Somogyi Néplap, 1954. október (11. évfolyam, 232-258. szám)
1954-10-31 / 258. szám
Vasárnap, 1954. október 31. SOMOGYI NÉPLAP r A KÖLTÉSZET VÉDELMÉBEN Kaposvár kultúrmunkásaí segítenek a népfrontnak 7ő&zzásjzáLás a „ 0)isznÁefdh “ -kéz Kedves Szerkesztőség! tV. a levél első írásom sajtónk- hoz. Számos motívum játszott közre abban, hogy tollat fogtam. Egyszerű dolgozó vagyok, egy a felszabadult emberek közül, aki teljes kibontakozásában érzi, hogy felszabadult. Az uradalmi cselédház zsúfolt világából az érettségi küszöbéig, a főiskoláig szörnyű hosz- szú és rögös utat róttam le. Nem célom e levelemben megemlékezni fizikai felszabadulásom tényének jelentőségéről — máskor talán —, most inkább szellemi felszabadulássom nagyszerű élményeit méregetem. Számomra fél életen át hieroglifák voltak a matematika jelei, magyarul hangzó idegenség a fizika, a vegytan, de még a versek színes birodalma is. Ma megoldott ismerősöm a gyökjel, a végtelenség vízszintes nyolcasa, a szabadesés, a gyorsulás, a lejtőn guruló golyó rejtelmes mozgató' ereje. Megismertem a parányvilág gazdagságát, a világmindenség lenyűgöző méreteit. Megszerettem Petőfit, Aranyt, Adyt, József Attilát, Puskint, Goethét, Tolsztojt és a világirodalom más remekíróját. Az a gazdag világ, melynek megismerése útjára léptem, egyre inkább való világgá lesz. Nemcsak érzem, már értem is a szépet. Amióta azonban e néhány lépést megtettem a megismerés útján, riaszt a homály. Iszonyodom az áltudományosság ködébe burkolódzó nagyképűségtől. Bár az iskola tanít- gat arra, hogy a tudás óceánját egy emberi élet tartama alatt csak kóstolgatni lehet, kimerni soha, de megtanított arra is, hogy a tudás útja járható. Csak szívós következetességet, áldozatosságot, sok türelmet igényel. A Somogyi Néplap vasárnapi számában elolvastam Takáts Gyula »Disznóetetés« című versét. Magamba roskadtam. Ismét szembe találtam magam a régi rémmel: Valami 'magyarul írt írással, amelyet nem értettem meg, amelynek mondanivalóját nem tudtam megközelíteni. Lehet hát, hogy még azt a rövidke utat sem tettem meg, amelyet megjártnak hittem? Mégis kínai fal volt az, amelynek: meredélyén körömszakadtáig vonszoltam eddig magam? Nem! Nem! Ezerszer nem! Gyerünk csak neki! A cím világos: Disznóetetés. Érthető, itt legfeljebb csak az a groteszk gondolat csiklandozhatja az embert, hogy a Hazafias Népfront magasztos hangulatú kongresszusának napjaiban, amikor az egész ország minden becsületes polgára fürkésző kíváncsisággal, lélekben gyökeredző együttérzéssel figyelte a Hazafias Népfront történeiemmiun- káló tevékenységét, nem találhatott volna egy magyar költő ünnepélyesebb témát, mint a disznóetetést. Még furcsább az, hogy nem is egy falusi lantos, hanem a disznóetefést legfeljebb képről ismerő költő nyúlt e fenkölt témához —• „Csak visított. Hát kivlfted és amint a földre tetted furcsa látvány, dézsára ölt a szivárvány'* "A/’alahol visított tehát egy disznó, raci, vagy yorkshirei. Azután valaki, aki a költővel jó barátságban van (tegező viszonyban) kivitte a malacot és a földre tette. Szerintem nincs abban semmi furcsa, hogy az illető kivitte a disznót. Miért kellene a disznónak bennmaradnia? Az azonban már valóban furcsa látvány, hogy dézsára ült a szivárvány. Én, mint többgyermekes családapa láttam már edényen ülőket, ha nem is pont dézsán ültek, de emlékezetem szerint azoknak semminemű kapcsolatuk nem volt a szivárvánnyal. Lehet azonban, hogy Takáts Gyula nálam sokkal tapasztaltabb és vi'láglátottabb ember. Azt viszont elismerem, hogy »látvány« és »-várvány« nem rossz rím. „Nem is hitted. Pedig láttad moslékodban azt a lángot.