Somogyi Néplap, 1954. április (11. évfolyam, 77-102. szám)

1954-04-04 / 80. szám

Vasárnap, 1954 április 4. SOMOGYI NÉPLAP 7 Á lakócsai népi együttes zalamegyei körútjáról A népkönyvtárak segítik parasztságunk munkáját A tótszerdahelyi úton hatalmas társasgépkocsi haladt Molnári fe­lé, belsejéből vidám nóta hang­zott. Szárnyaló délszláv dalok röp­pentek a lankás zalai dombok fö­lött. A szántóföldön munkálkodó dolgozók mosolyogva integettek a tovagördülő autóbusz után. Molnáriban már várták az érke­zőket. A község apraja-nagyja a kultúrházhoz sereglett. Meleg sze­retettel fogadták a lakócsai dél­szláv népi együttes, az ország egyik legjobb nemzetiségi népi együttesének tagjait. Molnári la­kosai is délszlávok, testvérként köszöntötték az érkezőket. Az esti előadáson zsúfolásig megtelt a terem, öszhajú öregek, csillogószemű gyermekek egyaránt kíváncsian várták a műsor meg­kezdését. A felgördülő függöny mögött a lakócsai dolgozók élete, a minden­nap egy-egy érdekes színfoltja 1 tűnt a nézők elé. Szép, színpom- j pás népviseletbe öltözött lányok, vidáman nótázó legények, tambu- rát pengető, deresedőhajú férfiak szebbnél-szebb műsorszámokkal szórakoztatták a nézőket. Nagy si­kert aratott a „Lakócsai fonó“. A szép népszokást ügyesen vitték színre az együttes tagjai. Színesí­tette a jelenetet az is, hogy hu­morral, nótával, tánccal, lányké­réssel fűszerezték, ugyanakkor haladó tartalommal töltötték meg. A régi népszokásnál a mai élet alakjait is szerepeltették. A sza- badságra hazatérő tüzérhadnagy, a tréfáskedvű postás, a nyársdugó tanácstitkár elevenné tette a jele­netet. Nagy sikere volt a „Boszorká­nyos ablak“’ című tréfás jelenet­nek is. Falrengető kacagás kísérte az asszonyi furfangnak mindunta­lan áldozatuleső férj felsüléseit. Elismerő taps jutalmazta a he­lyi gyűjtésű lakócsai délszláv né- ' pitáncot, a szárnyaló délszláv nó- i tákat pedig többször megismétel" tették. Az előadás után meleg szeretet­tel vették körül a helyiek az együttes tagjait. Érdeklődtek éle­tük, sorsuk iránt, a fiatalok taná­csokat kértek kultúrgárdájuk fej­lesztésével kapcsolatban. Nyom­ban elhatározták, hogy Molnári­ban is szerveznek egy tamburaze- nekart. A búcsúzás őszinte és ben" sőséges volt. Kérték a lakócsaia- kat, hogy máskor is látogassák meg a községet, mert szereplésük élményt jelentett. A lakócsai délszláv népiegyüt­tes 10 napos zalai körútja során számos községben mutatta be tu­dását és mindenütt osztatlan si­kert aratott. Élményekben gazda­godva tértek haza. Bebizonyította ez a körút számukra azt, hogy az igazi népi kultúra kincs, melyet mindenütt szívesen fogadnak. El­határozták, hogy a jövőben még fokozottabb munkát végeznek, hogy minél színvonalasabb műsort nyújthassanak a dolgozóknak. Népművészeti kiállítás Kaposvárott A Megyei Tanács népművelési osztálya április 4 én, hazánk fel- szabadulásának évfordulóján so­mogyi népművészeti kiállítást szervezett Kaposvárott. A kiállítás ünnepélyes megnyitása ma dél­után 3 órakor lesz a Béke Szálló nagytermében. A kiállítás szerve­zői gondos kézzel válogatták össze Somogy megye rendkívül gazdag népművészeti kincsei közül a leg­szebbeket és több mint ezer tár­gyat: művészi kivitelű faragott dobozokat, hamutartókat, faliké­peket, pásztorbotokat, csontfara­gásokat, szebbnél-szebb motívumú és színharmóniájú hímzéseket, háziszőtteseket, gyönyörű mintájú, leheletfinom csipkéket, népviseletű ruhákat állítottak ki. A kiállításon körülbelül 60 népművész vesz részt, köztük Kál­mán István faragó, a népművészet mestere, idős és ifjú Kapoli Antal