Somogyi Néplap, 1954. november (11. évfolyam, 259-283. szám)

1954-11-28 / 282. szám

Vasárnap, 1954. november 28.

SOMOGYI NÉPLAP

Jó kezekbe adja sorsa irányítását Homokszentgyörgy dolgozó népe

Beszélgetés Bojtorékná! — a politikáról

M

ár éppen hazafelé vette útját a faluból Zákányi Istvánná, de mivel még csak négyre járt az óra, meg hát ahogy illik, hacsak néhány szóra is, benézett a rokonokhoz, Bojtor Jánosékhoz.

Az asszonynépség a konyhában térült-fordult, — ki ezt, ki azt tett-vett. Varga Árpád, a vő meg éppen az ebédet költötte el — nem sokkal ezelőtt jött haza munkából. A népes konyha élénk beszélgetés színhelye volt, s hogy előbb miről esett szó, afelől nem érdeklődtem, de amint beléptem, éppen Zákányiné magyarázott a rokonságnak a megyei tanácstagjelöltről, Kardos Béláról, s kötetlenül idézett tőle egyet s mást, amiről a választási nagygyűlésen beszélt. —i Azt mondta, hogy az új tanácstagok majd gyakrabban eljönnek választóikhoz, s elmondják, hogyan képviselték dolgainkat a megyénél. Feljegyezte a kultúrotthon meg a sportpálya ügyét, s ígérte, hogy elintézi. Aztán arról is szó volt, hogy mi, Petőfi-ut- caiak is kapunk villanyt — mondja a rokonlátogató, majd hozzáteszi: — Csak aztán meg is valósuljanak ezek az ígéretek. — Zákányiné beszél, csak beszél, a többiek meg hallgatják szavait, s néha-néha közbeszakítják egy-egy kérdéssel. Bojtor néni kezében megáll a tű — éppen varr valamit — annyira figyeli a beszédet, mert ha ő nem is ment el a gyűlésre — elég messze van ide a mozihelyiség, ahol a gyűlést tartották —, így legalább megtudhatja, miről beszélt ott az a megyei ember. Ahogy figyelem a beszélgetést, érzem, a politizálás kellős közepében vagyunk, mert politizálás ez a szó szoros értelmében: a falu tanácstagokat választ a helyi és felsőbb tanácsokba, s mindenkit érdekel, ki lesz majd körzetük új tanácstagja.

TVTyílik az ajtó, belép a házigazda, Bojtor János, akit itt Ho- ’ mokszentgyörgyön hozzáértő gazdaembernek tartanak — ezért választották meg a termelési bizottság elnökének. Előbb néhány elismerő szóval illeti az időjárást, mivel még nem fázik meg az ember a kocsin, ha trágyát hord, vagy éppen csutaszárat hoz haza. Bojtor János szavai elárulják, hogy ő is éppen trágyát hordott ezen a napon, pénteken, burgonya alá.

így aztán megint csak a politika következik. Mert a házigazda most már a jövőévi termés alapjainak biztosításáról beszél, arról, hogy a trágyát a napokban alászántja, így a burgonya jó táperejű földbe kerül a tavasszal.

— Csak hát időben kapjuk meg azt a vetőkrumplit, amiről szó van abban a programmban — utal a Népfront egyéves pro- grammjára.

—* No, de kin vagy kiken áll ez elsősorban, ha nem az új tanácsvezetőkön? — kérdem s itt már közvetlen közelségbe kerültünk november 28-ával. a tanácsválasztással.

— Hát bizony, sok függ a vezetőktől — mondja a házigazda. — Kell hogy azok velünk érezzenek. De én úgy látom, ezzel nem lesz baj. A mi körzetünkben is a tanácsba való emberre esett a jelölés: Szakács Józsefet, a tanácstitkárt jelöltük. Ez a Jóska — mert csak így beszél a VB-titkárról, hiszen ismeri gyerekkora óta, meg hát éppen a szomszédjában lakik — majd megmozgat mindent, hogy a mi dolgaink rendjén menjenek —< mondja, s hangjából érezni, hogy eldöntötte már magában, kire ruházza bizalmát. Közben jó magyar szokás szerint borral kínál. Mustrálgatja a szőlő idei levét.

