Somogyi Néplap, 1954. június (11. évfolyam, 128-153. szám)

1954-06-30 / 153. szám

SOMOGYI NÉPLAP A Harmadik Békekölcsön második sorsolása Kaposvárott Június 29-én, kedden délután 5 órai kezdettel tartották meg Kapos­várott a Városi Színházban a Har­madik Békekölcsön második nyere­ménysorsolását. A sorsoláson megje­lentek a megyei és városi párt-, il­letve közigazgatási szervek képvise­lői, valamint az üzemek és termelő- szövetkezetek élenjáró dolgozói is. A színház zsúfolásig megtelt ér­deklődőkkel. A megye legtávolabbi részéről és a szomszédos megyéből is étkeztek kölcsönjegyzők a sorso­lás megtekintésére. Az ünnepség a Himnusz-szal kez­dődött és Tarján Endréné, az Orszá­gos Takarékpénztár vezérigazgató- helyettese megnyitotta a sorsolást, majd Hornyák Mihály, a Somogyme- gyei Tanács elnökhelyettese üdvözöl­te a megjelenteket. Ezután az ellen­őrzőbizottságból megválasztották a szerencsekerék közvetlen ellenőreit. Ezek között foglalt helyet többek kö­zött Csepreghy Győző, a Kaposvári Textilművek Kossuth-díjas főmérnö­ke, Éberhardt József, a balatonkiliti gépállomás sztahanovista kombájn­vezetője, Novák József, a Pécsi Kokszművek kétszeres sztahanovista csőszerelője, a vegyiipar kiváló dol­gozója, továbbá több ipari és mező- gazdasági élenjáró dolgozó. ' A sorsolás *7 óra után fejeződött be. Tarján Endréné, az OTP vezérigaz­gatóhelyettese zárószavai után fel­hangzott az Internacionálé, majd az Országos Pénzügyőrzenekar színvo­nalas műsorral szórakoztatta a kö­zönséget, A 100.000 forintos főnyereményt nyerte a XIII. osztály 17636 soro­zat 44 számú kötvény. 7564 1—50 200 7614 1—50 500 7664 1—50 500 7819 1—50 200 7855 1—50 200 1997 1—50 200 7998 28* 10.000 80l2 1—50 200 8066 1—50 200 809o 1—50 1000 8231 1—50 200 8491 1—50 500 8496 1—50 200 8562 1—50 200 8612 1—50 200 8693 1—50 500 8707 1—50 200 9003 29* 5000 9008 1—50 500 9026 41* 5000 9104 1—50 500 9410 1—50 1000 9424 1—50 200 9747 16* 5000 9891 22* 25.000 9960 32* 25.000 10033 1—50 200 10147 1—50 1000 1C336 1—50 500 10442 1—50 500 10501 1—50 200 10504 1—50 200 10514 1—50 500 10557 1—50 200 10645 1—50 200 10681 07* 50.000 10712 36* 5000 10788 1—50 200 10852 1—50 200 11374 1—50 200 11747 1—50 200 11761 1—50 200 11766 1—50 200 11817 30* 5000 11926 06* 5000 12029 44* 5000 12132 1—50 200 12239 28* 5000 12246 1—50 500 12352 1—50 200 12359 1—50.200 12482 07* 5000 12606 1—50 1000 12613 10* 5000 12693 1—50 200 12812 1—50 200 12851 1—50 200 12905 1—50 200 12928 1—50 200 12983 1—50 200 13206 1—50 200 13249 1—50 200 13278 1—50 200 13328 1—50 200 13358 1—50 500 13432 1—50 1000 13461 1—50 200 13478 1—50 500 13688 1—50 500 13705 1—50 200 13722 1—50 200 13738 1—50 200 13916 1—50 500 13952 1—50 200 14027 1—50 200 14253 1—50 500 14318 1—50 200 14407 1—50 200 14660 1—50 200 14704 1—50 200 14785 39* 5000 14805 1—50 200 14867 1—50 200 14876 1—50 1000 14892 1—50 200 15203 1—50 200 15320 1—50 500 15560 1—50 500 15586 1—50 200 15654 1—50 200 15810 1—50 1000 15824 07* 5000 16281 04* 10.000 16396 04* *0.000 16435 1—50 200 16803 1—50 500! 