Somogyi Néplap, 1954. július (11. évfolyam, 154-180. szám)

1954-07-20 / 170. szám

Kedd, 1954 július 20, SOMOGYI NÉPLAP S Becsületet szereztek a Megyei Tanács dolgozói Hetek óta különös izgalom uralkodik a Megyei Tanács dol­gozóin. Az a szólás-mondás, hogy »olyan a hangulata, mint az idő­járás« szinte minden dolgozóra jellemző. Az eső bizony gyakori s ilyenkor aggódva kérdik egy­mástól: »mit tegyünk, hogy a jö­vő évi kenyeret jelentő gabonát — vagy ahogy a magyar paraszt évszázadok óta mondja: »az éle­tet« — a sok esőzés ellenére is .gyorsan betakarítsuk s a lehető­séghez mérten megvédj ük az idő­járás kártevésétől.« A párt útmutatása, a végre- hajtóbizottság határozata alapján •dolgozóink az elmúlt hetekben járták a megyét és instruktori munkájukban új vonás jelent meg: a felvilágosítás. 'Ott, (ahol szükséges volt, magyarázattal, po­litikusán megérttették dolgozó pa­rasztjainkkal minden óra kihasz­nálásának szükségességét. Ugyan­akkor nagy munkát végeztek a társadalmi erők szervezésében is. Ezeket a feladatokat dolgozóink nem csupán »hivatalból«, kötele- zettségszerűen végezték. Az ő ag­gódásuk, vagy jókedvük népünk hangulatának kifejezői. Hiszen a mi államunk a nép állama. S államapparátusunkban a nép fiai dolgoznak, akik fáradhatatlan igyekezettel sajátították, illetve sajátítják el az államapparátus feladatainak elvégzéséhez szüksé­ges ismereteket. Engels és Lenin tanítása szerint a proletárdiktatú­ra államapparátusa nem a nép fölé emelt és a néptől elkülönült szerv, hanem egy a néppel. Hogy ez mennyire így van, azt kifejezte a vasárnapi önkéntes aratás is, amikor a Megyei Tanács 65 dolgozója =— akiknek nap" sze még sohasem aratott — arat­ni indult a somogyaszalói La­tinka tsz-be. Pontosan 6 órára megjelentek a dolgozók, többek között Fertály Margit elvtársnő is, aki vidéken lakik és hajnali 4 órakor ült vonatra azért, hogy indulás előtt megérkezzen. Az elvtársak jókedvűek, lelke­sek voltak, csak a TEFU pontat­lanságáért méltatlankodtak ugyanúgy, mint a 4 munkatárs távolmaradásáért, aki nem volt «mii! ura szavának: Szőnyi Béla, Ko- vácsné I., Bojtos és Snelbachné elvtársak. A lelkesültség, jókedv nem ha­gyott alább munkaközben sem. A Megyei Tanács dolgozói becsület­tel helytálltak: 16 holdon aratták le s rakták keresztbe a gabonát. Ebből a munkából csaknem min­denki erejéhez mérten kivette a részét, annyira, hogy szinte sen­kit sem lehet külön is megemlí­teni. Nem is lehetett másképp, csak jól dolgozni, hiszen az alapszervi párttitkárok »diktálták« az iramot s bebizonyították, hogy minden­hol képesek helytállni. Azonban mégis beszélnünk kell Szabolcsi József elvtársról, a Megyei Tanács »Szabolcsi bácsijáról«, aki ezzel a munkával erejét túlhaladó fel­adatokra vállalkozott. A brigád­dal végig igen nagy odaadással dolgozott, a figyelmeztetésre csak azt mondta, hogy ő bizony nem hagyja cserben a brigádot. A tsz-ben, különösen az elnök elvtárs nem nagyon szereti az instruktorokat. Az a véleménye, hogy csak beszélni tudnak. A tegnapi napig valószínű, hogy a Megyei Tanács dolgozóit csak »instruktorként« tudta elképzel­ni, amit kifejez az a bizalmatlan­ság