— Nem valami fokos bor ez — mondja, ami azt jelenti, hogy alacsony a szesztartalma. — Nem tudni, mi ártott meg a szőlőnek, de én arra a gálicra gyanakszom, az inkább vasgálic volt, mint rézgálic. —• Nem mondja ki, de enyhe célzásaiból érződik: az új tanácsnak jó lesz a permetezőszer minőségét is megfigyelnie. Tovább folyik a szó a termelésről, meg arról, hogy a tanács- tói mit vár a parasztság a mezőgazdaság előrelendítésében. Ezt a szót, hogy „politika“, nem ejtette ki Bojtor gazda, mégis politizált beszélgetésünk alkalmával. Hiszen a burgonyahozam emelése, a jobb bor termelése, több állat tartása — mindez nem más, mint a párt és a kormány politikája, s ennek az útján lépeget Bojtor János is. A ma megválasztásra kerülő tanács majd biztosabb kézzel vezeti a homokszent györgyi gazdákat is ezen az ütőn. . . Kutas József

Kardos Béla elvtárs rászolgált

a homok szentgyörgyiek bizalmára

— Mondják el panaszaikat, ami a szívüket nyomja, igyekszünk orvosolni azokat — fejezte be Homok' szentgyörgyön a nemrégiben megtartott választási nagygyűlésen beszédét Kardos Béla elvtárs,_ a Me' gyei Tanács pénzügyi osztályának vezetője, a 69-es megyei választókerület tanácstagjelöltje. Erre aztán a sérelmek tömkelegével halmozták el a szentgyörgyiek jelöltjüket, mert sck dolog nem ment rendjén. Az egyik gazda kérte, hogy a legelő füvesítéséhez adjon a községnek se gítséget, Kustos Imre a Petőfi-U'tca villamosítását hozta szóba, Batka Jenő a rétet átszelő vizesárok tisztításának ügyét említette meg. Nagyon fájó és mondjuk meg, teljesen jogos volt Csitkovics Ferenc panasza, aki 41 gazdatársa nevében szólt. Ok ugyanis a tanács tartalékföldjein arattak a nyáron, de munkadíjukat még nem kapták meg. Szép pénzről, majdnem tízezer forintról volt szó, ami mór július óta a 41 gazdát illette meg.

A szentgyörgyiek tehát bíráltak, s az őket ért sérelmek orvoslásáért hallatták sza/vukait. Ez nagyon jó dolog — ez a bizalom megnyilvánulása. Bíztak abban, hogy jelöltjük intézkedik — másképp talán nem is beszéltek volna neki bajaikról. Es akit megtiszteltek bizalmukkal, együttérez velük, s tudja, mi a kötelessége ...

Megnyugtató érzés hatotta át Csit- kcvicsékat, amikor pénteken reggel a postás leszámolta kezükbe az 1400 forintot, az aratási munka díját. Tamás Jáncsné pedig a pénz átvétele után azonnal a tanácsházra sietett, az aratásért kapott mind az 585 forintot befizette adóba. Kasza József, aki 210 forintot kapott, szintén még aznap 2CÖ forintot törlesztett adótartozásából.

Mit mutat mindez? Azt, hogy Homokszentgyörgy választópolgárai jól megfontolták, kit jelöljenek a Megyei Tanácsba — olyan embert, aki

megyénél, de ha kell, még a felsőbb szerveknél is becsülettel eljár ügyes-bajos dolgaikban. Nem kétséges, hogy ma azzal az elhatározással mennek mindnyájan az urnákhoz, hogy Kardos Béla elvtársra adják szavazatukat, aki már eddig is rászolgált bizalmukra, ami ígéret arra, hogy ezután sem csalódnak benne.

r

Mégis foglaltam valamit Simonéknál...

