Somogyi Néplap, 1954. június (11. évfolyam, 128-153. szám)

1954-06-29 / 152. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A guatemalai helyzetről Több és jobb silót! Magyarország—Uruguay és Ausztria—Nyugat-Némeíország a labdarúgóvilágbajnokság középdöntőjében- A MAGVA R DOLGOZÓ K PÁRTJA MEGYEI PÁRT B t Z QJ TMMíjMJMM-fl AZ Ú1 SZAKASZ POLITiKÁJÁNAK EGY ÉVE ARATÓN K ! Megkezdték az ősziárpa csépiését a marcali gépállomás cséplőgépei Megyeszerte sárgulnak az ősziá rpatáblák a kenyeret érlelő júniusi napsütésben. Küszöbön áll a nagy aratás. Az ősziárpák már kasza alá értek. Megyeszerte folyik már az ősziárpa aratása. Az idei ara­tás alkalmával minden eddiginél nagyobb méretekben könnyítik meg gépállomásaink aratógépekkel, kombájnokkal dolgozó paraszt- ságiunk nehéz, fárasztó munkáját. A marcali gépállomás dolgozói már hetekkel ezelőtt jól felké­szültek a kenyér nagy csatájára; gépeik kijavítva, a traktorosok iz­gatottan várták az aratás megkezdé sét. Tegnap a csákányi Haladó tsz- ben 7 holdas ősziárpatáblán mint egy nagy szúnyog, szárnyait le­begtetve belehasított a dús kalászokba az aratő-kévekötőgép éles ka­szája. Rinkóczi Ferenc figyelmesen vezeti gépét; meglehetősen nehéz feladat hárul rá az ősziárpa aratásánál, mert az ősziárpa közé1 lu­cernát is vetettek a tsz tagjai. Kicsit lassan halad a munka, de igyekszik, mert várja a Petőfi tsz érett ősziárpája is. A kéthelyi Petőfi termelőszövetkezetben kombájnnal kezdték még ma reggel az ősziárpa aratását. A mai nappal be is fejezi a kombájn az aratási és megy tovább a somogyszentpáli Béke tsz-be, ahol ugyancsak egy nap alatt befejezi az aratást és megy tovább a körzetükhöz tartozó termelőszövetkezetekbe. Az ősziárpa aratása mellett megkezdték a cséplést is a gépállo­más cséplőgépei. A sávolyi Szabadság tsz-ben már a múlt héten megkezdték az aratást, most hozzákezdtek a csépléséhez is. Már három napja csé­pelnek a gépállomás aprómagvas cséplőgépéi is. Marcali községben; a napokban ezt is befejezik, hogy amikor szükséges, megkezdhessék mindenütt az ősziárpa csépiését. j ROHAMRA INDULTAK A CSOKONYAVISONTAI GÉPÁLLOMÁS GÉPEI IS A csokonyavisontai gépállomás udvaráról is kigördültek a kom­bájnok, aratógépek az elmúlt héten. Mindegyik megérkezett abba a tsz-be, ahova várták, s megkezdték az aratást. Hétfőn reggel a drávaszentesi Búzakalász termelőszövetkezet 30 holdas ősziárpatábláján megkezdte az aratást az első kévekötő-arató­gép Somogyi István traktorista vezetésével. A gép nyomában gyor­san szaporodtak a kévék, melyeket a tsz tagjai keresztekbe raktak és boldogan szemlélték a dús, teliszemű ősziárpakalászokat. Ma reggel kombájnokkal, aratógépekkel megkezdték az őszi- árpaaratást a gépállomás körzetéhez tartozó összes termelőszövet­kezetekben, hogy mielőbb keresztekbe legyen az ősziárpa, mert köze­ledik a búza és rozs aratása is, ami nem vár halasztást. A csokonyavisontai Haladás termelőszövetkezetben pénteken és szombaton őszi csenkeszt aratott a gépállomás egyik kombájnja, megkönnyítve a termelőszövetkezet tagjainak munkáját, akik ez­alatt más munkát tudtak végezni. Elvégezte helyettük a nehéz mun­kát — a kaszálást — a gép, amely mindinkább felmenti az embert a nehéz testi munkától. Megkezdte a gépállomás a bíborhere csépiését is a mai nappal Rinyaújnép és Bolhó községekben, ezután folyamatosan csépelik az aprómagvakat a