« Moslékban lángot? 10 éves koromtól 16-ig a grófi uradalomban sokszor kevertem mosléköt, de a leghatározottabban állítom, hogy lángot még a legtartalmasabb moslékban sem láttam. Ne csodálkozzék hát a költő, ha ezt a lángot senki nem hiszi el. „Mint a páva disznód orrán lengett szárnya s híg korpáddal, ahogy falta hétszínű lett kunkor farka.“ A szivárvány, amelyik korábban a dézsán üldögélt, úgy látszik megunta az egyhangúságot és a moslékban jóízűen turkáló disznó orrára helyezkedett. Ott szivárvá- nyoskodott szép színeivel, lengedezve, mint a páva tarka tolla. No de ilyet ki látott? Ezt nevezem sebességnek! Ehhez képest a higany is kismiska! A szivárvány máris a malac farkát szivárványozza kétszínűre. „Ne ólhúzbn, mától kezdve hajtsd szobádba és ágyadban vessed ágyát.« Megvallom őszintén, a .versnek ez a része a legrejtélyesebb. A fentebb nevezett disznót hajtsuk a szobánkba? Ilyent csak nem gondolt komolyan? Vagy a disznó talán rejtett darab, amelyet a feketevágásig titokban, az ágyban kell rejtegetni? Vagy ez a disznó tán valami olyan szimbólumot jelent, amely ott 'lakik közöttünk, pedig ólban lenne a helye? „Vagy te ettél már szivárványt?“ Ez a sor a vers legszellemesebb kérdése. Meggyőződésem, hogy erre minden épeszű ember azt válaszolja, hogy nem evett. Lehet, hogy Takáts Gyula legújabb kutatásai szerint a szivárványnak magas vitamintartalma van, de az olvasók többsége — fogadni mernék — inkább rostélyos mellett marad. Még akkor is, ha a költő ezt a hétköznapiságot szégyenletesnek minősítené. „Dézsájába ringasd versed a világra!« Ez nem megy, mert ha ringatjuk a dézsát, leesik róla a szivárvány, amely a vers elején ráült. Ámbár mégis csak lehet ringatni, hisz a szivárvány közben a kunkor farokra került. „Hadd ragyogjon, mint e látvány moslékodon a szivárvány.« Ezt már értem: »látvány« és amelyet egy kétszakaszos versben kétszer is érdemes felhasználni, ha már akadt egy költő, aki nagy tehetségében rímszótár nélkül is rábukkant. Négyszer-ötször elolvastam a verset. Szégyen ide, szégyen oda, ötödszörre sem értettem belőle az elsőnél többet. Idegességemben patakzott rólam a verejték. Alig vártam a megnyugvást adó választ: egy irodal- milag képzett tanárhoz fordultam e furcsa versrejtvény megfejtéséért. Kerülgette a választ. Beszélt a vers rímszerkezetéről, verstani felépítésért. De én a vers értelméért szorongattam. »Nem értem« — volt végülis válasza. Nekem azonban még több bizonyosság kellett. Négy egyetemet végzett irodalmár »nem értem« válasza végül is megnyugtatott. Hót ha ők nem értik, hogyan értsem meg én? Hogyan értse a munkából hazatérő munkás, a mezőről hazakocsizó paraszt, ha már felemelkedett odáig, hogy felfrissülést ma élő költőink versed közt keressen? Hogyan merítsünk ilyen versekből erőt nemzeti egységünk megteremtéséhez, holnapunk építésének hősi harcaihoz, felszabadulásunk évfordulójának méltó hangulatú ünnepléséhez? Ha pedig senki sem érti, akkor miért írta e verset Takáts Gyula? Nem ilyen verseknek gyártjuk a papírt és metsszük a betűt. Mi ennek a versnek eszmei mondanivalója? A disznó? A moslék? Vagy a dézsára ült szivárvány? Egyikből sem kérünk! Hogy Takáts Gyula idáig jutott, abban feltétlenül részes irodalomkritikánk is, ha igaz a célzás, hogy »Tizenöt éve nem meri ezt neki senki megmondani«. Hibás a Dunántúl alázatos lektorátusa, mely meghajolva az értelmetlenség előtt, helyet adott ilyen versnek. Mentségükre csak azt a lehetőséget lehetne felhozni, hogy a verset talán el sem olvasták. Az Ehrenburg—Szimonov irodalmi vita nekik is például szolgálhatna, hogyan kell az írók fejlődését elősegíteni. IZ’edves Szerkesztőség! Nem ■“ számítok arra, hogy írásom nyilvánosságra kerül, elvégre nem hivatásom az irodalomkritika és lehet, hogy írásomban elvi irodalmi hiba is előfordul. Szeretném azonban, ha írásomból egy gondolatot pártfogolna a szerkesztőség: hívják fel Takáts Gyulát és a Dunántúl lektorátusát arra, hogy a »Disznóetetés« című vers értelmét magyarázzák meg nekünk, egyszerű olvasóknak, akik csak Petőfi, Arany, Ady, József Attila, Radnóti Miklós versednek megértéséig tudtunk eljutni. Üdvözlettel: K, Nagy István. * * * K. Nagy István elvtárs levelét minden változtatás nélkül bocsátottuk közlésre olvasóink elé. Javaslatával mi is egyetértünk. Kérését ezúton továbbítjuk Takáts Gyulához és a Dunántúl lektorátusához: magyarázzák meg a levélben idézett vers értelmét. Somogy megye dolgozói nyugtalanítónak tartanák a költő hallgatását. Mert a hallgatás — a magyar nép véleménye szerint — elismerése lenne annak, amit a költőről a verse után gondolnak. S hogy mii gondolnak, azt K. Nagy István levele világosan kimondja... (Szerk.) »-várvány« olyan gyönyörű rímpár, ,Mi dolgozó leányok örömmel tanuljuk a szép, tartalmas, lelket és szívet vidító verseket..." A Somogyi Néplap 1954. «október 84-i Száma -Ta» káts Gyulától »Disznóetetés« címmel egy (verset közölt, amelyet a Dunántúl c. irodalmi folyóirat bocsátott elsőízben nyilvánosság elé. t . ; A modern költészet, ha nem is ragaszkodik a klasszikus költők szabályaihoz, amelyekre Horatius és társai támaszkodtak — egyben azonban mindkettő azonos, mégpedig abban, hogy a legreálisabb, legegyszerűbb fogalmat is irodalmi értékké tudja magasztosí- tani. Mi, dolgozó leányok a kulturális |és i műkedvelő előadásokon örömmel tanuljuk és szavaljuk a szép, tartalmas, lelket és szívet Vidító verséket. Tudjuk, hogy a dolgozók igazi nevelői mindig az irodalom, tudomány és a művészetek elhivatott tehetségei voltak. A »Disznóetetés« c. vers előttünk ismeretlen nevű szerzője valószínűleg még nem tartozik e (tehetségek közé, amit a vers hiányos esztétikai felfogása Igazol, j Költészetet kedvelő fiatal dolgozótársaim hevében kérjük a Somogyi Néplap szerkesztőségét, hogy a tehetséges fiatal somogyi költők verseit (közölje, amelyek a mi korunk szellemében íródtak, s amelyeket örömmel olvasunk és tanulunk belőlük, mert mi tanulni és művelődni akarunk. A »Disznóetetés« c. vers nem ezt a célt szolgálja. < Kaposvár, 1954. X. 25. 