Takaros kis háza van Somogycsicsón idős Simon Istvánnak. Szinte feltűnő a rend, a tisztaság a ház körül. A kopaszodó fák. a barna levelű szőlőlugas közt megbújó házikó — mely festő ecsetjére anéltó — meleg, hívogató hangulatot áraszt. Annál meglepőbb a házigazda barátságtalan — első pillanatban annak tűnő — fogadtatása.

— Tán foglalni jöttek? — vág felénk a kérdés, alig fogadva köszönésünket. Jómagam és kísérőm, [a tanácstitkár elvtárs szóhoz sem jutunk, csak úgy sziporkázik Simon gazda szava. Mert neki nincs tartozása, beadását, adóját rendezte, csak amit most rótak ki ‘rá, az 52-es jövedelmi adó, az van meg — szűröm le beszédéből. Aztán valahogy szót értünk, hogy beszélgetni jöttünk hozzá, s még [mindig bizal- matlankodva ugyan, de betessékel a szobába.

— Mindent elvisznek, nem hagyják élni a földmunkás embert — mondja, a beadást, az adót szapulva. S míg záporozik felénk a panasz, kicsit körülnézünk a szobában. Villany, rádió hirdeti a megváltozott falusi életet. A gazda három, egészségtől viruló unokájának fürkésző tekintetével akad össze szemünk. Szép, meleg ruházatuk ellentmond a sok panasznak. Nem olyan ház ez, ahol a nyomor nyitogatja az ajtót.

Míg a gazda pipára gyújt s nagyokat szipá- kol, én is szóhoz jutok, a földművelésre terelem a szót. Mosolygósra válnak a gazda komor vonásai, a szeme büszkén csillog.

— Idefigyelj, édes testvérem — már megengeded, hogy 75 éves öreg létemre tegezzelek, mert az isten is isten, mégis te — ha meglátnád a vetésem, azt mondanád: ez élni való ember.

Most már megtudom, hogy az idős gazda, korát meghazudtolva, elsőnek végzett a kenyér- gabona vetésével és hét hold termőföldjén minden talpalatnyi helyet megművelt. Elmondta azt is, hogy 1945-ben kapott 8 hold földet, aztán megpróbálta a közösben, de a múlt év őszén kilépett a tsz-ből, mert nem művelték meg jól á földet, kevés volt a jövedelem.

— Mert olyan a föld.

mint a gyolcs ing: ha nem mossák, megférge- sedik. A mull ősszel magas gaz borította a tsz- ből kiadott földet. Mi- • kor szántottam, kisuno- kámmal egy fél holdon 75 egeret vertünk agyon

— mondja. Hitetlenkedésemre unokájával bizonyítja — úgy volt.

Mikor már jól összeismerkedtünk, megpróbáltunk politizálni is. A 45 évig földre éhes, cselédsorban élő ember a mai választások iránt is bizalmatlanságot árul el. Kire, mire is szavaz tulajdonképpen, azt nem könnyű neki megmagyarázni. A párt, a kormány júniusi politikájáról annyit tud, hogy az jó lehet, mert segíti az egyénileg gazdálkodó parasztot, aztán lehet műtrágyát is kapni.

— Olyan a választás, mint a »kucséber« (vásári szerencsejáték): vagy sikerül, vagy nem

— fejti ki álláspontját.

Aztán már én sem hagyom annyiban, megkérdezem, kit jelölt ő a tanácsba. — A Bertó szomszédot, az nem fél senkitől, megmondja a magáét — kapom meg a választ. Most már helyben vagyunk — gondolom. — Tudja-e, hogy kire szavaz vasárnap —

kérdezem. .Választ sem várva, én kezdtem beszélni. Igen belemelegedtünk a, vitába. A jelölt jótulajdonságai. a júniusi politika pro- grammja választ adott Simon gazdának: kire. mire szavazzon.

