Somogyi Néplap, 1954. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1954-09-01 / 206. szám
4 SOMOGY* NÉPLAP Szerda, 1954 szeptember 1. Fokozni kell az anyagtakarékosságot a kaposvári Bőripari KTSZ-nél Ha egy-egy üzem, vállalat, vagy kisipari szövetkezet helyesen akar gazdálkodni, a termelési feladatok teljesítése és túlteljesítése mellett nagy gondot kell fordítania a termelékenység fokozására, a minőség javítására, a termelés önköltségének csökkentésére, valamint az anyaggal való takarékosságra is. Mindez alapvető követelménye annak, hogy helyesen gazdálkodjunk az állam ránkbízott javaival. Ha fokozzuk üzemeink termelékenységét, ha javítjuk azok termékeinek minőségét, ha csökkentjük és következetesen harcolunk a selejt ellen s emellett nem feledkezünk meg az anyagtakarékosságról sem, azzal növeljük üzemünk jövedelmezőségét, nagyobb esélyünk van premizálásra, több jut az igazgatói alapra, ezen belül szociális, kulturális beruházásokra és egyéb jutalmazási alapra, természetesen az elvégzett munka mennyiségéhez és minőségéhez mérten. Az iparvállalatoknál nagy jelentősége van a takarékosságnak és a termelési költségek önköltsége csökkentésének, de nagy szerepe van a kisipari termelőszövetkezeteknél, annál is inkább, mert, bár azok is állami ellenőrzés alatt dolgoznak, az évi tiszta jövedelem egy része mégis a szövetkezeté, illetve a kisipari termelőszövetkezet tagjaié marad, melyet az év végén, mint nyereségrészesedést elosztják a KTSZ-ek tagjai között. Már ezek a tények is igazolják, hogy mind az iparvállalatoknál, mind a kisipari termelőszövetkezeteknél érdemes küzdeni a termelési költségek csökkentéséért, a minőség javításáért, de érdemes harcolni a termelés fokozásáért, ezen belül a minőség javításáért, valamint a hulladékanyagok csökkentéséért is, nem beszélve arról, hogy ez nemcsak népgazdaságunk, s ipari termelésünk fellendítését eredményezi, hanem szorosan összefügg pártunk III. kongresszusa határozatainak megvalósításával, a népjólét, az életszínvonal emelésével. ' Mindezeket tudják a Kaposvári Bőripari KTSZ tagjai is, mégsem mondhatjuk el róluk, hogy mindent megtettek szövetkezetük jövedelmezőségének növeléséért, szövetkezetük gazdasági, pénzügyi eredményeinek fellendítéséért. Számtalan esetben fordul elő még ma is, hogy a szövetkezet egyes tagjai nem becsülik meg a hulladékot, hanem a szemétbe szórják ahelyett, hogy azt megtakarítva összegyűjtenék és a javítórészlegnél felhasználnák és ott értékesítenék. Megjegyezzük, hogy ilyen felelőtlen anyagpazarlást csak az olyan szövetkezeti tagok teszik, akik nem érzik magukénak a szövetkezetét. Dicséretére válik a szövetkezet vezetőinek és becsületes, párthoz hű tagjainak egyaránt, hogy az ilyen tagok mind kevesebben lesznek, önként, vagy fegyelmi úton hagyják el a szövetkezetei. Ismeretes, hogy a termelés fokozásának, a termelési költségek csökkentésének, az anyagtakarékosságnak, illetve a hulladékanyagok csökkentésének és a minőség állandó, rendszeres javításának nagy szerepe van egyes üzem, vagy kisipari szövetkezet gazdasági, pénzügyi eredményeinek növelésében, jövedelmezőségének fellendítésében. A cipőkészítő-részleg dolgozói tudatában vannak ennek: Kassai Lajos 199.6, Horváth István 190, Martin Ferenc 206 és Pál János 193 százalékos átlagteljesítményt értek el, s hónapok óta csak jó minőségi munkát végeznek és munkamódszerük, szakmai tapasztalataik átadásával erre