is, ahogyan a tanács dolgo­zóit fogadta. Egy nap nem hosszú, de mégis elég idő ahhoz, hogy vélemények váltakozzanak. így történt ez a Latinka tsz-ben is, ahol »kelle­mesen csalódtak« a tanácsi dol­gozókban, s mint mondották, a tanács dolgozói becsületet szerez­tek a társadalmi munkás aratók­nak. Este, mikor az elnök elvtárs a tsz nevében megköszönte segít­ségünket, szavából melegség, elé­gedettség érződött. Mi pedig ez­alatt arra gondoltunk, hogy ezen a napon egy sor egyszerű dolgozó értette meg a szocialista típusú állam erősségének forrását, s mi pedig új barátokat szereztünk magunknak, s hogy a 16 holdon álló keresztek — »az élet« — alapja a barátságnak, mely egyre szélesebb és erősebb lesz. Kerekes Andrásné Jól mozgósítottak vasárnap az aratásban lemaradt járások Kemény küzdelmet vívnak az idei aratásban megyénk dolgozó parászt- jai, mezőgazdasági dolgozói. Az eső gyakran megszakítja a munkát, az erősen megdőlt gabona, a laza talaj akadályozza a gépierő jó kihaszná­lását. Számolva a nehézségekkel, a •megye, a járások vezetői minden erőt mozgósítottak a vasárnapi ara­tásra. Közel 2000 üzemi és hivatali dolgozó sietett a falu segítségére. Szép példája a segítésnek a siófoki járás dolgozóinak követésreméltó kezdeményézése. A siófoki járás kommunistái, dolgozó parasztjai lát­va versenytársuk lemaradását, ne­hézségeit, elhatározták, hogy segít­séget adnak nekik. Üzemi dolgozók a balatonszemesi Dózsa, a balaton- őszödi Vörös Csillag tsz 30—30 tagja segít a tabi járás tsz-einek. Ugyan­csak a tabiak segítségére siet a sió­foki járásból a kereki gépállomás két kombájnja és két aratógépe is. Vasárnap a tabi járásban is rá­kapcsoltak az aratásra. Járásszerte megélénkült a határ, a falvak való­sággal kiürültek, mindenki a határ­ban vált. A nágocsi Szabadság tsz- ben több mint 100 tsz-tag és a Ka­posvári Tejüzem 26 dolgozója aratta a gabonát. Pávlisz József kombájnos és segédvezetője, ifj. Visnyei János közel 20 holdon aratta le és csépelte el a búzát. A barcsi járás szintén az aratás­ban lemaradt járása a megyének. Vasárnap a barcsiak is mozgósítot­tak minden erőt. A járási székhely­ről 80 dolgozó ment aratni a járás tsz-eibe. A Barcsi Fűrészüzem 40 munkása a somogytarnócaiaknál aratott. Az aratási munkákban egyik leg­jobban lemaradt járásban, a csurgói­ban vasárnap ugyancsak arattak. Az egyénileg gazdálkodók és a járás tsz-ei 870 holdat arattak le ezen a napon. Ez az eredmény sokat lendí­tett az eddig elmaradt járáson, azon­ban az aratásra való szervezés még •mindig nem kielégítő. Vasárnap a csurgói járásban 7 kombájnból mindössze 5 aratott, összesen 35 hol­dat. A gépállomás egyik kombájn- vezetője pl. egyszerűen elhagyta gé­pét, nem jelentette be, hogy vasár­nap nem arat, s így kihasználatlanul állt a kombájn. A járás 6 aratógé­péből is csak 4 dolgozott vasárnap, s összesen 15 hold gabonát vágott le. A csurgói gépállomás szervezetlen­sége nagymértékben hátráltatja a já­rást az aratásban. SZERKESZTŐSÉGÜNK POSTÁJÁBÓL A szerkesztőségünkbe érkeze tt levelek arról tanúskodnak, hogy szerte a megyében a dolgozók milyen felelősséget éreznek népünk kenyeréért. Erről számol be