— A becsületet mindenki a munkájával szerezze meg — mondja. S ez már Bertó Józsefnek szól, akire vasárnap szavazatát adja. A maga munkájára gondol, a szépen zöldelő vetésre, a téli fagyet váró friss barázdákra, a jövőévi termésre, mely az ő becsületét hirdeti.

Szinte ünnepélyessé válik a csend. A gyerekek is nagyot hallgatnak. Szedelőzködünk. Barátságos a búcsúzkodás, idős Simon István vendégmarasztaló szava őszintén hangzik- Mikor az utolsó »viszontlátásra-« is elhangzik, úgy érzem, mégis foglaltam valamit Simonéknál. Vasárnap, amikor ünneplő- ruhát öltve, Simon gazda szavazni megy, azokra a szavakra gondol, melyeket én foglaltain le nála: a mi jelöltünkre, a júniusi politikára, tizenkét unokája boldogságára szavaz.

Horváth János.

r()astímapi Imii

/gyermekkorunk legkedvesebb emlékei közé tartozik a rae- ■'3^- sék színes világában való vándorlás, amikor képzeletben, a betűk vagy a mesélő szavai nyomán kitárult előttünk a népmesék, mondák csodálatos országa. Megvallom, nagyon szerettem a mesét, de a legendák csodalovagja, a mesék legkisebb, érzékenylelkű királyijának története soha sem nyerte meg tetszésemet. Más tetszett: ma is emlékezem rá, előttem áll a kép. ..

Fiatal, mezítlábas parasztlegény veri a port az úton, libákat hajt a döbrögi vásárra. — Azt hiszem, felesleges folytatni, mindenki tudja, a Ludas Matyiről, Fazekas csodálatos verses meséjéről van szó. Ez a mese, amely mindmáig élénken bennem él, amelynek sorai itt lüktetnek bennem, mert úgy tartom — ez az a mese, amely ma is tanít.

Szerettem s szeretem Ludas Matyi alakját, szeretem benne a népet. Ha egykor csak a földesúr fölé kerekedő, okosodó parasztlegény vonzott, aki háromszor veri vissza a földesúron. amit ő kapott attól — ma látom benne a népet, ahogy Fazekas megrajzolta s megálmodta Ludas Matyi alakjában. Látom, hogyan gyűl össze benne minden, hogy aztán egy végső ütés után csakazértis megmutassa, mire képes. S akkor — már nyitott kapuk várják; eltűnik előle az ismeretlenség, belekóstol a tudományba, okosodik, s az ész ereje megnöveli karjai erejét is. És Ludas Matyi visszaüt, háromszor egymásután — s rajta többé már nem lehet kifogni, rajta már nem lesznek úrrá a döbrögick. Ura, irányítója lesz a maga sorsának, és soha jobb kezekbe nem adhatná sorsát, mint a magáéba.

Ezekben a napokban, amikor nagyvárostól a legkisebb faluig a legtöbb szó vasárnapról, a tanácsválasztásról esik — Ludas Matyi meséje, Fazekas álma tűnt fel előttem. Lám, mikép válik valóra egy költő álma, egy olyan gyönyörű törekvés, amelyet akkor nem ruházhatott másra, mint a népet megtestesítő talpraesett, okos, tanulékony Ludas Matyira. Ahogy Ludas Matyi megszerezte a tudást s vele együtt a hatalmat, úgy lép népünk nem a mesék, hanem a valóság útján a hatalomra, s nő nagyobbra, mint azt Fazekas megálmodta.