nevelik a szövetkezet többi tagját is*. Többet várnak azonban dolgozóink a szövetkezet cipőjavító-rész- legének dolgozóitól. Kétségtelen itt is vannak (becsületes dolgozók, akik szívvel-lélekkel, lelkiismeretesen végzik feladataikat, akik ia rossz, elkopott cipőkből is szépet, jót, ízléseset alkotnak. Javítanivaló azonban az ő munkájukban is van, nemcsak azért, mert foglalkozásuknál fogva «javítók«, hanem azért is, mert az egyes javított cipők minőségében is még sok a javítanivaló: Mi bízunk abban, hogy a részleg dolgozói a javítandó cipők mellett, megjavítják munkájuk minőségét is, emellett az anyagtakarékossági mozgalomból is aktívan, szövetkezeti dolgozókhoz méltóan veszik ki részüket. Nem túlozunk, ha azt állítjuk, hogy a Bőripari KTSZ-nél, a javítórészlegben van a legnagyobb lehetőség arra, hogy felhasználjanak olyan hulladékokat, melyet új cipők készítéséhez kicsinységük, alakjuk, vagy éppen színük miatt nem használhatnak fel, s emellett takarékoskodjanak a fa- és vasszegekkel is. Tévedés ne essék, itt nem arra gondolunk, hogy egy-egy féltalp felverésénél, vagy egyéb javításoknál kevesebb szeget, anyagot használjanak fel — ez rosszul értelmezett takarékosság lenne és a minőséget is rontaná — hanem arra, hogy a szegeket és a hulladékbőrt ne a szemétbe szórják, hanem a követelményeknek megfelelően gazdaságosan használják fel, mert az is egy-egy alkotórésze á szövetkezet, a tagok vagyonának. összegezve, meg kell állapítanunk, hogy a Kaposvári Bőripari KTSZ becsületes tagjai elindultak a III. pártkongresszus, a párt mutatta úton. Nehézségek még vannak munkájukban, de sokat kell még tenniök a minőség megjavítására, a termelés önköltségének csökkentésére, valamint az anyagtakarékosság területén is. A szövetkezet tagjai elindultak ezen az úton, a párt segíti őket, tőlük függ, hogy fellendítsék gazdasági és pénzügyi eredményüket, szövetkezetük jövedelmezőségét. — Berkics Vendel — Van még tennivaló a Kaposvári Finommechanikai és Gépjavító Vállalatnál A termelékenység lassú emelkedésének, az önköltségcsökkentés nem kielégítő alakulásának egyik legfőbb oka az, hogy a vállalatok igazgatói még mindig csak a tervek mennyiségi teljesítésével törődnek, de nem tartják szem előtt a munkafegyelem megszilárdítását és a késések megakadályozását. Még mindig laza a munkafegyelem. A vezetőknek kötelességük felelősségrevonni a dolgozókat az elkövetett hibákért és mulasztásokért. Rákosi elvtárs pártunk III. kongresszusán mondotta: »Ideje végetvetni e tűrhetetlen állapotnak, ideje hogy a kommunisták és általában a gazdasági vezetők — nagyok és kicsinyek egyaránt — a dolgozók tömegére támaszkodva, szigorú rendet és fegyelmet teremtsenek a termelésben«. Különösen a Kaposvári Finommechanikai és Gépjavító Vállalatnál nem volt kielégítő a munkafegyelem. Nap mint nap előfordult részegeskedés, késés. A munkafegyelem lazasága meglátszott a tervek teljesítésén, a selejt emelkedésén, de rossz volt a vállalat termelésének minősége is. Rossz volt á Finommechanikai Vállalat dolgozóinak munkája, sorozatosan érkeztek reklamációk a javított, vagy hibásan kiadott áruk miatt. A vállalat vezetősége csak szigorú intézkedésekkel tudta megakadályozni a fegyelemrontó és iszákos dolgozókat a további túlkapásoktól — elbocsátották őket. A párttagok, de sokszor a dolgozók maguk is kérték, hogy a rendbontók ellen hozzanak szigorú fegyelmi határozatot. Kapusi László hegesztő is