16897 1—50 200 16933 1—50 200 16945 1—50 200 17277 1—50 200 17314 1—50 200 17414 1—50 500 17588 13* 5000 17628 1—50 200 17640 1—50 200 17773 34* 5000 17775 1—50 200 17835 02* 5000 17852 36* 5000 17887 1—50 200 18006 1—50 200 18073 12* 5000 18117 1—50 200 18130 1—50 200 18153 1—50 200 18260 1—50 500 18293 1—50 200 18348 03* 25.000 18369 1—50 200 18462 1—50 200 18548 1—50 200 18829 1—50 200 18832 1—50 200 18870 1—50 200 18944 1—50 200 19066 1—50 200 19173 1—50 200 19321 29* 5000 19347 1—50 200 19444 10* 5000 19595 45* 5000 19722 1—50 200 19738 29* 5000 10789 1—50 500 19820 1—50 500 19877 40* 5000 19915 46* 5000 19023 1—50 200 19933 1—50 500 A jegyzékben feltüntetett sorozat- számokhoz tartozó összes kötvények — a 100.000 forintos főnyeremény ki­vételével —■ mind a XVII. (I—XVII.) osztályban nyertek. Á csillaggal megjelölt számok a mellettük feltüntetett összegű nagy­nyereményt nyerték. A sorozathoz tartozó többi 49 kötvény 200 forintot nyert. Fenti gyorslista közvetlenül a hú­zás- után készült. Esetleges számhi­bákért felelősséget nem vállalunk. A hivatalos nyereményjegyzék július elsején jelenik meg. 212 1—>50 200 240 22* lO.OOO 246 1—50 200 320 1—50 200 411 1—500 200 606 1—50 1000 689 1—50 200 884 1—50 200 892 1—50 200 981 1—50 200 1278 1—50 500 1294 1—50 200 1386 02* 10.000 1417 1—50 200 1610 1—50 200 1711 1—50 200 1757 1—50 200 1766 1—50 200 1837 1—50 200 1895 1—50 200 1899 1—50 200 1920 1—űO 200 2053 1—50 500 2085 1—50 200 2095 1—50 200 2232 1—50 200 2407 1—50 200 2538 1—50 1000 "2595 1—50 200 2643 1—>50 500 2728 1—50 200 2838 l0* ÍO.OOO 2905 42* 25.000 3152 1—50 200 3386 1—50 200 3516 1—50 1000 3707 37* 5000 3721 1—50 200 3836 32* 5000 3960 1—50 500 4210 35* 5000 4259 1—50 200 4553 1—50 200 4648 43* 10.000 4772 1—50 200 4802 1—50 200 4939 1—50 200 4998 1—50 200 5248 45* 5000 5271 02* 50.000 5408 41* 5000 5502 1—50 200 5531 16* 10.000 5613 1—50 200 5681 12* 10.000 5854 1—50 200 5893 1—50 200 6109 09* 5000 J5140 1—50 200 6143 1—50 200 6232 1—50 200 6307 1—50 200 6385 1—50 200 6399 1—50 200 6413 1—50 200 6484 1—50 200 6531 19* 10.000 6537 1—50 200 6542 1—50 200 6603 1—50 500 6671 V—50 500 6732 1—50 200 6806 1—50 200 6867 1—50 200 6937 1—50 200 7065 1—50 500 7120 1—50 200 7302 1--50 200 7409 1—50 200 7551 1—50 200 HÍREK Június Várhaló időj rás szerda es­Felhőátvonulások, több hellyen eső, zivatar. Mérsé- q . $ kelt szél. A nappali hőmér­vZ6íQú só klet, elsősorban nyuga­Pál K ton emelkedik. Várható BBM hőmérsékleti értékek szerda reggel 12—15, délben 23—26 fok között. 1885 július 2-án halt meg Bene Ferenc orvos, az elméleti és törvényszéki orvostan tanára. Korának egyik legkiválóbb orvosa volt. .Megírta a magyar orvostanhallgatók szá­mára magyarul az élettant, egészségtant, az általános kórtant és a gyógyszertant, legje­lentősebb és általánosan elismert munkája a „Gyakorlati orvostudomány elemei**. Kiváló érdemi vannak a himlőoltás elterjesztésében. — Az elmúlt hónap I5-én Gombos Ferenc és Végvári József adóügyi megbízottak felkeresték özv. Farkas Imréné balatonendrédi lakost és fel­szólították, hogy rendezze köztarto­zásait. Mivel Farkas Imréné, köztar­tozását önkéntesen nem rendezte, az adóügyi megbízottak megkezdték ná­la a