Milyen naggyá, felnőtté lett a mi népünk. Felnőtté, aki már beleszólást kér sorsának, életének, mindennapos munkájának irányításába, s aki képes is erre. Képessé vált, mert a Ludas Matyi által járt úton, a megalázottság, nyomor, s majd a harc és a tudás útján eljutott idáig. S ezt már nem mesék, mondák őrzik meg késő évezredek számára, hanem az a történelem, amelynek a mi okos, dolgos népünk írja tetteivel sorait.

Vájjon fel tudjuk-e mérni, meg tudjuk-e érteni, hogy milyen nagy történelmi jelentőségű napok átélői, milyen nagyszerű tettek cselekvő részvevői vagyunk. A mi népünk életében, történetében soha nem voltak ennyire magasztos, nagyjelentőségű események, mint most, napjainkban, amikor a nemzeti összefogás jegyében, közös akarattal együtt hányjuk-vetjüfc meg jövőnket, további sorsunkat. Megértünk arra, hogy úgy éljünk, ahogy költőink, nagyjaink évszázadokon keresztül megálmodták, vágyták, hogy szót értsen egymással a haza minden fia a haza és a nép sorsának jobbátételében.

Amikor még az édes szőlőszemek alatt hajlottak a venyigék, pár hónappal ezelőtt, a Hazafias Népfront-mozgalom megszületése fűzte szorosabban össze az embereket. S később, amikor éjszakába nyúltak a kis falusi házakban, városokban megtartott tanácstagjelölőgyűlések, amikor okos szavakkal mérlegelték, vitatták, ki a legméltóbb szószólójuknak, tanácstagnak — érezni kellett a mi felnőtt népünk felelősségérzetét, józanságát. Erezni kellett, hogy a mi hazánkban mindenki érti, tudja, mit jelent a hatalom, mélynek immár ő is birtokosa. Hogy Kaposfüreden Kiss József, Kaposváron Balogh István — egyszerű parasztemberek, kisiparosok, munkások, tanárok, orvosok, vagy háziasszonyok ülnek majd a tanácsokban — akik közöttünk nőttek fel, közöttünk éltek s élnek ezután is — ez azt jelenti, hogy hazánk minden polgára beleszólást nyer sorsának intézésébe, irányításába.

Beleszól a haza sorsába... Beleszóltunk, amikor magunk jelöltünk, magunk közül. Beleszólunk ma, amikor jelöltjeinket véglegesen megerősítjük szavazatunkkal. S beleszólunk később is, amikor a mi választottaink beszámolnak munkájukról, amikor tanácsainkat kérik, s amikor mi kérjük ügyeink elintézését, vagy ha választottunk méltatlan — visszahívjuk. A nép, hatalom birtokosa élni is fog ezzel a joggal.

Ma megmozdul az ország népe. Együtt megyünk az urnák elé, szavazni fogunk. De gondoltunk-e egy percig is arra, hogy mit jelent ez, mit jelent, hogy szavazhatunk és így szavazhatunk — a magunk jelöltjére, s hogy félelem nélkül állhatunk az urna elé?. . . Ez jelenti a szabadságot, a szabad országot, s ez jelenti az igazi, demokratikus választást. Vájjon, emlékszik-e valaki a múltból ilyen választásra? Emlékszik-e olyan korszakra, amikor minden becsületes ember választhatott, de azt, akit s amit ő akart. Nem, soha nem volt még hazánkban korszak, amikor így választottak, se olyan, amelyben így éltek volna, ilyen szabadon, emberül.

„Fel kéne szabadulni már..— kiáltotta József Attila, s így fohászkodott: „S a hozzáértő dolgozó nép okos gyülekezetében hányni-vetni meg száz bajunk“.

Eljött a kor, amelyet József Attila s a Ludas Matyi írója áhított, s megálmodott. Fogjunk hát kezet, s együtt az egész néppel induljunk útra, a szavazóhelyiség felé, hogy a nép hatalmára, a dolgozó nép okos gyülekezetére adjuk szavazatunkat.

I

N. T.

1