parasztjaink globálisan teljesítették kenyérgabonavetéstervüket, azonban több községben van még olyan termelő, aki elmaradt a terv teljesítésével. A magasabb terméshozam elérése érdekében igen fontos és sürgős a még el nem vetett búzát jól előkészített magágyba elvetni, mert a novemberi, de különösképpen a decemberi vetés csak kivételes esetekben sikerülhet s csak olyan televényes fekete földeken, amelyek tavasszal hamar felmelegednek. Az ilyen késői búzavetésben a varjak is nagy károkat okoznak, s a vetőmagszükséglet is 110—120 kg, tehát lényegesen több, mint az időben történő vetés esetében. Miért fontos a kukcricaszár gyors betakarítása? A kukoricaszár betakarítása a takarmányérték megóvása érdekében igen sürgős, különösen ott, ahol más értékesebb szálastakarmány szűkösen van s ezért a kukoricaszár nélkülözhetetlen takarmány. Tudvalevő, hogy a szeptemberben, október elején betakarított kukoricaszár közepes minőségű rétiszéna takarmány értékével ■egyenlő, s későbbi betakarítás esetén már csak takarmányszalma, sőt alomszalma értékének felel meg. Természetesen silózva vagy zsombolyázva fokozott tápértéke van a kukoricaszárnak. De még ha nem is használnánk fel takarmányozásra, akkor is legfőbb ideje a kukorica- és napraforgószár betakarításának, mert akadályozója az őszi mélyszántás elvégzésének. flz őszi trágyázás előnye A mi éghajlatunk alatt valamennyi istállótrágyázást igénylő tavaszi kapás- vagy más növényre hátrányos, ha a vetés területét nem ősszel, hanem tavasszal szántjuk. A tavaszi trágyázás pedig tavaszi szántást igényel. A mi hazai viszonyaink között az istállótrágya tavaszi alkalmazása a legnagyobb hibák egyike, ami a trágyázás termésfokozó hatása helyett a nálunk gyakori tartós szárazság esetén rossz termést eredményezhet. A tavaszi trágyázásnak még az is nagy hátránya, hogy hatása éppen annál a növénynél nem jut kellő fokon érvényre, amelyik alá azt adjuk és ■amelyik azt a termésben legjobb jövedelmezőséggel hasznosíthatná. A nyári trágyázásnak pedig hátránya az, hogy a tarlóhántás miatta gyakran elmarad és annak gyomirtó hatását nem használhatjuk ki. Értelemszerűen adódik, hogy leghasznosabb és legeredményesebb az őszi trágyázás. A szétteregetett trágyát azonnal szántsuk alá, gondosan ügyelve arra, hogy a talaj felületén semmi trágya ne maradjon. A télen át nyert istállótrágyát pedig a tavaszi vetési idény elmúltával, amikor az igaerőnek többnyire nincs . sok munkája (május, június), a trágyázandó területre kihordjuk és kazalba (szarvasba) rakva 25—30 cm földréteggel leföldeljük. amit az őszi mélyszántásról tudni kell Az őszi mélyszántás a talajforgató munkák legfontosabb része, mivel ezzel hathatósan tudjuk fokozni a talaj csapadékbefogadó képességét. Ennek nagy jelentősége van a mi kiimánk alatt, mivel az évi csapadékmennyiség túlnyomó többsége az őszi esőzések idején és a téli hó alakjában hull földünkre. A csapadékbefogadóképesség növelése mellett a téli fagy málasztó hatásának és nyers tápanyag-feltáró tulajdonságának van még nagy jelentősége. Az őszszel szántott föld azért is előnyös, mert kitavaszodáskor azonnal vethetünk, tehát a mi viszonyaink között sokkal biztosabb a termelés. Az őszi szántást rendesen nyers barázdákban hagyjuk, hogy a téli fagy hatása és a talaj csapadékbefogadó képessége jobban érvényesüljön. Az őszi szántás kivitelezése akkor a legjobb, ha a barázdák szélessége Közel másfélszer akkora, mint a mélységié. Ez azonban a gyenge vonóerővel alig lehetséges. Ez esetben