Somogyi Néplap, 1954. október (11. évfolyam, 232-258. szám)

1954-10-26 / 253. szám

-Kedd, 1954. október 26.

SOMOGYI NÉPLAP

3

A Hazafias Népfront kongresszusának vasárnapi tanácskozása

(Folytatás a 2. oldalról.)

:parátusnak a felszabadulás után még .fennállott maradványait és olyan államszervezetet építettünk fel, amely megfelel a nép érdekeinek és a ■demokratikus berendezés követelményeinek. Az előttünk álló tanácsválasztásokon egyik legnagyobb feladatunk, hogy a népi demokrácia hatalmi és közigazgatási szerveit, meg- ■ erősítsük,- a munkás-paraszt hatalmat megszilárdítsuk. Éppen ezért, helyi tanácsaink választása nagy esemény népünk életében. Olyan helyi tanácsokat kell választani, amelyek- 'ben a törvényesség, az igazság, az emberség légköre és szelleme uralkodik, olyan tagokat, kell a tanácsokba küldeni, akiket a nép bizalma és szeretete övez, akik minden tevékenységüket a nép hűséges szolgálatába állítják, a szocializmus építése .nagy ügyének szentelik. (Taps.)

A november 28-i választásokon a Hazafias Népfront jelöltjeire leadott szavazatukkal a választók milliói biztosan győzelemre viszik majd a népfront lobogóját, ország-világ előtt ismételten bizonyságot téve arról, hogy a Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé. (Taps).

Tisztelt kongresszus! Kedves barátaim!

A Hazafias Népfrontban egységbe tömöríteni a haladó, hazafias erőket, a tanácsválasztásckon győzelemre vinni a népfront lobogóját, leküzdeni népgazdaságunkban az átmeneti nehézségeket, és megteremteni hazánk felvirágzásának, népünk jólétének gazdasági alapjait. — összevéve — győzelmesen megvalósítani a júniusi politikát — íme ezek azok a nagy országos feladatok, amelyekre most minden figyelmünket és erőnket összpontosítani kell. Nem könnyű feladatok, nagy erőfeszítések mellett szív és lélek is kell hozzá! A Hazafias Népfront nagyszerű mozgalmában dobbanjon hát együtt a szívünk, lendüljön együtt munkára a karunk, s nyomában vidám, boldog élet lesz népünk osztályrésze. Beteljesül az a költői gondolat, hogyha a föld isten kalapja, nagyszerű dolgos népünk két keze munkája nyomán, drága hazánk lesz a legszebb bokréta rajta, (Lelkes, szűnni nem akaró taps.)

Attdics Erzsébet, sí Béke-Világtanáes tagja:

A magyar függetlenség ellenségei — békénk ellenségei is

A Hazafias Népfront országos 'kongresszusa' vasárnapi tanácskozásán az elnöklő Harrer Ferenc, a Hazafias Népfront budapesti bizottságának elnöke elsőnek An- ■dics Erzsébet Kossuth-díjasnak, az oktatásügyi miniszter első helyettesének, a Béke-Világtanács tagjának adta meg a szót.

Népi demokratikus fejlődésünket — mondotta! felszólalása elején Andics Erzsébet — vörös fonálként futja végig a törekvés: ösz- szefogni a nemzeti erőket. Ha ma rákerült a sor arra, hogy a Hazafias Népfront formájában ez a nemzeti egység szélesebb legyén, mint bármikor, akkor ebben kifejezésre jut tízéves fejlődésünk, amely egyre világosabban felszínre hozta népi demokratikus rendünk mélyen nemzeti, igazán hazafias jellegét.

A függetlenség kérdéséről szólva Andics Erzsébet megállapította, Rogy népi demokratikus rendünk a függetlenségért való harcban született. Ezután arról beszélt, hogy a függetlenségünk elleni támadásokat azért tudtuk és tudjuk sikerrel visszaverni, mert függetlenségünk védelmében nem vagyunk egyedül, mellettünk állnak a testvéri népi demokratikus országok és mindenekelőtt a hatalmas Szovjetunió. (Nagy taps.)