a munkafegyelem megbontói közé tartozott. Csak olyan munkát akart elvállalni, amin sokat kereshetett. A nehezebb munkát nem fogadta el. Kifogásolt mindent. Baranyai Károlyné »szeszimádó« volt. Munkaidő alatt kijárt az üzemből, nem tartotta be a munkaidőt, így rontotta a munkafegyelmet. Gyi- mesi József motorszerelőt szintén fegyelmezetlensége és iszákossága miatt bocsátották el a vállalattól. Csak így sikerült aztán a fegyelmet megszilárdítani. De a reggeli késések ezekután sem szűntek üteg, »csak 1—2 perccel« később jönnek be dolgozni, bár egyesek 5—6 percet is késnek. Nem értik meg a dolgozók, hogy mindén perc késés a termelés rovására mégy. A notórius későnjo- vők példaképé Kovács Géza sorozatosan késik, példáját követi Pelcz György, aki pont 7 órára — a munkaidő megkezdésére jön be az üzembe. De a DISZ-titkár —• Karádi Károly sem mutat példát a többi DISZ- tagnak. Jó volna, ha a későnjövő dolgozók példát vennének a fém- nyomó-részleg bádogos-brigádjáról. A bádogosok munkaidő megkezdése előtt öt perccel felöltözve, készen munkába állnak. Sok javítanivaló van még a vállalat dolgozóinak a munkafegyelem megszilárdítása területén, bár az iszákosság, a veszekedés már megszűnt, most minden erővel azon harcoljanak, hogy a késéseket megszüntessék. A párt segítségével, egyéni példamutatással ez sikerülni is fog az üzem dolgozóinak. — A Somogyinegyei Szövetkezetek Szövetsége szeptember 6-án 9 órai kezdettel kibővített igazgatósági és felügyelőbizottsági ülést tart, amelyen három napirendipontban tárgyalják a szövetkezetek munkáját. HÍREK Szeptember I Szerda Egyed Várható időjárás szerda estig: Fie,''hőátvonulások, néhány helyen, elsősorban) északon és keleteni esővel. Mérsékelt, időnként élénk nyugati, északnyugati szél. A hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti értékek szerdán reggel 10—13, délben 22-125 fok között. 1740 szeptember í-én született Csernák László, magyar származású matematikus. 1775-től kezdve a deventeri (Németország) ötfakultású gimnázium professzora volt. 1779—1782 között ő volt a főiskola rektora. 1781-ben a sárospataki főiskola is meghívta, de a történelem tanárául. Ezért és külföldön kötött házassága miatt nem fogadta el a meghívást. Munkásságának koronája az egész számok törzstényezőkre való felbontását megadó nagy táblázata az első, amely egy millión túlra jutott. Szerkezete, megbízhatósága. kiállítása ma is mintaszerű. A könyv minden oldalán egy ezres számköz egész számainak felbontását láthatjuk, a 2, 3 és 5-tel oszthatók kivételével. Csernák táblája nem egyedülálló. A matematika története előtte is és utána is sok hasonló kezdeményezést és kísérletet tart számon. De kora tudósai, többek között a nagy Gauss, elragadtatással nyilatkozik Csernák táblázatáról. — A Somogymegyei Moziüzemi Vállalat Bedegkér községet begyűjtésben elért kiváló eredményéért, az aratás, cséplés időbeni elvégzéséért, valamint a harmadik negyedéves pénzügyi tervük 126 százalékos teljesítéséért jutalomműsorban részesíti. A községben a dolgozó parasztok jó munkájáért szeptemberben magyar filmnapot rendeznek. Bemutatják az »Ifjú szívvel«, »Föltámadott a tenger«, »Civil a pályán« és a »Rákóczi hadnagya« című filmet. — Augusztus 23-án a városi és járási tanácsok oktatási osztályai igazgatói értekezletet tartottak. Az igazgatói értekezleten többek között ismertették az iskoláknak a takarékosság terén elért eredményeit. Járásonként