Somogyi Néplap, 1954. április (11. évfolyam, 77-102. szám)
1954-04-25 / 98. szám
SOMOGYI NÉPLAP wmtaeaBsm Vasárnap, 1934 április 2S. A tanácskozás előestéjén Hétfőn kezdődik meg Genfben a Vemzetek Szövetségének Paloíájá- *an az öt nagyhatalom és más érdeleit országok diplomatáinak részijeiével a távolkeleti kérdések rendesésére hivatott értekezlet. A genfi anácskozás napirendjén két fő kér- iés szerepel: a koreai béke megteremtése és az indokínai háború felszámolása. Mindkettő igen fontos a léke megőrzése szempontjából. Közel egy esztendeje, hogy Koreában a népek követelésére elhallgattak a fegyverek, megkötötték a ’egyverszünetet. A politikai értekezel azonban — amelynek feladata lett volna a végleges békés renders — nem jött léire, mert az Egyesült Ailamok uralkodókörei a Li Szín Man-klikken keresztül megaka- lályozták ezt. Sőt a fegyverszünet iláfrása óta eltelt hónapokban egyik provokációt a másik után követték el, megszegték több esetben is az írásos megállapodást. Hadianyagot szállítottak Dél-Koreában állomásozó csapataiknak — noha tiltja ezt a fegyverszüneti egyezmény — bandáik átlépték a megállapított demarkációs vonalat, repülőgépeik semmibe vették a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság területi szuveréni- tását. Világos, hogy a bizonytalan fegyverszünetet szilárd békévé kell fejleszteni. Indokína most méginkább a közvélemény figyelmének középpontjában ,.áll. Ez a második tűzfészek és a tüzet ott kell elszigetelni, ahol a legjobban ég. Az elmúlt év végén Ho Si Mnih. a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke az «-Expressen« című svéd lapnak adott nyilatkozatában javasolta, hagy kezdjenek tárgyalásokat a fegyverszünetről, a békéről. Ez a nyilatkozat igen nagyjelentőségű volt, egyike a legjelentősebbeknek azok közül, amelyek megelőzték » genfi tanácskozást. A négy hatalom külügyminisztereinek berlini értekezletén a Szovjetunió küldöttsége — attól vezettetve, hogy megteremtsék a békét az egész világon — javasolta: Genfben tárgyalják meg az indokínai háború felszámolásának kérdését is. A nyugat: külügyminiszterek hosszú eszmecserék után beleegyeztek ebbe. Kénytelenek voltak megtenni, mert Franciaországban a súlyos áldozatokat megelégelő nép — és a burzsoázia számottevő rétegei is — követelték az indokínai vérontás megszüntetését. Mindamellett a francia uralkodóköröket az a meggondolás is vezérli, hogyha Indokinában továbbra is hatalmas veszteségeket szenvednek, Európában pedig feltámasztják a revansiszta német hadsereget, az ország nagyhatalmi szerepe forog kockán. A nyugati külügyminiszterek tehát belementek az indokínai kérdés megtárgyalásába, de a világ már számtalanszor meggyőződhetett arról, hogy nyugaton — és mindenekelőtt az Egyesült Államokban — mások a szavak és mások a szándékok. A washingtoni külügyminisztériumban még le sem törölhették Dulles bőröndjeiről a berlini út porát, máris megkezdődtek a tervezgetések arról, hogyan lehetne eleve kudarcra ítélni a genfi értekezletet. Mint utóbb kitűnt, az amerikai tervek több fokozatot írtak elő. Először még csak amerikai repülőgépeket és repülőgéptechnikusokat küldtek Indokmába és azt emlegették, hogy O’Baniel amerikai tábornok a hadszíntérre