De ha megnézzük a békét veszélyeztető erők táborát — mondotta —, akkor azt látjuk, hogy

a magyar függetlenség régi, ádáz ellenségei ugyanakkor békénk ellenségei is.

Ezután utalt arra, hogyan fegyverei fel az amerikai és angol tőke a német imperialista, hitlerista hadigépezetet, majd hangsúlyozta, hogy van erő, amely engedi, hogy ennek a lázas készülődésnek sikere legyen. Ez az erő a kapitalizmus igájából felszabadult népek ereje.

Andics Erzsébet ezután így folytatta:

Helyes útra léptünk, amikor a szocializmus útjára léptünk, mert ez biztosítja nemzeti létünket, nemzeti fennmaradásunkat és soha nem látott nemzeti felvirágzásunkat.

(Nagy taps.)

évezredes múltúnk egyik alapvető tapasztalatából, nagy elődeink példájából indultunk ki —. folytatta ezután — amikor nemzeti ügyünket összekapcsoltuk a haladás ügyével, a haladással, amely ma a szocializmus. Úgy cselekedtünk, ahogy nagy őseink, I. István, Bocskai, Bethlen, Rákóczi, ahogy Kossuth és 1848—1849 magyar népe.

A nemzeti haladás korszakai mindig azok a korszakok voltak, amikor szembehelyezkedtünk a reakcióval, a megállással, a tunyasággal. Ezért van az —- ez nem sallang és nem külsőség — hogy nemzetünk olyan mély érzéssel fordul történelmi múltúnk felé. Nagy hőseink példája úgy megdobogtatja a mi nemzedékünk szivét, mint soha semilyen előző nemzedékét sem. Mély rokonság fűz bennünket nagyjainkhoz, a magyar nép hősi korszakaihoz. Az a nagy nemzeti érdeklődés, amelyet országunk apraja-nagyja érez, nemcsak a- történelmi múlt iránt nyilvánul meg, hanem nemzeti kultúránk múltja iránt is. Mi átértékeltük, tiszta színbe hélyez- tük nemcsak Dózsa, nemcsak Kossuth, nemcsak Hunyadi alakját, nemcsak Bocskait és Bethlent, hanem igaz, tiszta színbe helyeztük Balassi, Petőfi, Kölcsey, Ady, Móricz Zsigmond, Eötvös József alakját is. Mi nagy gonddal bányász- szu ki a föld mélyéből Mátyás király visegrádi palotáját, de nemcsak a régi romokat ássuk ki, hanem ugyanolyan gonddal gyüjt- ijük össze a népünk körében évszázadok alatt felhalmozódott nép- művészeti kincseket is. A mi rendszerünk nemzetibb, mint bármilyen más korszak volt.

Tízéves népi demokratikus rendünk, pártunk, kormányunk nemzeti politikájának Eredményekén ma egységes nemzet vagyunk, ma elmondhatjuk a költővel, hogy nemzetté vált a nemzedék.

Persze mindez nem jelenti azt. hogy nincsenek még bajaink, hogy nincsenek már fájó' kérdések, hogy nincsenek, nem történnek hibák, nagy hibák.

Csak olyan párt és kormány, amely valóban népi, nemzeti, lehetett képes olyan kíméletlenül leleplezni az elkövetett hibákat, olyan közvetlenül feltárni a hiányosságokat, mint ahogyan azt pártunk és kormányzatunk tette.

Annak a nagy fordulatnak, amelyet pártunk júniusi határozata, a kormányprogramm jelentett, gyökere a nemzet tisztelete és szolgálata, a nép, a nemzet iránti hűség. Ez a gyökere ennek a hatalmas fordulatnak, amelynek megvalósításáért, végrehajtásáért az egész nemzetet harcba hívja pártunk Központi Vezetőségének utóbbi, történelmi jelentőségű ülése.

A Hazafias Népfrontnak az a célja, hogy a’ munkásság politikai iskolázottságát és szervezettségét egyesítse a magyar parasztság szorgalmával és forró szeretetével a rög iránt, a magyar, értelmiség kultúrájával, a kisemberek se- rénységével, a költők és írók tehetségével, a fiatalok lendületét az öregek tapasztaltságával. Ez a célja a Hazafias Népfrontnak! Nem félünk ettől a sokféleségtől! Olyan lesz ez, mint egy fa gazdag lombozata, amely táplálja az erős törzset és lehetővé teszi, hogy minden viharral — bármilyen viharral is dacoljon.

