Somogyi Néplap, 1954. augusztus (11. évfolyam, 181-205. szám)
1954-08-18 / 195. szám
A pártélet hírei VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Küzdjön jobban az adóbevételi terv teljesítéséért a barcsi járási tanács pénzügyi osztálya! »■Puccini« A MAGYAR DŐL mzäm#: ÁRTJA MEGYEI PÁF MB 12 'OTT S1 ^GA’MAK LAPJA 1 XI. évfolyam, 195, szám. ARA 50 FILLÉR Szerda, 1954 augusztus 18. MEGYÉNK Második helyen a nagybereki állami gazdaság az állami gazdaságok közötti versenyben VERÉB GYULA elvtársat, a bábonymegyeri Dózsa termelőszövetkezet fiatal kocsisát a nyári nagy munkák idején a felkelő nap minden alkalommal már kint a határban találta. Veréb Gyula mindössze 2 hónapja tagja a tsznek, de jó munkájával, bátor helytállásával máris bebizonyította, hogy méltó tagja ennek a nagy családnak. Két hónap alatt közel 150 munkaegységet szerzett. — DISZ-tag vagyok — mondja szerényen. — ügy igyekszem, hogy rám, a legfiatalabb tagra is épp olyan büszke legyen a tsz, mint a többiekre. Veréb Gyulát példaképül állíthatjuk DISZ-fiataljaink elé. Feladatát minden esetben becsülettel látja el. A gondjaira bízott lovakat lelkiismeretesen ápolja, gondozza. Jó munkájáért már jutalomban is részesült. DISZ-fiatalok a cséplés sikeres befejezéséért A Megyei DISZ Bizottság a nyári munkák megkezdése előtt felhívással fordult a fiatalokhoz, amelyben a munkák sikeres elvégzésére szólította őket. A felhívás termékeny talajra talált. Számos DISZ-fiatal részt vállalt az aratásból. A.cséples ideje alatt 236 ifjúsági cséplőbrigád dolgozik a megyében. Különösen jó munkát végez Herr Sándor lengyeltóti ifjúsági cséplőbrigádja, amely 36.5 vagon gabonát csépelt el. Szorosan felzárkózott mögéje Bális István csurgói cséplőbrigádja 29 vago- nos eredményével. Mindketten esélyesek arra, hogy az ország első legjobbjai közé kerüljenek. A Megyei DISZ bizottság is jutalmazza majd a megye két legjobb cséplőbrigádját. Adjon o csépiőgépehhez elevátort is a pusztakovácsi gépállomás Somogyfajsz községben egy 800- as és egy 1070-es gép csépel. Az 1070-es géphez nincs elevátor, s így 8 dolgozó kénytelen a szalmát hordani, de nem győzik a munkát. Molnár Lajos munkacsapatvezető jól elosztotta az embereket, azonban mégsem tudnak csépelni rendszeresen. Naponta többször is le kell állítani az etetést a felgyülemlett szalma miatt.- így egy nap alatt mindössze 80 mázsát csépelnek el, míg elevátorral 120 mázsa is elmenne. A községben a gabonatermésnek még majdnem fele cséplésre vár. A dolgozók zúgolódnak, nem megy a gép, nem is keresnek úgy, ahogy szeretnének. De nem tetszik a dolgozó parasztoknak sem, hogy annyit állnak, esőtől tartanak. Meg aztán' a be- gyüjtőhelyen is nagyon lassan gyűlik így a gabona. A gépállomás még júniusban jelentette: a cséplőgépek teljesen -felszerelve készen állnak a cséplésre. íme itt az élő bizonyíték »felkészültségükről«. Még csak annyit: a gépállomáson 4—5 elevátor hever javítatlanul. . ; Már csak 2 nap választ el bennünket augusztus 20-tól, alkotmányunk születésének ötödik évfordulójától. Lelkesen készülnek erre a napra ipari munkásaink, a falvak dolgozói: vállalásaik teljesítésével, fogadalmaik valóra- váltásával akarnak ünnepelni. Megyénk állami gazdaságai nagy lelkesedéssel versenyeznek a déldunántúli állami gazdaságok igazgatóságához tartozó állami gazdaságokkal. Jelenleg a balaton- nagybereki állami gazdaság van a második helyen, amely az összesített versenyértékelés alapján eddig 87 egységpontot ért el. Mindössze négy ponttal maradt el a felsőrajki állami gazdaság mögött. Ha a hátralévő két napban még nagyobb lendülettel és akarattal dolgoznak a