inkább a barázda szélességét, mint a mélységét csökkentsük, mert az őszi szántás előnyei a mélység arányában fokozódnak. Sz. J. Takács András, a marcali gépállomás igazgatója: Határidőre teljesítjük téli gépjavítási tervünket Gépállomásunkon november elsejével megkezdtük a téli gépjavítást. A gépállomás gépj avatási tervét lebontottuk hónapokra, 5 napokra, sőt mindenki tudja napi tervét is. Egyelőre két brigádunk dolgozik: az erő- és cséplőgépjavító brigád. A munkagépjavító brigád csak akkor kezdi meg munkáját, ha a földeken befejeződnek a talajmunkálatok. Mert van még elég szántanivaló. Tervünket eddig 55.6 százalékra teljesítettük. A cséplőgép javító brigádban Fülöp Sándor vezetésével két szakember 'dolgozik. Megjavították már az aratógépet, a kombájnt, s most a második cséplőgépen dolgoznak. Az erőgépjavító brigádban négy szakember —< három szerelő és egy esztergályos — van, vezetőjük Kinics József. Most javítják az első erőgépet. Alkatrészeket folyamatosan kapunk. Annyi azonban mindig van, hogy munkánkban nem lesz fennakadás. Megoldottuk a meleg műhely kérdését is. A cséplő- és az erőgépjavító brigád rendes, fedett helyiségben dolgozik. A munkagépjavító brigád műhelye is kéés 18 mázsa tűzifát vásároltunk. De felhasználjuk az asztalosműhely hulladékanyagát, a forgácsot és a fűrészport is. Erre a célra külön kályhát készítünk. Ha eljön a hideg, a dolgozókat védőitallal látjuk el. Megkapták már a melegruhát is. Gépjavítási tervünket teljesítjük a határidőre. Ezt azért merem állítani, mert gépállomásunkon vannak megfelelő szakemberek. Például négy főgépészünk van, akiknek' magasabb a képzettségük, jobban megkövetelik a munkafegyelmet is. Persze ez nem jelenti azt, hogy ezáltal az igazgató munkája könnyebb. Az ellenőrzés éppen olyan fontos, mint eddig volt. 5 naponként rendszeresen értékeljük a munkákat. Eddig nincs is lemaradás a tervteljesítésben. A rendelet szerint, amely kimondja, ha dolgozóink teljesítik, illetve túlteljesítik tervüket, növekszik fizetésük is. így minden dolgozónak érdeke, hogy munkáját becsülettel végezze. Igyekszik is a gépállomás valamennyi dolgozója, nehogy elmaradjon napi szül már. Biztosítottuk a tüzelőt tervével, mert ennek ő is kárát is. A TÜZÉP-től 60 mázsa szenet vallja. „Baloldali túlzás?../' Nem! így van ez a Nagyatádi Konzervgyárban... A képzelet... Nemrégen Nagyatádon jártam. Bevallom — a konzervgyárat eddig csak kívülről nézegettem, azonban sok jót és szépet hallottam dolgozóiról, tervteljesítésükről s arról, hogy november 7 tiszteletére milyen lelkes verseny folyik falai között. Nem lesz ■ hiábavaló bemenni hozzájuk — gondoltam — hiszen egy ilyen üzem, melynek készítményei messze külföldön is ismeretesek,' megérdemli, hogy rövid híradásokon kívül többet is írjunk róla. Nem tudom, ki hogyan van vele, de én ha konzervgyárat képzelek magam elé, mindannyiszor hófehér falat, ragyogó rendet, és tisztaságot, fehérköpenyes és ápolt embereket képzelek. Éppúgy, mint ahogy a folyóiratokban közölt képeken, filmhíradókban látja az ember. S míg a portásfülkében belépőre vártam, szinte elképzeltem már. hogy milyen nagyszerű, vidámhangú, lelkes cikket fogok írni erről a gyárról. ...és a valóság Természetesen első utam a szak- szervezeti bizottság elnökéhez, Kincses elvtársnőhöz vezetett. A számadatok érdekeltek először, hiszen a november 7-i munkaverseny utolsó napjaiban voltunk, amikor szinte óráról órára születtek mindenhol a nagyszerűbbnél nagyszerűbb eredmények. Kincses elvtársnő elém is tárt egy kétoldalos kimutatást, melyben annak rendje és módja szerint, ott sorakoznak a dolgozók felajánlásai: 110. 