a következő iskolák értek el legjobb eredményt: Lajosháza, Somogybükkösd, Kis- berény, Mernye (Kossuth-utca 3.), Sávoly, Szabás (Fő-utca 48.), Balatonföldvár, Kötcse, Kaposvár (Cseri-u. 6.). — A kaposvári Táncsics dolgozók általános gimnáziumában a jövő iskolai évben az I., II., IV. osztályok indulnak kellő számú jelentkezők esetén. Az I. osztályba azok a dolgozók vehetők fel, akik szeptember 1-ig 17. évüket betöltik, az általános iskola nyolc osztályát (gimnázium, polg. iskola négy osztályát, népisk. nyolc osztályát) elvégezték és felvételüket üzemi szervezetük javasolja. A II. és IV. osztályba azok a dolgozód vehetők fel, akiknek a megfelelő (egy osztállyal alacsonyabb) középiskolai végzettségük megvan. A beiratkozás szeptember 9—10-én délután 5—6 óráig lesz a Táncsics fiúgimnáziumban (Baj csy-Zs.-utca 17). A beíráshoz szükséges okmányok: iskolai bizonyítvány, szül. anyakönyvi kivonat. A tanítás szeptember 15-én délután 5 órakor kezdődik. RÁDIÓMŰSOR CSÜTÖRTÖK KOSSUTH-RÁDIÓ 8.30: Szimfonikus zene. 9.20: A Gyermek- rádió műsora. 10.oo: Hírek. 10.10: Népdalok kórusok előadásában. 10.30: Ismeretterjesztő e’jőadás. 10.45: Dalok. 11.10: Népművelési híradó. 11.30: Magyar fúvószenekarok műsora. 12.00: Hírek. 12.15: Déli hangverseny. 13.oo; Gyermekkórusok. 13.30: Rácz Béla és zenekara játszik. 14.oo: Hírek. 14.25: A Rádió Gyermekújság műsora. 15.10: Bartók zongoraműveiből. 15.30: Szülőföldünk. 15.45: A Gyermekrádió műsora. 16.00: Móricz Zsig- mond két elbeszélése. 16.30: All előttem cgy virágszál. Nagy Olivér feldolgozásai. 17.00: Hírek. 17.10: A concerto grosso mesterei. Előadás. 17.45: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. 18.oo: Szív küldi. 18.30: Hangos újság. 19.00: A VIII. Úszó,-Európabajnokság Torinóban. 19.15: Egy falu — egy nóta. 19.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. 20.oo: Hírek. 20.10: Szabadság, szerelem. 21.10: Tánczene. 22.oo: Hírek. 22.20: A Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik. PÉTÖFI-RADIÖ 14.oo: Hangverseny a Cseh Rádió műsorából. 15.oo: A Magyar Rádió kisegyüttese játszik. 15.40: Részletek Ponchieili La Giocon- da és Massenet Manón c. operájából. 16.30: Fiatalok zenei újságja. 17.25: Agrotechnikai előadás. 17.40: Mai operettek. 18.30: Hanglemezek. 19.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.30: Szórakoztató fúvószenc. 19.30: Petőfi-versek — kórussal. 20.10: Sporthíradó. 20.30: Az opera fejlődésié. 21.30: 900 * millió. . . 22.00: Kálmán-est. K. Dózsa—Légierő Válogatott 17:3. Augusztus 29-én rendezte meg a K. Dózsa sportkör a Légierő Válogatott elleni ökölvívó mérkőzését a Dózsa-sporttelepen. A nagyszámú közönség a csapatok bemutatásakor lelkesen ünnepelte a Dózsa két kiváló ökölvívóját, a főiskolai világbajnokságot nyert Dőryt és a II. helyezett Wagnert. A két csapat mérkőzése az egyes súlycsoportokban igen heves és élvezetes küzdelmet eredményezett. Több súlycsoportban azonban a Légierő versenyzői feladták a számukra kilátástalan küzdelmet. Különösen nagy harcot hozott a Wágner—Miriszlai, Horváth T.