zálogolást. E munka közben Farkas Imre, Farkasné fia durva sza­vakkal illette az adóügyi megbízot­takat és tettlegességet kísérelt meg. A siófoki járásbíróság tárgyalta az ügyet és Farkas Imre balatonendré­di lakost négyhónapi börtönre ítélte.; — A Somogymegyei Sütőipari \ Tröszt a félévi tervét június 25-rej 103 százalékra teljesítette. A sütő-; ipari vállalatok közül a balatonbog- j lári és a barcsi sütőipari vállalat jár I az élen: tervüket június 23-ra 100, j illetve június 20-ra 102 százalékra: teljesítették. — Oláh Lajosné balatonszabadi 7 j kh területtel rendelkező lakost a j siófoki járásbíróság már egyízben j megbüntette árdrágító üzérkedés ] miatt. Ez a büntetés azonban nem j ! érte el célját. Oláh Lajosné Balaton-] I szabadi községben több sertést ösz-[ szevásárolt kg-ként 20—22 forintért ] I és azokat —- a tanács éberségét ki- { játszva — bűnös úton vágási enge- j délyhez jutva, levágta és budapesti j megbízóihoz szállította és ott kg- j ként 35—36 forintos árban értékes!-] tette. A siófoki járásbíróság Oláh La-1 josnét 10 hónapi börtönre, 1000 fo-j rint pénzbüntetésre ítélte és a köz-j ügyektől 1 évre eltiltotta. — A somogytarnócai állami gaz- j daság dolgozói is bekapcsolódtak a ] papírgyűjtésbe. Kovács István elv-] társ vezetésével 300 kg papírt és] 370 kg rongyot gyűjtöttek össze és| adtak át a MÉH-nek. Szerda. ! 954 június 3 KERÉKPÁR Folyó hó 27-én, vasárnap bonyoTot'.ik le Szekszárdon a Somogy—Tolna megyek közöt­ti országúti 100 km-cs versenyt. A versenyen a nagyrészt fiatalokból átló somogymegyei válogatott nagyszerű felkészülésről lett tanú­ságot, s jó formájukat az eredmények is igazolják. A csapatversenyben Somogy vég­zett az első helyen 13 óra 29 perc 55 másod­perces idővel a tolnaiak 14 óra 8 perc 14 má- perce$ idővel a tolnaiak 14 óra 03 perc 14 má. a csapatversenyben végeztek jól versenyző­ink, hanem az egyéni versenyben is nagy­szerű eredményekkel az első három helyen végeztek. Egyénileg: 1. Báli Ferenc, 2:. Lo- sonczi Sándor, 3. Perák László, mindhárom somogymegyei válogatott. Báli Ferenc, a K. Kinizsi versenyzője vé­gig az élen haladva, nagyszerű kerékpározás- sáli biztosan nyerte a Versenyt. LABDARÚGÁS Szombaton délután a régi KMTE a városi válogatottal játszott barátságos mérkőzést. Er­re a mérkőzésre hazajöttek az ország minden részelte szétszóródott régi közismert KMTE- labdarúgók és régi nagy formájukra emlékez­tetve, ragyogó játékkail, megsemmisítő vere­séget mértek az összeszokat!:m és tartaléko­sai! felálló kaposvári válogatottra. Bőgi KMTE—Kaposvár válogatóit 11:1. KMTE: Boldog, Simon, György, Liber, Zsoldos, Hanga, Tiszagáti, Ditrói, Szellő, Bó- dis, Légrádi. Kaposvár válogatott: Kovács, Patkó, dán, Máli, Dűli, Fényes, Szwatt, 1 Hornyák, Vigh T., Stadler. . A mérkőzés elején a KMTE veszi át ték irányítását és néhány szép helyzet remt a válogatott .kapuja előtt, anielyfc tán gólt is sikerűi elérniük. A válogató mar egyenlít, majd váltakozó mezőn alakul ki. A válogatott sokat vagdal, kpsok nem értik meg egymást, es így bontakozó támadás elakad az; elleniéi 1 előtt. Az „öregek“ ezzel szemben nagy megértik egymást