Kívánjuk a Hazafias Népfrontnak, érje siker áldásos munkájában! Virágozzék, gyarapodjék hazánk és népünk üdvére, valamennyiünk közreműködésével! (Taps.)

Bereezhy Albert református püspök:

Egy nyelven beszélünk: az őszinteség és a bizalom nyelvén

A következő felszólaló Bereczky Albert református püspök volt.

Tisztelt kongresszus! Legyen szabad először azt a személyes élményemet elmondanom, hogy a kongresszuson elhangzott beszédek során elkezdtem kihúzogatni azokat a gondolatokat, amelyeket el akartam mondani, és a végén az derült ki, hogy elmondják azokat, amelyeket mi itt együtt gondolunk. És legyen szabad hangsúlyoznom, hogy ebben az élményben, ebben a jelenségben van valami hallatlanul jó, valami hallatlanul felemelő. Emlékezetbe kell idéznem a minisztertanács elnökének egyik legutóbbi cikkéből azt a kifejezést, hogy meg kell tanulnunk egy nyelven beszélni. Én azt hiszem, hogy

ennek a kongresszusnak egyik jelentős eseménye az, hogy itt egy nyelven beszélünk: az őszinteségnek és a bizalomnak a nyelvén! (Taps.)

Én ennek az őszinteségnek és bizalomnak a lelkületével s ennek jegyében szeretnék röviden három, a szívemet mélyen eltöltő érzésről számot adni abban a reményben, hogy a küldötteknek ez a csodálatosan szép együttes serege, a Hazafias Népfront kongresz- szusa együtt érez ezekben az érzésekben.

Az első ilyen érzés — így nevezhetném — egy szent felelősségérzet. Nagyon elfogódottan, szinte félve szólalok meg ezen az emelvényen, pedig amint foglalkozásom bejelentéséből a kongresszus tudomásul vehette, számomra nem lehet szokatlan dolog az, hogy az emelvényen vagyok, hiszen egész életemet olyan szolgálatban töltöm, anol c: elég sűrű jelenség; és hozzátehetem, hogy az elmúlt évek során bőven volt alkalmam nagy nemzetközi kongresz- szusok emelvényein is megjelenni, például ezen a nyáron Amerikában, több mint ötven nemzet 160 egyháza képviselőinek a nagygyűlésén. És itt mégis azt a vallomást szeretném az őszinteség jegyében tenni, hogy ezen a kongresszuson mély elfogódottsággal szólalok fel. Fel kell tennem azt a kérdést tisztelt kongresszus, hogy tudatában vagyunk-e mi annak, ami itt történik?

Én mindig félek a nagy szavaktól, és tudom, hogy aki benne él, az óvatosan emlegesse a „történelmi jelentőséget, de azt hiszem, hogy most itt ki lehet és ki kell mondani szent felelősségérzettel, hogy amiben nekünk most itt részünk van, az történelmi jelentőségű dolog.

Szeretném, hogyha a kongresz- szus minden tagja nagyon mélyen átérezné — és hiszem, hogy át is érzi — micsoda kiváltság itt együtt lenni, s így együtt lenni népünk egészével, együtt népünk képviseletében — helyettük és értük.

A szent felelősségtudat az, amely felvetteti bennünk azt a kérdést: vájjon meg tudunk-e felelni azoknak a várakozásoknak és reménységeknek, amelyek betöltik ma egész népünk szívét; és ugyanakkor helyt tudunk-e állni minden kételkedővel és bizalmatlannal szemben, ugyanakkor helyt tudunk-e állni minőén, ellenséges szándékú, hitelrontó és az új szakasz új útját megérteni nem tudó vagy nem akaró emberekkel szemben? Tudunk-e becsületesen egyesülni úgy, hogy minden erőt összefogunk, akik építeni és szépíteni, gazdagítani, és boldogítani akarják ezt a földet és ezt a népet, otthonunkat, hazánkat.

