Somogyi Néplap, 1954. május (11. évfolyam, 103-127. szám)

1954-05-22 / 120. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYES U LJETE K! Szcbbnél-szebb eredményekkel köszöntik a kongresszusi KTSZ-eink dolgozói A szocialista mezőgazdaság úttörői Kaposhomokon Rádióműsor Győzelmi jelentések üzemeinkből kaposvári ruiiaüzem az „előre a kongresszusi hét legjobb szalagja“ címért indított versenyben a kongresszusi hét harmadik napján, a kezdeménye­ző. A műszak második szalagja ke­rült az élre 146.9 százalékkal. Hogy egyetlen dolgozó sem akar elmaradni fogadalma teljesítésé­vel, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a kongresszusi hét első napján 13 fő, míg a műszak harmadik napján már csak két dolgozó volt, aki 100 százalékon alul teljesített. Az élenjáró dolgo­zók ígéretet tettek, hogy az elma­radókat tovább segítik a 100 szá­zalékon felüli teljesítmény eléré­séhez. A szalagok párosversenyé­ben a B-műszak egyes szalagja szerezte meg a vezetést 136 száza­lékos átlag teljesítménnyel. Az egyéni versenyben kiemelkedő eredményeket értek el: Szabó La­jos kézimunkás 186, Pojtner Mik­lós gépész 140, Illés József vasaló 164, Németh Ferencné kézimun­kás 278 és Gáspár János gépész 196 százalékos teljesítésükkel. A KEFEANYAGKIKÉ SZITŐ VÁLLALAT dolgozói közül 168 fő tett fogadal­mat a kongresszusi műszak sikeré­ért. A felajánlók közül egy nap alatt 85 dolgozó váltotta be ígére­tét. Ezen a napon elért 145 száza­lékos teljesítésükkel 7400 forinttal többet termelt a vállalat, mint amit tervük előírt. A dolgozók je­lentős része magasan túlteljesítet­te vállalását, de napról-napra nö­velik eredményeiket. Pl. Barta Jó­zsef rövidfelverő 262 százalékról 276 százalékra, Bertalan Rózsa felverő 128-ról 190, Györki János szitáló 279-ről 349 és Rizsa Ká- rolyné kártoló 156-ról 164 százalék_ ra fokozták az eddig is kimagasló teljesítményüket. A Kefeanyagki- készítő Vállalat dolgozói továbbra is keményen tartják a Városi Pártbizottság versenyzászlaját. A GYÉKÉNYESI VASÜTÄLLOMÄS dolgozói tudják, hogy a Gyéké- nyesi Kavicsbánya csak akkor tel_ jesítheti tervét, a pártkongresszus tiszteletére tett felajánlását, ha a MÁV dolgozói biztosítják a vas­úti kocsikat, a kavicsbányaiak pe­dig úgy segíthetik a vasútiak munkáját, ha idejében elvégzik a rakodást és meggyorsítják a kocsi­fordulót. Ez a közös felismerés és a felajánlások teljesítésének egymás- közti segítése meghozta a maga gyümölcsét. A kongresszusi mű­szakban 131 százalékra teljesítet­ték a rakodási és 116 százalékra a leadási tervet. Ennek a jól össze­hangolt munkának még egy eredménye lett: gondosabb lett a kocsikihasználás, mert a vagono­kat az elmúlt napokban 19.2 ton­na súlyban rakják. A vasútállo­más dolgozói a gazdaságosan ki­használt, jól megrakott vagonokat azonnal továbbítani tudják és így nagyobb mennyiségben és gyor­sabban viszi a vonat az építkezé­sekhez szükséges kavicsot. Kuczkó József MÁV-tervhivatalnok és Várnagy Ferenc vállalati tervszál­lítási előadó jó munkájukat dicsé­ri ez a közös eredmény. A VAS- ÉS FÉMIPARI KOMBINÁT öntödeműhelyének dolgozói meg_ mutatták, hogyan kell versenyez­niük a vasasoknak. 20-án a kon­gresszusi műszakra tett felajánlá­saikat nemcsak teljesítették, ha­nem túl is szárnyalták. A túl­teljesítést vasakarattal és acélos hittel segítette Borsos Ferenc ifjú­munkás sztahanovista formázó 350, Makarész Gyula ifjúmunkás sztahanovista formázó 325, Kertész Kái-olyné magkészítő 208 százalé­kos teljesítésükkel. A kombinát tervtúlteljesítésében nagy része van az esztergályosoknak is. Mik­lós Ferenc 292, Bajzik István 280, Potó László 235 és Mesterházi Sándor 260 százalékos teljesítésük­kel mutatták meg, hogy kemény fából vannak faragva a vasasok. ,,Ne hagyd magad, vasas!