Somogyi Néplap, 1954. május (11. évfolyam, 103-127. szám)

1954-05-01 / 103. szám

Éljen dolgosó népünk minden győselmének szervezője, a Magyar Dolgosók Pártja! PÉLDAMUTATÓAN DOLGOZNAK AZ ARANYDIPLOMÁS A BÜSSÜI ZALKA MÁTÉ TSZ TAGJAI Mikor a büssüi Zalka Máté tsz tagjai először gyűltek össze, hogy megkezdjék közös munkájukat, mindössze egy szürke ló állt az is­tállójukban. 218 kát. hold művelé­se várt rájuk, melynek megmun­kálásához azzal az örömmel kezd­tek hozzá, amit olyan ember érez, aki hosszú egydüllét után végre hazaérkezett a kedves, meleg csa­ládi körbe. Lelkesedésben, aka­rásban nem volt hiány, azonban még hiányzott a gyakorlat, az összeszokottság és ezért az első év ben bizony nem értek el különö­sebb, jelentős eredményeket. Ez azonban egy percre sem vette el kedvüket a közös gazdálkodástól, sőt még keményebb elszántsággal határozták el, hogy megmutatják: nem lesz igazuk azoknak, akik rö­vid életet jósoltak kis közösségük­nek. A tsz tagjai időközben meg­tanulták, hogyan tervezzenek, hogyan szervezzék meg és osszák fel a munkát egymás között. Az eredmény nem is maradt el. 1953 március-áprilisában már 16 darab lovuk, 15 szarvas- marhájuk, 32 darab disznójuk volt, zárszámadáskor pedig nem kevesebb, mint 13.80 forintot s többek között 6.5 kg búzát, 38 dkg cukrot osz­tottak ki munkaegységenként. Boldogok és megelégedettek vol­tak. Ősszel, amikor a kilépések erős próbára tették a tsz'ek erejét, nekik nem jelentett ez különösebb megrázkódtatást. A három kilépett helyett novemberben két leszerelt katona kérte felvételét a tsz-be, s rajtuk kívül másik két jó gazda is: dolgos, szorgalmas emberek. Azóta mind a négyen úgy beleszoktak a kollektívába, hogy a legkiválóbb tsz-tagok közé tartoznak. Dezsi János — egyike a néphadseregből visszajött kato­náknak — jelenleg öthónapos bri- gádvezető-iskolán van, ahol sokat és jól tanul. A hosszú telet jól felhasználták a tsz tagjai. Megtisztították a ve­tőmagot és a mezőgazdasági gépe­ket is kijavították, előkészítették, hogy tavasz jöttével ne okozzanak majd fennakadást kinn a földeken. Emellett a tsz férfitagjai fát vág- tak, mely munkáért személyen- ként egy nagy kocsi ágfát, ugyan­annyi forgácsot és 100 munkaegy­ségenként egy méter hasábfát kap­tak. Mikor elérkezett a nagy tava. szí munkák ideje, pontosan fel­osztották egymás közt a területet s ezeket névtáblával ellátott cölö­pökkel is megjelölték. A növényápolási munkák ter­vét már úgy állították össze, hogy abba a családtagokat is bevonják. A Zalka Máté tsz tagjai elsők kö­zött kezdték meg a szántást és fej trágyázást, s ők voltak azok, akik elsőnek jelenthették, hogy náluk már minden mag a földbe került. A tagok munkakedvét leg" jobban az bizonyítja, hogy eddig átlagosan 150—160 munkaegységet értek el. Igen nagy gondot fordí­tanak arra, hogy a község egyéni­leg gazdálkodó dolgozó parasztjai­nak példát mutassanak az állam- polgári kötelességek teljesítésében is. Éppen ezért félévi sertésbeadásukat már rendezték, a tejbeadást is ál­landóan 120 százalékra teljesí­tik, tojásból pedig annyit vit­tek a begyüjtőhelyre — s to­vábbra is visznek még —, hogy május 15-re az egész évi tojásbeadással készen lesznek. Amire a legbüszkébbek — s mél­tán lehetnek azok — az, hogy vá­gómarhabeadásukat már 1956-ig rendezték. Kongresszusi vállalása­ik teljesítését — a községben el­sőnek — már április 3-án jelent­hették. De ne higyje senki azt, hogy ezzel a kongresszusi ver­seny lendülete náluk véget ért, mert az elmúlt héten nagy szorga- lommal és lelkesedéssel készültek a világ dolgozóinak nagy ünnepe: május elseje méltó megünneplésé­re. A tsz-tagok között nincs olyan, aki