megy. Ekkor adták ki a jelszót is: »A Návarre-terv minden«. (Az indokínai francia főparancsnok terve a »végső győzelem« kivívására.) A második lépés Dulles hírhedt március 29-i nyilatkozata volt. Az amerikai külügyminiszter azzal rágalmazta meg a Kínai Népköztársaságot, hogy beavatkozik az indokínai háborúba és emiatt azt követelte szövetségeseitől, hogy intézzenek együttesen »figyelmeztetést« Kínához, majd »közös akciót« kell kezdeniük Indokínában, a háborút »nemzetközivé kell tenni«. Az amerikai tervekbe ekkor nem várt akadály szólt bele. London és Párizs ugyanis nemcsak hogy nem lelkesedett Dulles elképzeléseiért, hanem diplomatikusan tudtára, adta Amerikának, hogy ebben a lépésben nem követheti. Az ilyen álláspontban természetesen elsősorban a közvélemény felháborodása játszott közre, de nem keveset nyomott a latban a hatalmi féltékenység, az angol és francia imperializmus sajátos uralmi érdeke. Dulles kénytelen volt Európába utazni, hogy rábírja szövetségeseit elképzelése támogatására. Itt sem ért el azonban sokkal többet, mert a »közös akciót« nem fogadták el, ehelyett arról egyeztek meg. hogy maid egy későbbi időpontban tárgyalásokat kezdenek egy »csendesóceáni védekni szövetség« megalakításáról. Mindezt betetőzte Nixon amerikai alelnök nyilatkozata. Nixon az elmúlt hét végén egy banketten közölte, hogy »az Egyesült Államok, ha arra szükség mutatkozik, amerikai csapatokat küld Indokínába«. íme, az amerikai terv fényénél világosan látható, hogy a Wall-Street minden erőfeszítése a genfi értekezlet megtorpedózására irányul. A nemzetközi közvélemény azonban a genfi tanácskozástól nagyjelentőségű eredményeket vár. Világszerte tisztában vannak azzal, hogv Genf jelentősége túlnő a távolkeleti kérdések rendezésén, hozzájárulhat általában a béke megőrzéséhez, s a vitás kérdések tisztázásához. Az értekezlet jelentőségét növeli az is — bárhogyan is nyilatkozgat Foster Dulles — hogy a világméretű problémák megtárgyalásában megszületése óta most elsőízben vesz részt a Kínai Népköztársaság, mint ötödik nagyhatalom. Ez egyúttal arra is rámutat, hogy ma már nem iehet olyan kérdés, amit rendezni lehetne a hatalmas Kína nélkül. Hétfőtől kezdve sokszáz újságíró, telefonon, táviratban küldi el jelentését lapjának, hírügynökségének. Az újságok első oldalain a genfi tanácskozásról szóló tudósítások állnak majd. Londonban, Szófiában, Rómában, Hágában, Párizsban, Prágában, I Budapesten az újságolvasók milliói várják, hogy a tanácskozások befejeztével ezt olvashassák a címoldalon: »Genfben megegyeztek«. Az Országos Béketanács távirata a genfi tanácskozás részvevőihez | HASONLÍTSUK ÖSSZE Ki él jobban? Múlt nyáron egy argentin nőküldöttség járt Moszkvában és meglátogatta az »A. I. Mikojan« húskombinátot. A küldöttség tagjai között volt Irma Otar, a »La negra« hűtőházas vágóhíd munkásnője. Irma Otar hazájában egy cikket tett közzé »Ki él jobban« címmel. Ebből a cikkből közlünk részleteket. Hogyan él egy argentin munkásnő? Hogyan él egy szovjet munkásnő? Az Országos Béketanács táviratot intézeti a hétfőn kezdődő genfi értekezlet részvevőihez. A távirat így hangzik: „A békét akaró magyar nép nevében köszöntjük az öt nagyhatalom és más érdekelt a lantok