Itt legyen szabad egyetlenegy példát tennem azokhoz a gazdag példákhoz, amelyeket Darvas József tegnapi előadói- nagyértékű beszédében már felsorolt.

Vannak emberek, akik kifogyván az érvekből, végül azt kérdik a júniusi programmra és a Hazafias Népfront mozgalmára nézve, hogy miért nem tprténí ez előbb? Én erre

azt a választ szoktam adni: az a gyanúm, hogy a te számodra kicsit még korán is van.

(Derültség, nagy taps.)

A második érzés, amelyet ki kell nagyon emelnem: a hála érzése. Itt nagyon sokszor esett szó a múltról és én mégis azt mondom, igen tisztelt Hazafias Népfront-kongresszus, kedves barátaim, hogy sohasem árt ezt a közvetlenül mögöttünk lévő, szégyenteljes múltat, azt a múltat, amely tíz évvel ezelőtt véresen lezáródott, felidézni emlékezetünkben. Nem tudom soha elfelejteni, honnan jöttünk ki, s hálás vagyok azért, ahol most vagyunk. (Taps.) És még inkább azért, amerre megyünk, a' jövendőnk felé. (Taps.) Az én hálaérzetem ebben a múltban gyökerezik, amikor a német csizma lakásunk ablakai alatt kopogott, és szegény feleségem remegett, mert.a' ház, a parókia tele volt üldözötekkel — politikai üldözöttekkel, menekültekkel, katonaszökevényekkel — és félt attól, hogy ezek a csizmák mikor törnek át a mi házunk kapuján is. Én magam is átéltem azt a sorsot, amit olyan felejthetetlenül fejezett ki a Szózat költője: „Bújt az üldözött, s felé kard nyúlt barlangjába, szertenézett, s nem leié honját a hazában“. Utálnánk magunkat, ha elfelejtenénk ezt az utálatos múltat.

Egyet azonban Darvas József szép beszédével kapcsolatosan szeretnék megjegyezni. Szólt azokról, akik akkor féltették a nemzetet a nemzethaláltól. Örülök neki, hogy sokan voltak, akikben több volt akkor a bizalom. Én nem szégyelem bevallani, hogy álmatlan éjszakák hosszú során át a nemzet halálának sötét sírját láttam akkor magam előtt, és engem ez az idő megedzett. Engem ezek az emlékek hálával töltenek el. Örülök, hogy akkor a szégyennek abban a mélységében szinte a reménytelenségig tudtam lesüllyedni éppen azért, hogy ki tudjam mondani: soha többé azt a csizmakopogást nem akarom hallani! (Taps.) És ezt —■ igen tisztelt kongresszus — igazán nem ok nélkül mondjuk ki most. Nem árnyékmentes a mi békénk. Szinte kísérteties dolog látni, hogy azok, akikről Andics Erzsébet ma már megemlékezett, a véreskezű- ek, a népek hóhérai hajszálra ugyanolyan módon készítik elő a német imperializmus feltámasztását, mint annakidején Hitler.

Megdöbbentett az a jelentéktelennek látszó és mégis jelentős dolog, hogy most is pontosan azt mondják: csak 12 hadosztályt, csak 500.000 embert! Pontosan ugyanezt mondta Hitler és ettől lett a világon nemcsak a szegény német népnek, nemcsak (500 ezer, hanem 5 vagy 10 millió halottja, hanem a Szovjetuniónak a legnagyobb véráldozata és a mi szegény magyar fiaink százezreinek is halála.