és könnyedén érik < jalkat. A régi KMTE sokkal egvségeisebl mint ellenfele, és a javukra számító tévedések ellenére is megérdemelték (h; ilyen túlzott arányban is) a fölényes met. A Kaposvár város labilarúgó-váli egyébként szorgalmasan készüli a s? délutáni Pécsi Lokomotiv eitern mérk. Az összeállitás (az elmúlt szombatihoz 1 megváltozik és a régi csapatból csak nyan fognak szerepelni. A végleges cs ma délután jelölik ki, amikor a kap válogatott a megyei ifjúsági válogatott mérkőzni délután 5 órai kezdettel a; pályán. A Pécsi Lokomotív összeállít következő lesz: Rácz, Szentesi, Hegyi, di, Szőke, Túra, Révész, Bella, 1 Milosovics, Horváth. Jegyek a szombati mérkőzésire e«őv< júniusi 30-án a városi TSB-n egész na) kaphatók. Megtöri- a jég (Vasárnapi pillanatfelvétel) Élenjáró postahivatal A jó együttműködés meghozta az eredményét A somogyvári postahivatal dolgo­zói szép eredményeket érnek el a pártsajtó terjesztésében. Ezt mutatja az összehasonlítás 1953 június és 1954 június eredménye között. Míg tavaly júniusban 286 volt a pártsajtó olvasóinak száma, addig ez év júniu­sában 590.304 előfizetővel növekedett a pártsajtó olvasóinak tábora. Eredményük a kollektíva együttes jó munkájának köszönhető. Jól irá­nyítja munkatársait a postahivatal vezetője, Pinthoffer Karolina, jól dolgozik a hírlapfelelős, Kelemen Klára. Dicséret illeti mind az öt pos­tás kézbesítőt, akik a községben köz­ismertek és kedveltek, mert. becsü­lettel végzik munkájukat. Nagy fi­gyelmet fordítanak a régi előfizetők megtartására és az előfizetési díjak időbeni beszedésére. Munkájukhoz állandóan segítséget kérnek a községi pártszervezettől, a kért segítséget mindenkor meg is kapják. Legutóbb a pártszervezet ér­tekezletet hívott össze, erre meghív­ta a sajtófelelősöket és a népnevelő­ket. Már előzőleg megállapították, hogy a »Tartós békéért, népi demo­kráciáért« című lapot kevesen olvas­sák. A pártszervezet, a népnevelők munkája nyomán a képzett, régi »Szabad Nép«-olvasók között. 70 »Tartós békéért, népi demokráciá­ért« c. lapot szerveztek. • Nyomban a szervezés után hozzá­fogtak a kézbesítő elvtársak az elő­fizetési díjak beszedéséhez. Felvilá­gosító munkájuk során a népneve­lők által beszervezett valamennyi új előfizetőtől beszedték a díjakat. A somogyvári postahivatal dolgozói becsülettel megállták helyüket. Mun­kájúkat az eredmények dicsérik. Kö­vesse példájukat megyénk vala­mennyi postahivatalának kollektívá­- üsám — Balatont öldváron július 4-én i »Esztrád-műsor«-ral a Filharmónia j vendégszerepei. — Július 1-én reggel megnyílik a j III-as számú bölcsőde a Beloiannisz- i u. 7. sz. alatt. Kérjük a szülőket, I hogy előjegyzett gyermekeiknél az ; orvosi vizsgálatokat, végeztessék el. j — Városi Tanács egészségügyi osztá-j lya. j — 1954 június 25-én teljesült a I kadarkuti dolgozók vágya: falujuk­ban kigyulladt a villany. Anna néni aranyos öregasszony. Halk szavú, megértő, szerény. Min- dfakihez figyelmesen kedves, se­gítőkész. A felszabadulás óta egy házban lakunk. Sok alkalommal lehívtuk az udvarba béke-kisgyű- lésre, kollektív rádióhallgatásra, mindig pontosan eljött. Politizál- gattam is vele. De lehetetlen volt őt vitába sodornom, lehetetlen volt vitára indítanom. A legindulato­sabb megnyilatkozását a tél folya­mán hallottam: »Fiam, két forint ötven azért sok egy tojásért!