Somogyi Néplap, 1954. augusztus (11. évfolyam, 181-205. szám)
1954-08-04 / 183. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A szovjet sajtóagitáeiós módszer alkalmazása a nagybaráti állami gazdaságban A verseny értékelésének új rendszere elősegíti a begyűjtési eredmények fokozását Drávamenti kultúmap Barcson XI. évfolyam, 183. szám. „Fiatalok az élre!“ Ez a jelszavuk a pusztaszentgyör- gyi állami gazdaság diszisláinak. S a hívó szó minden fiatalt a gépekre, a szalmakazlakra, a kenyérért vívott harc élvonalába állított. A cséplés megkezdésekor két ifjúsági brigádot alakítottak. Ezek versenyeznek egymással. Az egyiket Kovács József, a DISZ-szervezet titkára, a másikat pedig Bernát Antal, a DISZ-szervezet egyik vezetőségi tagja irányítja. A napi eredmények mindkét gépnél 200—210 százalék között mozognak. Ahol a fiatalok dolgoznak, ott pirkadattól egész sötétig a cséplőgép búgásától, nótaszótól és vidám beszélgetéstől hangos a környék. Most mindkét brigád közel dolgozik egymáshoz, s így a fiatalok könnyen tudják ellenőrizni egymás munkáját, eredményeit. Ki is használnak minden percet, küzdenek az elsőségért. A fiatalok között nő a lelkesedés, állandóan biztatják egymást: gyerünk, ne hagyjuk magunkat, minden percet használjunk ki, hogy mienk legyen az elsőség. VETIK A MÁSODNÖVÉNYEKET SOMOGY SIMON YIB AN Somogysimonyi község dolgozó parasztjai a gabona behordásához 15 brigádot szerveztek, hogy minél előbb asztagba hordják a gabonát. Munkájuk eredménye, hogy július 28-ra betakarodtak. Hozzáláttak a gazdák a tarlóhántáshoz, eddig felszántottak 228 kát. holdat és elvetettek 146 kát. hold másodvetést. György Kálmán ÁRA 50 FILLÉR Szerda, 1954 augusztus 4. ■*■■■■■■*Ma»4Wwugg^j«?g»?i^sBiMMgag3BW!BgE»i»MBnrrwiiiiiMiiiiiuii'i'wnijiMjiiM.j«aB8ajgmat5abksbokiski’vrnmxr.vmiimcBsxaaasfi'rjm min inii■mi ni 11 m Megyénk DISZ-fiaíaljai nagy lelkesedéssel kapcsolódlak be az ifjúsági cséplőmunkacsapatok országos versenyébe Megyénk cséplőgépmunkacsapatai tagjainak nagyrésze fiatal, di- szista, Fiatalos lelkesedéssel törekednek minden erejükkel arra, hogy a legkisebb szemveszteséggel és a legrövidebb idő alatt csépeljék el a gabonát, évi kenyerünket. Ezért kapcsolódtak nagy lelkesedéssel az ifjúsági cséplőmunkacsapatok országos versenyébe. A kaposvári járásban az igali gépállomásról Plesen István 13 tagú brigádja, amely Somogyszilban dolgozik, kapcsolódott be ai országos versenybe. De nemcsak Plesen István, hanem Vincellér János 23, Bertalan Lajos 20, Vörös József 20, Simon János 20, Galambos Ferenc 20 tagú brigádja is örömmel csatlakozott az országos versenyhez. A nagybajomi gépállomás körzetéhez tartozó ifjúsági |NM* cséplőmunkacsapatok is azt szeretnék, ha ők lennének az elsők a versenyben, ezért a nagybajomi gépállomásról nagy lelkesedéssel nevezett be a versenybe Benkó Lajos 24 brigádtaggal Kiskorpádról, Tóth István (24) Nagybajomból, Bekk József (26) Nagybajomból, Papp Lajos és Cselle István (20—20) Nagybajomból, Szőke Lajos Sörnye-pusztáról és Stejman János Ujvárfalváról. A mernyei gépállomás 7 ifjúsági cséplőmun-^ kacsapata is csatlakozott az országos versenyhez. Kapitány János Mernyeszentmiklósról, Mózsi Endre Várdáról, Parga János Eddéről, Andrók József Somogygesztiből, Horváth István Magyaregresről és Bőte Ferenc, Orbán Mihály Somodorból. A kaposvári gépállomás szemveszteségnélküli csépléssel. 