120, 140 százalékos felajánlások — öröm nézni őket. — De hogyan állnak a megvalósításukkal? — Ez a következő kérdés, de erre már bizonytalan választ kapunk. Mint «any- nyi más üzemben, itt is bokros teendőire, óriási elfoglaltságára hivatkozik az SzB-elnök, s mindennek lényege az, hogy a versenyértékeléssel bizony sehogyan sem állanak. Kincses elvtársnő egymaga képtelen erre, a szakszervezeti bizottság többi tagja pedig jóformán semmiféle szakszervezeti munkát nem végez és csak címzetes viselői, a. rájuk bízott feladatoknak. Persze, ha az ember kutat' a hibák oka után, itt is magyarázatra talál. Hogyan várható jó munka egy olyan szakszervezeti bizottságtól, melynek hiányzik az összefogása, melynek irányítása sok kifogásolni valót hagy maga után. Kincses elvtársnő, mint mondja, február óta SzB-elnök. Azonban, mikor a szakszervezeti bizottság tagjainak személye után érdeklődünk, még nevüket sem tudja elmondani. Kedélyesen, csöppet sem zavartatva magát, szól oda az éppen szobájában telefonáló elvtársnőnek: — Na nézd. Kati. nem tudom kívülről az SzB-tagok nevét. Fene tudja szémontairtani őket! Nevet vidáman, miközben segítségként előhúzza fiókjából a névsort tartalmazó dossziét. Majer József, Zakariás Katalin. Vojkovics István. Ormai János, Mínorics József, Szegedi Józsefné, Benke Vil- mosné, Csepeli Ferenc, Farkas Józsefné és Lakatos Istvánná nevét diktálja Kincses elvtársmő. — De ebből össze-vissza 3—4-en vagyunk, akik dolgozunk, mivel a többi szanaszét van — teszi hozzá mentegetődzésül. — Milyen eredményeket értek el február óta? Mit tud felmutatni a szakszervezeti bizottság —* kérdezem. — Nem sokat, de a kongresszusi műszakban és az augusztusi versenyben jó eredményeket értünk el. Nem tudom, hány ezer forintos anyagmegtakarításunk is volt. De a. bizalmiainkról iobb nem is beszélni, mert azok nem csinálnak semmit. Csoda, hogy így ment a munka. — Az elvtársnő tett munkaver- senvfelaján’ást? — Nem tettem, mert az ÜB-mun- kát úgyis el kell végezni 100 százalékig. s mint adminisztrátornak is 100 százalékig kell teljesítenem a feladatot. Mit ajánlhatok én fel? — Hm. — A szakszervezeti bizottság többi tagja. Vojkovics István termelési. felelős ... az .. . ő ... tett fel- aiánlást. — Mit? — Hát... ugye ... hogy a minőséget megjavítják, az anyaggal takarékoskodnak a legmesszebbmenőkig, a dolgozókkal foglalkoznak, de ezt se ugye százalékban, hanem csak szóbelileg —- sorolja Kincses elvtársnő unottan és lélekteienül. Nézem a feljegyzést, valóban nincs rvoma ennek a felajánlásnak. — És az SzB többi tagja, meg a párttitkár elvtárs? A válasz — hallgatás. Talán ebben a percben kezdi először érezni Kincses elvtársnő, hogy valami nincs rendben, hogy a kedélyeskedésnek most talán már nincs is helye, éppen ezért most óvatosabban, komolyabban, megfontoltabban válaszolgat.-— Az utolsó tervet mennyire teljesítették, elvtársnő? Nagyon hagy zavarban van. —- _Én meg nem tudnám mondani kívülről. — Ebben a hónapban hogyan állnak? — Nem tudom, elvtársnő, annyira le vagyok kötve , ezzel a munkával, .hogy nem tudok foglalkozni mással. De most jut eszembe, a múlt hónapot már 29-ig 100 százalékig teljesítettük. Nézem Kincses elvíársnőt. Alacsony, kövérkés, kerekarcú, nyílttekintetű asszony. Töprengek. Talán nem is annyira hanyagságból, mint inkább tájékozatlanságból, tudatlanságból hanyagolja el ennyire szak- szervezeti