« Anna néninek boldog öregkora van. Villanytelepi munkás ura után kap egy kis nyugdíjat, amely­nek kézbesítésével egyidőben min­den hónapban öt utalványt hoz a postás. Ilyenkor könnyes szemmel motyogja a postásnak: »Aranyos gyerekeim!« András fia Kossuth- díjas főmérnök, havi kétszáz fo­rintot, Péter Munkaérdemrendes vasesztergályos és Lajos agronó- mus havi százötvenet, Miklós ta­nár fia és Katica tanítónő száz-száz forintot küld minden hónapban. Anna néni szerény asszony, talán csak gyerekeire büszke. De mél­tán! Ez az aranyos öregasszony mégis ki-kihozott néha a sodromból. Ép­pen azzal bosszantott fel, hogy semmivel sem tudtam kimozdítani egykedvűségéből. Ha leikésen le­rajzoltam neki azokat a nagy bé­keműveket, melyeknek építésében András fia is részt vett, kötéséről fel sem nézve, legfeljebb csak hangtalanul bólogatott. Ha arra utaltam, hogy fiainak mennyivel jobb élete van, mint az ő urának volt, legfeljebb egy csendes »bi­zony« volt válasza. Mikor az egész világ felháborodott az impel ták koreai rémtettei felett, néni fejét csóválva egy rost »nahát«-tal reagált. Most vasárnap délután Ann ni megszokott helyén, lakása : előtt kötögetett. Ráncos együtt mozgott kezeivel. Kés köt András fia születésnapjár udvaron a ház lakói négyéi hatvanévesig teljes létszámba bogó szívvel, néha remegve gatták a Magyarország—Br mérkőzés közvetítését. Ökölbe szorított kézzel s tünk volna lesújtani a bitang tosra, amikor Szepesi Gvörgj ségbeesett hangon bejeler hogy Tóth Il-őt harcképte tette. »Tóth II. elesett, nem lábraállni, most viszik ki a 1 ról«. Ekkor szokatlan, furcsa történt. Anna néni felugrót! kéről, indulatos mozdulattal hözvágta kötését a tűkkel e lábával nagyot dobbantva, tő ha nem hallott harsány h: felkiáltott, messzire tek mintha csak azt akarná, hog Svájcban is meghallják: »G her!« Aztán, mintha elszégyelte magát, elpirulva visszaült hí Felszedtük kötését és újból desen kötögetni kezdett. A n. zés végén a boldog Szepesi G üzenetet küldött Kocsis édesa nak: »Üzenem Pestre Kocsi: ninek, hogy nagyon büszke hős fiára . . . « Anna néni felsóhajtott, még irigykedett is: »Hej, ha kém egy futballista fiam voln RÁDIÓMŰSOR ' CSÜTÖRTÖK KOSSUTH-BADIÓ 8.30: Balcttizene. 9.20: A Gyermekrádió műsora. lO.oo: Hírek. 10.10: Népdalok és táncok. 1Ö.30: Gazdag eredmények a sivár füfcóhomokon. 10.45: Régi magyar muzsika. 11.10: Népművelési híradó. 11.30: Színes mu* zsika. 12.oo: Hírek. 12.15: Déli hangverseny. 13.00: Ifjúsági kórusok énekelnek. 13.30: Kóczé Gyula és zenekara játszik. 14.oo: Hí­rek. 14.25: A Rádió Gyermekújság műsora. 15.10:' Schubert: A szép molnárné c. dalsoro­zatból. 15.30: Az ősember gondolkodása. 15.45: A Gyermekrádió műsora. 16.oo: Jókai Mór élete és művei. 16.30: Népművészeink műsorából. 17.oo: Hírek. 17.10: Operarészilje- tek. 17.45: Külpolitikai kérdésekre válaszo­lunk. 18.oo: Szív küldi. 18.30: Hangos újság. 