nagyberekiek, az első helyre kerülhetnek. Az ötödik és hatodik helyet is megyénk két állami gazdasága: a csillagpusztai és a balatonújhelyi szerezte meg, amelynek dolgozói is igyekeznek valóraváltani fogadalmukat alkotmányunk ünnepéig. Azonban az utolsók között is találunk somogyi állami gazdaságokat. A négy utolsó helyre a lábodi, a vityapusztai, a tengődi és a fel- sőbogáti állami gazdaság került. Ez bizony nem dícséretreméltó eredményre vall. E gazdaságok vezetői úgy látszik, keveset törődtek a verseny szervezésével és irányításával, pedig az adottságok náluk is megvannak éppúgy, mint ahogy az élenjáróknál, csak ki kellene használni azokat. Jobban kellett volna segíteni a dolgozókat, hogy a versenyben szebb eredményeket érhessenek el. Ha ezt megtették volna, akkor egész biztos, hogy most nem az utolsók között kullognának. Állami gazdaságaink dolgozói! Fokozzátok a versenyt, hogy fogadalmaitok valóraváltásával ti is büszkén, felemelt fejjel ünnepelhessetek augusztus 20-án. SOÖS JÓZSEF elvtárs kiváló állatgondozó a kányái Petőfi tsz-ben. Munkáját példásan, lelküsmeretesen látja el. — Párttag vagyok — mondja Soós elvtárs — és ez sokra kötelez. Jó munkára, példamutatásra. Igyekszem is, hogy rászolgáljak a nagy bizalomra, a párttagságra. Az állatok gondozása mellett kivette részét az aratásból és a cséplésből is. Egyetlen napot sem hiányzott a cséplőgép mellől. Ö volt az agitációs csoport vezetője. Újságokból és népnevelőfüzetekből ebédszünetben cikkeket olvasott fel. Nem is hiányzott a szorgalom és a lelkesedés a cséplőbrigádban. Idejében végeztek a kenyércsatával. Ma már minden tsz-tag asztalán új búzakenyér van. Nem lehetne a mi utcánkat is rendbehozni? Nap mint nap járom a város utcáit és örömmel kell megállapítanom, hogy ma már nagyon sok történik a város építéséért, szépítéséért. Javítják, olajozzák az utcákat, hogy az eddig, poros Kaposvárból tiszta, pormentes város legyen. De az örömbe egy kis üröm is keveredik. Ugyanis a mi utcánk is elég forgalmas, és rossz állapotban van. Száraz időben egész nap zárva kell tartani az ablakokat a nagy por miatt, ha esik az eső, víztócsák állnak az úton, a járművek sárral fröcskölik tele a tisztára meszelt házakat. Nem lehetne a mi utcánkat is rendbehozni? De igen! Csak egy kis akarat kell hozzá. Igaz, hogy már a múlt évben idehordták az aprókavicsot jeléül annak, hogy valami történni fog. Azóta eltelt egy év és még semmi sem történt. Nagyon szeretnénk, ha az Útfenntartó Vállalat dolgozói a mi utcánkba is ellátogatnának! Az Arany-utcai lakók nevében: Valleír Etel. Készítsenek filmet megyénk egy napiéról Örömmel olvastam a »Somogyi Néplap«-ban, hogy megalakult a kaposvári járási tanács fotószakköre, amely híradófilmeket és különböző felvételeket készít a termelés és a kultúráiét különböző mozzanatairól. Nagyon helyes lenne, ha »Megyénk egy napja« címmel filmet készítenének megyénk életéről, az ipari munkások és a falu dolgozó parasztjainak munkájáról. Biztos vagyok abban, hogy a film elkészítése, illetve annak le- vetítése még inkább szorosabbra fűzné a munkás-paraszt szövetség megbonthatatlan egységét. Homoki Gergely tejüzemi dolgozó. Dolgozd parasztok! Kövessétek példánkat, augusztus 20-ra tegyetek eleget hazafias kötelezettségeteknek! Fonó község dolgozó parasztsága tartozás és adósság nélkül akarja ünnepelni augusztus 20-át. Községünk dolgozó népe az elmúlt évek során bebizonyította, hogy a törvény betartását hazafias ügynek tartja és beadási kötelezettségének mindig példásan eleget tett. A kaposvári járás élenjáró községei közé tartoztunk állandóan. Jó hírnevünket ebben az évben is meg akarjuk