gépállomás körzetéhez tartozó tsz-ekben és közsé­gekben. Megmutatjuk, mi a somogyi virtus A somogygeszti Uj Barázda és a répáspusztai Első Ötéves Terv tsz párosversenyben van egymással. Nagy munkáról van most szó: az aratás, cséplés határidő előtt! befe­jezéséről. Termelőszövetkezetünk ve­zetősége és tagsága érzi a verseny jelentőségét és azon leszünk, hogy a versenypontokat betartsuk és e ne­mes harcban kivívjuk az elsőbbsé­get. Örömmel mérjük össze erőnket az Első Ötéves Terv tsz-szel és meg­mutatjuk, hogy él bennünk a szor­galmas, kemény, somogyi paraszt virtusa. Tóth István üzemi párttitkár. Indulásra készen a fonói gépállomás kombájnjai A fonói gépállomás gépei, kombáj- nosai, aratógépkezelői a munka kez­detére, a beérő gabona aratására vár­nak. A zimányi termelőszövetkezet­ben szerdáin kezdi meg a munkát Bognár János aratógépével. Majd egymásután látnak munkához a ter­melőszövetkezetekben a kombájnok Vonják be a családtagokat is a munkába a szabadi Béke tsz-ben Szabadi község szorgalmas dolgozó parasztjai befejezték a növényápo­lást, hogy ha a gabona beérik, azon­nal hozzáláthassanak az aratáshoz, betakarításhoz és a csépléshez. Elsők­ként Kovács Ernő, Kiss Kálmán, Bán Sándor 9—11 holdas dolgozó parasz­tok fejezték be a növényápolást és a h'ét közepén ők is megkezdik az ősziárpa aratását. A szabadi Béke tsz azonban nem tud megbirkózni a kapálással aratá­sig. Kapásnövényterületük nagy és kevesen dolgoznak rajta. 10 hold ku­koricájuk és 19 hold burgonyájuk kapálatlan. A tsz vezetősége és tag-, sága nem vonta be a munkába a csa­ládtagokat. Azok inkább Gázlóba mennek napszámba, így aztán kapá­latlan marad a tsz kukoricája és burgonyája. A község és a tsz veze­tői azt mondják: »mindent« megtet­tek azért, hogy a családtagokat be­vonják a közös munkába, de nem si­került, Még szívósabban, még kitar­tóbban kell harcolniuk azért, hogy a családtagokat is bevonják a mun-, kába, hisz saját érdekükről van szó: az idei termésről, mely nemcsak azo- ké, akik a tsz-ben dolgoznak, hanem családtagjaiké is. AZ ELSŐ GABONÁT A HAZÁNAK! Tegnap délután, amikor egy tele zsákokkal meg­rakott és fellobogózott vontató befordult Kaposvárra azzal a feliratú táblával: »A répáspusztai Első ötéves Terv tsz az első gabonát a hazának adja« — a kapos­vári dolgozók elismeréssel gondoltak a termelőszövet­kezetre. A tsz adott szavához híven, megyénkben első­nek hozta be a gabonát a terményraktárba. A fellobo­gózott vontató a járási párt-végrehajtóbizottság előtt állt meg, ahol a megyei és járási párt-végrehajtóbi­zottság, valamint a megyei és járási tanácsszervek ve­zetői fogadták a répáspusztai Első ötéves Terv tsz tagjait. Kovács Sándor elvtárs, a kaposvári járási párt-vég- rehajtőbizottság első titkára, majd Bőhm elvtárs, a Megyei Párt-végrehajtóbizottság mezőgazdasági osz­tályvezetője virágcsokrokkal és köszöntő szavakkal fo­gadta a tsz vezetőit, dolgozóit. Szöllősi elvtárs, a tsz elnöke elmondta: »Termelőszö­vetkezetünk tagsága, amikor megkapta a kongresszusi versenyben elért országos második helyezésért a ju­talmat, megfogadta, hogy a gabonabegyüjtésben meg­szerzi az országos első helyet. Ezért a pártszervezet se­gítségével úgy szerveztük meg munkánkat, hogy az aratás és a cséplés is gyorsan megtörténjék. De a gé] állomástól is igényeltük a segítséget. így mihelyt I arattunk két és fél hold