19.00: Egy falu — egy nóta. 19.40: Vála­szolunk falusi hallgatóink kérdéseire. 20.oo: Hírek. 20.10: Szabadság, szerelem. 21.10: Tánczeme. 22.oo: Hírek. 22.20: Bartók-est. 23.30: Éji zene. 24.oo: Hírek. PETÖFI-RÁDIÓ 14.oo: Zenekari hangverseny a Lengyel Rá­dió műsorából. 15.oo: A Magyar Rádió kis­együttese játszik. 15.40: Vígoperákból. 16.30: A Gyermekrádió műsora. 17.25: Gyakorlati ta­nácsok a gabonaaratás és hordás megszerve­zéséhez. 17.40: Részletek Sárközi Szelistyei asszonyok c. operettjéből. 18.30: Mozart ope- raművészeténíek fejlődése. 19.oo: Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.30: Köny- nyű fúvósmuzsika. 20.10: Sporthíradó. 20.30: Népek dalai és táncai. 21.30: 800 millió. . . | 22loo: Operetlzene. 22.40: Tánczene. Hirdetmény A lakásviszonyok megállapítása, a lakás­szükséglet pontos felmérése és ennek alapján a lakásépítés és lakásgazdálkodás tervezésé­nek, valamint a városrendezési munkák meg­javításának érdekében a minisztertanács 2039/12/1954. számú határozatával elrendelte a lakóházak és lakások összeírását. Az összeírást a városi tanács által. alkal­mazott ssámlálóbiztosok végzik el július 1- töl 26-ig, az érdekeltek bevonásával. A szám­lálóbiztosok hatósági személyeknek tekinten­dők, akik igazolványuk alapján a város te­rületén lévő épületekbe és lakásokba belépni jogosultak. Felhívom a város lakosságát, háztulajdono­sokat, házfelügyelőket, bérlőket, a közületi szervek illetékes dolgozóit, hogy pontos és gyors adatszolgáltatással segítsék elő az öszr szeíras végrehajtását. DUDÁS LAJOS s. k. VB-elnökh. SOMOGYMEGYEI MOZIK MŰSORA Vörös Csillag: Távoli kikötő 2 4—30. Szabad Ifjúság: Nézz a tükörbe 2—6. Balatonboglár: Bűvös* szék 30—1. Balatonföhlvár: Kávéház a főúton 30—1. Balatonlelle: Fekete ház í—2. Balatonszemes: Szerelem engedély nélkül 50-1. Barcs: Szerelmi bájital 39—1. Csurgó: Cím nélkül távozott 30—1. Igái: öt barát 3~4­Lengyeltóti: Kis és nagy boldogság 3—4. Tab: Egy igaz ember 30—1­• Zamárdi: Kegyetlen tenger 3'—1­Apróhirdetés Vállalatunk dolgozói részére búb szobát keresünk, címet kiérjük leadni Mélyépitő Vállalat titkárságának, Májú 57. szám. A Kaposvári Tangazdaság jégszekrén; sárolna. Telefonértesítést 355-re kérüm Képzett általános szerelőt azonnali fel keres a Helyőrségi Tiszti Klub. Cím: h ségi Tiszti Klub, Április 4-u.i 4. Jelen lehet minden nap 12 órától 14-ig. Budapesti 2 szobás, összkomfortom J mat elcserélném siófoki hasonlóval. Bőv Medop, Siófok, Kereszteli. 10. Villanyszerelő vagy lakatos szakmába: tas dolgozót kotrógép kezelésére ázom veszünk. Somogymegyei Téglagyári Egy Kaposvár, Május 1-utca 16. Őszi és téli idénymunkára női és férfi kaerőket szerződtetünk. Bővebb íelvilág Vörőshadsereg-u. 67. sz. alatti telep' naponta reggel 9-tőü délután 4 óráig, fifeldolgozó Vállalat. SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Zsurakovszki MUr Felelős kiadó: Tóth Vstván Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándo Telefon: 901, 468. . Kiadóhivatal: Kaposvár, Május 1-u. Telefon: 999. Somogymegyei Nyomdaipari Vállalt. Kaposvár. Latinka Sándor-u. 6. Tetefor Nyomdáért felel: Hidas János 4 & SPORT m

Next

/
Thumbnails
Contents