Dobosi Gyula elvtárs levelé­ben: — A ladi gépállomás megfeledkezett a homokszentgyörgyi tsz-el kötött szerződésről és nem küldött és nem is küld kom­bájnt, aratógépet a termelőszövetkezetnek. Minden »felelősséget« magára vállalva a gépállomás a szerződött aratásról lemondott. Ä felelősségvállalás megtörtént, de a homokszentgyörgyiek gabonája még lábon áll és ebből még nem iesz kenyér a tsz tagjainak, orszá­gunk dolgozóinak. Balogh András elvtárs levelében Mosdós község vasárnapi munkájáról számol be. A tsz tagjai és a- község DISZ-fiataljai ko­ra reggel vidáman láttak az aratá shoz. Míg a mezőn a szülők dol­goztak, addig a gyermekekre szerető kéz vigyázott a napköziott­honban. Petrás elvtársnő írja Magyarat ádról: A Búzakalász tsz rövidesen befejezi az aratást. Gabonájuk nagyrészét kombájn aratja. Elisme­réssel szólnak a tsz tagjai Mezőfi János kombájnvezető munkájá­ról. A tsz szorgos tagjai már a jövedelmet számolgatják, úgy szá­mítanak, hogy az idén is több mint 30 forint jut munkaegysé­genként. t lében arról ír, hogyan siettek üze- ált tsz segítségére a nagy mun- hencsei Alkotmány tsz-ben arai­kéi tek Kreicli Ferenc bácsival; gis azt mondta: nem hittem vol- társam akad. A városi aratóbri- szorítással vált el a tsz tagjaitól.; ben arról számol be, hogy a Hús- az aratásnál a hencsei Lenin tsz- a rendet 17-én a tsz gabonatáblá­in igazgatója »elsőkaszás« volt.- ák: gondolni se mertünk a ségére. Gadányból: A községben a csép- zdeni, de a tapsonyi gépállomás t. A gazdák nincsenek megeléged- t tavaly ugyanez volt a hiba: zott. Ezúton kérik a gadányiak zségükben is idejében végezhesse­Szulimán János elvtárs leve meink dolgozói az általuk patron kában. A Ruhaüzem dolgozói a tak. Az üzem dolgozói versenyre aki már a 68. évét betöltötte, mé na, hogy a kaszálásban verseny gád az esti órákban meleg kéz Kelemen József elvtárs levelé üzem dolgozói hogyan segítettek nek. Az üzem 36 dolgozója vágta ján. Kovács László elvtárs, az üze Este a tsz tagjai boldogan mondt munkásosztály ilyen irányú segít György Kálmán elvtárs írja lést 13-án meg lehetett volna ke a cséplőgéphez nem adott erőgépe ve a gépállomás munkájával, mer hol traktor, hol traktoros hiány az illetékesek segítségét, hogy kö nek a csépléssel. Torma Péter kedves levélben a szóládiak örömteli vasárnapjá­ról számol be. Jutalom-műsort kapott Szólád a Kossuth-rádiótóL A falu apraja-nagyja összejött, hogy meghallgassa a zenét, a dalt; mely Szólád község szorgalmas n épének szólt. Búzás elvtárs versben mondj a el, a Dráva mentén is aratnak.; »A kasza' után vigan szól a nóta« c. versében párhuzamot von a múlt és a »ma« aratása között. Csákvári János elvtárs írja: Szulokon befejezték az aratást. Sok nehézséggel küzdöttek meg, míg idáig elértek. Törekvésükkel a járás első tsz-ei közé küzdötték fel magukat. Csákvári elvtárs le­velében szeretettel mutatja be a 7". éves Embersics nénit, á dráva- szentesi Búzakalász tsz örökké vidám, jódolgos asszonyát. Csak akkor haragos, ha a tsz dolgozni nem szerető asszonyaira terelődik a szó. Csákvári elvtárs levelében további jó egészséget és jó mun­kát kíván Embersics néninek. Megyénk