országszerte ismert faragó művé­szek. A fafaTagványok között ott vannak a tabi Nagy Ferenc és Fe­kete János faragók legszebb munkái is. A csontfaragókat Jan- csikity János öreglaki és Varga László somogyjádi mesterek kép­viselik. Igen érdekes és nálunk alig ismert népművészeti ággal vesz részt a kiállításon Kovács Jenő babócsai rézverő. A buzsáki hímzők közül Bog­dán József né, Várdai Jánosné és Pasztusics Lajosné kezemunkájá" ban gyönyörködhetünk. A gyö­nyörű csipkék készítői is eljöttek alkotásaikkal a népművészeti ki­állításra. A balatonendrédiek kö­zül Gecsei Lidi néni és a fiatal Ajzert Ilona Tabról vesz részt a kiállításon. Jól ismertek a megyé­ben a határmenti délszlávok fe­hér-fekete és fehér-piros háziszőt­tesei is. Belőlük is sokat látunk a kiállításon. Legügyesebb művelő­ik Hajós Anna és több lakócsai délszláv leány és menyecske hoz­ta el legszebb munkáit. És még véget nem érően sorol­hatnánk a kiállított tárgyak soka­ságát, melyek mind-mind a felsza" badult magyar nép alkotókedvét, kézügyességét dicsérik. Felszaba­dult népünk feleleveníti a gyak­ran többszázéves népi motívumait és szabad, boldog'életének új tar­talmát viszi bele és fejleszti to­vább. A kiállítás rendezői — igen helyesen — nemcsak azt a célt tűzték maguk elé, hogy városunk dolgozóival tömegével ismertessék meg megyénk páratlanul gazdag népművészetét, hanem lehetőséget adnak arra is, hogy a kiállításon megszeretett tárgyakat a helyszí­nen megvásárolják. Figyelemmel voltak arra is, hogy a népművészet elválasztha­tatlan a népi táncművészettől és a művészettörténettől. Ezért a leg­jellegzetesebb falusi népi tánccso­portokat is elhozták, így a szulo- ki, hedrehelyi és a karádi tánccso­portot, melyek a kiállítás mindkét vasárnapján műsorukkal szórakoz­tatják a látogatókat. A sze­replő csoportok műsorát ' jól egészíti ki a Megyei Tanács népi zenekara Tóki József vezetésével. A művészettörténet iránt érdeklő­dőket az előcsarnokban könyvki­állítás fogadja. Elismeréssel kell szólnunk a ki­állítás rendezőiről, de különös­képpen Gáts Tibor elvtárs szer­vezői és rendezői munkájáról. A kiállítás a nap minden sza­kaszában megtekinthető. Lev Tolsztoj: Feltámadás (Orosz Remekírók) A FIASTAL Nyehljudov nagynénje birtokán megismerkedik a 16 éves Ka- tyusa Maszlovával — aki félig nevelt leányként, félig szobalányként él a kastélyban — és elcsábítja. Amikor ennek következményei mutatkoznak, a fiatal lányt elkergetik a háztól. A gyermek megszületik és hamarosan meg is hal. Katyusa hosszabb há­nyattatás után egy nyilvánosházba kerül. Lopás és gyilkosság vádjával letartóztatják és a tárgyaláson az esküdtként jelenlévő Nyehljudov fel­ismeri a leányt. Hirtelen felébred lelkiismerete és önmagát vádolja az­ért, hogy a leány idáig süllyedt. Az esküdtek bűnösnek mondják ki a lányt, de nyilvánvaló, hogy a bíró hiányosan magyarázta el nekik teen­dőiket és noha a bíróság jól látja, hogy ez az oka az esküdtek helytelent eljárásának, szibériai száműzetésre és kényszermunkára ítélik az ártatlan Haszlovát. Nyehljudov ügyvédet fogad, hogy a fellebbviteli bíróságon bebizonyítsa Maszlova ártatlanságát. Felkeresi a lányt és noha egészen más Katyusát talál, mint aki emlékeiben élt, elha­tározza, hogy jóváteszi bűnét, sőt addig is elmegy, hogy feleségül akar­ja venni. Maszlova visszautasítja ajánlatát, de elfogadja segítségét. Nyehljudov bejár a börtönbe és fel­tárulnak előtte a börtön szörnyűségei, « rabok borzalmas élete és az egész börtönrendszer igazságtalansága. A felsőbíróság jóváhagyta az ítéle­tet, Nyehljudov kegyelmi kérvényt