most kezdődő tanácskozását. A magyar nép — a világ békeszerető nemzeteinek sorában reménységgel és várakozással figyeli nz önök munkáját. A berlini értekezlet megmu atia, hogy a tárgyalások útja olyan út, amelyen járva meg lehet oldani nemzetközi ellentéteket, egész szívünkkel kívánjak, hogy Genf újabb jelentős előrehaladás legyen ezen az úton. Bár európai nép vagyunk, nem közömbös számunkra, hogy a világ bármely pontján veszé- lyezíeteit-c a béke. Ezért óhajtjuk, hogy megoldódjanak az általános távolkeleti biztonság, az általános leszerelés, a koreai béke, a vietnami tűzszünet kérdései. A genfi értekezlettől népünk azt várja, hogy további eredményeket hozzon a békés együttműködésben, a AZ „ALKATRÉSZEK“ ÖSSZESZERELÉSE Li Szin Man gazdái utasítására értekezletet hív össze Szöulban egy csendesóceáni kommunistaellenes szövetség összeeszkábálására. Az értekezlet összehívásának időpontja egybeesne a genfi értekezlet kezdetével. Az egyik feltételezhető kezdeményező — Magsaysay (Fülöp-szi- getek) — azonban máris visszalépett. A thaiföldi lapok közleménye szerint Thai-föid kormánya szintén elutasította a részvételt a szöuli »kommunistaellenes értekezleten ■<. vitás kérdések tárgyalások útján történő megoldásában. Arra kérjük önöket: hatalmas felelősségük ismeretében kövessenek el. mindent a béke biztosításáért, hogy népünk s a. földkerekség minden népe bizalommal tekinthessen a jövő elé. KÉT LÁNY HARCA AZ ÖVEZETHATÁR EGYIK Elisabeth Nyugat-Németországban él. Sorsa —százezrek sorsa. Apja közel öt éve munkanélküli. A munkanélküli-segély heti 34 márka — ebből kellene a hattagú családnak megélnie. Mire a lakbért és gázt kifizetik, alig marad valami. A szén pl. mégegyszer ol^an drága, mint a NDK-ban. A gyerekek a vajat, csak a kirakatból ismerik. '» Elisabeth magas, komolytekintetű lány, 18 éves. A Német Demokratikus Köztársaság megalakulásakor járt először Berlinben. Mint úttörő vonult el az ujjongó tömeggel Németország első munkáselinöke: Wilhelm Pieck előtt. Akkor nyilait belé először a kérdés: miért nem lehet műiden német gyermeknek olyan boldog élete, mint a NDK úttörőinek? lG'50-iben részt vett az »Ernst Thälmann« úttörőköztársaságban tartott I. Német Ifjúsági Találkozón. Itt vált a közös ügy, a béke bátor katonájává. Amikor visszatért Nyugat-Németországba, már volt célja életének: ha nem is lehet pedagógus, ahogyan szerette volna, de harcolhat azért, hogy egykor minden német gyermek örülhessen az életnek. Jelszavakat írt, plakátokat ragasztott, röpcédulákat osztott, s ha kellett, beszámolt arról, amit a NDK-ban tapasztalt. 1950 október 1-én Kiéiben, a 100 ezer fiatal találkozóján letartóztatták. Kiszabadulása után belépett a Szabad Német Ifjúság szervezetébe. Milyen gazdaggá vált egyszerre élete. Milyen lelkesedéssel dolgozott a III., majd a IV. Világifjúsági Találkozó előkészítésén. Mindkettőn ott volt: Berliniben is, meg Bukarestben is. Bukarestben ismerte meg Hanneloret is, az örökké ne^etőszemú fiatal szövőnőt. Közben otthon elfogatási parancsot adtak ki ellene: »állarti£.Uenes magatartással« vádolták. Amikor hazatért, tíz bűnügyi rendőr hurcolta el a vonatról. Sötét színekkel ecsetelték előtte, mi vár rá: hideg börtön, meg éhezés. De ha beszélne . , . Nem tudták megfélemlíteni. Bátran vontil* a börtönbe, ahol 20 évvel ezelőtt már kommunista édesapja is szenvedett. Letartóztatásának hamar híre terjedt. Hatalmas tő-» meg verődött össze a börtön előtt. S amikor négy héttel később a bírósági tárgyaláson bátran hangoztatta: mindig azért fog harcolni, hogy minden német, gyermek tanulhasson, hogy egyiknek se kelljen többé éheznie, hogy ne pusztítson soha többé gyilkos háború — kénytelenek voltak szabadon bocsátani. Elisabeth április elején találkozott újra Hannelore- val. Az ifjúság küldötteiként vettek részt Németország Szocialista Egységpártjának IV. kongresszusán. Együtt merítettek új erőt a közös ügyért folytatott további harchoz. ÉS MÁSIK OLDALÁN Hannelore Schindlert a NDK-ban mindenki ismeri. A lapok gyakran írnak róla, fényképét is leközölték. A »Neues Deutschland« még vezércikket is írt róla. A szőke, mosolygó arcú Hannelore a glauchaui »Egység« textilművekb£n dolgozik mint szövőnő. 1952 augusztusában még csak két szövőgépet kezelt. Sokat gondolkozott, hogyan termelhetne többet. Egyszer aztán bejelentette: még két szövőgépet vesz át. Később nyolc szövőgépre tért át. De még ezzel sem elégedett,,meg. Brigádjába« három szövő 12 gépen dolgozott. — Miért ne tudnám én is azt, amire a férfiak képesek? Mint az ifjúsági szervezet tagjának is példát kell mutatnom — motoszkált benne a gondolat. No meg arra is gondolt, amit Elisabeth-tel Bukarestben megfogadtak: hogy közösen harcolnak Németország egységéért, a békéért. Ő az övezethatáron innen, Elisabeth meg az övezethatáron túl. Mennyivel könnyebb az ő harca, mint a másik lányé. Azt letartóztatják, börtönbe hurcolják, öt meg mindenki segíti: a párt, a kormány. Mindenütt érzi a szerető gondoskodást. Amikor áttért a 12 szövőgépre, ott állt mellette a párt, készségesen segítették munkatársai meg a műszaki vezetők. Február 4-én részt vehetett a minisztertanács ülésén. Egy nyugatnémetországi küldöttség néhány tagjával találkozott ott. Szinte el sem akarták hinni, hogy egy ilyen fiatal lány havi 600—700 D-márkát keres. Náluk, Nyugat-Németországban már ennek fele is jó keresetnek számit. De nekik még annyi sem jut. Munkanélküliek vobak . . . Sokáig beszélgettek arról, mi serkenti a NDK dolgozóit olyan munkahőstettekre, amilyenekre a kapitalista országokban nincsen példa. — Kapitalista országban én sem tenném meg — mondta akkor Hannelore. — De itt ez egészen más. Hiszen naponta látom, hogyan szépül az életünk, naponta érzem: érdemes a szabadságot kiharcolni és a nép fel- emelkedéséért küzdeni. Mennyivel más az ifjúság helyzete a NDK-ban, mint Nyugat-Németországban. Mindenki előtt nyitva a tanulás útja. A főiskolai hallgatók 46.3 százaléka munkás- vagy parasztszármazású. Az lehet belőlük, amihez kedvük és képességük van: agronómus, mérnök, orvos. A hallgatók 94 százaléka ösztöndíjat kap, a kormány erre a célra .1953-ban 250 millió D-márkát bocsátott rendelkezésre. A fiataloknak a NDK-ban 11 ezer ifjúsági otthon és klubhelyiség, 53 nagy klubépület áll rendelkezésre. 1954-ben 36 ezer fiatal üdül Rügen szigetén, a thürin- giai erdőben, a NDK legszebb részein. Az ipari tanulók teljesen ingyen.’ Hát nem érdemes harcolni azért, hogy ez egész Németországban így legyen? I A »La negra« hűtőházas vágóhídon átlagosan havonta 600 pesot keresünk. Munkabérünk 15 százalékkal alacsonyabb a férfiakénál. Havonta 10 pesot visszatartanak a po- liklinikára, 10 százalékot a nyugdíjra, 1.06 pesot szülési segélyre, 0.33 pesot egészségvédelemre. Fizetésünk 33 százalékát lakbérre költjük. Ezt az összeget bádog- vagy deszkaviíyülókért fizetjük. Egy tisztességes lakás bére, bármilyen kicsi is egyen az, fizetésünk 60 vaqy 70 százalékát teszi ki. Reggel 4—5 óra körül kelünk, hiszen munka előtt még az ebédet is el kell készíteni. Azután beállunk a hosszú sorba és várunk valamilyen közlekedési eszközre. Nincs olcsó üzemi étkezdénk, ezért ha nem ebédelünk otthon, a vendéglőben legalább 10 pesot kell fizetnünk az ebédért, vagy hideget eszünk. A legegészségtelenebb körülmények között dolgozunk. Nem a termelés, hanem a munkában töltött órák után fizetnek. Mindez gyengíti egészségünket, amelyet úgyis aláásott a brucellózis. Túlzás nélkül mondható, hogy a vágóhídon dolgozó munkások és münkásnők 70 százaléka ebben a betegségben szenved. A vágóhíd bölcsődéje egy szűk, szennyes kis helyiségben van. Sem orvos, sem megfelelő személyzet nincs. A munkásnők csupán 2 éves kórig hagyhatják ott gyermekeiket. Óvoda nincs, így nagy' gondot okoz a 3—7 éves gyermekek elhelyezése, mert nem tudják őket kire hagyni. Az anyavédelemről szóló törvény 200 peso segélyt biztosít a terhes nőknek, ezenkívül 100 pesot az orvosi költségekre. Ez az összeg jóformán a semmivel egyenlő. A Szovjetunióban .járva, meglátogattam a »Mikojan«-húskombinát egyik munkásnőjét. Elmesélte, milyen a húskombinát munkásnőinek helyzete. A férfiakkal egyenlő bért kapnak, havonta kb. 800—1.500 rubelt. Igen sok munkásnő lakása hálóból, ebédlőből, konyhából és fürdőszobából áll, A lakbérre fizetésüknek kb. 3—5 százalékát költik. Ebben az összegben benne van a fűtés, a víz, a villany és a gáz. A szovjet munkásnőnek sok boldogságot jelent a gyermek. A kombinát mellett bölcsőde épült. Az anyák napközben is szoptathatják gyermekeiket- és ezt az időt nem vonják ie munkabérükből. A gyermekek 3 éves kortól óvodába, 7 éves kortól pedig iskolába járnak. A bölcsődékben, az óvodákban és az iskolákban nagyon ügyelnek a tisztaságra, amely feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a gyermekek egészségesek, erősek legyenek. Orvosok és képzett gyermekgondozók vigyáznak rájuk. A szovjet asszonyok szülés előtt 35, szülés után 42 napi fizetéses szabadságot kapnak. Ha az asszony, vagy gyermeke megbetegszik, a költségeket nem ő viseli, ugyanúgy a szülési költségeket sem. A munkásoknak számos üdülő és szanatórium áll rendelkezésére, A húskombinátban egyáltalán nincsenek brucellosis megbetegedések. Igen sok szovjet munkásnő 3—3.5 rubelért a gyárban ebédel. A munkásokat munkaruhával és minden szükséges szerszámmal ellátják. Az egyre tökéletesebb gépek segítségével a munkások fizikai erőfeszítése állandóan csökken. A munkanap 8 órás, az egészségre ártalmas helyeken azonban csupán 6 órát dolgoznak. A munkásnak a munkaidő után is a bölcsődében, vagy az óvodában hagyhatják gyermekeiket. . így nyugodtan tanulhatnak, vagy felkereshetik a kombinát könyvtárát.