dolgozóinak levelei bői csak egy kis részt, a leglé­nyegesebbet ragadtuk ki, mégis egy-egy levél pár szavából, mon­datából hatalmas lelkesedés és a munka szeretete csendül ki. Ez­zel a lelkesedéssel elérjük azt, ho gy megyénk a soronkövetkező feladatokat mindig elsőként old ja meg. ^ , t ' ÚJSÁGHÍR: Jákó község népe nagy lelkesedéssel sietett a kutasi állami gaz­daság jákói üzemegységének segítségé­re, melynek S3 kát. hold földjén a falu népe közös erővel kaszálta le egy nap Dicsőség néked, Jóké népe alatt a búzát. így hangzik a néhányszavas, rövid hír, mely egy kis község lakóinak hősies munkájáról ad számot. Mi is történt július 15-én a jákói határ­ban? . . . De előbb talán vessünk egy pillan­tást az előzményekre. * * * VASÁRNAP VOLT, A horpadt ablakpárkányon már órák óta egy­hangúan kopogott az eső. A félig csukott ablaktáblák közötti keskeny résen olykor-olykor besurrant az ősziesen hűvös szél, s haragosan megcibálta a könnyűszárnyú fehér függönyöket. Barátságtalan, álmosí- tó félhomály, nyomasztó csend bo­rult az egyszerű berendezésű, pará­nyi szobára. A tarka terítővei leta­kart asztalnál magastermetű, szőke­hajú fiatalember hajolt az előtte fek­vő sűrűn teleírt papírlapok fölé. Széltől cserzett, napbarnított arcán elmélyült töprengés, feszült figye­lem tükröződött, ahogy homlokát ráncolva, összeszorított szájjal írt valamit az egyik kimutatásra. Csak­hamar abbahagyta munkáját és el­keseredetten, tehetetlen dühvei csapta le a ceruzát. Fáradt mozdu­lattal simított végig homlokán, az­tán felállt, cigarettára gyújtva, ide­gesen járkálni kezdett le s föl a szűk szobában. így sem tudott megnyu­godni. A gondot, mely ránehezedett, nyomasztónak érezte, s most, hogy ennyi próbálkozás után sem sikerült megtalálnia a kiutat, végképp elke­seredett. Varga László alig egy hete állt a kutasi állami gazdaság jákói üzemegységének élén és mindjárt az első percekben óriási, szinte meg­oldhatatlannak látszó feladat tor­nyosult előtte. Ugyanis a gazdaság­nak van egy kombájnja, meg arató­gépe is, azonban ez mind kevésnek bizonyul a 350 kh kenyérgabona le- aratásához. Ember kellene ide, még­hozzá nem is egy, hanem nagyon sok. — De honnan vegyek én ennyi embert? Tizenhat kaszaerővel — mert nekünk csak ennyi van — nem lehet a rendelkezésre álló rövid idő alatt learatni 350 hold gabonát! A gazdaság központja pedig nem tud több segítséget adni. Most már iga­zán nem tudom, hová, kihez fordul­jak. VARGA LÁSZLÓ szinte magába­roskadtan állt meg a szoba közepén. — Mi lesz ennyi búzával? — tette fel a nehéz kérdést, önmagának — hány ember kenyerét is jelenti ez? — próbálta fejben kiszámítani, de idegességében folyton összekeverte a számokat, végül is abbahagyta. — Mindegy, annyi bizonyos, hogy so­két. rengetegét. — Az ablakhoz lé­pett s kitekintett rajta, nézte a szél­tépte fákat, s arra távolabb az eső­verte búzatáblát. — Hány munkás számít erre a búzára! Rettenetes, hogy összejönnek a bajok. Itt. ez az örökös eső, a Dunánál meg az árvíz. Mennyit kell küzdenie az embernek! Az újságok is írták, hogy milyen ha­talmas erőfeszítéssel mentik a ga­bonát Szigetközben, meg arra felfelé, összefogtak