munkáját, talán hiányzik belőle az a rátermettség, lelkiismeretesség. akarat és a soha nem lankadó küzdenitudás, mely minden jelent és jövőt formáló funkcionáriusnak sajátja kell hogy legyen. Míg ezek a gondolatok járnak fejemben, ő tovább beszél. — SzB-ülést kéthetenként tartunk, nemrégen volt az utolsó. — Miről volt ott szó, elvtársnő? —• Hát itt tárgyaltuk ki a választási békeversenyt. Ennek beindítását és a folyamatos kiértékelését is megtárgyaltuk. „Itt tárgyaltuk ki... beindítás“ — milyen üresen csengő szavak! Vájjon érzik-e ezek az elvtársak, mit jelent egy munkaverseny elindulása? »A munkaverseny lelkesen folyik. — Lelkesen« ... Éreztek-e már valaha ezek az elvtársak igaz lelkesedést a munkaversenynél? Erezték-e azt a szívet melegítő izgalmat, azt a lángolást, az erőnek és akaratnak azt a feszülését, melyet minden verseny előtt érez az ember. '-Lelkesedés«! Vájjon tudják-e, tudja-e Kincses elvtársnő, hogy ennek az elkoptatott szónak mi az igazi értelme? — Győzniakarás, nagy, kiemelkedő tettekre való törekvés, a munka végtelen szeretete! Ez adja ennek a szónak igazi tartalmát! »A munkaverseny beindult«. Nézzük akkor — hogyan folyik. És Kincses elvtársnővel együtt elindultunk, hogy végigjárjuk a gyártelepet. Amit ezen a délelőttön a Nagyatádi Konzervgyárban láttam, arról regényt lehetne írni. A portásfülkében támadt gyönyörű elképzeléseim percről percre foszlottak szét, s mikor visszaértünk az ÜB-irodába, egy darabig nem is tudtam, mit mondjak. Aztán kirobbant belőlem nemcsak az újságíró, hanem a szebbre, nagyobb megbecsülésre vágyó ember keserűsége. Mert mintha nem is 1954-ben, hanem valamikor a tőkésvi.lág idején lennék itt. — Elvtársnő! Nyitott szemmel járnak maguk? Felelősséggel teljes vezetői ennek a gyárnak? Hát olvasták Önök, magukévá tették a júniusi programmot? Nem! Mert ha ez történi; volna, ez az üzem nem így nézne ki. Ennek az üzemnek a munkásai nem ilyen körülmények között dolgoznának, mint ahogy dolgoznak. Ez a gyár eredményesen termel, 1el- kiismeretes, becsületes, szorgalmas dolgozói vannak, akik teljesítik a tervet minden körülmények között. Becsülettel helytállnak, de Önök a számok mögött nem látják az embert, nem tudták meglátni eddig az embereket. Pedig napjában ezerszer is elmondjuk, hogy a legdrágább érték: Ök! Nagyon elkeseredetten beszéltem, de igazságot. Azt is megmondtam ugyanekkor az elvtársnőnek, hogy amit itt láttam és tapasztaltam: meg fogom írni. Mert kell, hogy fülébe jusson mindez azoknak, akik intézik ennek a gyárnak a sorsát. Mért kell, hogy 1954-ben — másfél évvel a kor- mányprogramm után, amikor a hibák kijavításáról beszélünk, meglássák: milyen körülmények között folyik itt a munka. Az elvtársnő és akik körülötte álltak. két4három vezető funkcionárius — először arra hivatkoztak, hogy „nincs keret“. Aztán, hogy a szigetvári központ nem törődik ezekkel a dolgokkal. Végül megegyeztünk abban, hogy a tényeket mutató valóság bizony szomorú. Szomorú és javítani kell rajtuk. Hazajöttem. Napokig töprengtem azon, hogyan írjam meg,- hogyan mondjam el mindezt. Egyszercsak levelet hozott a posta a Nagyatádi Konzervgyár szigetvári igazgatójától, melyben helytelenítését fejezi ki, túlzott baloldalisággal vádol és olyan szépen szövi a szavak hálóját, hogy értésemre adja: nagyon helytelen lenne, ha mindazt, amit ott láttam és elmondtam, az újság hasábjain meg is írnám. Félreértés ne essék — szó sincs holmi elvtársiatlan fenyegetődzésről. Csak éppen úgy nem ért velem egyet, hogy abból