10 ifjúsági cséplőmunkacsapat csatlakozott arz országos versenyhez. Szíjártó László Magyaratádról, Gőgös János Gálosfáról, Halmos Károly Fészerlakról, Stikrád József Toponárról, Hordó József Ka- posfüredről, Kovács József és Sebestyén Imre Somogyjádról, Szabó Lajos Kaposfüredről, Bódis József, Tamás Ferenc Szennából, illetve Kaposszerdahelyről. Megyénkből nemcsak a négy gépállomásról kapcsolódtak be a fiatalok e nagyjelentőségű, országos versenybe, hanem a megye minden gépállomásáról. (A verseny részvevőinek további névsorát lapunk holnapi számában közöljük.) DISZ-fiataljai is igyekeznek a Előre as adóbevételi tervek teljesítéséért! Járás: 1. Siófoki 2. Nagyatádi 3. Barcsi 4. Marcali 5. Csurgói 6. Fonyódi 7. Kaposvári 8. Tabi Pénzű. oszt. vez.: Horváth József Fodor Gyula Vincze Géza Harmath Mihály Szolga András Lantos János Varga Béla Vörös Lajos Vezető adófelügyelő: Tanczer Lajos Dura Aladár Böndi Béla Lakos József Tóth József Czmerk József Kenedi Béla Dévai László A KAPOSVÁRI RUHAÜZEM Megyénk járásai a harmadik negyedévi adóbevételi terv teljesítéséért is versenyeznek. Ott, ahol a pénzügyi osztályok a tanácsokkal együtt politikai felvilágosító munkával kötötték össze az adóbe- gyüjtést s a hátralékosokkal szemben alkalmazzák a törvény szigorát, eredményes az adóbegyüjtési verseny. Az élen most a siófoki járás halad. Szép eredményt ért el a nagyatádi járás is. A lemaradt járásoknak, a kaposvári és a tabi i járásnak az élenjárók példáját kell követnie, hogy adóbevételi tervét teljesíteni tudja. A járások közötti sorrend az adóbevételi terv teljesítéséért folyó versenyben az augusztus 3-i értékelés szerint a következő: dolgozói az alkotmány-ünnepi versenyben kezdték meg az újtípusú gyermekruhák varrását. A gyermekruhák kék kamgam-anyagból, selyem béléssel készülnek. Az »A« és »C« műszak versenyben vannak egymással. A legutolsó értékelésnél az »A« műszak volt eredményesebb, de a »C« műszak is közel 3000 darab gyermekruhát készített el. Az »A« műszak szalagfelelősei: Erdélyi János és Raj Jenő járnak elől jó példával a tervteljesítésben, de Bodnár Béláné, Lengyel Jenő és Kalmár Lászlóné szintén dicsérett érdemelnek. A »C« műszak jó dolgozói: Kéri József és Perényi Miklós. Reichert gazda tiszteli a törvényt Csütörtökön már a késő esti órákban nyelte az utolsó kévéket ifj. Reichert János somogymeggyesi dolgozó parasztszérűjén a cséplőgép. 34 mázsa szem hullott a 130 kereszt gabonából a zsákokba. Ez a gabona- mennyiség három és fél holdon termett, s így közel 10 mázsás átlagtermésnek felel meg. Még aznap este kimérték a 282 kg búzát, 162 kg rozsot, 165 kg árpát, amely az államnak jár. Pénteken reggel 8 órakor már letette a gondot a gabonabe- adásról. Jól dolgozik Trunk János cséplőbrigádja Július 30-án délután látott munkához Kánya községben Trunk János cséplőbrigádja. Az első nap 72 mázsa gabonát csépeltek le. Trunk elvtárs foglalkozik a dolgozó parasztokkal is, ennek eredményeként minden dolgozó paraszt a cséplőgéptől tesz eleget beadási kötelezettségének. A cséplőbrigád tagjai pénzzel, gabonával segítik árvízkárosult dolgozótársaikat. Sülé József az Árvízkárosultakért A nagycsepelyi Uj Élet tsz 5 mázsa búzát, 12 mázsa szénát, 12 mázsa szalmát, 5 darab süldőt, a Kossuth tsz 5 mázsa rozsot, 10 mázsa búzát, 4 mázsa árpát és 20 mázsa szénát küld a dunarmenti árvízkárosult lakosoknak. A község egy-egy dolgozó parasztja átlagosan 50—50 kg árpával, búzával, kukoricával, egyéb terménnyel és pénzzel segítik az árvízkárosultakat, Szinegh Sándor TERMELŐSZÖVETKEZETEINK ÉLETÉBŐL cdkik megtudták, „mi az, lúgjait élni' . .. ..Apáink mindig robotoltak, hogy lenne enni kevés kenyerük. . József Attilának ezek a sorai elevenedtek meg előttem Koch Imre községi tanácselnök szavai nyomán, amint Somogymeggyes történetéről beszélt. Elmondta, hogy a község mai lakóinak több mint kétharmada a Hertelendyék, Kiss Ödönök, Krugina-bárók, Goetzen-grófok és Polacsik-földbérlők birtokain verí- tékezett, s dolgozott éjt nappallá téve a betevő falatért. 1945 tavaszán ennek a falunak is új történelmi korszaka kezdődött: azoké lett a 2.100 hold, akik azt megművelik. A felszabadulást követő években tsz- ek alakultak a faluban, 1953 tavaszán szövetkezeti község lett Somogymeggyes. A kormány Programm elhangzása után azonban a tagok fele, a célt nem ismerve, visszakanyarodott a falu felemelkedésének egyedül járható útjáról. A szövetkezeti gazdálkodás lelkes hívei viszont nem inogtak meg, bíztak a pártba, s 3 új tsz-f alakítva, ma diadalmasan törnek előre — s ismét a költő szavaival élve — megtudják, »mi az, vígan élni«... A Rákóczi tsz a község tsz-ei közül a legnagyobb. 25 családot számlál, melynek 32 dolgoskezű tagja gondosan megműveli a 400 hold közös területet. Ennek »koronatanúja« szemrevaló határuk: 5 hold cukorrépájuk bőven fizet majd az eddigi háromszori kapálásért, s ugyancsak lesz dolguk az ősszel a 20 hold kukorica termésének betakarításával. 210 hold gabonájukból — beleértve a zabot is — már vasárnapra egy szál sem állt a lábán — 106 holdat géppel, a többit pedig kézzel vágták le. Jó hazazafiakhoz híven, az első gabonát a hazának adták: a kombájn-csépelte búzából 110, árpából pedig 54 mázsát vittek a begyüjtőhelyre. A beadási kötelezettségük teljesítéséből hiányzó 58 mázsa rozsot és 10 mázsa zabot is még e héten átadják a begyüjtőszervnek, ugyanis a behor- dással egyidőben, csütörtökön csépelnek már. A közös munka mellett a közös rendezvények is összekovácsolják a tagságot. Vasárnap délután például a zab-aratás befejezésének örömére családi ünnepséget rendeztek, amelyen részt vett a tsz apraja-nagyja. A jólvégzett munka öröme mellett az egy hordó sör, a málnaszörp is felüdítette őket. Másnap még nagyobb lendülettel fogtak munkához, hogy mielőbb zsákokba hulljon a kenyérnek való — gabonaelőleget akarnak ugyanis a napokban osztani, hadd lássa az ország-világ: beérett az évi közös munka első gyümölcse. A Jó Gazda tsz 48 tagja méltó tsz-ük nevére: a 36Q holdas gazdaságuknak, szép állatállományuknak — valóban jó gazda módjára, példásan gondját viselik. A mezőgazdasági munkák végzésében nemcsak a községben, hanem a járásban is az elsők között vannak. Kedden befejezték a csép- lést, s ugyanakkor letették a gabonabeadás gondját is. — Még senki sem jött gabonát kérni, pedig szépen termett az idén is — mondja boldogan, megelégedetten Nagy Jánosné, a tsz könyvelője. — Újat. ért. mind a harminc családnak a kenyere. Egy héten belül azonban kiosztunk 3 kg kenyér- gabonát minden munkaegységre. Nem kevesebb, mint 93 ezer forint az az összeg, amit ebben az évben előlegként felvettek a tsz tagjai. Csontos György sertésgondozó például több mint 6 000 forintot vitt haza négyszázegynóhány munkaegysége után, mint előleget. A jó gazdálkodás és a rendszeres pénz- előlegosztás meglátszik a tagok portájának változásán is. Egyre gyarapszik a szövetkezeti parasztok há- zatája, szépül élete. Nagy Mihály, a tsz egyik alapító tagja új házat épít. Kapuvári Istvánnak sem okoz különösebb gondot új családi házának elkészítése: jelentős összeget rakott zsebre nemrégiben 5 darab háztáji süldőjének árából, s az őszszel pedig legkevesebb 30 forint jut pénzben — a terményen kívül — munkaegységenkint. A tsz eredményeinek növekedése, a tagság boldogulása bizonyára gondolkodóba ejti majd a kilépőket.., Az Előre ísz-í tépázta meg legjobban a múlt őszi vihar. A kishitűek hátat fordítottak a közös gazdálkodásnak, csak a kommunisták tartottak ki szilárdan mellette. Koch Imre és Horváth Sándor evtársak ketten kezdtek a vetéshez — egyetlen fogatukkal 18 holdon földbetették a magot. Példájukat látva csakhamar csatlakoztak hozzájuk Müller Henrik, Beregszászi Lajos elvtérsak és a Lukácscsalád tagjai is. Nem sok idő telt bele, már 14 család dolgozott ismét a közösben. Hősi korszak volt ez, a tsz megszilárdításáért vívott harc dicső szakasza. S a kommunista szövetkezeti parasztok aranybetűvel írták be nevüket tsz-ük történelem- könyvébe. Fáradozásuk nem volt hiábavaló: máris meghozta gyümölcsét, 3 pár ló, 12 fejőstehén, 7 növendékmarha, 7 anyakoca és 36 süldő van ma már a közösben. A legfontosabb eredmény pedig az, hogy — a mu'ltévi tapasztalatokkal ellentétben —, az idén szilárd egységben, a legteljesebb egyetértésben, egy szívvel, egy lélekkel dolgozik minden szövetkezetbeli — és az elsősorban a tsz pártszervezetének, a tsz kommunistáinak érdeme, akik fáradhatatlanok voltak a termelőmunkában, de nem fukarkodtak a fel- világosító szóval sem: megmagyarázták, hogy a közösben minden szem gabona a tagok kenyerét növeli, minden tő kukorica nekik hozza termését, minden munkában eltöltött perc az év végi zárszámadás eredményességét segíti elő. Megértették ezt a tagok, munkájuk erről tanúskodik. Burgonyájuk, kukoricájuk olyan, amilyennek nincs párja a határban. Irgalmatlanul sok takarmányuk betakarítása, 100 hold kalászosuk termésének learatása és behordása olyan megfeszített munkát követelt, amilyenre csak azok képesek, akik világosan látják a ma küzdelmeiben a holnap derűjét. A lelkes munkával kovácsolt boldog jövő ígérete nagy vonzóerőt gyakorol a kívülállókra. Pretz János, a tsz sertésgondozója ez év tavaszán kopogtatott be a tsz ajtaján. Kasza János növénytermelési brigádvezető pedig május 7-én lépte át először a tsz küszöbét. Mindkettőjükkel erősödött a csoport. Pretz János olyan jól dolgozik, hogy havonta 7—800 forintot kap előlegként. Kasza Jánosnak pedig június hónapban teljesített 84 munkaegysége után több mint 1 200 forint pénzelőleg üti a markát. Vegyük hozzá, hogy a terV szerint 60 forint lesz egy munkaegység értéke, s így még kb. 3.540 forint értékű terményt kap július havi munkájáért zárszámadáskor. Ez csupán néhány számadat, de sokat mondanak ezek a számok... örvendetes jelenség, hogy — a pártkongresszus határozatainak szellemében —, jó baráti és kölcsönös segítési viszony alakult ki a szövetkezetiek és a kívülállók között. Néhány egyéni gazdának kevés volt a takarmánya, s a tsz-ből kértek szénát. Helyette most a gabona- behordásban segítettek fogatukkal. — Fehérvári András, Kasza Péter, Juhász József és Fejes István két- napon keresztül hordták szekereikkel a tsz gabonáját. Az egyikük meg is jegyezte, kissé szégyenkezve: »Ha tudtam volna, hogy így megerősödik a csoport, másként gondolkodtam volna én is a tavasszal...« És ebből az egy mondatból is érződik: a tsz eredményei gondolkodóba ejtették az egyénieket. Tegyük hozzá: ha az Előre tsz tagjai továbbra is minden nap egy-egy lépést haladnak előre, a zárszámadás után — de még talán előbb is — könnyebben tudnak utat választani a ma még egyénileg gazdálkodók... Kettős arculata van tehát Somogymeggyesnek: a határ felénél valamivel nagyobb részén lovak, tehenek húzzák az ekét, 1000 holdon pedig traktor hasogatja az új barázdákat. A község levegőjét azonban át- meg átjárta a nagyüzemi gazdálkodás szelleme, s a termelőszövetkezeti mozgalom valóban kitéphetetlen gyökereket eresztett — nem a meggyesi földbe, — hanem az itteni gazdák egy jelentős részének leikébe. Ezek az emberek részesei a ma harcainak, csatárzói a jövőnek. Somogymeggyes új parasztjai — a párt és a kormány keze által vezetve — ismerve a holnap kilométerköveit, biztos léptekkel haladnak az egyenes úton, a közös munkából fakadó jólét felé. Bízunk abban, hogy áldozatos munkájuk meghozza a várt eredményt: tovább öregbítik a tsz-mozgalom becsületét és a ma még kívülállók, engedve a közös út hatalmas vonzóerejének, követik példájukat, s a falu nevét mutató tábla rövidesen ismét ezt hirdeti: Somogymeggyes termelőszövetkezeti község... Kutas Jwsef