Somogyi Néplap, 1954. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1954-09-04 / 209. szám
4 SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1954 szeptember 4. Jó munkát végeznek a böhönyei textil- és ruházati bolt dolgozói A böhönyei textil- és ruházati szaküzlet dolgozóinak jó munkájáról, előzékeny kiszolgálásáról sokat beszélnek a község és környező falvak dolgozó parasztjai. Jó munkájukat azonban nemcsak a vásárlók dicsérik, hanem erről tanúskodik a terv teljesítésében elért eredményük is. Az első negyedévben havi áruforgalmi tervük 200 ezer forintban volt megállapítva, ezzel szemben átlagosan 284 ezer forintos havi áruforgalmat bonyolítottak le. A második negyedévben 250 ezer forintban állapították meg tervüket, s 344 ezer forintot teljesítettek. Augusztus hónapban több mint 300 ezer forintos volt az üzlet áruforgalma, nem beszélve arról, hogy emellett jól felkészültek az őszi, illetve a téli áruforgalom zavartalan lebonyolítására is. Az üzletben bő választékban megtalálhatók a különféle téli áruk, bakancsok, csizmák, télikabátok, a flanell- és textiláruk, hiány fehér gépcérnában és jelenleg férfi mikádó-kabátokban mutatkozik, de az üzlet vezetője, NéA szeptember 11-én megnyíló Mezőgazdasági Kiállítás hatalmas építkezése befejezéshez közeledik. A kiállítás 52 holdas területén egymásután nőnek ki a földből a tágas csarnokok. Négy csarnokot már teljesen, egy csarnokot részben adtak át belső berendezési munkák elvégzésére. A legjobb magyar festők, grafikusok, szobrászok hada sürög-forog, hogy a kiállítási anyagot az épületek belsejében felszerelje. A 23/3. Építőipari Vállalat dolgozói emberfeletti munkát végeztek a határidők megrövidítése érdekében. Augusztus 20-ra, alkotmányunk ünnepére megfogadták, hogy az építkezések befejezésének szeptember 8-i határidejét szeptember 1-re hozzák előre. Vállalásukért becsülettel helytálltak. A negyedévi tervüket 126 százalékra teljesítették, s a nemes vetélkedésben kimagasló egyéni eredményeket értek el. Zelenyánszky András sztahanovista kőműves brigádja gyorsfalazásban 240 százalékos, gépivakolásban 376 százalékos, Pribajszki Pál ácsbrigádja pedig 212 százalékos állandó teljesítménnyel dolgozik. A kiváló dolgozók 5400 köbméter falat húztak fel gyorsfalazással és 12 ezer négyzetméter vakolást végeztek be. meth Ferenc elvtárs kérdésünkre elmondja azt is, hogy a férfi mi- ftádó télikabátokat is megrendelték és napokon belül abból is bőséges választék áll a vásárlók rendelkezésére. A bőséges áruellátásról, a jó kiszolgálásról beszél Buj- ter Ferencné is, aki augusztus elején férje keresetéből több mint ezer forint értékű ruhaanyagot vásárolt az üzletben és most az elmúlt napokban újabb 930 forintért vásárolt a férjének télikabátot, gumicsizmát, egy öltöny női ruhának való szövetet és két köténynek való kartont. A jó munkáért elsősorban Németh Ferenc üzletvezető elvtársat illeti dicséretet, aki az üzlet irányítása mellett a textiláruk eladásánál végez jó munkát, de dicséretet érdemel lelkiismeretes munkájáért Baráth László, Nagy József és Füsi Dániel is. Az üzlet dolgozóinak eddigi jó munkája bizonyíték arra, hogy megszerettették a vásárlókkal üzletüket, rajtuk áll, hogy még szorosabbra fűzzék a barátságot az eladó és a vásárló között. Egy hét múlva megnyitja kapuit a kiállítás-város, hogy a látogatók százezrei megtekintsék az eddig megrendezésre kerülő legnagyobb magyar mezőgazdasági kiállítást. — A megyében működő négy szociális otthon mellett Kéthelyen egy 350 férőhelyes szociális otthont létesít a .főváros. A jövő évben az iharosi Inke-kastélyt is szociális otthonná alakítják. — Megjelent Pákozdy Ferenc »Helytállás«'című új verses kötete. A költő új verses kötete részben ifjúkori emlékeket elevenít fel, részben mai életünk témáit énekli meg. ____________________ SO MOGYMEGYEI MOZIK MOSÓRA Vörös Csillag: Törvényen kívüli lovag 2—8. Szabad Ifjúság: Törvényen kívüli lovag 3—5. Dózsa-kertmozi: Express szerelem 4—5. Balatonboglár: Szibériai rapszódia 4—5. Barcs: Bűvös szék 4—5. Csurgó: Mexikói lány 4—5. Igái: Kellemetlenkedők 4—5. Lengyeltóti: Róma nyílt város 4—5. Siófok: Halhatatlan melódiák 4—5. Tab: Az ezüstszínű por 4—5. Balatonföldvár: Kávéház a főúton 4—5. Balatonlelle: Szicíliai vérbosszú 4—5. Balafonszemes; Kiskrajcár 3—5. Fonyód: Az ezüstszínű por 4—5. Zamárdi: Tavasz a jégen * 4—6. A Böhönyei Sertéstenyésztő Vállalat keres gyakorlott gépirónőt, gyorsíró előnyben. Útiköltséget térítjük. HÍREK Várható időjárás szombaton estig: Kisebb felhőátvonulások. Legfeljebb néhány helyen záporeső, esetleg zivatar, mérsékel* szél. A meleg idő tovább tart. Várható hőmérsékleti értékek szombaton délben 28—31 fok között. 4lk «V Ma 140 éve, 1814 szeptember 4-én született Mosonyi Mihály zeneszerző. — Az Országos Mezőgazdasági Kiállítás Budapesten szeptember 11-től szeptember 26-ig lesz megtartva. A részvételi jegyek, amelyek féláru vasúti kedvezményre jogosítanak, a városi tanács mező- gazdasági osztályán és a Begyűjtési Hivatalban korlátlan mennyiségben kapható 5 forint helyett 3 forintért. A jegyek szeptember 6- ig vehetők meg. —* A Kisipari Szövetkezetek Somogymegyei Szövetsége ma délelőtt tartja VII. küldöttgyűlését a KISZÖV kultúrtermében (Bajcsy- Zs.-utca 16.). — Az állami gazdaságok főigazgatósága és a MEDOSZ most megjelent együttes utasítása értelmében az állami gazdaságok őszi versenyében legjobb eredményt elérő gazdaságokat és gazdasági dolgozókat jutalomban részesítik. — Sántos községben ma délután 5 órakor tartják az új iskola avatóünnepélyét. — A Somogymegyei Tanács VB Mezőgazdasági Igazgatósága munkaértekezletet tart a gabonatermelés időszerű és soronlévő feladatainak megvitatásáról, a nagybaráti állami gazdaságban (Somogyszob) szeptember 8-án. — Kiskeresztúr községben a dolgozó parasztok társadalmi munkával tűzoltószertárt építettek. — A földművelésügyi miniszter rendeletben intézkedett a vadászati idényről és megállapította a tilalmi időket. — Szeptember 1-én megkezdődött az ország baromfiállományának kötelező beoltása a baromfipestis ellen. Az állami állatorvosok brigádokat szerveztek, amelyek községről községre járva oltják az állatokat. A baromfiállomány örvendetes megnövekedése következtében több mint 25 millió baromfit kell kezelniök. — Cserénfa községben a felszabadulás előtt mindössze 2—3 telepes rádió volt. A felszabadulás után a 100 lakóházból álló községben kb. 70 rádió teszi kellemessé a dolgozó parasztok életét. — Szeptember 3-ával megindult Kaposváron a képzőművészeti köri 43 részvevővel. Befejezéshez közeledik a Mezőgazdasági Kiállítás'. építkezése Szeptember 4Szombat Rozália reggel 13—16, @ S P O IR T © KERÉKPÁR Vasárnap, folyó hó 5-én kerül lebonyolításra a Balatonfenyves— Nagykanizsa közötti műúton a Somogy—Tolna megyék közötti országúti kerékpáros verseny visszavágója. Elsőízfoein Tolna megyében rendezték meg ezt a versenyt. Akkor a somogymegyei versenyzők nagyszerűen szerepeltek és az első helyezést is ők hozták el, valamint csaI patversenyben is maguk mögött hagyták a tolnaiakat. Most ismét komoly előkészületek folynak a versenyre. Reméljük, hogy a somogyi versenyzők meg tudják ismételni az előbbi jó teljesítményüket és ismét bebizonyítják, hogy komoly eredmények elérésére képesek. SZPARTAKIÁD A falusi dolgozók szpartakiádjá- nak megyei versenye után most szeptember 1-, 2-, 3-, 4-, 5-én folynak Budapesten az országos döntők. A megyei válogatott ezen a döntőn 27 női és 30 férfi versenyzővel képviseli megyénk színeit. A megyei döntő után az azon első és második helyezést elért versenyzők is visszatértek községeikbe, de nem hagyták abba a versenyzést, hanem komoly munkával készültek az országos versenyre. Az elmúlt évben is jó eredményeket értek el versenyzőink, több versenyszámban megszerezték az első helyezést, illetve értékes helyezéseket értek el. Most, ahogy a megyei döntőn elért eredmények bizonyítják, fejlődött megyénkben a falusi atlétika színvonala és valószínű, hogy sokkal jobb eredményt fognak elérni versenyzőink, mint az elmúlt évben. ÖKÖLVÍVÁS A megyei ifjúsági ökölvívó válogatott keret vasárnap válogató versenyt rendez Kaposvárott a Dózsa- sportcsarnokban, amely verseny eredménye alapján állítják össze a megyei válogatottat, amely a szeptember 17—19 között Kaposvárott megrendezésre kerülő 5 megye (Budapest, Győr, Borsod, Komárom, Somogy) versenyén a felnőtt válogatott mellett küzd az elsőségért. A verseny részletes ismertetésére a későbbiek folyamán még visszatérünk. MHK-JELENTÉSEK BEKÉRÉSE Az elmúlt hónapban nagy fejlődésen ment keresztül úgy a városban, mint a megyében az MHK-tervtel- jesítés. Az első félévi jelentések alapján az OTSB értékelte a megyék közötti verseny állását, és itt kiderült, hogy Somogy megye az utolsó helyen van. Most végre belátták a sportkörök is, hogy eddig semmi komoly munkát nem végeztek, és így nem mehet tovább. Több üzemben szerveztek MHK-edzéseket, majd az elmúlt héten próbézó dolgozóktól volt hangos a Sztálin-úti sporttelep: Vannak tehát eredmények. Ne feledkezzünk azonban meg arról, hogy ezek az eredmények csak akkor lesznek teljesértékűek, ha a sportkör idejében és pontosan küldi a jelentést az Uletékes TSB-nek. A szakszervezeti és falusi sportköröknek ismét kell jelentést küldeniük, mégpedig szeptember 5-ig az illetékes TSB-nek. Tartsa be minden sportkör a jelentés beküldésének határidejét, mert késés esetén az' illetékes TSB sem tudja összeállítani összesítő jelentését és így a megyei- összesítő jelentés is késni fog. Ez azt fogja eredményezni, hogy a jelentést az OTSB-nél, mivel határidőn túl érkezett, nem veszik figyelembe- és megyénk ismét az utolsó helyen fog kullogni. Láthatják tehát a sportkörök, hogy jó munkájuktól függj, hogy a megye is jó eredményt érj éri el. Fordítsanak a sportköri elnökök komoly gondot arra, hogy a sportkörtől időben és pontosan érkezzenek be a jelentések. RÁDIÓMŰSOR VASÁRNAP KOSSUTH-RÁDIÓ 8.oo: Hírek. 8.15: Egy flau — egy nóta. 9.oo: Zenés fejtörő. lO.oo: Vasárnapi levél. 10.10: A Magyar Rádió gyermekcirkusza. 11.oo: Épülő szép hazánk. 12.oo: Hírek. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 12.45: A Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik. 14.oo: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.15: Jó munkáért szép muzsikát. 14.45: Egy hét a külpolitikában. 15.oo: Szív küldi. 16.oo: Nyári este északon. 16.50: Tánczene. 17.40: Kincses Kalendárium. 18.40: Vidám népzene. 19.10:- A Vili. Uszó-Európabajnokság Torinóban. 19.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. 20.oo: Hírek. 20.10: Szivárvány. 21-10: Tánczene. 21.30: A vasárnap sportja. 22.oo: Hírek. 22.10: Klasszikus francia operettek. PETÖFI-RADIÓ 8.00: Reggeli zene. 8.30: Unitárius vallásos- félóra a stúdióból. 9.00: Falurádió. 9.30r Miska bácsi lemezesládája. 10,10: Könnyű- délelőtti zene. 11.oo: Népek dalai. 11.30: Kamarazene. 12.oo: Népi zene. 12.30: A világ- irodalom humora. 13.oo: Népszerű mai operettek bó!. l4.oo: Művészlemezek. 15.oo: Mosolygó technika. 15.20: Hevesi népdalok. 16.oo: Az opera íejlödésc. 16.40: A Rádió* Gyermekszínházának műsora. 17.20: Könnyű dalok. 17.40: Zenekari hangverseny. 18.34:. Kamarazene. 19.10: Feleki László szatírája. 19.30: Tánczene. 20.15: A „Tartós békéért, népi demokráciáért" c. lap ismertetése. 20.30: Részletek Rossini operáiból. 21.30: Szintes magyar muzsika. 22.oo: Zenekari hangverseny. A Kaposvári Cukorgyár közli, hogy a répafeldolgozó üzemre a felvétel szeptember hó 12-én, vasárnap reggel 8 órakor lesz az alsó kapunál a bérirodában. Helyet csak azoknak tudunk biztosítani, akik ezen a napon jelentkeznek. A szerződést kötött dolgozók is jelenjenek meg. Kaposvári Cukorgyár. tzz BERTA IMRE későn feküdt le ezen az estén. Sokáig forgatta jegyzeteit, lapozgatta az asztalon halmozódó könyveiket. Csend borult a szobára, a házfbeliek már régen lefeküdtek, az ablak mögött pedig az éjszaka lappangott. Nyugodt, enyhe nyári éjszaka. A villany aranyló fénye szerteözönlött a szobában, fényesen tükröződött az asztal síma lapján, megcsillant a könyveken, jegyzeteken. A fiatal tanárt emlékek vették körül. Régi, félig elfelejtett képek törték át az évek sűrű fátylát. Amikor még a kis szobában petróleumlámpa sápadt lángja égett, amikor még mint kisgyermek játsza- dozott a göllei utcákon ... Néhány tarka színfolt tűnt elő. Egy-e.gy emléktöredék a múltból. Az elemi iskola apró padjai, pajkos gyerekcsínyek gazdag tömege. Ezernyi kép, számos esemény, mint megany- nyi tarka lepke keringtek körülötte. Szálltak az évek, recsegve fordult az idő vén kereke. Háború, pusztítás dúlt szerte a világon. Akkor már nyitott szemmel járt. Az élet sok mindenre megtanította. A gyakori nélkülözés, az előtörő gond nemcsak özvegy édesanyja arcán mélyítette a barázdákat, hanem keményre acélozta a fiatal szívet is. A felszabadulás után azonban megváltozott minden. Gyorsan szálltak az évek. Számos szép terv vált valóra szerte az országban és Berta Imre álma is megvalósult. A pécsi Pedagógiai Főiskola hallgatója lett. A dolgozó nép fiai vették körül, a jövő új pedagógusai. Elmélyíthette tudását, gyarapíthatta tapasztalatait, mindinkább megismerkedhetett az élettel. És Berta Imre örömmel tanult. Kényelmes diákotthon, gazdagon felszerelt könyvtár és tanárainak odaadó munkája segítette célja eléréséhez. Előadások alatt, vagy a tanulószoba csendjében gyakran gondolt arra a napra, amikor majd először lépi át egy osztály küszöbét, először néz a tanulók várakozástól csillogó szemébe és megtartja első óráját... MINDEZ MEGVALÓSULT. Az éjszaka álmot lopott a szemére és reggel serkentő napsugár ébresztette. Gyorsan öltözködött és sietett az iskolába. Édesanyjától valahogyan melegebben búcsúzott el, mint máskor és a reggel mintha több sugártól ragyogna, mint más napokon. Szépnek tűnt a kéklő égbolt, a zöldüstökű fák hosszú sora. Szép volt minden, mint maga az élet! Éles csengőszó hasított a levegőbe. Az osztályban megszűnt a zaj, mindenki az ajtó felé fordult. Belépett a tanár! Komolyan, fénylő tekintettel nézett végig a padsorokon és számos szempár viszonozta a néma üdvözlést. Az első óra első percei rohantak tovább a végtelenbe és a tanár szívét végtelen boldogság dobogtatta ... * * * SZALAI BÖZSIKE későn feküdt le ezen az estén. Kicsi szívét szorongó érzés járta át. Még egyet alszik, még egyszer fölragyog a reggeli nap és iskolába megy. Először megy iskolába! Furcsa érzés ez. Félelem és öröm, boldog várakozás és riadt óvatosság. Olyan jó arra gondolni, hogy reggel magához ölelheti tankönyveit és mehet az iskolába. Játék közben, vagy esténként, mielőtt az álom szemére borította volna színes fátylát, sokat gondolt erre a napra. Szép rajzokkal díszített könyv, tele ismeretlen betűkkel. Mindenki meglátja majd, hogy Szálai Bözsike nagy lány, nem kényeztetésre szoruló gyermek többé, iskolába megy! Eszébejutott, hogy édesapja is mennyire várta ezt a napot. Azt a reggelt, amikor kislánya először mehet iskolába. Emlékezett, hogy szülei milyen sokat beszéltek a saját fiatalságukról. Akkor még nem volt új iskola a faluban, villany sem világított a fejük felett. Papok birtokán tengették életüket és sokat, nagyon sokat nélkülöztek. Erzsiké mindezt már nem tudta elképzelni. Szabad világban született, élete egyre szépülő környezetben telt el. Szülei, az egykori zsellérek ma saját házukban laknak. Az istállóban1 édes tejet adó tehén ropogtatja a szénát, az ólban pedig gömbölyödő hízó röfög. Édesapja traktorvezető, édesanyja pedig a termelőszövetkezet tagja. Szívesen végzik munkájukat és megelégedettek. Bözsike sok-sok szép játékot kapott már, de gyakran örült a család egy-egy új ruhának is. Édesapja hamarosan motorkerékpárt vásárol. Megígérte a kislánynak, hogy őt is elviszi majd sétamotorozásra. Bözsike addig ábrándozott, míg az éjszaka kis tündérkéje álmot csókolt a szemére. Reggel serényen ugrott föl ágyából és nagy gonddal öltözködött. Háromszor is megnézte magát a tükörben. Soha nem volt hiú kislány, de ezen a napon nagyon csinos akart lenni, örült, de azért a szorongó érzés csak nem akart elmúlni, sőt, ahogy az iskolához közeledtek, egyre jobban elhatalmasodott rajta. Pici szíve serényen dobogott az ünneplőruha alatt. A jég azonban hamarosan megtört. Az udvaron tarka gyereksereg gyülekezett. Ismerős fiúk, lányok. Meleg tekintet sugárzott feléje, örömmel szorította magához legkedvesebb kis barátnőjét. Bözsike már nem félt, mosolyogva nézett körül. * * * ÉLES CSENGŐSZÓ hasított a levegőbe. Az osztályban megszűnt a zaj, mindenki az ajtó felé fordult. Belépett a tanító. Komoly, fénylő tekintettel nézett végig a-»padsorokon és számos szempár viszonozta a néma üdvözlést. Az első óra első percei rohantok tovább a végtelenbe és Bözsike szívét végtelen boldogság dobogtatta... — Dezső — VASÁRNAP ORSZÁGOS ÁLLAT- ÉS KIRAKODÓVÁSÁR LESZ KAPOSVÁRON. 400.000 fölé emelkedett a beküldött Totó-szelvények száma, s így több mint 600.000 Ft kerül szétosztásra a nyertesek között. A 35. hét eredménye: 11 találat 3007‘forint, Í0 találat 236 forint, 9 találat 31 forint. Totózzon! _______Nyerhet! Lóh oz értő, adminisztrációban jártas dolgozókat Dunántúlra változó munkahelyekre keresünk. Életrajzokat Siófok, postaliók 33. címre. Egy kát. hold löld, melyből 600 négyszögöl fiatal rizlingszőlő, Hangyásmálon riadó. Cím az Állami Hirdetőben. Cseesemő gondozását nagy gyakorlattal vállalok, Cim az Állami Hirdetőben. Központi fűtéshez érlő, karbantartó szerelő állást keres. Cím: Állami Hirdető, Kaposvár. Komplett kovócsműhclyfelszerelés edadó. Cím: özv. Ezercs Lajosné, Töröcske. SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Horváth János Felelős kiadó: Tóth István Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor 1. t. Telefon: 901, 463, 468. Kiadóhivatal: Kaposvár, Május 1-n. 16. Telelőn: 999. Somogymegyei Nyomdaipari Vállatai Kaposvár, Latinka Sándor-u. 6. Telelőn: 82*. Nyomdáért lelel: Hidat Jánoa Jl.„