kötelességmulasztásával, fe­gyelmezetlenségével megzavarná a kollektíva mindennapi életét, és pontos, tervszerű munkáját. Mind a növénytermelő, mind a többi brigád és munkacsapat tagjai ere­jükhöz és tehetségükhöz mérten a legtöbbet adják annak érdeké­ben, hogy ezévben még a tavalyi­nál is gazdagabb termést takarít­hassanak be. Éppen ezért néhány olyan új növényfajta termesztésé­vel is kísérleteznek, melyet azelőtt soha nem vetettek. Megnövekedett állatállományukat lelkiismeretesen gondozzák, ennek eredményeként pl. a szarvasmarháknál 2 és fél liter fejési átlag emelkedést értek el. Elhatározták, hogy amint itt lesz az alkalmas idő, azonnal hoz- zálátnak a növények ápolásához, s a kukoricát, valamint a többi ka­pásnövényt legalább háromszor megkapálják az idén. Ha valaki megkérdezi tőlük, hogy kit tartanak maguk között a legjobb dolgozónak, bizony nem is tudnak hirtelen nevet mondani, de mégis legtöbb szeretettel a tsz kaná­szát, a 70 éves Koleszár Fe­rencet emlegetik, aki egyszeri malacoztatásnál átlag 10-es szaporulatot ért el. Koleszár Ferenc bácsi hosszú évtizedeket élt át szegény­ségben, nélkülözésben és jól em­lékszik még azokra az évekre, amikor a hozzá hasonló egyszerű emberek semmi megbecsülést nem kaptak. Biztatja is mindig a fiata­lokat, hogy csak tanuljanak, dol­gozzanak szorgalmasan és becsüle­tesen, tartsanak össze, hiszen ma már saját országukat, saját jövő­jüket építik. A tsz tagjai meg is fogadják az idős Koleszár bácsi szívből jövő tanácsait. A pártszervezet vezeté­sével, a kommunisták példamuta­tását követve, komoly munkával, a tsz-demokrácia maradéktalan betartásával, példamutató becsüle- tességgel dolgoznak mindnyájuk még szebb holnapjáért, a Zalka Máté tsz felvirágoztatásáért. Pál György elvtárs május 1-én lett forradalmár p dl György élete is úgy kezdo- dőlt, mint a hozzá hasonló töb­bi szegény emberé. • Egy uradalmi cselédházban ismerte meg az akkori világot, ahol apja az uraságot szol­gálta. Édesanyja megosztotta apjá­val a munkát és a küzdelmet. Éjt nappallá tett és az anyai szív mele­gével, a feleség gyengédségével igye­kezett ellensúlyozni hat gyermeke és fér je (számára a cselédsors keserveit. A kis Gyuriról sokszor mondogat­ták a szomszédok, hogy jóeszű, ér­telmes gyermek. Minden érdekelte, ami körülötte történt és már hatéves korában „nagyosan“ szólt ,szülei be­szédébe, amikor arról keseregtek, hogy az uraság megint becsapta őket, mert árpát és másodosztályúi ocsus búzát méretett ki kenyérgabonaként a szűkös kommencióba. Hétéves ko­rában ö is „beállt“ az uradalom jár­mába, mert testvérei között ő már nagy fiúnak számított. Hajnali négy órától este nyolc óráig gyomlált, mert az a pár krajcár is sokat jelen­tett, amit keresetként hazaadott. Na­pi 16 órai munkáért 10 krajcárt ka­pott, amiért legfeljebb két liter tejet vásárolhattak. TTorán kezdte a küzdelmes életet és hamar belelátott az urak dolgába. Ebben segítettek neki azok a vándoriparosok is, akik az urada­lomban többször megfordultak egy kis alkalmi munka reményében. A még egészen fiatal, értelmes Gyuri gyerekkel szívesen beszélgettek a munkások és parasztok életéről. Még 1907-ben történtamikor az uraság egy korona húsz fillérrel csökkentette a földmunkások bérét. Pál Györgyéket is érzékenyen érin­tette, mert amúgy is keservesen éltek szűkös keresetükből. A 16 éves Gyuri kijelentette, hogy addig nem dolgoz­nak, amíg vissza nem álítíják a jog­talanul megdézsmált bérüket. Igaza van Gyurinak — mondták a többiek — és 350-en abbahagyták a munkái, sztrájkba léptek. Mindenki szívesen hallgatott a fiatal Pál Györgyre és amikor az uraság tárgyalni akart — mivel a sztrájk a legnagyobb dolog­időben történt — őt bízták meg a többiek, hogy képviselje a sztrájko­lok ügyét. Elérte első győzelmét, megkapták az 1 korona 20 fillért. Pál Györgynek a sztrájk óta nem volt becsülete az urak elölt. 7 913 május 1-én végleg kitelt a -*• becsülete. Elmondta a többiek­nek, hogy mit hallott május 1-ről és elhatározták, hogy ők is megünnep- Uk, mert a szegény cselédek sorsa, bánata és ünnepe azonos valamennyi munkáséval. Ettől kezdve forradal­márnak nevezték és a csendőrök gya­kori látogatói lettek. — Jobb lesz, ha máshol próbálunk szerencsét, hiszen itt még emberszámba sem néznek bennünket — mondta az édesapja. Még abban az évben felkerekedtek és bejöttek a városba, hátha könnyebb lesz az élet , . . Őszre tél jött, tavaszra nyár, pe­regtek az évek, de a munkásember élete itt sem volt jobb. Téglagyári munkás lett, óránként 6 filléres bér­rel. Építkezésnél, zsákotoknál dolgo­zott, de az urak mindenütt egyfor­mák voltak. Amilyen mértékben gyű lölte Pál György az urakat, olyan szeretettel fordultak feléje dolgozó­társai. 1919-ben felvirradt a szabadság napja. Megválasztották a földmunká­sok szövetsége megyei elnökévé. A Tanácsköztársaság elbukott, de a sza­badság vágya kitörölhetetlenül be­költözött a szivébe. Hosszú évek ül­döztetése kezdődött, de tudta, hogy érdemes harcolni, mert el kell jön­nie még egyszer a szabadság hajna­lának • . . aposvárott, ahol az Ady Endre- utca végződik és a Cseri-út kezdődik, egy rózsaszínűre festett ház homlokzatán halványan még lát­szik a felirat: „Munkásotthon“. E munkásotthonnak a felszabadulás előtt két arca volt. Az egyik a „hi­vatalos“, amit megengedtek a rend­szer urai, mert a munkásáruló szak- szervezeti vezetők júdáspénzen árul­ták azokat a munkásokat, akik har­coltak a nagyobb darab kenyérért. Pál György ezt idejében felismerte és ezért éjszaka — az áruló vezetők tudta nélkül — lefüggönyözött abla­kok mellett, suttogva tárgyalták a gyárosok, a munkaadók meg-meg­ismétlődő mind nagyobb gaztetteit. A fáradtságtól és a nélkülözéstől be­esettszemű, sápadtarcú emberek tud­ták, hogy csak saját erejükben bíz­hatnak. Számszerint ugyan kevesen voltak az összejöveteleken, de érez­ték, hogy a kizsákmányolt, nincste­len munkások és parasztok szíve együtt dobban az övékével és az ő szavuk az éhezők, a jogfosztottak szava. Pál György gyei együtt mind. töb­ben táplálták a szabadság izzó para­zsát és rendületlenül hittek abban, hogy e'jön az idő, amikor a parázs lángot fog. Már az uradalomban meg­látta, hogy május elseje rettegett napja a tőkés kizsákmányolóknak, mert a világ dolgozóinak ez a sereg­szemléje megmutatja a munkások és parasztok félelmetes erejét. Amikor évrő’-évre beköszöntött május 1-e, mind nagyobb lett az ünneplők tá­bora és Pál Györgyöt soha, semilyen erő sem tarthatta vissza, hogy ne le­gyen az ünneplő felvonulók között és ne tartsa magasra a vörös zászlót­A z egykori munkásotthon ablakán kiszűrődik a fény és jókedvű fiatalok díszítik a kultúrtermet, hogy külsőségekben is méltón ünnepelhes­sék a 10. szabad május elsejét. A fia­talokkal együtt szorgoskodik Pál György elvtárs is és az öröm köny- nyein át nézi a boldog, megelégedett ifjúságot. Rajtuk keresztül látja a gazdag, felszabadult, szocializmust építő országot, amelyet sok évtized harcai közben álmodott meg . . . — HORVATH LÁSZLÓ — Egész szobafalat beborító könyvszekrény csillogó üvegajtaja mögött sorakoznak az orvosi és jogi tudományos könyvek a barátságos lakásban. A könyvek, szakfolyóira­tok és a szépirodalmi művek arról tanúskodnak, szakavatott kéz gyűj­tötte, sorakoztatta őket katonás rendbe évtizedeken át. A könyvszek­rény előtt, kényelmes karosszékbe süppedve beszélgetünk e nagyszerű és tartalmas élet birtokosával, a 74 éves dr. Szász Béla orvossal. Munkás élet, sok kicsi és nagy öröm, nagyszerű küzdelem sorakozik mögötte, ami mind tanulságos, ér­dekes történet a hallgató számára. Az eseményekben gazdag élet azon­ban nem törte meg bátor viselőjét. Kora fiatalságának pírja most is ott ragyog arca színében, gondolatait se­besen váltogató agyában. Ma is, mint 40—50 évvel ezelőtt, telve tervvel, munkakedvvel, hiszen mint maga mondja: csak addig élet az élet, amíg szellemi, testi ereje birtokában, nap- ról-napra hasznossá tudja tenni magát a társadalomnak. S ahogy a beszélgetés fonalát gom­bolyítjuk, filmszerűen bontakozik ki egy nem mindennapi munkás élet a maga teljes valójában. Magunk előtt látjuk a századforduló előtti kis erdélyi fiúcskát, aki komolyságá­val már gyermekkorában kiütközött a játékos pajtások közül. Egyénisé­gét mégsem a visszahúzódás, hanem az emberek iránt érzett mélységes szeretete tette vonzóvá. Az évek gyors múlása hamar középiskolás korba vitte a tanulnivágyó gyerme­ket, s mire a pályaválasztásra ke­rült a sor, nem okozott problémát, mi szeretne lenni. így iratkozott be az egyetem orvostudományi karára. Páratlan akaratereje, éles felfogása átsegítette minden nehéz­ségen, pedig abban az időben bőven kijutott az egyetemi ifjúságnak. Tan­könyv úgyszólván még nem is volt magyar nyelven, külföldről beszerez­ni pedig hallatlan anyagi áldozatot követelt. Szász Béla szembenézett a? anyagi gondokkal és sikeresen tette le vizsgáit és szerezte meg 1904 már­ciusában az orvosi diplomát. Az egyetemen tanúsított kiváló szorgal­ma jutalmául a Törvényszéki Orvos­tani Intézetbe került gyakorlóorvos­nak, majd az új Szent János-kórház kórbonctanán segédorvoskodott. Az itt eltöltött évek sem teltek tovább­tanulás nélkül. A fiatal orvos to­vább folytatta eddigi gyakorlatát: tudva azt, hogy aki nem tanul ál­landóan, elmarad az élettől. Mint törvényszéki orvosszakértő, aki min­denen felül szereti az embert, elha­tározta, hogy végleg ezen a pályán marad. Letette a szakvizsgát is. E téren igen hiányosnak érezte tu­dását, hiszen a törvényszéki orvos véleményén igen sok áll. Egy hely­telen diagnózis esetleg élet és halál ura, többévi börtönt is vonhat maga után. Itt az orvosnak nem elég az orvosi diploma, ügyvédnek is kell lennie. Miután ezt világosan felis­merte, nem volt gond az elhatározás­hoz. Beiratkozott az egyetem jogi karára, melyet kitartó szorgalommal, minden szabad percét, pihenését* szórakozását feláldozva, el is vég­zett. Közben egyre gyűlt, gyara­podott tudása, szélesült látóköre, na­gyobb mestere lett munkájának. Vájjon ki tudná elszámlálni, hány ember köszönheti életét a tudomány egyszerű közkatonájának. Az első vi­lágháború alatt is az első vonalban harcolt az emberi életért. Tábori bakterológiai laboratóriuma vezetése alatt sikeresen vette fel a harcot az alattomos ellenség, a járványok el­len. Nevét nemcsak a mi városunkban,, hanem Pécsett is nagy elismeréssel emlegetik, ahol törvényszéki orvos- szakértői munkája mellett jelentős- munkát végzett mint kórházi bonj coló főorvos és mint röntgenológus is. Gyakorlati munkája mellett sza­badidejéből arra is szakított, hogy tudományos munkákat írjon. Mun­kái a nagyterjedelmű könyvtárban szerényen húzódnak meg, pedig úgy­szólván úttörők voltak a magyar- nyelvű orvosi szakirodalom megte­remtésében. Az akkori uralkodóosz­tály felfigyelt a nem mindennapi munkabírású orvosra. Bőven ellátta munkával és igyekezett a maga ja­vára kihasználni. Szívesen szerepel­tették külföldi orvosi értekezleteken, ahol beszámolóit hol német, hol francia nyelven tartotta, de ennél to­vább nem ment a múlt rendszer sze­rény és becsületes munkásának meg­becsülésében. Jutalom, elismerés nem jutott számára a múlt rendszer­től. Pedig hogy lelkesedtek ér­te, amikor Kaposvárra került. Mi­lyen büszkék voltak a város első- egyetemi magántanárára! Népi de­mokráciánk azonban számontartja és nagyra értékeli a tudomány munká­sait. Megbecsüld, elismeréssel adózik, kormánykitüntetéssel jutalmazza a tudományos élet önzetlen dolgozóit. Erről tanúskodik az előttünk lévő­díszes oklevél és érem: a Magyal Népköztársaság a Munka Érdemér­mét adományozta az aranydiplomás orvosnak. Kollégáival együtt meleg ünnepségben részesítette Darabos Iván elvtárs, az Elnöki Tanács tit­kára a kórházi ünnepségen a kitün­tetés átadása alkalmával. Megemlé­keztek az ötvenéves jubilánsról az SZTK orvosai, dolgozói is. A jó kol­légát ajándékkal kísért meleg sza­vakkal ünnepelték. A rövid beszélgetés végé­re érve, arról beszél Szász Béla, hogy még mit tehetett volna az emberisé­gért. Nincs megelégedve önmagával. Hirtelen csap át a múltból a jelenbe- a beszélgetés. Közeli és távoli tervek kavarognak a levegőben. Mint mond­ja — az élet üteme nem lassúdik, hanem egyre gyorsabb lesz, s ezzel az öregeknek is lépést kell tartaniok. Kis dolgozószobájának ajtajában kö­szönünk el egymástól, ahol már vár­ják az asztalra készítve apró üve- gecskék és a legújabb szakfolyóira­tok. Pócza Jánosné. A takarékosság a nép ügye Az életszínvonal emelkedése szem­pontjából döntő jelentősége van an­nak, miként tudjuk a magunk és az ország javára fordítani azokat a nagymérvű kedvezményeket, melye­ket pártunk és kormányunk mind az ipari dolgozóknak, mind pedig a dol­gozó parasztoknak nyújtott. A kü­lönféle bérügyi rendezések csakúgy, mint a beadási kedvezmények, ak­kor szolgálják fokozottabban az egyes ember és az egész ország ér­dekét, ha az elért megtakarításokat előrelátóan és tervszerűen használja fel. Az előrelátó, takarékos ember­nek megvan a maga terve. Tudja, hogy mikor akar bútort, rádiót, ru­hát, kabátot, stb-t vásárolni. Nyilván­való, hogy a villanyáram, tüzelő és egyéb háztartási anyagokkal való takarékosság akkor lesz igazán hasz­nos, ha az ezekből származó megta­karított forintokat nem zsebbe, ha­nem takarékba helyezi el, mert a ta­karékba helyezett, összeg állandóan növekedik a kamattal is. A megtaka­rított forint az Országos Takarék- pénztáron keresztül visszakerül nép­gazdaságunk vérkeringésébe, új be­ruházások válnak belőle, amelyek a dolgozók életszínvonalát emelik. Igaz, hogy a kapitalizmusban is takarékoskodtak a dolgozók (már akinek volt miből), azonban az egé­szen más természetű takarékosság volt. A kapitalizmusban a munkanél­küliségtől, az öregkori ellátatlanság­tól való félelemből kényszerültek ta­karékoskodni a dolgozók. Persze ezt csak az amúgy is igen alacsony életszínvonaluk további csökkentéss­vai tudták megtenni. Mivel a bank nem a nép, hanem a tőkések kezé­ben volt, a dolgozók megtakarított pénze a tőkések kezébe került. Ma a takarékosság a nép ügye. Ezért vált olyan széles mozgalommá a takarékosság és ezért helyezi el mind több dolgozó a takarékba meg­takarított forintjait. Aki takarékosan akar élni és tervszerűen akarja gya­rapítani családja gazdasági helyzetét, ne a sublótfiókba, hanem takarék- betétkönyv megváltásával helyezze el forintjait az Országos Takarék- pénztárba. Az április 26-án megkez­dődött és május 15-ig tartó takaré­kossági napok alkalmával minél töb­ben helyezzék el forintjaikat a taka­rékba az üzemek és falvak dolgozói, hogy ezzel is segítsék a saját maguk gyorsabb gyarapodását, és az élet- színvonal emelését szolgáló kor- mányprogramm mielőbbi megvalósí­tását.

Next

/
Thumbnails
Contents