— Johanovics, Dévai—Koch és a Molnár—Antal mérkőzés. A Dózsa ökölvívói az idény eleje ellenére is biztatóan mozogtak és ilyen arányban is megérdemelten győztek. Részletes eredmények: (elől a kaposvári versenyzők) Kiegészítő párként két mérkőzés volt: Machladol—Nyári döntetlen. A két kaposvári öklöző szép és élvezetes mérkőzést vívott. Jakab győz Tatai ellen. Jakab iskolázottsága mindjobban kidomborodik és a második menetiben Tatai feladja a küzdelmet. A csapatverseny mérkőzései: Hegedűs Lajos győz Varga ellen. Hegedűs óvatosan kezd, majd hevesen rohamoz. Ütéseitől Varga többízben megroggyan és a második menetben fel is adja a számára kilátástalan küzdelmet. Wágner győz Miriszlai ellen. A két kitűnő versenyző nagy harcot vívott egymással mindhárom menetben. Wágner tisztább és erőteljesebb ütéseivel biztosan győzött. Horváth T. győz Johanovics ellen. Horváth Tibor szintén csak igen kemény küzdelemben tudta a győzelmet megszerezni a kaposvári közönség előtt jól ismert győri versenyző ellen. KEDV! Egyik falusi barátom jóvoltából négy erdei méter akáchasábhoz jutottam, méterenként 200 forintért. Az első szabadnapomon azzai az örömteli érzéssel szállítottam haza a fát, hogy egyik téli gondomat leráztam. A Cukorgyár előtt megállított egy szigorúarcú férfi. — Honnan való a fa? Hány méter? És mennyibe került métere? — kérdezte morc, hivatalos hangon. Közöltem vele, hogy a fa a szent- balázsi erdőről származik, négy méter és 200 forint volt métere, no meg a fuvar. Lesújtó tekintettel végigmért s csak ennyit mondott: »Veréb!« Ezzel már ott is hagyott. Hazaérkezésünkkor Recsege szomszédom lélekszakadva kirohant lakásából és vénasszonyos kíváncsisággal érdeklődött: »Hogy vetted ezt a kincset?« Hirtelen végrehajtottam egy ár- leszállítást: — Száznyolcvan forint volt métere, plusz fuvar. — Száznyolcvan, plusz fuvar? ... Nem kis pénz... — Válasza kissé lebecsülőleg hangzott. Bongyor néni. az utca mindent- tudokja is kinyitotta ablakát. — Hogy volt ez a rakás víz? — kérdezte a tőle utcahosszat megszokott kellemetlen közvetlenséggel. — Százhatvan forint volt métere. De 1.30 méteres erdei méterenként ... nem kalickába, hanem kasba tömörítette: »Pali!« Aztán becsukta ablakát. Bongyor néni véleményét egy szóba tömörítette: »Pali!« És becsukta ablakát. A szomszédból kijött Hajduska bácsi és műfogait csattogtatva szemlél- gette a farakást: »Akác ... hm... Nekem ingyen se kéne ... Nincs ennek garasnyi melege se, annál több a bűze. A kutyának köllene«. Megnyugtató szavai után elballagott. A következő ismeretlen kritikus SOMOGYMEGYEI MOZIK MŰSORA Vörös Csillag: Hűtlen asszonyok 26—1. Szabad Ifjúság: Törvényen kívüli Jovag 3—5. Dózsa-kertmozi: A revizor 1—-2. Baíatonboglár: Luxustutaijon 1—2. Barcs: A revizor 1—2. Csurgó: Négy szív 1—2. Siófok: Napoleon ellen 1—2. Tab: Ezüstszínű por 4—5. Balatonföldvár: Kivételes törvény 1—2. Balafonlelle: Bajazzók 2—3. Balatonszemes: Express szerelem 1—3. Fonyód: Kávéház a főúton 31—2. Zamárdi: Első hangverseny 1—2. SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Horváth János Felelős kiadó: Tóth István Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor s. f Telefon: 901, 463, 468. Kiadóhivatal: Kaposvár, Május 1-n. 18. Somogymegyei Nyomdaipar! Vállalat Nyomdáért felel; Hidat János Gárdos—Csollák döntetlen. Mindkét versenyző jól kivette részét az ütésekből. Csollák keményebben, Gárdos tisztábban ütött. Az eredmény igazságos. Molnár veszt Antal ellen. Molnár rém tudott kibontakozni a sokat fogó Antallal szemben. Ütései nem voltak elég erőteljesek és így vesztett. Hergert győz Halász ellen. Nagy iramban kezd mindkét versenyző. Kemény ütésváltások közben Her- gert fokozatosan fölényt harcol ki. Halász többször megroggyan, majd a harmadik menetben feladja a