nyújt be és más elítéltek ügyeiben is eljár. Haszlovát Szibériába száműzik kényszermunkára, Nyehljudov elkísé­ri a fegyemccsapatot. Maszlova megis­merkedik a politikai számüzöttekkel és (Afogadja Szimanszonnak, az egyik pálililca-i száműzöttnek . házassági ajánlatát. Közben megérkezik a ke­gyelmi határozat, amely a kényszer­munkát, „nem. távoli helyre való száműzetésre“ változtatja. Ez a regény meséje és mindez csak alkalmat ad a nagy írónak, hogy be­mutassa a cári rendszer rothadtságát, a parasztok szörnyű helyzetét, a bírák és egyéb cári hivatalnokok korrupt- ságát, az egyház népbutító szemfény­vesztését. Tolsztoj élesen kidomborítja az ál­lami intézmények osztály jellegét a fevdál-kapita'izmusban. Leleplezi, milyen közönyösen nézik a bírák a vádlottakat, milyen bűnös hanyagság­gal kezelik a. tárgyalt ügyeket, csak személyes ügyeikkel törődnek és ár­tatlanokat ítélnek kényszermunkára. Bemutatja az ügyészek karrierhajhá- Szását, előmenetelük a marasztaló íté­letek számától függ. Nyehljudov tapasztalatai következ­tében arra a meggyőződésre jut, hogy nem az a fiú a bűnös, aki éhségében ellop egy rubel értékű futószőnyeget, hanem az a társadalom, amely idáig juttatta: a gyárosok, akik az ő mun­káját lopják el azzal, hogy visszatart­ják a bérét, meg a földbirtokosok, akik régen elvették tőle a földet. Kö­vetkezésképpen vem úgy kell segíteni a dolgon, hogy lecsukják a fiút, ha­nem meg kell változtatni a társadalmi körülményeket. , A börtönök nem javítják meg a be­börtönzött eket, hanem még mélyebbre taszítják őket. „Miért és mi jogon börtönöznek be, kínoznak, száműz­nek, botoznak és gyilkolnak az embe­rek más embereket, amikor ők maguk szakasztott ugyanolyanok, mint azok, akiket gyötörnek és gyilkolnak1“ TOLSZTOJ nyíltan kimondja, hogy a bíróság tevékenységének igazi cél­ja nem az igazságszolgáltatás, hanem a „rendi érdekek védelme és fenntar­tása“. Amikor Nyehljudov arról hall, hogy a szökött fegyencek a tajgában emberhúst esznek, ráeszmél, hogy „az emberevés nem a tajgában kezdő­dik, hanem a minisztériumokban, v az ügyosztályokban és bizottságokban.“ És ezt az „emberevő“ rendszert az egyház támogatja. Krisztus nevében megszenteli a börtönökben uralkodó erőszakot és kínzást. A papok becsap­ják a népet, önzetlenséget hirdetnek másoknak és tőkét gyűjtenek maguk­nak. Mesterien leleplezi az egyház hazug és képmutató mivoltát. Nyehljudovot, a gazdag földbirto­kost, Tolsztoj először mint romlatlan fiatalembert ábrázolja, akit szociális problémák foglalkoztatnak. A nagyvi­lági élet, a katonai társaság azonban megrontja. Ekkor csábítja el Katyu­sát, de a bírósági tárgyaláson feléb­red benne a régi törekvése a jó felé és amint megismeri az elébe táruló szörnyűségeket és erőszakot, elindul a Je'ki megtisztulás“ útján. Kiosztja földjeit a parasztok között, nem akar munka nélküli jövedelemből élni, — de mindezt azért teszi, hogy “isten országa“ megvalósuljon a földön. Tolsztoj kritikai realista író. Tisz­tán látja és páratlan művészi eszkö­zeivel leleplezi a feudál-kapitalista világ szörnyű rothadtságát — de itt megáll. Nem látja a kivezető utat, illetve hamisan látja, mert tisztán­látásának útját állják osztály korlátái. Úgy véli megváltani a világot,, hogy minden emberben egyenként fe' akar­ja kelteni az erkölcsösséget, az ember erkölcsi tökéletesedését prédikálja. HIBÁS célzata ellenére ez a regény mind társadalmi, mind művészi szem­pontból igen értékes, kimagasló mű. Leleplezi a századvégi cári Oroszor­szágban uralkodó társadalmi állapoto­kat, megrázó erővel ábrázolja a nép nyomorúságát, kíméletlen kritikát mond a feudál-kapitalista államról, az uralkodó osztályokról és az egy­házról. Ezért aktuális ma is ez a mű­vészi alkotás. A fordítás Szöllősy Klára művészi munkája: kitünően tolmácsolja a nagy író remekművének mondani­valóját, levegőjét. »A mezőgazdaság fejlesztése egész népünk közös ügye.