az emberek, s lám kö­zös erővel minden baj felett győze­delmeskedik a nép. Bennünket nem fenyeget ár, s én mégis itt állok te­hetetlenül, s hagyom, hogy tönkre­menjen a termés. Pedig egy szem búzának sem szabadna elvesznie most. Hirtelen, mintha maga előtt látta volna a vízborította mezőket, az el­sodort házakat, s a gátakra siető emberek százait. — Azok az embe­rek erejük megfeszítésével küzde­nek, s ugyanakkor bíznak abban, hogy mégsem maradnak kenyér nél­kül. mert segítségükre siet váz egész ország. — Ahogy így töprengett, Varga László hirtelen úgy érezte, hogy gyorsabban ver a szíve és szin­te felkiáltott: — Segítenünk kell! Az előbb azt mondtam: »lám, közös erővel minden baj felett győzedel­meskedik a nép«. Igen! Itt van a megoldás a mi számunkra iá! A kö­zös erőben! Oh, hogy eddig nem ju­tott ez eszembe! — s mintha szár­nyakat kapott volna, tépte fel az aj­tót és rohant az utcára, arra felé, ahonnan hangos beszéd, vidám kiál­tások zaja szállt felé. * * * AZ ESŐ EKKOR MÁR alábbha­gyott, de a haragos, óriási fekete fel­hők még ott gomolyogtak a falu fö­lött. Hatalmas villámok hasították a távoli eget, melyeknek tompa döreje néhány pillanat múlva ideért. A sá­ros utca ekkor már megélénkült. Ünneplőbe öltözött gazdák léptek ki a kapukon s barátságosan köszön­tek egymás felé. Itt-ott csoportba verődtek, s hangosan latolgatták az időjárás esélyeit. Csodálkozva néz­tek a máskor oly nyugodt, most szinte se nem látó, se nem halló, rohanó agronómus után. — Hát ezt mi lelte? •— kérdezgették egy­mástól, aztán gyorsan ugyanabba az irányba indultak ők is. Erezték, hogy valami nagy esemény lehet kibonta­kozóban. A beszélgetők egymást buzdítva siettek a kuglizó irányába, ahol ugyanekkor Mike István vasutas ép­pen kézbevette a fagolyót, hogy leg­alább is 9 bábut üssön egy dobásra — mert ugye minden bősz kuglizó- nak ez a legszebb álma. A többiek meg nevetve buzdították, még szak­szerű tanáccsal is ellátták. Ekkor ért oda a felhevült Varga László, aki­nek arca kipirult a futástól, a1 szeme csakúgy tüzelt a lelkesedéstől. — Szabadság, elvtársak! — köszöntöt­te őket, aztán odalépett a kispadon pipázgató Hiller Pista bácsihoz. — Pista bácsi! Beszélni szeretnék ma­gával, tanácsot kérni — mondta iz­gatottan. — Tessék, fiam, itt va­gyok. Mi az a nagy baj, amiért így kétségbe vagy esve? — Pista bácsi, maga tudja, hogy 350 holdat kell le­aratni, ugye? — Tudom hát, fiam. — Azt is tudja, hogy csak Ii6 kaszá­sunk van? — Azt is tudom. — Ez­zel az erővel mi nerrl győzzük az aratást. Segítségünk séfftmi sincs, az eső pedig egyre esik és lassan oda lesz minden. Pedig nagy szüksége van az országnak most minden szem gabonára. — Ekkor már ott állt kö­rülöttük szinte az egész falu. Azok is, akik nem sokkal előbb még kug­liztak, s azok is, akik Varga László után siettek ide, aki most őszinte hangon beszélt vívódásairól, tanács­talanságáról, c arról, hogy hogyan jutott eszébe a mentő gondolat. — Segítség kell, Pista bácsi, s én úgy gondoltam, hogy az egész falu né­pét kérem meg erre. — Varga László most egy' pillanatra megállt. — Ki- mondtam — futott át agyán a gon­dolat, s ebben a percben mintha má­zsás súly szakadt volna le válláról.