tartani. Erre biztosíték az olyan dolgozó parasztok példamutatása, jó munkája, mint Kovács Ernő 7 holdas, Rinkóczi Sándor 8 holdas, Bálizs Jenő 8 holdas és Fonai Ernő 16 holdas, akik háromnegyed- évi tojás-, baromfi- és egész évi hízottsertés- és vágó- manhabeadási kötelezettségüket még július hónapban teljesítették, az adófizetésben és a mezőgazdasági munkákban is élenjárnak. Községünk dolgozó parasztjai elhatározták, hogy augusztus 20-ig valamennyien teljesítik háromnegyed- évi tojás-, baromfibeadási kötelezettségüket. Augusztus 17-én befejeztük a cséplést és valamennyi dolgozó paraszt, így a község is augusztus 20-ig teljesíti gabonabeadási kötelezettségét. Mi eredményeinkkel, adott szavunk valóraváltásával ünnepelünk 20-án és felhívjuk a kaposvári járás valamennyi dolgozó parasztjának a figyelmét, hogy kövessék példánkat, tegyenek eleget hazafias kötelességüknek 20-ára, dolgozó népünk nagy ünnepének tiszteletére. Fonó község dolgozó parasztjainak nevében: Bók Sándor tanácselnök. Augusztus 20-ra megnyílik a tizedik állandó bölcsőde Somogybán Megyénkben augusztus 20-ra megnyílik a tizedik állandó bölcsőde. Az új bölcsődét a Kaposvári Ruhaüzem kapta. A közel egymillió forintos beruházással épült bölcsőde korszerű felszereléssel, nagymennyiségű játékkal, virágos, gondozott parkkal, fürdőmedencével várja a gyerekeket. Az üzem dolgozói hálájuk jeléül felajánlásokat tettek, hogy az eddigi 94 százalékos minőségi munkát 4 százalékkal növelik. Megyénk képzőművészei őszi tárlatra készülnek Nemrég zárult Kaposvárott a somogymegyei képzőművészek árvízkárosultak megsegítése érdekében rendezett kiállítása, még tart a székesfehérvári cserekiállítás, a somogyi festőművészek máris új kiállításra készülnek. Hat festőművész üdülőkben, illetve művésztelepeken dolgozik, ugyanakkor három somogyi festőművész a közeljövőben várja Balaton mellé való beutalását, ahol megfelélő körülmények között készülhet az őszi kiállításra. Több festőművész Somogy haladó hagyományaihoz, illetve jelentősebb történelmi eseményeihez fordult témáért. így például Gerő Kázmér Latinka Sándor kivégzését festi meg, ugyanakkor a képzőművészeti munkacsoport egy történelmi jellegű képsorozat vázlatát készíti el. Kunffy Lajos, a 86 éves, országoshírű festőművész pedig a fiatalság között keresett témát. Az iskolákban tanuló úttörőkről fest egy nagyméretű képet. A képzőművészeti tanfolyam növendékei is alaposan készülnek a kiállításra, melyen a növendékek legjobb munkái is szerepelnek majd. A kiállítás szeptember 1-én nyílik meg. Az alkotmányünnepi verseny élenjárói PÄLFI IMRE 'körfűrészes, a Délmagyarországi Fűrészek barcsi üzemének dolgozója. Jó szervező és irányító munkájával tűnt ki az alkotmány-ünnepi versenyben. Terve rendszeres túlteljesítése mellett brigádjával a legjobb minőségű munkát végzi. HEGEDŰS LAJOS sztahanovista oklevéllel kitüntetett kőműves, a Somogymegyei Tanácsi Építővállalat dolgozója. Brigádjával együtt dicséretet érdemel kiemelkedő teljesítményéért, s a kiváló minőségű munkáért. Az alkotmány-ünnepi versenyben átlagosan 174 százalékos teljesítményt ért el. KOPÁCSI GYÖRGY minőségi ellenőr, a- Délmagyarországi Fűrészek barcsi üzemének dolgozója. Hosszabb ideig mint keretmester dől- gozott az üzemben, s ő volt a verseny kezdeményezője. Jó munkájáért többször kapott sztahanovista kitüntetést. Mint minőségi ellenőr is példásan megDÉNES JANOS sztahanovista festő, a Somogymegyei Tanácsi Építővállalat .dolgozója. Az alkotmányunk ünnepe tiszteletére indított versenyben példamutatóan mindig élenjár a termelésben. Átlagosan 158 százalékot teljesített kiváló minőségű munkával.