« Könyvtáraink­nak is jelentős ügye. Ennek a gondo­latnak a jegyében jöttek össze a já­rási könyvtárakban és a megyei könyvtárban tapasztalatcserére, meg­beszélésre megyénk népkönyvtárosai. Beszámoltak téli munkájukról és ta­vaszi-nyári terveikről, a megértésről és értetlenségről, támogatásról és gáncsoskodásról, mellyel könyvtári munkájuk során találkoztak. Az az optimizmus és ügyszeretet, mely az értekezleteken a népkönyvtárosok ré­széről megnyilatkozott, biztató jelen­ség és ígéret arra is, hogy komoly segítséget kívánnak nyújtani kor­mányunk mezőgazdasági programm- jának megvalósításához. Boda Péter kazsoki tanító, »a ka­posvári járás legjobb könyvtárosa« címet és vándorzászlót nyert könyv­tárosa ezt így fejezte ki: »Nagyon el­foglalt ember vagyok, neveltem után­pótlást és azt terveztem, hogy rövi­desen átadom nekik a könyvtárossá­got. Most úgy érzem, tovább kell vinnem a munkát.« Kazsok 700 lako­sú község, alig néhány hónapos könyvtárának 160 állandó olvasója van és havi könyvforgalma 220 kö­rül mozog. A községi DISZ-szervezet segítségével megszervezték az olva­sók számára a könyvek házhozszállí­tását. Hedrehelyen még 70—80 éves olva­sója is van a könyvtárnak. A könyv­tár 180 olvasójának több mint fele dolgozó paraszt, akik érdeklődéssel forgatják a könyvtár mezőgazdasági szakkönyveit. A marcali járási könyvtár támo­gatja a járási kulturotthonban műkö­dő mezőgazdasági szakköröket és rendszeresen ellátja őket — úgyszin­tén a gépállomás agronómusait, dol­gozóit — szakkönyvekkel. Dolgozó parasztjaink egyrésze fel­ismerte azt a segítséget, amit a vilá­gos nyelvezeten írt, tudományos szín­vonalú mezőgazdasági és állatenyész- tési szakkönyvek nyújtanak. Felis­merték azt, hogy a haladó termelési módszerek ismerete, egyéni érdeken túlmenően a közösség érdekét is szol­gálja. Ebben leli magyarázatát a me­zőgazdasági szakkönyvek iránt meg­nyilvánuló érdeklődés, igény növeke­dése. Wolf Henrik lullai dolgozó pa­raszt állategészségügyi szakkönyve­ket, Somogyi József és Mátyás Géza balatonlellei dolgozó paraszt sertéste­nyésztési szakkönyveket kért a könyvtártól. Szöllősgyörökön Tóth Gyula kerté­szeti könyvekből, Ráncsik József gyümölcsészeti és méhészeti könyvek­ből akar tanulni. Sifter Gyula balatonberényi kitűnő gazda, szakkönyvek és szakfolyóira­tok tanulmányozása által emelkedett az élenjáró gazdák közé. Péter Lajos nagyszakácsi tanító, a »marcali járás legjobb könyvtárosa«, február hó folyamán mintegy 100 mezőgazdasági témájú szakkönyvet kölcsönzött. Beszámolt, arról is, hogy még a szomszédos Tapsony faluból is eljárnak a dolgozó parasztok Nagy- szakácsiba könyvért, mint pl. Meisz- terics János is. A tapsonyi tánács mégsem gondoskodik helyiségről könyvtárlétesítés céljaira. A gépállo-* mási könyvtár pedig mitsem törődik a falu lakosságának könyvigényé­vel. Kaposfő és Rinyaszentkirály könyv­tárosai arról adtak hírt, hogy egyes olvasók annyira megkedvelték a ki­adott szakkönyveket (pl. Örösi: Mé­hek között c. könyvét), hogy azokat hónapokig maguknál tartják és ne­héz tőlük visszaszerezni. Egyes tanácsaink helyesen értéke­lik a könyvtárak által nyújtott se­gítséget és messzemenően támogat­ják, elismerik munkájukat. Ebben leli magyarázatát, hogy Somogysám- son