5 i KOVATS ÉVA. Az elmúlt napokban érdekes kezdeményezés látott napvilágot városunkban. A házak udvarán egymás után víg zeneszó harsant fel, ízes népi muzsika szórakoztatta a házak lakóit. A mosolygósra derült arcok hamar feleletet kaptak érdeklődő kérdésükre, hogy miért keresi fel otthonukban a Városi Tanács népi zenekarából alakult brigád a dolgozókart. S ma már egyre többen tudják, hogy a népnevelőkkel házról házra járó népi zenekar tagjai a tanácstagjelölő gyűlésekre hívják a dolgozókat. Dicséretes ez a munka, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az újonnan megalakult népi zenekar —i alig egyhónapos munka után — első ténykedése az, hogy a tanácsválasztás nagy munkájába kapcsolódik bele. Két brigádot alakítottak, s most napról napra újabb választókörzet lakóit keresik fel, hívják a népnevelők okos szava mellett zeneszóval is a jelölőgyűlésre a lakókat. A kultúrmunkások azonban nemcsak a meghívásban működnek közre, hanem a gyűlésen is rövid műsorral kedveskednek a megjelenteknek. Nem egy jelölőgyűlés végén virágcsokorral köszöntötték a megválasztott jelöltet. Ebben a munkában különösen az úttörők járnak élen, akik verssel, nótával, népi tánccal nyitják meg vagy zárják be a gyűlést, A kis pajtások kifogyhatatlanok az ötletekben, ha a műsor összeállításáról van szó, de őszinte lelkesedéssel veszik ki részüket a pedagógusok is a műsorszerkesztésből. Elismerés illeti azokat az üzemi, vállalati, hivatali kultúrmun- kásokat is, akik a népnevelőmunkán kívül szavalnak, táncolnak; énekelnek, akik kulturális nevelőmunkával is elősegítik a jelölőgyűlések színvonalának emelését, A kultúra fegyver a nép kezében. Átérzik ezt a kaposvári kultúrmunkások, kicsik és nagyok egyaránt. S hogy ezt a fegyvert jól használják, az is bizonyítja, hogy délelőttönként, amikor a Városi Tanács hangos híradója műsort sugároz, számosán megállnak az utcán, hogy meghallgassák az aktuális jelenetek közvetítését, vagy megismerjék azoknak a dolgozóknak életét, akiket az egyes válasz tókörzetben jelöltnek választottak. Még néhány nap és a jelölőgyűlések befejeződnek. A kultúrmunkások azonban, ahogy tervezik; utána sem pihennek meg habáraikon. Ezután is segítenek a népfrontnak. Legközelebbi tervük az, hogy november 28-át, a választás napját kulturális eseménnyé is teszik. A terv meg is fog valósulni, de csak úgy és csak akkor, ha a még passzív kultúrosok példát vesznek azokról, akik szabadidejük egyré- szét már hetek, napok óta arra fordítják, hogy kulturált szórakozásban részesítsék a város lakóit; Novemberben ismét megyénkben szerepel oz Állami Faluszínház November első napjaitól kezdve ismét megyénkben szerepel az Állami Faluszínház egyik társulata, amely ez alkalommal Csizma- rek Mátyás „Bujöcska‘‘ című vígjátékát mutatja be. A mű, amely megyénkben még ismeretlen, egy fiatal munkásigazgató-leányról szól, aki szerelmében csalódva, elfordul a való élettől, merevvé válik, életet a továbbiakban csak a túlzott szigorúsággal, adandó rosz- szulértelmezcít tanulással képzeli el. Az élettel azonban nem lehet bújócskát játszani, mert Kovács Terihez újra bekopog az élet, új szerelem lopódzik szívébe és mulatságos jelenetek során változik ismét kacagó, boldog emberré. Az Állami Faluszínház első előadásait a következő helyeken tartja: november 4—5: Nagyatád, 6-án: kaposvári Tiszti Klub, 7-én: taszári Tiszti Klub, 8-án: Balatnnlelle, 9-én: nagyberekí állami gazdaság, 10-én: Lengyeltóti, 11—12—13: Marcali. A továbbiakban körülbelül még 100 előadást tartanak megyénk községeiben. Szőnyi István kiállítása C ZOKATLAN, eredeti festő- egyéniséget ismerhet meg városunk képzőművészet-kedvelő közönsége, ha a Múzeum legújabb kiállítását megnézi. Bizony előfordul, hogy egy-egy kép előtt csodálkozva, sőt értetlenül áll meg a néző. Ahhoz, hogy e műalkotások mondanivalóját, stílussajátságait és festői értékét élvezni tudja a látogató, szükséges, hogy megismerje a művész pályafutását és helyét, a magyar képzőművészetben. A 20-as évek elején indult művészi pályája, Abban a korban, amikor a nagyburzsoázia köréből kikerülő kevésszámú műpértoló érdeklődése és figyelme a nyugati, modem — úgynevezett formalista — stílusirányzatok felé fordult. E művészi irányzatok mindjobban eltávolodtak a való élet, az ember és társadalom igazi arcának megmutatásától — a realizmustól és a művészet öncélúságát hirdetve, kizárólag a kifejezési formák eredetiségére és festői szépségére törekedték. Ebben a festői szemléletben — melyet résziben a nagybányai mű- vésztelepen szívott magába — indult el Szőnyi István is, aki már első gyűjteményes kiállításán, 1920-toan a monumentális festészet, a nagyszabású falfestmények és elsősorban az emberábrázolás igényével jelentkezett. Kortársaival ellentétben a legtisztább realista hagyományokhoz — elsősorban a világhírű XVII. századbeli holland mester, Rembrandt művészetéhez nyúlt vissza ösztönző erőért. FNNEK NYOMAIT láthatjuk »Újságolvasó« és »Fürdés után« c. remekművein. Törekvéseivel a 30-as, 40-es években mindjobban elszigetelődött. Megbízásokat nagyszabású kompozíciókra nem kapott, így visszavonult a festői szépségű dunamenti falucskába, Zebe- gényfoe, ahol figyelme a táj festés felé fordult. A fények és színek világába menekült és utolérhetetlen festői szépségben jelenítette meg a magyar táj hangulatát és benne a parasztok életét. Ugyanakkor azon-« ban a lírikus színélményekért fel« áldozza emberábrázoló igényességét. Emberalakjai inkább csak kompozí- ciós elemek, csupán a kép szerke« zetéért és összhangjáért szerepel« nek, néha szinte bábúszerűek (»Be« szélgetők az ablak alatt«). Mégis mély emberi humánum, a paraszt« ság nehéz életének megértése, a ve« lük való együttérzés szólal meg egy« egy kiváló alkotásán (»Aratás után«), Stílusában a festői előadás szépsége mindjobban eltávolítja a valóság« tói. A második világháború viharai, a fasizmus embertelensége még zár« kózottabbá, magánosabbá teszik. Eb« bői a periódusából valók »Paraszt« udvar« és »Kerti pad« c. képei, va« lamint az otthonában készült, ben« sőséges hangulatú enterieur-képek. A FELSZABADULÁS UTÁN **■ valósággal megújhodik, megizmosodik művészete. »A fuvaros« c. képe zamatos festői előadásával, emberi mondanivalójával a valóságát)« rázolás felé fordítják ismét a mű« vész érdeklődését. Államunk nagy« szabású feladatokkal bízza meg, a moszkvai mezőgazdasági kiállítás pannóit és a földalatti vasút vég« állomásának egyik nagyszabású fal« festményét készíti el, A kiállításon e művekhez készült vázlatokat is láthatja á látogató. Előbbin a felszabadulás, a földosztás és kollektív gazdálkodásra tömörülő parasztság összefogását mutatja be dekoratív képsorozatban, utóbbin pedig a sport és a mezőgazdaság je« lentőségét jelképezi. Műveinek megértéséhez és élve« zéséhez szükséges, hogy a néző is« merje a XIX. és XX. század művészeti törekvéseit, amit a gyákori tárlat-látogatások és művészeti kiadványok tanulmányozása támaszt« hat alá. így érthetővé válik Szőnyi István művészetének jelentősége, melyet számos kül- és belföldi ki« tüntetés fémjelez. R. Gy.