-— Vájjon mit felelnek? — Egy perc­re mintha a lélekzete is kifogyott volna, lehajtott fejjel várt. MÉLYSÉGES CSEND volt körü­lötte. S mikor feltékintett, megértő ragyogó szemeket látott maga kö­rül, mosolygó arcokat, s feléje nyúj­tott kezet. Hiller Pista bácsi szólalt meg elsőnek: — Én elmegyek, Var­ga elvtárs — és erősen megszorította a szólni sem tudó agronómus kezét. Orbán László is ott állt. mellette, s csak annyit mondott: — Ott leszek. — Gelencsér István vasutas rögtön negyedmagával jelentkezett, Mike István vasúti párttitkár pedig meg­ígérte, hogy a szabadnapos vasuta­sokat mind elhívja. S most már egy­másután hangzott el a sok komoly, szép ígéret. — Csütörtökön aratni fogok én is ... én is ... én is .. . — Egyszeriben feloldódott a csend, s a gazdák, akiknek pedig még volt saját aratnivalójuk is, versengve ajánlották fel kaszájukat, s két ke­zük munkáját csütörtökre. — Varga elvtárs — mondta egyikük — sokat kaptunk mi 'az utóbbi gyekben pár­tunktól és államunktól. Most, mikor szükség van rá, úgy illő, hogy mi is segítsünk. De nemcsak ezért me­gyünk szívesen, hanem azért is, mert szeretjük és becsüljük magát és az állami gazdaság dolgozóit. Mi nem felejtettük el, nem felejtjük soha, hogyan segített rajtunk a párt. Lát­juk azt is, hogyan dolgozik maga és az állami gazdaság többi dolgozója nap mint nap nagy szorgalommal, miértünk is. Hívtak bennünket, hát mi boldogan és büszkén megyünk. Ott leszünk mindannyian! — Varga László alig tudta kimondani: — Köszönöm, elvtársak. — Torkát szo­rongatta a sírás és most az egyszer nem szégyelte ezt. Szabó Ferenc köz­ségi párttitkár hangja riasztotta fel ellágyulásából, aki újabb jelentke­zőkkel érkezett a falu másik vége felől. Valamelyik gyerek vidám kedvvel zendített rá egy dalra, mely egyre erősödve szállt a falu felett. ÍGY TÖRTÉNT, hogy július 15­ének napsugaras reggelén -280 arató hajladozott a jákói állami gazdaság aranyló búzatábláján. Mögöttük fia­tal lányok, pöttömnyi úttörők szed­ték az elhullott kalászt. Az aratók élén ott járt a 72 éves, ezüsthajú Gróf Ferénc bácsi is, aki ifjúi erő­vel, hetykén hátratolt kalappal fején vágta a teltkalászú búzát. S a kró­nikás dícsérhet-e meg külön-külön egy-egy embert, emelhet-e ki külön neveket onnan, ahol egyként dolgö^ zott 280 igaz ember, önzetlenül, fá­radhatatlanul, szeretettel — mind­nyájunkért. S mire a nap lement, 83 holdon állt keresztben a búza, 83 learatott holdról vitték másnap a szekerek csépelni az új gabonát. Mi­re a nap lement, 83 learatott hold felett szállt a hazavonuló emberek ajkáról az ének, s ez az egybeolvadó hang úgy hallatszott messziről, mint egyetlen óriási, meleg szív dobogása. Dicsőség neked Jákó népe, aki ennyire tudod szeretni a hazát! . . . S hadd köszöntsünk hőstettedért Benjámin László, a költő szavaival: Akit helytállni ő tanított: talpára állt már ez a nép. A népek tépett koldusából így nő e földön példakép! Népek testvére. Magyarország, példádból valóság legyen, s mindennapos harcod kísérje minden nap győzelem! Szíjj Róbertné.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents