Somogyi Néplap, 1954. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)

1954-09-26 / 228. szám

Vasárnap, 1954 szeptember 26.

SOMOGYI NÉPLAP

7

NAGY TAMÁS VERSEI

Egy költőhöz

Megálljunk, mester! Baj van a tollal! Vagy aki fogja, az botladoz?

Mert aki jól hall, s mind, aki jól ért, meglátja benne, hogy mi a rossz.

Költő vagy, tudjuk, mestere szónak,

De mondd, ki érti verseidet?

Ha nincs szavadnak tartalma, üres szalmát csépelnek mind a rímek.

Költő, körülvesz most a valóság!

S vakon megállsz? bár szemed nyitott. Ajkadon szavak ritmust csobognak, írsz — s nem előzi meg azt az ok.

Te hiszed, a szó csak üres edény?

Mi azt megtöltjük tartalommal.

Ami érthető, mért cseréled fel üres szavakkal, tarka lommal?

Milyen kincstár! Százharmincezer szó tejként csordul szomjas ínyünkre. Kortyoljuk kisdedként, gazdag nyelvünk édes anyakcblein csüngve.

...És összetörjük mindazt, ami zárt... Versünkben már minden szó nyitott, hogy átszője cél, s értelem, ahogy Petőfi s Arany rátanított.

Lüktet, zsong körülötted az élet,

Ezer gyümölcsét tárja eléd —

S te játszadozol csak a szavakkal: — „L‘art pour Part“ — mi ez más egyéb? Nem értem versed! — Vésed az égre ,,a víg kaszások jó derekát“...?

Talán mert úgy üt rá az e rímre, hogy „ködbe suttyan éppen a nád“?

Költő, ha alkotsz, tágra nyisd szemed! Parancsolj tolinak és a kéznek,

S maradj néma, ha nincs mit mondanod, mert a forma már nem igéz meg. üresen kong és börtön így a szó,

— Értelein az, mely mindent betölt.

Hiába zengő szavad zenéje, hirdeti tovább: „se ég, se föld!“

Hasznos munkás, jó harcos minden szó. S ha versedbe értelem kerül,

Hangjára kaszát, fegyvert fog a kéz, csengjen bár pusztán, rimtelenül.

Izzadj, vérző körömmel vésd bele e szót a győzhetetlen kőbe:

— Értelem —, ez ad szerszámot, tollat kezünkbe ma, s minden időre.

Szólok, mert nem kell több nyugtató dal, Nem kell rimes zenélő játék!

S talán eljut a szavam oda, hol az elefántcsonttorony áll még.

Álljanak csatarendbe mind a szók,

Toll nyomán, mely eszménk fegyvere,

Adj tartalmat nekik, s majd így leszel a harcos szavaknak mestere.

Mozaikok

Scmtha Feri hegedűje

Ringat a dallam izzó varázsa s mindent fülold íratlan rímek zengő szavára tűnik a gond.

Négy húrja felsír, mint esti szellő simogatón.

Majd felbúg tűzzel, mint vihart keltő szél a tavon.

Zengik a hurok: — Szeress, szeretlek! könnyes a szem.

Szorítja kezét lány a legénynek szerelmesen.

Cikázó vonón — valóság, élet s ezer mese. . .

Köszönöm néked, én a zenédnek szerelmese. 1954.

Vendég a falun

Tehén bőg. Künn itatnak,

Felnyikorog a gém.

Csillan a veder láncán a felkelő napfény.

* * *

Szekérzörgés száll feléd, s a csend telt húsába vág.

Átfordulsz baloldaladra, emlékek szállnak agyadra — érzed a tej illatát, mint rég az anyatejét.

* * *

Csordás kürtszava rebbent ébredést két szemedre.

A szorgos, kapás népek indulnak most a hegyre.

A zajos város fia

Nem is gondol már többre: —

De jó is volna hej, itt

maradni mindörökre. . . 1949*

Májusi este

Láttad-e már májusi este naplement után lila árnyak sötét csóváját földre festve, a fákat?

Mikor megtörik minden sugár, az éj kék ködfátyolát bontja, s kis kézből lehull a fahuszár a porba. . .

s anyja ölében alszik tovább a gyermek. Egy kis bogár fürgén cipeli felfelé potrohút hajfürtjén.

S hogy simul a víztükör, bordó leplében a tó ásít nagyot,

Föléje ülnek a hunyorgó

csillagok. 1950.