ősziárpát, azonnal megkezdte a behordást és a cséplést is. Ahogy teltek a zsáko úgy raktuk a vontatóra és ígéretünkhöz híven az el; gabonarakománnyal a begyüjtőhelyre indultunk, hog bebizonyítsuk: eleget teszünk adott szavunknak­Ezután a vontató a terményraktárhoz tartott, ah a Terményforgalmi Vállalat dolgozói köszöntő szóvá vidám rigmusokkal és tánccal fogadták a gabonabead; si kötelezettség teljesítésének élenjáróit, a répáspuszt; Első Ötéves. Terv tsz tagjait. Az ünneplő közönség s< gítségével gyorsan lezsákolták a vontatóról a 25 máz; ősziárpát és Decsi István, a TNV raktárosa megelég« déssel magyarázta a termelőszövetkezet tagjainak, hog kiváló minőségű, 58 kg fajsúlyú gabonát hoztak a rai tárba. Ez a termelőszövetkezet összes tagjai — tral torosai — jó munkájának érdeme. Majd a tsz tagjai a; zal dicsekedtek, hogy amíg a tábla egyik felén eg kombájn és egy kévekötő-aratógép, valamint 16 kaszé pár aratja az ősziárpát, a tábla másik felén már tarlóhántást és a másodvetést végzik a traktorosok, termelőszövetkezet dolgozói. Egy évvel ezelőtt, , 1953 június 28-án pártunk Központi Vezetősége történelmi jelentőségű határozatokat hozott. E határozatok új szakaszt nyitottak meg népi demokráciánk fejlődésében, az egész népi demo­krácia fejlődésének, pártunk egész politikájának fontos pilléreivé vál­tak. Pártunk ül. kongresszusa ösz- szegezte az 1953 júniusa óta eltelt fejlődés mérlegét, az azóta elért nagy eredményeket és a végrehajtásban mutatkozó hiányosságokat. Magátólérteíődő tény, hogy a jú­niusi határozat, a párt- és államélet­ben, valamint a gazdaságpolitikában bekövetkezett változások óriási ha­tást gyakoroltak dolgozó népünk gon­dolkodására, cselekedeteire is. Nem­csak a népgazdaság életében, a párt­életben, az állami munkában kezdő­dött meg a fordulat — az 1953 júniu­si határozat óta kedvező fordulat je­lei mutatkoznak népünk gondolko­dásmódjában. az államhoz, a mun­kához való viszonyában is. Munkásosztályunk életkörülmé­nyeit, tevékenységét, egész életét mélyen érintette '.a párt tavaly jú­niusi határozata. Olyan következe­tes intézkedések, mint a közszükség­leti cikkek árának csökkentésé, az alaesonyfizetésűek bérének kiigazítá­sa, a munkavédelem megjavítása — meggyőzték a munkásosztályt arról, hogy amit a párt júniusban elhatá­rozott, az valóra is válik. De nem­csak az életszínvonallal kapcsolatos intézkedések érintették közvetlenül a munkásosztályt. Az új politika he­lyességét és eredményességét dolgo­zóink nemcsak otthon, a piacon, az üzletekben tapasztalhatták és ellen­őrizhették, hanem legalább így azo­kon a változásokon keresztül, ame­lyek gyáruk, üzemük életében a jú­niusi határozat óta követték egy­mást. A párt új politikájának eredmé­nyei, a júniusi határozat megvalósu­lása Jmegnövelte munkásosztályunk alkotókedvét, aktivitását, kezdemé­nyezőkészségét. És természetesen így történt megfordítva is: munkásosz­tályunk megnövekedett aktivitása, munkakedve tette lehetővé az új szakasz sikereit, a következetes elő­rehaladást a népjólét útján. Amíg a jólét növekedése a jövő feladatai kö­zött szerepelt, addig munkásosztá­lyunk, a városi dolgozók egy része nem eléggé érezhette az összefüggést mindennapi munkája és életkörül­ményeinek javulása között. A párt júniusi határozata óta azonban ez az összefüggés' «ígyre inkább kézzelfog­ható tapasztalattá alakult át. Az üze­mek dolgozói azt látták, hogy érde­mes jobban, gondosabban dolgozni, javaslatokat terníi, bírálni, új megol­dásokat keresni. Június óta a munkások érdeklődé­se sokkalta jobban fordul az egész üzem munkája felé. A dolgozók — ezer jel bizonyítja — sokkal jobban érzik, hogy beleszólásuk van az ügyekbe, hogy felelősek ok is a hi­bákért. Az öntudatos dolgozók soha­sem nézték jószemmel, ha pazarlás folyt az üzemben. A párt júniusi ha­tározata óta azonban a dolgozók tö­megei bosszúsan és türelmetlenül lépnek fel az ilyen jelenségekkel szemben. A lapok szerkesztőségeihez, a különböző párt- és állami szervek­hez özönlenek azok a levelek, ame­lyek követelik a közösségnek kárt okozó hibák megszüntetését. A párt új politikája megszilárdította mun­kásosztályunkban azt a tudatot, hogy ő az üzemek, gyárak gazdája. A lehetőséget azonban még ko­rántsem váltottuk valósággá. Az új szakasz egy éve alatt elért kétségte­lenül nagy eredmények nem vakít­hatnak el bennünket. Igaz, hogy nőtt az üzemekben az aktivitás, a kezde­ményezés, igaz, hogy javult a ver- k seny — de ez még csak a kezdet. Nem Lóét azt mondani, hogy min­den megváltozott, csak azt, hogy va­lami megindult. Ha javult is a mun­ka szervezettsége, meg kell monda­nunk, korántsem olyan mértékben, mint ahogy erre szükség lenne vagy ahogy terveztük. A termelés irányí­tásában a legmagasabb szervektől a legalsóbbakig még mindig bizonyos kapkodás, tervszerűtlenség mutatko­zik. Sok zökkenő van még az anyag­ellátásban is, messze vagyunk még attól, hogy kielégítő lenne a gépek karbantartása. Komolyan fékezi pro- grammunk végrehajtását az önkölt­ség kedvezőtlen alakulása. És mond­juk ki nyíltan, hogy egy-egy iparág­ban, az üzemék egy-egy csoportjánál — így például az exportra termelő üzemeknél — alig jobb a helyzet, mint egy évvel ezelőtt. A párt törté­nelmi jelentőségű határozata első év­fordulójának arra kell tigyehneztet- nie az elmaradókat, hogy dolgozó né­pünk tőlük is elvárja: ne hátráltas­sák, hanem siettessék az egész nép érdekét szolgáló tervek megvalósítá­sát. A párt új politikája talán a leg­gyorsabban és a legszembetűnőbben a mezőgazdaságban tört utat magá­nak. A mezőgazdaság a népgazdaság­nak az az ága, amelyben a változá­sok általában lassan, huzamosabb idő után éreztetik hatásukat. A ta­valy júniusban elhatározott politika azonban, melynek értelmében pár­tunk a mezőgazdaság fellendítését népi demokráciánk egész fejlődése következő láncszemeként jelölte meg, rendkívül gyorsan éreztette kedvező hatását a mezőgazdaságban. A június előtti években felszaporodtak a meg- műveletlen tartalékföldek, az egyé­nileg gazdálkodó parasztság nem gondozta megfelelően földjét, nem nagyon igyekezett gyarapítani állat­állományát. A júniusi politika után — túlzás nélkül lehet mondani — becsessé vált a föld, értékessé és kí­vánatossá az állattartás a dolgozó pa­rasztság szemében. Sikerre vezettek pártunknak és kormányunknak azok az intézkedései, amelyekkel bizton­ságosabbá akarta tenni az egyénileg gazdálkodó parasztság termelését. Szorgalmasabban, körültekintőbben és sokkal szívesebben gazdálkodik dolgozó parasztságunk. Egy év alatt több mint félmillió holddal nagyobb szántóterületet tet­tek termékenyebbé istállótrágyázás­sal, mint az elmúlt évben. Nemcsak az országos adatok, de minden me­gye, minden járás, minden község adatai dolgozó parasztságunk új munkalendületéről beszélnek. Az ara- tás-cséplés idei előkészületei is arra vallanak, hogy termelőszövetkezeti és egyénileg dolgozó parasztságunk az idén semmiféle fáradságot nem sajnál, hogy nagyobb termést taka­rítson be. A dús kalászok, a tömött tengericsövek, a gazdag krumpliíöl- dek nemcsak a sok esőnek és a nap­fénynek köszönhetők, hanem min­denekelőtt annak a helyes politiká­nak, amelyet pártunk ma egy eszten­deje indított útjára. A dolgozó tömegeket a párt által kitűzött helyes célok mögé pártszer­vezeteink sorakoztatták fel. Ezeket a célokat pártszervezeteink ismertették az emberekkel, a pártszervezetek, a kommunisták magyarázták meg a pártonkívüli dolgozóknak, mit je­lent mindannyiunk életében, hazánk fejlődésében a párt új politikája és hogy a mindannyiunk által óhajtott célt, a dolgozók jólétét — a dolgozók munkája teremti meg. Pártszerveze­teink, a kommunisták azért tudták elvégezni ezt a munkát, mert az egy évvel ezelőtt született párthatározat az ő tevékenységüknek is világos utat mutatott. A dolgozók aktivitása elsősorban azért nőtt meg tavaly jú­nius óta, mert megnőtt a kommunis­ták aktivitása. A kommunisták pe­dig azért lettek tevékenyebbek, mert a júniusi határozat óta kialakulóban van pártunkban a kollektív vezetés, jobban érvényesül a pártdemokrácia, A kollektív vezetés módszere a jú­niusi határozat óta egyre jobban el­terjed pártszerveinkben és pártszer­vezeteinkben. A tapasztalatok azt mutatják, hogy e helyes kommunista vezetési módszer a párttagok és a pártonkívüli dolgozók körében is kedvező visszhangot váltott ki, és máris eredményeket mutat fel. A párttagság megnyugvással látja, hogy a pártszervezeteket nem egy vagy egy-két ember irányítja, hanem mindazok együttesen, akiket megvá­lasztott. A pártonkívüliek örömmel tapasztalják, hogy nem egy-két em­beren, hanem egy kollektíván múl­nak azok a fontos dolgok, amelyeket az illető pártszervezetre bíztak és amitől az ő sorsuk is függ. Erősödőben van a pártdemokrácia, a bírálat és önbírálat. Pártszerveze­teink egyre inkább a népjólét pro- grammjának előrehajtóivá, serken­tőivé válnak. Az a javulás azonban, amely a pártmunka színvonalában, a párt- szervezetek életében tapasztalható egy év óta — még nem eléggé biz­tos, nem eléggé megalapozott. Ugyan­akkor, mikor a pártszervezetek és a kommunisták nagy része sokkal na­gyobb felelősséget érez a párt poli­tikája iránt — tapasztalható a párt­fegyelemnek bizonyos lazulása, a párthatározatok iránti közömbös ma­gatartás is. Ha nem javítjuk ki eze­ket a hibákat, pártszervezeteink nem felelhetnek meg azoknak a fokozódó feladatoknak, amelyek az új szakasz második esztendejében várnak rájuk. A párt új politikájának egy eszten­deje forrásba hozta az egész orszá­got, nagy energiákat, nemes törekvé­seket szabadított fel népünkben. A magyar dolgozó nép, amely felsza­badulása óta oly mélyreható gazda­sági és politikai változásokat hozott létre az országban, most még vilá­gosabban látja, hová vezet az az út, amelyen halad. A szebb, boldogabb élet megteremtésének, a szocializmus építésének vágya táplálja dolgozó népünk aktivitását. Népünk tetteiből, aktivitásából születtek meg az új po­litika első eredményei. További tet­tek, fokozottabb aktivitás hozza meg az új, még nagyobb eredményeket. (A »Szabad Nép« június 28-i szá­mának vezércikkéből.)

Next

/
Thumbnails
Contents