“ jelszó­val fokozzák versenyüket és öreg­bítik hírnevüket. A KAPOSVÁRI CUKORGYÁR büszkén jelenti, hogy a pártnak adott szavát, a kongresszus tiszte­letére tett felajánlását maradékta­lanul teljesítette. Tervének Í28.4 százalékos teljesítésével eleget tett május havi kötelezettségének, s 21-e óta már június havi tervén dol­goznak. A Cukorgyár dolgozói tet­tekkel bizonyítják, hogy méltóak a párt bizalmára, s ez arra ösztönzi őket, hogy további munkával har­coljanak a még több és szebb ered­ményekért. Á kongresszusi hét- újabb és újabb hőseinek neve kerül a versenyfáblára Magyarafádon MEZŐGAZDASÁGI DOLGOZÓINK ’ A KONGRESSZUSI HÉT SIKERÉÉRT gozók és olyan vállalásokat lettek, amelyek teljesítésével akarják bebi­zonyítani pártunk iránti szeret elüket. A kongresszusi hét minden egyes nap­ján újabb és újabb munkahőstettek szil'ettek mind az állam iránti köte­lezettségek teljesítésében, mind pedig a növény ápolási munkák végzésében. párt- és tanácsszerveinek és dolgozóinak jó munkáját dicséri a kongresszusi hét gondos megszervezése s be­csületükre válnak eddig elért eredményeik is. Szavu­kat adták arra, hogy a megyei begyűjtési versenyben továbbra is szilárdan megtartják első helyüket s en­nek érdekében példás szorgalommal fogtak munkához. Dicséret és elismerés illeti a tabi járás dolgozóit azért, hogy a kongresszusi hét egyik napján csaknem 16 má­zsa tojást gyűjtöttek be, baromfiból pedig több mint 300 kilót. A beadási kötelezettség teljesítésében példát mutatnak a járás tsz-ei, amelyek közül négy egész évi, kilenc pedig félévi állat- és állati termékbeadásá­nak gondját már letette. A járás csaknem minden községében megélénkült a forgalom a begyüjtőhelyeken. Egy nap alatt Tengődön 265, Andocson pedig 113 kilogramm tojást adtak be a dolgozó parasztok. A torvaji Táncsics tsz egész évi sertés-, vágómarha-, tojás- és baromfibeadási kötelezettsége rendezésével járult hozzá népünk életszínvonala emeléséhez. Példá­ját követték a község dolgozó parasztjai is: Bodó La­jos egy darab hízottsertést, Vicena János és Hammer Mihály egy-egy darab vágómarhát adtak át a.begyüj- tőszervnek. A járás, de a megye eredményeit is nagyban hátrál­tatja Ka rád község rossz begyűjtési munkája, hiszen a járás hátralékosainak egyharmada ebben a községben vari. A karádiak vegyenek példát járásuk élenjáróiról s késedelem nélkül rendezzék beadási hátralékukat. A. gyékényesi dolgozd parasztok a kongresszusi hét megkezdésekor elhatározták, hogy a félévi beadási tervük teljesítéséből hiányzó barom­fit, tojást, tejet és sertést a kon­gresszusi hét alatt, május 31-ig be­adják. Egyben felhívással fordultak megyénk tsz-eihez és egyénileg dol­gozó parasztjaihoz, csatlakozzanak kezdeményezésükhöz és a pártkon­gresszus befejezéséig tegyenek eleget féléves állat- és állati termékbeadási kötelezettségeiknek. A gyékényesiek becsülettel helyt­álltak a munka frontján a kongresz- szusi héten, A tavaszi vetésű növé­nyek első növényápolási munkáit 80 százalékra elvégezték. A beadási kö­telezettség teljesítésében is nagysze­rű eredmények születtek, 70 százalé­kos tojásbeadásukat 100 százalékra emelték, tejbeadási tervüket 101 százalékra túlteljesítették, hízottser- tásbegyüjtési tervük teljesítésében is csaknem 100 százaléknál tartanak. A dolgozó parasztok közül nyolcán pá­rosversenyben vannak egymással a kongresszusi hét alatt a növényápo­lási munkák mielőbbi elvégzésére. Becseis József máris 100 százalékra teljesítette vállalását, befejezte az egyszeri növényápolási munkákat. 7 versenytársa sem marad le mögötte: a mai nappal ők is befejezik a nö­vényápolást. Amit vállaltak a kon­gresszusra, annak becsülettel eleget tettek a gyékényesi dolgozó parasz­tok, méltón ünnepük munkasikereik­kel pártunk III. kongresszusát. Ahogy közeledik a pártkongresszus napja, úgy fokozódik a verseny Ma- gyaratád dolgozó parasztjai között. A kongresszusi héten minden dolgo­zó paraszt eleget akar tenni felaján­lásának. A gazdák azt vállalták, hogy a kongresszusi héten félévi tojás- és baromfibeadásuk hiányzó részét tel­jesítik, valamint befejezik a vetési munkát, megsarabolják az összes ka- pásnövényeket, a kukorica és burgo­nya kivételével. A község dolgozó parasztjai máris jelentős részét le­törlesztették felajánlásuknak. Befe­jezték a vetéseket, megsarabolták az összes napraforgót, cukor- és takar­mányrépát. Már több gazda meg­kezdte az egyelést is, hogy vállalá­sát túlteljesítve köszönthesse a párt- kongresszust. A versenymozgalom a begyűjtésben is szép eredményeket hozott. A kongresszusi hét első négy napján a község dolgozói tojásbe­adásukat 10, baromfibeadásukat 3 százalékkal növelték. Minden nap a kongresszusi hét újabb és újabb hőseinek nevei kerülnek a verseny­táblára. A eomogygeszti Üj Barázda termelőszövetkezet tagsága is lelkesen dolgozott a kon­gresszusi hét alatt. Kalászosaik másodszori fejtrágyá­zását elvégezték, a növényápolási munkákban is szép eredményeket értek el. Burgonyájukat, napraforgóju­kat megfogasolták, a cukorrépát megsarabolták és megkezdték az egyelését is, amelyet a kongresszusi hét alatt be is fejeznek. A répáspusztai Első Ötéves Terv tsz tagjai kiváló minőségű, jó munkát végeznek, hogy továbbra is megtarthassák az első helyet az ország tsz-ei között folyó kongresszusi versenyben. Szép ered­ményt értek el a növényápolásban. A dugványrépa ka­pálását, a cukorrépa sarabolásá/t és egyelését 15 holdon befejezték. Elvégezték 10 hold burgonyájuk első kapá­lását és a kukorica első kapálását 62 százalékra. A tehenészetben dolgozók között is szép eredmények születtek a kongresszusi hét alatt. A vállalt 7 literes fejési istállóátlagot 8.6 literre emelték és a 7.5 literes fejési átlagot a vállalt 10 liter helyett 11.8 literre tel­jesítették a kongresszus tiszteletére. A gyékényesi Győzelem tsz tagsága lelkes munkával készült pártunk III. kon­gresszusára. A kongresszusi hét alatt szép eredménye­ket értek el a növényápolási munkákban. Megkapál­ták 5 hold réticsenkeszüket, a mákot kétszer, a cukor­répát egyszer megsarabolták és most végzik az egyelé­sét, a burgonyát megfogasolták. A tsz beadási kötelezettségének is eleget tett. Ba­romfi-, tojás-, vágómarhabeadásukat egész évre 100 százalékon felül teljesítették, sertésbeadásukat egész évre június elsejéig teljesítik. A somogybükkösdi Szabad Föld tsz tagjai is elhatározták, hogy beadási kötelezettségük .tel­jesítésével készülnek pártunk III. kongresszusára. Ba­romfi-, tojás-, tej-, vágómarha- és hízottsertésbeadá- sukat félévre teljesítették is. Megfogadták, hogy a kon­gresszusi hét alatt évi baromfibeadásukat és vágómar­habeadásukat is teljesítik: becsülettel állták szavukat. Lelkesen teljesítették beadásukat a kongreszusi hé­ten a parrogszentpáli dolgozó parasztok is. Szabó Jó­zsef 21-éré rendezte adóját és baromfi-, tojásbeadási kötelezettségét egész évre teljesítette. Cserép Lajos, Oskola József, Horváth Mihály egész évi tojás- és ba­romfibeadási kötelezettségüket teljesítették és mind­hárman rendezték adófizetésüket is. Ifj. Nagy János 15 holdas dolgozó paraszt elhatározta, hogy 7 havi adó­ját 28-ára rendezi és a növényápolási munkákat május 30-ra befejezi. Ugyanígy Horváth Lajos is vállalta, hogy tojás-, baromfibeadását teljesíti és a növényápo­lást 28-ára elvégzi. A magyaratádi Búzakalász tsz tagjai is mindent elkövetnek, hogy valóraváltsák pár­tunknak adott szavukat. Elhatározták, hogy a kon­gresszusi héten elvetik a tsz-tagok háztáji kukoricáját, megsarabolják a cukorrépát, a takarmányrépát és a mákot. A tsz tehenésze vállalta, hogy a kongresszusi ■héten az eddigi 7 literes fejési átlagot 9 literre emeli fel. Mar a negyedik napon jó takarmányozással 9.5 literre emelte fel a fejési átlagot. Befejezték a tsz-tagok háztáji kukoricavetését; a cukor- és takarmányrépát, valamint a mákot megsarabolták. Ezenkívül, vállalá­sukat túlteljesítve, másodszor is megkapálták az 5 kh réticsenkeszt és elvégezték a napraforgó első kapálá­sát. Elhatározták, hogy a kongresszus tiszteletére a ku­koricát és a burgonyát négyszer megkapálják, hogy minél magasabb terméseredményt érjenek el. A KONGRESSZUSI MŰSZAK GYŐZTESEI GÉPÁLLOMÁSAINKON A LADI GÉPÁLLOMÁS dolgozói jól tudták, hogy a Megyei Pártbi­zottság kongresszusi versenyzászlajá­nak birtoklása nemcsak kitüntetést jelent számukra, hanem fokozott kö­telességet is ró rájuk. Éppen ezért elhatározták, hogy olyan vállaláso­kat tesznek, amelyeknek teljesítésé­vel továbbra is szilárdan megtarthat­ják első helyüket. Vállalták, hogy tavaszi traktormunka-tervüket 140 százalékra teljesítik — s hogy mi­lyen derekasan láttak munkához, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy május 20-ig fogadalmukat 5 száza­lékkal túl is szárnyalták. Nagy ré­sze volt ebben a gépállomás legjobb brigádjának, z, Petőfi-íraktorosbri- gádnak, melynek tagjai közül Víz- gázló József 135 kh növényápolást végzett, 35 kh-al többet, mint ameny- nyit vállalt. Dicséretre méltó a Dó­zsa-brigád egyik traktorosának, Tar Bélának az eredménye is, aki 311 kh-on végzett sorközi kultivátore- zást, s ezzel vállalását 24 százalék­kal túlteljesítette. Példásan dolgoz­nak Hunyadi Imre és Kistóth Jenő traktorosok is, akiket mindössze pár százalék választ el fogadalmuk vaió- raváitásától. A gépállomás szép ered­ményeiben nagy része van Kis Papp József vezető-agronómusnak, aki ér­tékes szaktanácsaival segíti a dolgo­zókat. A HÁROMFAI GÉPÁLLOMÁS dolgozóit dicséret és elismerés illeti a növényápolásban elárt kiváló ered­ményeikért. A kongresszusi hét tisz­teletére tett vállalásaik teljesítésé­ben Basaskó Gyula elvtárs mutatott péklát, aki 17 cséplőgépet felszíja- 7ott és bejáratott négy nappal a vál­lalt határidő előtt. A CSURGÓI GÉPÁLLOMÁSON Is kimagasló eredmények születtek: a cséplőgépjavító brigád tagjainak, köztük Bögöti Károly, Filó László és Láng János elvtársaknak becsületé­re válik, hogy összes cséplőgépeik már 20-án teljesen kijavítva sorakoz­tak gépparkjukban. Megdicsérjük a Keszerice-trakto- rosbrigád tagjait is, akik az elmúlt vasárnap kongresszusi őrséget álltak, s jól dolgoztak a csurgói Zrínyi tsz határában. Példájuk követésre méltó. A LENGYELTÓTI GÉFÁLLQMÁ- son id. Cserei István a kasaiozúk, Vandercr Imre a cséplőgépek, Eíucs- kó Lajos és Walter Béla a Fordson- traktorok, Szekér Éva és Heint Mar­git pedig a mérlegek javításában vé­geztek dícséretreméltó munkát. XI. évfolyam, m szám. ÁRA 50 FILLÉR Megyénk mezőgazdasági dolgozói ] mv.nkasikerekkel akarják köszönteni j a köze'edő pártkongresszust. Tsz-ek- j ben, községekben és gépállomásokon | kongresszusi hetet szerveztek a dol­A TABI JÁRÁS

Next

/
Thumbnails
Contents