A nép és a hadsereg megbonthatatlan egysége

Negyedszer ünnepéljük szeptember 29-én néphadseregünk napját. E napon az 1848-as szabadságharc dicsőséges emlékű honvédseregének első győzelmére, a pákozd-sukorói diadalra emlékezünk, mint a nép fiaiból álló, szabadságunkat védelmező hadsereg első nagy győzelmére. 1848 fiai, a szabadságharc honvédéi példát adtak napjainkra: nem lehet szebb és nemesebb feladat, mint híven szolgálni a népet, becsülettel őrködni hazánk dolgozóinak szabadsága, biztonsága, békés alkotó munkája felett.

Néphadseregünk napján, amikor

nepeljük a nép és a hadsereg megbonthatatlan egységét, hiszen a magyar nép történelmében a nép és hadsereg céljaiban és törekvéseiben még söha nem volt annyira egységes, mint napjainkban.

•Megmutatkozott ez akkor is, amikor a legnagyobb munkák idején honvédeink részt vállaltak az aratásban, együtt vágták a rendet dolgozó parasztságunkkal. Ott álltak együtt a gáton dolgozóinkkal a Duna áradásakor s vették' ki részüket hősiesen a mentésből, majd az árvíz okozta károk helyreállítási munkáiból. Néphadseregünk fiai, tisztjei egyek a néppel — hiszen valamenynyien a népből jöttek, hogy az újtípusú hadsereg soraiban, a nép hadseregében erősítsék hazánk védelmét.

Köszöntjük néphadseregünket, 1848 honvédéinek, 1919 vöröskatonáinak méltó utódait. Köszönjük segítségüket, köszönjük, hogy keményen, hősiesen helytálltak mindany- nyiszor, amikor arra szükség volt, hogy mindenkor készségesen segítettek, megmutatva eggyéfofrottsá- gukat népünkkel. Bizalommal tekintünk továbbra is rójuk, mint életünk, munkánk, hazánk védelmezőire, a béke katonáira.

1848-ra is emlékezünk — együtt ün«IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllM^

SÉTA

a kétezevmts oárnshati

C OPRON kétezeréves

^ Ciklámentől illatos, színes erdeiben évente több tízezer dolgozó talál felüdülést.

A várossal szomszédos erdőkben fekvő falut az Árpádok alatt királyi lövészek, nyilasok lakták (innen lakóhelyük mai napig használt Lő- vér elnevezése.) Sajnos, 1944-ben egészen másfajta nyilasok vertek itt tanyát. A pazarpompájú nővérszálló volt a nyilas főhadiszállás utolsó magyarországi állomása. 1944 december 6-án a nekikszánt bombazápor rombadöntötte a város egy- részét és súlyos pusztítást végzett emberéletben is.

Büszkeséggel nézegetjük a hatalmas áldozatokkal helyreállított várost. Történészek, építészek, képzőművészek, építőmunkások, kőfaragók vállvetve állítják helyre a »Leghűségesebb város« műemlékeit, a magyar munkáskéz örökéletű alkotásait.

A szerpentinutakon még nagyokat billen az autóbusz a bombavágta lyukakban.

Nem könnyű feladat egy szörnyű háború káraitól megszabadulni.

A telitalálatot kapott Lövér-szál- lót a SZOT helyreállította, az eredetinél is fényesebb kivitelben. Itt pihennek a Rákosi Mátyás Művek dolgozói. A fényesen csillogó, virágos parktól koszorúzott új épület a mi világunk parányi alkotása, kóstoló abból a mély törekvésből, melynek célja a munkásélet megszépítése. Mellette egy elmúlt világ rút emléke. Hatalmas betonfal félrecsa- pottan lóg ég és föld között, mint egy részeg óriás mocskos nyakkendője. Az üresen feketéllő ablakhasa- dékokkal megszaggatott tűzfalak foghíjas halotti koponyára emlékeztetnek. A romok tetején madárhozta magból az élet szimbólumaként jegenye vert gyökeret. A pompás üdülő mellett a rémséges rom beszédes, szemléltető felhívás a háború elleni harcra.

* * *

A VÁROS rendkívül gazdag múzeuma Sopron megye nagy szülöttéről, Liszt Ferencről kapta nevét. Liszt 9 éves korában itt adta első hangversenyét és 1840-ben a Bezerédy-házban adott ismét hangversenyt a világjáró útjáról hazatért nagy mester. Egy teljes terem őrzi a múzeumban reliquiáit. Meghatot- tan simogatja végig kezem a billentyűsort, melyen egykor a legavatottabb kezek játszottak. A lehangolt hurok, a mélyre torzult hangok távoli időket idéznek.

Az egyik üvegtárlóban két iskolai értesítőt őriznek, piros ceruzával aláhúzott név: Rákosi Mátyás tanulóé. E városban tanult egyideig Rákosi elvtárs.

A múzeum Kossuth-díjas igazgatója, Csatkai Endre, kedvesen emlékezik arra a néhány napra, melyet nemrég Kaposvárott töltött.

* * *

COPRON ÜZLETHÁLÓZATA

szükebb, forgalma csendesebb és kisebb, mint Kaposváré. Az új

gyárak azonban mozgalmasabb holnapról, a bontakozó jövőről beszélnek.

Négy strandfürdője, ragyogó kultúrpalotái, ápolt, virágos parkjai, tiszta, gondozott utcái összehasonlításokra késztettek. Hangversenyek, szervezett városnézések, gazdag kultúrprogramm, városi szimfóno- kus zenekar értékes mély-gyökerű kultúráról tanúskodnak. Sűrűn láttam járdát söprögető, virágszegélyt öntöző háziasszonyokat, viszont két hét alatt összesen csak két részeg emberrel találkoztam. A soproniak szemmelláthatóan nagyon szeretik városukat.

* * *

IZÉT BARNÁRA SÜLT, baráz- dált arcú munkás levelet ír az RM-művek üdülőjének elegáns halijában.

Barát András, a Nagytömegáru- gyár sztahanovistája megnyálazza ceruzáját, nyilván azzal a szándékkal, hogy jobban fogja a papírt. Kalapácsszorításhoz szokott keze minden sor végén forgat egyet a soványka ceruzán. Sorról-sorra formálódik a becsületes mondanivaló:

»Igen jól érzem magam, itt minden jó és szép. Nagyon becsülnek. Kapni jó, adni meg helyes. Müller szaki jegyezzen helyettem ezer forintot. Csütörtökön utazom haza, akkor majd aláírom. A viszontlátásig üdvözlöm a szaktársakat.«

Koller János, a Fémmű munkásának kezében gyorsabban pereg a toll. Időnként a papírja mellé terített levélbe tekint. Választ ír: »Köszönöm a megtiszteltetést, elfogadom.« A borítékra a Hazafias Népfront Előkészítő Bizottságának címét írta. Végighúzta nyelvén a boríték szélét, leragasztotta a levelet, aztán kényelmesen elnyúlt a párnás székben.

A rőt fényben csillogó erdők barátságosan hajlongva fogadták kószáló tekintetét. Gondolatai most a családi kört keresték fel. Szeme felcsillant, szájaszöglete mosolyra húzódott: „Az asszony biztosan büszke lesz rám!«

* * *

AZ EGYIPTOMI sziklatemplo** motkra emlékeztető monumentális fertőrákosi kőfejtőben idézzük a mártír kommunisták és üldözöttek ezreinek emlékét, akiket e tájon öltek halomra a bitang bérgyilkos nyilas brigantik.

Sopron főterén vöröscsillagos emlékmű hirdeti a felszabadító szovjet hősök dicsőségét. A Kurucdomb felett ezüstös gépmadár hasítja az ég sima kékjét.- Őrzi a határt. Vigyázza békénket.

Nagy ciklámencsökrokkal kezükben hazafelé ballagnak az üdülök, kiki a maga szállására: a Rákosi Mátyás Művek, a Gheorghiu Dej Hajógyár, a Pedagógus Szakszervezet üdülőjébe. Vacsoraidőre jár. A Hűségkapú hosszúra nyúlt árnyékában nagyot szippantanak az édes virágillatból. Szép ez a város!

Milyen szép a mi hazánk!

Kellner Béla.

város.

erikától

mint

„A hazának mind

A hangszóró érces hangja törte meg a reggeli némaságot. A falu fölött messze vitte a fürge szél az ismerős szavakat: „A haza javára, a magad hasznára jegyezz békekölcsönt!“

Szabados László hirtelen megállt az udvar közepén. Jobbkezét füléhez emelte s lélekzetét visz- szafojtva figyelt a hang irányába.

— Békekölcsönjegyzés? Jól hallottam? — tűnődött magában. — Hej! — sóhajtott nagyot. — A 65 esztendő már a hallásomat is megviselte. — Majd azon bosz- szankodott, hogy távol a falutól, kint a tanyán lakik már évek óta. Nehezen jut el oda a hír. Öreg inai már nem igen szeretik a gyaloglást. Meg aztán az 5 és fél hold is ad elég munkát, ami elveszi az időt. A felesége is idős, nem olyan sokat tud segíteni; ő pedig azt szereti, ha mindenütt rend van a portán- Ilyenkor meg akad tennivaló bőven. A kapásterményt be kell takarítani és a jövő évi kenyérre is gondolni kell. Nem mindegy, hogy a gazda miként és mikor teszi földbe a magot. Szabados gazda azt tártig szívesen adok"

ja: nemcsak szeretni kell a földet, hanem azzal bánni is kell tudni. Ö az idén is jó bizonyítványt szerzett a termelésben. Búzája fölözte a 16 mázsás átlagtermést. Igaz, jól előkészített talajba vetett most egy éve is, a műtrágyát sem sajnálta. A burgonya alá jó mélyen felszántotta ősszel a földet, előtte augusztusban istállótrágyázott. Tavasszal, április derekán újból szántott és így ültette ki a csíráztatott burgonyát. Nem is számolta, hányszor kapálta és töltögette a burgonyát, mert ahogy az időjárás kívánta, úgy csinálta. Ha az eső elmosta a töltést a tövektől, mindjárt feligazgatta. azokat. így aztán nem véletlen, hogy 140 mázsás holdankénti átlagtermése lett burgonyából- A beadás teljesítése nem is okozott neki

nagy gondot. A pénzadót is rendezte egész évre.

T^Tost már az új ház építésére gyűjti a pénzt; házhelyet kapott az államtól, még hozzá bent a faluban, Balatonőszödön. Téglából rakatja a ház falát, nagy ablakok lesznek rajta. Ha erre

gondolt, mindig kellemes melegség járta át. Hisz sokéves vágya teljesült.

D

e most valami összemarkolta mellét, amint ott állt az udvaron.

— Most kérnek tőlem, éppen most — csapott belé a gondolat — amikor nekem is kell a pénz az építkezéshez. Mindig adtam, mert tudtam, jó helyre adom. De

most. • . most nem kívánhatja tőlem senki. . . Csak aztán, ha elkészül a ház. — Tovább indult. Alig lépett hármát, amint egy

újabb gondolat állította meg. — Az állam adta a házhelyet. . . neki köszönhetem, hogy beköltözhe- tem majd a faluba, az új házba- És én most csak úgy eleresszem a fülem mellett annak a kérő szavát, aki az enyémet meghallgatta és segített? Nem, ez nem lenne becsületes dolog. . . Adnom kell, amennyi tőlem telik. . . —i Ez az utóbbi gondolat aztán már nem is hagyta békén. Fogta magát és útnak indult a falu irányába.

A tanácsháznál barátságosan hellyel kínálták, s megindult a beszélgetés közte és Kovács János párttitkár között.

— Hogy szolgál az egészsége, Szabados bátyám?

— Köszönöm, fiam, csak megvagyok, ilyen öregesen.

— No, nem is néz ki olyan idősnek— Ezt már más is mondta. . . dehát az ember ebben a világban még az öregséget sem veszi úgy észre, mint valamikor.

— Hallottam, hogy most lesz új házas — kacsintott rá hamiskásan a párttitkár.

— Hogy új házarm lesz, az biztos — mosolyodott el Szabados bácsi —' de a régi asszonyt viszem bele. , ;

— Aztán mikor kezdik az építkezést?

— Hát hamarosan szeretnénk megkezdeni, hogy még a rossz idő beálltáig tető alá kerüljön az épület. *— Egy pillanatra elhallgatott, majd így fűzte tovább a szót: — Régi vágyam már, hogy bejöhessek lakni a faluba. Azelőtt nem volt erre módom- Pedig nagyon meguntam már ottkinn. Az állam most ehhez is hozzásegített. . . Hanem szeretnék valamit kérdezni. . . Nem tudom, jól hallottam-e: most lesz a békekölcsönjegyzés?

— Igen — válaszolt határozottan Kovács János — sőt már meg is kezdődött ma reggel.

A kkor mégis jól hallottam mondta Szabados bácsi. — A hangszóró hangja ütötte meg a

fülemet reggel. Aztán arra gondoltam, hogy bejövök, megtudom, mi az igaz a dologból. Igaz, az én építkezésem is költséggel jár, dehát az ország nagyobbat épít. Ehhez az építkezéshez a hazának mindig szívesen adok tőlem telhetőén.

— Nagyon szép dolog éz, Szabados bácsi — mondta elismeréssel a párttitkár. —j Erejéhez mérten mindenkinek becsületbeli ügye segíteni az ország építését- Az a pénz, amit kölcsönadunk az államnak, soha nem vesz el.

— Tudom én ezt — kapta fel a fejét Szabados László. — És a múltban, amikor nem kérték, hanem elvitték?. . . — húzta fel szemöldökét. — En arra is gondoltam ám mindig. . . És amit akkor elvittek, attól csak az urak tokásodtak. No, dehát hol az a lista, hadd írjam alá — tette hozzá.

np essék — tolta oda a papírt a párttitkár.

— ügy számoltam, 400 forint erejéig tudok jegyezni — s azzal odakanyarította nevét a papír szélére. — Jut még az újházasodás mellett is — mondta s keményen megszorította a párttitkár kezét.

Szűcs Ferenc