minden józan gondolkodású ember érzi: jobb lesz ezt a cikket tényleg nem megírni. Egyet azonban elfelejt az igazgató elvtárs, mégpedig azt, hogy mind a kongresszusi határozatok, mind a Központi Vezetőség nyilatkozatai hangsúlyozzák: a hibákat tekintet nélkül személyekre, magas beosztásokra, fel kell tárni a legszigorúbban, mert javítani rajtuk csak így lehet. Én ezeket a szavakat jól megjegyeztem magamnak és ez ad bátorságot ahhoz, hogy a Nagyatádi Konzervgyárban szerzett tapasztalataimnak hangot adjak. Mert igenis hiba az, súlyos hiba, hogy ebben az üzemben még ma sincs öltözője és mosdója többszáz embernek, hogy egy parányi szobában, szemét, rendetlenség között, hidegben öltöznek, ha egyáltalán öltözni tudnak ott egynóhányan. Embertelenség, hogy a kádárok és asztalosok olyan »műhelyben« dolgoznak ma is, melynek falát két deszka közé tömött fűrészpor képezi, amelyen úgy sétál ki-be a szél, ahogy akar. De még csak meg sem javítják ezeket a falakat! A kuko- ricamorzsológépnél 8 vagy 10 fiatal lány lés asszony szakadásig cipeli a töredezett vékákat, pirosra hevülve, kinn a hidegben, amikor egy olyan transzportőr beállításával, mely egyszerűen a kukoricahalomtól közvetlenül a gép szájába szállítaná a csöveket, emberi erőt, időt, pénzt lehetne megtakarítani. A kovácsműhelynek még ma sincs mennyezete, csak cseréppel fedett teteje, s olyan huzatos, hogy a benne dolgozó Kiss Vendel bácsi elkeseredésében kijelenti: ha az idén sem csinálják meg' a mennyezetet, kénytelen lesz elmenni az üzemből, mert még egy ilyen telet nem bír ki. Ugyanebben a műhelyben egyetlen vaksi villanykörténél dolgoznak, mert még senk1 nem. jött rá arra, hogy két-három lámpa félszerelésével, erősebb izzókkal egészségesebb világítást lehet biztosítani. ’ Hiba, súlyos hiba, hogy a munka- versenynek senkii se gazdája. A dolgozók .közül számtalantól meg sem kérdezték, hogy mit ajánl fel, csak egyszerűen beírták nevűik mellé a százalékot, mint ah'ogy a legkiválóbb dolgozó: Hóka Sándor udvari munkás neve mellé .is odaírták a 175 százalékot, pedig erről nem is tud. Szerte az udvaron rendetlenség, felfordulás. A fából készült óriási káposztáshordók és a náddal fedett pincék, a fűrészpor-falú kádármű- ihely mögött egymásra hányva deszkák, hordók, ládák, hogy az emberben szinte meghűl a vér: mi lenne, ha itt valaki eldobna egy ■szál gyufát. Hofmann Ferenc tűzoltó elkeseredetten magyarázza: hiába minden, hiába mondják, hogy tartsák be a tűzrendészet^ szabályokat, irá se hederítenek. Mindez pedig csak egy része az egésznek! Nem túlzott ba.loldaliság, hanem csak emberség ; kell észrevenni ezeket. Tudjuk jól: hibáztuník, amikor az elmúlt évek alatt keveset törődtünk az ilyen kis üzemekkel. De rájöttünk erre, s meghatároztuk a hibák kijavításának módját! Azóta egy •esztendő telt el — de ezen a téren nem sokat csináltunk. Itt az ideje a cselekvésnek! A Nagyatádi Konzervgyár szak- szervezeti bizottságának tagjai, párttitkára, telepvezetője és a szigetvári igazgató, de a minisztérium különböző magas beosztású funkcionáriusai is azért kerültek e megtisztelő beosztásokba és helyekre, mert a dolgozók bizalma emelte őket od<a. Azért kerültek oda, hogy frázisok hangoztatása nélkül, aktatologatás, lelketlen bürokrácia helyett biztosít- , sá'k ezeknek a dolgozóknak emberséges munkakörülményeit, •mert ők vannak a dolgozóikért és nem fordítva. Most nem az a fontos, hogy kié a legnagyobb felelősség, hanem az,1 hogy segítsünk minél előbb! Ez a kötelességünk! Szíij Róbertné.