küzdelmet. Dory győz Bujáki ellen. Szép, élvezetes mérkőzést vívott a két ökölvívó. Dőry a hajlásos védekezés iskoláját mutatta be és közben sokat ütött fejre és testre egyaránt. Egy- egy ügyes elhajláskor lelkes tapsot kapott a közönségtől. Győzelme egy pillanatra sem volt vitás. Bujáki a végén teljesen elkészült erejével. Páder győz Kiss ellen. Mindkét versenyző nagy ütésre törekszik, melyekből sikerül is néhányat kölcsönösen elhelyezni egymáson. Páder tudása azonban fokozatosan kidomborodik, ütéseitől Kiss megrogy- gyan és a harmadik menetben feladja a mérkőzést. Dévai győz Koch ellen. Koch az első két menetben ügyesen elmozog Dévai nagy ütései elől és közben jól visszaver, mellyel enyhe fölényt harcol ki. Dévai azonban lelkesen rohamoz és a harmadik menetben a maga javára tudja fordítani a mérkőzést. Czája győz Komlenecz ellen. Az első menetben kiegyensúlyozott küzdelem folyt a szorítóban. A második menet elején azonban egy pontos,. állra ütött balhorogtól Komlenecz a padlóra kerül. Onnét feláll ugyan, de azután feladja a mérkőzést. érdeklődőnek már ravaszul válaszoltam: »Ingyen kaptam a fát, illetve prémiumként és a vállalat kocsija ingyen szállította haza«. A nyájas idegen erre felvilágosított, hogy ez nyilvánvaló bércsalás, hogy nem rendelkezem elegendő politikai öntudattal és tulajdonképpen önmagamat is megkárosítottam, mikor a fát ingyen elfogadtam. A dologban az volt a legmegnyugtatóbb, hogy határozott ígéretet tett arra, hogy elhegedüli a nótámat. Ki sem néztem volna belőle a muzsikust. Búsan, elhagyottan dobáltam a fát pincémbe, mikor a hátam mögött megszólalt egy barátságos hang: »Oh, akác!... Kedvenc fám. Még a szagát is szeretem. Kitűnően ég. Még nyersen is nagy, meleg lángja van. Ez pedig különlegesen szép fa, még szerfának is jó lenne. Higgye el, bűn ezt tüzelésre használni«. Már majdnem megígértem neki, hogy kocsirudat és kapanyelet fogok faragni a fából, mikor feltűnt egy evikkeres, hórihorgas férfi, aki a fa körül járkálva jegyezgetett. — Mennyiért vette ezt a huszonegy mázsa fát? — kérdezte. — Méterenként százötven forintért és ehhez jön még valami kis fuvar — válaszoltam kissé unottan már. Az illető sebesen számolgatott a papírján. — Ezért nem volt érdemes stra- pálnia magát! — válaszolta kimért, oktató hangon. — Nálunk a TÜ- ZÉP-nél mázsánként öt forinttal olcsóbban megkaphatta volna, házhoz szállítva, pincébe dobálva, No, de erre már elfutott a szent láng és a kezemben lévő akácdoronggal, mely kincs és drága, lángol is meg feketedik is, bűn is meg vizes is, célbavettem a evikkerest. Valóban vacak fa az akác! Nem talált célba. Kellner Béla. APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetések dija 10 szóig hétköznap 10 forint, vasár- és ünnepnap 29 forint. Minden további szó hétköznap 1 forint, vasár- és ünnepnap 2 forint. Vidékről a hirdetési díjat kérjük Kaposvár, Május 1-ntea 10 széni alá küldeni. «V Figyelem! Hirdetéseiket a jövőben ne a „Néplap" szerkesztőségébe vagy kiadóhivatalába küldjék, hanem közvetlen az Alflami Hirdető, Kaposvár, Május 1-utca 31 szám alá. A helyes beküldés meggyorsítja hirdetéseik megjelenését. Értesítjük a jó barátokat és ismerősöket, hogy Ozsvár Sándort folyó hó l-éi> délután 2 órakor tesszük örök nyugovóra & Keleti- temetőbe. Diáklányoknak teljes ellátást és lakást adok. Fő,-utca 60. Forgalmas helyen lévő üzlethelyiséget megegyezés szerint átadnám. Cím a kiadóban.