Amikor most Németországban és Franciaországban és a világ minden részén a nép széles rétegei öntudatosan gondolnak arra, hogy fel lehet támasztani ezt a véres kísérteiét, amelyről azt hittük, hogy örökre el van temetve, akkor nekünk érteni és látni kell, hogy azok az emberek, akik saját hazájukban, közelebbről most Németországban harcolnak, küzdenek ez ellen a gyalázatos politika, ez ellen a gyilkos szándék ellen, olyan emberek, akik annakidején megjárták Hitler koncentrációs táborait és szemben álltak akkor a hitlerizmussal, most pedig Adenauerral, amilyen a német hitvalló egyház lelkésze, Niemöller és társai — akkor nekünk ki kell fejeznünk, hogy a mi Hazafias Népfrontunk egy ezeknek a békeszerető embereknek a törekvésével. Amikor rájuk gondolunk, tudjuk, hogy nem Összefüggéstelenül, hanem velük összefüggésben ugyanazt az égy és oszthatatlan békét védik ők ott; amelyet mi itt — istennek legyen hála — sikerrel védtünk és meg fogunk védeni ezután is. (Taps.)

A mi népfrontunkra hálásan úgy tekintek, hogy ez a mi kivívott és megőrzött békénkért való hálaadás tábora. Hogy mennyire nem árnyékmentes, mennyire komoly harc és küzdelem áll előttünk, illusztrálnám egy amerikai példával. Az Egyházak Világtanácsa nagygyűlésének színhelyén,- Evenstone-ban, egy Chicago melletti egyetemi város főterén van egy nagy hősi emléktábla, egy nagy márványemlékmű. Egyik oldalán az első világháborúban elesettek nevei, alatta az évszám: 1916—1919. A másik oldalon a második világháborúban elesettek nevei és alatta nem kettő, hanem csak egy évszám: 1941-től. . . a második évszám hiányzik. Soha cinikusakban, szemérmetlenebbül nem fejezték ki azt, hogy a második világháború szerintük nincs befejezve, mint ezzel a márványra vésett dátummal.

A harmadik mély érzésem, amelyben osztozom a kongresz- szus részvevőivel, az öröm érzése. Egyszerűen öröm ezen a kongresszuson résztvenni! Hadd kérjem azokat, akik nem jutnak szóhoz, hogy azért egészségesen térjenek haza és mondják el inkább otthon, amit itt nem tudnak elmondani és számoljunk be mindnyájan arról, milyen csodálatos öröm tölti be szívünket, a reménység öröme, hogy van miért küzdeni, van miért harcolni, van miért élni, mert akit ^szeret az ember, annak jövőjében reménykedik.

A hazaszeretet tehát azt is jelenti, hogy hazánk jövőjében teljes szívvel reménykedünk. Reménykedünk, mert tudjuk, hogy amiről a minisztertanács elnöke most itt oly megrendítően szólott, igaz és helyes. A júniusi út — jó út, nem nézegetni kell, hanem járni kell rajta, mert az út erre való! (Taps.)

Nagy örömmel idézem Darvas József előadásából azt a többször ismételt megállapítást, amelyet teljesen aláírok: népünk felnőtt! Nos, a mi felnőtt népünk érti és tudja, hogy a folyó vize nem folyik soha visszafelé. Az a folyóvíz sem folyik visszafelé, amely itt egyszer megindult! A júniusi Programm nem visszafelé folyást jelent. (Taps.) Minden idők minden reakciósa el szokta felejteni, hogy a víz visszafelé sohasem folyik. De a júniusi útról talán szabad azt mondanom, hogy azóta a víz lassabban, termékenyítőbben folyik. Mert bizony, valljuk meg őszintén, hogy eddig néha partot szakított és néha olyan árvízzé lett, amelyben sokan fuldokoltak. (Derültség.)

A Hazafias Népfrontnak az a nagy feladata, hogy tényleg tanuljunk meg egy nyelven beszélni.

Van egy olyan nyelv, amelyet minden ember megért: ez a tények nyelve — a cselekedetek.

Talán sok mindent kell meg mondani, magyarázni, tamtgatni, ne- velgetni, írni, előadást tartani, de én azért azt hiszem, magamnak is mondom és a kongresszus minden tagjának is szól: az a fontos; hogy úgy csináljak, ahogy mondom. (Taps.) Mivel szívbőljövő örömmel, hálával és felelősségérzettel mondjuk azt, hogy ez a haza a mi otthonunk és a hazának a tartalma a nép és valljuk azt, hogy hazaszeretet van bennünk, akkor a tények egyszerűekké, maga tolértedődőkké lesznek. Szeretni kell cselekedettel és valósággal. (Taps.)