tanácselnöke marcali hivatalos útja alkalmával felkereste a járási könyvtárt, személyesen válogatta ki és Vitte haza a falu dolgozóinak az igényelt mezőgazdasági és állatte­nyésztési szakkönyveket. Lulla község tanácstitkára, Máj Henrikné a könyvtáros távollétében maga látta el könyvvel a könyvet igénylő dolgozó parasztokat. Könyvtárosaink egy része lelkes és hasznos nevelőmunkáját nehéz körül­mények között látja el. Sebestyén József göllei könyvtáros a lakásán kölcsönzött február folya­mán több mint 800 kötet könyvet, mert Göllén a tanács nem gondosko­dik a könyvtár megfelelő elhelyezé­séről. Pusztakovácsiban a tél folyamán nem működhetett a könyvtár, mert nem gondoskodtak fűtéséről, világítá­sáról. Zár híján a könyvtár állomá­nya is veszélyeztetve volt. Asztala sem volt a könyvtárnak, mert a kultúrotthon asztalait a méntelepnek adták kölcsön. A háromfai népkönyvtár a tanács­épület egyik zugában szerénykedik, a kulturotthont pedig a gépállomás vette igénybe üzemikonyha céljaira. Mikén is raktárban helyezték el a könyvtárt. Nem jutott jobb hely, mert a mikei tanácselnök elvtárs szerint a mikeieket nem érdeklik a könyvek. Nem kezeli több szeretettel Kun­telepen Tóth György tanácstitkár elvtárs sem a kultúra ügyét. Nincs népművelési ügyvezető a faluban. A kultúrötthonon nincs ablak, meny- nyezete rogyadozik, megrongálta a felhordott gabona. A könyvtárnak egyetlen felnőtt olvasója sincs. A közvetlen szomszédos Görgeteg köz­ség népkönyvtárának pedig 224 olva­sója az utolsó három hónapban több mint 1400 kötet könyvet olvasott. Nehéz sora van Nyim, Törökkop- pány, Gamás községek népkönyvtá­rainak is, ahol bizony tanácsaink mitsem törődnek ezekkel a fontos kultúrintézményekkel. Meg kell érteniök szerveinknek is, hogy népkönyvtáraink értékes mező- gazdasági, állattenyésztési könyvei nagyszerű támogatást adnak a fejlett módszerek megismeréséhez, a mező- gazdasági Programm megvalósításá­hoz. Ne zárkózzanak el közömbösen a hozzájuk forduló lelkes kultúrmun- kásainktól, hanem segítsék őket épí­tő, nevelő munkájukban! Kellner Béla. II nép saját dalál énekelje és dalija Amikor az osztopáni énekkar ragyogott a maga sikereiben, bő­ségesen volt derűsarcú dalostárs is, meg egyéni törtető is, akik szí­vesen vállalták maguknak az együttes sikereit. Most mintha megváltozott vol­na sokak véleménye: „Nem lehet összehozni. Hiába, ami egyszer elmúlt, az elmúlt. . . Akkor ment. . . de akkor volt vezető is, meg tag is. . .“ Vezetőnket elhelyezték. A tagok elszéledtek városba, üzembe, ka­tonának. Ezzel aztán napirendre tértek a véleménygyártók anélkül, hogy az énekkar működését érté­kelnék. A télen örömmel értesültem ar­ról, hogy az énekkar újjáéled. El­mentem a kultúrotthonba, amikor a Kaposvárról érkező karvezető­nőt vártuk. A nagytermet orrfa­csaró bűz, füst töltötte meg egy­részt a kályhából, másrészt a mér­téktelen dohányzásból gomolygó füst. A lelkes karvezetőnőnek nem volt kellemes a 20 fokos hi­degben nyitott ajtók, ablakok mellett tanítania. De még ennél is bántóbb volt néhány fiatalember nyegle magatartása, akik úgy vél­ték, érezze megtisztelve magát a karvezetőnő, hogy őket taníthatja. Mindennek ellenére az osztopá­ni énekkarnak jó hírnevét vissza­szereznie nem lehetetlen. Csak nem szabad szem elől téveszteni, hogy az énekkar állandóságát biz­tosítani kell. Nem a túlszerepelte* téssel, hanem a dolgozók életével kapcsolatos élmények és1 dalok tükrözésével. Az kell, hogy a nép a saját dalát énekelje és hallja. I Sass József, Osztopán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents