Somogyi Néplap, 1954. május (11. évfolyam, 103-127. szám)
1954-05-05 / 105. szám
VILÄG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Moszkva, Ulica »Pravdi« dom 24. Jókai somogyi kapcsolatai Haladéktalanul számolják fel a műszaki irányításban lévő hibákat a Textilművekben IÓ NÖVÉNYÁPOLÁSSAL Á NAGYOBB TERMÉSÉRT! Megyénk termelőszövetkezetei, dolgozó parasztjai a rendelkezésre álló erők helyes mozgósításával, az alkalmas idő jó kihasználásával, nagy lendülettel végezték a tavaszi mező- gazdasági munkákat. Ennek a szorgalmas munkának tudható be, hogy a késői tavaszodás miatt előállt lemaradást megszüntették és az egyes növényeket batáridőre elvetették. Az elért eredmények kivívásához nagyban hozzájárult az a versenyszellem, ami megnyilvánult az egész tavaszi idény alatt. Járások és községek, egyéni gazdák és termelőszövetkezetek, gépállomások és állami gazdaságok minden erőt latbavetve keményen és odaadóan harcoltak a Megyei Pártbizottság versenyzászlajá- ert. A tavasTí munkákban kialakult erős lendületet kell fenntartani, sőt fokozni a növényápolási munkák végzésében is. E feladat mind a termelőszövetkezeteknek, mind egyénileg dolgozó parasztságunknak ' nagy erőnrőbája lesz Egy pillanatra sem szabad szem elől téveszteni azt, hogy az időben végzett jó vetéssel a nagy termésnek csak az alapjait raktuk le, de azt felépíteni, a végcélt elérni csak jó növényápolással lehet. A növényápolási munkákra alapos körültekintéssel, tökéletes’ szervezettséggel kell felkészülni nemcsak a termelőknek, hanem a mezőgazdasági igazgatás területén dolgozóknak, maguknak az agronómusoknak is. Fel kell mérni az elvégzendő munkák nagv- ságat, a rendelkezésre álló gépi-, fogai- és kézierót, az egyes munkákat ngy kell ütemezni, hogy azokat időben. folyamatosan, zökkenőmentesen vegezhes'ük ci. Te.'..ielőszövefkezete- inknek meg kell erősíteniük a brigádszervezeteket, a kapásnövények területét fel kell osztani a munkacsapatok, ezen belül f&z egyes tagok között. Erre a munkára mozgósítaniuk kell a tagság és a családtagok összességét. A munkatervet részletesen ismertetni kell a tagsággal, fel- világositani. meggyőzni őket a munkák fontosságáról és mindezekkel elérni azt, hogy a tagság magáévá tegye a tervet, mert ebben az esetben szorgalmas munkával részt is vesz annak végrehajtásában. A barcsi Vörös Csillag, a ^ávolyi Szabadság és még sok termelőszövetkezet éppen ennek köszönheti az egyes feladatok sikeres végrehajtását. Készítsenek növényápolási kampány- és ütemtervet a. községi tanácsok is. Ebbe a munkába, vonják be a mezőgazdasági állandó bizottság tagjait és feltétlenül kérjék ki a termelési bizottság véleményét. A munkatervet kibővített végrehajtó bizottsági ülésen részletesen tárgyalják meg és ezt követőleg kisgyűléseken, személyes beszélgetések utján ismertessék a dolgozó parasztsággal. A munkaterv holt betű marad mindaddig, amíg az érdekeltek tudomásul nem veszik és megvalósítás céljából el nem fogadják. Inke község így járt el és ennek eredménye a jó munka lesz. Helytelen módszer és sikerre egyáltalán nem vezet, ha az elkészített munkaterv az íróasztal fiókjába kerül. i> Gépállomásaink feladata az, hogy minél nagyobb segítséget nyújtsanak elsősorban termelőszövetkezeteinknek, de ezen túlmenően a dolgozó parasztságnak is a növényápolási munkák végzésében. Gépállomások, termelőszövetkezetek vizsgálják meg, hogy a rendelkezésre álló növény- ápciógépek jobb kihasználásával hogyan tudják növelni a munkák gépesítését. A négyzetes vetés tengerinél és napraforgónál a gépek teljesítőképességéhez viszonyítva kevés, éppen ezért sorbavetett napraforgó- területek, de a megfelelő sűrűség mellett kelt tengeritáblák közül is ki kell jelölni azokat a területeket, melyeket keresztirányban történő átvágással kétirányban lehet kapálni. A csurgói járás egyéni gazdái érdeklő• dést tanúsítanak a gépi növényápo- i íás iránt. A munkák nekiindulásá■ nak kezdetén az agronómusoknak ■ éppen ezeket a kérdéseket kell meg• vizsgálniok és helyes intézkedések• kel a gépi növényápolást fokozniok. A növényápolási munkák végrehajtása során minden percet hasz- 1 Háljunk ki. Az «-amit megtehetsz ma, ' ne halászd holnapra« közmondást itt kell megvalósítani. Ha egy munkával megkésünk, később nagyobb erővel, nehezebben és sokkal rosszabb minőségben tudjuk végrehajtani. A gyomok napról-napra erősödnek, nehezebb lesz kiirtani őket, több kárt tesznek a kultúrnövényekben. Minél nagyobb területen vezessük be a jobb, nagyobb teljesítményt nyújtó munkamódszereket, mert ezzel nagyban megkönnyíthetjük munkánkat (pl. cukorrépa-csokrosítás). Ez évben nagy a gyomosodási veszély. Gabonáinkat, sűrű vetésű növényeinket igen veszélyeztetik a gyomok. A gyomok elveszik a tápanyagot a kultúrnövényektől, elszívják a nedvességet, elfoglalják a területet, tönkreteszik nemcsak az idei, de a jövőévi termést is. Ezért azonnal hozzá kell kezdeni ezeknek irtásához. Legyen ez a munka általános roham a gyomok ellen. A DISZ-fia- talság ebben nagy segítséget tud nyújtani a termelőknek. Kapásnövényeink ápolási munkáit azonnal kezdjük meg, mihelyt soroltak. Tengerinél, burgonyánál ne hanyagoljuk el a kelés utáni fogaso- ■ást, hisz ezzel irtjuk a gyomot, javítjuk a talaj szerkezetét. A mákot, cukorrépát és egyéb növényeket ke- : :s után azonnal saraboíjuk meg. Fordítsunk nagy gondot az egyelési munkált időbeni elvégzésére. A megkésett egyelés már nehezebb munka, mázsákban kifejezhető terméscsökkenést okoz. Minden kapálás felér egy esővel — mondják az idős gazdák és ez így is van. Kapáljunk annyiszor, ahányszor a talaj tömő- dött, vagy gazos volta azt megkívánja. Mélyen ne járassuk a kapát, mert megsértjük a növényzet gyökérzetét és feleslegesen pazaroljuk a talaj nedvességét. Minden termelő arra törekedjék, hogy aratásig kapásnövényei legalább háromszori kapálásban részesüljenek, a burgonya a virágzásig lehetőleg három, de feltétlenül két töltögetést kapjon. Az agronómusok, mezőgazdasági előadók és állandó bizottsági tagok állandóan járják a határt és a helyszínen nyújtsanak segítséget a termelőknek abban, hogy a feladatokat időben elvégezhessék. A párt- és tanácstagok a növényápolási munkák végzésében éppen úgy, mint mindenben példamutatóan járjanak élen. A termelők elsősorban az ő munkájukat figyelik és ha jót látnak, szívesen, azonnal követik. A példamutatás a legerősebb fegyver a végrehajtásban. És ha mégis vannak olyanok, akik az egyes munkák végzésében lemaradtak, fel kell keresni őket, beszélgetni kell velük, biztosan hallgatnak a jószóra és behozzák a lemaradást. Természetesen felvilágosító munkával sikert .csak az érhet el, aki maga is élenjár. A jó növényápolási munkák mellett fokozott gondot fordítsunk a különböző kártevők elleni védekezésre. Időben és megfelelő védekezőszerrel irtsuk őket. A tavaszi munkák sikeres végrehajtásának nagy segítője volt a termelők között megindult verseny. A kongresszusi versenyvállalások hatalmas erőt adtak ehhez a munkához. Ezt a versenyszellemet, a kongresszus tiszteletére tett felajánlásokat kell fokozni és kiszélesíteni a növényápolási munkákra is. Párt- szervezeteinknek, tanácsainknak azt kell elérniük, hogy a növányápolási munkák jó elvégzésére a mezőgazda- sági dolgozók szívügyévé váljék, mert e munkák sikeres végrehajtása döntő előfeltétele a nagyobb terméshozamok elérésének. BAJCSY EDE megyei főagronómus. Több kapálás — több termés! Sávoly község dolgozó parasztjainak versenyfelhívása a marcali járás parasztjaihoz nyék területei mindenkor szakszerű állapotban legyenek. Vállalásunk értelmében versenyre hívjuk a marcali járás összes községeit és termelési bizottságait. Reméljük, hogy a járás összes köz" ségei csatlakoznak ehhez a mozgalomhoz és a termés betakarításakor majd métermázsában is be tudjuk bizonyítani munkánk eredményét. Előre több kapálással a több termésért! Széphalmi Dénes kih. agronó- mus, Bide János VB-elnök. A mezőgazdasági állandó-bizottság és termelési bizottság nevében: Béres Jenő, Béres Sándor, Mól" nár János, Simon Béla, Gál Sándor, Dobos Ferenc, Kócza Lajos, Krodia János, Gáspár Sándor, Farkas Imre, Kovács Antal, Szarka József. Kiss György kaposvári dolgozó paraszlnak 1423 irúzakilograomal kevesebb a leadási ielezelisége, mint tavaly Az új begyűjtési rendszer lényegesen kevesebb beadási kötelezettséget ír elő, mint az elmúlt évi. Az egyéni tervtárgyalásokon részleteiben is megismerik a dolgozó parasztok, hogy mit jelent nekik az új begyűjtési rendelet, amikor beadási könyveikbe valamennyi cikkből a csökkentett beadást mutató számok kerülnek be. A többgyermekesek, _ a csökkentett munkaképességgel bírók, az öregek jelentős beadási mérséklése most válik ismeretessé mindenki előtt. A beadási kötelezettség egyenkénti megtárgyalása során messzemenően érvényesül a beadási rendszer demokratizmusa, amikor a törvény keretein belül a termelő egyéni adottságainak figyelembevételével állapítják meg a begyűjtési apparátus dolgozói a termelők beadási kötelezettségét. Kiss György Füredi-utca 133. szám alatti dolgozó paraszt beadási kötelezettsége az elmúlt évben búzakilogrammban kifejezve 5540 kg volt. 1954-ben 4117 búzakilogrammnak megfelelő beadást kell teljesítenie. Földterülete nem változott: ösz- szesen 13 kát. hold 1434 négyszögöl. Tavaly azonban a szőlőterületet ötszörösére felszorozták. Kiss György beadási kötelezettsége cikkcsoportonként: 1953. évben 1954. évben búza 1490 kg búza 1172 kg rozs 222 kg rozs — árpa ' 942 kg. árpa 626 kg kukorica 1726 kg kukorica 1831 kg napraforgó 597 kg napraforgó 489 kg burgonya 1024 kg burgonya 671 kg bab 34 kg bab — széna 1213 kg széna — tej 1434 1. tej 1008 1 tojás ■ 36 kg tojás 21 kg baromfi 36 kg baromfi 21 kg h. sertés (félévi) 97 kg h. sertés (évi) 105 kg v. marha (félévi) 79 kg v. marha (évi) 104 kg Kiss ■ György • dolgozó parasztnak 1954-ben 1423 búzakilogrammal csökkent a beadási kötelezettsége. Ennek teljesítéséhez már az év elején hozzálátott: hizottsertés-, tojás- és baromfibeadását már egész évre rendezte. Réti György begyűjtési előadó. Tótújfalu visszaszerzi jó hírnevét Tótújfalu termelőszövetkezeti és egyénileg dolgozó parasztjai az elmúlt évek során mindig élenjártak a beadási kötelezettségek teljesítésében, valamint a mezőgazda- sági munkák végzésében. Az utóbbi időben azonban meglazult a gazdák állampolgári fegyelme és veszély fenyegette a község jó hírnevét. Amíg a Határőr tsz törvényes beadását tojásból, baromfiból, tejből és hízottsertésből egész évre rendezte, addig az egyénileg dolgozó parasztok tojás' ból 56, baromfiból pedig 64 százalékban teljesítették begyűjtési tervüket. A községi pártszervezet és tanács, valamint a tömegszervezetek vezetői látva, hogy a község becsületén csorba esett, az egyéni gazdák pedig fellelkesülve a tsz példamutatásán, elhatározták, hogy felszámolják lemaradásukat. Ennek érdekében a pártszervezet nemrégiben népnevelő-értekezletet tartott, amelyen megbeszélték azokat a feladatokat, amelyek a község dolgozóira hárulnak a. pártkongresszus tiszteletére tett fogadalmaik valóraváltásában. A meg" beszélés eredményes volt: másnap a népnevelők nagy lendülettel hozzáfogtak a faluban a felvilágosító munkához, s a begyűjtési terv teljesítésére, valamint a mezőgazdasági munkák gyors elvégzésére mozgósították a gazdákat. Az eredmény nem is váratott sokáig magára: A következő napon 93 kg tojást és 69 kg baromfit gyűjtöttek be a faluban, s ezzel a beadott tojás- és baromfimennyiség 10 százalékkal emelkedett. Ehhez nagymértékben hozzájárult az olyan gazdák példamutatása, mint Iliásits Márk, aki egész évi tojás" és baromfibeadását 1 nap alatt teljesítette, valamint Veriga József, Eskutics Márk és Petro- vics Pál, akik szintén egész évi tojás- és baromfibeadásukat rendezték. Vegyenek példát róluk Vasvári Mihály, Kovácsevics György- né, Bunyevácz Lukács dolgozó parasztok, akik miatt szégyenkezniök kell a falu becsületes dolgozóinak. Jeki Imre fi Tejüzem dolgozói a munkásparaszt szövetség erősítéséért A kormányprogramra megjelenése óta megváltozott a termelőszövetkezetek élete. Munkásosztályunk segítőkészsége az üzemek patronálásá- ban mutatkozik meg, mint pl. nálunk, a nagyhajóim Győzelem termelőszövetkezetben is. A Kaposvári Tejüzem patronálja termelőszövetkezetünket, amit a csoport tagsága lelkesedéssel fogadott. Amikor Kiss elvtárs, a vállalat igazgatója első látogatása alkalmával ismertette pat- ronálásuk célját és körülnézett a csoport területén, máris sok hasznos tanácsot tudott adni a termelőszövetkezetnek. ígéretet tett, hogy a termelőszövetkezetet tőle telhetőén segíti. ígéretét valóra is váltotta: néhány nap múlva megjelent tehergépkocsival és elvitték azokat a gazdasági gépeket, melyeket a csoport saját erejéből nem tudott megjavítani. A Tejüzem dolgozói vállalták ezek megjavítását. Ijjzen az úton erősödik a munkás-paraszt szövetség. Kovács István tsz-elnök. A W A B Bk. A fonyódi gazdák becsülettel teljesítik vállalásaikat Fonyód község dolgozó parasztsága nemcsak a begyűjtésben, hanem a mezőgazdasági munkák végzésében is jó eredményt ér el. Ezt láttuk a 28-án megtartott határszemlén. Megállapításunk az volt, hogy gazdáink becsületesen teljesítik pártunk III. kongresszusának tiszteletére tett vállalásaikat. Az egész határban nem találtunk egyetlen darab megművelet- len földet sem. Ahogy utunk az őszi gabonatáblák mellett vitt el, láttuk, hogy az őszi gabonák a hideg ellenére is jól átteleltek és szépen fejlődnek a tavasziak is. Dúsak a tavaszi árpa" és zabvetések. A kongresszus tiszteletére 41 dolgozó paraszt tett felajánlást, amit becsülettel teljesítettek is. Ezek közül a dolgozó parasztok I közül is kitűnik eredményes munkájával Hőgye István, Perusza János, Borbély József, akiknek nem. csak az őszi vetésük, hanem a tavaszi vetésük is legszebb a határban. Ök alkalmazzák elsősorban az élenjáró agrotechnikát. Magyar Imre VB-elnök. ■ ■■■ Kimagasló eredmények a Baromfifeldolgozónál Üzemünk minden dolgozója maradéktalanul teljesítette a III. párt- kongresszus tiszteletére tett verseny- vállalását. Ahhoz, hogy vállalatunk I. negyedévi termelési tervét 148.4 százalékban teljesíteni tudta, szükség volt a jó munkaszervezésre és a dolgozók áldozatkészségére. Kimagasló eredményt értek el a munkaversenyben tojáslárnpázóink: névsze- rint László I. Rozália, Papp Erzsébet ifjúmunkások 162 százalékos eredményükkel, valamint Dávid Istvánná 160 és Tarnavölgyi Lászlóné 158 százalékos eredményükkel. Az idei tojásszezonra a kevésbbé tapasztalt szakmunkásoknak átadták munkamódszerüket Kühár Józsefné és Lakatos Margit, ezenkívül részleg- és csoportvezetőink is segítették a hozzájuk beosztott dolgozókat, hogy eredményeik növelése mellett minőségileg megfelelő árut termeljenek. A versenylendület fokozása érdekében naponta értékeljük az eredményeket, melyeket falitáblán és hangoshíradón ismertetünk és nótát küldünk az élenjáró dolgozóknak. Buiiai Igftáwé. xt é.,folyam. 105. szám, ____ ___________ARA SO FILLÉR_____ Szerda, 1934 május 5. Mi, a Sávoly község mezőgazdasági állandó-bizottság és Sávoly község termelési bizottsága, szem előtt tartva a Központi Vezetőség és a minisztertanács mezőgazdaság fejlesztéséről szóló határozatát, községünkben „Több kapálás — több termés“-mozgalmat indítunk. Kapásnövényeink termésének növelése céljából ezzel a mozgalommal megvalósítjuk, hogy rendszeres gyomtalanítással és a talaj csapadékmennyiségének helyes gazdálkodásával — a község kapásnövényeinek átlagtermését az elő" ző évi átlagtermések fölé emeljük. Ennek érdekében minden bizottsági tag vállalja, hogy legalább 10 gazdálkodó összes kapásnövényeinek időbeni és szakszerű művelését figyelemmel kíséri, illetőleg ál. landó felvilágosító és nevelőmunkával biztosítja. Minden bizottsági tag kötelességének tekinti, hogy a hozzá tartozó kapásnövé1 szertaliség postájáhol